A szegedi városrészek története: Felsőváros

Sorozatunkban Bálint Sándor írásainak felhasználásával bemutatjuk Szeged néhány nevezetes városrészének történetét. Ezúttal Felsővárosra látogatunk.
A jólétéből fakadó rátartisága és költségesebb ruházkodása miatt régebben kényös város, selymös város, hajdani kenyérsütögető asszonyairól pedig kinyérváros néven emlegetett Felsőváros Szegednek Alsóváros mellett legjellegzetesebb városrésze.

Felsőváros hagyományvilága már ugyan jórészt a múlté, de a szegedi köztudat részben írófiai révén is még érzi azokat a sajátosságokat, amelyek ezt a magyar gyökérzetű polgárnépet jellemzik.

Felsőváros, a legősibb városrész

Ismeretes, hogy Szeged egészen a 19. századig egymástól eléggé elkülönült városrészekből, sőt önálló, autonóm városegységekből állott. Felsőváros, Alsóváros, Palánk, azaz Belváros múltja mélyen belenyúlik a középkorba. Rókus a 18. században, Móraváros és Újszeged a 19. század folyamán, a környező telepek pedig már szinte szemünk láttára bontakoztak ki.
Történelmi adataink szerint talán a Felsőváros tetszik valamennyi között a legrégibbnek, illetőleg legjelentősebbnek, Már a bronzkorból vannak a Sándor utcából leleteink, amelyek a mezőgazdasági élet ősrégi virágzásáról tanúskodnak.

A történelmi kutatás csak a legújabb időkben derítette föl, hogy az Árpád-korban Felsővároson Szent Miklós tiszteletére bencés apátság virágzott. Más országos analógiákból következtetve, valamelyik uralkodónk, talán éppen István első királyunk alapította. Mármost tudjuk, hogy Miklós püspök a középkorban az útonjárók, kereskedők, hajósok védőszentje volt. Ha az apátság patrónusául őt választották, akkor ez nyilvánvalóan, azt is bizonyítja, hogy Szegednek legkésőbb a 12. században a sószállítás révén jelentős víziforgalma, kereskedelmi élete is volt. Egyébként ismeretes, hogy a szegedi sóra vonatkozó első adatunk 1183-ból való.
Visszatérve az apátsághoz, életéről nincs is több adatunk. A virágzását tanúsító oklevél (1225) a szegedi latinbetűs íráskultúra legrégibb emléke. A tatárjárás után nem támadt föl. Amikor ugyanis IV. Béla Szegedet városi rangra emeli, és Tápét adományozza neki, a birtokba iktatást Leontius szőregi apát kénytelen a király nevében elvégezni. A Miklós-hagyomány szívósságára, gazdaságtörténeti és társadalmi jelentőségére azonban jellemző, hogy a következő században (1318) Szegedre, Felsővárosra települt dominikánusok templomuk titulusául szintén Miklóst választják, nyilván a hajdani apátság romjain. Ő különben a védőszentje a mostani, 18. században emelt templomnak is, amelyben minoriták szolgáltak, és amely a tanács egykori szigorú kikötése szerint szintén a középkori maradványokra épült.
Felsőváros másik, szintén Árpád-kori egyháza a Szent György tiszteletére emelt plébániatemplom, amelynek maradványai megérték századunk első évtizedét.

A középkorban a templomok elnevezései a társadalmi állapotokat, gazdasági helyzetet is legtöbbször hűségesen tükrözik. Ezt a Miklós-apátságnál is láttuk. Miután Szent György vitéz évszázadokon át katonák, lovagok patrónusa volt, egyáltalán nem alaptalan az a feltételezés, hogy a szegedi várnép itt Felsővároson, a vártól 5-10 percnyi járásra telepedett meg. Polgárosodása azonban nyilván hamar bekövetkezett, hiszen a tiszai közlekedés, marosi sószállítás már a 13. században virágjában volt.
Az urbanizáció gyors ütemét, a pénzgazdaság bontakozását mi sem igazolja tanulságosabban, mint az a pápai adójegyzék, amely Jakab csanádi püspök (1332-1343) felügyelete alatt készült. A benne említett pénznemek között előfordul a parva moneta chegediensis, vagyis a szegedi aprópénz, amely eddigi adataink szerint a kalocsai főegyházmegye területen volt használatos. Ismeretes, hogy ebben az időben Szeged is ide tartozott. Tudjuk, hogy a középkorban egyes gazdaságilag különösen fejlett városok pénzverést jogot is nyertek az uralkodótól. Nyilván ez magyarázza a szegedi ötvösség kivételes alföldi virágzását is a középkor folyamán.
Hogy e fejlődésben éppen Felsőváros járt az élen, az is bizonyítja, hogy a szegedi főesperesség két plébániájának pápai tizede legmagasabb az egész Alföldön: 1332-1337 között a palánki Dömötör-plébánia átlag 501, a felsővárosi Szent György-plébánia pedig 549 báni dénárral adózik. Felsőváros középkori autonómiájának bizonysága Zsigmond király oklevele (1431), melyben Felsősziget (Felsewzygeth) számára csütörtöki napokra szabad hetivásárt engedélyez.
Felsőváros középkori műveltségéről és gazdasági életéről tesz tanúbizonyságot például a premontrei apácák Szentlélekről elnevezett felsővárosi monostora (1511), amelynek emlékezetét az 1522. évi tizedjegyzékben előforduló Szentlélek utca (plathea S. Spiritus) is őrzi. A monostor magyar nyelvű kódexirodalmunk nagy jelentőségű, Margitszigethez fogható műhelye, birtokában volt az Apor-kódex, a hangjegyes, 1516-ban már meglevő, egyelőre kiadatlan Szegedi-kódex, itt íródott a Lányi-kódex (1519), szellemi hatására született a Pozsonyi-kódex (1520).

