2013. március 30., szombat

Háború és béke Szeged és Sopron között

Sopronból ma sem lehet hamarább eljutni Szegedre, mint egy napi vonatozás árán, hajdanában meg tán kétheti kocsizásba is kerülhetett az utazás a két város között, gyéren ugyan, de mégis volt érintkezés. Persze nem mindenkor békés.




1744-ben, február 24-én szóba került a tanácsülésen, hogy a szegedi lenszövő céh nem engedi dolgozni a soproni céhben felszabadult legényeket azzal a megokolással, hogy a soproni céhlevelet nem az uralkodó adta, hanem maga a városi tanács.
Ezt senki sem cáfolhatta meg, a soproni takácsok céhe igen régi volt, céhlevele pedig 1524-ben kelt, tehát még a mohácsi vész előtt. Alig is csináltak mást, mint megvárták a következő évet, 1745-ben megérkezett az új céhlevél, maga Mária Terézia adta ki. A szegediek tehát akarva, nem akarva hozzásegítették a soproniakat egy becses autogramhoz, de úgy látszik megtanulták a rátartiságot is, mert 11 évvel az említett súrlódás után most már a soproniak lépnek fel az imént tanult szerepben és kontároknak („Fretter und Pfuscher”) nevezik a szomszédos Esterházy hercegi uradalmak szappanfőzőit. A jószágkormányzó erélyesen ráír a városra, hogy közölje a gőgös mesterekkel: az Esterházy uradalmakban élő szappanosoknak nemcsak a hercegtől van céhlevelük, hanem az egyik Ferdinánd császár-királytól, is.

A szappanháború

Ez a tisztes és csakis békés célokat szolgáló gyártmány, a szappan lett azután okozója egy újabb háborúskodásnak Szeged és Sopron között, évtizedekkel később, 1834-ben. A szegedi szappanról és készítőikről ezt olvashatjuk Reizner János Szeged története harmadik kötetében:
„Szabad ipar volt, a céh csak 1851-ben létesült. A szegedi szappan mindenfelé nagy kedveltségnek örvendett és az ekkor híres debreczeni vásárokon a sziksóval főzött házi szappant 30-40 társzekérnyi mennyiségben szokták volt felfuvarozni.”
Ebbe a „mindenfelé” szóban Sopron is benne volt. Itt a szappanfőzés nem volt szabad mesterség, gyertyát és szappant gyártó mesterek 1783-ig Pozsonyhoz tartoztak fiókcéh formájában, de attól fogva önálló céhük lett, így léptek fel együttesen nagy nyomatékkal a városi tanács előtt nagy panaszukkal három kocsirakomány szegedi szappan ellen, amelyet szerintük Somogyi cipész és Steiner vaskereskedő hozatott. Tudvalevőleg a vásáron kívül Sopronban csak soproni szappan kerülhetett eladásra, kérték a szegedi áru elkobozását. A tanács kezébe vette a dolgot és kiderítette, hogy Somogyi cipésznek nincs köze a dologhoz, Steiner vaskereskedő társa Josef Mihály nevű szatócs volt és Váczi nevű szegedi szappanostól abból a célból vették az árut, hogy a legközelebbi vásáron eladják. Ezt valóban szabad volt, de csakis bódéban. Ezenkívül a két műkedvelő szappanárus azt a hibát is elkövette, hogy nem táblában, azaz nagyban, hanem darabszám adta el a szappant, ezért pedig pénzbüntetés járt.
Hanem hát a szegedi szappannak mégis sikere lehetett a vásáron, mert 1837-ben újabb bonyodalom keletkezett miatta. Ismét felvonultak a szappanosok a tanácshoz és feljelentették Springer kalmárt, Löffler szűrszabót és Tschürz polgár fiát, hogy szegedi szappant árulnak. A tanács ismét nyomozni kezdett és megállapította, hogy Springer gyertyát szerzett Erdélyből, részben a Zeneegyesületnek adta át a hangversenyterem világítására, részben megtartotta és egy vevőnek egy fontot már el is adott. Ezért pedig két forintra büntette a tanács. A másik két soproni azonban büntetetlen maradt, ugyanis bebizonyosult, hogy csak azért szereztek szegedi szappant, hogy a helybeli és vidéki vásárokon árusítsák, ezt pedig nem gátolta semmiféle jogszabály. Ilyen módon tehát a szegedi szappan diadalmasan megtarthatta helyét a távoli Sopron vásárain.
Lehet, hogy a jó soproni ősök úgy gondolkodtak, hogy ha már a szappana olyan jó a szegedieknek, minden egyéb, ami onnan származik, csak jó lehet, így fogadták szívesen a távoli testvérváros levelét, miről is a soproni tanácsjegyzőkönyv 1835. évi május 23-i bejegyzés tanúskodik:
„Szab. Kir. Szeged Városának Ns. Tanácsa, e folyó 1935. esztendei Januárius 30-ikán költ Levele mellett, néhai idősebb Vedres István Úr a Dunának a Tiszával Szegedtül, Pestig készíttendő csatorna által történendő öszsze köttetését tárgyazó értekezését meg küldvén, ezen Tanácsot megkéri, hogy a jelen Ország Gyűlésen lévő képviselőnek, ezen tervnek kivitelére való szavazásra és minden előfordulandó alkalmakkal leendő pártfogására utasításokat adni ne terheltessen.”
Volt a soproni tanácsnak ez időben egy olyan fordulata, mely egyenlő az ad acta kifejezéssel és lényegében szép szóval takart útlevél volt a papírkosár irányába: „tudományul szolgál.” Ugyan az alföldi csatorna közvetlenül mit sem használt Sopron városának, mégis a szokásos formula helyett ezt olvassuk határozatképpen:
„Ezen levél Vághy Ferentz fő Bíró és Ország Gyűlési Követ Úrnak az abban foglalt és az Ország Gyűlésen előfordulandó tárgynak pártolása végett megküldeni rendeltetett.”
Csatkai Endre
 Forrás: Szegedi Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1963. 129-130 p.