Ortodox karácsony – január 7.

A Julián naptár szerint az ortodox egyház hívei január 7-én ünneplik a karácsonyt. Az ünnepet számukra egy hónapos böjt előzi meg, szenteste napján az emberek főtt gabonát ehetnek egészen az első csillag megjelenéséig.

Az ortodox hívők számára a karácsony kizárólag vallási ünnep, ezért a december 24-i katolikus karácsony számukra nem létezik. Oroszországban az ajándékozás, a díszes karácsonyfa állítása és a Télapó a sztálini idők óta a szilveszter tartozéka. Ezután következik az ortodox karácsony, amely a Julianus-naptár szerint január 7-én következik be. Az ortodox újév – orosz elnevezéssel „a régi újév” – január 13-ra esik, így ezt is sokan megünneplik, nem csak a vallásos emberek.
Felmérések szerint az oroszok mintegy kétharmada emlékezik meg valamilyen módon a karácsonyról, s a lakosság mintegy harmada nézte tévén a főtemplomból közvetített istentiszteletet. Oroszországban egyébként egészen kiváló a kapcsolat állam és egyház között. Nem csupán az állami vezetők vesznek részt az egyházi, illetve a pátriárka az állami ünnepségeken, hanem gyakran találkoznak is a vezetők egymással.

Megáll az ország

Az ortodox karácsonyt a hívők számára böjt előzi meg. Az ünnep előtti utolsó hétvégéken van az anyák, illetve az apák napja, amikor korábban a gyerekek Krisztus születésének legendáját felidézve nagy csillaggal járták a házakat, s adományt kérve egyházi énekeket adtak elő. A következő napokat a hívők a családban, illetve a rokonok, barátok felkeresésével töltik, megajándékozzák egymást. Oroszországban jól megfér egymás mellett a katolikus karácsony szokásvilága, a sztálini időkben szilveszterre „áthelyezett” Télapó és az ortodox ünnep. Ezért aztán nem meglepő, hogy az újév előtti napoktól az ortodox karácsony végéig, vagyis január 9-ig a hivatalos Oroszország nem működik, lapok sem jelennek meg.

Szerb ortodox templom - ikonosztáz – Szeged

Szegedi szerb ortodoxok – a szeretet melege

A szerbek téli ünnepekhez kötődő hagyományai különlegesen gazdagok és szépek. A karácsonyestet a gregorián naptár szerint január 6-án ünneplik. Az ünnepi istentiszteletet a szegedi szerb ortodox parochus celebrálja, majd a hívők ünnepi körmenetben megkerülik a templomot. Szertartásosan a templomkertben felállított badnjak – a tölgyfa hasábokból rakott lobogó tűz – köré gyülekeznek, és énekelve idézik fel az ünnep bensőséges pillanatait, a Megváltó születését.

A badnjak elégetése Krisztus szeretetének a melegét jelképezi. Úgy tartják, hogy a fadarab elégetésekor felcsapó szikrák száma jelzi a házbeliek számára, hogy milyen gazdagságban lesz részük az elkövetkező évben. Régen a badnjakkal fűtöttek be, és ezen főtt meg a karácsony esti vacsora is. Szalmát hoztak be a házba, szétszórták a földön, ez jelképezte a betlehemi jászlat, és apró ajándékokat rejtettek el benne.
A gyerekek karácsony éjjelén a szalmán aludtak, amely három napig maradt a házban, aztán kivitték az állatok alá. A szobában, emlékeztetőül, csak egy kosár szalma maradt. A karácsony első vendége férfi kell legyen, akire búzát kell szórni, és a vendég össze kell szedje a házigazda által a szoba padlójára dobott diókat.A tűz köré összegyűlt hívők jelképes ajándékot kaptak: kis tölgyfaágból és szalmából készült csokrot, hogy mindenki hazavihesse és a saját karácsonyi asztalára tehesse a megszentelt csokrot.
A szertartás végén az egyházközösség termében – mivel tart még a böjt – forralt borral és pogácsával vendégelték meg a hívőket. A karácsony szentestéje virrasztással ér véget.

A 2009-es moszkvai ortodox karácsonyi mise

Béth Hácháim – Az élők háza – A szegedi zsidóság története

A szegedi zsidóság története

A szegedi zsidó temető

„Ha tudni akarod, hogy egy nemzet mennyire

becsüli meg a múltját, nézd meg a temetőjét.”

Széchenyi István

A szegedi zsidóság a második világháború pokláig kiemelkedő szerepet töltött be a város életében. Számtalan épület, intézmény, könyv, gyár őrzi emléküket és kezük munkáját. Cikksorozatunkban – ha vázlatosan is – megpróbáljuk megmutatni a zsidóság múltját, szegedi megtelepedésüket és örök nyughelyüket, a zsidó temetőt.

A szegedi zsidóság megtelepedése

Szegeden első írásos megemlítésük 1765-ből való, amikor „Simon Jakab apostagi zsidó több kereskedőivel együtt” emel panasz a városi tanácsnál. Ekkor azonban még nem beszélhetünk a városban letelepedett zsidóról. A nemes tanács 1768. október 3-án egy felterjesztést iratoz a helytartótanács felé, melyben jelenti, hogy ugyanazen év augusztus 18-i kérelme – „a városban lakó összes zsidó összeírassék” – nem zárult eredménnyel. Az iratban jelzik, hogy „nálunk Istennek kegyelméből mint ezelőtt, úgy most is egyetlen zsidó sem lakik, miért is zsidó családok összeírása nem eszközölhető.”
Az első zsidó 1781-ben telepedett le a városban. Pollack Mihálynak – Michael Chájim – ekkor még nem volt engedélye, de 1784-ben kereskedő társaival együtt előbb a tanácshoz, majd a helytartótanácshoz folyamodott állandó lakhatásért, melyet ugyanezen év augusztus-szeptember havában meg is kaptak.

Az ellenérzés persze azonnal megnyilvánult irántuk, főleg a szegedi kereskedők felől, akik érdekeik és üzletük megcsorbítását látták az újonnan érkezőkben. A „méregfogat” azonban az 1787-ben, Budán kelt rendelettel húzták ki: „…a zsidók polgári jog nélkül a városokba felveendők, s nekik a kért életmód megengedendő, hacsak valamelyikkel szemben oly ellenvetés nem forog fenn, mely még keresztény kereskedőknek is útját állná.”
Ekkoriban a zsidóknak egy királyi rendelet hatálya miatt nem volt szabad letelepedniük a városokban, azonban ez nem vonatkozott a szabad királyi városokra – így Szegedre sem –, mivel ezeknek saját joguk volt az engedélyek megadására. Így már ebben az évben 18 családot és két nőtlen zsidót jegyeztek fel Szeged városában.

