Ortodox karácsony – január 7.

A Julián naptár szerint az ortodox egyház hívei január 7-én ünneplik a karácsonyt. Az ünnepet számukra egy hónapos böjt előzi meg, szenteste napján az emberek főtt gabonát ehetnek egészen az első csillag megjelenéséig.

Az ortodox hívők számára a karácsony kizárólag vallási ünnep, ezért a december 24-i katolikus karácsony számukra nem létezik. Oroszországban az ajándékozás, a díszes karácsonyfa állítása és a Télapó a sztálini idők óta a szilveszter tartozéka. Ezután következik az ortodox karácsony, amely a Julianus-naptár szerint január 7-én következik be. Az ortodox újév – orosz elnevezéssel „a régi újév” – január 13-ra esik, így ezt is sokan megünneplik, nem csak a vallásos emberek.
Felmérések szerint az oroszok mintegy kétharmada emlékezik meg valamilyen módon a karácsonyról, s a lakosság mintegy harmada nézte tévén a főtemplomból közvetített istentiszteletet. Oroszországban egyébként egészen kiváló a kapcsolat állam és egyház között. Nem csupán az állami vezetők vesznek részt az egyházi, illetve a pátriárka az állami ünnepségeken, hanem gyakran találkoznak is a vezetők egymással.

Megáll az ország

Az ortodox karácsonyt a hívők számára böjt előzi meg. Az ünnep előtti utolsó hétvégéken van az anyák, illetve az apák napja, amikor korábban a gyerekek Krisztus születésének legendáját felidézve nagy csillaggal járták a házakat, s adományt kérve egyházi énekeket adtak elő. A következő napokat a hívők a családban, illetve a rokonok, barátok felkeresésével töltik, megajándékozzák egymást. Oroszországban jól megfér egymás mellett a katolikus karácsony szokásvilága, a sztálini időkben szilveszterre „áthelyezett” Télapó és az ortodox ünnep. Ezért aztán nem meglepő, hogy az újév előtti napoktól az ortodox karácsony végéig, vagyis január 9-ig a hivatalos Oroszország nem működik, lapok sem jelennek meg.

Szerb ortodox templom - ikonosztáz – Szeged

Szegedi szerb ortodoxok – a szeretet melege

A szerbek téli ünnepekhez kötődő hagyományai különlegesen gazdagok és szépek. A karácsonyestet a gregorián naptár szerint január 6-án ünneplik. Az ünnepi istentiszteletet a szegedi szerb ortodox parochus celebrálja, majd a hívők ünnepi körmenetben megkerülik a templomot. Szertartásosan a templomkertben felállított badnjak – a tölgyfa hasábokból rakott lobogó tűz – köré gyülekeznek, és énekelve idézik fel az ünnep bensőséges pillanatait, a Megváltó születését.

A badnjak elégetése Krisztus szeretetének a melegét jelképezi. Úgy tartják, hogy a fadarab elégetésekor felcsapó szikrák száma jelzi a házbeliek számára, hogy milyen gazdagságban lesz részük az elkövetkező évben. Régen a badnjakkal fűtöttek be, és ezen főtt meg a karácsony esti vacsora is. Szalmát hoztak be a házba, szétszórták a földön, ez jelképezte a betlehemi jászlat, és apró ajándékokat rejtettek el benne.
A gyerekek karácsony éjjelén a szalmán aludtak, amely három napig maradt a házban, aztán kivitték az állatok alá. A szobában, emlékeztetőül, csak egy kosár szalma maradt. A karácsony első vendége férfi kell legyen, akire búzát kell szórni, és a vendég össze kell szedje a házigazda által a szoba padlójára dobott diókat.A tűz köré összegyűlt hívők jelképes ajándékot kaptak: kis tölgyfaágból és szalmából készült csokrot, hogy mindenki hazavihesse és a saját karácsonyi asztalára tehesse a megszentelt csokrot.
A szertartás végén az egyházközösség termében – mivel tart még a böjt – forralt borral és pogácsával vendégelték meg a hívőket. A karácsony szentestéje virrasztással ér véget.

A 2009-es moszkvai ortodox karácsonyi mise

A betlehemi csillag rejtélye, avagy mikor születhetett Jézus?

Karácsony közeledte a betlehemi csillagot, Jézus születését, a napkeleti bölcseket juttatja az ember eszébe. De mi is lehetett valójában ez a hírhozó „csillag”, mikor születhetett Jézus, miért pont december 24-re esik a keresztény világ egyik legszentebb ünnepe?

Számos egyházi, vallásos ábrázoláson jól látható, amint az újszülött Jézus fölé hajoló bölcsek felett az égbolton egy fényesen üstökös mutatja: megérkezett a Megváltó. Az astro-archeológia – csillagászati régészet – azonban bebizonyította, hogy ez az ábrázolás alapjaiban téves, sőt Jézus – amennyiben valóban élő alak volt – hét évvel korábban születhetett. Ezt az időpontot tartja egyébként a legvalószínűbbnek XVI. Benedek pápa nemrégiben megjelent könyve is. De akkor mi lehetett ez az égi jelenség, és mikor születhetett valójában Jézus?

Jézus csak a Bibliában

Az nagyon különösnek tűnik, hogy ugyan a Biblia újszövetségi része szinte teljes egészében – sőt az ószövetségi próféciák egy része is – Krisztusról szól, viszont nagyon kevés egyéb, megbízhatónak látszó adat maradt ránk róla. A korabeli történetírók alig tesznek említést róla, így a zsidók történetét leíró Josephus Flavius meg sem említi, Tacitus és Suetonius római történetírók könyveiben pedig csak egy-egy mondatot olvashatunk róla, ráadásul ezek is valószínűleg utólag kerültek be a szövegbe. Az evangéliumokat pedig sok évtizeddel Krisztus halála után írták, így tehát ha azt feltételezzük, hogy íróik közül néhányan valóban tanúi voltak a leírt eseményeknek, emlékezetükben már nem bízhatunk meg teljesen.

Üstökös, szupernóva, meteor, bolygóegyüttállás?

Az üstökös elmélet „rajongóit” sajnos el kell keserítsük! Az antik világban – de egészen a középkor kései évszázadaiban is – az üstökösöket mindig a rossz, a betegség, a háború, a természeti katasztrófák hírnökeinek tartották. Ezért egy ilyen felemelő, magasztos eseményt nem társítottak volna a Megváltó megszületéséhez, ráadásul a kérdéses időszakban egyetlen kométát sem jegyeztek fel az ismert világ tudósai, és asztrológusai, ideértve a csillagászatban igen nagy jártasságot szerzett kínaiak sem.

De nem lehetett meteor sem, mert ez a jelenség csak másodpercekig figyelhető meg. A Föld mellett mellett elhaladó kisbolygó sem lehetett, mert ez általában szabad szemmel nem látható. Ha mégis látható, akkor is csak órákig, ráadásul igen gyorsan mozog az égen, a Biblia szerint viszont a betlehemi csillag hosszú ideig, napokig vagy hetekig látszódott úgy, hogy a csillagok között egy helyben állt.
Ez sem egyértelmű azonban. A bibliai leírásból – „a csillag, melyet napkeleten láttak, előttük haladt, amíg végül meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt” – az tűnik ki, mintha ez a különleges jelenség független lett volna az égitestek mozgásától, azok keltétől-nyugtától, ami valódi égitestek esetén nem lehetséges. Ez viszont a legendák természetének is betudható, mivel nem várható el tőlük egy természeti jelenség pontos leírása, hiszen inkább a az eseményre, így a Messiás eljövetelére koncentráltak.
A csillagászati kronológia segítségével ma biztosan állíthatjuk, hogy a kiemelkedő égi látványosság a Jupiter és a Szaturnusz bolygók háromszori együttállása lehetett. A rendkívül ritka jelenség a Halak csillagképben következett be, mégpedig – a mai naptárunkat használva –, időszámításunk előtt 7-ben!

A Jupiter, a Szaturnusz és a Halak

A Jupiter a héber mitológiában királyi csillagként, míg a Szaturnusz a zsidóság legfőbb csillagaként szerepelt, a Halak csillagkép pedig a születés és a Messiás csillagképe volt. Ezért jelenthette a Halakban a két fő „csillag” háromszori együttállása az égi jelet, a messiásvárás beteljesülését. Legalább is ezt hihették a „napkeleti bölcsek” – papcsillagászok –, akik talán Babilóniából elindulva és Jeruzsálembe, majd Betlehembe megérkezve tiszteletüket kívánták tenni a zsidók újszülött királya előtt... az ezt követő eseményekről pedig már a Biblia számol be.

