Az utolsó bevetés – Horthy István emlékezete

Az, hogy vitéz nagybányai Horthy Miklós Szegedről indulva teremtett meg egy új országot már tagadhatatlan történelmi tény. Nem véletlen az sem, hogy fia, az orosz fronton repülőszerencsétlenségben meghalt Horthy István és katonai parancsnoka, barátja, Zetényi Csukás Kálmán vk. repülő alezredes – a 2. Repülődandár vk. főnöke – épp a szegedi repülőtéren kapta meg a kiképzést több géptípusra és itt tanultak meg igazán repülni is.

A kormányzóhelyettes tragédiája

1942. augusztus 20-án hajnali 5 óra 7 perckor, röviddel a felszállás után Re.2000 Héja típusú repülőgépével Horthy István repülő főhadnagy lezuhant és életét veszítette. Halálával nem csupán egy kiváló pilótát veszített el a Magyar Királyi Légierő, de elveszítette az ország a kormányzó helyettesét, Magyarország második rangú vezetőjét.
Balesete után halálának okához számos legendát és találgatást fűztek, melyekre mind a mai napig nem sikerült megerősítő bizonyítékot felmutatni. Sokan és sokféleképpen foglalkoztak az idők során a tragédiával. Baleset történt? Merénylet volt? A pilóta hibázott?

Ifjú évek

Horthy István 1904. december 9-én Pólában látta meg a napvilágot, Horthy Miklós és Purgly Magdolna harmadik gyermekeként. Elsőszülött fiúként a család kétszáz esztendős hagyományai szerint az István nevet kapta. A nagybányai Horthy-nemzetségben ő volt a nyolcadik István. A családalapító néhai Horthy István 1635-ben szerzett nemesi címet, amelyet Kolozs vármegyében 1657-ben hirdettek ki. Gyermekkorát Pólában és Isztambulban töltötte, majd édesapja szárnysegédi kinevezése után Bécsben és Badenben tanul, de minden tanév végén Pozsonyban magyar osztályvizsgát tett.
A családi katonai hagyományok alapján – édesapja az „ottrantói hős”, nagybátyja Horthy István, az első világháború lovassági tábornoka – 1918-ban felvételt nyer a fiumei tengerészeti akadémiára, de a Monarchia széthullása után az iskola bezár, a flotta idegen kézbe kerül. Ezt követően a budapesti Toldy Ferenc Főreáliskolában folytatta tanulmányait. A beiratkozási lapon az apa foglalkozásánál ez szerepelt: altengernagy, a Nemzeti Hadsereg fővezére, lakása I. kerület, Gellért szálló.

Érettségi után felvételt nyert a József Nádor Műszaki Egyetem Gépészmérnöki karára. Egyetemi évei alatt aktív részese lett a Műegyetem Sportrepülő Egyesületének munkájában, autóversenyeken, motorversenyeken indult és elnöke volt a Műegyetem Atlétikai és Futball Klubjának. Tanulmányait 1926-ban megszakítja, hogy önkéntes katonai szolgálatra jelentkezzen a légierő keretein belül, mint pilóta, hiszen civil életében is a legnagyobb szenvedélye a repülés volt. 1928-ban, végzett gépészmérnökként Horthy Jenő nagybátyjával Afrikába utazott, bejárták Ugandát, Kenyát, Belga-Kongót, ahol vadászatokon vettek részt és megismerkedhettek a neves magyar Afrika-kutatóval, Kittenberger Kálmánnal.
1929-ben repülő hadnaggyá avatják és ez év júniusában, a Magyar Állami Vas-, Acél és gépgyárak csepeli üzemében helyezkedik el, mint üzemmérnök. Szakmai fejlődése érdekében 1929 őszén az Egyesült Államokba, a Ford gyár dearborni üzemébe kerül: „A magyar államfő fia úgy élt a telepen, mint a nagyüzem többi alkalmazottja” – írja róla a Pesti Hírlap. Ezután Detroitba került, ahol már mérnökként alkalmazták a vállalat, tervező osztályán. A Ford gyár az egyik autótípusánál fel is használta Horthy István autókarosszéria felfüggesztési találmányát, amit napjainkig is használnak.

Munka és hivatás – a vasútfejlesztő

1930-ban haza tér és a Mávag főmérnöke lesz, majd 1937-től a cég igazgatója. Ebben az időszakban akadtak bizonyos rétegek, akik Horthy István és öccse, Miklós életvitelével kapcsolatban a legkülönbözőbb híreszteléseknek adtak hangot, mely szerint a fivérek az éjszakába nyúlóan tivornyáztak, kétes hírű nők társaságát élvezték és autóikkal a városban száguldoztak. A két fiúról szóló híresztelések jobbára minden alapot nélkülöztek, csupán a kormányzó gyermekeiként kaptak nagyobb figyelmet és irigy vádakat. Istvánt sokkal inkább a sport, a repülés, a mérnöki munka kötötte le, legendás volt munkafegyelme és precizitása.
1940. április 26-án feleségül veszi Edelsheim-Gyula Ilona grófnőt, akitől majd 1941. január 17-én fiúgyermeke születik, aki a keresztségben az István nevet kapja. 1940. június 1-től az ország legnagyobb ipari vállalatának a MÁV-nak lesz kinevezett elnöke. Szakmai munkájának és kitartásának köszönhetően a magyar vasutak korszerűvé válnak és soha sem látott fejlődésen mennek keresztül. Horthy István elnökségének idejét a „MÁV legszociálisabb idejének nevezték”.

