2012. augusztus 25., szombat

A szegények nem kerülik el a rókusi plébániát



A csepp, ami nem hiányozhat a tengerből
Interjú Kretovics László atyával

Tavaly, október 9-én ünnepelte hatvanadik születésnapját Kretovics László atya, aki 22 éve a Szent Rókus templomban teljesít szolgálatot. A hívek egyik ajándékaként egy kétmotoros repülőn a magasból is megnézhette az egyházmegyét. A kerek évforduló alkalmából kértük fel, értékelje eddigi életútját, beszéljen a plébánia életéről, örömeikről és gondjaikról.

– Engedje meg, hogy gratuláljak önnek ehhez a szép kerek évfordulóhoz. Készteti-e önt ez valamiféle számvetésre, értékelésre?
– Mindenképpen vissza kell gondoljak eddigi életemre. Valóban szép évforduló, hiszen ebből a hatvan évből harminchatot egyházi emberként éltem le, sőt előtte néhány évig diakónusként hitoktatásokat is tartottam, így majd’ negyven év szolgálat áll mögöttem. Ilyenkor persze mérlegeli az ember, hogy előre haladt vagy hátra. Én némiképp előre haladtam, bár nagyon nehéz körülmények között, hiszen jó részét a szolgálatomnak a diktatúrában töltöttem. Így az elvtársak számára nem volt éppen kedvező az, amit én hoztam el nekik, legfeljebb tolerálták. De így van ez ma is.
– Rókusi plébánosi szolgálata szinte egyidős a rendszerváltással. Hogyan ítéli meg az eltelt éveket?
– A kezdeti nagy „hurráoptimizmus” után lassan, szépen visszatért minden a régi kerékvágásba, sőt úgy érzem, visszább is kerültünk, mint 1989-ben. Nagy eredmény a hitoktatásban, az ifjúsággal való foglalkozásban volt, ami a mai napig is folyik. És az is, hogy manapság nem vagyunk megkötve, nincs semmiféle ideológiai béklyó rajtunk. Az emberekkel való kapcsolatunk is szabadabb. De arra is csak most jövünk rá, hogy mi is a hozadéka az elmúlt ötven-hatvan esztendőnek. Mert van neki, és sajnos nem pozitív. Az elmúlt évtizedek során emberi értékeket romboltak le. Tekintély nélkül az ember igazán hosszú ideig nem tud élni. Persze itt most nem a spártaian szigorú tekintélyre gondolok, hanem a normál emberi, szülői, egyházi, isteni tekintélyre. Tengődni tud, talán még úgy is érzi néha, hogy ő a „valaki”, ő az alkotója mindennek, pedig az Alkotó más. És ez az a tekintély, ami elveszett. De elvesztek hagyományaink is, elveszett a jó szándék, elveszett a lelkület, a lendület. Valamikor ennek a templomnak az ablakait többen, társadalmi munkában csinálták meg. Ma többen tudnának segíteni, de nem teszik. Elveszett a lendület, a „csak azért is” már nincs meg az emberekben. És ez nagyon hiányzik. De kellene egy kis jó értelemben vett csibészség is.
Ezek hiányában sokak lelkében egyfajta szürkeség, egyformaság, életuntság, csalódás lakik. Persze azt nem mondanám, hogy ok nélkül van mindez, de ott van. Úgy látom, hogy az emberek ma, Magyarországon még nem nőttek fel a szabadságra, legfeljebb a szabadosságra vagyunk vevők. A szabadságba bele kell nőni, a felelős döntés súlyát tudni kell viselni. És hiányoznak a ma emberéből a célok elérése érdekében tett vállalások is. Mert mindenkinek magának kell megtennie azt, amit sem az egyház, sem az állam nem tesz meg helyette. A nagy „szabadság” következtében pedig mindenki a maga ura, csak épp nem tud vele mit kezdeni.
– Ez a több mint két évtized a plébánia életében milyen fejlődést hozott?
– Hatalmas fejlődésről nem lehet számot adni, legfeljebb ez az új háromszintes plébánia és közösségi ház, amit 2005-ben adtunk át, amit a mai napig is építünk, csinosítunk. Ez szinte teljesen a rókusi hívek áldozatából készült, nem sokat kaptunk hozzá. Itt őrizzük az anyakönyveket, itt került kialakításra a hittanterem, a tetőtérben lakások vannak. Az alsó szinten a kupolás teremben tartjuk hétköznap az istentiszteleteket, hiszen télen templomban nagyon hideg van. A régi kultúrházunkat, a valamikori Dugonics mozit ugyan visszakaptunk, de teljesen romosan, a felújítása rengeteg pénzt emésztett volna fel. Ekkor döntöttünk úgy, hogy inkább egy újat építünk. De rengetegen mögém álltak, volt, aki pénzért, volt, aki jelképes összegért dolgozott. – Milyen ma az egyházközségi élet Rókuson?
– Ez egy nagyon nagy kerület, lehet, hogy az egyházmegyében a legnagyobb, hiszen közel húszezren élnek itt, akik több-kevesebb szállal, de ide kapcsolódnak. Ha a templomba járók számát nézem, akkor már más a kép. Amikor idekerültem, az egyházi házasságkötések száma néhány év alatt nagyon megugrott, de azután visszaesett a korábbi szám mintegy felére. Ma évente nagyjából harmincan kötnek a templomban házasságot. De ők legalább ide tartoznak, később hozzák a gyerekeiket is, először keresztelni, azután hittanra, de jönnek közülük sokan az istentiszteletekre is. Idetartozónak érzik magukat. De az emberek lelkében, ha nem is nagyon intenzív módon, de mégiscsak valahol jelen van az Isten utáni, a Krisztus utáni vágy. És ezt a keresztelések növekvő számában vélem meglátni.
Szerintem nem is a hittel, hanem magával az intézménnyel, az egyházzal lehet az embereknek bajuk. De mi bajuk lehet, hiszen nem is igazán ismerik. Az egyházi temetések száma mindig is sok volt. Mivel a mi kerületünk olyan szegény, mondjuk ki „csóró” emberekből áll, olcsóbban is adjuk elő a misét, sőt sokszor temetünk ingyen. De a nagy lélekszám miatt is több a halálozás, mint máshol. Viszont a mi néhány ezer forintunk elenyésző a temetés többi, óriási költségéhez képest. A temetkezési szolgáltatók európai árat kérnek albániai fizetésű emberektől. Ma inkább családi hagyomány az egyházi temetés, nem pedig divat. A lelkipásztori munkával így a bölcsőtől a sírig kísérjük a híveket és a hozzánk betérőket egyaránt.
– A börtönpasztoráció is egy idős itteni szolgálatával.
– Az egyházközség területén van a Csillagbörtön, ahová a börtönpasztoráció révén járok be. Van ugyan bv-s börtönlelkész, de a bentiekért mégis én felelek. Hozzájuk járok már huszonkét esztendeje. Nem könnyű feladat, mert amikor szabadulnak, egy részük nálunk köt ki, kéri a segítséget, a ruhát, az ennivalót. De emberileg, lelkileg, keresztényi szempontok szerint próbálunk melléjük állni. Van, aki nagyon fogékony, nagyon nyitott, van, akit komolyan megérint a kereszténység. A tettének súlya ránehezedik, és valóban új életet akar kezdeni, de akad olyan is, akinek ez csak egy „jó balhé”, addig is szabadabban mozog, amíg velünk van, bár a börtön falát mégsem lépi át. Így tehát nem mindenki azért jön oda hozzánk, hogy közelebb kerüljön az emberi értékekhez vagy Krisztushoz.
– Kikkel és hogyan foglalkoznak a plébánián?
- Óvodásokkal, iskolásokkal és az ifjúsággal is tartjuk a kapcsolatot. Van két-három fajta csoportunk minden korosztályból. A nyugdíjasokat újra és újra szervezzük, de mi nem tudunk versenyezni a különböző pártok által felkarolt csoportokkal, viszont mi tudunk olyat is adni, amit azok nem. Lelkileg, szellemileg, emberileg fordulunk hozzájuk, tudunk akkor is távlatot adni nekik, amikor más már a reménytelen elmúlásról beszél. Megosztjuk az emberek gondjait, hiszen sokszor jönnek hozzánk a legnyomorultabb helyzetekben, hogy segítséget kérjenek.
A szegények nem kerülik el a plébániát. Nekik minden héten osztunk ruhát és élelmiszert, amit adományként kapunk. Sajnos anyagilag nem tudunk segíteni, mert nekünk sincs, csak az önkéntes adományokat tudjuk osztani. Azokon, akik valóban rászorulnak, és nem parazita módon élősködnek rajtunk, a társadalmon, mindig tudunk segíteni. Sok vállalkozó hoz adományt, felszámolásokból ruhákat, ételeket, ezt ki tudjuk osztani az embereknek. Persze ez csepp a tengerben, de ha ez a csepp nincs, a tengerből bizony hiányzik.

