2015. december 18., péntek

A betlehemi csillag rejtélye, avagy mikor születhetett Jézus?

Karácsony közeledte a betlehemi csillagot, Jézus születését, a napkeleti bölcseket juttatja az ember eszébe. De mi is lehetett valójában ez a hírhozó „csillag”, mikor születhetett Jézus, miért pont december 24-re esik a keresztény világ egyik legszentebb ünnepe?




Számos egyházi, vallásos ábrázoláson jól látható, amint az újszülött Jézus fölé hajoló bölcsek felett az égbolton egy fényesen üstökös mutatja: megérkezett a Megváltó. Az astro-archeológia – csillagászati régészet – azonban bebizonyította, hogy ez az ábrázolás alapjaiban téves, sőt Jézus – amennyiben valóban élő alak volt – hét évvel korábban születhetett. Ezt az időpontot tartja egyébként a legvalószínűbbnek XVI. Benedek pápa nemrégiben megjelent könyve is. De akkor mi lehetett ez az égi jelenség, és mikor születhetett valójában Jézus?

Jézus csak a Bibliában

Az nagyon különösnek tűnik, hogy ugyan a Biblia újszövetségi része szinte teljes egészében – sőt az ószövetségi próféciák egy része is – Krisztusról szól, viszont nagyon kevés egyéb, megbízhatónak látszó adat maradt ránk róla. A korabeli történetírók alig tesznek említést róla, így a zsidók történetét leíró Josephus Flavius meg sem említi, Tacitus és Suetonius római történetírók könyveiben pedig csak egy-egy mondatot olvashatunk róla, ráadásul ezek is valószínűleg utólag kerültek be a szövegbe. Az evangéliumokat pedig sok évtizeddel Krisztus halála után írták, így tehát ha azt feltételezzük, hogy íróik közül néhányan valóban tanúi voltak a leírt eseményeknek, emlékezetükben már nem bízhatunk meg teljesen.



Üstökös, szupernóva, meteor, bolygóegyüttállás?


Az üstökös elmélet „rajongóit” sajnos el kell keserítsük! Az antik világban – de egészen a középkor kései évszázadaiban is – az üstökösöket mindig a rossz, a betegség, a háború, a természeti katasztrófák hírnökeinek tartották. Ezért egy ilyen felemelő, magasztos eseményt nem társítottak volna a Megváltó megszületéséhez, ráadásul a kérdéses időszakban egyetlen kométát sem jegyeztek fel az ismert világ tudósai, és asztrológusai, ideértve a csillagászatban igen nagy jártasságot szerzett kínaiak sem.

De nem lehetett meteor sem, mert ez a jelenség csak másodpercekig figyelhető meg. A Föld mellett mellett elhaladó kisbolygó sem lehetett, mert ez általában szabad szemmel nem látható. Ha mégis látható, akkor is csak órákig, ráadásul igen gyorsan mozog az égen, a Biblia szerint viszont a betlehemi csillag hosszú ideig, napokig vagy hetekig látszódott úgy, hogy a csillagok között egy helyben állt.
Ez sem egyértelmű azonban. A bibliai leírásból – „a csillag, melyet napkeleten láttak, előttük haladt, amíg végül meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt” – az tűnik ki, mintha ez a különleges jelenség független lett volna az égitestek mozgásától, azok keltétől-nyugtától, ami valódi égitestek esetén nem lehetséges. Ez viszont a legendák természetének is betudható, mivel nem várható el tőlük egy természeti jelenség pontos leírása, hiszen inkább a az eseményre, így a Messiás eljövetelére koncentráltak.
A csillagászati kronológia segítségével ma biztosan állíthatjuk, hogy a kiemelkedő égi látványosság a Jupiter és a Szaturnusz bolygók háromszori együttállása lehetett. A rendkívül ritka jelenség a Halak csillagképben következett be, mégpedig – a mai naptárunkat használva –, időszámításunk előtt 7-ben!

A Jupiter, a Szaturnusz és a Halak

A Jupiter a héber mitológiában királyi csillagként, míg a Szaturnusz a zsidóság legfőbb csillagaként szerepelt, a Halak csillagkép pedig a születés és a Messiás csillagképe volt. Ezért jelenthette a Halakban a két fő „csillag” háromszori együttállása az égi jelet, a messiásvárás beteljesülését. Legalább is ezt hihették a „napkeleti bölcsek” – papcsillagászok –, akik talán Babilóniából elindulva és Jeruzsálembe, majd Betlehembe megérkezve tiszteletüket kívánták tenni a zsidók újszülött királya előtt... az ezt követő eseményekről pedig már a Biblia számol be.

Időszámításunk kezdete? De mikor született Jézus?

Johannes Kepler 1604-ben figyelte meg azt, hogy az égen feltűnt egy fényes csillag ott, ahol korábban semmi sem látszott. Azt még nem tudhatta, hogy egy csillag pusztulását figyelte meg, amit ma szupernóvaként ismerhetünk. A jelenség nagyon megdöbbentette a csillagászt, mert addig – Arisztotelész tanításai alapján – úgy hitték, a csillagok között semmiféle változás nem történhet.
Azt viszont már korábban feljegyezte, hogy nem sokkal korábban – a későbbi szupernóva helyéhez közel – a Jupiter és a Szaturnusz egészen közel volt egymáshoz. Ráadásul majdnem egyszerre „fordultak vissza” és írtak le egy-egy hurkot. A Földről nézve ugyanis a bolygók mozgása így látható, persze valójában a bolygó nem „forgolódnak”. A két bolygó akkor háromszor került egymás közelébe. Kepler úgy gondolta, hogy az „új csillag” feltűnését, azaz a szupernóvát, ez az együttállás válthatta ki. Eszébe jutott, hogy talán hasonló jelenség lehetett a betlehemi csillag. Számolgatni kezdett, és azt kapta eredményül, hogy i.e. 7-ben is bekövetkezett a Jupiter és a Szaturnusz háromszoros együttállása, ráadásul mindez a Halak csillagképben történt.
Persze hasonló bolygóegyüttállás egyáltalán nem idézhet elő szupernóvarobbanást, így Kepler elmélete ebben a tekintetben helytelennek bizonyult. Azonban egy ilyen, úgynevezett „legnagyobb együttállás” – ráadásul épp a két legjelentősebb bolygó esetében – a keleti asztrológiában egyértelműen a zsidók királyának megszületését jelentette.
Hasonló, viszont csak egyszeres együttállás – konjunkció – viszont 120 évvel korábban is történt, és ezt a jelenséget is a Messiás eljövetelének előjeleként  értelmezték. Így tehát bármilyen furcsa, de Krisztus születése Krisztus születése előtt 7-ben történt!

Az elszúrt időszámítás – születés, de nem decemberben

Az i.e. 7-ben bekövetkezett nevezetes bolygóegyüttállás alapján a a Gergely-naptárnak ma hét évvel többet kellene mutatnia. Ráadásul Jézus születésének ünnepét csak a 4. század második felében tette december 24-re a keresztény egyház, mégpedig azért, mert a régi római naptárban ekkor volt a téli napforduló időpontja. Ma már a téli napforduló csillagászati és földrajzi eseménye december 21-én következik be.
A téli napfordulót a napistenek születésének időpontjaként tisztelték, sőt ezt a napot három és fél évszázaddal Jézus születése után is megünnepelték. Ilyenkor az emberek máglyát gyújtottak, hogy elűzzék a sötétséget – ma ezt a szerepet a gyertya tölti be –, az északi népek pedig az életet jelképező örökzöld fenyővel díszítették házukat.
Lukács evangéliuma szerint az újszülött köré a jászolhoz pásztorok gyűltek, akik nyájaikat Betlehem környékén a szabadban legeltették, márpedig decemberben Betlehem vidékén túl zord az időjárás ehhez. A korai kereszténység idején ez semmi gondot nem okozott, mivel a mai bibliai hagyomány, és Krisztus december 24-i megszületése akkor még egyáltalán nem volt közkeletű. A Biblia mai szövegét – bár a különböző keresztény egyházak és szekták még ma sem egészen értenek egyet abban, hogy mely könyvek tartoznak hozzá – a 4. században véglegesítették. Az ókeresztény hagyomány pedig egy tavaszi napot adott meg Jézus születése napjául: március 25., 28., április 19. vagy május 29-ét.
A napistenek, elsősorban Mithras tisztelete a keresztényekben is élt, így a téli napfordulókor a szabadba kivonulva ünnepelték a megújult Napot. Az egyház a napimádás visszaszorításának érdekében új, vallásos tartalommal akarta helyettesíteni a régi ünnep jelentését. Ezért helyezték Jézus születését előbb január 6-ra, majd 354 körül a pogány napkultusz ünnepének idejére, január 6-a pedig a vízkereszt, azaz Jézus megkeresztelésének napja maradt. Azóta esik december végére a karácsony.


