2019. április 1., hétfő

Forma 1-es verseny Szegeden...

Száguldó cirkusz a napfény városában

A Forma-1 új fejezetéhez érkezhet. A versenysorozat – szakítva eddigi szokásaival – új vizekre evezhet. Komoly esély nyílik arra, hogy az új típusú utcai pályák hírnöke épp Szeged lesz, ahol az első Street F1 versenyt láthatjuk majd. Az eddig kiszivárgott információk szerint idén városunkba látogathat Hermann Tilke, több F1-es pálya tervezője, nagy valószínűséggel azért, hogy felmérje, milyen biztonsági feltételeket kell megteremteni ahhoz, hogy Forma-1-es futamot rendezhessünk – derült ki az SDP – Stupido Day Press hírügynökség tudósításából.


Az új típusú verseny célja, hogy az emberekhez közelebb hozva, minél szélesebb körben tekinthessék meg az érdeklődők az autóversenyek királyát. Ennek érdekében létrehoznak több új tribünfajtát. A szegedi F1 Street pálya rajt-cél vonala a tervek szerint a Széchenyi téren lesz, ugyanitt helyezik el a boxutcát is. A közel 7,5 km-es versenypálya szinte minden pontja belátható lesz, köszönhetően a speciálisan kialakítandó lelátóknak. Különlegességként még új típusú, 3D nyomtatással készült fellátokat is építenek majd.

Szeged Tribün a városlakóknak

Figyelemre méltó lesz a Szeged Tribün, ahonnan a város lakói – az előzetes tervek szerint – mindössze 2022 forintért kaphatnak ülőhelyet, és szinte testközelből élvezhetik majd a lóerők dübörgését. A klinikák előtt, a partfal mellett speciális álló-, sétáló- és fekvőhelyeket alakítanak ki. Innen féláron lehet a versenyt figyelemmel kísérni úgy, hogy szabadon sétálhatunk majd az Árvízi emlékműtől a Belvárosi hídig, illetve a Stefánia felőli mellvédnél a Novotelig. A Huszár Mátyás rakparton kialakítandó Szeged Tribün egyedülálló látványt nyújt majd a rakparton közel 3.14 km-es óránkénti sebességgel száguldó csodagépekről. A Felső Tisza-part teljes hosszában szintén lelátókat építenek, azonban egyedülálló módon a tízemeletes épületekből teljes ingyen lesznek látható a verseny.

Száguldó lóerők a hidakon

Mivel a futam gyakorlatilag teljes egészében a Belvárosban zajlik, rengeteg olyan épület lesz, melyek erkélyeiből, ablakaiból szintén élvezetes látványban lehet majd részünk. Különlegessége lesz még a Szeged Street F1 versenynek, hogy három hídon is át kell majd menniük a versenyzőknek, ezért biztonságukra a Tiszán lévő speciális mentőhajók és az MI6 búvárai fognak majd ügyelni. De Szeged főutcáján nem csak a biztonságot szolgáló hajók lesznek, mivel különleges nézőtérként újjáépítik és idevontatják majd a Millennium úszóházat is, a Vízügy munkatársaival pedig a szervezők megkezdték a tárgyalásokat a folyó vízszintjének emeléséről, hogy nagyobb yachtok is felúszhassanak a majd a Fekete-tenger–Duna–Tisza útvonalon, megnyitva ezzel a versenyt a tehetősebb hajótulajdonosok számára is.

Free Sector a Partfürdőn

A Partfürdő területén kialakítandó Free Sectorban azonban már ingyenesen is lehet élvezni a verseny izgalmait. Az Erzsébet liget Temesvári körúti oldalán sem kerül majd egy hely többe öt forintnál, míg a Ligetben hét forintért kaphatunk helyet és fagyit is, ahonnan látható lesz, ahogy a pálya egyik nagy egyenesében az F1-es pilóták húznak majd el. Újdonságként jelenik meg a Dóm téren kialakítandó Mini Forma 1 pálya, ahol valódi F1-es versenygépekkel lehet körözni, a Csongrád-Csanád megyei Egy- és Kétházközség támogatásával, egészen a dóm tornyáig.
A versenysorozat sikere esetén Bernie Ecclestone távol-keleti, arab valamint szíriuszi pénzügyi befektetők segítségével megépíti Szeged immár negyedik hídját, hogy a következő szezonban azon is végigszáguldhassanak a versenyzők.