Utcák és mesterségek

1912 – Felsőváros Rózsa utca

Az 1522. évi tizedjegyzéknek feltétlenül felsővárosi utcanevei: a dominikánusok után elnevezett Prédikátor utca (plathea Praedicator), a Felszer utca (plathea Feeylzer), a Sóhordó utca (plathea Sohordo), a Műves utca (plathea Myves), a Szent György utca (plathea S. Georgii), a Szent Miklós (plathea S. Nicolai) és a már említett Szentlélek utca. Főleg a Műves és Szent György utcában lakó családok neve túlnyomóan ipari foglalkozásra, a mellettük olvasható megjegyzések pedig szerémi szőlőbirtokra utalnak.
Nyilvánvalóan még a középkorban nyúlik vissza Felsőváros számos helyneve is. Tarján, Tariány kertség (a mai Fodortelep) neve még az Árpád-kort, illetőleg egyik magyar törzs emlékezetét idézi, bár ez a név csak 1753-ban bukkan fel először.
Más egykorú hazai párhuzamokból bizonyos, hogy még középkori egy házias névadó gyakorlatra utalnak Felsővárosnak, de egész Szeged peremeinek bibliai eredetű helynevei. A mai Szillér egyik 16. századbeli defterben (1553) Szilont néven fordul elő, az –i pedig egyszerű tárgyrag. Sajnos forrás nélkül régi Szilonér is olvasható. Úgy gondoljuk, hogy ez a frigyládát őrző bibliai Silón város nevének átvétele. Így érthető azután meg a mai Csillag tér táján elterülő régi Gëcëmán, majd a későbbi Rókuson Názáret, Róma, Jerikó, Kálvária, Alsóvároson Betlehem hajdani kertségek neve, amelyek egyben tükröződései a középkor jámborságának, de névmágiás szorongásoknak is: a Várost, az emberek munkáját szakrális körként övezik.
A 17. században bukkan fel Felsőváros két kisebb, de jelentős ipari életre utaló fertálya: Fazékszer, szegediesen Fazékször és Tabán.

A Fazékszer pedig a palánkhoz vagyon foglalva, de abban mind csak mesteremberek szorultak és kívül laknak a palánkon a Tisza felől. Ezek nem akarják a magyarországi urakat vallani: hanem mind afféle törökkel bélelt emberek... ezek mindönféle partekájukat az Palángba tartják és maguk is többnyire mind a Palángba hálni járnak.

1641 – Szeged főbírája, Kovács Mihály tiltakozása
Gombkötő János füleki hadnagynál
a fazékszöriek zaklatása, fosztogatása ellen

A Fazékszer 17. századbeli gazdasági virágzásáról Káldy-Nagy Gyula ad eddig ismeretlen török források nyomán kitűnő tájékoztatást.

Fazékszer vegyes: magyar és idegen, de nem mohamedán lakossága számotvetve az adott körülményekkel, kétségtelenül megtalálta a törökkel való együttélés elviselhető lehetőségeit. Ez viszont megnyitotta előtte a török érdekszféra tájain a gazdasági boldogulás útját. Erdélyszerte ismeretes volt a szegedi bokály, amelyet Herepei János kutatásai tártak föl.
A Fazékszerrel, fazekas mesterséggel kapcsolatba hozható a valahai Deszkás (1913-tól Dugonics) temető táján elterülő Agyagosvőgy, Agyagvőgy, amely Balla Antal térképén (1776) is rajta van. A másik Kispest (1730), amely talán mészégető, cserépégető kemencékre utal valahol a mai Kis-Tisza utca északi végénél. Kispesttel volt szomszédos az egyébként teljesen ismeretlen Serhát, amelynek területét 1731-ben házhelynek osztották ki.
A Tabán, alakváltozatában Tobány Felsővárosnak nagyjából a mai Római körút, Szilléri sugárút, Körtöltés és Tisza közé zárt része, amely eredetileg a török tímárok telephelye (Tabahan) volt. A bőrcserzés kellemetlen szaga, továbbá a szükséges víz közelsége miatt ide, Felsővárosnak akkor a legszélére telepítették. Így volt ez egyébként más városaink Tabán nevű részeinél is. Ismeretes, hogy a török tímárok számos finom bőrtechnikát (kordován, szattyán) honosítottak meg hazánkban. Nem véletlen az sem, hogy a finom bőrt készítő, természetesen már magyar nemzetiségű tímároknak is tabakos a nevük. A papucs is török átvétel.
Kinyomozhatatlan, de világosan török hagyományra utal a múlt század első felének végrendeleteiben fölbukkanó Hóbiárt, Hubiárt, Habiárt, vagyis a mai Hóbiárt basa utca tájéka, amely Tápay-Szabó László szerint valamikor török temető volt.
A mai Brüsszeli körút és Dugonics temető közötti alacsonyabb fekvésű résznek Burgundia volt a neve, amely a múlt század legelején kezd betelepülni.