2012. augusztus 23., csütörtök

A szegedi dóm: a fogadalomtól az avatásig

1930. október 24-én szentelték fel a Magyarok Nagyasszonya Fogadalmi templomot. Idézzük fel a templom építésének 50 évét a fogadalomtól a felszentelésig.



Szeged árvíz után kialakult városképének egyik legmarkánsabb, ma már szinte jelképévé vált építészeti alkotása, a felépítést kimondó határozat és az építés befejezése között fél évszázad telt el, aminek kezdőpontja Szeged pusztulása majd újjászületése, végpontja pedig egy világgazdasági válság, melynek terheit csak fokozta a várost határvárossá szegényítő első világháború. Ha építési idejében nem is, szándékában mindenképpen a város legújabb-kori történetét meghatározó árvíz utáni rekonstrukciójához kapcsolódik, mintegy annak befejezése. Építését – az árvizektől való megmenekülésért – fogadalomból, 1880. november 28-án határozták el a szegedi városatyák.
Sorozatunkban – a magunk eszközeivel élve – emléket kívánunk állítani a hajdani tervezőknek, építőknek, a terveket kigondolóknak, a megannyi embernek, akiknek a „nagy víz”, majd az országvesztő világháború terhei ellenére mégis sikerült megalkotniuk ezt az épületegyüttest. A puszta tégla mögött azonban sokkal több lakozik: a hit a jövőben, az élet és a tudás szeretete. A szentély falain belül pedig még valami mást is találhatunk…
„Tíz évvel Trianon után, az akkori események, az akkori teljesítmény messze meghaladta Szegedet, túlmutat a város határain. Ez az országos ünnep ma is meg kell, hogy dobbantsa minden magyar szívét” – mondta Koltay Gábor, az évfordulós ünnepi műsor rendezője.
Megpróbáltuk felkutatni mindazokat a dokumentumokat, képeket, filmhíradó-részleteket, melyek eddig szétszórva voltak csak megtalálhatók. A mai technikát felhasználva feltárjuk a templom rejtett szépségeit, virtuális túrával pedig végigvezetjük olvasóinkat a dóm nagyszerű látványvilágán.


A szegedi Fogadalmi templom története

A fogadalomtól a tervezésig
A tervpályázat és Schulek megbízatása
Foerk Ernő átdolgozott tervei
17 év építkezés és a nagyszabású avatóünnepség

Korabeli filmhíradók
Virtuális túra a dómban

2012. augusztus 22., szerda

A Fogadalmi templom – a fogadalomtól a tervezésig

Szeged árvíz után kialakult városképének egyik legmarkánsabb, ma már szinte jelképévé vált építészeti alkotása a Fogadalmi templom. A felépítést kimondó határozat és az építés befejezése között fél évszázad telt el, amelynek kezdőpontja Szeged pusztulása majd újjászületése, végpontja pedig egy világgazdasági válság, amelynek terheit csak fokozza a várost határvárossá szegényítő első világháború.




Ha építési idejében nem is, szándékában mindenképpen a város legújabbkori történetét meghatározó árvíz utáni rekonstrukciójához kapcsolódik, mintegy annak befejezése. Építését – az árvizektől való megmenekülésért – fogadalomból, 1880. november 28-án határozták el a szegedi városatyák. Sokáig tartott, amíg megfelelő telket és egy pénzügyileg is elfogadható tervet találtak.

A Fogadalmi templom története

A mai templom helyén a középkor óta mindig is templom állt. Első említése 1199-ből származik, fennállása évszázadai alatt számos alkalommal átépítették. A barokk Szent Dömötör templom 1725 és 1749 között nyerte el végleges formáját, kétoldalt a piarista rendház és a plébánia csatlakozott hozzá. Délnyugati homlokzata nézett a háromszög alakú, barokk térre, oldalfalait a gótika korából megmaradt támpillérek kísérték, körülötte egészen az 1750-es évekig temető működött. Szentélye mellett emelkedett hagymasisakos tornya, amely eltemetve magában rejtette a ma látható Szent Dömötör tornyot. Belső kiképzése, boltozása, festése és gazdag berendezése a barokk stílushoz igazodott. A templom előtt állt a Szent Rozália kápolna, amely ma eredeti formában, de új helyen, a Lechner téren áll és a görög katolikus hívek használják.
A szegedi fogadalmi templom 1913-1930-ban épült neoromán stílusban Schulek Frigyes és Foerk Ernő tervei alapján. Építését az újabb árvizektől való megmenekülésért fogadalomból, 1880. november 28-án határozták el a szegedi városatyák. Sokáig tartott, amíg megfelelő telket és egy pénzügyileg is elfogadható tervet találtak. A telekben is nehéz volt megegyezni, de végül a régi barokk stílusú Dömötör templom telkére esett a választás, mert régtől fogva e területhez fűződött a lakosság kegyelete. Az első terveket Schulek Frigyes, a budai Halászbástya alkotója készítette, aki neoromán stílusú templomot tervezett és a párizsi Sacré-Cour székesegyházhoz hasonlóan a szegedi dómot is fehér kővel akarta burkolni. A tervezésről való lemondása után Foerk Ernő módosította a tervet, aki inkább a lombardiai tégla-architektúrához vonzódott. A templom alapkövét ünnepélyes keretek közt 1914. június 21-én rakták le, bár az építkezés már 1913 augusztusában megkezdődött. Az I. világháború is megszakította az építkezést, majd csak 1923-ban tudták újra folytatni, 1924 augusztusában emelték fel a kupola aranyozott, napsugaras keresztjét a helyére. Ugyanez év karácsonyán mutatták be az utolsó szentmisét a régi Demeter templomban, majd pontifikálta utána ugyanazon a napon Glattfelder Gyula csanádi püspök az első szentmisét az új templomban. 1925-ben és 1926-ban tették fel a gömböt és a keresztet a tornyokra. A közelgő gazdasági válság miatt a templom belső építészeti munkáit nem tudták teljességgel a tervek szerint befejezni, az későbbi időkre maradt. Végül 1930. október 24-én felszentelték a templomot. Az ünnepi miséhez a zenét Dohnányi Ernő komponálta. Horthy Miklós kormányzó, Klebelsberg Kunó kultuszminiszter jelenlétében szentelték fel a templomot, amely kezdettől fogva mind a mai napig a Csanád vármegyei püspökség, majd 1950-től a Csanádi egyházmegye, végül 1982-től a Szeged-Csanádi Egyházmegye székesegyháza.

