Az újkori Szeged városmagja a Belváros, ősi, halódó nevén Palánk. Ismeretes, hogy Szeged a középkorban több egymástól elkülönült földhátra, szigetre települt, amelyet a Tisza és kiágazásai fogtak közre.
A 18. században emelt királyi vár és a hozzátartozó városrész, a váralja, az egész városnak legkiemelkedőbb szigetén épült. A palánki település alakját, kiterjedését éppen ez a sziget szabta meg és nagyjából a mai Kállai Ödön (Híd), Kelemen, Zrínyi utca, továbbá a püspöki rezidencia–szemklinika vonalán és a Tisza között terült el. Reizner Jánosnak nincs igaza, amikor azt állítja, hogy a Palánk Zsigmond idejében keletkezett. Erre a palánki Dömötör-templom cáfol rá, amelynek alapjait még a 11. században rakták le. Ma is látható toronymaradványa is a 13. századból származik és a hazai gótika egyik legkorábbi emléke. Annyi azonban bizonyos, hogy Zsigmond rendelte el, hogy a szabad királyi városok tartoznak fallal övezni magukat.
A palánk vár körül
A palánk szó a régi magyar nyelvben, de ma is számos tájszólásunkban kerítést, főleg deszkakerítést jelent, ami egyúttal a szegedi Palánk elnevezést is megmagyarázza. Eszerint tehát a szegedi city palánkkal körülvett, megerősített hely és eredeti hivatása szerint a Vár külső erődjéül, elővédjéül szolgált. Cs. Sebestyén Károly szerint, akinek kutatásaiból merítettünk, és aki állításait a régi ábrázolásokra alapítja, a Palánkot körülvevő árokból kiásott föld annak belső oldalán sánccá, vagy gáttá volt halmozva. A gát tetején fatörzsekből faragott cölöpök voltak sűrűn egymás mellé verve, vagy ásva. Ez volt a palánkkerítés, későbbi katonai nyelven pallizád. A törzsek erősen le voltak verve, egy kevéssé ferdén kifelé hajlítva, felül kihegyezve. A földhányásból mintegy másfél méter magasan nyúltak ki. Felső végük alatt 30–40 cm-re sövényfonás tartotta őket össze. Ilyen, sokszor félkör alakban kiöblösödő pallizádsor egyébként a Palánk tiszai oldalán is húzódott. Erre nyilván nemcsak védekezés, hanem árvizek, jégzajlás miatt is szükség volt.Meg kell még Cs. Sebestyén nyomán azt is jegyeznünk, hogy a földbeásott fatörzsek mögé vízszintesen egymásra helyezett fagerendákból, esetleg vesszőfonadékból álló falazat, boronafal is került. Az így keletkezett közt földdel töltötték ki.
A várat és Palánkot övező széles árok vízzel való ellátását állandóan biztosítani tudták. Amikor a Tiszában nagy volt a víz, akkor egyszerűen a Vár északkeleti körtornyánál kezdődő várárokba folyt. Körülfolyta a vár északi, nyugati oldalát és a délnyugati körtoronynál, a mai nagyposta helyén, két ágra szakadt. Az egyik a vár déli oldalánál húzódó várárkot töltötte meg és a mai múzeum s a Tisza közötti tájon, keleti irányban szakadt a Tiszába. A másik ág a Palánk árkában, a mai Kelemen utca és Zrínyi utca vonalán folyt tovább és a püspöki palota táján keletre fordulva torkolt a Tiszába.
