A Móra Ferenc Múzeum Munkácsy-kiállítását óriási érdeklődés övezi ezért folyamatos egyeztetések és tárgyalások folytak a múzeum, Pákh Imre és a Munkácsy Alapítvány között a tárlat meghosszabbításáról. A döntés a napokban megszületett: Munkácsy remekművei egészen december 16-ig Szegeden maradnak.
Az alkotások mindegyike itt marad, egy kivétellel: szerződésbeli kötelezettségek miatt a Golgotát csak november 11-ig láthatják az érdeklődők Szegeden. A monumentális méretű alkotást november 12-én szállítják el, a Móra-múzeum azonban igyekszik majd kárpótolni a látogatókat – mondta Medgyesi Konstantin, a múzeum sajtóreferense.
Pákh Imrével készült korábbi interjúnkat
itt olvashatják.
A Golgota
A Krisztus-trilógiát senki – még Munkácsy Mihály – sem látta együtt, egymás mellett. A két első kép, a Krisztus Pilátus előtt (1881) és a Golgota (1884) 1889-ben, a párizsi kiállításon volt látható utoljára Európában, a befejező darab, az Ecce homo 1896-ra készült el, s „járt” ugyan Amerikában is, de soha nem állt két párdarabja mellett.
Munkácsy A Krisztus Pilátus előtt képét Karl Sedelmeyer, a nagystílű műgyűjtő mutatta be először párizsi palotájában 1881-ben. Sikerét látva elszállította a nagy képet Bécsbe, Pestre, majd kétéves angliai diadalútra. 1884 húsvétjára visszatért a nagy kép, s együtt láthatta a párizsi közönség az időközben elkészült Golgota társaságában. Pesten volt a Golgota másodbemutatója, Bécsben pedig a két kép közös kiállítása. Ezt követően a szigetországban vándorolt a Golgota, míg a Krisztus Pilátus előtt eljutott Berlinbe, Hamburgba, Stockholmba, Christianiába.
Irány Amerika
Karl Sedelmeyer – akinek arcmását 1879-ben Munkácsy megfestette – kiváló menedzsernek mutatkozott. Valószínű, hogy nem akadt Európában párja, vagy csak kevés. A két nagy Krisztus-kép diadalútja, európai, majd amerikai sikersorozata egyértelműen bizonyította ezt. Mindig megtalálta partnereit: Angliában az Agnew, illetve Mawson céggel, később, Amerikában, Wanamakerrel szövetkezett.
Míg Európa nagyvárosaiba – Párizst, Bécset kivéve – külön-külön, két-három év késéssel jutott el a két nagy biblikus kép, Amerikába egymás után, pár hónapon belül, illetve – bizonyos helyekre – együtt. Sedelmeyer ugyanis jól látta a közelgő gondokat: az impresszionisták diadalát, Munkácsy népszerűségének hanyatlását, elhatalmasodó betegségét, másrészt azt, hogy Amerika még kiaknázatlan, jó felvevő piac, ahol Munkácsy képeinek nagy esélyei lehetnek. Ezért vitt 1886 nyarán amerikai milliomosokat a festő műtermébe, ezért melengette az ötletet, amit Munkácsy így jelzett Cecile-nek 1886. június 16-17-én írt levelében:
„Sedelmeyer most volt nálam... arról álmodik, hogy Amerikába megy, hogy elébe menjen az üzletnek, ha már az üzletek nem jönnek elébe... Rábeszél, hogy menjek vele Amerikába arcképeket festeni és milliomosként hazatérni. Krisztusomnak amerikai kiállításán kérődzik. De nem talál rá vállalkozót, tehát ő maga akarja megkockáztatni.”
Később Sedelmeyer így fogalmazta meg az Amerikába vitel okait:
„Kötelező hála illeti azt az Amerikát, amelynek műpártolói elsőként ismerték fel a nagy művész zsenialitását... Ha Magyarország a szülőföldje, Franciaország művészhazája, egyre inkább Amerika lesz művei végső, maradandó otthona”.
Ez a megállapítás igaz volt. Az ismeretlen fiatalembert, annak idején, Düsseldorfban meglátogatta John R. Tait újságíró és Willstaek vasgyáros. A milliomos 1870-ben megvásárolta és Amerikába vitte a Siralomházat (később a philadelphiai Academy of Fine Arts féltett kincse lett), a Milton pedig a New York-i Lennox Library termét díszítette 1879-től, miután Robert Lennox Kennedy megvásárolta a nagybátyjáról elnevezett könyvtár számára. Csendéletek, szalonképek sora volt már New Yorkban W. H. Vanderbilt, W. Astor, H. G. Marquand, A. Belmont, Moris K. Jesup, H. Hilton, F. Blumenthal, C. J. Osborn, 0. D. Munn, R. Stuart tulajdonában, W. E. Waltersnél Baltimore-ban, Gibson (Philadelphia) és Rice (Boston) gyűjtők, milliomosok otthonában.