„Minden zsidó tartozik német nevet viselni”

Ezt követően egyre több zsidó telepedett meg a városban, bár 1798-tól folyamatosan megpróbálták különböző helyi rendeletekkel gátolni őket, a ház- és földtulajdon szerzést, a „beszivárgást”. Szinte minden környékbeli településről, sőt igen távoli helyekről érkeztek a városba, melyről nevük a tanúbizonyság.
A beazonosítás és a nyilvántartásba vétel miatt II. József 1787. július 23-i rendeletében meghagyta, hogy a következő év januárjától „…minden zsidó tartozik német állandó családnevet viselni.” A rendeletet foganatosították, de gyakran meghagyták a régi nevet is, mely a bevándorlás helyét jelölte.
Egyre tovább növekedett a helyi zsidóság lélekszáma, így 1831-re 367 férfit, 1840-re pedig már 800-at tartottak nyilván. Persze ekkor még a családtagokat így nem számolták, ezért valószínűleg 4-5-ször ennyien lehettek Szegeden. Ugyanekkor Pesten 6040, Ó-Budán 4150, Pozsonyban 3700, Szabadkán 350 családfő szerepelt a könyvekben.
A pontosabb nyilvántartásra az anyakönyvek 1844-es vezetésétől – az anyakönyvi anyag csak 1850-től teljes – lehet számolni. Ennek alapján 1855-ben 2093 zsidó élt a városban, számuk az 1870-es számláláskor 3628 főre emelkedett. Ez Szeged akkori összlakosságának – a 70.179 főnek – nagyjából 4%-át tette ki.

Házszerzés, kereskedelem és az iparosok

Löw Lipót

Az egyre növekvő lélekszámmal mind több házra volt szüksége a szegedi zsidóknak. Az akkori rendeletek ugyan ezt nem tették lehetővé, de kijelöltek számukra egy területet (ún. házkör), melyen belül szabadon vehettek maguknak lakhatásra szolgáló épületeket. Ez a terület a mostani Kálvária sugárút – Mars tér – Gutenberg utca által határolt részen volt. Az 1879-es Nagyárvíz idején ugyan ezek a házak nagyrészt elpusztultak, de hagyományosan továbbra is itt éltek a szegedi zsidók, ide került vallási és kulturális központjuk is.
Mivel polgári jogot sokáig nem kaptak, elsősorban kereskedelemmel, iparos munkával foglalatoskodtak. Az 1808-as megszámláláskor a 60 családnyi zsidó közül – ami akkor 357személyt jelentett – Wodianer Fülöp nagykereskedőt név szerint is feljegyezték. Mellette még 10 kereskedőt, 34 házalót, 5 mesterembert, és 1 árendátort (haszonbérlőt) írtak fel. A magyar kereskedők kivételével tulajdonképpen a városi népnek nem volt problémája velük. Az elsősorban mezőgazdaságból élőknek ugyanis gyakran szükségük volt mindazokra a szolgáltatásokra, iparosmunkákra, melyeket elsősorban a zsidók végeztek, nem beszélve az egyre gyarapodó kereskedők árukínálatáról és felvásárló potenciáljáról. A tehetősödő szorgalmas zsidók hamarosan felvásárlótelepeket, kisüzemeket létesítettek. Általában több lábon álltak – haszonbérlet, kereskedelem, mezőgazdasági terület bérbeadása –, így alapozták meg a későbbi nagy iparvállalatokat. A korai időkben Szegeden görög és rác kereskedők is voltak, akik sokáig a zsidó kereskedőknek legnagyobb ellenfelei voltak.

Zsinagógák és paloták

1789–90-ben már rabbi is van Szegeden. A Szegedi Zsidó Hitközség első Szervezeti és Működési Szabályzata 1791-ben készült el, amit 1801-ben újítanak meg. A közösség első zsinagógáját 1800–1803 között építik meg, azonban ez nem maradt fenn. Az egyre gyarapodó létszám késztetésére 1840–43 között egy 400 férfi és 260 nő számára megfelelő neoklasszicista stílusú építményt emelnek a korábbi telek egy másik pontján. Ez a zsinagóga még ma is fennáll – a Gogol utcában Régi zsinagógaként ismert épület –, mely az Önkormányzat tulajdonában van.
A Régi zsinagógát Lipowszky Henrik és József tervezték, felavatására 1843. május 19-én került sor. 1850-től ebben a zsinagógában látta el rabbinikus feladatait Lőw Lipót (1811–1875) főrabbi, a szabadságharc korábbi tábori lelkésze, a magyar nyelvű prédikáció és az orgonával kísért istentisztelet legjelentősebb hazai meghonosítója, a modern zsidó tudomány első magyar képviselője.

A szegedi zsidó temető

1861-től már a város Képviselő Testületébe is választhatók zsidók. Terjeszkedésük a XIX. század utolsó harmadában a gazdasági és kulturális fellendülésben jelentős szerepet játszott, amely a városkép fejlődésére is kihatott. A század fordulójára lélekszámuk Szegeden 5863 főre emelkedett. Az 1879-es Nagyárvíz előtt emeletes házak sorát építették utána pedig a „palotás Szeged” fő kialakítói voltak.
Új zsinagóga építésére az 1890-es évek második felében született kezdeményezés, amit a közösségi székházzal együtt egy 1897-es pályázat alapján Baumhorn Lipót tervezhetett meg. A költségeket a hitközség bevételei és a tehetős zsidók adományai tették lehetővé. Kiemelkedtek az adományozók sorából a tehetős vállalkozók, így a Milkó-család – ők építették a Belvárosi híd szegedi hídfőjében álló Milkó-palotát –, Lichtenberg Mór, a Pick-család, valamint Back Bernát, akinek gőzmalmai voltak a városban. Az 1800-as évek hitközségi beszámolóit tanulmányozva kiderült, míg a nagy átlag néhány forintot, addig a tehetősebbek több száz forintot is adományoztak az építkezés céljára mindamellett, hogy számos alapítvány és más jótékony szervezet fűződött a nevükhöz.
Az építőmunka 1900. augusztusában indult és 1902. októberére fejeződött be. A hitközségi székház a zsinagógával egy időben épült fel. A két műemlék a monumentalitást, és a Szegedi Zsidó Hitközség egykori erejét mutatja. A történet egy olyan fénykort reprezentál, amely a tiszai árvíz pusztításai nyomán újjáépített Szegedhez, az iparosodás, a kereskedelem kibontakozásához kapcsolódik.

A szegedi Új zsinagóga homlokzata

A holokauszt és ami utána maradt

A szegedi zsidóság életének legszebb időszaka volt ez a korszak, ide vonzva a távolból érkezőket. 1910-ben 6907, 1920-ban 6954, 1927-ben közel 8000 zsidó lakosa van a városnak. De már elővetítődnek – a gazdasági világválsággal, az antiszemitizmus erősödésével, majd a zsidó törvényekkel – a tragédia előjelei.
Az I. zsidótörvény (1938. évi XV. tc.) – ami még vallási alapon állt – 20%-ban maximálta az üzleti és kereskedelmi alkalmazottak, valamint a különböző értelmiségi pályák izraelita vallású tagjainak a számát. A II. zsidótörvény (1939. évi IV. tc.), amely már faji alapra helyezkedett, az iparban és a kereskedelemben 12%-os, az értelmiségi pályákon 6%-os, az állami alkalmazottak körében pedig 0%-os kvótát állapított meg. A törvény szerint zsidónak az minősült, akinek legalább egyik szülője vagy két nagyszülője izraelita vallású volt. A III. zsidótörvény (1941. évi XV. tc.) megtiltotta a zsidók és nem zsidók közötti házasságkötést és az azon kívüli nemi kapcsolatot is. A IV. zsidótörvény (1942. évi XV. tc.) értelmében zsidók a továbbiakban nem vásárolhattak mezőgazdasági ingatlant, sőt meglévő földjeiket is el kellett adni. Magyarország 1944. márciusi német megszállása után a zsidók élete is veszélybe került. A túlélők többsége budapesti volt, akiket Horthy Miklós kormányzó és mások közbelépésének köszönhetően nem deportáltak.
A férfiakat munkaszolgálatra hívták be, melynek következménye lett a 612 szegedi munkaszolgálatos áldozat. Életbe lépett a sárga csillag viseléséről szóló rendelet, a helyhez kötés, a gettózás.