Alacsony tiszai vízállás idején ez az árokrendszer kiszáradt volna. Ezen úgy segítettek, hogy a Palánk legnagyobb része körül egymással párhuzamosan kettős árkot ástak: egy belső, szélesebbet és egy külső, keskenyebbet. A kettőt igen keskeny gát választotta el egymástól. A külső árok volt a nagy víz levezető árka, amelyen a Tisza vize apály idején egyszerűen keresztül folyt. A belső árok viszont nyilván vízszintezve volt, mert alsó vége a Tiszánál el volt zárva. A lezárás még a nagyobb vízállás idején megtörtént. így aztán a belső árkot állóvíz, a külső árkot pedig folyóvíz töltötte meg. Ennek az állóvíznek nyomai még a múlt század elején is megvoltak a régi árok helyén megmaradt pocsolyákban, így a Hatrongyos, vagyis a mai belklinika táján. Azt már nem tudjuk megmondani, hogy ezek az árkok a középkori várépítés idején természetesek voltak-e, vagyis a vár és Palánk alaprajza szükségszerűen alkalmazkodott-e hozzájuk, vagy pedig mesterségesen jöttek létre. Valószínűnek látszik mégis, hogy természetes vízfolyásokat, tiszai mellékágakat használtak föl eredetileg és a szükségletek szerint regulázták, állandósították. Nyilván ez lehetett nagyjából a vár és Palánk középkori képe.Kereskedelmi központ
A Palánk volt a sókereskedelem középpontja és hosszú időkön át Csongrád megye székhelye. A várnagy többször egyúttal Csongrád megye főispánja is, hiszen az ősi csongrádi várispánság tekintélye a tatárjárás után aláhanyatlott és a vízközi, sószállító Szeged lépett a helyébe. A várat a király olykor el is zálogosítja, ajándékozza. így Albert király Erzsébet királynénak (1439). Amíg Alsó- és Felsőszeged, vagyis a mai Alsó- és Felsőváros a középkor folyamán külön városi kiváltságokat élvezett, addig a várhoz tartozó Palánknak nem volt polgári autonómiája. Ennek ellenére az egész város gazdasági súlypontja már a középkor végén a Latrán, Latorján volt, vagyis a Palánk és vár között elterülő nagy térség, a mostani szegedi hídfő környéke (Roosevelt tér és Mórakert). Itt összpontosult a szárazföldi és víziforgalom évszázadokon át. Később és még a közelmúltban is, a nép Halpiac, Makaipiac néven szokta emlegetni.Ez utóbbinak megértéséhez tudnunk kell, hogy egészen 1950-ig a szegedi különlegesség számba menő kedd és péntek alkonyati, sőt estébe nyúló, gyertyafénnyel világító kispiacok színhelye volt. A rendes szerdai és szombati hetivásárokra a Tiszán, továbbá a Maroson Makó felől érkező, megrakott bárkák, dereglyék, luntrák, csámeszok ugyanis valamikor már előző nap délután megérkeztek és portékáikat ott helyben mindjárt árusítani kezdték. Ezt természetesen a helybeliek is követték, sőt a helyiérdekű vízifuvarozás elsorvadásával később teljesen kisajátíthatták a maguk számára.
Védettségénél fogva városlakó társadalmi elemek: iparosok, kereskedők, polgárok telepednek itt meg. Erről az 1522. évi tizedlajstrom palánki nevei is tanúskodnak. Egy mozzanatra azonban mégis rámutatunk. A szegedi polgároknak a középkor végén, a Szerémségben szőleik voltak, sőt a szerémi és baranyai borok kereskedelmi értékesítésével is foglalkoztak. Lehetséges, hogy a Roosevelt tér 11. és 12. számú házak alatti hatalmas gótikus jellegű kőpincék még ebben az időben épültek, az Oskola utca 6. számú törökház szintén gótizáló pincéjével egyetemben.
 |
| A Palánk bontás előtt |
A bejárat – át a palánkon
Egyébként a Palánkból a várba ennek toronnyal erősített déli főkapuján, nagyjából a mai Klauzál-szobor táján lehetett bejutni. Az előtte folyó árkon át felhúzható fahíd vezetett. A körülkerített Palánknak még két kijárata volt.Az egyik a városrész északnyugati sarkában, nagyjából a mai Kelemen és Hugo Victor utca találkozása táján. Itt is híd vezetett a mai Széchenyi tér helyén tátongó egykori üres térségre, amely – mint majd látni fogjuk – csak a 18. század folyamán kezd a város életében szerepet játszani. Ez volt különben a Palánk 17. században Palánkkapu néven emlegetett fő kapuja. Ezen át lehetett egyrészt a várba, másfelől a tiszai komphoz, átkeléshez (traiectus), majd később az állandóbb hajóhídhoz eljutni.