Kétszázmillió látogatót várnak Szegedre

A rengeteg lelátónak és a szabad, illetve a „sétáló” helyeknek köszönhetően a 3,14 naposra tervezett versenyt és betétfutamait - alátétfutamokkal bővítve - közel kétszázmillióan tekinthetik majd meg, nem kis bevételt hozva mind a városnak, mind pedig az országnak.

Bernie Ecclestone-hoz közeli és távoli informátorunk szerint hasonló koncepcióban kívánják majd megrendezni a bukaresti, a belgrádi, és a zágrábi Street F1-et, kiegészítve a Mórahalom-Sándorfalva-Hódmezővásárhely-Szabadka körfutammal.
Itt azonban már csak egy kört mennek a pilóták, a győzelmet a felvezető körben elöl lévő pilóta nyeri el rajt nélküli pol pozícióját megőrizve. Előzési lehetőségeket azonban ez a pálya is kínál majd a Tramtrain vonalában. Így a Galamb utcai nemmegálló, a Rókusi kettős körforgalom tartogathat a nézőknek számos és számtalan izgalmas pillanatot.

Ezekkel a viadalokkal együtt tervek vannak a Mini Street F1-re is, melyeket a fő versenyekkel együtt, kisebb, 30-40 ezres lélekszámú településeken tartanának meg.

Szóba került Makó is, ahol a Ford-T model tervezője, Galamb József született. Kiszivárgott és kiszagoltatott hagyma illatú információk alapján valószínű, hogy az alföldi kisvárosban Ecclestone saját Ford-T F1 gyárat is szeretne létesíteni, jó időre megoldva ezzel a térség munkaerő gondjait.

Magyarok a szegedi futamon

Bizalmas valamint bizalmatlan értesüléseink szerint az izgalmas vonalvezetésű pályáról Hermann Tilke főtervező elmondta, hogy a sok éles és életlen kanyar, a hosszú egyenesek, valamint a ferdék is próbára teszik majd a pilótákat, pilótanőket és a csapatokat egyaránt.

A viadalra így teljesen új fejlesztésű játék-autókkal fognak majd nekivágni, melyeket az F1 „boszorkánykonyhájában” már javában tesztelnek. A Ferrarinál máris keresik a helyszínt jól ismerő tesztpilótákat, így szóba került a nagy tapasztalattal rendelkező Baumgartner Zsolt és Palik László neve is.

De ne feledkezzünk meg a tehetséges szegedi utcai versenyzőinkről sem, akik már évek óta bizonyítanak a Nagykörúton a PPP versenyen, ahol pirostól-pirosig padlógázzal kell legyőzni a rozsdaboglya Bömössel a nagyapó Suzukiját.

Sikerült megszereznünk a Szeged Street F1 pálya tervezett vonalát valamint a lelátók elhelyezését, melyet most bemutatunk olvasóinknak. Amint új információkat kapunk a versenyről azonnal beszámolunk róla!

Ennek érdekében különtudósítónk a GólyaAir légitársasággal az Afrikai Nagydíj helyszínére, Mombasszába utazott, ahol Bernie Ecclestone-t keresi fel a forradalmian új típusú F1-es versenysorozattal kapcsolatban, egy homokbucka tövében.

A Szeged Street F1 pálya térképe
a tribünök leírásához kattintson a térképre

Formula One Szeged nagyobb térképen való megjelenítése

Forrás: SDP – Stupido Day Press