Időszámításunk kezdete? De mikor született Jézus?

Johannes Kepler 1604-ben figyelte meg azt, hogy az égen feltűnt egy fényes csillag ott, ahol korábban semmi sem látszott. Azt még nem tudhatta, hogy egy csillag pusztulását figyelte meg, amit ma szupernóvaként ismerhetünk. A jelenség nagyon megdöbbentette a csillagászt, mert addig – Arisztotelész tanításai alapján – úgy hitték, a csillagok között semmiféle változás nem történhet.
Azt viszont már korábban feljegyezte, hogy nem sokkal korábban – a későbbi szupernóva helyéhez közel – a Jupiter és a Szaturnusz egészen közel volt egymáshoz. Ráadásul majdnem egyszerre „fordultak vissza” és írtak le egy-egy hurkot. A Földről nézve ugyanis a bolygók mozgása így látható, persze valójában a bolygó nem „forgolódnak”. A két bolygó akkor háromszor került egymás közelébe. Kepler úgy gondolta, hogy az „új csillag” feltűnését, azaz a szupernóvát, ez az együttállás válthatta ki. Eszébe jutott, hogy talán hasonló jelenség lehetett a betlehemi csillag. Számolgatni kezdett, és azt kapta eredményül, hogy i.e. 7-ben is bekövetkezett a Jupiter és a Szaturnusz háromszoros együttállása, ráadásul mindez a Halak csillagképben történt.
Persze hasonló bolygóegyüttállás egyáltalán nem idézhet elő szupernóvarobbanást, így Kepler elmélete ebben a tekintetben helytelennek bizonyult. Azonban egy ilyen, úgynevezett „legnagyobb együttállás” – ráadásul épp a két legjelentősebb bolygó esetében – a keleti asztrológiában egyértelműen a zsidók királyának megszületését jelentette.
Hasonló, viszont csak egyszeres együttállás – konjunkció – viszont 120 évvel korábban is történt, és ezt a jelenséget is a Messiás eljövetelének előjeleként  értelmezték. Így tehát bármilyen furcsa, de Krisztus születése Krisztus születése előtt 7-ben történt!

Az elszúrt időszámítás – születés, de nem decemberben

Az i.e. 7-ben bekövetkezett nevezetes bolygóegyüttállás alapján a a Gergely-naptárnak ma hét évvel többet kellene mutatnia. Ráadásul Jézus születésének ünnepét csak a 4. század második felében tette december 24-re a keresztény egyház, mégpedig azért, mert a régi római naptárban ekkor volt a téli napforduló időpontja. Ma már a téli napforduló csillagászati és földrajzi eseménye december 21-én következik be.
A téli napfordulót a napistenek születésének időpontjaként tisztelték, sőt ezt a napot három és fél évszázaddal Jézus születése után is megünnepelték. Ilyenkor az emberek máglyát gyújtottak, hogy elűzzék a sötétséget – ma ezt a szerepet a gyertya tölti be –, az északi népek pedig az életet jelképező örökzöld fenyővel díszítették házukat.

Lukács evangéliuma szerint az újszülött köré a jászolhoz pásztorok gyűltek, akik nyájaikat Betlehem környékén a szabadban legeltették, márpedig decemberben Betlehem vidékén túl zord az időjárás ehhez. A korai kereszténység idején ez semmi gondot nem okozott, mivel a mai bibliai hagyomány, és Krisztus december 24-i megszületése akkor még egyáltalán nem volt közkeletű. A Biblia mai szövegét – bár a különböző keresztény egyházak és szekták még ma sem egészen értenek egyet abban, hogy mely könyvek tartoznak hozzá – a 4. században véglegesítették. Az ókeresztény hagyomány pedig egy tavaszi napot adott meg Jézus születése napjául: március 25., 28., április 19. vagy május 29-ét.
A napistenek, elsősorban Mithras tisztelete a keresztényekben is élt, így a téli napfordulókor a szabadba kivonulva ünnepelték a megújult Napot. Az egyház a napimádás visszaszorításának érdekében új, vallásos tartalommal akarta helyettesíteni a régi ünnep jelentését. Ezért helyezték Jézus születését előbb január 6-ra, majd 354 körül a pogány napkultusz ünnepének idejére, január 6-a pedig a vízkereszt, azaz Jézus megkeresztelésének napja maradt. Azóta esik december végére a karácsony.

Már a rómaiak is elszúrták

A rómaiak az éveket Diocletianus császár trónra lépésétől számították. Krisztus születését pedig Dionysius Exiguus római apát tette meg jelenlegi időszámításunk kezdőpontjául a 6. században. Számításaihoz azt vette alapul , hogy a hagyomány szerint Krisztus fogantatása és halála egyaránt március 25-én történt. Mivel az apát járatos volt a húsvétszámításban, keresett egy évet Tiberius császár uralkodásának 15. évéhez közel, amikor a húsvét március 25-re esett, mert Lukács evangéliuma szerint Jézus megkeresztelése Tiberius császár uralkodása 15. évében történt, amikor Júdea helytartója Poncius Pilátus volt. Exiguus apát tehát ekkorra tette Krisztus halálát, ebből visszaszámolt 31 évet, mert Jézus 30 évesen kezdte az egy évig tartó tevékenységét. Így kapta eredményül Augustus császár uralkodása 28. évét, de számításaiba több hiba is csúszott.
Nem vette figyelembe azt, hogy Augustus már Octavianus néven négy éve uralkodott, mielőtt felvette az Augustus nevet, de arra sem figyelt, hogy az időszámításban nincs 0. év, hanem az i. e. 1-et azonnal az i. sz. 1. év követi. A Biblia szövege szerint annyi bizonyos, amikor Jézus megszületett, Heródes király – aki i. e. 4-ben hunyt el – még élt. Ebből is látszik, hogy Dionysius Exiguus nem használta fel az összes történeti adatot.

Magyar karácsony

Magyarországon a katolikus keresztények számára Jézus születésnapjának fénypontja a karácsonyi misén való részvétel (24-én éjfélkor vagy 25-én napközben). December 24-én hagyományosan a családok böjtölnek (karácsony böjtje), és csak este fogyasztják el a böjti vacsorát. Ez eredetileg alma, dió, méz és fokhagyma, majd vajas bableves hús nélkül (böjtös bableves), végül mákos guba volt, de újabban kialakult hogy hal, illetve töltött káposzta kerül ilyenkor az asztalra.

A néphagyomány szerint a karácsonyi asztal fontos szerepet játszott az ünnepkor. Az asztal díszítésének és az étkezésnek szigorú rendje volt. A feltálalt fogásoknak mágikus erőt tulajdonítottak. Régebben a karácsonyi abroszt tavasszal vetőabrosznak használták és abból vetették az első gabonamagvakat, hogy bő termés legyen. A megterített asztalra gabonamagvakat helyeztek és abból adtak a baromfiaknak, hogy jól tojjanak, az asztal alá pedig szalmát tettek, annak emlékére, hogy Jézus jászolban született. Később ezt a szalmát a jószág alá tették, hogy egészséges legyen, de volt ahol a gyümölcsfákra is kötöztek belőle, jó termést remélve. A szigorú rituálékhoz tartozott, hogy a gazdaasszony nem állhatott fel vacsora közben az asztaltól, hogy jól tojó tyúkjai legyenek.
December 25-én következik a karácsonyi ebéd vagy karácsonyi vacsora. A család, esetleg a nagyobb rokonság ilyenkor összegyűlik, hogy együtt fogyassza el a karácsonyi ételeket. A magyaroknál a bensőséges családi együttlét általában 24-e estéje (szenteste), míg a nyugat-európai országokban többnyire 25-e.
A nem vallásos, de keresztény kultúrkörbe tartozók számára a karácsony általában a szeretetet, a családi együttlétet jelképezi. Karácsonykor elterjedt szokássá vált megajándékozni szeretteinket. Az üzletek és áruházak a szentestét megelőző hetekben igyekeznek kihasználni az ajándékozás szokását és reklámdömpinggel próbálják bevételüket többszörözni – ezzel sokszor pusztán fogyasztási lázzá torzítva az ünnep hagyományos és valódi lényegét.
Régebben a betlehemezés a legismertebb és legelterjedtebb karácsonyi szokások közé tartozott, amely egy több szereplős dramatizált játék volt és az egész országban ismertek, nagyon sok helyen ma is gyakorolják. A falusi betlehemezés legfontosabb eleme a betlehemi pásztorok párbeszédes, énekes játéka volt. A dramatizált játék fő eleme a Kisjézust imádó három pásztorról szóló bibliai történetre, köztük a nagyothalló öreg pásztor tréfás párbeszédére épült. A betlehemezés fő kelléke egy templom alakú betlehem volt, amelyben a Szent Család volt látható. A pásztorjáték szereplői voltak a kistemplomot vivő két angyal, a három pásztor, illetve a szatmári országrészben őket kiegészítette a huszár és a betyár alakja.