A szegedi zsidó temető

A Szegedi Zsidó Tanács által kimutatott zsidónak minősített 3827 főből 3095 személyt szállítottak gyűjtőtáborba. A szegedi gettóba egyébként 8617 főt koncentráltak, majd 1944. júliusában elindultak a vonatok. Az első Auschwitzba, a második és harmadik az ausztriai Strasshofon keresztül különböző munkatáborokba. A téglagyári gettó kiürült, megtörtént Szeged városának „zsidómentesítése”. A felszabadulás után a deportáltak alig egyharmada tért vissza. Szeged városa a második világháborúban 5452 főt vesztett, közülük a zsidóságot 612 fő munkaszolgálatos hősi halott és 2091 holokausztáldozat képviselte, ami a szegedi zsidóság számára tragikus veszteség volt.
Ma a közösség Szegeden közel 500-520 zsidó származású polgárt tart nyilván. Az adományok többségét az értékmegőrzésre, a Szegedi Zsidó Szeretetotthon működtetésére, a Székház dísztermének karbantartására, a zsinagóga rekonstrukciójára, az 1831-től működő, közel 55 000 m2 alapterületű temető állagának megőrzésére fordítják.
Ebben a temetőben van a sírhelye többek között Lőw Lipót, Lőw Immanuel, Schindler József főrabbiknak, Heller Ödön festőművésznek, Kulinyi Zsigmond szerkesztőnek, Pick Márknak és családjának és valamint sok más hírességnek is.

A következő részben: Halál és temetés

Forrás:

Szegedi Zsidó Hitközség Archívuma és a dr. Birnfeld Sámuel Könyvtár dokumentumai

Löw Immánuel – Kulinyi Zsigmond: A szegedi zsidók 1785-től 1885-ig. (Szeged, 1885 – A Szegedi Zsidó Hitközség)

Ábrahám Vera: Szeged zsidó temetői. Szeged, 2010 (Kézirat)

Látogatóközpont a ferences kolostorban

Az alsóvárosi ferences templom Szeged egyik legjelentősebb, legrégebbi műemlék épülete. A ferences rend sikerrel pályázott az NFÜ DAOP programjához, és a fejlesztéssel – a műemlékekben viszonylag szegény – Dél-Alföld egyik turisztikai látványosságává válhat. A 265 millió forintból létrejött új látogatóközpont „kinyitja” a ferencesek zárt életét, bemutatja a kolostor kincseit, közelebb hozza az érdeklődőkhöz a rend történetét, mindennapjait.



Szegednek, de az Alföldnek is talán legmonumentálisabb középkori műemléke az alsóvárosi gótikus templom, melynek a két oldalfalán máig látható, évszámmal ellátott, apró szoborfejdíszét 1503-ban helyezték el. A korábbi, Cs. Sebestyén Károly által indított, de 1942-ben megszakadt ásatások szerint a 15. század második felében egy régebbi Árpád-kori templom közelében – egyes források és az újabb kutatások szerint a régi Szent Péter templom átépítésével – épült, annak egyes elemeit felhasználva. Az építkezést, és a rend szegedi megjelenését már Mátyás király 1458-as oklevele is említi. A ferencesek által alapított kolostor 1459-ben biztosan működött, amit a heti vásárra szóló királyi engedély is bizonyít. A régi templomot a ferencesek fokozatosan átépítették, hiszen egy ilyen munka mindenképpen olcsóbbnak bizonyult, mint egy új felépítése.

Gótika az Alföldön

Magyarországon a ciszterciták honosították meg, a kolduló rendek folytatták a gótika jellegzetesen magyar változatát, egyfajta puritán formavilágot, melyben ugyanakkor megjelenik a gótikus szerkesztés tökéletes ismerete. Elmaradtak a gazdagon kiképzett homlokzat, jellemzővé vált az egyetlen bejárat a külhoni hármas tagozódású kapuzat helyett. A támívek helyett a támpillérek végletekig leegyszerűsített sora biztosította a boltozatok oldalnyomásának kiegyenlítését. Ez az egyszerűség jellemezte a belső tér kiképzését is. A hazánkban ismeretlen kereszthajó helyett a szerzetesi kórus, vagyis a hosszanti irányban elhelyezett, ülőfülkékkel díszített szentély vált jellemzővé. A késő gótikus, egyhajós csarnoktemplom nem a díszítés gazdag káprázatával, hanem a méretek arányaival, egyszerűségével próbált megnyugvást nyújtani a betérő lelkeknek.

A ferencesek temploma

A templom belseje hazánkban szinte egyedülálló térhatásával, monumentális egyszerűségével ragadja meg a belépőt. A főhajó 14. századi maradványát a 15. század második felében teljesen újjáépítették. Ehhez járult a keskenyebb, szerzetesi kórusul szolgáló félhatszögben végződő szentélyhajó és a káptalanterem – a mai sekrestye – és a kettőt összekötő szintén gótikus átjáróhelyiség, amelyre a később barokk tornyot építették.
A templom és a kolostor a török hódoltság idejét nemcsak átvészelte, hanem időnként még javításokat is engedélyeztek rajta. A város magyar népe ekkor leginkább Alsóvároson élt, ahol a barátok temploma összetartotta a hódoltsági sors szegedi lakóit. A barátok nemcsak lelkipásztori szerepet töltöttek be, hanem egyúttal a nép tanítómesterei és orvosai is voltak, amiről számtalan orvosi szakkönyv is tanúskodik. Hatalmas, egyes források szerint 30 hold kiterjedésű kertjük gyógyító füvekben, nemes fákban és növényekben egyaránt bővelkedett.

A török hódoltság

A hódoltság alatt éppen nem volt könnyű a templom és a kolostor karbantartása. A török nem engedte új templom és kolostor építését, sem a régiek kibővítését. A barátok csak engedéllyel tudtak javításokat végezni a templomon. Az engedélyeket csak úgy kapták meg, ha a templomot és a kolostort nem építik tovább és a régi alapnak megfelelően javítják ki, ráadásul az engedélyekért jelentős díjakat, pénzajándékokat kellett fizetni. Ennek ellenére az alsóvárosi templom volt a török birodalom legszebb keresztény temploma egy 17. századbeli feljegyzés szerint. A hódoltság idején 1624-ben történt a legnagyobb építkezés, amikor új mennyezetet építettek. 1643-ban restaurálták a templomot és a főoltárt, majd pár évvel később a kolostort is rendbe hozták. A 17. század második felében nagyobb restaurációs munkálatok voltak. A templom teljes megújítása a következő századra maradt.

Ferencesek és a paprika

A török alatt elvadult táj népét gyakran gyötörte a hideglelés (malária), valószínű, hogy ellenszeréül a paprikát épp a ferencesek honosították meg, ugyanis abban az időben nem fűszerül, hanem orvosságul használták ezt a növényt. A szegedi kolostor egyik feljegyzése, ami szerint a paprikát a váltóláz kezelésére használták, terelte Szent-Györgyi Albert figyelmét is a paprikára és a benne lévő C vitaminra. A kolostor megújult kertjében nemcsak a ferencesekre jellemző fűszer- és gyógynövények kaptak helyet, hanem a paprikakutatók jóvoltából számos szegedi paprikafajta is bemutatásra kerül.