Horthy István, a „kiskormányzó”

1941. június 26-án felségjelzés nélküli repülőgépek bombázták Kassát. Bárdossy miniszterelnök már másnap közölte az országgyűléssel, hogy Magyarország hadiállapotban áll a Szovjetunióval. Június 27-én a magyar légierő „megtorlásul” galíciai városokat bombázott, a hadsereg 28-án átlépte a szovjet határt, Magyarország belépett a 2. világháborúba. Horthy Istvánnak is lépnie kellett!

Politikai nézeteit soha sem rejtette véka alá, németellenessége mögött sokkal inkább náciellenesség és brit és amerikai diplomáciai orientáció mutatkozott meg. 1941-től államtitkári kinevezést kapott. A 40-es évek elején Horthy Miklós betegeskedése miatt a politikai elitet ekkor már nyomasztotta a kormányzói hely utódlásának kérdése. A kormányzóhelyettesi intézmény bevezetéséről szóló 1942. II. törvénycikk elfogadása után, négy nappal később, közfelkiáltással választották meg Horthy Istvánt. Az országban a „kiskormányzó” igen nagy népszerűségnek örvendett, angolbarát politikája egyedülálló volt a térségben. Politikai munkája mellett gazdasági és társadalmi szervezetekben is vezető szerepet vállalt. Így lett a Műegyetem Sportrepülő Egyesület elnöke, a Magyar Autómobil Egyesület alelnöke, a Magyar Polo Club elnöke, a Cserkész Szövetség társelnöke, a Magyar Aero Szövetség elnöke, a Horthy Miklós Nemzeti Repülőalap elnöke, és még megannyi más feladatkör és tisztség betöltője.

A katonai repülős kiképzés

Kormányzóhelyettessé választása óta sok támadás érte szélsőjobboldali körökből, hogy közjogi méltósága mögé bújva ki akar bújni a tényleges katonai szolgálat alól. A választ 1942. május 1-jén adta meg, mikor is tartalékos főhadnagyként bevonult a legendás szolnoki repülőkhöz, mint vadászpilóta.
A szolnoki 1. vadászosztály parancsnoka, Csukás Kálmán vk. őrnagy volt, Horthy régi barátja, aki a pilótákat a Reggiane Re-2000 Falco I.(Héja) típusú vadászgépek repülésére képeztette ki.
A Héja az egyik legkorszerűbb olasz repülőgép volt, de a konstrukció a kiforratlanság jegyeit mutatta, más típusokhoz képest rosszabbak voltak a repülési tulajdonságai és számos műszaki probléma is mutatkozott nála. Erről tanúskodik az is, hogy a pilóták számára kiadott kézikönyvben külön felhívták a figyelmet a leggyakoribb hibákra.
A Pesti Hírlap tudósítója 1942. május 16-án Szolnokon járt, hogy riportot készítsen a kormányzóhelyettes vadászrepülő kiképzéséről. Először a repülőtér parancsnokát kérdezte Horthy István katonaéletéről. Csukás Kálmán őrnagy elmondta, hogy Horthy ugyanolyan katona, mint a többiek, semmilyen kivételezésben nem részesül és rendfokozatának megfelelő beosztást kapott, és közölte, hogy rövidesen indulnak a frontra, amit az újságíró nagy meglepetéssel vett tudomásul.

Irány a front

1942. július 1-én indul az 1. vadászrepülő osztály a 2. magyar hadsereghez a keleti frontra, ahová Debrecen, Kolomea, Kijev, Konotop, Sztarij-Oszkol útvonalon július 2-án érkeznek meg. Nagy sajtó visszhangot keltett a frontra érkezésük, melynek oka, a kormányzóhelyettes tényleges első vonalbeli katonai szolgálata. Az első harctéri feladatot július 4-én hajtják végre, mely légtérbiztosítás volt Sztarij-Oszkol térségében.
Újságírói kérdésre Horthy a következőt mondta: „…nehezen tudok szebbet elképzelni, mint háborúban vadászrepülőnek lenni!” A következő sajtó hír arról számol be, hogy augusztus 6-án Horthy István főhadnagy gépét több találat érte, és az összecsapáson megszerezte az első légi győzelmét is. A harctéren azonban semmilyen kivételezésben nem részesült, ugyanúgy részt vett a bevetéseken, mint az osztály többi pilótája.
Augusztus 16-án értesítették a 2. magyar hadsereg parancsnokát, Jány Gusztáv vezérezredest, hogy a kormányzóhelyettes szolgálati feladatköre megváltozik, azaz Horthy István repülő szolgálata augusztus 19-én véget ér, és ezután már csak, mint kormányzóhelyettes lesz jelen a fronton. Délután Horthy megjelent Jány vezérezredesnél, aki tudatta vele, hogy vadászrepülő csapatszolgálata aznaptól befejeződött, majd átadta a további feladataira vonatkozó utasításokat.

A tragédia napja

Miután a főhadnagy kézhez kapta a parancsot hosszasan sétálgatott a hadseregparancsnokkal a reptéren, és beszélgettek. Valószínűleg ekkor kért engedélyt Horthy István még egy utolsó bevetésre, hiszen 24 ellenség feletti repülésen vett részt és ezután következett volna a jubileumi, 25. repülés. Jány vezérezredes az engedélyt valószínűleg megadta, bár a vadászosztályhoz augusztus 20-a délelőttjéig semmilyen hivatalos értesítés nem érkezett, hogy a főhadnagy repülő szolgálata véget ért, és a Katonai Iroda a földi alakulatok látogatását rendeli el számára.
Horthy István augusztus 19-én este érkezik vissza a vadászosztály táborába. A pilóták ezen az estén parancsot kaptak arra, hogy biztosítsák két géppárral két közelfelderítő gép útját. Csukás Kálmán vk. őrnagy kérdésére, hogy kik a soron következő géppárok, Szabó Mátyás százados jelentette, hogy Horthy főhadnagy, Nemeslaki őrmester, Bánlaky főhadnagy és Szabó őrmester a sorosak. Az őrnagy eligazítást tartott a vadászoknak, majd az indulást 4:55-re tűzte ki.