Az aranyvonat

Ezúttal nem a Magyar Nemzeti Bank aranykészletét 1945-ben nyugatra szállító és amerikai hadizsákmánnyá vált vasúti szerelvényről van szó, hanem arról az Aranyvonatról, amely 1938-ban államalapító királyunk, Szent István halálának 900. évfordulójára emlékeztetve indult országjáró körútra, s az aranynál is fontosabb ereklyét, a nagy király jobbját vitte magával három éven át, pontos menetrend alapján összeállított útvonalon, a lehető legtöbb magyar települést felkeresve. A Kárpát-medencei magyar közösségeket összekapcsoló országlás ereklyeszállító szimbólumát, az aranykocsit építenék újjá civil szervezetek, vasútvállalatok szakmai támogatásával – tájékoztatta a Szeged Panoráma portált vitéz Csonka László.

1938 kétszeresen is szentév volt Magyarországon: a budapesti XXXIV. eucharisztikus világkongresszus és Szent István apostoli királyunk halálának, 1038. augusztus 15-ének 900. évfordulójáról való megemlékezés kapcsolódott össze egy nagyszabású ünnepségsorozatban, ahol egymást szervesen kiegészítették az állami és egyházi, a nemzeti és a keresztény mozzanatok. A két ünnep közös csúcspontja a Szent Jobb országlátása volt, amely összekapcsolta a központi és a regionális ünnepségeket és a felekezetek fölé emelkedve a nemzeti egységre való törekvés jelképe lett.

A magyar ipar remeke

A Szent Jobb szállításához egy gazdagon díszített, különleges műszaki megoldásokat megvalósító vasúti kocsit épített mindössze négy hónap alatt a Serédi Jusztinián bíboros vezette Szent István Emlékév Országos Bizottsága megbízásából a MÁV, amit a hozzá kapcsolódó kocsikkal együtt ma „aranyvonatnak” nevezünk. Bátran állíthatjuk, hogy az ereklyét szállító vagon, az „aranykocsi”, a magyar tervező- és díszítőművészet, s a magyar ipar remeke volt.
Az aranyvonat egy mozdonyból és öt kocsiból állt. Az egyházi és világi méltóságokat szállító két-két luxuskocsi fogta közre az ereklyét szállító, bizánci stílusban díszített aranykocsit, amit a MÁV egy négytengelyű szalonkocsijából alakítottak ki Urbányi Vilmos és Márton Lajos tervei alapján a MÁV dunakeszi főműhelyében. A festést Márton Lajos és Szlamka István végezte el. A korabeli Vasúti és közlekedési közlöny 48. számában Bereznai Oszkár mérnök és báró Puchner Endre főtiszt részletesen leírja a Szent István jobbját szállító aranyvonatot:

„Csak az aranykocsinak van különleges, díszes külseje, a többi szabályos, gyorsvonatú kocsi. A mozdonynak, mely a vonatot viszi, egyetlen díszítése egy hatalmas kereszt az elején. E keresztet az est beálltával kivilágítják. Ez a látvány felejthetetlen, különösen, amikor a világító kereszt a sötétből kibontakozik, és közeledve mindjobban megnagyobbodik.”

A leírás szerint az aranykocsit nem csak különleges külső és belső díszítése, hanem alakja is megkülönböztette más gyorsvonatú kocsiktól. Kívülről szemlélve az első, ami feltűnt, hogy oldalfala mélyebbre nyúlt le, hogy minél kevesebb látszódjék az alvázon szükséges szerkezeti részekből. A másik, ami szembeötlő volt, az a hatalmas nyílás a kocsi mindkét oldalán, amelyen át mindenki láthatta a Szent Jobbot. E nyílás a kocsi padlós szintjétől egészen a tető aljáig ért: 1790 mm magas volt, hossza pedig 3300 mm. Elzárására egy aranyozott keretekbe foglalt, háromrészes, gumi görgőkön és plüss csúszópofákon zajtalanul mozgó tolóajtó szolgált, mely egy-egy drótköteles húzószerkezettel a kocsi belsejéből észrevétlenül volt nyitható-csukható.

Mérnöki lelemények

A kocsi belseje egy nagy és két kisteremből állt. A nagyterem a Szent Jobbot bemutató dísztér, a két kis terem a kocsi végein a szolgálaton kívüli koronaőrök tartózkodási helye volt. Innen működtették a tolóajtók nyitó és csukó szerkezetét és a világítás kapcsolóit.
A nagyterem közepén állt az a különleges rugós állvány, amelyen az ezüst ereklyetartóban útközben nyugodott. A Szent Jobb ereklyét a vasúti szállítás közben óvni kellett minden olyan rázkódástól, amely az ezeréves ereklyére veszedelmes lehetett. Gondoskodni kellett tehát olyan állványról, mely a vasúti jármű magasabb frekvenciájú rezgéseit alacsonyabb frekvenciájú, „lágy” rezgésekre alakította át. Főképpen a váltók és sínütközések okozta függőleges irányú rázkódtatások ellen kellett védekezni.  Minthogy a lökések minden irányból jöhetnek (indítás, fékezés, sínütközések, kanyarulati egyenetlenségek), az állványnak olyannak kellett lennie, hogy a lökéseket minden irányból egyforma rugalmassággal vegye fel.
A leleményesen elkészített szerkezet próbájánál az alapelv az volt: akkor jó az állvány, ha a legrosszabb pályán a szóba jöhető legnagyobb sebességnél sem lépnek fel a vállon való hordozásnál nagyobb erők. Ennek mérésére a dunakeszi főműhelyben műkörmenetet rendeztek. Az ereklye körmeneti hordozó állványát az ereklyetartó kb. 70 kg-os súlyával megterhelték, elhelyezték rajta a Bereznai-féle optikai gyorsulásmérő műszert, majd négy ember a vállára vette és körülhordozta. A műszer adatait diagramon rögzítették. Ezután futópróbára vitték az aranykocsit a beszerelt állvánnyal együtt a budapest-szobi vonal legrosszabb szakaszán, 70 km/óra vonatsebességgel. A mérések azt igazolták, hogy még e rossz vasúti szakaszon is az ereklye több mint kétszer kisebb rázkódásokat szenved el az állványon, mint a körmeneti körülhordozás alkalmával.

A Szent Jobb őre

Az ereklyét minden országló útjára elkísérte a Szent Jobb őre, Mészáros János, budapesti érseki helytartó, négy irgalmasrendi szerzetes, akik a körmenetekben az ereklyét vitték és a koronaőrség tizenhat tagja Pajtás Ernő őrnagy és Máriássy László ezredes vezetésével. Részükre széles és vasúti üzemben szokatlanul kényelmes lépcsőt terveztek, hogy a ki- és beszállás a kellő ünnepélyességgel történhessék. Az ereklyetartó kocsiba helyezése és kivétele egy gumigörgőkön zajtalanul kihúzható padlórész segítségével történt.
Az aranykocsi arany, ezüst, bíbor és zöld színekben pompázó, gazdagon díszített külső oldalait a magyar szentek: István, Gellért, Imre, Gizella, Margit, Mór, László és Erzsébet egészalakos képei díszítették, s mindkét oldalán az 1038–1938 évszámok hirdették a szent király jubileumát. A kocsi tetején négy imádkozó angyal között a Szent Korona este kivilágított, nagyított mását helyezték el. A kocsi közepén a kétoldalt üvegfalú, a padlóján és oldalain bíborszínű, a mennyezetén hófehér selyemmel bevont díszteremben a rezgéscsillapító-rugós állványon nyugodott a koronaőrök őrizte, megvilágított ereklye, hogy ott is jól lássák, ahol nem emelték le a vonatról, csak áthaladt a szerelvény.