Már a rómaiak is elszúrták

A rómaiak az éveket Diocletianus császár trónra lépésétől számították. Krisztus születését pedig Dionysius Exiguus római apát tette meg jelenlegi időszámításunk kezdőpontjául a 6. században. Számításaihoz azt vette alapul , hogy a hagyomány szerint Krisztus fogantatása és halála egyaránt március 25-én történt. Mivel az apát járatos volt a húsvétszámításban, keresett egy évet Tiberius császár uralkodásának 15. évéhez közel, amikor a húsvét március 25-re esett, mert Lukács evangéliuma szerint Jézus megkeresztelése Tiberius császár uralkodása 15. évében történt, amikor Júdea helytartója Poncius Pilátus volt. Exiguus apát tehát ekkorra tette Krisztus halálát, ebből visszaszámolt 31 évet, mert Jézus 30 évesen kezdte az egy évig tartó tevékenységét. Így kapta eredményül Augustus császár uralkodása 28. évét, de számításaiba több hiba is csúszott.
Nem vette figyelembe azt, hogy Augustus már Octavianus néven négy éve uralkodott, mielőtt felvette az Augustus nevet, de arra sem figyelt, hogy az időszámításban nincs 0. év, hanem az i. e. 1-et azonnal az i. sz. 1. év követi. A Biblia szövege szerint annyi bizonyos, amikor Jézus megszületett, Heródes király – aki i. e. 4-ben hunyt el – még élt. Ebből is látszik, hogy Dionysius Exiguus nem használta fel az összes történeti adatot.

Magyar karácsony

Magyarországon a katolikus keresztények számára Jézus születésnapjának fénypontja a karácsonyi misén való részvétel (24-én éjfélkor vagy 25-én napközben). December 24-én hagyományosan a családok böjtölnek (karácsony böjtje), és csak este fogyasztják el a böjti vacsorát. Ez eredetileg alma, dió, méz és fokhagyma, majd vajas bableves hús nélkül (böjtös bableves), végül mákos guba volt, de újabban kialakult hogy hal, illetve töltött káposzta kerül ilyenkor az asztalra.
A néphagyomány szerint a karácsonyi asztal fontos szerepet játszott az ünnepkor. Az asztal díszítésének és az étkezésnek szigorú rendje volt. A feltálalt fogásoknak mágikus erőt tulajdonítottak. Régebben a karácsonyi abroszt tavasszal vetőabrosznak használták és abból vetették az első gabonamagvakat, hogy bő termés legyen. A megterített asztalra gabonamagvakat helyeztek és abból adtak a baromfiaknak, hogy jól tojjanak, az asztal alá pedig szalmát tettek, annak emlékére, hogy Jézus jászolban született. Később ezt a szalmát a jószág alá tették, hogy egészséges legyen, de volt ahol a gyümölcsfákra is kötöztek belőle, jó termést remélve. A szigorú rituálékhoz tartozott, hogy a gazdaasszony nem állhatott fel vacsora közben az asztaltól, hogy jól tojó tyúkjai legyenek.
December 25-én következik a karácsonyi ebéd vagy karácsonyi vacsora. A család, esetleg a nagyobb rokonság ilyenkor összegyűlik, hogy együtt fogyassza el a karácsonyi ételeket. A magyaroknál a bensőséges családi együttlét általában 24-e estéje (szenteste), míg a nyugat-európai országokban többnyire 25-e.
A nem vallásos, de keresztény kultúrkörbe tartozók számára a karácsony általában a szeretetet, a családi együttlétet jelképezi. Karácsonykor elterjedt szokássá vált megajándékozni szeretteinket. Az üzletek és áruházak a szentestét megelőző hetekben igyekeznek kihasználni az ajándékozás szokását és reklámdömpinggel próbálják bevételüket többszörözni – ezzel sokszor pusztán fogyasztási lázzá torzítva az ünnep hagyományos és valódi lényegét.
Régebben a betlehemezés a legismertebb és legelterjedtebb karácsonyi szokások közé tartozott, amely egy több szereplős dramatizált játék volt és az egész országban ismertek, nagyon sok helyen ma is gyakorolják. A falusi betlehemezés legfontosabb eleme a betlehemi pásztorok párbeszédes, énekes játéka volt. A dramatizált játék fő eleme a Kisjézust imádó három pásztorról szóló bibliai történetre, köztük a nagyothalló öreg pásztor tréfás párbeszédére épült. A betlehemezés fő kelléke egy templom alakú betlehem volt, amelyben a Szent Család volt látható. A pásztorjáték szereplői voltak a kistemplomot vivő két angyal, a három pásztor, illetve a szatmári országrészben őket kiegészítette a huszár és a betyár alakja.




2015. december 16., szerda

A Kárpátok Géniusza – A Ceausescu-rezsim és bukása

1989. december 22-én ezrek gyűltek össze Bukarest főterén, és amikor Ceaușescu az elnöki palota erkélyéről szólni próbált, beléfojtották a szót és kifütyülték. A diktátor ezután helikopteren elmenekült, de elfogták. Rendszere megbukott, a kormány lemondott. Romániából ezt megelőzően tízezrek menekültek külföldre, Magyarországra és Szegedre. Az ő életük, sorsuk szorosan összefonódott a miénkkel. De ki is volt valójában a „Kárpátok Géniusza”, Nicolae Ceaușescu?
FIGYELEM! A cikk megrázó képeket és videókat tartalmaz, 16 éven aluliaknak nem ajánlott!!!



... a semmiből jöttél..., s a Semmivé lettél ! ...
... ai venit de nicăieri , şi au evaporat !...

A diktátor eredetileg egy, a Római Köztársaság alatt bevezetett tisztség volt. Viselőjét a szenátus ruházhatta fel teljhatalommal, kizárólag katonai vészhelyzet esetén. A történelem egyik legemlékezetesebb diktátora Camillus volt, a leghírhedtebb a fél arisztokráciát legyilkoltató Sulla, s talán a legnagyobb Julius Caesar. Ők még büszkén viselték ezt a címet, ám az újkori diktátorok szívesebben hívták magukat államfőnek, elnöknek, netán pártjuk főtitkárának.

Út a hatalomba

„Ceau” 1918-ban született egy Isten háta mögötti kis Olt megyei faluban Scorniceștiben, egy részeges pásztor és egy egyszerű parasztlány gyermekeként. Apja, Andruță Ceaușescu (1886-1969), Polovragiból (Vrancea megye) származó pásztor volt. Elég gyakran megverte a feleségét és a gyerekeit] Miután Scorniceștibe költözött, egy szerény házban élt családjával. Támogatta a Nemzeti Parasztpárt színeiben politizáló Ion Mihalachet, aki egy ideig Scornicești polgármestere volt.
Nicolae alig végzett el néhány elemit, azt is csak bukdácsolva, majd 11 éves korában Bukarestbe ment, és cipészinasként vállalt munkát. 1932-ben belépett a Román Kommunista Pártba, mely akkoriban illegális szervezetnek számított. Részt vett az Antonescu-rezsim elleni harcban. Többször is letartóztatták kommunista eszmék terjesztéséért. 1936-ban bezárták a Doftána börtönbe. Szabadulása után nem sokkal, 1940-ben ismét letartóztatták és bebörtönözték. 1943-ban átszállították a zsilvásárhelyi börtönbe, ahol Gheorghe Gheorghiu-Dej cellatársa és védence volt.