Megindul a gyűjtés, de nincs még helye a templomnak

A fogadalmi templom építésének krónikája 1879-ig nyúlik vissza. Már ekkor – névmegjelölés nélkül ugyan – az árvíz utáni első városrekonstrukciós terv tartalmazza egy monumentális templom felépítésének igényét, helyének kijelöléséről azonban nem rendelkezik. Épp ezért a városi magisztrátus egy évvel később Tisza Lajoshoz, Szeged újjáépítési kormánybiztosához fordul, hogy jelöltessen ki telket az új belvárosi templom részére, „nehogy később magas megváltási árat kelljen fizetni a felépítendő templom területéért!” Az ügy eldöntésére létrehozott kormánybiztosi különbizottság a Dugonics teret javasolja e célra, a közgyűlés azonban a javaslatot nem fogadja el, hanem a lebontandó vár helyén kéri megfelelő telek kijelölését.
Tisza Lajos 1882-re elkészített új javaslata a célra öt területet tart megfelelőnek, amelyek közül szerinte és a városi tanács szerint is a Szent Dömötörről elnevezett belvárosi plébániatemplom telke és környéke legalkalmasabb, mivel „ezen a mostani belvárosi templom helyét képező területhez fűződik tulajdonképpen a lakosság kegyelete…”
Az 1882-ben megalakult Fogadalmi Templom Bizottság egyértelműen az állami érdekek alapján határoz, melyet a közgyűlés is szentesít. A határozat következő évi jogerőre emelkedésével „minden” akadály elhárult az építkezés megkezdése elől, „csupán” az anyagi fedezet hiányzott a fogadalom valóra váltásához. Ami nem is csoda néhány évvel a katasztrófa után, amikor az életfeltételek újraszervezésének parancsoló szüksége miatt nyilván nem sok jut még a kegyes adakozásra. A város megszavazta, évenként letétbe helyezendő összeg is inkább jelképes, mintsem reális fedezete a belátható időn belül elkezdhető építkezésnek.

Épüljön fel egy új templom – de hol?

Az első jelentős összeg Bonnaz Sándor csanádi püspök adománya, aki 1888-ban végrendeletileg 200.000 koronát hagyományoz a lassan gyűlő fogadalmi templomalapra. Ezután csak a századvégén újraéledő építési kedv tűzi ismét napirendre az évtizede szunnyadó problémát, hogy ettől kezdve a megvalósításig le se kerüljön onnan. Ekkor azonban a felépítés mielőbbi megkezdésének óhaját már egy új probléma is hátráltatja, és ez a templom felépítési helyének kérdése.
A közgyűlés helykijelölő határozata a rombolva építő periódusra esik. A rekonstrukciós láz csöndesedése után azonban, műemlékektől megfogyatkozottan sokan úgy érzik, hogy az egységes városképért túl nagy ár volt a középkori vár és egyéb műemlékek lebontása.
Nem nehéz hát megszervezni az egyháznak – amelyet a kétségkívül tiszteletreméltó műemléki gondoskodás mellett nyilván az újabb plébánia felállításának lehetősége is ösztönzött – egy széleskörű akciót a halálra ítélt Dömötör templom megmentése érdekében. Szervezők járják a Belvárost, és több mint ezer aláírást gyűjtenek, amely szerint az új templomot a Dugonics téren kell felépíteni. A javaslat a tanácsülésen is többséget kap, az ellentábor képviselői azonban elérik a belügyminiszternél, hogy a határozatot – fedezet megjelölésének hiánya miatt – megsemmisítse.
Egy, a fogadalomhoz méltó templom felépítése a századforduló keresztényeinek adományaiból nyilvánvalóan megoldhatatlan, az államhatalmi funkcióban levő adminisztráció ugyanakkor nem mutat hajlandóságot a városi közvagyonnak, mint fedezeti forrásnak megnyitására, ha ez az egyház újabb térnyerését eredményezi. Ez a – határozat-fellebbezés – „játék” így még jónéhányszor megismétlődik, mígnem 1907-ben az egyház és a műemlékvédelem hívei kényszerülnek engedményre, lemondván a Dömötör templom fenntartásáról és újabb plébánia szervezéséről.

A Dömötör templom

A Dömötör templom fenntartása mellett kardoskodók nagy eredménye volt, hogy 1902-ben a vallás- és közoktatásügyi miniszter az épületet műemlékké nyilvánította. „A szegedi belvárosi rk. plébániatemplom falai részben még a középkorból valók; külső támpillérei ma is megvannak, s ez az épület a török hódoltság idejét is átvészelvén 1725-1749. években az akkor divatos barokk stílusban alakíttatott át. A tágas egyhajós templom boltozatai merészek, térhatása és építészeti belső kiképzése kiváló mester kezeire vall. Ezenfelül belső felszerelése, fő és mellékoltárai a barokk ízlés díszesebb alkotásai és művészeti beccsel bírnak. Az ép és erős épület belül teljesen jó karban van, csupán külseje van elhanyagolva, annak rendbehozatala sürgősen eszközlendő” – hangzik a miniszteri indoklás.
Ez a határozat azonban a Fogadalmi templom építését nem hogy előrevinné, inkább késlelteti. Az új templom telkének kisajátítása, a Dömötör templom és a hozzá tartozó plébánia épület restaurálása, új plébánia kialakítása, építése a tanácsnokok számítása szerint kb. 1 millió koronával emelte volna a költségeket – eltekintve az új plébániának városra nehezedő állandó terheitől. E helyzetet elkerülendő kérik hát a minisztériumot, hogy a templomot saját költségén restauráltassa, sajátítsa ki, és mint használaton kívül helyezendőt nyilvánítsa műemléktemplommá – amire az természetesen nem hajlandó. A műemlékké nyilvánítás sem hozta hát meg a „templom védőinek” a remélt eredményt.