A Szent Jobb országlátása

Összesen huszonkét olyan magyar várost látogatott meg 1938 és 1942 között a Szent Jobb, ahol az aranyvonat nemcsak megállt, hanem az ereklyét a városban közszemlére téve tisztelegtek előtte. Az aranyvonat országlátásának legfontosabb állomásai között volt Esztergom, Székesfehérvár, Kaposvár, Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Baja, Pécs, Szekszárd, Vác, Győr, Komárom, Szombathely, Sopron, Veszprém, Zirc, Kalocsa, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Szeged, Hódmezővásárhely, Kecskemét, Szentes, Békéscsaba, Debrecen, Gyula, Szolnok, Eger, Miskolc, Nyíregyháza, Gyöngyös, Érsekújvár, Léva, Győrszentmárton (ma Pannonhalma), Balassagyarmat, Ipolyság, Losonc, Kassa, Rimaszombat, Rozsnyó, Salgótarján, Beregszász, Munkács, Sátoraljaújhely, Ungvár, Nagyvárad. Az érintett helységek száma természetesen ennek a többszöröse volt. A pontos menetrend szerint meghatározott útvonalon közlekedő vonat az állomásokon lépésben haladt át, s a lakosság fedetlen fővel, térden állva köszöntötte a Szent Jobbot, amelyet csak a kocsi üvegfalán át láthatott.

Díszben állt az ország

Útvonala mentén a vasúti őrházakat és állomásokat földíszítették, a falvak népe templomi zászlók alatt, körmenetben vonult ki az állomásokra. A vármegyék határán küldöttség várta az Aranyvonatot, amely a városokban néhány órát, a közbülső állomásokon pár percet tartózkodott. Az 1938-as nyári mezőgazdasági munkák miatti szünetet kivéve minden héten 1-3 napos utakon járta az országot.
Az aranyvonattal érkező Szent Jobb fogadását a települések igyekeztek méretüktől és erejüktől függően leleményes megoldásokkal emlékezetessé tenni, amit később minden településre kitérve egy közös albumban örökítettek meg. Székesfehérvárott például egy speciálisan kiképzett vörös bársonyhintó nyolc egyforma fehér paripával, hátukon zöld mundérba öltöztetett hajtókkal várta az ereklyét. Miskolcon egy speciálisan kiképzett autóval szállították, Szombathelyen ágyúlövésekkel köszöntötték, míg a Szegedre érkező szerelvényt már Pálmonostortól egymástól hallótávolságra álló iskolások várták, s „élő telefonként” adták tovább a szegedi állomásig, hogy „Jön István király!”

Civil kezdeményezésre újra megépítenék

Ennek az 1938-ban elkészült, Da 6020 pályaszámú, a Szent Jobbot szállító aranykocsinak az eredetivel azonos újjáépítésére egy szellemi műhelyt hoztak létre a Magyar Koronaőrök Egyesülete, a MÁV História Bizottság, a Vasúttörténeti Park, a MÁV Nosztalgia Kft., a Budakeszi Kultúra Alapítvány és a Szent István Bazilika képviselői. A munkálatok befejezését 2013 nyarára, Szent István halálának 975. évfordulójára tervezik.

A helyreállításhoz szükséges adatok a korabeli dokumentumokból és levéltári iratokból a rendelkezésre állnak. A közös munkát aktívan támogató, nagy tapasztalatokkal rendelkező MÁV-konstruktőr szakemberek véleménye szerint nincs műszaki akadálya annak, hogy a legendás vagon az eredeti mintát hűen követve, de a mai közlekedési előírásoknak is megfelelve újjászülessen. A megvalósítás az abban résztvevők óriási erőfeszítését és áldozatos, önzetlen munkáját igényli majd, s ez az összefogás többet érdemel, mint hogy az újjáépített kocsi küldetés nélkül, csupán a vasúttörténeti parkban állva fogadjon majd látogatókat.
A kezdeményezők feltett szándéka tehát, hogy a megvalósításban olyan műszaki megoldásokra és olyan minőségi munkára törekednek, amely méltóvá teszi az újjászületett vasúti kocsit a 2013 augusztusával kezdődő, legújabb kori küldetésének legfelső szintű támogatására. Az aranykocsi nem csak a bő egy év múlva sorra kerülő, 975. évforduló szentistváni megemlékezéseiben tölthet be meghatározó szerepet. Huszonöt évvel utána, 2038-ban a mai felújítók közül számosan ott lehetnek az ezeréves évfordulón is, ahol e vasúttörténeti különlegességnek méltó módon kell majd a keresztény és nemzeti egység szimbólumaként helytállnia.

Eredeti tárgyak kerestetnek

Az aranykocsi 1944 utáni sorsáról szinte semmit sem tudunk. Létezéséről a legkülönfélébb legendák keringenek. Van, aki úgy tudja, Bajorországban egy földalatti repülőgép-hangárban rozsdásodik. De tudunk olyan, már nyolcvan évesnél is idősebb szemtanúról, aki fiatal legényként vasúton utazva nap mint nap látta a kiégett vagont a dunakeszi járműjavító egyik parkoló vágányán. A kocsira a tetején még meglévő, angyalok tartotta koronáról ismert rá.
Kalandos történet volt az is, ahogy előkerült az aranykocsi külső díszítésének vázrajza Márton Lajos hagyatékából. A székelyudvarhelyi születésű grafikus festőművész, templomfestő kora ifjúságától részt vett a Regnum Marianum munkájában. A Magyar Cserkész című folyóirat grafikusa, számos vallási tárgyú és ifjúsági könyv illusztrátora volt. Több mint tízezer rajzot készített. Negyvennél több templomban találhatjuk meg oltárképeit vagy freskóit. Budapesten hunyt el 1953. január 26-án. Halála után hagyatékának nagy része elkallódott. Szerencsére tanítványa, majd később munkatársa, Kékesi László és felesége a náluk lévőket megőrizte. Az aranykocsi díszítési tervét végül ifjabb Kékesi László bocsátotta Herein Gyula, a Budakeszi Kultúra Alapítvány kuratóriumi tagjának rendelkezésére.
A vagonon leakasztható díszítőelemek is voltak, amelyek talán még fellelhetők valahol. A felújítás kezdeményezői ezért arra kérik azokat, akik bármit tudnak az aranykocsiról, vagy annak még valahol megtalálható díszítőelemeiről, hogy legyenek a felújítók segítségére, s jelentkezzenek a 06/70 450-08-88-as telefonszámon Herein Gyulánál vagy a kuratorium@budakeszikultura.hu levelezési címen.
Az újjáépítés fedezetét adományok gyűjtésével tudjuk csak biztosítani. A műszaki tervek készítése már zajlik, s a MÁV Nosztalgia Kft. rendelkezésére áll már egy eredetivel azonos, jelenleg bontásra váró vasúti kocsi, amit megfelelő állapotba kell hozni a munkálatok júniusi elkezdéséhez, hogy a jövő május határidőt tartani tudjuk.

Új zarándokút

2013 elején vitéz Veres János – azóta elhunyt –, nemzetőr ezredes, a Magyarok Nagyasszonya, Világ Győzelmes Királynője Szent Korona Lovagrend, lovagja, egy ötletet vázolt fel. A nemzeti oldal összefogásával, a Szent Koronánkkal is lehetne Országjáró körutat, zarándok utat szervezni, mostani országhatárok között, figyelembe venni a Szent Jobb körút állomásait.
Persze egy Mária zarándoklat se lenne rossz elgondolás, csak már itt a Külügyminisztériumnak is lenne tenni valója (zarándokútvonal Mariazelltől Csíksomlyóig ) Ezúton kérném figyelmüket – segítségüket, az Egyházaknak, a Vitézi rendeknek, Lovag rendeknek, az országért – a nemzetért aggódó politikusoknak jó szándékú magyar embereknek. Kérek mindenkit, fogjunk össze és mutassuk meg a világnak, hogy e nemes célért össze tudunk fogni és fel tudunk emelkedni a politika mocsarából!

vitéz Csonka László – Koós Hutás Katalin

Béth Hácháim – Az élők háza – A szegedi zsidóság története

A szegedi zsidóság története

A szegedi zsidó temető

„Ha tudni akarod, hogy egy nemzet mennyire

becsüli meg a múltját, nézd meg a temetőjét.”

Széchenyi István

A szegedi zsidóság a második világháború pokláig kiemelkedő szerepet töltött be a város életében. Számtalan épület, intézmény, könyv, gyár őrzi emléküket és kezük munkáját. Cikksorozatunkban – ha vázlatosan is – megpróbáljuk megmutatni a zsidóság múltját, szegedi megtelepedésüket és örök nyughelyüket, a zsidó temetőt.