Elena a diktátor-hitves

A II. világháború alatt már az Ifjú Kommunista Szövetség vezetőjévé választják, és a háború végén veszi feleségül a később szinte nála is hírhedtebbé vált Elena Petrescu-t, akivel 1939-ben ismerkedett meg. Három gyerekük született, Valentin Ceaușescu (1948–), Zoe (Zoia) Ceaușescu (1949–2006) és Nicu Ceaușescu (1951–1996).
Elena, a diktátor-hitves
Ceaușescu a béke első éveiben többféle, egyre magasabb funkciót kap. Kétszer is volt miniszterhelyettes, majd Ghiorghiu-Dej alatt már az ország második embere lett. Dej halála után 1965-ben hamar főtitkárrá választják, és innentől kezdve évtizedeken át minden magán viseli „keze nyomát”. Hamar megmutatja, hogy független „Nagy Romániát” akar, képes kivonni magát a Varsói szerződés alól, és azzal vágódik be a nyugatnál, hogy elítéli Csehszlovákia 1968-as megszállását. Azt pedig, hogy őt „jó kommunistának” tartsák a fejlett országok, azzal sikerült végképp elérnie, hogy visszafizette Románia teljes államadósságát, és nem érdekelte az sem, hogy ezzel a teljes csődbe taszította az országot. Sokáig szállóige volt az országban a „diktátorné”, Elena kijelentése, amely szerint akkor is megfizetik a tartozást, „ha a nép füvet eszik.”
És a nép valóban kis híján füvet evett, a jegyre adott jelentéktelen fejadagokon kívül semmit nem lehetett kapni az országban. Románok és magyarok együtt éheztek-fáztak, a közös szenvedést csak a szisztematikusan felszított magyargyűlölet törte meg.

Börtönből a csúcsra

1944-ben megszökött a börtönből, majd a Kommunista Ifjúsági Szövetség titkára lett. 1947-ben mezőgazdasági, 1950-54 közt honvédelmi miniszterhelyettes, Gheorghiu-Dej alatt a politikai bizottság tagja, a központi bizottság titkára volt, majd a párthierarchia második embere lett. 1965-ben, Gheorghiu-Dej halála után, követte őt a kommunista párt élén, mint titkár, majd főtitkár. 1967-től az Államtanács elnökévé, államfővé is megválasztották. Független, nacionalista politikájával nagy népszerűséget szerzett. 1958-ban elérte a szovjet csapatok Romániából való kivonását, az 1960-as években pedig gyakorlatilag megszüntette a román részvételt a Varsói Szerződés katonai szövetségében.
Elítélte az 1968-as csehszlovákiai bevonulást és az 1979-es afganisztáni szovjet beavatkozást. 1974-ben a köztársasági elnöki hivatal létrehozásával tovább növelte centralizált, diktatórikus hatalmát. Korlátozta a szólás- és sajtószabadságot, elnyomta az ellenzéket, ellenfeleit a hatalomból kiszorította. Gazdaságpolitikai céljaként az ország hatalmas külföldi adósságainak visszafizetését tűzte ki. A cél megvalósítása drasztikus élelmiszer-, üzemanyag-, energia- és gyógyszerhiányhoz vezetett, az ország az éhínség közelébe, a gazdaság az összeomlás szélére került.

A személyi kultusz

Nixon és Ceaușescu
Az 1970-es években meghirdetett homogenizálási programja a nemzetiségek asszimilációját, a teljes elrománosítást célozta. Település-szisztematizálási programja is részben a magyar nemzetiségű lakosság gyökereinek felszámolására irányult. Széles körű személyi kultuszt épített ki, Conducatornak (Vezérnek), a Kárpátok Géniuszának neveztette magát, feleségét, Elenát miniszterelnök-helyettessé tette meg, s 400 rokonukat helyezték magas párt- és állami tisztségekbe.
Ceaușescu, miközben „páholynak játszott” nyugat felé, Nixonnal parádézott, és tüntetően küldöttséget menesztett a Szovjetunió által bojkottált 1984-es Los Angeles-i Olimpiára, gyilkos indulattal romboltatta a főleg magyarlakta falvakat, igyekezett az erdélyi magyarságot és történelmüket is eltüntetni. Jaj volt annak, aki csak egy szóval is panaszkodott ez ellen, a nép körében rengeteg mendemonda terjengett a Securitate által titkos kamrákban, bunkerekben halálra vert áldozatokról, akiknek minden bűne az volt, hogy szidni merte a Vezért. Ebben nem tett különbséget népe és az általa oly erősen gyűlölt magyarság között, egyformán hurcoltatta el, gyilkoltatta meg az ellene szót emelőket.
Feleségével, az ország tudományos életét irányító Elena Ceaușescu együtt számos nyugati egyetem díszdoktorává avatták, Elenát például jeles vegyésznek kiáltották ki, ám köztudott, hogy semmilyen felsőfokú tanintézményt nem végzett el. Számtalan könyv, vers, film, festmény készült a mindenható diktátor és felesége magasztalására, sőt még az iskolai tankönyvekben is szerepelnie kellett a képének. Ezek ellenére saját népe körében leírhatatlan gyűlölet övezte, amit még a sokszor a sztálini mintát is túlszárnyaló személyi kultusz sem tudott minden esetben palástolni.
Személyes kezdeményezése volt a „Megéneklünk, Románia” (Cîntarea României) fesztiválok szervezése. Abból a célból, hogy a román népet ismét naggyá tegye, megtiltotta a fogamzásgátlók használatát. Ennek eredményeképp nyomorúságos árvaházak teltek meg a nem kívánt gyermekekkel, illetve sok gyermek megfertőződött az AIDS-szel. A 80-as években már olyan törvényt hoztak, hogy a hetvenévesnél idősebb betegek nem részesülhettek kórházi vagy háziorvosi kezelésben.



Minden hivatalos román újság, rádióadó, televízió nap mint nap megemlítette és dicsérte az ő és felesége nevét. Minden román könyvesboltban, de még kisebb könyveket is árusító standokon ott voltak a művei. A neki tulajdonított életmű több száz különféle terjedelmű könyvből, esszéből, iratból és egyéb más írásokból állt, amelyekben „igazolni” próbálták mindenki előtt, hogy mély erkölcsiséggel bír, humanista, emberszerető, tudása egekbe törő, hihetetlen a realitásérzéke, bölcs és tévedhetetlen. Valószínűtlen azonban, hogy ennyi könyvet képes lett volna ő vagy akár felesége megírni. Odáig mentek mindezzel, hogy a könyveket programszerűen több nyelvre lefordíttatták és külföldön is terjesztették, hogy a külső közvéleményt is igyekezzenek megtéveszteni.
A Ceaușescu házaspár a saját születésnapjából nemzeti ünnepet csinált, amely más diktátoroknál is jellemző volt. Ilyenkor pompázatos lakomákat tartottak, hatalmas vendégsereggel, miközben emberek tömegei éheztek, mert a mezőgazdasági termékeket az államadósság csökkentése érdekében mind külföldre vitték, holott a havasalföldi terület Európában is egyedülállóan termékeny talajjal rendelkezik.

