Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiájának talán legmegragadóbb darabja a Golgota, mely Krisztus kereszthalála előtti perceket rögzíti. A művész a Máté evangéliumának 27. fejezetében leírtak alapján dolgozott, a bekövetkező dráma és annak a jelenlévőkre tett hatása szolgált megfestendő témaként. A Szeged Panoráma most elkészítette a festmény 660 megapixeles fotóját, melyen a mű legapróbb részletei is megtekinthetők.
Golgota Készítés időpontja: 1884 Technika: olaj-vászon Méret (magasság x szélesség): 460×712 cm Jelenlegi helye, település: Déri Múzeum, Debrecen Tulajdonos: Munkácsy Alapítvány, Budapest (Pákh Imre)
Munkácsy a kép megfestése előtt számos e témában készült olajfestményt, illetve grafikai vázlatot tekintett meg. Különösen nagy hatást gyakorolt rá Jacopo Tintoretto Scuola di San Rocco-ban található, Jézus életét feldolgozó sorozatának Golgotája. A 17. században élt elődjéhez hasonlóan Munkácsy is a keresztre feszítés eseményét követő tömeget, illetve az őket körülvevő táj hangulatfestő hatásának jellegét hangsúlyozta az alkotásában. Elsőként az előzőekhez kapcsolódóan, a tömeg egyes alakjairól készített tanulmányokat, majd ezután az égi jelenet megfestése foglalkoztatta és csak néhány hónappal később, 1883-ban fogott a Kálvária jelenetéhez. A tanulmányok megfestésének sorrendje is azt bizonyítja, hogy mennyire foglalkoztatta a keresztre feszítés eseményén megjelentek arcán visszatükröződő érzelem képi ábrázolása. A realitásra való törekvésének egyik bizonyítéka az a fotó, amelyen a festő saját magát kötéllel rögzíttette a keresztre, hogy a test izmainak mozgását a leghitelesebben tudja visszaadni.
Golgota a közönség előtt
A Golgota 16 olajvázlat után alig több mint két év alatt készült el. Sedelmeyer Párizsban, saját palotája dísztermében mutatta be a Golgotát, és az erre az alkalomra visszaszállított Krisztus Pilátus előtt című festményt. A párizsi siker után a Golgotát 1884–1887 között ugyanazokon a helyeken mutatta be, ahol már az előző festmény iránt is nagy érdeklődés mutatkozott. A két mű a Jenkinstownban lévő, Lindenhurst nevű Wanamaker palotában találkozott újból. 1907 februárjában ezt az alkotást is hóra dobva mentették meg az alkalmazottak. 1911-ben már restaurálva került elhelyezésre a Philadelphiában lévő Wanamaker üzletházban. Az örökösök ezt a művet, több más birtokukban lévő alkotáshoz hasonlóan, a Sotheby’s aukcióján értékesítették. A vásárló Julian Beck volt, aki 2004-ben Pákh Imre magángyűjtőnek adta el.
Ezen a napon, 1844. február 20-án született Munkácsy Mihály – eredeti nevén Lieb Mihály –, a magyarországi realizmus egyik legkiemelkedőbb egyénisége.
1844. február 20-án született Munkácson Lieb Leó Mihály és Reök Cecília gyermekeként.
1850 Előbb édesanyja, majd apja is meghalt.
1854-1858 Asztalosinasnak tanult Békéscsabán, majd a segédi bizonyítvány megszerzése után Aradra ment.
1860 Betegsége miatt kénytelen volt visszatérni nagybátyjához Gyulára, ahol először egy Fischer nevű helyi rajztanártól vett órákat, majd Szamossy Elek tanítványa lett.
1863 Megfestette első olajképét, a Levélolvasást.
1863-1864 Budapesten elnyerte a Képzőművészeti Társulat támogatását, lelkes pártfogókra talált Ligeti Antal és Than Mór személyében.
1865 Felvették a bécsi Képzőművészeti Akadémiára, ahonnan a tandíj befizetésének elmulasztása okán fél év múlva kizárták.
1866 Beiratkozott a müncheni Képzőművészeti Akadémiára, mestere Wagner Sándor volt. Ekkor készült a Vihar a pusztán.
1867 A Párizsi Világkiállításra utazott, ahol meghatározó hatást gyakoroltak rá Gustave Courbet művei. Elhagyta az akadémiát; megismerkedett Wilhelm Leibl német festővel.
1868 Düsseldorfban megfestette az Ásító inast.
1870 A Siralomház elnyerte a párizsi Salon aranyérmét. A képhez fotótanulmányokat készített.
1871 Párizsba költözött, ahol műtermet bérelt.
1872 Depressziós lett, öngyilkosságot kísérelt meg.
1873 Öt műve szerepelt a Bécsi Világkiállításon; barátjával, Paál Lászlóval Barbizonba utazott; az év végén elfoglalta új, igen előkelő műtermét.
1874 Házasságot kötött De Marches báró özvegyével, Cecile-lel, a Colpachról induló, a többek között Baselt, Genfet, Freiburgot, Milánót, Velencét, Bécset és Pestet érintő nászút egyik állomása Békéscsaba volt, ahol műtermet rendezett be, ekkor készült a Poros út I.. A Salonban kiállította a Zálogházat.
1876 Bemutatta a Műteremben c. festményt, ami új alkotói szakasz kezdete volt.
1878 A Párizsi Világkiállításon a Miltonnal szerepelt, amely révén új műkereskedővel került kapcsolatba Sedelmayer személyében, aki a képet Európa számos művészeti központjában bemutatta.
1881 Elkészült a Krisztus Pilátus előtt.
1882 Budapesten nemességet kapott Ferenc Józseftől.
1884 Befejezte a Golgotát.
1886 Megfestette Haynald Lajos kalocsai érsek, Liszt Ferenc, Paál László, majd amerikai utazása alatt többek között Wanemaker kisasszony portréját, valamint a Mozart halálát.
1887 Felkérték a bécsi Kunsthistorisches Museum mennyezetképének megfestésére, A reneszánsz apotheozisa
1890-ben került a helyére.
1891 Hozzáfogott az akkor épülő Parlament számára megrendelt Honfoglalás című képhez. A műhöz különböző embertípusokról számtalan fotótanulmányt készített Magyarországon.
1893-ban fejezte be a munkát.
1896 Az elkészült Ecce Homot Budapesten mutatta be és részt vett a millenniumi ünnepségeken. Visszautazott Párizsba, ahol titkárával, Malonyay Dezsővel leltárba veszik a műterem állományát. Egyre romló idegállapota miatt először Baden Badenba, egy évvel később az endenichi szanatóriumba szállították.
1900. május 1-jén halt meg.
A Honfoglalás Szegeden Munkácsy Mihály születésének 120. évfordulójára, 1964-ben Szelesi Zoltán közölt egy tanulmányt a festő és Szeged kapcsolatáról (Csongrád megyei múzeumok füzetei, 1966. 3-21. oldal). Ebben felidézi egykori szegedi tartózkodásának eseményeit és azt, hogyan került a Honfoglalás nagy színvázlata Szegedre. A vázlatokról nemrégiben elkészültek az eddigi legnagyobb, közel 700 megapixeles felbontású fotók, melyek talán soha nem látott részleteket mutatnak be a Móra Ferenc Múzeum dísztermében látható festményekről (színvázlat – szénrajz).
Munkácsynak Szegedhez való kapcsolata jóval túlhaladta az általános érdeklődés és a hivatalos, szerződésbeli összeköttetésének kereteit. Számára Szeged nem csupán „megrendelőt” jelentett, hanem érzelmileg őszintén meghatotta az a művészet iránti páratlan áldozatkészség, amellyel e vidéki magyar város a honalapítást megörökítő, s az országházba szánt művének hasonló változatát kívánta vele elkészíttetni.
Munkácsy Szegeden
Munkácsy 1891 októberében járt Szegeden. Ekkor szerzett élményeihez és kutatómunkájához kötődik életművének két jelentős alkotása: a Honfoglalás alakjainak megformálása és az e művét követő szocialista hatású képének, a Sztrájk-nak koncepcionális kialakítása.