A Palánk másik, Alsóváros felé táruló déli kapuja a Dömötör-templom előtti nagy térségből nyílt. Ide torkollott a városrész két hosszanti főutcája: az egyenes Oskola és az ívszerűen meghajló Piarista (mai töredéke: Révai) utca is. Ezek az elnevezések a 18. századból származnak, azonban nyilván azonosíthatók az 1522-ik évi tizedlajstromban szereplő Plathea S. Demetrii és Plathea Magna utcanevekkel.A térségből nyílt tehát a déli kapu, valahol a mostani Gellért kapu, Beloiannis-emlékmű, illetőleg Rákóczi-szobor táján. Ennek is volt fahídja, amely az Árkon, vagyis a sánc déli vonulatán át ívelt. Északi partjának egészen az 1879. évi árvízig Árokhát volt a neve és házsor húzódott rajta. Ez volt a vízutáni Árpád utca, mai Rerrich Béla tér, Béke épület vonala.
 |
| A szegedi vár elhelyezkedése a mai várostérképen |
A török hódoltság
A hódoltság idején Palánk teljesen török városrésszé alakult át, osztozván a vár közvetlen sorsában. Élete eléggé mozgalmas lehetett, mert egykorú török színházi előadásokról is van szűkszavú tudósításunk. Evlia Cselebi szerint 200 bolt, egy medresze (török hittudományi főiskola), két török kolostor, két török iskola is van benne. Török lakossága mellé jelentős számmal szivárognak be már ebben az időben is délszlávok. így a szerbeknek már a hódoltság idején, de nem a mostani helyen, templomuk van a Palánkban.A Palánk utcahálózatának legrégibb ismert megörökítése 1713-ból való. A térkép De la Croix Paitis császári mérnökkari tiszt gondos és szép munkája, amely nyilván még igen régi települési állapotokat örökít meg. A városrész alaprajza a középkorhoz képest aligha változott lényegesen. Ezt a maradandóságot a török hatóságok keleti egykedvűsége, a változásoktól való rettegése, a bennszülött lakosság megkötött élete is valószínűvé teszi.
A vár a szatmári béke után
A szegedi vár a 18. század elején – egészen 1718-ig, amíg a Temesköz a török kezén volt – elsőrangú katonai erősségnek számított. Újjáépítésének, nagyszabású kibővítésének gondolatával ezért állandóan foglalkoztak. Erre azonban csak a szatmári békekötés után kerülhetett sor. De la Croix Paitis hatalmas, csillag alakú erődítési tervet készített, amely a városnak általában a mai kiskörúton belüli részét is magában foglalta volna. A terv leegyszerűsítve, földsánc formájában került csak Gosseau mérnökkari ezredes irányításával megvalósításra és Savoyai Jenő neve után Eugenius árka, a régi szegedi nép nyelvén csillagsánc, mélysánc néven volt ismeretes. Egészen a 18. század végéig fönnáll, csak a fokozatos betelepülés következtében kezd elenyészni. A 19 méter széles, vízzel telt mély árok a Tiszából táplálkozott, de attól szükség szerint mégis el volt zárva. Az árkon belül mintegy 6 méter szélességű, magas földbástya, ezen pedig erős cölöpkerítés, palánk emelkedett. Mint látjuk, Eugenius árka a régi Palánk erődítési hagyományait és tanulságait feltűnő módon érvényesítette, ami a környezet adottságaiból, illetőleg kötöttségeiből is következett. |
| A szegedi vár 1857-ben |
Az új Palánk
Ebbe az új Palánkba három nagy kapun lehetett bejutni. A Pétörváradi, másként Szabadkai kapu a mai Kárász és Kölcsey utca; a Budai, másként Kecskeméti kapu a Kossuth Lajos sugárút és Vadász utca; a Csongorádi, vagy Erdélyi kapu a Fodor és Szent Mihály utca keresztezése táján volt. Az átjárásra felvonóhidak szolgáltak. A gyalogközlekedést három kiskapu is megkönnyítette. Az Eugenius árka sokszor szolgált árvízvédelemre is, funkciójában tehát megelőzte a körtöltést.