 Maga az ősi Felsőváros a hódoltság után De la Croix Paitis császári mérnökkari tiszt szép, áttekinthető térképén (1713) hat, szigetszerű házcsoportból állott. A legnagyobb egység a Szent György tér és környéke, vagyis a mai Kossuth, Juhász Gyula, Lengyel, Szent Miklós, Tímár és Kálmán utcáktól határolt terület. Ezen hat háztömb volt. Itt épült a középkori Szent György- és Szent Miklós-templom. Egy másik házcsoport a mai Sándor és Csuka utca déli részét foglalta el, három háztömbből állott. Vele szemben volt a mai József Attila sugárúton egy házsor. E két utóbbi szigetségtől teljesen elkülönült az a téglalapszerű öt háztömb, amely nagyjából a mai Római körút, Maros, Tímár és Háló utca vonalába esett. Az ettől északkeletre eső három háztömb a Kis-Tisza és Hajós utca tájékán terül el, már a Tabán területén. Ezen a részen dolgoztak valamikor a török cserzővargák, tímárok. Ettől északra volt még két terjedelmes háztömb a Szilléri sugárút táján. Mögöttük a Szilléri szőlők következtek. Aligha tévedünk, ha ezt a Kispest néven emlegetett településsel azonosítjuk. Reizner János szerint itt a házhelyek, illetőleg lakóházak száma 340 körül lehetett. Ezek a szigetségek lassan eltűnnek, és Felsőváros is a múlt század derekára már összefüggő településsé válik.

Felsővárosi cigányok

Cigánykovács és lánya

A 18. század elején bukkantak föl Szegeden, Felsővároson a cigányok. Egy 1724. évi tanácsi határozat kimondja, hogy „a tzigányok nemes szabad királyi Szeged várossában, valamint Palánkban is meg ne szenvedtessenek, hanem légyen eő nekiek külső városban a lakásuk, valamint ez más királyi városokban is szokás”. Így kerülnek azután a cigánybíró felügyelete alatt Felsőváros akkor még lakatlan, vízjárta részeire, a mostani Dankó Pista utca tájára, amelynek azután Cigányfurbic, Cigánytanka lesz a neve. Egyik különösen vízállásos része volt valahol a Vajda utca felé a Cigánytó, Nagytanka, Cigánytanka.
A cigánykovácsok a hajóácsok számára a cigányiszkába, erős cigányszög készítésével foglalkoztak. A régi cigányhorog kiválóságát öreg halászok máig emlegetik. A négykarikás csuklós zablának cigányzabla a népi neve. Ez valamikor szintén cigánykovácsok munkája volt. A később megalakuló kovács céh nem jó szemmel nézi, de tűrni kénytelen őket. Nyilván jó munkájuk, különleges készítményeik miatt fogja a tanács is pártjukat.

Cigányszegek

A felsővárosi cigányok muzsikálással – tudomásunk szerint – csak a 18. század végefelé kezdenek foglalkozni. A szegedi társadalom zenei igényeit – Alsóváros kivételével – ettől kezdve ők elégítik ki. Számos nagyhírű prímás került ki közülük: Koszta Zsiga, Rácz Móric, Erdélyi Náci, a Kukac néven becézett Urbán Lajos – akit Juhász Gyula is megbecsült –, és Boldizsár Kálmán. Ebben a környezetben nevelkedett a legnagyobb magyar dalköltők egyike, Dankó Pista, akit Juhász Gyula méltán nevezett Szeged Schubertjének.
Felsőváros kezében lévén a vízi szállítás, egyáltalán a gazdasági élet, a bevándorolt görögök (így a Haris, Lippay, Manódli család), de szerbek is a mai Maros és Kálmán utca táján telepedtek le. A görögkeleti görögök templomát a Kálmán utca elején a magyarok kiscerkó néven emlegették. Az 1879. évi árvíz mosta el. A helybeli szerbek ajkán Felsővárosnak egyébként gornja varoška, a német polgárságén pedig Oberstadt volt a neve.

A következő részben: Felsőváros, a vizek hazája