Munkácsyval Szeged közönsége 1882 márciusában „találkozott” először. E képletes ismerkedés úgy történt, hogy egy budapesti műkereskedő az itteni régi Hungária szállóban szobát bérelt ki és ebben mutatta be Munkácsy Búsuló betyár című festményét. A kiállított mű sikere nemcsak a tárlat meghosszabbítására ösztönözte a kereskedőt, hanem, hogy megszerezze és emellett bemutassa a mester Krisztus Pilátus előtt „fénynyomatú képét” is. A Szegedről Vásárhelyre vitt – alig egy hétnél tovább tartó – alkalmi tárlatnak több mint 1600 látogatója volt.
Munkácsy és a szegediek másodszori „valóságos” találkozása, kilenc évvel később, 1891 őszén történt. Ezúttal azonban az élelmes fővárosi üzletember nélkül, személyesen jött el hozzánk. Mielőtt a látogatásával kapcsolatos eseményekre rátérnénk, meg kell emlékeznünk egy epizódról, amely Munkácsy 1890 októberi magyarországi útjához kötődik. A feleségével hazatérő mester többek között egy aradi szoborleleplezési ünnepségen vett részt és neje, nővére, valamint rokona, Koós Ede társaságában megtekintette az ott rendezett képkiállítást is. Az Aradon időző Munkácsyt két szegedi művészjelölt, Kiss Sándor és Tóth Molnár Ferenc keresték fel, és bemutatták festményeiket. A mester kivált Tóth Molnár munkáit tartotta figyelemre méltónak, akit arra biztatott, hogy képeztesse magát tovább. Az aradi tartózkodás alkalmából a Szegedi Napló megemlíti, hogy Szolnokon, amíg a vonat állott, az átutazó művész a pályaudvaron egy báránybőr-süveges magyar parasztot látott. A különös alakú süveg annyira megtetszett neki, hogy azt gazdájától, a jó vásárnak örvendő paraszttól, három forintért megvette. Minden bizonnyal ez is egyike volt azoknak a ruházati kellékeknek, melyekből Munkácsy a Honfoglaláshoz szorgos buzgalommal oly sokat gyűjtött össze.
A Honfoglalás
1890 decemberére Munkácsy a Honfoglalás kompozícióját több rajzon és kisebb színvázlaton keresztül véglegesen kialakította. Mielőtt nagy festményéhez hozzákezdett volna, egész sereg adatot és korabeli tárgyat gyűjtött egybe, hogy a honfoglaláskori magyar, szláv viselet és fegyverzetre vonatkozó régészeti dokumentumok alapján hitelesen ábrázolja szereplőit. Neves budapesti archaeológusoktól, történészektől kért és kapott ez ügyben szakmai támogatást. Itt említjük meg Kacziány Ödön szegedi festőművésszel való kapcsolatát is.
Munkácsynak tudomására jutott, hogy az Erdélyből származó Kacziány, az ott élő székelyekről rajzokat, tanulmányokat készített. Munkácsy levélben kérte Kacziányt, hogy engedje át neki e tanulmányfejeket. De megbízta azzal is, hogy a szegedi múzeumban őrzött honfoglaláskori leleteket – kengyelvasakat és zablákat – rajzolja le számára. Kacziány Munkácsy kívánságát szívesen teljesítette, sőt még néhány helybeli, alsóvárosi parasztról készített vázlatát is elküldte a neves mesternek.
Az itthonról kapott régészeti, néprajzi és egyéb adatok azonban nem elégítették ki a művészt. 1891 áprilisában az a hír járta, hogy Munkácsy „... szeptemberben Magyarországra utazik, mint mondja, egy kis magyar levegővel akarja inspiráltatni magát a munkához. Terve különben a Tisza mellékéről tiszta magyar típusú modelleket vinni Párisba.” Valóban, ez év őszén, október első napjaiban – miután a nagy történelmi kép megfestéséhez Neuilly-ben külön műtermet építtetett – hazai tanulmányútra indult. Előbb Budapesten töltött bizonyos időt, majd Szentesre látogatott, ahol rokonánál, Zsilinszky Mihály akkori főispánnál szállt meg. Innen utazgatott ki egy vele érkező Ecsy nevű fényképésszel „modellszerzésre”, a környékbeli falvak parasztjai közé. De a vendéglátó városban, Szentesen is talált olyan rég itt élő alföldi parasztokat, akikről az egyik akkori helyi lap így ír: „Világhírű festőművész, hazánk fia, a vármegyeháza udvarán pénteken és szombaton számos, leginkább a munkásosztályhoz tartozó egyénről vett egyes, kisebb és nagyobb csoportú felvételeket. Itt többek között modellül szolgált a nagy művésznek egy 87 éves öregember is, aki ősi szokás szerint még ma is befonva viseli hosszúra növesztett haját.” A mester szentesi tartózkodásához kapcsolódik az is, hogy Jósa Lászlót, egy általa tehetségesnek tartott itteni kezdő festőt, közbenjárására a Benczur-mesteriskolába állami ösztöndíjas növendékként felvették. Munkácsy Szentesről, a szomszédos Csongrádra és Szegvárra utazott, ahol bár csak rövid időt töltött, mégis sikerült az őt érdeklőkről fényképet készíttetnie.
Munkácsy úgy gondolta, hogy Csongrád megyei útja során pár napra Szegedre is ellátogat és felkeresi itteni rokonait. Érkezését a Tisza-parti városban október 12-re várták. Az állomáshoz vezető utcákon lelkes tömeg hullámzott, de a művész, közbejött elfoglaltsága miatt ekkor nem érkezett meg. Csak tizenhárom nappal később, erdélyi útja után, október 25-én lett Szeged vendége. Amikor a délutáni gyorsvonat a pályaudvarra berobogott, hatalmas éljenzéssel fogadták. Munkácsy és az őt hivatalosan kísérő Tisza Lajos az utolsó kocsiban ültek. Velük jött Szegedre Ivánkovits János és Novák József helyi országgyűlési képviselők társaságában Mikszáth Kálmán is.
Munkácsy tanyasi ihlete
1891. október 26-án, míg Munkácsy Szegeden tartózkodott, két jelentékeny „közalkotás”: a Felsőtanyai Központ és a Belvárosi Kaszinó avatóünnepsége is megtörtént. Mindkettő nevezetes esemény volt. Az utóbbi az urak, az előbbi a parasztok számára.
A Felsőtanyai Központ átadási ünnepségére Szegedről különvonat vitte a városi vendégeket, élükön Tisza Lajossal és Munkácsyval. A vonat a balástyai őrháznál állt meg, ahol az érkezőket, az előkelőségeket és tisztviselőket lovasbandérium, és a tanyák idesereglő népe fogadta. A társaság ezután kocsikon, dobpergés és trombitaszó mellett, a félórányira levő központi telepre hajtatott. Itt mintegy 8-10 ezres tömeg fogadta és üdvözölte őket. A hivatalos épületek átadása és az új kápolna felszentelése után, megkezdődött a városiak és a tanyaiak ebéddel-tánccal egybekötött közös szórakozása.
Munkácsy itt ismert meg néhány olyan idevaló parasztot, akik a Honfoglalás népi alakjainak modelljei lehettek. Erről a kedélyes kirándulásról később, Munkácsy halálakor írt Mikszáth Kálmán cikket. Élvezetes tárcájában olvashatjuk, hogy „... ki volt adva a rendelet a pusztai kapitányoknak, hogy ami jóképű férfinép vagyon köröskörül, két mérföldnyire a báránycímerű város tanyájától, az mind ott legyék, de az öregje is... Összesereglettek a férfiak. Gyönyörű típusok akadtak: ős arcok, szőrrel benőve egészen a szemig, csontos, körteképű kunok, laposfejű tatárok, keresztbe vágott szemmel, nyomott, pogácsaképű besenyők, széles, girbe-gurba fiziognómiájú, zömök termetű magyarok, apró, mélyen bentülő szemekkel... A fotografus ott volt velük s rögtön lekapta, amelyik megtetszett a nagy művésznek.”