A végzet

Másnap augusztus 20-án hajnalban a szokásoknak megfelelően nagy köröket leírva közelítették meg a Heinkel-46-os felderítő gépek bázisát a vadászok. A felderítők felszállása után Horthy István egy nagy balkört leírva akart a közelfelderítő közelébe kerülni, de a kis sebességen alacsonyan 300 méteren, végrehajtott túl szűk fordulóban a gépe megbillent, dugóhúzóba került és 5 óra 7 perckor lezuhant. A kiömlő benzin hatására a gép kigyullad, a kormányzóhelyettes a helyszínen azonnal az életét veszítette.
Kora délutánra Jány Gusztáv vezérezredes személyesen is a baleset helyszínére érkezett. Pontos tájékozódás után, első dolga volt részvét táviratot küldeni Horthy Miklósnak, a gyászoló apának. A Kormányzó válasza így szólt: „Drága fiam veletek érzett, gondolkozott és harcolt! Bajtársatok volt. Köszönöm!”

Jány vezérezredes a felravatalozott koporsó mellett, katonai tiszteletadással állt a hős előtt. Mögötte katonai rangsorban a többiek. Kettesével, adtak díszőrséget a bajtársak. Csukás vk. őrnagy és Szabó vezérőrnagy kezdte meg a sort. Őket pilótatisztek követték, majd a törzs tisztjei. Másnap reggelig tartott a díszelgés…

 

A vizsgálat

Jány ténykedésének második része, a sajnálatos esemény kivizsgálását célozta meg. Itt kezdődtek a bajok! Nem volt felelőse Horthy István halálának. András Sándor vk. alezredes elhárítja a felelősséget, Szabó Mátyás pedig Csukásra mutogatott.
Egyáltalán, hogy kerülhetett sor a felszállásra, hiszen csapatszolgálatának felfüggesztését már napokkal korábban minisztertanácsi döntés született és Jány vezérezredes is befejezettnek nyilvánította a kormányzóhelyettes repülő szolgálatát? Kállay miniszterelnök visszaemlékezéseiben arról ír, hogy Horthy István a hadseregparancsnoktól ugyan megkapta a határozatot, amely a visszarendeléséről szólt, ő azonban elmulasztotta feletteseinek átadni, talán azért, hogy utoljára még felszállhasson.
András Sándor vk. alezredes naplója kuszálta össze a dolgokat, mert egyszer azt írja, hogy Horthy István a földi csapatszolgálat mellett tovább folytatná a repüléseket, ám később naplójába pótlapot tesz be, melyben leírja, hogy Horthy nem közölte vele, hogy Jány vezérezredes erre az engedélyt megadta-e. Voltak olyan vélemények is, hogy a vadászosztálynál tudtak a repülést tiltó parancsról, de a kormányzóhelyettes unszolására beleegyeztek az utolsó bevetésbe. Mások Csukás Kálmán vk. őrnagy felelősségét vitatják, állítják ő járta ki barátjának a jubileumi repülés lehetőségét, azonban ezt minden forrás határozottan cáfolta.
Szóba került a baleset kapcsán Horthy István esetleges ittassága, és egy németek által kitervelt szabotázsakció is. A tényadatok alapján a baleset leginkább elfogadható magyarázata vagy a vadászgép műszaki hibája, vagy a pilóta végzetes hibája.
A Horthy-baleset kivizsgálását rövid úton lezárták. Konkrét ítélet, elmarasztalás, nem történt. András Sándor vk. alezredes repülőcsoport parancsnokot 1942. november 1-től a Légierő Parancsnokság vezérkari főnökévé nevezi ki, Csukás Kálmán, a 2. repülődandár vezérkari főnöke lett, majd november 1-től vk. alezredessé nevezik ki. Október 15-én, Szabó Mátyás századost visszavezényelték Magyarországra, és részben Szolnokon, de legfőképpen a Honvédelmi Minisztériumban teljesített szolgálatot. Ebben az időben egy másodrendű kitüntetést adtak át számára a hadiszolgálatáért. Kérdésére, egy vezérkari ezredes barátja közölte, hogy a döntésre hivatott HM osztályvezető az eredetileg neki szánt Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét indoklás nélkül kihúzta. Ebből Szabó arra következtetett, hogy bár sem írásban, sem szóban Horthy haláláért senki nem tette őt felelőssé, azért mégiscsak „feketebárányként” kezelik.

A temetés

Horthy István temetésére 1942. augusztus 27-én került sor. A gyászszertartás után koporsóját Kenderesre szállították és a családi sírboltban helyezték örök nyugalomba. A parlament november 7-én törvénybe foglalta a kormányzóhelyettes emlékét (1942. XX tc.).
Sok esztendőn keresztül Horthy István emlékezete méltatlanul háttérbe szorult, pedig példaértékű az élet, amelyet élt. A hazaszeretet, a kötelességtudat, az önfeláldozás példája. Horthy István özvegye, Ilona asszony így jellemezte a férjét: „..annyira szerette az igazságot, hogy szinte túlzásba ment.”
Fontos, hogy Horthy István alakját ne a különböző politikai irányzatok szemüvegein át lássuk, hanem a maga teljes valójában. El kell foglalnia a helyét a magyar történelem nagyjai között, hogy „Örökké láthassuk daliás alakját a magyar égbolton” és örökké példaként szolgáljon számunkra és következő nemzedékek számára.