Mint már említettük, az Eugenius árkának megépítése a Palánk területét nyugat felé, éppen a tanácsháza körül jelentékeny mértékben kiterjesztette. Az ütemesen szaporodó, főleg bevándorló német, később zsidó lakosság is ide telepedik le. Egy 1739-ből való bécsi tervrajzon a régi Palánknak Raitzenstadt, Rácváros, míg a frissen megszállott területeknek Deutsche Stadt, későbbi magyar nevén Külpalánk, másként Kilpalánk a neve. Ezek az elnevezések természetesen csak hozzávetőlegesen tüntetik fel a valóságos helyzetet, hiszen a Palánkban németek, a Külpalánkban pedig magyarok is szép számmal laktak.
Az Eugenius árkával körülhatárolt terület a régi Palánkot négyszeres nagyságúvá növelte és így igen sok értékes, biztonságos beltelek képződött. Kaltschmidt Ábrahám térképén (1747) már kialakult a mai Klauzál tér déli vonala, bontakozik a Kárász, Kígyó, Háromkorona (ma Hajnóczy) és Feketesas (ma Bajcsy-Zsilinszky) utca.
Ami tehát a települési képet illeti, a Palánk nyugat felé jelentős mértékben megnőtt. A mai Dugonics tér helyén, az Eugenius árkán kívül foglal helyet a hatalmas kiterjedésű, szabálytalan alaprajzú Búzapiac, amelyet keleten a Sáncpart (ma Zrínyi utca) határol. A tér északon nagyjából, de cikcakkokban a mai Kelemen és Kölcsey utca vonalához igazodik. A Kölcsey és Kárász utca kereszteződése táján volt a Péterváradi kapu, mellette az Eugenius árkán átívelő híd. Ezen lehetett a vár és tanácsháza felől a Búzapiacra kijutni, amely nyugaton nagyjából a Dani utcáig, délen pedig a Dugonics tér, illetőleg Jókai utca déli vonaláig terjedt.
Úgy látszik, hogy a Búzapiac vizes esztendőkben egyúttal a rókusi lapályokon fölgyülemlő vadvizek közvetítésére, Tiszába vezetésére is szolgált. A Búzapiac ugyanis északnyugaton, a mai zsidótemplom és Mars tér táján elterülő lacus stagnans (állóvíz) területével is, nagyjából a mai Gogol utca vonalán szintén összefüggött. A víz a Jókai utca és Vértanúk tere táján ömölhetett tovább a mai Hősök kapuja, továbbá a szülészeti és gyermekklinika helyén álló tankákba, tiszai ártérre.A már említett Búzapiac, a mai Dugonics tér újabb gazdasági súlypontot jelent.
Piachelyek
Szeged – a gabonatermelés fokozatos fejlődése miatt – a szemtermelő Délvidék életében is egyre nagyobb jelentőségűvé vált. Árvíz előtti források és ábrázolások összefüggő, organikus házegységekről számolnak be ebben a térségben, amelyek azonban a feltöltés, illetőleg a modern, leginkább szecessziós bérházépítések következtében bomlottak fel. Hírmondóul azonban máig találkozunk néhány kúriaszerű, későbarokk, illetőleg klasszicizáló lakóházzal (Árpád tér 5-6., Dugonics tér 9., Dáni utca 7., Jókai utca 9.). Közülük több olyan is akadt, amely délvidéki földbirtokosok téli szállása és gabonaraktára, ügynöksége volt egyszerre.E piachelyek kibontakozása, összekötése magyarázza Szeged mai főutcájának, a Horgoson birtokos Kárász család városi kúriájáról elnevezett Kárász utcának, de a vele párhuzamos Feketesas utcának, továbbá a mai Klauzál tér, vagyis az akkori nagypiac déli részének lassú kiépülését, nemkülönben a Tisza-parthoz vezető Köröszt (ma Somogyi) utcának fontosságát.
Polgári paloták és a török kor hangulata
A múlt század első felének palánki városképe már a reformkorszak szellemét is tükrözi. A negyvenes években megkezdődik az utcakövezés és csatornázás. Kezdenek a városesztétikai követelmények is jelentkezni.