A szép számban összegyűlt parasztfiatalsággal, a vidáman táncoló legényekkel és lányokkal Munkácsy hosszasan elbeszélgetett. Érdeklődéssel kérdezgette őket szokásaikról és népviseletükről. A tanyaiak közül különösen Barna János, öreg juhász tetszett meg neki, akiről több felvételt csináltatott. Ugyanekkor lefényképeztetett néhány legény- és leánycsoportot, akiknek képeit a Vasárnapi Újság is leközölte. Az országosan népszerű lap a felsőközponti ünnepséget hosszú cikkben méltatta s befejező soraiban hangsúlyozza, hogy „... kiválóbban érdekessé válik ez ünnepély az által, hogy épp ott folyt le, hol már ezer év előtt Pusztaszeren, a vezérek vérszerződésekor a magyar tábor tanyázhatott.”
Munkácsy hazai tanulmányútjának az volt a célja, hogy készülő történelmi képéhez, a Honfoglaláshoz felkutassa Árpád népének utódait. Híres orosz kortársa, Rjepin is, a Zaporozsei kozákok megfestése előtt Ukrajnába látogatott el, hogy kiválassza alkotása elhitető erejű hőseinek modelljeit, a kozákok századokon át ott élő leszármazottjaiból.
A titokzatos nőalak
A tanyai „kultúr-központ felszentelése” után, az este visszatért városi társaság, a Szegedi Belvárosi Kaszinó új otthont avató ünnepségén vett részt. Itt ismerkedett meg Munkácsy Szeles Olgával, a fiatal, mongolos arcú szegedi lánnyal, akit lerajzolt és fényképet kért tőle. Később ő lett a Honfoglalás egyik nőalakja, az a vezéri sátor előtt álló asszony, aki gyermekét a magasba tartja. Kopasz Istvánnénak felejthetetlen emlék maradt a nagy festővel való találkozása.Munkácsy századvégi modellje 1965-ben, kilencvenkét éves korában hunyt el.
A Belvárosi Kaszinó díszvacsoráján Munkácsy is felszólalt: „... Nekem, mondá, napokig kellett utaznom Párisból a pusztákra, hogy ihletet szerezzek. De a pusztákról a civilizáció központjába mindössze egy félórát, mert Szeged igazán kulturális középpont.” Befejezésül megköszönte „... azon kedves fogadtatást, melyben őt, a művészet szerény ápolóját részesíti Szeged, melynek boldogságot kíván.”
Szeles Olga a festményen
Ha a korabeli helyi lapok Munkácsyval kapcsolatos híradásait gondosan figyelemmel kísérjük, akkor meg kell említenünk azt a kis epizódot is, amikor a mester szegedi rokonai és Tisza gróf társaságában felkereste Letzter és Keglovich neves fényképészműtermét a városban. Itt róla és kísérőiről felvételeket csináltatott. Az újság azt írja, hogy ez „... annál följegyzésre méltóbb, mivel a nagy művész - a saját mondása szerint - nagyon ritkán adta rá fejét arra, hogy lefotografáltassa magát. Kevés arcképe is van forgalomban. Jobbára azok is másolatok, mint ezt ma megjegyezte.” Az ekkor készült felvételek egyikét: Munkácsy és Tisza Lajos közös mellképét a Vasárnapi Újság közölte le.
Munkácsy ihletetadó benyomásokkal 1891. október 27-én utazott vissza Budapestre. A mester örömmel beszélt szegedi tartózkodásáról és megígérte, hogy máskor is ellátogat Szegedre.
Szeged hatása Munkácsyra
Úgy véljük, hogy Munkácsy Szegeden emberi és művészi szempontból egyaránt értékes benyomásokat szerzett. Gondoljunk csak adatgyűjtő tevékenységére: megtekintette a szegedi múzeum régészeti gyűjteményének honfoglaláskori leleteit, néprajzi vonatkozású tárgyi emlékeket gyűjtött össze. Megismerte az Alföld e részének jellegzetes táji arculatát, antropológiai vizsgálódást végzett a környék néptípusairól, de megismerhette a dél-magyarországi pásztorok, halászok és földművesek hagyományokat őrző gondolkodásmódját is. Munkácsy hazai tanulmányútja – ezen belül a szegedi, csongrád megyei tartózkodása – bármilyen rövid volt, de élményei inspiratív, feltöltő hatásúnak mondható. Nagyban segítette ez őt a Honfoglalás részleteiben való megoldásához és képének végleges kialakításához.
Magyarországi tanulmányútjáról Munkácsy 1891 október végén tért vissza Párizsba, „... s októbertől áprilisig egyfolytában dolgozva a kép kartonját és végleges tervét elkészítette.” E nagyméretű szénvázlata később Szegedre került. Kartonja alapján kezdett terjedelmes vásznának megfestéséhez, ezért ennek jelentőségére ki kell térnünk.
Tulajdonképpen e kompozíciós szénrajzán sikerült eddigi elképzeléseit összefoglalnia. Művének tartalmi és formai vonatkozásai ezen kristályosodtak ki. Az eddigi kisebb színvázlatain csak a témát alakítgatta, s figurái jelzésszerűen voltak ábrázolva. Nagy szénvázlatán viszont az alakokat jellegzetes típusokká fejlesztette. Ezzel egyidejűleg képének tömegeit szerkezetileg csoportosította, így a megjelenítés hatásosabbá és nagyszabásúbbá vált.
A szénvázlat felépítésileg általában egyezik a befejezett festménnyel, némi eltérés azonban megfigyelhető közöttük. Például a háttérben levő kisebb alakok száma jóval kevesebb. Az Árpád mögötti előkelőségek társasága sem oly tömbszerűen zárt hatású, mint a festményen. A szénrajzon a vezéri-sátor helyett egy domb magaslik, és ennek tetején – eléggé halványan – álló, vagy lovon ülő harcosokat s néhány fatörzset látni. A festmény baloldalán, a tömeg mögött, hiányzik egy magasló fa, amelyre viszont a kompozíció kiegyensúlyozottsága miatt szükség volna. Szerkezetileg és eszmeileg eléggé lényeges, hogy a szláv hódolók köréből hiányzik az Árpád előtt mélyen meghajló, karjait széttáró követ alakja. Megfigyelhető, hogy ennek az alaknak pontos elhelyezése – vagy éppen mellőzése – Munkácsynak sok gondot okozott, mert felvázolását két helyen is eredménytelenül kísérelte meg.
Összbenyomásként megállapíthatjuk, hogy a szegedi nagy szénvázlat levegősebb, áttekinthetőbb, ennélfogva nyugodtabb hatású, mint az erről készült, de elrészletezett, fegyverekkel, zászlókkal zsúfolttá tett befejezett alkotás.
Munkácsy megfeszített erővel dolgozott a Honfoglaláson, melyet végül is egyre súlyosbodó betegségével küszködve, 1893 tavaszán fejezett be. Utolsó ecsetvonások előtti művéről a szegedi lapok is hírt adtak. A festményt méltató sorokon kívül azonban hangot kapott az az ellentét is, mely a kép felsőházi ülésteremben való elhelyezése miatt Tisza Lajos és az Országházat tervező Steindl Imre között támadt. A vitát a helyi újságok is a két ember esztétikai nézeteltérésével magyarázták, pedig emögött politikai tendencia volt.
A színvázlat
Festményével a mester maga is elégedetlen volt: „... helyes megoldást kereső türelmetlenségében még nagy művének kiállítása alatt készítette el azt a vázlatot, amely a szegedi múzeumba került.”
Ha alaposabban tanulmányozzuk a Honfoglalást, megállapíthatjuk, hogy a Szegedre került nagy színvázlaton Munkácsy sikeresebben valósította meg elképzeléseit, mint a véglegesnek szánt parlamenti képen. Ezzel kapcsolatban utalunk a művész idevágó megnyilatkozására, valamint monográfusának, Végvári Lajosnak véleményére.
1893 júniusában Munkácsy egyik levelében ezt írja: „La Malou-ból visszatérve a nagy vázlaton megtettem minden változtatást, és pedig azt hiszem igen előnyösen, amit már a nagy képen is konstatáltam, mert a szemle után rögtön átvittem az atelierbe (megjegyzendő, hogy midőn az atelierben abban a világításban melyben készült, megláttam, egy pillanatra kételkedtem, hogy vajjon érdemes-é hozzányúlni, de midőn az átdolgozott vázlatot mellé állítottam, mindjárt meggyőződtem róla, hogy igazam van). Rögtön hozzá is fogtam és néhány nap alatt, úgyszólván az egész képet áthangoltam, de az irtóztató hőség miatt abba kellett hagynom.” Munkácsy 1893 decemberéig, képének szignálásáig mindent elkövetett, hogy a főművének tekintett alkotásán a szükséges változtatásokat megtegye, azonban időközben elhatalmasodó idegbaja miatt a Honfoglaláson lényeges korrekciókat még sem volt képes végrehajtani.