A szegedi zsidóság megtelepedése

Szegeden első írásos megemlítésük 1765-ből való, amikor „Simon Jakab apostagi zsidó több kereskedőivel együtt” emel panasz a városi tanácsnál. Ekkor azonban még nem beszélhetünk a városban letelepedett zsidóról. A nemes tanács 1768. október 3-án egy felterjesztést iratoz a helytartótanács felé, melyben jelenti, hogy ugyanazen év augusztus 18-i kérelme – „a városban lakó összes zsidó összeírassék” – nem zárult eredménnyel. Az iratban jelzik, hogy „nálunk Istennek kegyelméből mint ezelőtt, úgy most is egyetlen zsidó sem lakik, miért is zsidó családok összeírása nem eszközölhető.”
Az első zsidó 1781-ben telepedett le a városban. Pollack Mihálynak – Michael Chájim – ekkor még nem volt engedélye, de 1784-ben kereskedő társaival együtt előbb a tanácshoz, majd a helytartótanácshoz folyamodott állandó lakhatásért, melyet ugyanezen év augusztus-szeptember havában meg is kaptak.

Az ellenérzés persze azonnal megnyilvánult irántuk, főleg a szegedi kereskedők felől, akik érdekeik és üzletük megcsorbítását látták az újonnan érkezőkben. A „méregfogat” azonban az 1787-ben, Budán kelt rendelettel húzták ki: „…a zsidók polgári jog nélkül a városokba felveendők, s nekik a kért életmód megengedendő, hacsak valamelyikkel szemben oly ellenvetés nem forog fenn, mely még keresztény kereskedőknek is útját állná.”
Ekkoriban a zsidóknak egy királyi rendelet hatálya miatt nem volt szabad letelepedniük a városokban, azonban ez nem vonatkozott a szabad királyi városokra – így Szegedre sem –, mivel ezeknek saját joguk volt az engedélyek megadására. Így már ebben az évben 18 családot és két nőtlen zsidót jegyeztek fel Szeged városában.

„Minden zsidó tartozik német nevet viselni”

Ezt követően egyre több zsidó telepedett meg a városban, bár 1798-tól folyamatosan megpróbálták különböző helyi rendeletekkel gátolni őket, a ház- és földtulajdon szerzést, a „beszivárgást”. Szinte minden környékbeli településről, sőt igen távoli helyekről érkeztek a városba, melyről nevük a tanúbizonyság.
A beazonosítás és a nyilvántartásba vétel miatt II. József 1787. július 23-i rendeletében meghagyta, hogy a következő év januárjától „…minden zsidó tartozik német állandó családnevet viselni.” A rendeletet foganatosították, de gyakran meghagyták a régi nevet is, mely a bevándorlás helyét jelölte.
Egyre tovább növekedett a helyi zsidóság lélekszáma, így 1831-re 367 férfit, 1840-re pedig már 800-at tartottak nyilván. Persze ekkor még a családtagokat így nem számolták, ezért valószínűleg 4-5-ször ennyien lehettek Szegeden. Ugyanekkor Pesten 6040, Ó-Budán 4150, Pozsonyban 3700, Szabadkán 350 családfő szerepelt a könyvekben.
A pontosabb nyilvántartásra az anyakönyvek 1844-es vezetésétől – az anyakönyvi anyag csak 1850-től teljes – lehet számolni. Ennek alapján 1855-ben 2093 zsidó élt a városban, számuk az 1870-es számláláskor 3628 főre emelkedett. Ez Szeged akkori összlakosságának – a 70.179 főnek – nagyjából 4%-át tette ki.

Házszerzés, kereskedelem és az iparosok

Löw Lipót

Az egyre növekvő lélekszámmal mind több házra volt szüksége a szegedi zsidóknak. Az akkori rendeletek ugyan ezt nem tették lehetővé, de kijelöltek számukra egy területet (ún. házkör), melyen belül szabadon vehettek maguknak lakhatásra szolgáló épületeket. Ez a terület a mostani Kálvária sugárút – Mars tér – Gutenberg utca által határolt részen volt. Az 1879-es Nagyárvíz idején ugyan ezek a házak nagyrészt elpusztultak, de hagyományosan továbbra is itt éltek a szegedi zsidók, ide került vallási és kulturális központjuk is.
Mivel polgári jogot sokáig nem kaptak, elsősorban kereskedelemmel, iparos munkával foglalatoskodtak. Az 1808-as megszámláláskor a 60 családnyi zsidó közül – ami akkor 357személyt jelentett – Wodianer Fülöp nagykereskedőt név szerint is feljegyezték. Mellette még 10 kereskedőt, 34 házalót, 5 mesterembert, és 1 árendátort (haszonbérlőt) írtak fel. A magyar kereskedők kivételével tulajdonképpen a városi népnek nem volt problémája velük. Az elsősorban mezőgazdaságból élőknek ugyanis gyakran szükségük volt mindazokra a szolgáltatásokra, iparosmunkákra, melyeket elsősorban a zsidók végeztek, nem beszélve az egyre gyarapodó kereskedők árukínálatáról és felvásárló potenciáljáról. A tehetősödő szorgalmas zsidók hamarosan felvásárlótelepeket, kisüzemeket létesítettek. Általában több lábon álltak – haszonbérlet, kereskedelem, mezőgazdasági terület bérbeadása –, így alapozták meg a későbbi nagy iparvállalatokat. A korai időkben Szegeden görög és rác kereskedők is voltak, akik sokáig a zsidó kereskedőknek legnagyobb ellenfelei voltak.

Zsinagógák és paloták

1789–90-ben már rabbi is van Szegeden. A Szegedi Zsidó Hitközség első Szervezeti és Működési Szabályzata 1791-ben készült el, amit 1801-ben újítanak meg. A közösség első zsinagógáját 1800–1803 között építik meg, azonban ez nem maradt fenn. Az egyre gyarapodó létszám késztetésére 1840–43 között egy 400 férfi és 260 nő számára megfelelő neoklasszicista stílusú építményt emelnek a korábbi telek egy másik pontján. Ez a zsinagóga még ma is fennáll – a Gogol utcában Régi zsinagógaként ismert épület –, mely az Önkormányzat tulajdonában van.
A Régi zsinagógát Lipowszky Henrik és József tervezték, felavatására 1843. május 19-én került sor. 1850-től ebben a zsinagógában látta el rabbinikus feladatait Lőw Lipót (1811–1875) főrabbi, a szabadságharc korábbi tábori lelkésze, a magyar nyelvű prédikáció és az orgonával kísért istentisztelet legjelentősebb hazai meghonosítója, a modern zsidó tudomány első magyar képviselője.

A szegedi zsidó temető

1861-től már a város Képviselő Testületébe is választhatók zsidók. Terjeszkedésük a XIX. század utolsó harmadában a gazdasági és kulturális fellendülésben jelentős szerepet játszott, amely a városkép fejlődésére is kihatott. A század fordulójára lélekszámuk Szegeden 5863 főre emelkedett. Az 1879-es Nagyárvíz előtt emeletes házak sorát építették utána pedig a „palotás Szeged” fő kialakítói voltak.
Új zsinagóga építésére az 1890-es évek második felében született kezdeményezés, amit a közösségi székházzal együtt egy 1897-es pályázat alapján Baumhorn Lipót tervezhetett meg. A költségeket a hitközség bevételei és a tehetős zsidók adományai tették lehetővé. Kiemelkedtek az adományozók sorából a tehetős vállalkozók, így a Milkó-család – ők építették a Belvárosi híd szegedi hídfőjében álló Milkó-palotát –, Lichtenberg Mór, a Pick-család, valamint Back Bernát, akinek gőzmalmai voltak a városban. Az 1800-as évek hitközségi beszámolóit tanulmányozva kiderült, míg a nagy átlag néhány forintot, addig a tehetősebbek több száz forintot is adományoztak az építkezés céljára mindamellett, hogy számos alapítvány és más jótékony szervezet fűződött a nevükhöz.
Az építőmunka 1900. augusztusában indult és 1902. októberére fejeződött be. A hitközségi székház a zsinagógával egy időben épült fel. A két műemlék a monumentalitást, és a Szegedi Zsidó Hitközség egykori erejét mutatja. A történet egy olyan fénykort reprezentál, amely a tiszai árvíz pusztításai nyomán újjáépített Szegedhez, az iparosodás, a kereskedelem kibontakozásához kapcsolódik.