Nem tudjuk, hogy mikor alakult, de 1834-ben már működött a Szépítő Küldöttség, későbbi nevén Szépítő Bizottmány, amelynek szűkszavú jegyzőkönyvei nem egészen hiánytalanul állnak rendelkezésünkre. A városkép gondozása érdekében a Bizottmány 1861-ben indítványozza, hogy megadott övezetben, nagyjából a Tükör utca, Ferencpiac, Zsótér-ház, Feketesas utca, Búzapiac, Sáncpart és Árokhát, végül a Tisza, illetőleg a vár közötti területen csak emeletes új házakat lehessen építeni. Ez a rendelkezés igen hasznosnak bizonyult, hiszen ekkor épült többek közt a Kárász és Oskola utca számos olyan háza, amely a mai városképnek is jelentős művészi eleme.A 19. század folyamán különben a Palánkban jelentős súlyponti eltolódás következett, ami igen jellemző az akkori Szeged gazdasági és társadalmi életére. Eddig ugyanis a város szíve a Palánkban, az Oskola utcában volt. Öreg házai még most is elárulnak valamit az egykori életstílusból: műhely és raktár az udvaron, a család az emeleten, a bolt pedig a földszinten. Itt még a céhesség tisztes, családias, de lassanként mégis korszerűtlenné váló világát érezzük. Részben már elmúlt romantikáját egyik őslakója, Tömörkény István így örökítette meg:
„Holdvilágos éjeken e sok, minden szabály nélkül egymáshoz ragasztott fecskefészkek között kódorogva, szinte várni lehetne, hogy valamely ház kapujából kilép az emberséges bascsausz, a tekintetes szubasa, vagy a nagyságos bimbasi, sőt esetleg maga a vitézlő és kegyelmes Hóbiárt basa, szandzsák-főispán és vilajetkormányzó, aki már nem is igen tudott törökül, ellenben igen szerette a menyecskéket, minélfogva alkalomadtán a halászok agyon is verték. Isten nyugtassa szegényt, mert Hóbiárt valóban a szép kedvtelésében lelte halálát.
E tájon még ma is van olyan ház, amelyiknek nincsen kapuja. Aminthogy van olyan szűk utca, hogy ha két kocsi egymásnak szemközt kerül bele, soha onnan a világnak a tökéletes végezetéig ki nem jutnak. A kaputlan házak története valószínűleg ott keresendő, hogy annak idején az emberséges török vagy görög kereskedő két házat épített egyszerre egymás mellé, s úgy gondolkozott, hogy elég lesz a két háznak egy kapu is, nem vesznek össze rajt azok, akik a házban laknak. Lám, azóta mennyi idő elmúlt, s a ház most is csak el van kapu nélkül, amikor már bizonyára nem egy család lakja mind a kettőt.”
Itt az ősi Palánkban nyílik meg a múlt század ötvenes éveiben Szeged első igazi modern könyvkereskedése a Béró-házban (Oskola u. 13., Burger Zsigmond). Ugyanitt van első jelentős újságának – Szegedi Híradó, megindult 1859-ben – a szerkesztősége. Itt születik meg a Bába-házban (1878) a Szegedi Napló, amely egy ideig Mikszáth Kálmánnak is nemcsak munkahelye, hanem szállása is volt.A modern gazdasági élet fokozódó követelményeivel azonban az őspalánk már nem tud lépést tartani. Társadalmi és gazdasági funkcióját a Széchenyi tér, Kárász utca és a Búzapiac tájéka veszi át. Itt vannak a gabonaszállító cégek irodái, itt nyílnak meg a Széchenyi téri nagypiac körül azok az üzletek, amelyek már nem saját készítményeiket, hanem a korai gyáripar, bontakozó hazai kapitalizmus, illetőleg cseh gyáripar áruit juttatják el a mindinkább növekvő fogyasztói tábornak. Ennek a virágzó, lüktető gazdasági életnek eredménye a Kárász utca, Klauzál tér, Dugonics, tér romantikus szellemben fogant, később eklektikus elemekkel is átszőtt utcaképe, amelynek szerencsére még számos szép alkotása maradt korunkra.