A végleges festmény korábban az országház fogadótermében
A kész mű – Végvári szerint – nem sokban tér el a szegedi vázlattól, amely maga is tekintélyes méretű. A lényeges különbség a két változat között az, hogy a nagyméretűn a természeti részek, a tájképi elemek nagyobb hangsúlyt kapnak, s ennek következtében a kolorit élénkebbé vált... Munkácsy inkább a részletekben gazdagította a festményt; növelte a figurák számát, nagy gonddal ábrázolta az öltözeteket és az eszközöket. Lényeges a változás az Árpád környezetének arctípusainál. A szegedi változaton, típuskutató körútja alkalmával készített fotográfiák eredményeit használta fel, a budapestin egykorú magyar arisztokraták és közéleti személyiségek arcvonásait is megörökítette. Ez a változtatás túlságosan nagy engedmény volt, mert míg a szegedi változaton a környezet figurái, éppen általánosított jellegüknél fogva, nem vetélkednek Árpád alakjával, addig a budapesti képen ez a szerencsésebb összhatás a portrészerű egyénítés következtében feloldódik s megszünteti a figyelem koncentrálását a főalakra. Aminek további kompozíciós kihatása is van - a baloldal tömege nem képes kiegyensúlyozni a jobb oldalt. A kompozíció másik hibája a túlságosan sok alak... olyannyira, hogy a középen álló követeket legszívesebben elhagyná a néző.
A szín- és a szénvázlat Szegedre kerülése
A múlt század végén, a gazdasági élet fellendülésévei, a szegedi városi tanács neves mestereket foglalkoztatott, hogy a helyi képzőművészeti kultúrát és a megalapítandó Új képtár anyagát gazdagítsa. Reizner János szegedi könyvtár és múzeumigazgató, a Somogyi-könyvtár Bizottság 1895. október 10-i ülésén azt javasolta, hogy a város vásárolja meg Munkácsy Honfoglalásának nagyméretű olajvázlatát. Reizner lelkesen indokolta, hogy „... e kép megszerzésében Szegedet egy városnak sem szabad felülmúlnia. Ha a képet kidolgozottan, a hozzátartozó többi kisebb vázlattal együtt megszerezhetnők, képzőművészeti csarnokunk oly kiváló színvonalra emelkednék, amit más esetben soha, talán sohasem érhetnénk el.”
Reizner indítványát a városi hatóság elfogadta, s a közgyűlés, döntő szótöbbséggel elhatározta, hogy a Honfoglalás nagy színvázlatáért 25.000 Ft tiszteletdíjat fizet. Vásárlási szándékáról a tanács értesítette a mestert, aki levélben közölte, hogy a város feltételeinek megfelelően, hajlandó átengedni a jelzett vázlatot. December vége felé a belügyminiszter is jóváhagyta a kép megvásárlására vonatkozó közgyűlési határozatot, s ugyanakkor néhány tanácsbelinek elutasította a megvétel elleni felterjesztését. 1896. februárjában megtörtént a város és Munkácsy közötti megállapodás.
Az egyik itteni napilap szerint Munkácsyt „... Szeged áldozatkészsége művészete iránt rendkívül meghatotta, elannyira, hogy a mester ki is jelenti, miszerint a vázlatot nagy gonddal át fogja festeni és jóval értékesebbé teszi.” Ennek megfelelően Munkácsy a városhoz intézett levelében kötelezte magát, hogy a Honfoglalás nagy színvázlatát kidolgozza és az érte felajánlott tiszteletdíjat elfogadja, s a képet 1897. május 1-én Szegednek átadja. A vásárlás pénzértéke vidéki viszonylatban szokatlanul nagy volt, így a Tisza-menti város példamutató művészetpártolása joggal váltotta ki a budapesti sajtó elismerését.
A szegedi tulajdonba került Honfoglalás-vázlatot a helyi közönség nagy érdeklődéssel várta. A festménnyel ezidőben sűrűn foglalkoznak a szegedi újságok, de a képet egyelőre csak néhány benfentes, hivatalos személy tekinthette meg. A Honfoglalás színvázlata ugyanis ideiglenesen Budapesten, a Műcsarnokban volt elhelyezve, ahol annak átdolgozásáig Munkácsy megbízásából Telepy Károly őrizte. A szegediek nehezen várták, amikor az új kultúrpalota dísztermében kiállításra kerül a művész impozáns alkotása. Viszont a kép szerződés szerinti – 1897. május 1-i – átadása egyre késett. A mester felesége levélben értesítette a tanácsot, hogy Munkácsyt közbejött betegsége megakadályozta a Honfoglalás átfestésében, és hogy azt a tervezett időpontra befejezze. De megígérte, hogy amint férje jobban lesz, a városnak tett ígéretét teljesíteni fogja.
Munkácsy betegsége
Munkácsy felépülésére azonban sajnos egyre kevesebb remény volt. Betegsége súlyosbodott s a művész ideggyógyintézetbe került. Erre való tekintettel a város közgyűlése úgy döntött, hogy befejezetlenül is hajlandó a vázlatot átvenni, és a kikötött vételárat sem csonkítja. Határozatát közölte Munkácsynéval, aki Telepy Károlyt felkérte, hogy a festményt szállíttassa Szegedre és a városnak adja át. 1897 júniusában érkezett meg a fahengerre felgöngyölt alkotás, melyet 25.000 Ft értékű biztosítás mellett, ideiglenesen a városi titkos levéltárban helyeztek el. Nem sokkal később átvitték a Kultúrpalotába, ahol Telepy a nagy vásznat rámára feszítette, s megtisztogatta. A kiállításra kész Honfoglalást a múzeum dísztermében, vasárnap délelőttönként mutatták be a szegedi közönségnek. A következő évben 1898 nyarán, Szegedre került a Honfoglalás nagy kompozíciós szénvázlata is, amelyet Munkácsyné, a be nem fejezett olajvázlat „kiegészítéseként” a városnak adományozott. A festmény tanulmány-alakjait ábrázoló kartonlapok három ládában érkeztek Párizsból. A rajzok megfelelő összeillesztése és vászonra ragasztása után, közel olyan jelentős méretűvé (196x600 cm) alakult a szénvázlat, mint a kultúrpalotában levő terjedelmes Honfoglalás-kép.
Tanácsnoki ellentétek a vázlatok körül
Említettük, hogy a Honfoglalás nagy színvázlatának megvásárlási terve nem váltott ki egyhangú helyeslést Szegeden a tanácsbeliek részéről. A kép megszerzését a közgyűlés tagságának mintegy háromnegyed része javasolta, a többiek viszont ellene szavaztak. E kettősség jól kifejeződött a szegedi képtár kultúrpalotában való megrendezésekor, amikor – többek közt – a Munkácsyné által ajándékba kapott szénrajz sorsa felett kellett dönteni. „Az egyik szegedi tanácsúr még a százforintos képrámát is sajnálta ettől a kartonra rajzolt hatalmas szénvázlattól – mely szerinte – kirívna ama becses társaságból, ahol az a kitűnő Andrássy-kép is függeni fog. Össze kell tekercsbe göngyölni s aki tanulni akar róla valamit, az előkeresi azt majd a lomtárból is."
Voltaképpen Szegeden is a Honfoglalás pozitív eszmeiségét nem helyeslő soviniszta történetszemlélet hallatta hangját, úgy, mint Budapesten, ahol nem akarták elhelyezni a Honfoglalást az eredetileg tervezett parlamenti ülésteremben. Viszont az ilyen szemléletet a népi erejű érdeklődés teljesen elsöpörte. A Tisza-parti város lakosságának, a Szeged-környéki tanyavilág múzeumba zarándokló parasztságának vasárnapjait, az Árpád honalapítását ábrázoló kép ismételt megtekintése tette igazán ünneppé.