A Ceaușescu-házaspár és az angol királyi család

Diktátori pompa és a nép

„Ceau” és családja a nép számára mesebeli, felfoghatatlan pompában élt. Nem csak környezetében pazarolt esztelenül – rezidenciájában még a wc is aranyból volt ”, de az országot is tékozlásba taszította. Miközben népe éhezett, addig „hőn szeretett vezére” grandiózus, ugyanakkor hihetetlenül giccses és ízléstelen építkezéseket rendelt el országszerte, kiváltképp a fővárosban, Bukarestben. Komolyan gondolta, hogy nagy, meghatározó országgá teszi Romániát, semmilyen ellenérvet nem hallott meg. Tervei között szerepelt az is, hogy bankot alapít arab tőkével a harmadik világ számára, de egyik napról a másikra azt is kitalálta, hogy az egész főváros napi élelmezését megoldja egyetlen hatalmas menzával. Az épület el is készült, de hasznosításába már közbeszólt a forradalom.
Ceaușescu palotája – ma a román parlament épülete

A hetvenes években külön luxusvonatot készíttetett magának és feleségének, az akkori teljes komforttal és kényelemmel, valamint teljes felszereltséggel. Maga a vonat szerkezete csak sejteti, mekkora anyagi erőfeszítéseket öltek mindebbe bele, amikor az országban már elmélyülőben volt a nyomor. A diktátor paranoiáját tükrözi vissza, hogy milyen pontos, aprólékos biztonsági felszerelésekkel látták el a vonatot, amelyben soha nem látott méretű volt a luxus. A többi politikusnak és az újságíróknak ugyan nem tartottak fenn ilyen részleget, ám a nekik készült kocsik is megfeleltek az egyszerűbb luxusvonatoknak, amelyek Nyugaton közlekedtek.

„A Kárpátok Géniusza”

Nicolae Ceaușescu minden vitán felül életében a leggyűlöltebb, ma már – érthetetlen módon – ismét az egyik legnépszerűbb román politikus. Uralma rendkívül hosszan tartott, és mára szinte hihetetlen módon folyt, legendákkal és mendemondáktól övezve. Igaz, ugyanakkor maga a való is leginkább rémmesébe illő volt „az utolsó román király” idejében.
Ceaușescu személyi kultusza túltett mindenen, már a paródiánál is több volt: tragédia. Az írni-olvasni is alig tudó, egy-két elemi osztályt elvégző házaspárt szinte naponta tüntették ki valamilyen címmel, ilyen-olyan fokozattal. Elena Ceaușescu, aki környezete szerint nem csak gonoszságban, de műveletlenségben is felülmúlta férjét, számlálatlanul kapta a tudományos címeket, kitüntetéseket, míg élete párja megelégedett a „Kárpátok Géniusza” elnevezéssel. Hőstetteiről és személyéről se szeri, se száma ódáknak, verseknek, még opera is szólt a nagy Ceaușescu házaspárhoz. Példaértékű volt „Megéneklünk, Románia” címet viselő fesztiválsorozata is, amelynek lényege a román népzene és a román néptudat volt nevetségesen giccses keretek között. Nagy Románia eszményének a népesség növelése is része volt, így betiltotta a fogamzásgátlókat és az abortuszt is, ezzel dugig tömve az ország árvaházait.

Az állami- és pártvezetésben

Miután Romániában a kommunisták hatalomra kerültek, 1947-ben először mezőgazdasági, majd 1950–54 közt honvédelmi miniszterhelyettes lett, Gheorghiu-Dej alatt a politikai bizottság tagja, a központi bizottság titkára volt, majd a párthierarchia második embere lett.
1965-ben, Gheorghiu-Dej halála után követte őt a kommunista párt élén, mint titkár, majd főtitkár. 1967-től az Államtanács elnökévé, államfővé is megválasztották. Független, nacionalista politikájával nagy népszerűséget szerzett. Az 1960-as években gyakorlatilag megszüntette a román részvételt a Varsói Szerződés katonai szövetségében.
Ceaușescu és Gorbacsov
Legnagyobb népszerűségét akkor érte el, amikor a keleti tömb országai közül egyedüliként elítélte Csehszlovákia 1968-as megszállását. Augusztus 21-én Bukarestben százezres népgyűlésen bírálta a bevonulást, a belügyekbe való beavatkozást, ugyanakkor hitet tett amellett, hogy a szocialista országok tárgyalások útján fogják rendezni a helyzetet. Ezzel a gesztusával elnyerte a nyugati országok szimpátiáját.
A román diktátor egyike volt a keleti blokk azon kevés politikusainak, akiket nyugaton a „jó kommunisták” közé soroltak. Külföldi népszerűségét egyrészt az ország államadóssága visszatörlesztésének (amivel végképp nyomorba taszította országát, mert minden elképzelhető megtermelt dolgot a visszafizetésre fordítottak, és ez alapvető cikkek megvonását jelentette a lakosságtól), másrészt pedig annak köszönhette, hogy a szocialista országok közül Jugoszlávia és Kína mellett Románia is küldött sportolókat a Szovjetunió által bojkottált 1984-es Los Angeles-i olimpiára.

Magyarellenesség, falurombolás

1988. április 29-én Ceaușescu bejelentette, hogy az ezredfordulóig végrehajtják a település-szisztemalizálási tervet. Ez a „szisztemalizálás” nemcsak a falvakat, hanem az erdélyi városokat és a magyarlakta falvakat is érintette. Június 27-én Budapesten 40-50 ezren tiltakoznak a Hősök terén a tervezett falurombolás ellen. Másnap válaszként Bukarest – egyoldalú döntésként – bezárta a kolozsvári magyar konzulátust. Végül augusztus 28-án Aradon találkozott Grósz Károly és Ceaușescu, de a több mint 8 órás megbeszélés nem hozott eredményt.


Nagyszabású építkezések – az adósság nélküli ország

Ceaușescu országa kilátástalan gazdasági helyzetét figyelmen kívül hagyva, nagyszabású építkezésekbe kezdett a fővárosban, hogy saját megalomán ízlése szerint formálja át: a város központjában egész kerületeket dózeroltatott el, hogy helyükbe a diktatúrának kedves szocialista-realista stílusú épületeket emeljen. Miközben az ország népe éhezett, Ceaușescu egy mesterséges dombon márványpalotát építtetett magának, melyet a párizsi Champs-Élyséesnél pár méterrel szélesebb sugárút köt össze a városközponttal. Hasonló stílusban építtette felesége számára a Tudományos Akadémiát és a Nemzeti Könyvtárat is, bár az utóbbi átadását már elsöpörte az 1989-es forradalom. A román fővárosra mind a mai napig rányomja bélyegét a diktátor építészeti stílusa, bár az utóbbi években komoly beruházások indultak a város korszerűsítésére.
Ceaușescu tervei között szerepelt, hogy a város lakóinak napi élelmezését központilag, a Nagy Bukaresti Menzán bonyolítsa le. Ez sem valósulhatott meg, de a 20 emeletes szerkezetkész Menzát csak a közelmúltban bontották le.
Miután Románia 1989 tavaszán teljes mértékben visszafizette a külföldi adósságát, a diktátor azt tervezte, hogy bankot alapít a harmadik világ országainak, főleg arab tőke felhasználásával, megkerülve így a kizsákmányolónak tartott nemzetközi pénzügyi intézményeket. Erről a tervéről a diktátor testvérének, Marinnak (aki a bécsi kereskedelmi képviseletet vezette 17 éven át) a lánya számolt be egy interjúban.
Paradox módon utódai vívták ki számára népe szeretetét. Mára Románia sokat felejtett, sokan tartják ma is jó vezetőnek, nagy politikusnak. A vállalatok is hasznot húznak belőle, reklámoztak már arcával édességet, mobiltelefont, sőt gumióvszert is.

