A Fogadalmi templom – a fogadalomtól a tervezésig

Szeged árvíz után kialakult városképének egyik legmarkánsabb, ma már szinte jelképévé vált építészeti alkotása a Fogadalmi templom. A felépítést kimondó határozat és az építés befejezése között fél évszázad telt el, amelynek kezdőpontja Szeged pusztulása majd újjászületése, végpontja pedig egy világgazdasági válság, amelynek terheit csak fokozza a várost határvárossá szegényítő első világháború.

Ha építési idejében nem is, szándékában mindenképpen a város legújabbkori történetét meghatározó árvíz utáni rekonstrukciójához kapcsolódik, mintegy annak befejezése. Építését – az árvizektől való megmenekülésért – fogadalomból, 1880. november 28-án határozták el a szegedi városatyák. Sokáig tartott, amíg megfelelő telket és egy pénzügyileg is elfogadható tervet találtak.

A Fogadalmi templom története

A mai templom helyén a középkor óta mindig is templom állt. Első említése 1199-ből származik, fennállása évszázadai alatt számos alkalommal átépítették. A barokk Szent Dömötör templom 1725 és 1749 között nyerte el végleges formáját, kétoldalt a piarista rendház és a plébánia csatlakozott hozzá. Délnyugati homlokzata nézett a háromszög alakú, barokk térre, oldalfalait a gótika korából megmaradt támpillérek kísérték, körülötte egészen az 1750-es évekig temető működött. Szentélye mellett emelkedett hagymasisakos tornya, amely eltemetve magában rejtette a ma látható Szent Dömötör tornyot. Belső kiképzése, boltozása, festése és gazdag berendezése a barokk stílushoz igazodott. A templom előtt állt a Szent Rozália kápolna, amely ma eredeti formában, de új helyen, a Lechner téren áll és a görög katolikus hívek használják.

A szegedi fogadalmi templom 1913-1930-ban épült neoromán stílusban Schulek Frigyes és Foerk Ernő tervei alapján. Építését az újabb árvizektől való megmenekülésért fogadalomból, 1880. november 28-án határozták el a szegedi városatyák. Sokáig tartott, amíg megfelelő telket és egy pénzügyileg is elfogadható tervet találtak. A telekben is nehéz volt megegyezni, de végül a régi barokk stílusú Dömötör templom telkére esett a választás, mert régtől fogva e területhez fűződött a lakosság kegyelete. Az első terveket Schulek Frigyes, a budai Halászbástya alkotója készítette, aki neoromán stílusú templomot tervezett és a párizsi Sacré-Cour székesegyházhoz hasonlóan a szegedi dómot is fehér kővel akarta burkolni. A tervezésről való lemondása után Foerk Ernő módosította a tervet, aki inkább a lombardiai tégla-architektúrához vonzódott. A templom alapkövét ünnepélyes keretek közt 1914. június 21-én rakták le, bár az építkezés már 1913 augusztusában megkezdődött. Az I. világháború is megszakította az építkezést, majd csak 1923-ban tudták újra folytatni, 1924 augusztusában emelték fel a kupola aranyozott, napsugaras keresztjét a helyére. Ugyanez év karácsonyán mutatták be az utolsó szentmisét a régi Demeter templomban, majd pontifikálta utána ugyanazon a napon Glattfelder Gyula csanádi püspök az első szentmisét az új templomban. 1925-ben és 1926-ban tették fel a gömböt és a keresztet a tornyokra. A közelgő gazdasági válság miatt a templom belső építészeti munkáit nem tudták teljességgel a tervek szerint befejezni, az későbbi időkre maradt. Végül 1930. október 24-én felszentelték a templomot. Az ünnepi miséhez a zenét Dohnányi Ernő komponálta. Horthy Miklós kormányzó, Klebelsberg Kunó kultuszminiszter jelenlétében szentelték fel a templomot, amely kezdettől fogva mind a mai napig a Csanád vármegyei püspökség, majd 1950-től a Csanádi egyházmegye, végül 1982-től a Szeged-Csanádi Egyházmegye székesegyháza.