Munkácsy halála
Munkácsy ravatala Endenichben 1900. május 1.
Munkácsy és Szeged kapcsolatait továbbra is a helyi sajtóban tudjuk nyomon követni. Apró hírekben tájékozódhatunk a Honfoglalás részletfizetéseiről, vagy olyan gondokról, amelyek a nagyméretű festmény keretének csináltatásával voltak kapcsolatban. A millenniumi ünnepségek fáradalmait pihenő századvégi csöndességet csak az ilyen „kisügyek” zavarták meg. De a kilencszázas évek fordulója ismét országos, de ezúttal gyászos eseménnyel kezdődött: Munkácsy Mihály 1900. május 1-én elhunyt.
Halála a hazai berkek álmos közönyét is felbolygatta. A szinte népi hőssé vált, legendás pályájú magyar festő tragikus elhunyta iránti közös fájdalom érzésben eggyé forrasztotta a nemzetet. Az általános részvétből, amellyel Munkácsyt eltemették, Szeged is kivette a részét. Rendkívüli tanácsülésben intézkedtek, hogyan róják le a nagy halottat megillető kegyeletet. A város közönsége nevében a tanácsi szervek, a Dugonics Társaság és a Szegedi Képzőművészeti Egyesület képviselői helyezték el koszorúikat Munkácsy budapesti ravatalán. Itthon pedig, a kultúrpalota előtt, fekete zászló lobogott és a temetés idején megkondult a városháza harangja, hogy így is kifejezést nyerjen Szeged lakosságának a mester iránti gyásza.
Munkácsy halála óta – ahogy Szegeden mondani szokás – sok víz folyt le a Tiszán. Az eltelt évek alatt hosszabb-rövedebb cikkek idézték fel a művész itt tartózkodásának napjait és a Honfoglalás megszerzésének történetét. Ezek az írások, köztük Mikszáthé, azt bizonyítják, hogy Munkácsy emlékezete mind a mai napig élő maradt a szegedi nép körében. Erősítették e kapcsolatot olyan esetek is, mint egy-egy Munkácsy-festmény (Felszolgáló lány és A főpap ) idekerülése, de legfőként a lenyűgöző Honfoglalás pompás szín- és szénvázlatai. E nagyméretű műveit nemcsak a helybeli, de az ország más tájain élő emberek is megcsodálták és elismerték Munkácsy géniuszának művészi teremtő erejét, a képen ábrázolt néptömegek történelemalakító jelentőségének kifejezését.
Az első Munkácsy-tárlat Szegeden 1950-ben
Munkácsy és Szegeddel kapcsolatos tanulmányt 1966-ban, a nagy magyar festő születése 120. évfordulójának tiszteletére szánták. Szelesi Zoltán, az írás szerzője így ír munkájáról: „Igyekeztünk feltárni Tisza-menti városunk és Munkácsy Mihály emberi-művészi vonatkozásait. Különös tekintettel figyeltük jelentős alkotásán, a Honfoglaláson levő – dél-alföldi néphez kötődő – emberábrázolások eredetét. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy nem ez a tanulmány fújja le először az eltelt félévszázad porát Munkácsy történelmi képéről, hanem az a tizenöt évvel ezelőtt létrehozott kiállítás, amelyet 1950 nyarán a szegedi múzeumban rendeztek meg. Nyilván nem vonunk le semmit felszabadulás utáni tárlataink egyik legkimagaslóbbikának, az 1952-ben rendezett és százezres tömegeket megmozgató Munkácsy-kiállításnak értékéből, ha azt állítjuk, hogy a Honfoglalás sok-sok év utáni „hivatalos felfedezése”, vagy ha tetszik, „művészetpolitikai rehabilitálása”, valójában nem a Műcsarnokban, hanem ezt megelőzően, két évvel, a Móra Ferenc Múzeumban történt. Munkácsy Mihály halálának 50. évfordulója alkalmából a szegedi múzeum egyik különtermében mutatták be a Honfoglalás nagy szín- és szénvázlatát, valamint azokat a felkutatott és első ízben nyilvánosságra kerülő studiumokat, melyeket a mester e művéhez készített. A sikeres tárlat nemcsak a Honfoglalás tartalmi és formai alakulásának nyomonkövetésében segítette a nézőket, hanem az ott elhelyezett fényképek, újságcikkek és könyvek is a mű teljesebb megértését és élvezését szolgálták.”
Szerkesztőségünk megkeresésére az endenichi szanatórium igazgató főorvosa, dr. von der Helm, a nagy művész halálának okáról és életének utolsó napjairól a következő értesítést küldte lapunknak: „Munkácsy úr az endenichi szanatóriumban 1897. január 31-től haláláig, 1900. május elsejéig tartózkodott. Baja a hátgerincében támadt s lassanként nagy mértékű bénulást idézett elő úgy, hogy nem igen tudott tenni semmit sem. Szeretett a szanatórium tágas kertjében járkálni s gyakran tett sétakocsizásokat a szanatórium szép vidékén. Környezete iránt a beteg mindig szíves és szeretetreméltó volt; különösen örült, ha neje, vagy rokonai és barátai meglátogatták. (Munkácsyné úrasszony, hogy férjét gyakrabban látogathassa, a közeli Kölnben tartott szállást.) Az utolsó hetekben Munkácsy úr nem egészen jól érezte magát, de azt még nem lehetett várni, hogy a katasztrófa oly hamar beáll. Ellenkezőleg, április végén némi javulás mutatkozott. Ekkor április 30-án este mihamar elmúlónak látszó szívgyengülés lepte meg, mely azonban másnap délelőtt ismétlődött s minden ellene alkalmazott szer hatására sem szűnt meg. Munkácsy úr így május elsején déli egy órakor csendesen elhunyt neje jelenlétében, akit, valamit az orvost, a lelkészt, aki az utolsó kenetet adta föl rá, még nyájasan üdvözölt. A kedély- és idegbajosok szanatóriuma Endenichben Bonn mellett, melyben Munkácsy úr sikerekben oly gazdag életének utolsó éveit töltötte, a Kreuzberg tövében fekszik. 1844-ben alapíttatott s átlag 454-50 beteg (férfi és nő) tartózkodik benne. Az ismert személyiségek közül, kik e szanatóriumot gyógyulás végett látogatták, fölemlítem itt Gehrts Károly festőművészt Düsseldorfból (meghalt 1898) és Schumann Róbert zeneszerzőt (meghalt 1856). Orvosokul működnek a szanatóriumban: dr. Oebeke titkos egészségügyi tanácsos, a rajnai tartomány elmegyógyászati orvosszakértője, mint tanácsadó orvos; az alulírott mint igazgató orvos és egy segédorvos.
A szegedi Móra Ferenc Múzeum eddigi legsikeresebb kiállításaként tekinthetünk a 2012-es év Munkácsy-tárlatára, hiszen a festő műveire 49.709-en voltak kíváncsiak. A kiállításról, a szervezési munkákról és a jövőről beszélgettünk Medgyesi Konstantinnal, az intézmény sajtóreferensével.
– Hogyan merült fel az, hogy ismét Munkácsy képeiből rendezzenek kiállítást Szegeden és miképpen állt össze a tárlat anyaga?
– A nagyobb kiállításokat nagyon alaposan elő kell készíteni, leszervezni, kitalálni. Ezt a kiállítást azonban, ha szabad ezt mondani, az élettől ajándékba kaptuk, hiszen egy évvel ezelőtt még nem gondoltuk, hogy lesz Munkácsy-kiállítás. A Fekete házban terveztünk egy Munkácsy fotókiállítást, melyen a festő életéből mutattunk volna be fényképeket. Valamikor az év elején a Munkácsy Alapítvány felajánlotta azt a lehetőséget, hogy ők szívesen elhozzák Szegedre a Golgotát és Pákh Imre kollekciójának jelentős részét. Ekkor átfordult a gondolkodásunk, új irányt adott az, hogy a Golgotát bemutathatjuk.
2006-ban ugyan volt már egy Munkácsy-kiállítás, a mostani szalonképek közül többet már láthatott a közönség, így vannak párhuzamosságok az akkori és a 2012-es tárlat között. Viszont a Golgota ittléte mindent vitt. Ez a kép a maga monumentalitásával, erejével, rendkívüliségével azt jelentette, hogy önmagában már emiatt érdemes a kiállítást megrendezni. Innen pedig minden elindult a maga útján.