A forradalom

Az 1980-as évek második felében tömegbázisát, külső és belső támogatását egyaránt elvesztette, hatalmát csak a Securitate, a biztonsági szolgálat rémuralma tartotta fenn. 1989. december 16-án Temesvárott a lakosság megakadályozta Tőkés László ellenzéki református lelkész letartóztatását. A következő napokban ezrek tüntettek, követelve Nicolae Ceaușescu állampárti vezető lemondását. A tüntetések átterjedtek Bukarestre és az ország többi vidékére is.
A megmozdulásokból pár nap alatt felkelés lett, majd az események forradalommá szélesedtek. December 22-én ezrek gyűltek össze a fővárosban, s amikor Ceaușescu az elnöki palota erkélyéről szólni próbált, beléfojtották a szót és kifütyülték. A tömeg elfoglalta a televíziót, a kivezényelt katonaság átállt az oldalukra, és ezután több városban tűzharcot vívtak a Securitate-val. A diktátor ezután helikopteren elmenekült, de elfogták. Rendszere megbukott, a kormány lemondott, s a volt pártmunkás, Ion Iliescu vezetésével megalakult a Nemzeti Megmentési Front.

A bíróság

A korábban mindenható diktátor hatalma órák alatt semmivé foszlott és feleségével együtt helikopteren menekült el Bukarestből. A forradalom oldalára átállt hadsereg légi irányítása azonban légtérzárat rendelt el, ezért le kellett szállniuk. Gyalog indultak a közeli Târgoviște városába, ahol egy kutatóállomáshoz nyitottak be. A vállalat emberei értesítették a rendőrséget, akik elfogták és a helyi laktanyába szállították őket.
Ion Iliescu, a Bukarestben hatalomra került Nemzeti Megmentési Front elnöke december 24-én rendeletet adott ki egy rögtönítélő katonai bíróság felállításáról, melynek feladata a Ceaușescu-pár perének lefolytatása volt. A sebtében felállított rögtönítélő bíróság december 25-én a párt a román nép ellen elkövetett bűneiért és a nemzetgazdaság tönkretételéért halálra ítélte, és azonnal ki is végezte őket az épület udvarán. A pert a pár nappal korábban öngyilkosságot elkövetett Vasile Milea helyére maga Ceaușescu által kinevezett, de a forradalom pártjára állt honvédelmi miniszter, Victor Atanasie Stănculescu tábornok részvételével folytatták le. A bíróság tagja volt még Gelu Voican-Voiculescu (aki a Nemzeti Megmentési Front alelnöke lett), Virgil Măgureanu (aki az 1990. márciusi marosvásárhelyi események után újjáalakuló titkosszolgálat főnöke lett), és mások.

A kivégzés

A kivégzés olyan gyorsított menetben történt, hogy a tárgyalás egészét rögzítő tévéstábnak nem maradt ideje áramellátást biztosítani a külső helyszínen. Bár egy kamerával így is rögzítették a kivégzés pillanatait, az utóbb nyilvánosságra került felvételekről mintegy öt perc, maga a kivégzés és az utána következő percek hiányoztak – e körülmény utóbb mindenféle spekulációkat és legendákat szült. A kivégzés után másfél évvel a hiányzó részlet ugyancsak nyilvánosságra került.
A holttesteket álnéven temették el egy bukaresti temetőben, nehogy meggyalázzák őket; ma azonban már valódi nevük szerepel a sírkövön.

A kivégzés (16 éven aluliaknak nem ajánlott!)




Ceaușescu után

A Ceaușescu névből több romániai párt próbált politikai tőkét faragni. A Ceaușescu-házaspár gyerekeit, Zoet és Valentint többször felkérték, hogy a nevük miatt csatlakozzanak valamelyik párthoz. Emellett több reklámügynökség is felhasználta képét: „reklámozott” már mobiltelefon-társaságot, rumos csokoládét, gumiabroncsot, állatvédő egyesületet, sőt, óvszert is.
A forradalom óta eltelt több mint 20 év után a Ceaușescu-kultusz újra hódít Romániában. A romániai Soros Alapítvány 2007-es felmérése szerint a román állampolgárok egynegyede Nicolae Ceaușescut tartja az eddigi legjobb román politikusnak. Egy 2009-es CURS-felmérés szerint a románok 83%-a úgy tartja, hogy Ceaușescu nem volt rossz vezető. Az egykori államelnök, diktátor tehát jó eséllyel indulna a romániai elnökválasztáson. 2010 júliusában gyermekeik kérésére kihantolták a Ceaușescu-házaspár feltételezett sírját, hogy DNS-vizsgálattal azonosítsák a maradványokat.

A klozett-elmélet

A mai napig nem tudható biztosan, mikor, ki és hogyan döntött Ceauşescuék kivégzéséről. Az egyik szemtanú Mihai Montanu, aki a Nemzeti Megmentési Front kötelékében tűnt fel 1989-1990 fordulóján, állítja: már a diktátor-házaspár pere előtt eldőlt, hogy Ceauşescuéknak meg kell halniuk.
A döntés nem akárhol született: az 1989. december 22-én, szintén máig tisztázatlan körülmények között elhunyt honvédelmi miniszter, Vasile Milea irodája mögött: a wc-ben. Montanu azt állítja, hogy a kivégzésről itt egyeztetett Gelu Voican Voiculescu, Silviu Brucan, Ion Iliescu, Victor Stănculescu és Virgil Măgureanu.
A fülkébe kettesével vonultak el a tanú visszaemlékezései szerint az érintettek, és az egyeztetés alatt végig hangosan zubogva folyt a víz. A wc-ítélet körülményeit megerősíti Gelu Voican Voiculescu:
„December 24-e volt a döntő pillanat. Kettesével léptünk be Milea fürdőjébe, suttogva vitatkoztunk a vízcsobogás hangjai mögé bújva. Én azt javasoltam, csendben és gyorsan végezzük ki Ceauşescuékat, és hantoljuk is el úgy, mint Zelea Codreanut” – idézi a résztvevő szavait Grigore Cartianu a Sfârşitul Ceauşeştilor (Ceauşescuék vége) című munkájában, amely a December 89 bizottság jegyzőkönyveit is tartalmazza.

A törvényes látszat fenntartása

Gelu Voican Voiculescu gyors eljárásra vonatkozó javaslatát a döntéshozók végül csak részben fogadták el, a törvényes látszat fenntartását fontosnak tartották. Ezért december 24-ről 25-re virradóan az ítélethozó testület toborzásával telt az éjszaka. December 25-e reggelén egy teljes bírói testület összeállt, védőügyvédekkel egyetemben, a sebtében összeterelt emberek Târgoviştere indulnak: itt tartották őrizetben Nicolae és Elena Ceauşescut.
Öt óra telik el, mire a per elkezdődhet, 13 órakor helikopter szállítja a törvényszék tagjait a tetthelyre. A tárgyalás előtt 13 óra 10 perckor orvosi vizsgálaton esnek át Ceauşescuék, az ellenőrzést szintén a Stănculescu által verbuvált szakértők végzik. A látlelet gyorsan elkészül, 13 óra 20 perckor kezdetét veszi, majd 14 óra 30 perckor véget is ér a tárgyalás.
Az ítélet szintén rekordidő alatt születik: 14 óra 40 perckor már ismertetik is a halálos ítéletet, majd újabb tíz perc múlva megtörténik a kivégzés. 15 órakor egy helikopter fedélzetén indítják útra a holttesteket Bukarest felé, a jármű a Steaua stadionhoz tartozó területen száll le, de 25-én délután még senki sem tudja, mi lesz a sorsa a házaspár holttestének.

Kivégzés egyenes adásban?