A következő részben: A tervpályázat és Schulek megbízatása

2012. augusztus 21., kedd

A szegedi Fogadalmi templom – a tervpályázat és Schulek megbízatása

A Fogadalmi templom körüli közgyűlési csatározásokkal egyidőben egy átgondolt tervező munka folyt az építés megkezdésének előkészítésére. A város főmérnökét, Tóth Mihályt 1900-ban külföldi tanulmányútra küldik, hogy összegyűjtse az utolsó fél évszázadban épült legjelentősebb hazai és európai templomok építési adatait és költségkihatását.




A főmérnök 23 templom adatait terjeszti még ugyanez év végén a tanács elé. Megállapítja, hogy a megvizsgált templomok mindegyike történelmi stílusban épült – többségük gót, de szórványosan román és reneszánsz építmény is akad köztük. Építési anyaguk tégla, amelyet faragott kővel kevernek a sérülésnek jobban kitett vagy díszesebbre tervezett részeknél. Tapasztalatai és a belvárosi templom funkciója alapján – a jelenlegi lélekszám és várható növekedésének figyelembevételével – egy 3400 fő befogadására alkalmas, gót stílusú, háromhajós csarnoktemplom felépítését javasolja.
A dóm egyik látványterve
„Figyelembe véve a helyi körülményeket s a kő drágaságát, az építés túlnyomó anyagául a tégla veendő számításba, kövek és faragott kövek csak a templom azon külső részletein alkalmazandók, amelyek az idő viszontagságainak s a megrongálódásnak legjobban ki vannak téve, mint lábazat, párkányok, élek, ablakkeretek, csúcsok, galériák, lépcsők. A belső díszítő és kőfaragó munkák a drága kő helyett gipsz vagy műkőből készülhetnek.”
Az ily módon felépítendő templom összköltsége a tapasztalatok alapján 1,5 millió koronára becsülendő, amely összeget a tanács úgy reméli előteremteni, hogy a város közlegelőiből 3500 holdat bérbe ad, amelynek bérleti díja 25 év alatt – más adakozás híján is – biztosítja az építési költségeket. Ha ezt a közgyűlési határozatot „társadalmi adakozásnak” tekintjük, akkor az eltelt két évtizednek a fogadalom valóraváltására tett leghathatósabb intézkedését kell üdvözölnünk benne, amely ha távol is, de reális gazdasági számítások alapján jelöli ki a templom felépítésének idejét.

Fadrusz keresztje

Sokkal egyértelműbb az az ugyancsak 1900-ban tett felajánlás, amelynek a templom máig is egyik legértékesebb műkincsét köszönheti. A Szegedi Képzőművészeti Egyesület igazgatója az egyesület 1900-as őszi kiállítására meg akarja szerezni Fadrusz Jánosnak akkor már nemzetközi hírű „Krisztus a keresztfán” сímű alkotását, amelynek a művész a Műcsarnok 1892. évi téli kiállításán a Képzőművészeti Társulat nagydíját és az 1900-as párizsi nemzetközi kiállításon a „grand prix”-t köszönheti. Levelében tehát az igazgató nemcsak a szobor beküldését kéri, hanem árának megjelölését is. Az akkor épp a szegedi Tisza Lajos emlékművön dolgozó Fadrusz erre nagyvonalúan felajánlja szobrát a mecénás város felépítendő fogadalmi temploma számára, amint azt később írta, mivel az emlékmű készítése közben „(…) a város hatósága részéről, valamint egyesek részéről (…) legszívesebb fogadtatást kapott, amely utóbbiban művészetét látta megtisztelve.”


Tervpályázat – csak magyar anyagból 

A Demeter templomot műemlékké nyilvánító miniszteri határozatot visszájára fordító tanácsi előterjesztésen felbolydult „közhangulat” lecsendesítésére, a sürgős megoldást követelő közgyűlési határozatok kierőszakolóit megnyugtatandó 1903-ban tervpályázatot írnak ki.
Hogy a tervpályázat csupán újabb időnyerést szolgál, azt jelzi az is, hogy a pályázati kiírás sem a felépítés helyére, sem a belső kiképzésre nem tartalmaz utalást, amelynek híján aligha lehet kifogástalan vagy inkább kifogásolhatatlan pályaművet remélni.
A pályázati kiírás feltételei egyébként megegyeznek az 1900. évi főmérnöki javaslattal, csupán a konkrét stílus-megjelöléstől tekintenek el, és elegendőnek tartják a történelmi stílus kikötését. Meghatározzák viszont, hogy az építkezésnél kizárólag magyar anyag használható, és ez alól csak akkor engedélyeznek kivételt, ha az illető anyag az országban be nem szerezhető.
A pályázat kiíróinak számítása bevált. Az 1904. április 1-ig 35 mű érkezett a bíráló bizottsághoz. A jeligés munkák közül a döntnökök első körben nem tudtak választani, végül a beérkezett pályaművek között a 12 tagú bírálóbizottság az I. díjat nem adta ki, a II. díjat Aigner Sándor és Rainer Károly közös tervének, a III. díjat pedig Foerk Ernő és Sándy Gyula együttes pályaművének ítélte oda.
Az időnyerés időleges, és alig néhány hónapos viszonylagos szélcsend után újabb javaslatok és határozatok és újabb fellebbezések követik egymást. Úgy látszik, hogy a Demeter templom fenntartására tett erőfeszítések zsákutcába juttatták a fogadalom ügyét, amely az egyház tekintélyét is fenyegeti.
A Szent Demeter templom elhelyezkedése a mai Dóm téren


„Bontassék le a Demeter templom” 

Végül az 1907. évi 187. sz. közgyűlési határozat kimondta a Demeter templom lebontását, amely határozatot mind a belügyminiszter, mind a vallás- és közoktatásügyi miniszter jóváhagyja – utóbbi azzal a kikötéssel, hogy a templom „…műemléki részletei megőriztessenek.”
A bontás a kétszáz éves tetőszerkezet leemelésével kezdődött. A gerendák olyan jó állapotban voltak, hogy azokat felhasználták az újonnan épülő városi bérpalotához. A gyorsabb munkavégzés és az egyszerűség kedvéért a hatalmas boltíveket robbantással döntötték le, és ugyanezt a módszert akarták alkalmazni a torony esetében is. Azonban a környező házak ehhez már túl közel voltak, így maradtak a kézi csákányozás mellett, ami – a ma is álló Dömötör torony szempontjából – szerencsés véletlennek bizonyult.
A Demeter templom tornya kívülről négyszögalakú volt és csak a kézi bontás során tárult fel a nyolcszögletű régi torony. A múzeum akkori munkatársát, Cs. Sebestyén Károlyt már korábban megbízták a környék régészeti kutatásával. A rohamtempóban folyó ásatások során kiderült, hogy a templom tulajdonképpen már az ötödik a sorban: a folyamatos átépítések, bővítések, tűzvészek nyomán egyre újabb és újabb szentélyek készültek a korábbi alapokra. A középkori falakat pedig valószínűleg az 1444-es, 8-as erősségű szegedi földrengés rombolta le.
A kutató figyelme az új lelet hírére azonnal a különleges torony felé fordult és alapos munkával megörökítette annak alaprajzát, külső megjelenését, és behatárolta építésének legvalószínűbb korát. Ezek alapján a tornyot és a már elpusztult korabeli templomot hozzávetőlegesen a XIII. század közepén azok a hospesek építhették, akiknek a tatárjárás után IV. Béla 1247-ben a csongrádi várhoz tartozó Tápé nevű néptelen földet adományozta. Ők kezdték építeni a szegedi várat is, illetve a Palánk városrész megalapítói és telepítői voltak.
A legrégebbi falak alját azonban a folytonosan feltörő talajvíz csak közel három méteres mélységig engedte követni és a Fogadalmi templom építésének sürgető határideje miatt a XVIII. századi kripta is érintetlen maradt.
Nagy vita támadt a torony sorsáról, sokan az elbontása mellett kardoskodtak. Megmentése többek közt Móra Ferencnek köszönhető, aki írásaiban erősen gúnyolta és „keresztény barbárság”-nak nevezte a torony elbontását. Juhász Gyula így ír a toronyról: „A csonka torony nekem is szívügyem. Ez a beszédes emlék túlélte a tatárokat és Mátyás királyt, Dózsa Györgyöt és a törököket, a szegedi boszorkányokat, Dugonicsot, a szabadságharcot és a világháborút. Bennünket is túl fog élni, Szeged szebb lesz, mint volt, és ő, nagy idők tanúja, bizonyságot tesz ezer esztendő mellett.” 