Megindul a gyűjtés, de nincs még helye a templomnak

A fogadalmi templom építésének krónikája 1879-ig nyúlik vissza. Már ekkor – névmegjelölés nélkül ugyan – az árvíz utáni első városrekonstrukciós terv tartalmazza egy monumentális templom felépítésének igényét, helyének kijelöléséről azonban nem rendelkezik. Épp ezért a városi magisztrátus egy évvel később Tisza Lajoshoz, Szeged újjáépítési kormánybiztosához fordul, hogy jelöltessen ki telket az új belvárosi templom részére, „nehogy később magas megváltási árat kelljen fizetni a felépítendő templom területéért!” Az ügy eldöntésére létrehozott kormánybiztosi különbizottság a Dugonics teret javasolja e célra, a közgyűlés azonban a javaslatot nem fogadja el, hanem a lebontandó vár helyén kéri megfelelő telek kijelölését.
Tisza Lajos 1882-re elkészített új javaslata a célra öt területet tart megfelelőnek, amelyek közül szerinte és a városi tanács szerint is a Szent Dömötörről elnevezett belvárosi plébániatemplom telke és környéke legalkalmasabb, mivel „ezen a mostani belvárosi templom helyét képező területhez fűződik tulajdonképpen a lakosság kegyelete…”
Az 1882-ben megalakult Fogadalmi Templom Bizottság egyértelműen az állami érdekek alapján határoz, melyet a közgyűlés is szentesít. A határozat következő évi jogerőre emelkedésével „minden” akadály elhárult az építkezés megkezdése elől, „csupán” az anyagi fedezet hiányzott a fogadalom valóra váltásához. Ami nem is csoda néhány évvel a katasztrófa után, amikor az életfeltételek újraszervezésének parancsoló szüksége miatt nyilván nem sok jut még a kegyes adakozásra. A város megszavazta, évenként letétbe helyezendő összeg is inkább jelképes, mintsem reális fedezete a belátható időn belül elkezdhető építkezésnek.

Épüljön fel egy új templom – de hol?

Az első jelentős összeg Bonnaz Sándor csanádi püspök adománya, aki 1888-ban végrendeletileg 200.000 koronát hagyományoz a lassan gyűlő fogadalmi templomalapra. Ezután csak a századvégén újraéledő építési kedv tűzi ismét napirendre az évtizede szunnyadó problémát, hogy ettől kezdve a megvalósításig le se kerüljön onnan. Ekkor azonban a felépítés mielőbbi megkezdésének óhaját már egy új probléma is hátráltatja, és ez a templom felépítési helyének kérdése.
A közgyűlés helykijelölő határozata a rombolva építő periódusra esik. A rekonstrukciós láz csöndesedése után azonban, műemlékektől megfogyatkozottan sokan úgy érzik, hogy az egységes városképért túl nagy ár volt a középkori vár és egyéb műemlékek lebontása.
Nem nehéz hát megszervezni az egyháznak – amelyet a kétségkívül tiszteletreméltó műemléki gondoskodás mellett nyilván az újabb plébánia felállításának lehetősége is ösztönzött – egy széleskörű akciót a halálra ítélt Dömötör templom megmentése érdekében. Szervezők járják a Belvárost, és több mint ezer aláírást gyűjtenek, amely szerint az új templomot a Dugonics téren kell felépíteni. A javaslat a tanácsülésen is többséget kap, az ellentábor képviselői azonban elérik a belügyminiszternél, hogy a határozatot – fedezet megjelölésének hiánya miatt – megsemmisítse.
Egy, a fogadalomhoz méltó templom felépítése a századforduló keresztényeinek adományaiból nyilvánvalóan megoldhatatlan, az államhatalmi funkcióban levő adminisztráció ugyanakkor nem mutat hajlandóságot a városi közvagyonnak, mint fedezeti forrásnak megnyitására, ha ez az egyház újabb térnyerését eredményezi. Ez a – határozat-fellebbezés – „játék” így még jónéhányszor megismétlődik, mígnem 1907-ben az egyház és a műemlékvédelem hívei kényszerülnek engedményre, lemondván a Dömötör templom fenntartásáról és újabb plébánia szervezéséről.

A Dömötör templom

A Dömötör templom fenntartása mellett kardoskodók nagy eredménye volt, hogy 1902-ben a vallás- és közoktatásügyi miniszter az épületet műemlékké nyilvánította. „A szegedi belvárosi rk. plébániatemplom falai részben még a középkorból valók; külső támpillérei ma is megvannak, s ez az épület a török hódoltság idejét is átvészelvén 1725-1749. években az akkor divatos barokk stílusban alakíttatott át. A tágas egyhajós templom boltozatai merészek, térhatása és építészeti belső kiképzése kiváló mester kezeire vall. Ezenfelül belső felszerelése, fő és mellékoltárai a barokk ízlés díszesebb alkotásai és művészeti beccsel bírnak. Az ép és erős épület belül teljesen jó karban van, csupán külseje van elhanyagolva, annak rendbehozatala sürgősen eszközlendő” – hangzik a miniszteri indoklás.
Ez a határozat azonban a Fogadalmi templom építését nem hogy előrevinné, inkább késlelteti. Az új templom telkének kisajátítása, a Dömötör templom és a hozzá tartozó plébánia épület restaurálása, új plébánia kialakítása, építése a tanácsnokok számítása szerint kb. 1 millió koronával emelte volna a költségeket – eltekintve az új plébániának városra nehezedő állandó terheitől. E helyzetet elkerülendő kérik hát a minisztériumot, hogy a templomot saját költségén restauráltassa, sajátítsa ki, és mint használaton kívül helyezendőt nyilvánítsa műemléktemplommá – amire az természetesen nem hajlandó. A műemlékké nyilvánítás sem hozta hát meg a „templom védőinek” a remélt eredményt.

A következő részben: A tervpályázat és Schulek megbízatása