A történelem nem ismeri a „ha” és a „volna” fogalmait

A száraz és szenvtelen tények alapján „Horthy István repülőgépe egy teljes bedöntésű balfordulóból egy pillanat alatt jobbra átperdült, egy pillanatra hátrahelyzetbe került és onnan orrát leadva bal dugóhúzóba perdült. A gép körülbelül másfél fordulatot perdült gyors ütemben, majd egy felet már lassabb ütemben, amelynek a végén a perdülés csaknem megszűnt. Ezután hozzávetőleg 70 fokos szögben a gép a földnek ütközött és felrobbant…”

A repülőszerencsétlenség után legendák keltek szárnyra: az alkoholos befolyásoltságáról szóló pletykákat elsősorban a nácik terjesztették, de bajtársai, közöttük Csukás vk. alezredes – aki az eseményt követő napokban személyesen utazott Gödöllőre a Horthy-családhoz – határozottan cáfolták az állítást. Az ittasságot, tehát biztosan kizárhatjuk.
A pilótahiba és a vadászgép meghibásodása merült fel még a lehetséges tényezők között. A Héja-repülőgép hiányosságait minden vadászpilóta ismerte, ezek között volt az is, hogy szűk kanyarban könnyen „megcsúsznak”. Ez már előzőleg Horthy Istvánnal is megtörtént, de akkor a 4000 méteres magassága lehetővé tette a veszélyes manőver kivédését. Ráadásul a főhadnagy számos világkörüli és nehéz repülésen vett részt civilként és a Héja vadászgéppel is neki volt az egyik legmagasabb repülési óraszáma.
A műszaki hiba a repüléstechnikában sohasem elhanyagolható konstans, de a magyar repülőszemélyzet, akik a „kiskormányzó” gépének kipróbálásával és karbantartásával voltak megbízva, a legjobb szerelők egységéből állt. A V-421-es számú vadászgépen felszállás előtt semmilyen repülést befolyásoló műszaki hibát nem talált Bodnár József hangármester, sem pedig Tóth János főtörzsőrmester.
A tragédia kapcsán a német szabotázs lehetőségét is emlegetik. A vélekedés szerint Horthy István kormányzó helyettes – akiről tudvalevő volt az angolszászokkal való szimpátiája és nyílt titokként ismert náciellenessége – a németek által kitervelt és végrehajtott merénylet áldozatává vált.

Egy valami bizonyos! Sokan – még a repüléskutatók közül sem mindenki – nem ismerik azokat a tényeket, melyek szerint Horthy István Héjája 1942. július. 31-én repülőbevetés közben több lövést kapott német pilóták „öntüzéből.” A „szövetségesek” magyarázata szerint a főhadnagy gépét, összetévesztették egy orosz Ratával. Bocsánatkérések közepette tisztázták magukat a fegyvertársak. Augusztus 8-án viszont ismét magyarázkodásra kényszerültek, hiszen Horthy főhadnagy vadászrepülőjét ismét támadás érte. Nyolc találatot kapott a szövetségesektől.
A történelem nem ismeri a „ha” és a „volna” fogalmait. De mégis érdemes eljátszadozni a gondolattal: „ha” az 1944. októberi kiugrási kísérlet során Horthy István kormányzó helyettes az édesapja mellett lehetett „volna”, vagy külföldről segíthette „volna” hazánk érdekeit, akkor – és ezen minél jobban eltöprengünk, annál inkább biztosabbak lehetünk abban –, hogy valószínűleg másképpen alakul a 2. világháborúból való „kiugrásunk” forgatókönyve és eredményessége.

„Hol vannak a katonák” – a 2. magyar hadsereg veszte

A szovjet hadvezetés 1942 végén több támadó hadműveletet előkészített. Ezek közül a Voronyezsi Front osztrogorszk-rosszosi offenzívája a 2. magyar hadsereg megsemmisítését célozta. A szovjet támadást 1943. január 12-én az urivi hídfőből indított erős harcfelderítés vezette be a IV. hadtest 7. hadosztályának védőszakaszán.

1942. július 24-én érte el a Friedrich Paulus tábornok parancsnoksága alatt álló német hadseregcsoport a Dont. Ezt követően két részre bontották a hadsereget, egyik része a Kaukázus felé nyomult előre, és augusztus végére elérte a hegyvonulat magaslatait, azonban a Szovjet Hadsereg erőit nem sikerült a Kaukázusból kiszorítania.

Sztálingrádtól a Donig

A másik része, amely a 2. német, a 2. magyar és a 8. olasz hadseregből állt, Sztálingrád ostromára vonult fel. Augusztus 8-án érték el a Volgát Sztálingrád térségében, majd megkezdődött a benyomulás az elővárosokba. Súlyos utcai csatákban a németek megszerezték a város feletti uralom egy részét, a városközpontot azonban nem sikerült elfoglalniuk. November 19-én indult meg a Vörös Hadsereg ellentámadása heves tüzérséggel és harckocsi támadásokkal, bezárult a gyűrű az ostromló német erők körül. Szovjet győzelemmel zárult a csata, és egyúttal döntő fordulatot eredményezett a háború menetében. December 12-19. között a németek kísérletet tettek a bekerített erők felmentésére. Hitler elutasította a kitörésre vonatkozó kérelmet. 1943. január 2-án a németek elkezdték a visszavonulást a Kaukázusból. Január 12-én szovjet támadás indult a Donnál a 2. magyar hadsereg ellen.