Másfél millió korona 

Bár még az építési költség mintegy fele, 800.000 korona gyűlt csak össze, egyszerre végeszakadt a huzavonának, illetve úgy tűnik, hogy vége szakadt. A polgármester a Fogadalmi Templom Bizottság egyetértése alapján azonnal fölveszi a kapcsolatot Schulek Frigyessel, a budai Mátyás templom és a Halász bástya tervezőjével. A megbeszélések eredményeként Schulek vállalja a tervek elkészítését, s a polgármesteri intézkedést 1908. november 25-i ülésén a közgyűlés is legalizálja:
„…elfogadva a fogadalmi templom bizottság javaslatát, a város polgármestere által annak alapján lefolytatott tárgyalásoknak a 8063/1908. sz. polgármesteri átiratban foglalt eredményét, a fogadalmi templom és belső felszerelése kiviteli terveinek elkészítésével és az építés műszaki vezetésével Schulek Frigyes műegyetemi tanár urat bízza meg, és hozzájárul azon véleményéhez, hogy a fogadalmi templom kupolás román stílusban épüljön, az épület költségeit … 1.200.000 koronában, a belső berendezés költségeit… 300.000 koronában állapítja meg.” 

Schulek Frigyes, a tervező 

Schulek örömmel értesül a közgyűlési határozatról, zavarja azonban az építésügyi tervpályázatoknak megjelent új szabályzata, amely szerint „A pályabírákként szereplő szakférfiak a pályázatban részt nem vehetnek, a tervpályázat tárgyát képező építkezéseknél mint tervezők vagy vállalkozók később sem szerepelhetnek …” – ő ugyanis az 1903-ban kiírt tervpályázat elbírálásában az Építőművész Szövetség hivatalos kiküldötteként vett részt. Állásfoglalásért a rendeletet kiadó Kereskedelemügyi Minisztériumhoz fordul, de a megrendelő város is akcióba lép a művész lelkiismereti aggályainak leküzdésére. A polgármesteri levél hosszú oldalakon értelmezi az új rendeletet, amely elemzés végső konklúziója – megegyezően a minisztériumi állásfoglalással – az, hogy Schuleket nem köti az új rendelet, mert nem pályázatról, hanem megbízásról van szó.
Az építész aggályai ugyan elmúltak, de közben újabb félév telt el, mire a megbízási szerződést 1909. május 23-án a polgármester Schulekkel megköti, amelyet a közgyűlés már 27-én jóvá is hagy. A szerződés csak a legáltalánosabb kikötéseket (befogadóképesség, építési költség, építési anyagok) tartalmazza. Ezek most is megfelelnek az 1900-as főmérnöki előterjesztésnek, egyetlen betoldással, miszerint „…kívülről pótanyag mellőzésével…” kell megoldani az építésznek a templom falburkolását.
A tervező tiszteletdíjaként a szerződés a beruházási összeg szokásos százalékarányát köti ki, így a külső munkálatok esetében a végső költségek 4%-ában, a belső építészeti munkálatoknál 7,2%-ban határozzák meg. A határidőket a szerződés a következőkben rögzíti: „a vázlattervek bemutatására 1909. október 15., a tervezet és részletes költségvetés bemutatására a vázlattervek végleges elfogadása után hat hónap, a templom befejezésére a munka megkezdésétől számítva négy év.”


Az előző részben: A fogadalomtól a tervezésig
A következő részben:  Foerk Ernő átdolgozott tervei

2012. augusztus 20., hétfő

A szegedi Fogadalmi templom – Foerk Ernő átdolgozott tervei

Schulek Frigyes az első vázlatterveket 1909. december 6-án mutatja be a tanácsnak, amely azt a részlettervek kidolgozási alapjául elfogadja ugyan, de kéri a mellékhajók kibővítését, mellékkápolnákkal való kiegészítését és még néhány lényegtelen módosítást.

Schulek igénye ugyanakkor a templomnak egy magasított teraszon való elhelyezése, amelyet a közgyűlés helyénvaló változtatásnak tart, s az ehhez szükséges fedezetet is biztosítja – összesen 200.000 koronával megemeli az induló összeget. Ezután a tanács vezetőinek jelenlétében az építész kijelöli a templom mérnöki pontosságú építési helyét, ami a szerződés értelmében azt jelenti, hogy a részlettervek elkészültével (6 hónap) és a jóváhagyási eljárás kivárása után legkésőbb egy éven belül megindulhat az építkezés. 

Megindul a tervezés – egyre növekvő költségek 

Az egy év azonban még a tervezésre is kevés – ami miatt az idős mester újabb és újabb magyarázkodásra kényszerül – s a részlettervek csak 1911. február 18-án érkeznek Szegedre, akkor is hiányosan. A mellékelt költségterv pedig az engedélyezettnek csaknem kétszerese, 3,3 millió korona, amelyről a mérnöki hivatal pontosítása után kiderül ugyan, hogy „csak” 2,52 millió, azonban így is nagyon jelentős a túllépés.
Szeged azonban ragaszkodik a neves építész személyéhez, s bár van némi nézeteltérés, a közgyűlés a terveket és a pontosított költségvetést is elfogadja, legalizálja az építész tiszteletdíjigényét a teljes beruházási összeg arányában, vállalja az 5 évre meghosszabbított építési idő alatt jelentkező újabb rezsiköltségeket. Sőt, Schulek olyan kikötését is akceptálja, mely szerint munkaképtelensége vagy halála esetén fia, Schulek János folytathassa a munkát, és az építkezés műszaki vezetését a kezdetektől is ő láthassa el.
Miután Schulek terveit a Belügyminisztérium is jóváhagyta, az építkezés megkezdése elől minden akadály elhárult. 1912. augusztus 9-én a polgármester értesíti Schuleket a jóváhagyásról, s kéri, hogy a még akkor is hiányzó néhány részlettervet, statikai számításokat készítse el, adja ki az építési megbízásokat, és kezdje meg a templom alapozását. Kikötik ugyanakkor, hogy a megnövekedett költségek ellenére az építész tiszteletdíját az eredeti összeg alapján vegyék továbbra is figyelembe, amit az idős építész fia szerződésmódosításban el is fogad. Schulek azonban váratlanul néhány nappal később kelt válaszlevelében szerződésének felbontását kéri.