Interaktív rendház

A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány a Szeged-Alsóvárosi Ferences Templom és Rendház turisztikai célú, látogatóbarát fejlesztésére nyújtott be pályázatot „Történelmi és kulturális örökség turisztikai hasznosítása” témában, mely keretében 85% támogatási aránnyal 265 millió forint támogatást nyert.
Kétszintes látogatóközpontot alakítottak ki a rendházban, ahol interaktív kiállításokon ismerhetik meg az érdeklődők a szegedi ferences szerzetesek több mint nyolcszáz éves történetét. A projekt elsődleges célja a Szeged-Alsóvárosi Ferences Templom és Rendház páratlan értékeinek turisztikai célú látogatóbarát bemutatása.
Az épület Szeged egyik legjelentősebb, legrégebbi műemlék épülete, de nem eléggé ismert turisztikai látványossága. A templom jelenleg is látogatható, de a turistacsoportok fogadására alkalmatlan volt. A projekt során az eddig is látogatható templom mellett létrejött egy kétszintes komplex látogatóbarát kiállítóhely, amely több helyiséggel, vetítőteremmel interaktív módon mutatja be az épületegyüttest, a ferencesek és a szerzetesi élet hagyományait. A Rendház kertjében gyógynövényes kertet és a Szent Péter templom megmaradt követi bemutató kőtárat alakítottak ki.
Az új funkcióknak megfelelően felújították és akadálymentesítették az épület kiállító és közlekedő tereit, a vizesblokkokat és a fogadóhelységeket. Reményeik szerint a több mint 500 éves templom és a rendház olyan turisztikai vonzerőt fog jelenteni, amely a műemlékekben viszonylag szegény Dél-Alföld egyik turisztikai látványosságává válhat.

Ferences értékek bemutatása

„2003-ban kezdtünk el azon gondolkodni, hogy a nagyközönségnek is szeretnénk bemutatni az értékeinket” – mondta el a Didák testvér, a ferences kolostor házfőnöke. „A templomunk 500 éves évfordulójára számos tárgyat gyűjtöttünk össze, és úgy láttuk, ez egy olyan gazdag anyag, amit érdemes lenne egy állandó kiállítás keretében bemutatni.”
Folyamatos pályáztak, majd 2009-ben elnyerték a turisztikai fejlesztési pályázatot, melynek keretében megújult a kolostor, és egy európai szintű, a Dél-Alföldön páratlan kiállítási központ valósult meg.
„A helyi sajátosságokra próbáltunk meg építeni” – emelte ki a gvárdián. „Alapvetően az Alsóvároshoz köthető értékeinket, így elég erős hangsúlyt fektettünk a paprikával és a gyógynövényekkel kapcsolatos tevékenységünkre. A hívekkel való foglalkozásunkat is bemutatjuk, kiindulva a török időktől, amikor a ferencesek a nép barátai lettek.”

„Az emberek szívébe, fejébe elhelyezni”

A földszinten a ferencesek életét, értékeit bemutató nagyméretű tablók kerültek elhelyezésre, a három alapvető pillérre, a szegénység, tisztaság, engedelmesség hármasságára építve, felvonultatva és megmagyarázva a ferences szimbólumokat.
„Sok olyan dolgot szeretnénk az emberek szívében és fejében elhelyezni, ami nagyon erősen köthető a ferencesekhez” – mesélt a kiállítás koncepciójáról Didák testvér. „Ilyen többek között Szent Erzsébet, aki világi rendi ferences nővér volt, és Assisi Szent Ferenc, aki először rendezett betlehemet. A harmadik pedig Szent Ferenc és a gubbiói farkas története, melyre a templom előtt egy szobor is utal. Ez a történet pedig azért izgalmas, mert a ferenceseket sokszor a béke szerzőiként, a béke követeiként azonosítják.”

A gubbiói farkas

Assisi Szent Ferenc leghíresebb, természettel kapcsolatos történetében – mely halála után keletkezett – Gubbió városában „egy hatalmas testű, rettenetes és vérengző farkas garázdálkodott, amely nemcsak az állatokat, hanem még az embereket is fölfalta. A városiak gyakran mentek ki az erdőbe felfegyverkezve, „mintha háborúba indultak volna, de még így is jaj volt annak, aki egyedül került szembe vele.”Amikor Ferenc ellátogatott a városba, megszánta az embereket, akik elmesélték neki a bajukat. Ekkor egyetlen társával kiment az erdőbe, hogy találkozzon a fenevaddal. Amikor a farkas megpillantotta őt és társát, nekik támadt vicsorgó fogakkal, Ferenc azonban keresztet vetett a farkas elé, aki erre azonnal megtorpant.„Gyere ide, farkas testvér!” – mondta Ferenc. A farkas engedelmeskedett. „Krisztus nevében parancsolom, hogy se engem, se másokat ne bántsál.” Majd prédikálni kezdett a farkasnak, amiért irgalom nélkül pusztította Isten teremtményeit, és megígértette vele, hogy többé nem bánt egyetlen állatot vagy embert sem.A farkas fejbólintással jelezte beleegyezését. Ferenc ekkor magával vitte a fenevadat a városba, és prédikációt tartott az embereknek és a farkasnak egyaránt, mindkét felet arra kérve, ne háborgassák egymást. Az emberek szóval fejezték ki helyeslésüket, a farkas pedig jobb mancsával esküdött. Attól a naptól kezdve a farkas és az emberek megtartották a Ferenc által kötött egyezséget.Ez a történet rendkívül hasonló ahhoz a görög mítoszhoz, amelyben Herkules lemészárolja az oroszlánt. Herkules hatalma azonban csak arra terjedt, hogy az oroszlán megölésével oldja fel az ember és természet konfliktusát. Ferenc, Krisztus hatalmánál fogva sikeresen kibékítette az embert a természettel.

Mátyás-kazula

A jelképek mellett természetesen a ferencesek kincsei, tárgyai is megjelennek a tárlókban. Többek között kiállítják hazánk legrégebbi ülőbútorát, Marchiai Szent Jakab obszerváns ferences szerzetes székét, mely a 15. századból maradt ránk.
A kiállítás talán a legértékesebb darabja a Mátyás-kazula eddig az egyházmegyei kincstárban volt elhelyezve. A miseruhát Katkóné Bagi Éva textilrestaurátor állított helyre mintegy 620 órányi munkával.
A 120 cm háthosszúságú, 67 cm széles, meggy-bordó, hernyóselyem-brokátból készült, 824 igazgyönggyel díszített kazula a 15. századból, Olaszországból való. A bordó bélésen fekete tussal írott latin betűs szöveg található, melyet a kazula elhelyezésekor mutattak meg a sajtó képviselőinek. A szöveg a miseruha készítésének és eredetének történetét tartalmazza. Mivel ezt a részt már az érdeklődők nem láthatják, annak fordítását is elhelyezik a tárlóban.