A szovjet támadás

1943. január 13-án támadásra indult a szovjet 40. hadsereg, majd 14-én a scsucsjei hídfőből a 3. harckocsihadsereg is. E napon az esti órákban már egy 50 kilométer széles és 17 kilométer mély rés tátongott a magyar védelemben. Az első napokban a magyar csapatok szívósan ellenálltak. A katonák mindaddig kitartottak, amíg működött a vezetés, és volt mivel harcolni. Január 15-én azonban a szovjet támadó egységek elvágták a hadsereg többi erőitől a III. hadtestet. A nap estéjére az áttörés szélessége 100 kilométerre növekedett. A vezetés cselekvésképtelen volt, a páncélelhárítás gyenge, és a tüzérség kiesett.
Jány Gusztáv vezérezredes hadseregparancsnok január 16-án kiadta az előzetes intézkedést a VII. hadtest és az 1. páncéloshadosztály visszavonulására. A német B. hadseregcsoport azonban, amelynek alárendeltségébe a 2. magyar hadsereg tartozott, nem engedélyezte ezt. A 2. hadsereg részekre szakadt, és vezethetetlenné vált. Január 17-én végül mégis elrendelték a magyar csapatok kivonulását. Sikerült egy 8 kilométeres folyosót nyitva tartani és így január 24-én a 2. hadsereg maradványai kiváltak az arcvonalból. A parancsnok ekkor adta ki a csapatokat súlyosan sértő „… A 2. magyar hadsereg elvesztette a becsületét…” kezdetű hadparancsát, amit semmi nem indokolt.

Veszteségek

Március 5-én a német parancsnokság elrendelte a 2. hadsereg alakulatainak sürgős hátravonását a Dnyeper nyugati partjára. Április 24-től május elejéig tartott az alakulatok hazaszállítása. Jány vezérezredest 1943. május 1-jén Kállay miniszterelnök ünnepélyesen fogadta a Keleti pályaudvaron. A 2. hadsereg élelmezési létszáma 1943. január 1-jén 194.334 fő volt, míg március 1-jén 100.818 fő, a hiány 93.516 fő. Kórházvonaton 28.044 sebesültet és beteget szállítottak haza, 28 ezer fő fogságba esett, a véres veszteség (elesettek és megfagyottak) 41.792 fő.

Hamis történetírás

„A lehetetlenre próbálok vállalkozni, amikor alig húsz percben szeretném összefoglalni a 2. magyar hadsereg doni történetet” – mondja v. Pintér István történész. „Az eltelt 40-50 év hamis történetírásával és szemléletével szemben akkor a magyar katonák hősként, esküjükhöz híven teljesítették kötelességüket.”

v. Pintér István történész

Amikor 1942. május 16-án Hitler személyesen adta ki a parancsot – mely szerint a német hadsereg a szövetségeseitől nagyobb szerepvállalást kért – a Jány Gusztáv vezérezredes hadseregparancsnok által vezetett mintegy 202 ezer fős magyar hadsereg nem fegyvertelenül, és nem felszerelés nélkül vágott neki az orosz frontig vezető több ezer kilométeres útnak. A hiedelmekkel, és a történelemhamisítással ellentétben a magyarok az akkori hazai viszonyokhoz képest a lehető legjobban fel voltak szerelve, amit lehetett, azt mind megkapták. Mindemellett a német haderő is segítséget nyújtott nemcsak a szállításban, hanem páncélosokkal, és tüzérségi eszközökkel is. Persze a magyar katonák felszerelése még így is elmaradt a nagyobb országokkal, így például az olaszokéval szemben.

A kétszáz kilométeres arcvonal

Amikor a 2. magyar hadsereg 1942. július-augusztusában megérkezett a Donhoz, mintegy kétszáz kilométeres frontvonalat kellett átvenniük. Jány Gusztáv többször kérte, hogy csökkentsék le ezt, hiszen így mélységi védelem nélkül kényszerült az arcvonalat tartani. Azonban a német hadvezetés a kérését elutasította. Ez, és az utánpótlási hiányosságok együttesen vezettek a későbbi tragédiához, hiszen az óriási távolság és a lehetőségek korlátozott volta nem tette lehetővé egy ilyen széles frontvonal maradéktalan biztosítását.
1942 telén a német 6. hadsereg egyre jobban harapófogóba került Sztálingrádnál, a hadvezetés figyelme is feléjük irányult, mintegy magukra hagyva a doni magyarokat, miközben az állások tartására utasították Jány Gusztávot. A magyar vezetés ekkor már kérte, hogy biztosítsák a csapatok védelmét, azonban az egyetlen hadra fogható német hadtestet Hitler tartalékba helyezte és saját csapatai védelmére utasította.