Nagyságos Dr. Lázár György kir. tanácsos polgármester úrnak Szegeden
(…) 1912. évi augusztus 9-én kelt becses sorai kapcsán értesültem arról, hogy a nagyméltóságú belügyminisztérium kivitelre elfogadta a fogadalmi templomra vonatkozó, általam elkészített terveket. (…) A fent idézett utolsó átiratnak kelte és a tervezési munkálatok megindulását jelző első szerződés kelte (…) közötti különbség három évnél hosszabb időközt állapít meg. Három év az én koromban nagy idő. (…) Időközben átléptem a 70 éves életkort és mindinkább érzem munkaerőm ernyedését. A kitűzött feladat ellenben az eredetiek kétszeresére megnövekedett, minek folytán a most elfogadott tervekben megállapított műalkotás megoldására (…) kétszer annyi időre lenne szükségem. Életemnek nyolcadik évtizedében ily hosszú időt igénylő nagy feladatra vállalkozni, amelynek teljesítésére a virágzó férfikornak állandó szellemi és testi munkaképessége, valamint ernyedetlen kitartása éppen elégséges, most már az aggkornak gyarapodó fogyatékosságaival megterhelten vállalkozni igazán könnyelmű vakmerőség lenne. (…) A tervek benyújtása (1911. február hava) óta eltelt várakozási idő érlelte meg bennem ezeket a tárgyilagos eszméket, melyeknek eredményeképpen azon alaposan megfontolt kérésemmel fordulok Szeged város közönségéhez, miszerint engemet a munkának most beálló újabb szakában való közreműködés kötelezettsége alól felmenteni, valamint a velem és fiammal kötött szerződést felbontani méltóztassék. (…)

Budapest, 1912. augusztus 18-án
                                                                                       Schulek Frigyes

Schulek Frigyes után Foerk Ernő

A köztudatban az a hiedelem alakult ki, hogy Schulek és a város között anyagi okok robbantották ki azt az ellentétet, ami lehetetlenné tette a további együttműködést. Ez a legenda már csak azért sem állja meg a helyét, hiszen – mint később látni fogjuk – a megbízó és a tervező kapcsolata később sem szakadt meg. Ez persze nem azt jelenti, hogy Schuleknek – mint bármely építésznek – nem lettek volna anyagi vitái a várossal, de az is tény, hogy kívánságait Szeged mindig ki is elégítette.
Az igazi indokként el kell fogadni a lemondó levél érveit, amelyek távol állnak az anyagi zsörtölődéstől, sokkal inkább az idős ember bölcs előrelátását, számvetését mutatják, hiszen az 1919-ben elhunyt művész nem is érhette meg a templom felépítését.
A polgármester Schulek levelének megérkezése után azonnal a fővárosba utazik, hogy személyesen vegye rá a mestert döntésének megváltoztatására. Miután kiderül, hogy a művész elhatározása végleges, megkísérlik fiának megnyerését a kivitelezésre, aki azonban erre csak a tervezési díj egész összegéért mutat hajlandóságot.
A kérés teljesíthetetlensége miatt – mivel a bemutatott tervek alapján a tiszteletdíj mintegy felét a város ekkor már kiutalta Schuleknek – újabb és újabb nevek kerülnek elő, mint lehetséges megbízottak, a konkrét tárgyaláskor azonban kiderül, hogy élő építész tervének kivitelezését közülük senki sem vállalja. Így nyilatkozik Pecz Samu, az Országos Levéltár tervezője és Rainer Károly, az 1903-as tervpályázat II. díjasa, a szegedi Rókusi Templom építésze is. Ezek után Csernoch János kalocsai érsek, Lux Kálmán és Petz Samu építészek tanácsára az igényes, téglaarchitektúrájú eklektika és historizmus egyik neves képviselőjét, Foerk Ernőt kérik fel a templom terveinek befejezésére, aki a Schulekkel kötött feltételek szerint hajlandó a tervek kiegészítésére és az építkezés levezetésére.
Ennek alapján határoz úgy az 1912. december 22-i közgyűlés, hogy „(…) a visszalépés dacára a fogadalmi templomot Schulek Frigyes mester által már elkészített és a törvényhatósági bizottság által elfogadott tervek szerint kívánja felépíteni, és a fogadalmi templom bizottság, illetve a város tanácsának javaslatához képest a részlettervek elkészítésével s a művezetéssel, a tervezéshez s a művezetéshez tartozó minden további munkálatokkal (…) a Schulek Frigyessel kötött szerződésben részletezett feltételek és tiszteletdíjak mellett Foerk Ernő budapesti műépítész urat bízza meg.”

Változások a tervekben – elkezdődik az építkezés

A tanács a szerződésben kiköti, hogy a korábbi tervek sem méretben sem pedig stílusban ne változzanak meg, viszont „…a stílszerűség megtartása mellett gazdasági szempontból netán javaslandó változások csakis az építtető szabad királyi város előzetes hozzájárulásával lesznek végrehajthatók”. Schulek lemondó levele utódának szabad kezet kér, amit tehát a város nem ad meg, a „stílszerűség” megtartásának meglehetősen szubjektív „kiskapuját” ugyanakkor nyitva hagyja Foerk előtt, aki talán a város szorult helyzetét látva él is a lehetőséggel, hogy saját elképzeléseit megvalósítsa. Ez azonban a reméltnél sokkal nehezebben megy számára. 1913. március 13-án mutatja be az első módosított terveket a fogadalmi templom bizottságának, amely csak a változtatások egy részével ért egyet, s így terjeszti azokat a közgyűlés elé. A tanács azonban anélkül, hogy a tervmódosítás valamennyi kérdésében döntene, az építkezés megkezdését sürgeti.
1913. június 5-én elrendelik a Demeter templom szentélyének lebontását, illetve a megmaradó rész használhatóvá tételét, majd augusztus 2-án kitűzik az alapokat. A tervek jóváhagyása körül ugyanakkor elkezdődik egy huzavona, amelynek talán legjellemzőbb adata, hogy több mint tíz évvel az építés megkezdése után, még 1924-ben sincs Foerk kezében teljes egészében jóváhagyott terv, és még ekkor is folyik a vita a torony megjelenési formájáról.
A nézeteltérés legfőbb oka, hogy Foerk meglehetősen szabadon értelmezi szerződésének kikötéseit, s ha végigtekintjük az új terveket, azt kell tapasztalnunk, hogy a tervezőnek minden lényeges kérdésben sikerült keresztülvinnie akaratát, amely a templom valamennyi fő részét érintette. 