– Hogyan épült fel a kiállítás kommunikációja?
– Márciusban ültünk össze és megalkottuk a kommunikációs tervet. Az volt az alapvetésünk, hogy mivel hat évvel ezelőtt már rendeztünk Munkácsy-kiállítást, tudatosan megpróbáltuk Munkácsyt újrapozícionálni. Így nem Munkácsyról a festőről és a festményekről beszéltünk, hanem Munkácsyról az emberről. Apró sztorikkal, történetekkel megpróbáltuk a tárlatot fogyaszthatóbbá tenni azért, hogy érzelmileg tudjanak az emberek kapcsolódni, kötődni Munkácsyhoz. Mivel 2006-ban is én voltam a kiállítás kommunikációs koordinátora, így tudtam azt, hogy most mennyivel kell másképp vinnünk a kommunikációt. Most, 2012-ben – ha valaki csúnya kifejezésnek is tekinti, de nem kell ettől megijedni – tudatosan kicsit bulvárosítottuk Munkácsyt amiatt, hogy egy másfajta érzésvilágot tudjunk kialakítani.
– Ez a bulváros irányzatot már megtapasztalhattuk a Csontváry-tárlatnál is. Viszont ez nem egy szokványos múzeumi közeg.
– Azt gondolom, hogy a múzeumoknak reagálniuk kell az új helyzetre, és igenis be kell vállalni ezt a fajta kommunikációt. Csontvárynál is megcsináltuk, Vasarelynél is, Dalinál pedig végképp erre helyeztük a hangsúlyt. A Munkácsy-kiállításnál viszont az emberek ettől tartottak, hiszen egy tradicionális festőről beszélünk. Itt a múzeumon belül is viták folytak erről. Viszont így visszagondolva ez volt az első olyan Munkácsy-kiállítás, amiben a bulvárelemeket tudatosan használta egy közgyűjtemény.
– Mennyire kaptak pozitív visszacsatolást a közönség részéről erre a kommunikációra?
– A látogatószám mindent elmond. Egy felmérés szerint Munkácsy a legismertebb, legnépszerűbb magyar festő és az is lesz. Soha nem fogják őt megunni az emberek, csak az elmúlt években már nem volt meg az az óriási lendület, nem volt meg az a bizonyos bumm. Az pedig, hogy mi itt Szegeden közel ötvenezer látogatót fel tudunk mutatni, ez mindenképpen arról tanúskodik, hogy ezzel a fajta kommunikációval el tudtuk, el lehet érni az embereket.
– Ha most a fővárosi múzeumokról nem beszélünk, ez a látogatószám országosan hová pozicionálható?
– Szerénytelenség nélkül elmondhatjuk, hogy a vidéki Magyarország legerősebb múzeuma vagyunk, a budapesti múzeumokat és az egri vármúzeumot leszámítva nagyon sok tekintetben az élen állunk. Összességben elmondható, hogy a szegedi kiállítóhelyek – a Móra-múzeum, a Vár, a Fekete ház, a Kass Galéria és a Varga Mátyás kiállítóház – látogatottsága kilencvenezer körüli. Ez vállalható, jó szám, persze annak fenntartásával, hogy ezt lehet überelni, sőt kell is, hiszen egyre inkább építenünk kell arra, hogy a jegybevétel markáns módon megjelenjen nálunk. De országos összehasonlításban mindenképpen büszkének kell lennünk.
– A kiállítás szervezésének következő lépcsője a megvalósítás. Mi volt az, ami fizikailag a legnehezebb volt?
– Egyértelműen a Golgota installálása volt a legnehezebb feladat. Már tavasszal jártunk a kollégákkal Budapesten, hogy felmérjük a képet és a lehetőségeket. A Golgota 36 négyzetméteres festmény, így egy kicsit féltünk attól, hogy tudjuk megoldani. Önmagában ennek a festménynek az installálása hétszámjegyű összeg volt. Óriási pénzt, tervezést, odafigyelést igényelt. A múzeum technikai csapata és a külsős szakmai erők, akiket ebbe bevontunk, egyaránt profik, ezért tökéletesen meg tudtuk oldani a feladatot. A másik pedig nagyon mélyen szakmai kérdés: a világítás. Egy kiállítás sorsát gyakran az dönti el, hogy jó-e a műtárgyak megvilágítása, pedig nagyon pici dolognak tűnik. Szerencsére a Munkácsy-tárlat esetében hosszú időnk volt a képek felrakása és a megnyitó között, de nagyon sok időbe telt a képek bevilágítása. Ez egy sziszifuszi munka, mert ha nem pont jó a szög, akkor nem biztos, hogy úgy hat a festmény, ahogy elvárnánk. Itt is a Golgota bevilágítása volt a legkomolyabb feladat, de úgy gondolom, hogy tökéletesen sikerült. Ennek a világításnak is köszönhető volt, hogy ez a nagyméretű alkotás azt a hatást keltette a látogatóban, mintha belesétálna a képbe, az események közepébe, mintha ott lenne Jézus kereszthalálánál. Ezt pedig – természetesen Munkácsy tehetsége mellett – a megvilágítással tudtuk elérni.
– Ön is aktív tárlatvezető volt. Mennyire változtak meg a tárlatvezetések alatt elmondottak a megnyitótól kezdve az utolsó napokig?
– Természetesen előre felkészülünk rá, hiszen ez egyfajta csapatmunka. Meghallgatjuk egymást, megbeszéljük az elhangzottakat, egymástól átveszünk ezt-azt. Közben is jönnek újabb sztorik. Olyan is volt például, hogy egy látogató mesélt el valamit, amit azután beépítettünk a tárlatvezetésbe. Így folyamatosan változó, átalakuló, megújuló volt a szöveg.
A tárlatvezetések óriási sikerélményt jelentettek nekünk. Még az elmúlt hetekben is, amikor adventre, karácsonyra készülnek az emberek, alkalmanként több mint százan voltak ezeken az eseményeken. A látogatók, amellett hogy megveszik a jegyet, igényelnek még plusz információt, amit mi meg tudtunk nekik adni az ingyenes tárlatvezetésekkel. Persze arra mindig figyelnünk kell, hogy ez ne váljon a mi részünkről rutinná. Az elmúlt hónapok kulcsfogalma a múzeumi kollégák szempontjából is a szenvedély volt- szenvedélyesen akartuk sikeressé tenni ezt a kiállítást.
– Ha a szenvedélyről beszélünk, Munkácsyval kapcsolatban van egy ember, aki szenvedélyes műgyűjtőként szorosan kapcsolódik a festőhöz, a képekhez. Pákh Imre milyen véleménnyel volt a kiállításról, hogyan volt megelégedve a szegedi Munkácsy-tárlattal?
– Nagyon jó a kapcsolatunk Pákh Imrével, többször személyesen is eljött Szegedre. Volt egy olyan kijelentése – ami ugyan nem a nyilvánosság előtt hangzott el, de bátran idézhetem –, melyben azt mondta, hogy amit itt látott Szegeden, ez a fajta siker visszaadta a hitét, hogy érdemes Munkácsy-kiállításokat rendezni. Ez számunkra rendkívül lelkesítő gondolat. A szegedi múzeum olyan típusú teljesítményt tudott felmutatni a kiállítás előkészítésben, az installálásban, a megvilágításban, a kommunikációban, a látogatottságban, egyáltalán a kiállítás-szervezésben, hogy ez a kultúraszerető, magyar származású milliárdos azt mondta, hogy visszaadtuk a hitét. Ez nekünk, múzeumi szakembereknek nagyon komoly visszajelzés és jó érzést ezt hallani.
Ebből is fakad, hogy nem szakad meg a kapcsolatunk Pákh Imrével és a Munkácsy Alapítvánnyal a kiállítás lebontása után sem. Egyelőre még nem szeretnék részleteket elárulni, de a Munkácsy-ügynek, ha szabad ezt a kifejezést használnom, nem szakad vége. A jövőben a szegedi múzeum egyfajta bázisát fogja majd jelenteni a Munkácsy-brandnek. Bár a kiállítás bezárt, és a képek nagy részét elviszik, Munkácsy mégis egy picit itt marad majd velünk.