Mária,
IHS = Jesus hominum Salvator (Jézus az emberek megváltója)
E miseruha anyagának alapja a felséges Corvin Mátyásnak, a magyar nép igen szeretetreméltó királyának palástjából való. Mivelhogy Őfelsége ebben a Havas Boldogasszony bazilikában tartott országgyűlés végeztével gondoskodott a templom felújításáról és ezt a gyöngyökkel díszített ruhát Isten nagyobb dicsőségére és a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére 1465-ben nagylelkűen felajánlotta. Az Ő kegyes emléke legyen áldott örökre! Majd az idő múlásával, mivel elhasználódott, visszakapta eredeti szépségét főtisztelendő P. Zsucha Simon sekrestyés kitartó munkája által és főtisztelendő P. Telek József definitor szorgalmából, az Ige megtestesülésének és Szűztől születésének 1773. évében. A jótevő férfiak és asszonyok nyerjenek örök jutalmat és koronát a mennyben.
Szent Ferenc Atyánk Kisebb Testvéri Rendjének e Tisztelendő szegedi konventjéé vagyok az új kegyelem 1465. évétől.

Balázs Ákos fordítása

Interaktív kiállítótér

A másfél órás bemutató során a látogatók egy korábban nem használt, a kolostor központi udvarára, a kvadrumra nyíló ajtón keresztül a szabadba lépve megtekinthetik a kolostor két kútját, a második napórát, majd a templombelsőt és a sekrestyét meglátogatva jutnak el a kiállítótérig.
Érintőképernyőkön keresztül ismerkedhetnek a kolostor történetével, filmeket láthatnak a magyar ferencesek kárpátaljai, kínai missziójáról, a szerzetesek kommunisták általi üldöztetéséről és az épületegyüttes művészettörténeti érdekességeiről.
Az 1920-as években sok szerzetes járt Kínában, misszióban, ahonnan különféle tárgyakat hoztak magukkal. Itt tekinthetik meg a ferencesek Magyarországon egyedülálló kínai gyűjteményének egy részét is. A foglalkoztató épületben pedig gyerekeknek tartanak majd interaktív múzeumi programokat a ferencesség, a gyógyászat és az építészet témájában.

Ferencesek a háttérben

„Kicsit furcsa a helyzet, mert nem mi, ferencesek leszünk a tárlatvezetők” – foglalta össze a kiállítással kapcsolatos gondolatait Didák testvér. „De úgy gondolom, ez nem is a mi feladatunk. Nekünk továbbra is a ferences értékeket kell őriznünk, az emberekkel kell foglalkozzunk, lelkileg segítsük és támogassuk őket. Ilyen szempontból úgy gondolom, nem fog változni az életünk. Viszont most egy picit feladjuk a nyugalmunkat, beengedjük az embereket a kolostorba, közelebb engedjük őket a mindennapi életünkhöz. Ez viszont jó remélem kedvezően fog hatni ránk, hiszen az emberek nem ismernek bennünket.”
Nemrégiben járt egy budapesti vállalkozó a kolostorban, ahol a ferencesekkel beszélgetve, végigjárva az épületet elámult, hogy milyen csodálatos értékek rejtőznek az Alföldön. Hazatérve megkérdezte a munkatársait, hogy mit tudnak a szegedi templomról, és legnagyobb megdöbbenésére senki sem ismerte az épületet. Ezen is szeretne segíteni a ferences rend azzal, hogy országosan is megismertesse a kolostort, a benne élőket, értékrendjüket, lelki és karitatív tevékenységüket.
„A helyi ismertségből szeretnénk kilépni ország-világ elé” – reménykedett a házfőnök. „Bátran mondhatjuk, hogy a Pannonhalmi Bencés Főapátság után az 1503-ban felszentelt szegedi Havas Boldogasszony-templom a ferences rendházzal együtt Magyarország második legnagyobb középkori, eredeti funkciójának megfelelően működő épületegyüttese.”
Pedig Alsóvárost, és Szegedet legalább a paprikáról jól kellene mindenkinek ismernie, ezért is helyeztek nagyobb hangsúlyt erre a fejlesztés során.

A zajból vissza a nyugalomba

A ferences testvérek közül van a könnyebben, van, aki nehezebben élte meg a fúrás-faragást, az építkezést, a zajt. Didák testvér volt a rendtartomány helyi irányítója, egyedül ő foglalkozott a felújítással.
„Úgy gondolom, viszonylag gyorsan túlestünk rajta” – emlékezik vissza a munkálatokra a gvárdián. „Azt mindenki látja, hogy nagyon sok jó, szép és új dolog elkészült. Most, amikor a végéhez közeledünk, mindenki dicséri. Nem dohosak, vizesek a falak, nem penészesek és ez már egészen más nekünk is. Ezért pedig érdemes szenvedni...”

A korábbi részben: A szegedi ferencesek

A ferences látogatóközpontba
az idegenvezetésekre a
latogatobarat.hu
internetes oldalon lehet jelentkezni

Havasboldogasszony templom, Szeged

Templombúcsú és ezüstmise a Lechner téren

Szeptember 1-én, vasárnap tarják a Lechner téri görög-katolikus a templom Búcsú ünnepét. Az ünnepen kerül sor a paróchus 25 éves papságáért való hálaadásra, a téren pedig családi napot rendeznek.

Az ünnepi Szentliturgiát Ivancsó István áldozópap fogja bemutatni, a kántori szolgálatban pedig a Szent Kereszt kórus fog együttműködni. Az Szentliturgia utáni agapét tartanak a templom oldalánál felállított sátoroknál, az ezt kövező ebéd pedig a Megyeháza Csongrád termében lesz. Az eseményre mindenkit szeretettel hív és vár ez egyházközség vezetősége.

Részletes program:
09.00 Utrenye
10.00 Szentliturgia, körmenettel. Agapé
11.30-16.00 Lechner tér családi nap (Csiga Duó együttes, gumivár, játszóház, egészségügyi sátor)

Szegedi Görög Katolikus Egyházközség honlapja

Szent Rozália görög-katolikus kápolna

A Szent Rozália kápolna

A Szent Rozália kápolna Szeged történetének több alkalommal átépített és áthelyezett tanúja, ma a szegedi görög katolikus közösség életének központja.
Az első kápolna fogadalmi templomként épült meg: a temesvári kereskedők által 1738-ban behurcolt pestistől megrémült város vezetői megfogadták, hogy ha a város megmenekül a járványtól, akkor a város kápolnát emel a Palánk városrészben. A járvány hamarosan elcsitult, a kápolnát pedig már a következő évben, 1739. augusztus 1-jén felszentelték. Az akkori kápolna a mai Hősök kapuja helyén, a Dömötör-templom előtt állt, homlokzata nyugati irányba nézett.

A Dömötör templom és a régi kápolna. Háttérben a ma is álló szerb-ortodox templom

A búcsú

A Szent Rozália a város életének szerves részese volt. A kis templom búcsújára minden év július 2-án került sor, ilyenkor a összes városrész és Tápé képviselői is megjelentek.
A kápolnában ravatalozták fel a hatalmas szegedi tanyavilág azon polgárait, akik a városban hunytak el, illetve a Szent Rozáliában öltött ünnepi ruhát a csanádi püspök, amikor Szegeden tett látogatást. A kápolna néhány évig zárva volt, amikor II. József császár rendeletére az ország összes kápolnáját bezárták, csak 1805-ben nyitott meg újra. A járványoktól rettegő szegedi lakosok nagy számban keresték fel a kápolnát a 19. század kolerajárványai idején. Az 1879-es nagy szegedi árvízben az épület megsérült, bár össze nem omlott. Az árvíz után a város területét több méterrel megemelték, az épület pedig a több méterrel megemelt Tisza Lajos körút mellett volt, így egyik falát a terület feltöltése szinte teljesen beborította volna. A város úgy döntött, hogy a régi kápolnát lebontja és új, díszesebb épületet emel új helyen.