A legnagyobb kérdés – amelyre egy 2010-ben elkezdődött nyomozás adhat választ –, arra vonatkozik, mitől is halt meg tulajdonképpen Nicolae és Elena Ceauşescu. Bár a kivégzésről szóló film bejárta a világot, annak első perceit nem rögzítette a kamera. A Stănculescu által megbízott katona-operatőr Ion Baiu arra hivatkozott, hogy a felvevőgép akkumulátorai lemerültek, fel kellett ezeket tölteni, ezért kezdődik a dokumentum a döntő pillanatok nélkül.
A másik magyarázat a csonkított felvételre az, hogy Sergiu Nicolaescu filmrendező azét vágta meg a filmet ily módon, hogy ne lehessen felismerni az ítélethozatalban és kivégzésben résztvevőket. A vágott és a teljes verzió is fennmaradt, ám az utóbbi csonkolva, ez az egy, a kivégzés kezdetét rögzítő momentum sosem került elő.
A hogyan kérdés azért sem mellékes, mert a korábban említett honvédelmi miniszter Vasile Milea „öngyilkosságával” kapcsolatban is felmerült: tulajdonképpen gyilkosság áldozata lett a magas rangú tisztségviselő. 2005-ben exhumálták a Milea testét, de a hosszas kórboncnoki vizsgálat nem tudott választ adni a miértekre és hogyanokra, a szakértői jelentés szerint a csontváz annyira rossz állapotban került elő, hogy nem lehet egyértelműen kideríteni a halál okát.
Milea „rituális” halálával kapcsoltban az is érdekes, hogy teste mellett ott volt külön üvegben eltemetve, elvileg preparálva a szíve, de mire a 2005-ös exhumálásra sor került, a tároló üveg összetört, így ez a szerv is megsemmisült.

Temetetlen diktátorok

A holttestek hosszas hányódásának történetét sem sikerült még teljes egészében rekonstruálni. A szállítással megbízott katonák egyike, Octavian Gheorghiu arról számolt be, hogy Bukarestben tanácstalanul várták a sötétedést, hogy a helikopterből a hullákat zavartalanul kiemelhessék. A sátorlapba csomagolt testek teljesen kivéreztek, az is gondot okozott a szállítóknak hogyan fogják meg és emeljék le a vértől átázott, sátorlapba csomagolt hullákat, amelyeket végül egy homokbucka mögé gurítottak, majd két katona őrzésére bíztak.

Mindez kapkodva, fejetlenül történhetett, mert a hullák mellé állított százados és a főtörzsőrmester megijedt a feladattól, és egyszerűen kereket oldott. A két test, amelyen évtizedeken át az ország sorsa múlott, egyszerűen elkallódott a sportpályán, és csak másnap virradatkor találtak rájuk a keresésükre induló Stănculescuék.
A biztonság kedvéért 26-án kisebb tehergépkocsival szállították át a holttesteket a bukaresti katonakórházba, ahol a négy nappal korábban elhunyt Milea mellett találtak számukra helyet. A temetésről azonban még mindig nem gondoskodott senki, a halálos ítélet meghozatalában és a kivégzésben résztvevők ugyanis éppen kormányt alakítottak.
Végül Gelu Voican Voiculescu, a Petre Roman-kormány miniszterelnök-helyettese látta el ezt a feladatot. Az érintett a temetés körülményeire így emlékszik vissza:
„December 28-án találkoztunk a kormány tagjaival, ekkor dőlt el, hogy Petre Roman legyen a miniszterelnök. December 29-én kérdeztem rá, hogy akkor most mi legyen a hullákkal? Roman csak annyit válaszolt: old meg valahogy! Végül 30-án telefonáltam rá Stănculescura, hogy most már aztán tennünk kell valamit. Csakhogy a temetéshez hivatalos papírokra volt szükség, és ilyeneknek nem voltam birtokában.”
Végül Stănculescu fordult az Igazságügyi Orvostani Intézethez, hogy „intézkedjen”. Gondot a személyi adatok rögzítése jelentett: nem tudták például, mi Ceauşescu anyjának a neve. Végül 30-án, 15 óra körül szállították el a holttesteket a bukaresti Katonai Kórházból, ahol a két holttest fiktív néven volt tárolva.
A temetést az az operatőr filmezte, aki a kivégzést is, a sírt azonnal betonba öntötték, bevallottan azzal a céllal, hogy ne lehessen azonosítani. A fejfákra először szintén fiktív nevek kerültek: Enache ezredes szerepelt Nicolae Ceauşescu fejfáján, és Petrescu alezredes Elena fejfáján. Helyhiány miatt nem is egymás mellé temették a házaspárt. A két sírt harminc méter választotta el egymástól.

Az exhumálás

Zoe Ceauşescu, a diktátor-házaspár lánya, az elmúlt két évtizedben nagyon sokszor adott hangot kételyének, hogy tényleg a szüleit rejtik-e a sírhantok. A történet szempontjából érdekes adalék, hogy a temetésről hanyagul rendelkező Petre Roman volt Zoe Ceauşescu egyik első udvarlója, a kapcsolatot azonban a szülők élesen ellenezték.
Zoe Ceauşescu többször kérte a kihantolást, 2005 áprilisában ki akarta váltani szülei sírhelyét, de a temetőgondnokság ezt elutasította arra hivatkozva, hogy semmilyen dokumentum nem bizonyítja, hogy valóban szüleit temették oda. Ugyanerre hivatkozva a bíróság is elutasította a kérést, de kötelezte a védelmi minisztériumot, hogy bizonyítsa be: valóban a kivégzett diktátor és felesége nyugszik ott.
Az elmúlt években nem történt előrelépés az ügyben. Zoe Ceauşescu halálát követően férje, illetve Valentin, a házaspár kisebbik fia érte el, hogy kihantolhassák a maradványokat. A hozzátartozók azzal fenyegetnek, hogy ha kiderül, nem a házaspár nyugszik a sírhelyen, akkor pert indítanak az állam ellen.
A fiktív néven eltemetett Ceauşescu házaspár sírhelye a titkolózás ellenére kultikus hellyé vált. 1990-ben még az is felmerült, hogy a két holttestet a bukaresti Ghencea temetőből – ismét titokban – átszállítják a Domneşti temetőbe, ezt azonban Voiculescu tagadja.
A holttestek hollétét valószínűleg a december végi kapkodás miatt nem sikerült titokban tartani, már 1990 elején mindenki tudta, a Ghencea temetőben hol nyugszanak Ceauşescuék. A sírokról többen is gondoskodtak, de Zoe Ceauşescu sosem látogatott ki ide, élete végéig tagadta, hogy oda lennének elhantolva a szülei.
A diktátor lányát letartóztatták 1989 végén és csak 1990 augusztusában szabadult, ekkor nézte végig a szülei kivégzését dokumentáló filmet is. Az ítélethozatal, a kivégzés, valamint a temetés körülményeit megismerve kezdett majdnem két évtizedes harcába, hogy tisztázza mi is történt a szüleivel.
Ceauşescu sírjára három, saját nevét tartalmazó kereszt is került az elmúlt évek során, az egyiket az RKP utódszervezete állította. Évről évre nosztalgikus megemlékezések színhelyévé vált a síremlék. Nicolae Ceauşescu földi maradványai viszonylag jó állapotban kerültek elő, golyók lyuggatta nadrágja is felismerhetően került felszínre. Elena Ceauşescu maradványai azonban, akit egy fa tövébe, meglehetősen nedves helyre temettek, alig rekonstruálhatóak.
Az azonosítást a DNS minták összevetése révén végezték el: Valentin Ceauşescu, és Ioan Ceauşescu – Nicolae Ceauşescu 78 éves öccse – genetikai állományát használják referenciaként.

Forrás: manno.ro, Wikipédia


A tárgyalás és a kivégzés magyar szinkronnal – MTV1, Panoráma 1990
(16 éven aluliaknak nem ajánlott!)
 
1. rész
2. rész
3. rész
4. rész
5. rész
6. rész
7. rész
8. rész
9. rész


2015. szeptember 6., vasárnap

A szegedi vízimalmok – Hajómalmok a Tiszán

A Tiszán és a Maroson sok fát is szállítottak az erdélyi és máramarosi tölgy- és fenyőerdőkből, ami kiváló nyersanyag volt a vízimalomépítéshez, így válhatott ez a foglalatosság Szeged népének egyik hagyományos iparává. Juhász Antal írása nyomán (Szegedi Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1958-1959. 127-141. p.) megismerhetjük a vízimalmokat, és a molnárok életét.
„...Tápé alatt halkan forog a malom
körülötte csönd van, csönd és nyugalom ...”
Juhász Gyula: Vízimalom


Szeged történeti fejlődésében döntő jelentőségű, hogy a város folyó mellett települt. Az itt letelepült lakosság elsősorban olyan foglalkozásokat választott magának, amilyeneket a kedvező földrajzi helyzet lehetővé tett. A halászat mellett már az Árpád-házi királyok korában jelentős méreteket öltött a hajózás és ezzel összefüggően valószínűleg a hajóépítés is.