Foerk szabad kezet kap


Foerk, hogy az általa még díszesebbre tervezett homlokzatot jobban kiemelje, a tornyokat mintegy két méterrel hátrább helyezte. Ezzel két kedvezőtlen hatást ért el egy csapásra. Először le kellett mondania azokról az építészeti elemekről, amellyel Schulek a tornyok és a hajó egymáshoz tartozását biztosította, az ezek helyett alkalmazott díszítés ugyanekkor az építészeti szervezettség híján a román díszítő motívumok meglehetősen idegen halmazává vált a homlokzaton. Másodszor ezáltal a torony teljesen elszakadt az épület egészétől, olyanná vált, mintha csak mellé lenne állítva.
Csak tovább rontotta a helyzetet a tornyok lényeges, 76 m-ről 93 m-re történő megnövelése, amelyek még így hátrább helyezve sem hagyják érvényre jutni a mellettük szinte eltörpülő homlokzatot. Egymástól távol helyezve ugyanakkor képtelenek megteremteni a remélt monumentális tömeghatást. Nehezen lehet követni a művész szándékát a tornyok óra fölötti részének díszítésénél, hiszen közelről a magasban élvezhetetlenek, távolról nem látszanak, a tégla-kő falazás váltogatása – ami nem a túlzott takarékosságra vall – ugyanakkor inkább tarkítja, mint díszíti az építményt. A torony végződés falazással való kialakítása kétségkívül az időtállóság jegyében történt Schulek hagyományos megoldásával szemben, sokkal kevésbé az óra alatti toronyfal világosszürke vakolt mezőkkel és nem más építészeti eszközökkel való tagolása – hasonló területek a templom más falsíkjain is megjelennek – tovább rontja az esztétikai hatást.
Foerk a templom oldalnézetén is lényeges módosítást hajtott végre. Schulek körablakait hármasosztású nyílásokkal helyettesíti, a nagy körablakot az oldalbejárattól a homlokzatra helyezi, és a nyolcszögletű kupolát tizenhatszögletűre módosítja. Legproblematikusabb mégis a magaspontok díszítése bizonyul: a kupola dupla és tarka árkádsoros beöltöztetése és Tóth István ősfoglalkozásokat ábrázoló domborműveinek alig látható magasságban való széthintése. Végül a tanács vezetőinek kérésére a módosított terveket Schulek Frigyessel is ellenőriztetni akarták, amit az idős építész készségesen el is vállalt. A tervek áttekintése után az idős mester szabadkezet adott, mivel a változtatásokat helyénvalónak találta.

Az előző részben: A tervpályázat és Schulek megbízása
A következő részben: 17 év építkezés – nagyszabású avatóünnepség

2012. augusztus 19., vasárnap

A szegedi Fogadalmi templom – 17 év építkezés és a nagyszabású avatóünnepség

Az alaprajzon tervezett módosítás minimálisnak tűnik, következménye, annál nagyobb. Schulek a homlokzatot és a tornyokat egy síkban tervezte elhelyezni és a főhajó homloksíkját két szárnyfal segítségével összekapcsolta a tornyokkal, az előcsarnok árkádjait pedig öt bejárati nyílással az egész homlokzaton végigvitte.




Érthető, hogy ezek után még nehezebb a módosító indítványok keresztülvitele a fogadalmi templom bizottságban és a közgyűlésben. Az építkezés azonban ennek ellenére tovább folyik, mígnem a minden építőmunkát megszüntető rombolás, az első világháború be nem rekeszti.
Az 1. világháború ideje alatt ezen a szinten állt meg az építkezés

A háború közbeszól

Az építő Ottovay és Vinkler cég vezetői is bevonulnak katonának, s a végelszámolást is csak hazatérésük után 1918. novemberében tudja velük elvégezni a tanács. A tornyok addig elért magasságát a Szózat sorai jelzik, melyeket 1923-ban, az építkezés folytatásakor helyeztek el: „Az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért”.
A továbbépítés gondolata 1921-ben vetődik fel újra, amikor az 1882-es születésű fogadalmi templom bizottság újjáalakul. Bár az inflációs idők nem kedveznek a nagyobb lélegzetvételű, stabil pénzügyi tervet igénylő beruházásoknak, már ekkor felveszik a kapcsolatot Foerkkel, hogy dolgozza ki az építés továbbfolytatásának tervét. A templom építési munkáinak folytatását vetítette elő az is, hogy a Trianoni fájdalmas határmegvonás miatt át kellett szervezni az egyházmegyéket, a korábbi Csanádi egyházmegyéből Szeged-Csanádi egyházmegye lett és székhelyét Temesvárról Szegedre helyezték át. 1921-ben ismét gyűjtés indult a templom elkészítésére, a városban jótékony előadásokat, kiállításokat szerveztek, melyek bevételét a templomépítésre fordították. A város újabb 2,5 ezer hold közlegelőt ad bérbe, amelynek díjaként befolyó stabil „búza-valuta” biztosítja, hogy 1923-ban újra elkezdhetik az építkezést, amely – ha nem is a háború előtti ütemben – így mégis előre halad.
1924 nyarán elkészült a kupola, majd a keleti, végül a nyugati torony. Ezek után a bekövetkezett gazdasági válság vetette ismét vissza a templom ügyét. A Szent Dömötör templomot fokozatosan bontották, a korabeli, archív képeken jól látszik, hogy sokáig megmaradt a barokk templom egy része és mögötte óriásként nőtt ki fokozatosan a földből a Fogadalmi templom. Időközben a boltozat megrepedt, a tornyok elhajoltak, a hibát azonban gyorsan kijavították. 1928-tól ismét tempósabb ütemben folytatódott a kivitelezés. A felvett félmillió pengős váltókölcsön pedig biztosította a belső berendezés adományokból meg nem valósítható részének anyagi fedezetét is. A templom azonban csak 1930 őszére készült el annyira, hogy október 24-én fölszentelhessék.

Templomszentelés és iskolaavató

A fogadalom után 50 évvel sor került az ünnepélyes felszentelésre. Az ünnepség öt napos volt, amelynek keretein belül nem csak a templomot, hanem a Rerrich Béla tervei szerint megvalósult, a templomot övező épületegyüttes, a felújított Szent Dömötör torony és a velencei Szent Márk tér méreteivel megegyező, tekintélyt parancsoló Dóm tér is átadásra került. A templomban elhelyezték a Glattfelder Gyula püspök által Muranoból hozott Szent Gellért ereklyét, amit a csanádi püspök kérésére Velence pátriárkája Lafontaine Péter kardinális ajánlott fel.
A szegedi Díszközgyűlés délben, a város iránt tanúsított szeretete és támogatása elismeréséül Klebelsberg Kunót díszpolgárává avatta. A kultuszminiszter ígéretet tett, nem elégszik meg azzal, hogy Szeged művelt város legyen, hanem gazdaggá is akarja tenni.
Délután Horthy Miklós kormányzó jelenlétében került sor a rókusi városrész elemi iskolájának ünnepélyes átadására. Ez a tanoda az ötezredik volt Klebelsberg hatalmas iskolaépítési akciójában. A miniszter avatóbeszédében kiemelte: „A trianoni nagy szerencsétlenségből azt a következtetést vontuk le, hogy a nemzet széles rétegeit telíteni kell műveltséggel (…) A magyar kultúrpolitikának egyik sarkalatos elve, hogy a magas műveltséget párhuzamosan ápoljuk, s így nem véletlenség az, hogy néhány órán belül egyszerre avatjuk a szegedi egyetemet és szimbolikusan az ötezer népiskolát.”