A szegedi Új zsinagóga homlokzata

A holokauszt és ami utána maradt

A szegedi zsidóság életének legszebb időszaka volt ez a korszak, ide vonzva a távolból érkezőket. 1910-ben 6907, 1920-ban 6954, 1927-ben közel 8000 zsidó lakosa van a városnak. De már elővetítődnek – a gazdasági világválsággal, az antiszemitizmus erősödésével, majd a zsidó törvényekkel – a tragédia előjelei.
Az I. zsidótörvény (1938. évi XV. tc.) – ami még vallási alapon állt – 20%-ban maximálta az üzleti és kereskedelmi alkalmazottak, valamint a különböző értelmiségi pályák izraelita vallású tagjainak a számát. A II. zsidótörvény (1939. évi IV. tc.), amely már faji alapra helyezkedett, az iparban és a kereskedelemben 12%-os, az értelmiségi pályákon 6%-os, az állami alkalmazottak körében pedig 0%-os kvótát állapított meg. A törvény szerint zsidónak az minősült, akinek legalább egyik szülője vagy két nagyszülője izraelita vallású volt. A III. zsidótörvény (1941. évi XV. tc.) megtiltotta a zsidók és nem zsidók közötti házasságkötést és az azon kívüli nemi kapcsolatot is. A IV. zsidótörvény (1942. évi XV. tc.) értelmében zsidók a továbbiakban nem vásárolhattak mezőgazdasági ingatlant, sőt meglévő földjeiket is el kellett adni. Magyarország 1944. márciusi német megszállása után a zsidók élete is veszélybe került. A túlélők többsége budapesti volt, akiket Horthy Miklós kormányzó és mások közbelépésének köszönhetően nem deportáltak.
A férfiakat munkaszolgálatra hívták be, melynek következménye lett a 612 szegedi munkaszolgálatos áldozat. Életbe lépett a sárga csillag viseléséről szóló rendelet, a helyhez kötés, a gettózás.

A szegedi zsidó temető

A Szegedi Zsidó Tanács által kimutatott zsidónak minősített 3827 főből 3095 személyt szállítottak gyűjtőtáborba. A szegedi gettóba egyébként 8617 főt koncentráltak, majd 1944. júliusában elindultak a vonatok. Az első Auschwitzba, a második és harmadik az ausztriai Strasshofon keresztül különböző munkatáborokba. A téglagyári gettó kiürült, megtörtént Szeged városának „zsidómentesítése”. A felszabadulás után a deportáltak alig egyharmada tért vissza. Szeged városa a második világháborúban 5452 főt vesztett, közülük a zsidóságot 612 fő munkaszolgálatos hősi halott és 2091 holokausztáldozat képviselte, ami a szegedi zsidóság számára tragikus veszteség volt.
Ma a közösség Szegeden közel 500-520 zsidó származású polgárt tart nyilván. Az adományok többségét az értékmegőrzésre, a Szegedi Zsidó Szeretetotthon működtetésére, a Székház dísztermének karbantartására, a zsinagóga rekonstrukciójára, az 1831-től működő, közel 55 000 m2 alapterületű temető állagának megőrzésére fordítják.
Ebben a temetőben van a sírhelye többek között Lőw Lipót, Lőw Immanuel, Schindler József főrabbiknak, Heller Ödön festőművésznek, Kulinyi Zsigmond szerkesztőnek, Pick Márknak és családjának és valamint sok más hírességnek is.

A következő részben: Halál és temetés

Forrás:

Szegedi Zsidó Hitközség Archívuma és a dr. Birnfeld Sámuel Könyvtár dokumentumai

Löw Immánuel – Kulinyi Zsigmond: A szegedi zsidók 1785-től 1885-ig. (Szeged, 1885 – A Szegedi Zsidó Hitközség)

Ábrahám Vera: Szeged zsidó temetői. Szeged, 2010 (Kézirat)

Látogatóközpont a ferences kolostorban

Az alsóvárosi ferences templom Szeged egyik legjelentősebb, legrégebbi műemlék épülete. A ferences rend sikerrel pályázott az NFÜ DAOP programjához, és a fejlesztéssel – a műemlékekben viszonylag szegény – Dél-Alföld egyik turisztikai látványosságává válhat. A 265 millió forintból létrejött új látogatóközpont „kinyitja” a ferencesek zárt életét, bemutatja a kolostor kincseit, közelebb hozza az érdeklődőkhöz a rend történetét, mindennapjait.



Szegednek, de az Alföldnek is talán legmonumentálisabb középkori műemléke az alsóvárosi gótikus templom, melynek a két oldalfalán máig látható, évszámmal ellátott, apró szoborfejdíszét 1503-ban helyezték el. A korábbi, Cs. Sebestyén Károly által indított, de 1942-ben megszakadt ásatások szerint a 15. század második felében egy régebbi Árpád-kori templom közelében – egyes források és az újabb kutatások szerint a régi Szent Péter templom átépítésével – épült, annak egyes elemeit felhasználva. Az építkezést, és a rend szegedi megjelenését már Mátyás király 1458-as oklevele is említi. A ferencesek által alapított kolostor 1459-ben biztosan működött, amit a heti vásárra szóló királyi engedély is bizonyít. A régi templomot a ferencesek fokozatosan átépítették, hiszen egy ilyen munka mindenképpen olcsóbbnak bizonyult, mint egy új felépítése.

Gótika az Alföldön

Magyarországon a ciszterciták honosították meg, a kolduló rendek folytatták a gótika jellegzetesen magyar változatát, egyfajta puritán formavilágot, melyben ugyanakkor megjelenik a gótikus szerkesztés tökéletes ismerete. Elmaradtak a gazdagon kiképzett homlokzat, jellemzővé vált az egyetlen bejárat a külhoni hármas tagozódású kapuzat helyett. A támívek helyett a támpillérek végletekig leegyszerűsített sora biztosította a boltozatok oldalnyomásának kiegyenlítését. Ez az egyszerűség jellemezte a belső tér kiképzését is. A hazánkban ismeretlen kereszthajó helyett a szerzetesi kórus, vagyis a hosszanti irányban elhelyezett, ülőfülkékkel díszített szentély vált jellemzővé. A késő gótikus, egyhajós csarnoktemplom nem a díszítés gazdag káprázatával, hanem a méretek arányaival, egyszerűségével próbált megnyugvást nyújtani a betérő lelkeknek.

A ferencesek temploma

A templom belseje hazánkban szinte egyedülálló térhatásával, monumentális egyszerűségével ragadja meg a belépőt. A főhajó 14. századi maradványát a 15. század második felében teljesen újjáépítették. Ehhez járult a keskenyebb, szerzetesi kórusul szolgáló félhatszögben végződő szentélyhajó és a káptalanterem – a mai sekrestye – és a kettőt összekötő szintén gótikus átjáróhelyiség, amelyre a később barokk tornyot építették.
A templom és a kolostor a török hódoltság idejét nemcsak átvészelte, hanem időnként még javításokat is engedélyeztek rajta. A város magyar népe ekkor leginkább Alsóvároson élt, ahol a barátok temploma összetartotta a hódoltsági sors szegedi lakóit. A barátok nemcsak lelkipásztori szerepet töltöttek be, hanem egyúttal a nép tanítómesterei és orvosai is voltak, amiről számtalan orvosi szakkönyv is tanúskodik. Hatalmas, egyes források szerint 30 hold kiterjedésű kertjük gyógyító füvekben, nemes fákban és növényekben egyaránt bővelkedett.

A török hódoltság

A hódoltság alatt éppen nem volt könnyű a templom és a kolostor karbantartása. A török nem engedte új templom és kolostor építését, sem a régiek kibővítését. A barátok csak engedéllyel tudtak javításokat végezni a templomon. Az engedélyeket csak úgy kapták meg, ha a templomot és a kolostort nem építik tovább és a régi alapnak megfelelően javítják ki, ráadásul az engedélyekért jelentős díjakat, pénzajándékokat kellett fizetni. Ennek ellenére az alsóvárosi templom volt a török birodalom legszebb keresztény temploma egy 17. századbeli feljegyzés szerint. A hódoltság idején 1624-ben történt a legnagyobb építkezés, amikor új mennyezetet építettek. 1643-ban restaurálták a templomot és a főoltárt, majd pár évvel később a kolostort is rendbe hozták. A 17. század második felében nagyobb restaurációs munkálatok voltak. A templom teljes megújítása a következő századra maradt.

Ferencesek és a paprika

A török alatt elvadult táj népét gyakran gyötörte a hideglelés (malária), valószínű, hogy ellenszeréül a paprikát épp a ferencesek honosították meg, ugyanis abban az időben nem fűszerül, hanem orvosságul használták ezt a növényt. A szegedi kolostor egyik feljegyzése, ami szerint a paprikát a váltóláz kezelésére használták, terelte Szent-Györgyi Albert figyelmét is a paprikára és a benne lévő C vitaminra. A kolostor megújult kertjében nemcsak a ferencesekre jellemző fűszer- és gyógynövények kaptak helyet, hanem a paprikakutatók jóvoltából számos szegedi paprikafajta is bemutatásra kerül.