A víz ereje

Miután 1222-ben II. András Szegedet országos sótárrá tette, az erdélyi só szállítása révén megnövekedett Szeged vízi forgalma. A hajózást élénkítette a gazdag szegedi polgárok szerémségi borainak szállítása is. A munkamegosztás kialakulása után, amikor már nem maga a termelő őrölte meg kezdetleges kis őrlőkövén a megtermelt gabonát, hanem a gabonaőrlés külön mesterséggé vált, e mesterség munkaeszközeit a folyóvíz energiájának felhasználására építették.
Szegeden a ló erejét hasznosító szárazmalmokon kívül a Tisza vízierejének kihasználása volt a legcélszerűbb eljárás, amit évszázadokkal ezelőtt, az akkori őrlési technika mellett alkalmazhattak.
Az első szegedi vízimalom megjelenésének időpontját ma már nagyon nehéz kideríteni. Annyi azonban bizonyos, hogy a molnárság régi foglalkozás lehetett, mert az 1522. évi egyházi tizedlajstromban hét „Mónár” nevű adózóra bukkanunk. Ebből persze nem következik, hogy az 1500-as évek elején csak ennyi molnár volt a városban, hiszen a családnevek nem mindig a foglalkozás emlékét őrizték meg. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy abban az időben még elterjedt lehetett a gabona házi őrlése is.

A török uralom

A török uralom általában visszavetette a régi mesterségek fejlődését. A lakosság egy része elmenekült, vagy a környékbeli erdőkben, nádasokban bujdosott, így a szükséglet csökkent, bár az ittlakók élelmezéséhez továbbra is szükség volt néhány malom működésére. Az 1550-es török defter szerint Szegeden 24 kerék után adóztak, és a kincstár malomjövedelme 1200 akcséra rúgott. Sajnos nem tudjuk, mennyi volt ezek közül a vízi- és szárazmalom. A vízimalomépítés és a vízimolnárság a hódoltság után vehetett nagyobb lendületet, amikor az elmenekült lakosság visszatért, és megkezdte a földművelő munkát.

Vízimolnárok és a malomépítés

A hódoltság utáni 1719-es adóösszeírás már 93 malmot talált Szegeden, azonban még itt sem tudjuk a vízimalmok és a szárazmalmok számarányát. A vízimalmokra vonatkozóan az első biztos adat a molnárok 1721. évi eskümintája, amelynek a szövegéből kiderül, hogy azok csak vízimolnárok lehettek. A tanácsi jegyzőkönyv szerint 14 gazda vízimolnárja tett esküt, ami arra vall, hogy ekkor ennyi vízimalom őrölt a Tiszán. Ettől kezdve csaknem évről évre pontos adataink vannak a szegedi vízimalmokról a korabeli conscriptiokból és népességi összeírásokból. Lássunk néhány kiragadott adatot:

1750-51 ....... 22 (Alsóváros 8, Felsőváros 11, Palánk 3)
1768-63 ....... 36 (Alsóváros 15, Felsőváros 14, Palánk 7)
1777-78 ....... 47 (Alsóváros 20, Felsőváros 15, Palánk 12)

Az adatok tehát a vízimalomipar egyenletes fejlődését bizonyítják, amit a lakosság állandó szaporodásával növekvő lisztszükséglet is szükségessé tett.
A szegedi vízimalmokat kezdetben maguk a molnárok készítették, és ők végezték a malomjavítást is. A régi iratok szerint ugyanis a molnárok „első és fő foglalkozása a malomépítés volt”, sőt mivel ügyes faragómesterek voltak, bármiféle ácsmunkát elvégeztek. A 18. század második felében azután elkülönült a molnár- és malomépítő mesterség. A két mesterség teljes különválása ezen a területen abban az időben történhetett, amikor a napóleoni háborúk alatti gabonakonjunktúra fellendítette a búzakivitelt, ami egyre több szállítóhajó építését tette szükségessé. Szegeden valóságos hajóépítő manufaktúra alakult ki, amely a fahajózás korában az ország egyik leghíresebb hajóépítő műhelye volt. A hajóépítő superok elégítették ki a helyi és vidéki vízimalomszükségletet is. A 19. század elején ez a céhen kívül álló, népi iparág még tovább fejlődött: egy 1812-es összeírás már megkülönbözteti a hajóépítőket és a malomépítőket, az előbbiek száma 192, a malomépítőké 37.

Malmok a Tiszán

„A Tiszán liszt-őrlő malom jár hetven-egy
Szárazon pediglen vagyon tsak huszon-egy”
                                                             Vedres István
A malomgyártás olyan gyorsan fejlődött, hogy a 18. század végén már 71 vízimalom őrölt a szegedi Tiszán. Ezt az adatot Vedres István, a város neves földmérő mérnöke a szegedi vízimalmokat felülvizsgáló bizottság 1798-as német nyelvű jelentéséből merítette. Az 1808-as és 1809-es adóösszeírásból csak a palánki vízimalmok számát tudjuk: itt 12 vízimalom horgonyzott, tulajdonosaik többnyire gazdag szerb és német kereskedők voltak. Két vízimalma volt Arzenovits Tamás kereskedőnek és Hódy Imre szenátornak. A superok közül Tseh Józsefnek volt két és Börcsök János faragónak egy vízimalma. Feltűnő, hogy míg az alsóvárosi és felsővárosi malomgazdák többnyire csak felét, egynegyedét bírták egy vízimalomnak, addig a gazdagabb palánki polgárok egy, néha két vízimalom tulajdonosai voltak.
A 19. század első negyedében nem szaporodott a szegedi vízimalmok száma. Ennek két fő oka lehetett. A város történetírói feljegyzik, hogy a század elején Szegedet gyakran pusztították árvizek, amik bizonyára sokáig akadályozták a malomépítést és elsüllyesztették, vagy megrongálták a védtelen helyen horgonyzó malmokat. Másrészt a régi tanácsi iratokból kiderült, hogy a vízimalmok ekkor már akadályozták a hajózást. 1828-ban 68 vízimalom őrölt a szegedi Tiszán, és a városban ugyanekkor 36 szárazmalom működött. Tehát míg a szárazmalmok száma az utolsó három évtizedben nőtt, a vízimalmok közül jónéhány elpusztult az előző századvégi állományhoz képest. Ugyanekkor 76 molnár volt a városban. A vízimalomtulajdonosok a legritkább esetben voltak egyúttal molnárok, a malomgazdák rendszerint módos kereskedők vagy iparosok, míg a molnárok a szegényebb néposztályhoz tartoztak.

Szegedi vízimalmok az országban

A múlt század elején a szegedi malomépítők már az ország más vidékeire is készítettek vízimalmokat. Szegedről vittek malmokat a felső- és alsó-Tisza, a Duna, Dráva, Száva és a Maros mentén fekvő városokba. A Maros Csanád megyei részén 1919-ben 12 vízimalom őrölt. A szegedi malomépítő ipar folyamatos termelésére és a szükségletek növekedésére utal, hogy néhány évvel később, 1828-ban már 16 vízimalom őrölt ezen a folyószakaszon.
Mohácsi hajómalmok 1890 körül
A szegedi malomépítők országos hírnevét az magyarázza, hogy ők építették a legszebb vízimalmokat. Az alsó- és felsővárosi „superplacc”-okon épült vízimalmok nemcsak pontos szerkezetükkel, építési szilárdságukkal tűntek ki, hanem csinos, mutatós külsejükkel is. Kovács János szerint „a tetszetős, szép és igazi formát 1830-tól kezdődően találjuk meg a szegedi vízimalmokon”, éppúgy, mint a hajókon. Ettől kezdve faragják ki a hajón a bőgős orrtőkét, a hajókat keskenyre építik, ezzel víz ellenében is jól tudják úsztatni. A bőgős orrtőke megjelenik a vízimalmokon is, a hajóház szép magyaros házat mintáz, a belső alkatrészeket, gerendákat fafaragványok díszítik. A szépen díszített, amellett erős, szilárd szerkezetű szegedi vízimalmok tehát kapósak voltak szerte az országban.