Szentmise és téravató

A felszentelési misét Angelo Rotta pápai nagykövet pontifikálta fényes papi segédlettel.
Másnap, október 25-én Serédi Jusztinián hercegprímás celebrált ünnepi szentmisét, a szentbeszédet Glattfelder Gyula megyés püspök mondta el, és az eseményeket a rádió is közvetítette. A misén részt vett Horthy Miklós kormányzó és felesége. Ekkor hangzott fel Dohnányi Ernő Szegedi miséje, amely a kultuszminiszter által kiírt zenei pályázat nyertese volt. Az alkalomra írt pompás misét 200 fős énekkar, 50 fős zenekar mutatta be. Klebelsberg a zeneművet Liszt Koronázási miséjéhez hasonlította.
„…Megszámlálhatatlan sokaság és példás szervezettség, kiválóan felépített rendszerben fenntartott rend. Mindenki izgatott, alig néhány pillanat és felharsan az orgonán Kőnig Péter diadalmas Fanfar-Eccesacerdos-a. Néhány perc még, aztán megszólalnak az ünnepi mise első akkordjai. Dohnányi Ernő a komponista hatalmas gesztussal inti be a 200 tagú énekkart az Introitus megkezdésére és a pályadíjnyertes mű kibontja szárnyait…” – írta a Délmagyarország.
Ezt követően került sor a Dóm téri épületegyüttes és Nemzeti Emlékcsarnok, a Pantheon felavatására. „Az egyetértésből a kis dolgok is nagyra nőnek, a széthúzás esetén a legnagyobbak is romba dőlnek” – idézte fel ekkor Klebesberg a római bölcselőket.
Horthy Miklós kormányzó a Nemzeti Emlékcsarnokban ünnepélyes keretek között elhelyezte el az egyetem zárókövét, a következő jelmondat kíséretében: „Légy erős vára a magyar tudásnak és hirdetője a magyar dicsőségnek!” A Dóm téren díszes menet indult az egyház, a város, az egyetem és alkotók részvételével. Megkondultak a város és a Fogadalmi templom harangjai, és ágyúlövések is dördültek.

„Klebesberg gyönyörű műve”

Kertész K. Róbert, kultuszállamtitkár így írta le az eseményt:
„Klebelsberg vezette az alkotók menetét, mellette haladtak a dóm és a tér építőművészei, Foerk és Rerrich, a Szegedi mise alkotója, Dohnányi, utána többi alkotók, festők, szobrászok, iparművészek, építőmesterek, orgonaépítők, pallérok, szakiparosok, előmunkások hosszú menetben, az utolsó napszámosig, mind-mind valamennyien, akik részt vettek a közös nagy munkában, akiket mind mint alkotó munkatársait vezette az államfő elé. A virágba borult hatalmas tér megtelt az ünneplőkkel, ezrek ajkán szállt a magasba a nemzeti imádság, s a teret betöltő tömeg – az államfő, a kormány tagjai, törvényhozók, egyházi főméltóságok, a papság, a város képviselői, az egyetemi küldöttek, a diákság, a polgárság – egyetlen felemelő közös érzésben forrott össze, a nemzeti erők összefogása Klebelsberg gyönyörű művének láttára…”
Az épületegyüttes és a magyar szellem előtt tisztelgő Szegedi Pantheon jelentőségét Klebelsberg így fogalmazta meg: „Egy nép csak azzal szerez jogot ahhoz a földhöz, amely a hazája, ha azt halhatatlan művekkel magához a nemzeti géniuszhoz kapcsolja.”
Az állam, Klebelsberg, az egyház, Glattfelder püspök és a Somogyi Szilveszter polgármester vezette elöljáróság példaszerű összefogása élesztette újjá a várost. Az árvízben rommá lett és a trianoni országcsonkítás következtében perifériára sodródott mezővárosból a világra nyitott, egyetemi, egyházi, tudományos és kulturális központ lett.
A monumentális épület megvalósulása a 20. század magyar templomépítészetének egyik legnagyobb sikere és a kor egyik legkiemelkedőbb alkotása. Az egyetlen székesegyházunk, amely teljes egészében a 20. században épült, hiszen a magyar történelem utolsó, viharverte 100 éve nem kedvezett az ehhez hasonló, impozáns egyházi épületeknek. A fogadalmi templomnak tervezett, hálából épült templom időközben a térség egyházi központjává, püspöki székesegyházzá vált.


A Szegedi Szabadtéri Játékok

A XX. század első felében Európa nagy szellemi centrumaiban egyre divatosabbá váltak a különböző kulturális értékekre, hagyományokra épülő fesztiválok, valamint a nagyszabású szabadtéri rendezvények. A külföldi rendezvények sikerei a magyar szellemi élet képviselőit hasonló indíttatású fesztiválok megszervezésére sarkallta. Magyarországon az elsők között indították útjára a Szegedi Szabadtéri Játékokat.
A Játékok ötletét először 1926-ban Juhász Gyula vetette fel, és a gondolatot a kulturális és politikai élet számos jeles képviselője támogatta. A „főpróbára” a lehetőséget a Fogadalmi Templom felszentelésére rendezett ünnepségsorozat adta 1930 őszén, az első előadást 1931-ben tartották (Magyar Passió), ezt követően a szabadtéri előadások töretlen sikerrel minden év nyarán Szeged fő attrakcióját jelentették. A sikersorozatnak a háború vetett véget, az 1939-es nyár után 20 évig csöndes lett a tér. Az újrakezdés 1959-ig váratott magára, s azon az estén a Hunyadi László dallamaival megkezdődött a Szegedi Szabadtéri Játékok máig tartó második fejezete.
1994-ben a Játékok új nézőteret kapott, a Dóm teret egész évben elfoglaló lelátót lecserélték csak az előadások idejére felállított 4000 férőhelyes mobil nézőtérrel. A szektorokat az 1879-es tiszai nagyárvíz idején segítséget nyújtó európai fővárosokról (London, Róma, Párizs, Berlin, Brüsszel, Bécs), illetve Szeged testvérvárosairól (Darmstadt, Turku, Parma, Nizza, Szabadka, Toledo, Odessza) nevezték el. A sikerhez éppúgy hozzátartozik a velencei Szent Márk tér hangulatát idéző Dóm tér, az igen magas színvonalú színpadi események, amelyeken az ország legismertebb, legnépszerűbb művészei és rendezői működnek közre.

Az előző részben: Foerk Ernő átdolgozott tervei
A következő részben: Korabeli filmhíradók

Források:
Varga József: Adatok a szegedi fogadalmi templom építéstörténetéhez
(Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1972-1973)
Cs. Sebestyén Károly kutatásai 1925-27 (Somogyi Könyvtár)
Szegedi Móra Ferenc Múzeum munkatársai: Fogas Ottó, Kovács László, Tolnay József