Munkácsy fogadtatása az ígéret földjén
1881 áprilisában egy nagy tanulmány jelent meg a The American art review-ben John R. Tait tollából, több festmény, rajz reprodukciójával, Munkácsy arcképével. Tait áttekintette Munkácsy életét, és leírta az Amerikában található művek egy részét.
Nem akármiért vitte tehát Sedelmeyer Munkácsy kiállítását Amerikába, súlyos milliókat remélt. A művészt is biztosította: nagyszámú és jól megfizetett portrémegrendeléseket kap odaát. Sedelmeyer megtalálta a számítását, Munkácsy kevésbé.
Sedelmeyer már 1886. november elején áthajózott a Krisztus Pilátus előtt című képpel, s megkezdte a kiállítás előkészületeit. Munkácsy is követte őt november 14-én, a La Champagne postahajón. Keservesen meggyötörte a tizenöt napos tengeri út, de fényesen kárpótolta a fogadtatás, amelyben része volt a kinn élő magyarok spontán lelkesedésének. Úgy várták és köszöntötték, mint annak idején Kossuth Lajost. Az ünnepségek szervezője Pulitzer József, a híres újságkirály volt.
1886. november 19-én nyílt meg a kiállítás New Yorkban a 23. utcában lévő Old Tabernacle kiállítótermében. Hatalmas sajtóáradat dicsérte a Krisztus Pilátus elöttet. Nyilatkoztak a művészek, politikusok, egyházi személyek, híres újságírók a New York Starban, a Theatre-ben, a Figaróban, a The Magazin of Artban. Egyetlen negatív észrevétel volt: a New York Times kritikusa az eseményt "az áhítatosság ürügyén történő pénzszerzés"-nek tartotta.
Közép- és dél-amerikai újságokban is jelentek meg cikkek és komoly tanulmányok, példaként említsük meg José Marti, a híres kubai költő és Amerika-szerte ismert újságíró tanulmányát. New York-i levele 1887. január 28-án jelent meg a Buenos Aires-i Nacion című lapban. Ebben ezt írta a kubaiak Petőfije:
„Ma elmegyünk oda, ahova egész New York ellátogat: megnézzük a magyar festő, Munkácsy Krisztusát. Éljen, éljen! - így mondják magyarul azt, hogy viva - kiáltozzák a festők, költők, újságírók, papok, politikusok mindenütt, ahol megjelenik Munkácsy, aki eljött New Yorkba mintegy azért, hogy még nagyobb hírverést csapjon képének és növelje látogatottságát... A pompa, amely útját kíséri, Rubens életére emlékeztet, aki mindent úgy szeretett, ha arany- és ezüsttel áttört szövet övezi...”
A siker
A siker valóban káprázatos volt. Munkácsy örömmel írta feleségének 1886. november 19-én:
„a Rochefoucauld utcai jelenetek nagy megelégedésemre megismétlődtek”, 25-én pedig arról számolt be, hogy
„A tegnapelőtti bankett fenséges volt, vagy száz ember a pénzvilág és az értelmiség előkelőségeiből. Hétfőn utazom, hogy egy kis körutat tegyek Washingtonba, Philadelphiába, hogy megnézzem a városokat és az én Siralomházamat. Ma nincsen portréfestésem. Megyek meglátogatni néhány magángyűjteményt, a Vanderbilt, a Stuart stb. képtárt. A Miltonon kezdem, melyet még nem volt időm megtekinteni...” Pár nap múlva részletes és mélyreható kritikát írt Munkácsy az amerikai gyűjteményekről.
Philadelphiában ismerkedett meg John Wanamakerrel, aki megfestette vele tizenöt éves leánykájának arcmását, és megvette a Három hölgy a parkban című képét. A milliomos később elmondta, hogy amikor először látta a Krisztus Pilátus előttet, nem értette, miért térdelnek a bibliát mormoló emberek százai a kép előtt. Fokozatosan szerette meg a képet, s jutott el a vásárlás gondolatáig. A valószínűleg holland ősöktől származó, mélyen vallásos John Wanamaker igazi self-made man volt. Alacsony sorból indult – édesapja téglaégető műhelyében dolgozott kilencéves korától –, de a nyolcvanas évekre már Amerika egyik leggazdagabb embere volt. Róla is szól Kellermann karrierregénye, az Alagút.