Interaktív rendház

A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány a Szeged-Alsóvárosi Ferences Templom és Rendház turisztikai célú, látogatóbarát fejlesztésére nyújtott be pályázatot „Történelmi és kulturális örökség turisztikai hasznosítása” témában, mely keretében 85% támogatási aránnyal 265 millió forint támogatást nyert.
Kétszintes látogatóközpontot alakítottak ki a rendházban, ahol interaktív kiállításokon ismerhetik meg az érdeklődők a szegedi ferences szerzetesek több mint nyolcszáz éves történetét. A projekt elsődleges célja a Szeged-Alsóvárosi Ferences Templom és Rendház páratlan értékeinek turisztikai célú látogatóbarát bemutatása.
Az épület Szeged egyik legjelentősebb, legrégebbi műemlék épülete, de nem eléggé ismert turisztikai látványossága. A templom jelenleg is látogatható, de a turistacsoportok fogadására alkalmatlan volt. A projekt során az eddig is látogatható templom mellett létrejött egy kétszintes komplex látogatóbarát kiállítóhely, amely több helyiséggel, vetítőteremmel interaktív módon mutatja be az épületegyüttest, a ferencesek és a szerzetesi élet hagyományait. A Rendház kertjében gyógynövényes kertet és a Szent Péter templom megmaradt követi bemutató kőtárat alakítottak ki.
Az új funkcióknak megfelelően felújították és akadálymentesítették az épület kiállító és közlekedő tereit, a vizesblokkokat és a fogadóhelységeket. Reményeik szerint a több mint 500 éves templom és a rendház olyan turisztikai vonzerőt fog jelenteni, amely a műemlékekben viszonylag szegény Dél-Alföld egyik turisztikai látványosságává válhat.

Ferences értékek bemutatása

„2003-ban kezdtünk el azon gondolkodni, hogy a nagyközönségnek is szeretnénk bemutatni az értékeinket” – mondta el a Didák testvér, a ferences kolostor házfőnöke. „A templomunk 500 éves évfordulójára számos tárgyat gyűjtöttünk össze, és úgy láttuk, ez egy olyan gazdag anyag, amit érdemes lenne egy állandó kiállítás keretében bemutatni.”
Folyamatos pályáztak, majd 2009-ben elnyerték a turisztikai fejlesztési pályázatot, melynek keretében megújult a kolostor, és egy európai szintű, a Dél-Alföldön páratlan kiállítási központ valósult meg.
„A helyi sajátosságokra próbáltunk meg építeni” – emelte ki a gvárdián. „Alapvetően az Alsóvároshoz köthető értékeinket, így elég erős hangsúlyt fektettünk a paprikával és a gyógynövényekkel kapcsolatos tevékenységünkre. A hívekkel való foglalkozásunkat is bemutatjuk, kiindulva a török időktől, amikor a ferencesek a nép barátai lettek.”

„Az emberek szívébe, fejébe elhelyezni”

A földszinten a ferencesek életét, értékeit bemutató nagyméretű tablók kerültek elhelyezésre, a három alapvető pillérre, a szegénység, tisztaság, engedelmesség hármasságára építve, felvonultatva és megmagyarázva a ferences szimbólumokat.
„Sok olyan dolgot szeretnénk az emberek szívében és fejében elhelyezni, ami nagyon erősen köthető a ferencesekhez” – mesélt a kiállítás koncepciójáról Didák testvér. „Ilyen többek között Szent Erzsébet, aki világi rendi ferences nővér volt, és Assisi Szent Ferenc, aki először rendezett betlehemet. A harmadik pedig Szent Ferenc és a gubbiói farkas története, melyre a templom előtt egy szobor is utal. Ez a történet pedig azért izgalmas, mert a ferenceseket sokszor a béke szerzőiként, a béke követeiként azonosítják.”

A gubbiói farkas

Assisi Szent Ferenc leghíresebb, természettel kapcsolatos történetében – mely halála után keletkezett – Gubbió városában „egy hatalmas testű, rettenetes és vérengző farkas garázdálkodott, amely nemcsak az állatokat, hanem még az embereket is fölfalta. A városiak gyakran mentek ki az erdőbe felfegyverkezve, „mintha háborúba indultak volna, de még így is jaj volt annak, aki egyedül került szembe vele.”Amikor Ferenc ellátogatott a városba, megszánta az embereket, akik elmesélték neki a bajukat. Ekkor egyetlen társával kiment az erdőbe, hogy találkozzon a fenevaddal. Amikor a farkas megpillantotta őt és társát, nekik támadt vicsorgó fogakkal, Ferenc azonban keresztet vetett a farkas elé, aki erre azonnal megtorpant.„Gyere ide, farkas testvér!” – mondta Ferenc. A farkas engedelmeskedett. „Krisztus nevében parancsolom, hogy se engem, se másokat ne bántsál.” Majd prédikálni kezdett a farkasnak, amiért irgalom nélkül pusztította Isten teremtményeit, és megígértette vele, hogy többé nem bánt egyetlen állatot vagy embert sem.A farkas fejbólintással jelezte beleegyezését. Ferenc ekkor magával vitte a fenevadat a városba, és prédikációt tartott az embereknek és a farkasnak egyaránt, mindkét felet arra kérve, ne háborgassák egymást. Az emberek szóval fejezték ki helyeslésüket, a farkas pedig jobb mancsával esküdött. Attól a naptól kezdve a farkas és az emberek megtartották a Ferenc által kötött egyezséget.Ez a történet rendkívül hasonló ahhoz a görög mítoszhoz, amelyben Herkules lemészárolja az oroszlánt. Herkules hatalma azonban csak arra terjedt, hogy az oroszlán megölésével oldja fel az ember és természet konfliktusát. Ferenc, Krisztus hatalmánál fogva sikeresen kibékítette az embert a természettel.

Mátyás-kazula

A jelképek mellett természetesen a ferencesek kincsei, tárgyai is megjelennek a tárlókban. Többek között kiállítják hazánk legrégebbi ülőbútorát, Marchiai Szent Jakab obszerváns ferences szerzetes székét, mely a 15. századból maradt ránk.
A kiállítás talán a legértékesebb darabja a Mátyás-kazula eddig az egyházmegyei kincstárban volt elhelyezve. A miseruhát Katkóné Bagi Éva textilrestaurátor állított helyre mintegy 620 órányi munkával.
A 120 cm háthosszúságú, 67 cm széles, meggy-bordó, hernyóselyem-brokátból készült, 824 igazgyönggyel díszített kazula a 15. századból, Olaszországból való. A bordó bélésen fekete tussal írott latin betűs szöveg található, melyet a kazula elhelyezésekor mutattak meg a sajtó képviselőinek. A szöveg a miseruha készítésének és eredetének történetét tartalmazza. Mivel ezt a részt már az érdeklődők nem láthatják, annak fordítását is elhelyezik a tárlóban.

Mária,
IHS = Jesus hominum Salvator (Jézus az emberek megváltója)
E miseruha anyagának alapja a felséges Corvin Mátyásnak, a magyar nép igen szeretetreméltó királyának palástjából való. Mivelhogy Őfelsége ebben a Havas Boldogasszony bazilikában tartott országgyűlés végeztével gondoskodott a templom felújításáról és ezt a gyöngyökkel díszített ruhát Isten nagyobb dicsőségére és a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére 1465-ben nagylelkűen felajánlotta. Az Ő kegyes emléke legyen áldott örökre! Majd az idő múlásával, mivel elhasználódott, visszakapta eredeti szépségét főtisztelendő P. Zsucha Simon sekrestyés kitartó munkája által és főtisztelendő P. Telek József definitor szorgalmából, az Ige megtestesülésének és Szűztől születésének 1773. évében. A jótevő férfiak és asszonyok nyerjenek örök jutalmat és koronát a mennyben.
Szent Ferenc Atyánk Kisebb Testvéri Rendjének e Tisztelendő szegedi konventjéé vagyok az új kegyelem 1465. évétől.

Balázs Ákos fordítása

Interaktív kiállítótér

A másfél órás bemutató során a látogatók egy korábban nem használt, a kolostor központi udvarára, a kvadrumra nyíló ajtón keresztül a szabadba lépve megtekinthetik a kolostor két kútját, a második napórát, majd a templombelsőt és a sekrestyét meglátogatva jutnak el a kiállítótérig.
Érintőképernyőkön keresztül ismerkedhetnek a kolostor történetével, filmeket láthatnak a magyar ferencesek kárpátaljai, kínai missziójáról, a szerzetesek kommunisták általi üldöztetéséről és az épületegyüttes művészettörténeti érdekességeiről.
Az 1920-as években sok szerzetes járt Kínában, misszióban, ahonnan különféle tárgyakat hoztak magukkal. Itt tekinthetik meg a ferencesek Magyarországon egyedülálló kínai gyűjteményének egy részét is. A foglalkoztató épületben pedig gyerekeknek tartanak majd interaktív múzeumi programokat a ferencesség, a gyógyászat és az építészet témájában.