A Templom tér az árvíz idején. Jobbra a Dömötör templom előtt a régi kápolna

Az új kápolna és a görög katolikusok

Az új kápolna a Dömötör-templomhoz kissé közelebb (a mai Dóm tér árkádjai helyén) épült meg. Az újjáépítési alapból 22.000 forintot szavaztak meg a kápolna újjáépítésére.

Az árvíz után újjáépített kápolna

Az új épület alapkövét 1881. november 20-án helyezték el, egy évvel később a Szent Rozália újra működő templom volt. Felszentelésére 1883-ban került sor. Az újjáépült kis kápolna képezte a határt a Dömötör-templom előtti Templom tér és a Gizella tér között.
Időközben Szegeden egyre jelentősebb csoportot alkottak a Magyarország keleti térségeiből érkező görög katolikusok, akik az első világháború éveiben kezdtek szervezkedni önálló szegedi egyházi szervezet megalapítása érdekében. A leányegyház megalapítására az elhúzódó háborúskodás miatt csak 1921-ben kerülhetett sor. Az újonnan létrejött közösség az egyháztól megkapta a Szent Rozália kápolna használati jogát, azóta az épület a görög katolikus szertartásokat szolgálja.

Költözik a kápolna

Épül a dóm, előtte a Rozália képolna

1924-ben a Fogadalmi templom körüli nagyszabású építkezés miatt a kápolna veszélybe került, mivel területét az új dóm tér kialakítása számára szemelték ki. A kápolna lebontása helyett végül az áthelyezése mellett döntöttek. Az épületet darabokra vágták, a megszámozott darabokat pedig a Lechner térre szállították.
A kápolnát az újjáépítés során kissé bővítették. Átépítették a tetőszerkezetet, illetve egy kereszthajót is építettek. A Lechner téri kápolnát 1929. november 17-én szentelte fel Glattfelder Gyula csanádi püspök, 1939-ben plébániatemplommá nyilvánították. A kápolna pilaszterei és vízszintes fúgái az elmúlt évtizedek felújításai során elvesztek, amiként a homlokzatot díszítő kővázák is. 1969-ben az addig használt lócákat padsorokkal váltották ki, az 1980-as években pedig a bejáratot újították fel teljesen. Az épületet legutóbb 1997-ben tatarozták, a torony tetőszerkezetét 2005-ben renoválták.

A kápolna az eredeti helyén, a Templom téren. Háttérben a mai Boldogasszony sugárút és Alsóváros

A szegedi ferencesek

„Testvéreket adott mellém az Úr”

Szeged történelmétől elválaszthatatlanok a szegedi ferencesek, a Mátyás téri Havas Boldogasszony templom és a mellette lévő rendház. Építésének és működésének történetét számos legenda, történet övezi, melyekben felbukkan Mátyás király, Dózsa György levágott feje vagy éppen a hírös szögedi paprika.

„A testvérek semmit se sajátítsanak ki, se házat, se földet, se más egyebet.

És mint zarándokok és jövevények, akik szegénységben és alázatosságban

szolgálnak e világon az Úrnak, menjenek bizalommal alamizsnát gyűjteni,

és nem kell szégyenkezniük, mert az Úr is szegénnyé lett értünk ezen a földön”

                                                                                                        (2Reg 6,1-2)

                                                                                                         Assisi Szent Ferenc

Városunk legősibb, még fennmaradt építészeti emléke, a benne élő ferences testvérek története évszázadokat ível át. Sorozatunkban a hamarosan megújuló alsóvárosi rendház és a templom építését, az országra és Szegedre gyakorolt jelentős kulturális, társadalmi hatásait mutatjuk be.
A szegedi ferences templom és rendház építésének és legendáriumának kialakulását egyrészről a történelmi homályban, az évszázadok messzeségében kell keresnünk. A másfélszáz esztendős török megszállást követően a szögedi népek „nagyotmondása” már tizenhét templomról szólt. A zűrzavaros török kort követően a gazdátlan földek újraosztását számtalan hiteles tanúval próbálták az újsütetű nemesek igazolni, melyhez akkoriban igen könnyen partnerre leltek a közemberek körében. Persze maga Szeged is így akarta fényét ragyogóbbá tenni.

Szeged katonai látképe a templomokkal - bal szélen a Szent Péter templom

„Szeged városa oly híres és nagy város volt, hogy Dorozsmát és Szent Mihályt is magában foglalta, s tizenhét szép nagy roppant templomok voltak a városban” – olvasható a korabeli krónikákban. A szegedieknek kétség kívül hízelgett ez a mese a sok nagy templomról és a város óriási terjedelméről. Ma már biztosan tudjuk, a város területén soha nem volt négy-ötnél több templom egyszerre.

Mariánusok a Palánkban

A Palánk

Reizner János, a századelő legnagyobb lokálpatriótája monográfiájában úgy véli, a ferencrendi barátoknak már 1301-ben volt kolostoruk és templomuk Alsóvároson. A későbbi kutatásokból azonban tudható, hogy csak 1316-ban keletkezhetett a mariánusok első kolostora, de nem ott, hanem a Palánknak nevezett városrészben, valószínűleg a Demeter templom közelében. A valamikori Templom tér – jelenleg egy részén a Dóm teret találjuk – délnyugati sarkán volt ugyanis a körülkerített Palánknak az a kapuja, melyen keresztül Alsóváros felé közlekedtek. Ezt a kaput még egy 1751-ben készült térkép is Kloster-türl-nek, azaz Kolostor-ajtócskának nevezi. A kapuelnevezés nem lehetett XVIII. századi eredetű – mert akkor ott már nem létezett kolostor –, és joggal lehet feltételezni, hogy a mariánusok közeli rendházáról kaphatta a nevét, ami a mostani püspöki palota és a Kémiai Intézet helyén állhatott.
A mariánusok kolostora 1526-ban pusztult el, amikor a szegediek idemenekültek a Pest felől visszavonuló törökök elől. Itt próbálták életüket és vagyonukat megmenteni, de a török a kolostort elfoglalta, az életben maradt lakosokat foglyul ejtette, és a kolostor a várossal, azaz a Palánkkal együtt felégette.

Szeged török ostroma

„Új” ferencesek érkezése Szegedre

A ferencesek obszerváns ága – a rend szabályait szigorúan megtartók –, a salvatoriánusok vagy ahogyan a nép nevezte, a cseribarátok, már régóta le akartak telepedni Szegeden. A fatalpú sarut viselő ferenceseket vörhenyes, cserfakéreg színű csuhájuk alapján nevezhette így a nép, de újabb magyarázat szerint a Temesvár melletti Cseri községben 1366 és 1478 között működött kolostoruk, amiről a nevüket kapták.
1444-ben Cesarini Julián pápai legátus a bogumil és huszita eretnekség elleni küzdelem végett nekik ítélte a palánki rendházat és templomot, amit azonban a mariánusok nem adtak át.
A folytonos perlekedésnek az lett a vége, hogy a salvatoriánusok az alsóvárosi romos Szent Péter templomot kérték, s kapták meg a szegedi néptől, a mariánusok pedig a közben helyreállított kolostorukat 1542-ben elhagyták és végleg elvonultak a városból.
Saját templomuk nem lévén az elhagyott palánki épületet még sokáig használták a salvatoriánusok, még az 1458. és az 1465. évi országgyűléseket is itt tartotta Mátyás király.