A doni offenzíva

1943. január 11-én légi a magyar felderítési adatok alapján nyilvánvalóan látszódtak az orosz offenzíva megindulásának jelei, a 2. magyar hadsereg felkészült a támadásra. Amikor 45 perces tüzérségi tűzzel, katyusákkal megkezdődött az oroszok előrenyomulása, a magyar hadvezetés ismét kérte a német Krammer hadtest bevetését, de a védelmet biztosító haderő ekkor sem mozdult meg.
Így a magyar katonák csak a saját erejükre támaszkodhattak, de amíg lehetett, tartották az állásokat, sőt több ellentámadást is indítottak. A korábban orosz kézen lévő hídfőállások irányából induló támadás végül 1943. január 14-én, a magyar váltásra csapott le, s így szinte akadálytalanul tudott lyukat ütni a 2. magyar hadsereg arcvonalába.
„Az a közkeletű vélekedés, hogy a rosszul felszerelt magyar katonák az első puskalövésre megfutamodtak, hazugság” – emelte ki a történész. „Napokig tartották az állásokat, amit több orosz forrás is megerősített.”
Az óriási túlerővel szemben azonban már lehetetlen volt a védekezés. A későbbi kutatásokra támaszkodva és a nemrég megnyílt szovjet levéltárak adatai alapján történelmi tény, hogy mintegy 100-155 ezer fős orosz emberveszteség, és sok technikai eszköz megsemmisülése árán sikerült csak a magyarok visszaszorítása, ami nyilvánvalóvá teszi a 2. magyar hadsereg hősies küzdelmét.
Az oroszok harapófogóba zárva szinte teljesen bekerítették a magyar haderőt, annak teljes felszámolását tűzve ki célul. Ezt elkerülendő, 1943 április-májusában kivonták a megmaradt magyar haderőt. Április 24-től május elejéig tartott az alakulatok hazaszállítása és Jány vezérezredest 1943. május 1-jén Kállay miniszterelnök hősöknek kijáró ünnepélyes keretek között fogadta a Keleti pályaudvaron.

Minden katonára emlékezni kell

A magyarok nemcsak a német hadvezetésért küzdöttek, hanem saját magukért is. A vezérkar számos magas rangú tisztje saját élete árán is megpróbálta megvédeni a katonákat.

v. Zetényi-Csukás Ferenc író-kutató

„Emlékezni kell minden katonára, legyen az német orosz vagy magyar” – hangsúlyozza v. Zetényi-Csukás Ferenc író-kutató, több katonai tárgyú könyv szerzője. „Hiszen mindenki a meggyőződéséért, a kiadott parancsokhoz híven küzdött, csak más-más oldalon.”
Az író nagybátyja, Zetény-Csukás Kálmán Magyar Királyi vezérkari alezredes, a Második Repülődandár parancsnokaként földi harcokhoz nem szokva, a magyar repülősökkel Ilovszkojénél élete árán is biztosította mintegy húszezer magyar katona hazatérését.
„Amikor mi most a terített asztalnál ülünk, jussanak eszünkbe azok a tízezrek, akik akkor a jéghideg orosz földön járva az életükért küzdöttek” – figyelmeztette az utókort a kutató. „Hetven évvel ezelőtt ők reményüket vesztve, de hősként teljesítették a rájuk rótt feladatot. Szinte nincs is olyan magyar család, aki ne veszítette volna el valakijét ezekben a harcokban.”

„A lét határozza meg a tudatot”

v. Török Pál Miklós
nyugalmazott ezredes

Ludovikásként, hadnaggyá avatása előtt néhány nappal nézte végig Budapesten, a Váci úton végigvonuló doni katonák sorát v. Török Pál Miklós nyugalmazott ezredes. Akkor még nem értette, de nemsokára nyilvánvalóvá vált számára, hogy a teherautókon foghíjasan ülők pótlására őket fogják bevetni, s hónapok múltán ők is ugyanígy megtizedelve élik majd csak túl a háború és a fogság poklát.
„Számunkra az volt az aranykor, amikor húszévesen személyesen Horthy kormányzó avatott bennünket hadnaggyá” – emlékezett vissza a 91 éves nyugalmazott alezredes. „De ennyi idősen hálát adok az Istennek, hogy még be tudom fejezni az elkezdett mondatomat. Azonban nem fogom sem nagyítani, sem kisebbíteni az akkori történéseket, de mindenképpen megvédem azoknak a katonatársaimnak az emlékét, akiket 45 éven keresztül fasisztának kiáltottak ki.”
A nyugalmazott ezredes szemtanúként sok-sok, személyesen átélt apró történettel tudja bemutatni a magyar katonák életét, akik a harcokban, és a fogságban is esküjükhöz híven próbáltak meg- és túlélni mindent, amiben nemcsak a kitartásuk, hanem a tisztességük is segítette őket. Rengeteg visszaemlékezés jelent már meg könyv alakban, azonban ezek gyökeresen eltérnek egymástól.
„A marxizmusnak egyetlen alaptétele biztosan igaz” – fogalmazta meg Török Pál Miklós. „Az, hogy a lét határozza meg a tudatot. Hiszen másképp látja, látta az akkori időket egy őrnagy, aki Berlinben az operaházban múlatta az időt, másként egy hivatásos magyar főtiszt, aki a fronton irányítva a katonákat, esküjének akart megfelelni, és akit otthon több ezer holdas birtoka várta. De másként élte meg a háborút egy magyar baka, aki a lövészárokban feküdt, és otthoni kicsiny falujában felesége és gyermekei várták haza.”
Akkor és ott a magyar katonák nem a németekért, a németek céljaiért küzdöttek, hanem azért, hogy Kolozsvár, Kassa és Újvidék magyar maradhasson.

A határtalan lehetetlenségek kora

Amikor 1945 májusában Grazba bevonultak az oroszok, v. Török Miklós Pál sebesüléséből lábadozott. Társaival és a francia, lengyel katonákkal együtt a főtéren, mintegy tízezren hallgatták az orosz NKVD ezredesének szavait. „Miért nem áltatok át” – kérdezte akkoriban az orosz ezredes. „Elesett Varsó, elesett Budapest, elesett Berlin. Most London és New York következik!” – ami a maga természetességében mutatta meg az oroszok, és a kommunizmus világuralmi szándékait egy olyan országtól, mely 100 millió emberi áldozatot sem sajnált azért, hogy végcélját elérje.
Az már talán elcsépelt szlogen, hogy Amerika a korlátlan lehetőségek hazája, viszont azt, hogy a kommunizmus a korlátlan lehetetlenségek világa az akkori történések és az elmúlt évtizedek is világosan bebizonyították. A nyugalmazott alezredes személyesen átélt történeteiben az orosz lágerben éhhalálra ítélt magyar katona a kolhozparaszt földjéről lopott krumpliból készült étellel etette tatár őreit, a japán fogoly Madách Tragédiáját olvasta a marhavagonban, és a komszomolista számvevő lány arany kereszttel a nyakában kérte, hogy ne káromolják Istent a katonák.
„Mi, magyarok sok mindent túllihegünk, így gyakran átesünk annak a bizonyos lónak a túloldalára” – foglalta össze az eddigi életében tapasztaltakat v. Török Miklós Pál. „De egy biztos, nem vagyunk egy népnél sem alábbvalók, ezért nem érdemeljük meg azt, ahogy most bánnak velünk.”