– Tavaly, hasonló időszakban volt egy nagysikerű Csontváry-tárlat, amit – a múzeum imázsát tekintve – egy nem igazán sikeres év előzött meg igazgatóváltással, közéleti botrányokkal tarkítva. Most ismét egy sikeres kiállításon vagyunk túl, és ismét változásokkal teli év, és egy újabb váltás előtt áll a múzeum.
– A tavalyi Csontváry-kiállítás azért is jól jött, mert valóban voltak nagyon komoly nehézségeink, és ezeket a múzeum munkatársai – köztük jómagam is – igen nehezen élték, éltük meg. A megannyi gondot a Csontváry-tárlat zárójelbe tudta tenni. Ez pszichés szempontból volt jó nekünk, múzeumi dolgozóknak megmutatva azt, hogy igenis ki tudunk jönni a gödörből.
A Munkácsy-kiállítás idei sikere azért is kiemelkedő fontosságú, mert ez az esztendő a bizonytalanságról szólt. Egy év alatt három fenntartónk volt: tavaly a megyei önkormányzat, idén a Megyei Intézményfenntartó Központ, januártól pedig Szeged város önkormányzata. Ezeket a fenntartóváltásokat sem könnyű megélni. Az elmúlt idők állandó beszédtémáját jelentette a múzeumok sorsa. A Munkácsy-kiállítás megmutatta, hogy igenis fontos a múzeum. Amikor egy kiállításra bejön ötvenezer ember, akkor annak az az üzenete: a múzeum a közösségek számára nagyon fontos bázist jelent. Olyan teljesítményt tudtunk letenni az asztalra, ami azt mutatja, hogy van erő ezen intézmények mögött.
– Bezárt a Munkácsy-kiállítás, idénre bezárt a múzeum is. Lehet-e tudni valamit a jövő évi tervekről?
– Nagyon sok tárgyalást folytatunk, és sajnos a napokban három kiállítás kapcsán is kudarcélmények értek bennünket. Két kiállítás esetében sokkal gyengébb az a kollekció, amit el lehetett volna Szegedre hozni, mint ahogy előzetesen gondoltuk. Ezt pedig így nem tudjuk vállalni. A vidéki Magyarország egyik legerősebb múzeumaként ide erős anyagokat kell hoznunk. A harmadik eset pedig részben pénzügyi okokkal, részben szervezési okokkal, részben emberi tragédiával is magyarázható. Azt gondolom ez a kiállítás létrejöhetett volna, sok embert vonzott volna a múzeumba, de lekerült a napirendről. Próbálkozunk, küzdünk tovább. Az is nagyon nehéz ügy, mázsás teher, hogy a Munkácsy után jövőre is nagyon komoly teljesítményt kell felmutatnunk.
– Tegnap este bezárt a Munkácsy-kiállítás, az összegzés alapján 49.709 látogató járt a tárlaton. Lehet és kell-e ezt überelni?
– Természetesen vannak grandiózus elképzeléseink… Valószínűleg 2013-ban nem lesz olyan kiállítás, ami a Munkácsy-kiállítás látogatószámát megdöntené. Az viszont alapot ad egy jövendőbeli nagykiállításnak, hogy a Munkácsy- és a Csontváry-kiállítás referenciát biztosított számunkra. Az eljövendő kiállítások megszervezésénél ez nagyon komoly erőt jelenthet. Bíznak bennünk, hiszen ezekkel a kiállításokkal letettünk valamit az asztalra.
Ezen a hétvégén búcsúzik Munkácsy Mihály Szegedtől: a festőóriás remekművei már csak vasárnapig láthatóak a Móra-múzeumban. Ez alkalomból ismét komoly kedvezménnyel, 168 forintért tekinthető meg a Munkácsy-kiállítás az ezüsthétvégén, december 15-én és 16-án.
Óriási sikerrel zajlott a bronzhétvége 168 forintos akciója a Munkácsy-kiállításon: a tárlatot két nap alatt közel kétezren tekintették meg a zord időjárási viszonyok ellenére is.
Munkácsy utoljára Szegeden
A Móra Ferenc Múzeum most egy utolsó lehetőséggel várja mindazokat, akik el szeretnének búcsúzni Munkácsy alkotásaitól: azokat az érdeklődőket, akik már látták a képeket, de még egyszer eljönnének; és azokat is, akik a múlt heti időjárás miatt nem tudtak élni az akciós jegyárral. Ezért az ezüsthétvégén, december 15-én és 16-án ismét 168 forintért tekintheti meg bárki a tárlatot az alkotó születésének 168. évfordulója alkalmából. A szervezők főként a szegedieket és a Csongrád megyeieket várják, de számítanak a messzebbről érkezőkre is – az előző hétvégén a nagy hó ellenére többen Budapestről is leutaztak Munkácsy rendkívüli műveinek kedvéért.
A Munkácsy-kiállítás szombaton és vasárnap is 10 és 18 óra között várja a búcsúzni vágyókat a Móra-múzeumban.
Krisztus keresztrefeszítésének körülményeiről tart előadást Kiss-Rigó László megyéspüspök és Dux László orvosprofesszor a Móra Ferenc Múzeumban. A Munkácsy-kiállítás termében, a Krisztus-trilógia redukciói előtt vizsgálják meg a festmények történetének hátterét december 3-án, hétfőn 18 órakor.
„A Móra-múzeum Munkácsy-kiállításán a Krisztus Pilátus előtt és a Golgota redukcióinak termében vitatják meg, vallástörténeti és orvostudományi szempontból elemzik Jézus keresztrefeszítésének történetét” – mondta Medgyesi Konstantin, a múzeum sajtóreferense.
Munkácsy Mihály monumentális méretű festménysorozata a történelem egyik legtragikusabb eseményét, Jézus kereszthalálát dolgozza fel. A Krisztus-trilógia mindhárom tagja lenyűgöző alkotás, melyek az igazi világhírt hozták meg Munkácsy számára. Az elsőként elkészült Krisztus Pilátus előtt című alkotást egy nyár alatt 330 ezren tekintették meg Párizsban, a második kép, a Golgota szintén óriási népszerűségnek és szakmai elismerésnek örvendett. Az 1896-ban elkészült harmadik darabot, az Ecce Homo-t pedig a budapesti millenniumi ünnepségeken mutatta be a festőóriás.
Ismét könnyűzenei koncertnek ad helyszínt a szegedi Vármúzeum, a diákok 150Ft-ért nézhetik meg Munkácsy alkotásait a Régiók Szépe 21 hölgye pedig az Ásító inas elé járul. A Móra Ferenc Múzeum mozgalmas hétvégével várja az érdeklődőket.
December 1-jén, szombaton 21 órától az amerikai The Memorials lép fel a Stefánián, a Vármúzeumban.
A pszichedelikus rockzenét játszó The Memorials 2009-ben alakult, eddig két albumuk jelent meg. A háromtagú csapat izgalmas zenéjét a rock mellett elektronikus, r’n’b és rap elemeket törik meg, a kivételes hangú énekesnőnek köszönhetően pedig hatalmas adag soul tölti meg. A végeredmény egy tagadhatatlanul afro-amerikai zenei elemekből építkező friss, modern muzsika.
A zenekar első európai turnéjának keretében Szegedre is ellátogat, így a hazai vájt fülű közönség a Móra Ferenc Múzeum Vármúzeumának épületében egy igazán különleges élménnyel gazdagodhat december 1-én este 9 órától. Az est fel- és levezetésért a szegediek körében jól ismert, mindig izgalmas zenei ínyencségekkel fellépő Undorgrund DJ-k felelnek.
Jegyek elővételben már kaphatók a Móra Ferenc Múzeum pénztárában.
21 szépségkirálynő-jelölt Munkácsy alkotásai előtt
A leendő királynők november 29-én, csütörtökön tekintik meg a Móra Ferenc Múzeum Munkácsy-kiállítását. A Régiók Szépe Választás döntős versenyzői 15 óra 30 perckor tárlatvezetésen ismerik meg a festőzseni munkásságát. A 2009-ben indult Régiók Szépe Választás döntőjének felkészítő táborát idén Szegeden tartják, ennek apropóján egy tárlatvezetésen mutatják be a legendás festő pályafutását a versenyzőknek.