A Szent Péter templom átépítése

A Mátyás tér

Az alsóvárosi rész kialakulásának fontos dokumentuma egy 1359-ben keletkezett oklevél, amelyben Balaki Benedek özvegyétől, Ilona asszonytól Szeged alsó részének polgárai – nem a későbbi Alsóváros, hanem a suburbium, Alszeged polgárai – földet vásároltak, amely nem lehetett máshol, mint a Ballagi-tó környékén, és amelyet később házhelyként értékesítettek. E városrészben, az akkori város szélén építették fel a Szent Péter ispotály és templomát.

A Mátyás tér

A salvatoriánusok számára könnyű szívvel átadott templom 1444-ben már egy ideje erősen romos állapotban volt. A nép örült, hogy a barátok nekifogtak az átépítésének, és azért is, mert ismét lelki élettel telhetett meg a hely. A Havi Boldogasszonynak szentelt ferences templom elkészültének idejét sokáig – Mátyás heti piacot engedélyező okleveléből eredeztetve – hibásan 1459-ben határozták meg. Azonban semmiféle hiteles bizonyíték nem található arra nézve, hogy ezt a piacot épp Alsóvárosra kellene elhelyeznünk, annál is inkább, mivel a templom mellett kiterjed temető feküdt, ami történetesen nem egyeztethető össze egy piaccal, sőt magának a piacnak és z ott lévő mészárszékeknek elsősorban a vár népét kellett kiszolgálniuk. Ez persze nem jelenti azt, hogy ekkoriban ne fogtak volna neki a salvatoriánusok a Szent Péter templom átépítésének, és rendházuk felépítésének.

A Mátyás tér

A régi templom újjáépítésének befejezését 1468-ra keltezhetjük, a kolostor tekintetében pedig a korabeli háztörténet nyomán Ordinansz Konstantin 1831-ben írja: „II. Ulászló alatt többnyire az ájtatos és vagyonosabb szegedi polgároknak, valamint a szomszéd helységeknek istenes költségével mind a templom, mind a klastrom 1503-ban tökéletességre vitetett.”

Mátyás király temploma a népé

Mátyás király

Így a máig ható hiedelmekkel ellentétben nem Mátyás király gazdag adományából épült fel a templom, hanem a város és a vidék népe adta a rávalót. A kőműves mesterségben is igen élen járó ferencesek – rendjük eszméjéhez híven – még a téglákat is úgy koldulták össze. „János barát százféle szedett-vedett téglából, másodlagos, sőt harmadlagos beépítésű faragott kőből emelte ezt a gyönyörű műemléket. Ez maga is a művészet egyik csodája” – írja Péter László a Szegedi ferencesek című könyvében. A késő gótika elemeit magán viselő templom és rendház „testvéreit” Kolozsváron és Nyírbátorban találjuk meg. Mindhárom templom bizonyos János testvér kezenyomát, ötleteit viseli magán, ami ugyanakkor nem meglepő, hiszen a ferencesek maguk igencsak lelkes és hozzáértő mesteremberek lévén többféle kétkezi munkával is bírtak, sőt híres építőiskolát is fenntartottak az országban.
A nagylelkű királyi adományról szóló tévhit egyenes következményeként 1880-ban magát a teret is Mátyás térre keresztelték, sőt gyakran magát a templomot is Mátyás templomnak nevezik. Erre még ráerősített az, hogy 1931-ben az oldalfalon elhelyezték Mátyás bautzeni domborművének másolatát. Pedig az épület számos ponton mutatja, hogy igencsak szegényes anyagokból – a nemesebbeket számtalan ötlettel helyettesítve – a ferences lelemény tette ilyenné, s nem a királyi adomány. Erről a következő részben olvashatnak.

Az előző részben: A ferencesek
A következő részben: A ferences templom építése és a látogatóközpont

A templom (ekkor még torony nélkül), a kolostor

Havasboldogasszony templom  Szeged

A ferencesek

Pax et bonum – Béke és jóság

Szeged történelmétől elválaszthatatlanok a szegedi ferencesek, a Mátyás téri Havas Boldogasszony templom és a mellette lévő kolostor. Városunk legősibb, még fennmaradt építészeti emléke, a benne élő ferences testvérek története évszázadokat ível át. Sorozatunkban a megújult alsóvárosi rendház és a templom építését, az országra és Szegedre gyakorolt jelentős kulturális, társadalmi hatásait mutatjuk be.





A ferences rend (franciskánusok, ferencesek) egy római katolikus szerzetesrend, melyet Assisi Szent Ferenc (1182. január 12. – 1226. október 4.) alapított 1209-ben. Neve latinul: Ordo Fratrum Minorum (Kisebb Testvérek Rendje), kolduló rend. Ferenc 1209-ben határozta el, hogy apostoli szegénységben folytatja életét és durva csuhában, mezítláb kezdett a megtérésről prédikálni. Miután egyre többen csatlakoztak hozzá, a rend 1209-ben szóban, majd 1223-ban írásban nyert megerősítést III. Ince pápától. Az új rend, amely szigorú szabályai folytán nagy hatással volt a kor szellemére, óriási arányokban terjedt az ismert világrészekben.

A ferences rend

„A kisebb testvérek regulája és élete ez: kövessék a mi Urunk Jézus Krisztus szent evangéliumát, és éljenek engedelmességben, tulajdon nélkül és tisztaságban.”
                   (2Regula 1,1)                   Assisi Szent Ferenc

A rend alapszabályainak szigora idővel nagy belső viszályoknak lett okozója, és emiatt a rend több ágra szakadt. Már az alapító életében Cortonai Illés – akit Ferenc távolléte alatt a rend vezetésével megbízott – megkísérelte a szabályoknak szigorát enyhíteni, de a rend tagjainál ellenzésre talált. Ismételt kudarcok után sem hagyott fel szándékával, így a rend két nagy ágra oszlott, az obszervánsokra és a minoritákra. A viszályok hosszú sora után, a szigorú fegyelem hívei (az obszervánsok – a szabályt megtartók) kerültek nagy többségbe, ezért a végleges kiegyezés alkalmával, 1517-ben X. Leó pápa az obszervánsoknak adta a rend házait.

Ferences testvérek még Assisi Szent Ferenc életében, már 1225-26 körül érkeztek Magyarországra. Az első rendtartomány, melyet Esztergomi vagy Magyarországi Provinciának neveztek, 1232-ben vagy 1233-ban vált önállóvá. A tatárjárást a megerősödés évtizedei követték. A testvérek a korai időktől kezdve főként lelkipásztori munkával foglalkoztak.
A terjesztésben kiváló része volt a rend első tartományfőnökének, Jánosnak, aki IV. Béla kegyeletében részesült, majd a király a rendből választotta gyóntatóját, és a rend esztergomi kolostorába temettette el magát feleségével és ifjabb fiával együtt.
Obszerváns testvérek Bosznián keresztül is érkeztek hazánkba, és viszonylag gyorsan megtelepedtek a királyság minden részében. A Bosnyák vikáriát 1447-ben osztották külön Bosnyák- és Magyar Vikáriára. A testvérek ezidőtájt igen szegény és imádságos életet éltek. A tartomány 1454-es nagy reformja Fr. Igali Fábián nevéhez fűződik, majd 1517-ben a tartomány a rend szigorúbb, obszerváns ágához csatlakozott.