Amikor a múlt találkozik a jelennel - Zetényi-Csukás Ferenc

Családja Csanád vezértől származtatja magát, nevükkel sűrűn találkozni Zsigmond király okirataiban, II. Ulászlótól kaptak birtokot és nemesi rangot, nagybátyja repülős vezérkari alezredesként Horthy István parancsnoka volt.

Családjában 56-os mártír, pécsi ipartestületi elnök, akadémikus, németországi vállalkozó – aki a németországi magyarok baráti körének aacheni elnöke – és polgármester éppúgy megtalálható, mint a Süsü meseírója. Ő a repülés és a világháborús hősök elszánt kutatója, könyveket ír és ad ki, lovag és vitéz is egyben. Zetényi-Csukás Ferenc itt él közöttünk, személyében a múlt találkozik a jelennel, és azon dolgozik, hogy ez a múlt megőrződjék a jövőnek.

– Igen kiterjed az önök családfája, a társadalom és a történelem számtalan pontján bukkan elő egy-egy Csukás.

– Aachenben élő István és a komáromi László nagybátyáim vezették végig a család történetét Csanád vezértől származtatva. Ez nem legendárium, hiszen mindent aprólékosan, okiratok alapján tüntettek fel. Az én közvetlen családi ágam 1130-ból eredeztethető Pókától és az ő két fiának, Véke és Pike nemzetségéből. Én magam a zetényi-Pike ágnak vagyok a tagja. Az már csak külön érdekesség, hogy az angol nyelvben a pike csukát jelent. A történelem számos pontján felbukkannak a család tagjai, így például az 1479-es kenyérmezei csatában a magyar sereget Báthory István és Kinizsi Pál mellett a had jobb szárnyát is egy Csukás vezette. De ezek a távoli idők már elmúltak.Valahogy úgy van ez, hogy aki csak az őseivel tud dicsekedni, az olyan mint a krumpli, az értékes része már a földben van.

Aki viszont a családtagjaim képeit nézi, könnyen felfedezheti a közös arcvonásokat, az erős arccsontot, a kunokkal közös faji jegyeket. Harmad unokabátyám Csukás István, a Süsü megalkotója, Csukás Dénes László nagybátyám a híres búvár-felfedező Cousteau kapitány első számú búvárfilmese volt, és ő az első a magyarok közül, aki a magyar hajóépítés csúcsa, az SMS Szent István csatahajó roncsához lemerült.

Tavaly év végén volt egy nemzetközi Csukás-találkozó itt Szegeden, ahol 126 Csukás ült az asztalnál úgy, hogy az izlandi vulkán miatt többen nem tudtak repülőre szállni és eljönni. A kutatásaim során nagyjából 350 családtaggal vettem fel a kapcsolatot, akik Felvidéken, Angliában, Argentínában és az Egyesült Államokban élnek, de Magyarország számos városában is laknak Csukások. Erdélyben van egy nagyon kiterjedt ág, akik a jövőben szintén szerepelni fognak a családfán.

– Rendőrtisztnek készült, de sohasem bújt egyenruhába, viszont nemrég vették fel a Szent György Lovagrend tagjai közé.

– Édesapámnak volt a kívánsága, hogy rendőr legyek, ezért a Rendőrtiszti Főiskola vagyonvédelmi szakát végeztem el, a felsőfokú biztonságszervezői és magánnyomozói szakkal együtt. Korábban történelemtanár, vagy történész szerettem volna lenni, már akkor is érdekelt a rég- és közelmúlt történetkutatása. A humán pályától viszont egy ideig elég messzi kerültem, amikor az Újpesti Gépelemgyár energetikusaként dolgoztam.

Amikor már lehetett, kiváltottam a magánnyomozói engedélyt és egy vagyonvédelmi céget alapítottam, ami a mai napig itt működik Szegeden, ahová végül is nősültem. A cég biztosít számomra egyfajta anyagi egzisztenciát, így már az írásnak és a kutatásnak is szentelhetek időt. Persze ez az írói véna megtalálható a család szinte minden tagjában.

A Lovagrend pedig Európa legrégebbi, 1326-ban alapított társasága, ahová csak meghívásra lehet bekerülni, amit jórészt karitász munkával lehet kiérdemelni, és ezt a tevékenységemet ismerték el azzal, hogy én is tagja lehetek. A Vitézi Rend pedig a napokban nevezett ki Csongrád megye Székkapitányának.

– Nemrégiben a szegedi Közéleti Kávéház egyik kiemelkedő programjaként repüléstörténeti konferenciát is szervezett. Hogyan került a repülés, pontosabban a repüléstörténet közelébe?