Palánk a „víz után”
Az árvíz utáni városrendezés is ezt a részt ismeri el Szeged szívének, modern súlypontjának. A 20. század városfejlődése visszatér az ősi Palánkba. Itt épül ki a város modern szellemi középpontja (egyetem, szabadtéri játékok).
A gazdasági élet fokozatos fejlődését mutatja, hogy a vár és városi tanácsház közötti hatalmas területen, a mai Széchenyi téren a nagypiac foglal helyet. Körülötte alakul aztán ki a modern Szeged közigazgatási és közgazdasági centruma.
A tanácsház mellett a mai Bérház helyén állott egészen az 1860-as évekig az árkádos rendszerű, hatalmas négyzetalakú, földszintes lacikonyha, amely még a török-kor levantei hagyományait, mediterrán mozgalmasságát őrizte meg két évszázadon keresztül. Mészárszékek, serbetkocsmák, vendéglők, garkukl néven emlegetett kóser kifőzések, duttyánok, simindzsiák, azaz finom süteményeket készítő pékségek foglaltak benne helyet. Az udvaron lepény-, gesztönye- és töksütögető kufák. Természetesen léhűtők, lacibetyárok, piaci legyek és könnyűvérű fehérnépek is mindig lézengtek körülötte. Itt várakoztak a kétkezi munkások, koplalósok (fuvarosok) is, hogy megfogadják őket.
A tanácsháza előtt egyébként kút, pellengér, délebbre a mai, (volt) déli szovjet emlékmű táján egy Szentháromság-szobor, amelyet 1724-ben Kárász Miklós horgosi földesúr fogadalomból állított. Ezen a téren, szerdán és szombaton a piacosok, vasárnap pedig a férfiak és fiatalok gyűltek össze, hogy a heti elfoglaltság után egymással találkozzanak, munkát keressenek, vagy elszegődjenek, továbbá hogy a lacikonyha, tanácsháza és vendégfogadók szomszédságában idegenekkel, utasokkal beszéljenek, híreket és tanácsi hirdetéseket halljanak. Innen az öregek körében máig élő szólás: mindön újság mögteröm a Szentháromság tüvibe. Hasonló régi szólás: Mögteröm mindön a Szentháromság lapossán, mai nyelven: a flaszteron mindön mögteröm, azaz a piacon minden kapható, még rossz termés idején is. Ennek az ősi szegedi társadalmi hagyománynak sokáig élő nyoma volt, amikor a férfiak vasárnap délelőttönként a Bérház előtt a külső városrészekből beszélgetésre jöttek össze.
A korzó
Az ősi közösségi tradíció másik elevenebb megnyilatkozása, hogy itt a tér hatalmas fái és virágai között van a korzó. Jellemző a régebbi idők feudális szellemére, a katonai parancsnokság kötekedő magatartására, hogy hosszú évtizedeken át a legénységi állományhoz tartozó katonáknak csak a korzó nyugati oldalán, tehát a városháza felőli, polgári részen volt szabad csak sétálni. Innen a tréfás bakakorzó elnevezés.
A Széchenyi tér hosszú ideig, 1870 tájáig, a mostani Klauzál tér déli házsoráig nyúlt. Ezért van e házak között itt máig több régi alkotás. így a Kárász-ház, a barokk jellegeket is őrző Wagner-ház, amely azelőtt a Zseravicza, majd a Felmayer családé volt és a Kelemen utca sarkán a már lebontott Klauzál-ház. A Klauzál téri kinyer- és tejpiac jellegzetes, kávéduttyán néven emlegetett kávézó sátraival az 1920-asévekben szűnt meg. Ez a piac voltaképpen utóda volt annak a nagypiacot a halpiaccal összekötő kisebb térségnek, amely a mostani Kállai Ödön, Kelemen, Victor Hugo és Deák Ferenc utca közötti háztömbön terült el és ahol a Bauernfeind-ház erkélyéről 1848. október 11-én Kossuth Lajos életének egyik legnagyobb beszédét mondotta el, amely így kezdődött: „Szegednek népe, nemzetem büszkesége, szegény elárult hazám oszlopa.” A tér neve már a szabadságharc idején Szabadság tér lett; 1879 után beépítették.
A következő részben: A Palánk – Utcák, kocsmák, cégérek