A rend terjedése

A szerzetesek nagy sikerrel térítették a bosnyák félhitűeket és bogumilokat, ezért IV. Béla áttelepítette őket az Al-Duna vidékére is, ahol különösen az 1363-ban felállított bolgár bánságban működtek sikeresen. Ellenben sikertelenül fáradoztak a szörényi, bánsági, Krassó- és Hunyad megyei oláhok megtérítésén, habár éppen ezért Cseriben (Lugostól, Krassó-Szörény vármegye székvárosától nem messze), Orsován, Karánsebesen és Hátszegen kolostorokat alapítottak számukra. Később az Alvidéken birtokos vagy tisztviselő főurak áttelepítették őket az ország minden részére (Boros-Jenő, Nagy-Bánya, Sárospatak). 1444-ben egy időre, majd 1447-ben végleg elszakadtak a bosnyák ferencrendi tartománytól, és külön magyar rendtartományt alakítottak.

1523-ban a két szerzetes család új nevet kapott: A Magyarországi Reformált Provinciát ettől kezdve Szűz Máriáról Nevezett (Mariánus) Provinciának, a Magyar Vikáriát pedig a Legszentebb Üdvözítőről Nevezett (Szalvatoriánus) Provinciának hívták. Mindkét rendtartomány életében nagy törést jelentett a török megszállás és a reformáció: a kolostorok nagyobb része elpusztult, és igen sok szerzetes vértanúságra kényszerült. A török által megszállt területeken mégis a kisebb testvérek voltak az egyedüliek, akik a híveknek gondját viselhették. A hagyomány szerint a nép ezért kezdte barátoknak nevezni őket. A hódoltság idején az ország a törökök által elfoglalt területen így csak a ferencesek végezték a lelkipásztori munkát, ezért létszámuk jelentősen nőtt.
A rendnek a középkortól fogva több rendtartomány (mariánus, szalvatoriánus, stefanita, ladiszlaita, kapisztránus) működött Magyarországon, amelyek részben területileg különültek el, részben a rend különböző ágaihoz (obszerváns, reformált, sarutlan, rekollektus) tartoztak.

A háborús időszak elmúltával a testvérek és a házak száma is gyarapodásnak indult. Ekkor a Mariánus Rendtartományból a Szent László Királyról Nevezett (Ladiszlaita) Provinciát, a Szalvatoriánus Tartomány házaiból az erdélyi Szent István Király (Stefanita) Provinciát, majd 1757-ben a Bosnyák-Bányavidéki Provincia hazánkba érkező testvéreinek magyarországi házaiból a Kapisztrán Szent Jánosról Nevezett (Kapisztránus) Provinciát állították fel. Ekkoriban a lelkipásztori munkán túl már az oktatói munka is nagyobb hangsúlyt kapott a testvérek életében.

A ferencesek rendek egyesülése és az „új” idők

„És óvakodjanak attól, hogy kifelé szomorúak és komor tekintetű képmutatók legyenek, hanem mutassák meg, hogy az Úrban örvendeznek, vidámak és illően kedvesek”
(1Reg 7,16).

Assisi Szent Ferenc

1897-ben XIII. Leó pápa egyesítette a rend különféle ágazatait Kisebb Testvérek Rendje néven, s jelentős szervezeti és a szerzetesi élet mindennapjait átalakító bullát adott ki „Felicitate quadam” kezdettel. A magyarországi provinciák kezdetben úgy gondolták, hogy ezek a rendelkezések a gyakorlatban nem vagy kevésbé fogja érinteni őket, de az új generális, P. Lauer Alajos 1897. október 15-én életbe léptette a bullát követő konstitúciót.
A rend a XIX. század végén XIII. Leó pápa szorgalmazására ismét megújuláson ment keresztül, melynek részeként a közösség több ága ismét egységre lépett a Kisebb Testvérek Rendjében. Közben 1900-ban a Magyarország határain belül létező öt provinciából hármat alakítottak ki: a Mariánust, az újraalapított Kapisztránust és Erdélyben a Stefanitát. Az első világháború befejeztével ezekből csupán kettő, a Mariánus és a Kapisztránus maradt meg Magyarországon. A két világháború között a provinciák történetét új alapítások, egyre növekvő lelkipásztori tevékenység, más korszerű kezdeményezések, valamint a hivatások örvendetesen nagy száma jellemezte.
A trianoni békeszerződés nyomán több kolostoruk a határon kívülre került. A két világháború között számos új alapítás és jelentős létszámbeli növekedés ellensúlyozza a veszteségeket. 1925-ben 18 rendházban 180 rendtagot számláltak, míg 1950-ben 26 rendházban 350 rendtagot.

A kommunizmus gyötrelmes évei és a megújulás

A kommunista államhatalom 1950-ben tiltotta be a szerzetesi életet. Tizennyolc házuk bezárása után 1950 és 1989 között a Mariánus testvérek szétszóratásban, közös élet nélkül, mint világi papok, vagy civil munkások éltek, 15 szerzetest pedig bebörtönöztek. A Kapisztránusok – szintén komoly létszámkorlátozással és 32 testvér bebörtönzése mellett – három közösségben, két gimnáziumot fenntartva és vezetve „legálisan” élhettek. 1944-54 között a két tartományban heten szenvedtek vértanúhalált.
A változás éveivel, 1989-től lehetőség nyílt arra, hogy a tartományok ismét szabadon végezhessék munkájukat. Az elvett ingatlanok egy részének visszaigénylésével a rendházak száma ismét tíz fölé emelkedett. A rend legfőbb vezetése a Mariánus és a Kapisztránus Provinciából 2006. június 24-én létrehozta a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartományt, mint a Kisebb Testvérek Rendjének egyetlen jogi egységét Magyarországon.
A rendnek Magyarországon jelenleg Budán, Budapest-Rózsadombon, Budapest-Pasaréten, Szentendrén, Esztergomban, Szeged-Alsóvároson, Szécsényben, Gyöngyösön, Mátraházán, Mátraverebély-Szentkúton, Nagyszőlősön, Pesten, Zalaegerszegen, Szombathelyen és Sümegen van kolostora.

Pillanatok a ferencesek történelméből

• az 1209-ben Itáliában alapított Ferences Rend már 1225-ben megjelent Magyarországon
• IV. Béla segítőiként szolgálták az újjáépítést, a török megszállás idején a nép körében segítettek
• a török elleni küzdelmekben jeleskedő Kapisztrán Szent János Szent Ferenc követője volt
• legrégebbi magyar könyvünk, a XV. századi Jókai-kódex Assisi Szent Ferenc életéről szól
• a ferencesek gyógyszertárakat üzemeltettek a szegények javára, és ápolták a pestises betegeket
• a reformkor és a szabadságharc idején kiálltak a magyar nép törekvései mellett
• Kazinczy a Ferenciek terére járt szentmisére
• Liszt világi ferences, „confrater” volt
• az első felelős magyar kormány miniszterelnökét, gróf Batthyány Lajost a ferencesek temették el pesti rendházukban, a tiltás ellenére
• a XX. sz. elején a ferencesek gyógyszertárakat, játszótereket, kultúrházakat, mozikat építettek a köz szolgálatára
• a II. világháborúban bújtatták az üldözötteket, segítették a hadikárosultakat
• intézményeikben ma mintegy 2 000 gyermeket és fiatalt oktatnak és nevelnek, Gyöngyösön országosan egyedülálló Autista Segítő Központot tartanak fenn

A következő részben: A szegedi ferences rendház

Szegedi Havasboldogasszony ferences templom