– Amikor bevonultam katonának még csak suttogva lehetett arról beszélni a családomban, hogy Zetényi-Csukás Kálmán, Magyar Királyi vezérkari alezredes, a Második Repülődandár parancsnoka volt. Nyilván nem vetett volna jó fényt rám a Néphadseregben egy „horthysta” rokon. Ekkor akadt a kezembe Kálmán bácsi néhány fényképe is, ami igazán hihetetlen úton a Dontól, Ilovszkojéből került vissza hozzánk.

Olyan sejtelmes volt ez a történet, hogy pont ezért kezdett el érdekelni, mert nem lehetett róla beszélni. Akkoriban Kecskeméten, a repülőtér közelében laktam, és gyerekként sokat játszottunk arrafelé. Később kamaszként megismerkedtem pilótákkal, repülős tisztekkel, akik nagyon sokat meséltek a Dongó századról, amit Kálmán bácsi vezetett, és arról is, hogy Horthy Istvánnak, a kormányzó fiának ő volt a közvetlen parancsnoka.

Persze mindezt kamaszfejjel nehéz volt feldolgozni, hiszen akkoriban azt tanították, hogy a horthysták voltak a rosszak, ők voltak a másik oldal. Én pedig 12 évesen nem értettem, hogyan lehet valaki rossz, aki az életét áldozta fel a hazájáért.

Ahogy teltek-múltak az évek, és a családfakutatásnak is igen nagy a hagyománya nálunk, egyre mélyebbre ástam magam a történetbe, levéltárakban kutattam, régi levelezéseket olvasgattam. Ekkor bukkantam például a feleségének a történetére. Kálmán bácsi hitvese Mudin Gabriella, akinek édesapja Mudin István volt, az első hazai kalapácsvető, a nehézatlétika magyarországi megteremtője. Nagybátyám sógora pedig az a Jekelfalussy Piller György, aki 1933–44 között a Magyar Királyi Testőrségnél is szolgált alezredesként, szintén kiváló sportoló, kétszeres olimpiai bajnok vívó volt. Ezek mind-mind olyan „súlyos” nevek, olyan kiemelkedő életutak, annyi történelmi eseményen ívelnek át, ami még inkább arra ösztönzött, hogy tovább folytassam a kutatásaimat.

– Horthy István még élő rokonai, leszármazottai barátként szeretik és tisztelik. Honnan ez a kapcsolat?

– Özvegy Horthy Istvánné, Ilona asszony 94-dik éves, jelenleg Angliában él és nemrég Magyarországra látogatott. Én voltam az aki Punka György és Szentgyörgyi Dezső mellett lehetővé tette Budaörsön, hogy azzal a repülőgéppel, amivel hetven évvel ezelőtt repült ismét levegőbe emelkedhessen, majd Böhönyére, a férje emléktáblájához egy katonai helikopterrel vigyék le.

Nagyon érdekes, hogy Ilona asszony túl a kilencvenen nem nagyon lát rá a magyar politikára és kevés embert fogad el, ezért megtiszteltetés a vele való kiváló kapcsolat, sőt sofőrjének és testőrének is elfogadott. De jó a kapcsolatom a fiával is, akit szintén Istvánnak hívnak. Még hetven évesen is teljesen az édesapjára hasonlít alakjában, és mentalitásában is egyaránt. Ismerik, tudják ki volt a nagybátyám, azt is elismerik és támogatják, amit a doni hősök, és a többiek élettörténetének kutatásában, emlékeik ápolásában elértem.

Létezik egy szervezet, a Horthy István Mártírok és Hősök Alapítvány, aminek a titkára vagyok. Ennek az alapítványnak az a célja, hogy az elfeledett, a hazájukért vérüket, életüket ontó magyar hősöknek minél több emléket állítsunk. Így lesz hamarosan emléktáblája az ígéretek szerint Horthy Istvánnak, és nagybátyámnak Zetényi-Csukás Kálmánnak a szegedi repülőtéren, hiszen mindketten Szegeden kapták meg a kiképzést az egyik német géptípusra.

Ha már a jelenlegi polgármester kijelentette, hogy Horthy Miklósnak nem lehet a városban szobra, legalább a fiának és a nagybátyámnak lesz egy emléktáblája, hiszen a kormányzó fiáról mindent el lehet mondani, de azt, hogy fasiszta lett volna, azt nem.

De arról, hogy a kormányzónak is legyen emléke a városban, nem tettem le, hiszen nélküle talán Magyarország sem lenne és sok minden nem létezne a mai Szegeden. Nem lenne egyetem, nem lennének iskolák, nem létezne a Honvéd téri templom sem. Őt úgy kell elfogadni, amilyen volt! Örökre megbélyegezni valakit bűn! Bűn a családjával, bűn az emlékével szemben, de bűn azokkal szemben is, akik érte, vele dolgoztak, harcoltak.

– Gyakran emlegetik önt a jobboldal kapcsán, mégsem szerepel egyik szervezet tagjai vagy tisztségviselői között.

– Úgy érzem, hogy többet szeretnék szerepelni az országos és a szegedi közéletben, viszont mindezzel együtt nem vagyok jobbikos, nem vagyok gárdista, vagy véletlenül sem nacionalista. A Horthy Miklósról való megemlékezéseken szívesen részt veszek, ilyen volt például amikor a kormányzó emlékének tiszteletére egy menetet tartottunk a Kass szállótól a hajdani alsóvárosi gazdakör székházáig, mintegy keretbe foglalva Horthy kormányzói életútját, ami szorosan kötődött Szegedhez. A Vitézi Rend által meghirdetett budapesti Horthy-szobor felállításában és a szegedi Horthy-szobor  mellett teljes mellszélességgel kiállok és támogatom. Mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, hogy az általa nagyra tartott államférfi előtt tiszteleghessen, legyen az jobboldali vagy baloldali beállítottságú!