Munkácsy fiatalkorában – fiatalok Munkácsy előtt
Munkácsy fiatalkorában a festményeinek eladásából befolyt bevételeket kuporgatta, hogy végre tanulmányútra indulhasson. 1865 telén a Békés vármegyei bálon 150 forintért sorsolta ki Fonó lány című festményét. Ebből az apropóból a Móra-múzeum Munkácsy-kiállítását minden diák 150 forintért tekintheti meg december 1-jén, szombaton.
Munkácsy Mihály asztalosinasból lett festőművész: a tanulmányaihoz szükséges pénzt saját magának kellett összekuporgatnia. Megpróbált minél több festményt értékesíteni, hogy Nyugat-Európában tanulhasson – így történt ez 1865-ben is. A 21 éves ifjú Munkácsy akkoriban Gerendáson tartózkodott és alkotott. Télen eljutott a vármegyei bálra, ahol kisorsolta Fonó lány című alkotását: a festményért 150 forintot kapott. Ligeti Antalnak küldött levelében megírta, hogy ekkor már nem sok pénz hiányzott a tanulmányúthoz, éppen az útilevelére várt.
A Móra Ferenc Múzeum lehetőséget ad a legfiatalabbaknak is, hogy megismerhessék a festőzseni pályafutását. A lenyűgöző képek megtekintésének hatására lehet, hogy valamelyik ifjú látogató is elindul majd a festővé válás rögös útján. Ezért 150 forintért tekintheti meg minden diák a Munkácsy-kiállítást december 1-jén, szombaton: általános és középiskolásokat, egyetemistákat és főiskolásokat egyaránt várnak.
A különleges napon a Móra-múzeum 8-tól 18 óráig tart nyitva, a szervezők várják a csoportok előzetes bejelentkezését.
A Vaterát megjárt honfoglaláskori koronggal, Móra Ferenc íróasztalával, nyitott igazgatói szobával és A kis Jeanne-nal készül az Múzeumi Őszi Éjszakára a Móra Ferenc Múzeum.
Változatos programokkal várja az érdeklődőket a Móra Ferenc Múzeum az idei Múzeumi Őszi Éjszakán november 23-án. Bemutatják azt a hajfonatkorongot, mely kalandos körülmények között került be a Kultúrpalota gyűjteményébe.
Vaterát megjárt honfoglaláskori lelet az őszi múzeumi éjen
„A honfoglaláskori tárgyra még az 1950-es években bukkantak rá csengelei földmunkák közben” – mondta el a Szeged Panorámának Medgyesi Konstantin sajtóreferens. „A korong évtizedekig egy fiókban lapult, majd egy tanya lebontása során került elő ismét 2012-ben. Az örökösök a Vatera internetes aukciós oldalon kínálták eladásra a tárgyat, melyre régészek figyeltek fel.”
Az oldal kommentjeiben többen értesítették a tulajdonost, hogy régészeti leletről van szó, melynek kereskedelme itthon törvénybe ütközik. A tulajdonos levette a hirdetést, majd átadta a korongot a Móra-múzeum régészeinek, akik restaurálták a 10. századból származó műtárgyat.
A Megmentett örökségünk című kiállításon bemutatásra kerülő korong mellett az érdeklődők a Móra-múzeum olyan tereibe is betekintést nyerhetnek, melyeket a nyilvánosság az év többi részében nem látogathat. Betérhetnek az igazgatói irodába, ahol Móra Ferenc íróasztalát és a szoba emblematikus berendezési tárgyait Fogas Ottó múzeumigazgató mutatja majd be az érkezőknek. Emellett az igazi gyöngyszemnek számító múzeumi könyvtárat is megcsodálhatják a látogatók.
Munkácsy: A kis Jeanne
Az este további különlegessége a Békéscsabáról érkező Munkácsy-remekmű, A kis Jeanne bemutatása lesz, melyet az őszi éjen helyeznek el a nagysikerű Munkácsy-kiállításban. A festményt 2007-ben, főként közadakozásból vásárolta meg a békéscsabai múzeum mintegy 28 millió forintért.
A Múzeumi Őszi Éjszakán, november 23-án pénteken 18 és 23 óra között tartanak nyitva a szegedi Móra Ferenc Múzeum kapui.
A Golgota és a Krisztus Pilátus előtt „kistestvérei”, valamint egy frissen felbukkant tájkép érkezik a Móra Ferenc Múzeum Munkácsy-kiállítására.
A monumentális Golgota június óta Szeged vendége volt. A képet és a Munkácsy-tárlatot a nyitás óta több mint negyvenezren tekintették már meg. A kiállítás megnyitása óta számos új alkotással lepte meg Pákh Imre műgyűjtő a szegedi közönséget. Ezúttal a Golgota helyére is új képek kerülnek. A trilógia első két részének redukciója mellett egy újabb, hazánkban eddig még nem bemutatott miniatűr kép veszi át a Golgota helyét a Kultúrpalotában.
Debrecenben újra együtt a trilógia
Vasárnap este „bontották” le Munkácsy Golgotáját a szakemberek, majd hétfőn a reggeli órákban feltekercselve kamionba rakták, hogy ismét elfoglalja helyét Debrecenben. Ezzel a Déri múzeumban ismét teljessé vált a trilógia. A Golgota két évig volt távol: előbb Pécsett, az Európa Kulturális Fővárosa program keretében láthatták az érdeklődők, majd Budapesten, Bécsben és Szegeden állították ki a Munkácsy Alapítvány tulajdonában lévő alkotást.
A debreceni Déri Múzeumban a Golgota 2016-ig, a kanadai Hamilton Galéria tulajdonában lévő Krisztus Pilátus előtt című kép pedig 2014-ig van tartós letétben Az Ecce Homo a város tulajdona, így legalább két évig ismét együtt lesz látható a trilógia Debrecenben – ahogyan az már látható az Index.hu képein.
Virtuálisan Szegeden marad a Golgota
A páratlan alkotást fizikailag utoljára láthatták a szegediek, azonban virtuálisan továbbra is megtekinthető lesz. A korábbi virtuális Csontváry-kiállításhoz hasonlóan Munkácsy műveinek digitalizálása is elkezdődött. Elsőként természetesen a Golgota került sorra, hogy egy speciális eljárás során a kép óriási felbontású, 660 megapixeles digitális változata készüljön el.
Munkácsy Mihály monumentális műve, a Golgota hétfőn elhagyta
Szegedet, a város azonban nem marad Krisztus-trilógia nélkül: december
15-ig a Krisztus Pilátus előtt és a Golgota kisebb méretű változatait is
láthatják majd a látogatók a Munkácsy-kiállításon.
A két redukció
mellett egy újabb friss szerzeményt is megtekinthetnek hamarosan az
érdeklődők: a Tájkép című, 1880-as években készült miniatűr műremeket a
gyűjtő, Pákh Imre nemrégiben vásárolta meg. Ezekkel a képekkel együtt a
nyitás óra összesen hat Munkácsy-alkotással gazdagodott a Móra Ferenc
Múzeum kiállítása.
Rekordot döntött a Munkácsy-kiállítás
Soha nem volt még ennyi látogatója időszaki kiállításnak a szegedi Móra Ferenc Múzeumban: a Munkácsy-tárlat november 13-án átlépte a 42 ezres határt. Az intézményben az elmúlt évek során több nagysikerű kiállítást rendeztek, melyek a dél-alföldi régió kiemelt kulturális eseményeivé váltak. Dalít és Csontváryt megelőzve a rekordot a 2006-os Munkácsy-tárlat tartotta 42 ezres látogatottsággal – eddig. November 13-án ugyanis átlépte a 42 001. látogató is a meghosszabbított Munkácsy-kiállítás ajtaját. A tárlat a megnyitása óta immár hat Munkácsy-festménnyel bővült, az igazi kuriózumnak számító alkotások mellett az érdeklődők a festőóriás ujjlenyomatát is megtekinthetik az egyik frissen érkezett remekművön. A múzeum szakemberei bíznak abban, hogy a látogatottság a december 16-i zárásig jelentősen növekedni fog, ezért további akciókkal és meglepetésekkel készülnek az előttük álló bő egy hónapra.