Munkácsy itthon, a képek Amerikában
Miután Munkácsy 1887. január elején hazatért, Sedelmeyer szorgalmasan küldte és adta el Amerikában – valószínűleg Wanamaker közvetítésével – Munkácsy képeit. Így került amerikai tulajdonba a szalonképek, holland modorú életképek sora 1886-87-ben. Vásárolt Charles Smith, Jay Gould, L. Roth, M. Fiske, A. Wilson (New York), Potter-Palmer (Chicago), Olivér Ames (Boston).
Ekkor került a Metropolitan Museum of Artba a Zálogház. Ez a siker, valamint a Wanamakerrel kialakult üzleti kapcsolat biztosítékot jelentett Sedelmeyernek arra, hogy kiküldje a Golgotát is. Tudta, hogy nem kell visszahozni, mert a Krisztus Pilátus előttet már megvette Wanamaker 600 ezer frankért – 120 ezer dollár –, s természetesen saját hasznára kezdte vándoroltatni Amerika kiállítótermeiben, templomaiban.
Elindul a Golgota
1887-ben érkezett meg a Golgota – Christ on Calvary címmel – és a Mozart halála (ezt Gen Russel. A. Alger detroiti milliomos vásárolta meg). A Golgota bemutatója, 1887 októberében, ugyancsak New Yorkban, a Tabernacle kiállítóhelyiségében volt. Terjedelmes katalógus foglalta össze az eddigi bemutatók sajtóját, és részletes tanulmányt közölt. Az ötödik kiadás már tartalmazta az amerikai reagálásokat is, például Daniel Huntingtonnak, a New York-i rajzakadémia tanárának levelét, vagy a brooklyni Franklin utcai templom presbiterének beszédét. Két hónap alatt több mint negyven cikk jelent meg a New York Heraldban, a Daily Newsban, a The Churchben, a The Magazine of Art, a The Church Review című lapokban, a Starban, Theatre-ben, a Figaróban. Nyilatkoztak a New York-i, brooklyni, washingtoni unitárius, protestáns, katolikus, ortodox, zsidó, metodista teológusok és világi személyek. Több tízezer példány kelt el Koepping rézkarcából, amelynek darabja 30-125 dollár volt.
John Wanamaker e sikersorozat után megvásárolta a Golgotát is 500 ezer frankért (100 ezer dollár). A vándoroltatás után Lindenhurst nevű Jenkinstow-beli házában őrizte a két Krisztus-képet. Amikor tűz ütött ki, 1907. február 8-án, elsőként ezeket mentette ki a házból, rámájából kivágva.
A restaurálás után Philadelphiában, az 1911-ben avatott Wanamaker-store-ba vitte. Ennek nyolcadik emeletén kialakított egy különtermet. 1914-ben már itt látta és írta le a két biblikus képet Reményi József. Egymással szemben, egymástól 15 méternyire helyezkedtek el. Köztük Munkácsy palettája, Barrias Munkácsy-szobra és egy néger festő, Tanner (akit Párizsban taníttatott Wanamaker) biblikus képei álltak. Az üzletet tovább vivő Wanamaker-örökösök közkinccsé akarják tenni a két festményt, ezért a böjti és húsvéti szezonban az üzlet nagy fogadótermébe-udvarába függesztik ki közszemlére.
Újra Európában
Az eltelt száz esztendő alatt egyszer hajóztak vissza Európába a képek Wanamaker jóvoltából: az 1889-es párizsi világkiállításon szerepeltek és nagydíjat kaptak. Annikor elkészült az Ecce homo (1896), előbb Budapesten, Bécsben, Brüsszelben, Angliában, majd Amerikában mutatta be egy magyar-angol konzorcium. Elképzelhető, hogy Philadelphiában is bemutatták a harmadik nagy képet, de ekkor (1902-1906 között) párdarabjai még Wanamaker magánvillájában voltak, tehát semmiképpen nem szerepelt együtt a trilógia.
Az 1910-es – Ernst Lajos és Lázár Béla munkájaként – felmerült a trilógia összegyűjtésének ötlete. 1914-ben az Ernst Múzeumban bemutatták az Ecce homót, és tárgyalás indult Wanamakerrel. Ebben a háborús időszakban csak az Ecce homo visszaszerzésére volt pénz és erő, méghozzá egy magángyűjtő, Déri Frigyes jóvoltából. Ő vásárolta meg 1916-ban a trilógia utolsó és fáradt darabját, így látható ez Debrecenben, a Déri Múzeumban, míg párdarabjai Philadelphiában, a Wanamaker-store-ban, redukciói a Magyar Nemzeti Galériában.
A kép
szegedi restaurásáról a SZEGEDma.hu portálon olvashatnak
Sz. Kürti Katalin
Munkácsy Krisztus-képei Amerikában
Művészet, 1987, 11-12. 45-49 oldal