Ferencesek a háttérben

„Kicsit furcsa a helyzet, mert nem mi, ferencesek leszünk a tárlatvezetők” – foglalta össze a kiállítással kapcsolatos gondolatait Didák testvér. „De úgy gondolom, ez nem is a mi feladatunk. Nekünk továbbra is a ferences értékeket kell őriznünk, az emberekkel kell foglalkozzunk, lelkileg segítsük és támogassuk őket. Ilyen szempontból úgy gondolom, nem fog változni az életünk. Viszont most egy picit feladjuk a nyugalmunkat, beengedjük az embereket a kolostorba, közelebb engedjük őket a mindennapi életünkhöz. Ez viszont jó remélem kedvezően fog hatni ránk, hiszen az emberek nem ismernek bennünket.”
Nemrégiben járt egy budapesti vállalkozó a kolostorban, ahol a ferencesekkel beszélgetve, végigjárva az épületet elámult, hogy milyen csodálatos értékek rejtőznek az Alföldön. Hazatérve megkérdezte a munkatársait, hogy mit tudnak a szegedi templomról, és legnagyobb megdöbbenésére senki sem ismerte az épületet. Ezen is szeretne segíteni a ferences rend azzal, hogy országosan is megismertesse a kolostort, a benne élőket, értékrendjüket, lelki és karitatív tevékenységüket.
„A helyi ismertségből szeretnénk kilépni ország-világ elé” – reménykedett a házfőnök. „Bátran mondhatjuk, hogy a Pannonhalmi Bencés Főapátság után az 1503-ban felszentelt szegedi Havas Boldogasszony-templom a ferences rendházzal együtt Magyarország második legnagyobb középkori, eredeti funkciójának megfelelően működő épületegyüttese.”
Pedig Alsóvárost, és Szegedet legalább a paprikáról jól kellene mindenkinek ismernie, ezért is helyeztek nagyobb hangsúlyt erre a fejlesztés során.

A zajból vissza a nyugalomba

A ferences testvérek közül van a könnyebben, van, aki nehezebben élte meg a fúrás-faragást, az építkezést, a zajt. Didák testvér volt a rendtartomány helyi irányítója, egyedül ő foglalkozott a felújítással.
„Úgy gondolom, viszonylag gyorsan túlestünk rajta” – emlékezik vissza a munkálatokra a gvárdián. „Azt mindenki látja, hogy nagyon sok jó, szép és új dolog elkészült. Most, amikor a végéhez közeledünk, mindenki dicséri. Nem dohosak, vizesek a falak, nem penészesek és ez már egészen más nekünk is. Ezért pedig érdemes szenvedni...”

A korábbi részben: A szegedi ferencesek

A ferences látogatóközpontba
az idegenvezetésekre a
latogatobarat.hu
internetes oldalon lehet jelentkezni

Havasboldogasszony templom, Szeged

Templombúcsú és ezüstmise a Lechner téren

Szeptember 1-én, vasárnap tarják a Lechner téri görög-katolikus a templom Búcsú ünnepét. Az ünnepen kerül sor a paróchus 25 éves papságáért való hálaadásra, a téren pedig családi napot rendeznek.

Az ünnepi Szentliturgiát Ivancsó István áldozópap fogja bemutatni, a kántori szolgálatban pedig a Szent Kereszt kórus fog együttműködni. Az Szentliturgia utáni agapét tartanak a templom oldalánál felállított sátoroknál, az ezt kövező ebéd pedig a Megyeháza Csongrád termében lesz. Az eseményre mindenkit szeretettel hív és vár ez egyházközség vezetősége.

Részletes program:
09.00 Utrenye
10.00 Szentliturgia, körmenettel. Agapé
11.30-16.00 Lechner tér családi nap (Csiga Duó együttes, gumivár, játszóház, egészségügyi sátor)

Szegedi Görög Katolikus Egyházközség honlapja

Szent Rozália görög-katolikus kápolna

A Szent Rozália kápolna

A Szent Rozália kápolna Szeged történetének több alkalommal átépített és áthelyezett tanúja, ma a szegedi görög katolikus közösség életének központja.
Az első kápolna fogadalmi templomként épült meg: a temesvári kereskedők által 1738-ban behurcolt pestistől megrémült város vezetői megfogadták, hogy ha a város megmenekül a járványtól, akkor a város kápolnát emel a Palánk városrészben. A járvány hamarosan elcsitult, a kápolnát pedig már a következő évben, 1739. augusztus 1-jén felszentelték. Az akkori kápolna a mai Hősök kapuja helyén, a Dömötör-templom előtt állt, homlokzata nyugati irányba nézett.

A Dömötör templom és a régi kápolna. Háttérben a ma is álló szerb-ortodox templom

A búcsú

A Szent Rozália a város életének szerves részese volt. A kis templom búcsújára minden év július 2-án került sor, ilyenkor a összes városrész és Tápé képviselői is megjelentek.
A kápolnában ravatalozták fel a hatalmas szegedi tanyavilág azon polgárait, akik a városban hunytak el, illetve a Szent Rozáliában öltött ünnepi ruhát a csanádi püspök, amikor Szegeden tett látogatást. A kápolna néhány évig zárva volt, amikor II. József császár rendeletére az ország összes kápolnáját bezárták, csak 1805-ben nyitott meg újra. A járványoktól rettegő szegedi lakosok nagy számban keresték fel a kápolnát a 19. század kolerajárványai idején. Az 1879-es nagy szegedi árvízben az épület megsérült, bár össze nem omlott. Az árvíz után a város területét több méterrel megemelték, az épület pedig a több méterrel megemelt Tisza Lajos körút mellett volt, így egyik falát a terület feltöltése szinte teljesen beborította volna. A város úgy döntött, hogy a régi kápolnát lebontja és új, díszesebb épületet emel új helyen.

A Templom tér az árvíz idején. Jobbra a Dömötör templom előtt a régi kápolna

Az új kápolna és a görög katolikusok

Az új kápolna a Dömötör-templomhoz kissé közelebb (a mai Dóm tér árkádjai helyén) épült meg. Az újjáépítési alapból 22.000 forintot szavaztak meg a kápolna újjáépítésére.

Az árvíz után újjáépített kápolna

Az új épület alapkövét 1881. november 20-án helyezték el, egy évvel később a Szent Rozália újra működő templom volt. Felszentelésére 1883-ban került sor. Az újjáépült kis kápolna képezte a határt a Dömötör-templom előtti Templom tér és a Gizella tér között.
Időközben Szegeden egyre jelentősebb csoportot alkottak a Magyarország keleti térségeiből érkező görög katolikusok, akik az első világháború éveiben kezdtek szervezkedni önálló szegedi egyházi szervezet megalapítása érdekében. A leányegyház megalapítására az elhúzódó háborúskodás miatt csak 1921-ben kerülhetett sor. Az újonnan létrejött közösség az egyháztól megkapta a Szent Rozália kápolna használati jogát, azóta az épület a görög katolikus szertartásokat szolgálja.

Költözik a kápolna

Épül a dóm, előtte a Rozália képolna

1924-ben a Fogadalmi templom körüli nagyszabású építkezés miatt a kápolna veszélybe került, mivel területét az új dóm tér kialakítása számára szemelték ki. A kápolna lebontása helyett végül az áthelyezése mellett döntöttek. Az épületet darabokra vágták, a megszámozott darabokat pedig a Lechner térre szállították.
A kápolnát az újjáépítés során kissé bővítették. Átépítették a tetőszerkezetet, illetve egy kereszthajót is építettek. A Lechner téri kápolnát 1929. november 17-én szentelte fel Glattfelder Gyula csanádi püspök, 1939-ben plébániatemplommá nyilvánították. A kápolna pilaszterei és vízszintes fúgái az elmúlt évtizedek felújításai során elvesztek, amiként a homlokzatot díszítő kővázák is. 1969-ben az addig használt lócákat padsorokkal váltották ki, az 1980-as években pedig a bejáratot újították fel teljesen. Az épületet legutóbb 1997-ben tatarozták, a torony tetőszerkezetét 2005-ben renoválták.

A kápolna az eredeti helyén, a Templom téren. Háttérben a mai Boldogasszony sugárút és Alsóváros