A vízimalmok fénykora és hanyatlása

Közben a helyi szükségletek is növekedtek. 1845-ben 79 vízimalom őrölt Szegednél a Tiszán, a század közepén Fényes Elek 80-at említ, 1859-ben pedig már 90-re emelkedett a számuk. A 19. század közepe volt a szegedi vízimalmok fénykora. Később az 50-es években alakuló, majd a kiegyezés után rohamosan fejlődő gőzmalmok versenye kiszorította a termelésből a régi technikával és lassabban őrlő vízimalmokat. A város és a környékbeli faluk lakossága a maga szükségletére egy ideig még vízimalomban őrletett, de a kivitelre kerülő lisztet már gőzmalmok őrölték. Később a fiatalok inkább gőzmalomba vitték búzájukat, mert ott gyorsabban őröltek, és a lisztet a korpától különválasztották. Egyre kevesebb lett a vízimalmok munkája, így a század harmadik negyedében újat már nem építettek, a meglevő régi malmok pedig rongálódtak, minden évben elpusztult jónéhány. Az alsóvárosi vízimalmok, ahogy a gabonaőrlésből kiszorultak, áttértek a paprikaőrlésre. A gőzmalmok versenye azonban hamarosan ott is fenyegette a vízimolnárokat. 1876-ban Dobóczky Mihály szűcsmester felépítette az első gőzerővel hajtott paprikamalmot Szegeden. Az irigy vízimolnárok bosszút is álltak rajta: háromszor gyújtották fel a malmát.
A gőzmalmok versenye miatt az 1860-as évektől kezdve folytonosan csökkent a Tiszán működő vízimalmok száma. 1876-ban már csak 76 malom őrölt. 1889-ben a koratavaszi áradáskor a zajló jég a vasúti hídnál megtorlódott, a Maroson úszó jégtáblák a jégtorlasz miatt visszaszorultak a Tiszába Tápé és Algyő felé, és ott összetörték a telelő vízimalmokat. Az öregek emlékezete szerint 13 korábban a felsővárosi és a tápai parton működő vízimalom pusztult el ekkor, összeroncsolt maradványaikat szétverték és feltüzelték. A megrongálódott vízimalmok közül hármat építettek újrai kettő a Nagyiván-testvéreké volt, egy pedig az öreg Pécskayé.
Ez a nagy pusztulás a feljegyzett számadatokban is tükröződik. A század végén, 1895. júliusában már csak 14 vízimalom működött: öt Felsővárosnál, kilenc Alsóvárosnál, de az utóbbiak közül öt nem lisztet, hanem paprikát őrölt. A századfordulóra ezekből is csupán tíz maradt: hét az alsóvárosi, három a felsővárosi Tisza-parton.

Az utolsó vízimalmok

A 20. század első évtizedében – egy idős molnár emlékezete szerint 1908-ban – egy hatalmas vihar ismét megtizedelte a vízimalmokat az alsóvárosi részen. A régebben épített malmok nem bírták az időjárás viszontagságait és elsüllyedtek. Az utolsó írásos megemlékezés még működő szegedi vízimalmokról tudomásunk szerint 1914-ból való: számuk a statisztika szerint ekkor kilenc volt. Legtöbbjükben ekkor már nem gabonát őröltek, hanem Alsóvároson, a Boszorkány szigetnél levő malmokban paprikát, a felsővárosi és tápai malmokban pedig kukoricát. Idős falusi emberek, akik ragaszkodtak a megszokott korpás liszthez, búzájukat még ekkor is vízimalomban őrlették, de ilyenek egyre kevesebben maradtak. Az utolsó időkben, amikor már nem volt állandóan őrölnivaló, Iván Pista bácsi, a Lippai fatelepnél horgonyzó vízimalom molnárja borsot és cimetet őrölt a szegedi nagykereskedőknek. A vállalkozás azt mutatja, hogy az utolsó vízimolnárok minden lehető módon megpróbálták fenntartani malmukat, amíg csak tudták, pedig a vízimolnárság akkoriban már eléggé szűkös kenyeret nyújthatott.
A 19. század végén nyolc malom őrölt a Boszorkányszigetnél, hat a felsővárosi Tisza-parton és kettő Tápé alatt. Később, az 1900-as években a Boszorkány szigetnél már csak három malom őrölt, ugyancsak három Felsővárosnál és egy Tápén. Az egyik alsóvárosi vízimalomnak Csonka Bukusza Tanács Ignác, a híres bőrdudás volt a molnárja, akinek az emlékét Juhász Gyula szép költeményben tette örökéletűvé.
A Bukusza-családban éppúgy, mint másutt is, öröklődött a molnármesterség, és így testvére, Csonka Vince és annak a fia is vízimolnár lett. Egy másik malom Dóczi Józsefé volt. Ezeket a malmokat a paprikaőrlés tartotta fenn egészen az első világháború idejéig. Bár ebben az időben Alsóvároson már működött több gőzerővel hajtott paprikamalom, a paprikaőrlést részben még a vízimalmokban végezték. Az alsóvárosi paprikakufák azért kedvelték jobban a vízimalmi őrlést, mert a vízimolnárok finomabbra meg tudták őrni a paprikát, és az nem vesztette el zsírtartalmát. A vízimalomban őrölt paprikát őrlés után megszitálták, ezt rendszerint a paprikakikészítő lánya csinálta.

A felsővárosi malmok

A felsővárosi vízimalmok két helyen horgonyoztak: a régi sóházak előtt, és a volt Lippai fateleptől 50 méterre levő „rámpánál”. A 19. század végén – amikor itt még hat vízimalom kereke forgott – három volt a sóházaknál és három a Lippainál. A sóházak előtt őrölt egy Talpay nevezetű molnár, aki aratás után rendszerint elvitte a vízimalmát Tápéra, a tápaiak búzáját őrölni.
A volt Lippai fatelepnél – ma a Tisza-palota áll a helyén – ma is megvan a töltésről a Tisza árterén keresztül a nyári mederhez vezető lejáró, amit a nép „mónárjáró”-nak nevezett. De hívták „Eszös rampá”-nak is hívták, mert régebben egy Eszes nevezetű molnár dolgozott az egyik malomban. A Nagyiván-testvéreknek (Iván néven emlegetik őket), Sárosi Péternek és Pécskaynak volt itt vízimalma.
A tulajdonviszonyokat nehéz pontosan megállapítani, mert rendszerint többnek, legalább kettőnek volt egy malma (egyik a gazda, másik a molnár), ugyanakkor a tulajdonjog gyakran cserélődött. Az Iván-testvérek négyen voltak vízimolnárok: Pista, Pali, Jóska és Miska, kettő-kettőjüknek volt egy-egy malma. Sárosi Péternek az 1889-es áradás előtt Lippai Imrével volt közös vízimalma. Ezt a zajló jég tönkretette, az öreg Sárosi azonban nem hagyott fel a vízi-molnárkodással, hanem épített magának egy új malmot, amin tovább folytatta a mesterségét.
A felsővárosi vízimalmok közül legtovább az Iván Pista malma működött. Az első világháború idején még megvolt, sőt egy felsővárosi ember úgy emlékszik: „Tizennyócba még hozott apám kukoricát őrőni az Iván Pista malmába.” Az öregek tanúvallomása szerint ez volt az utolsó vízimalom a szegedi Tiszán. Úgy pusztult el, hogy a jégzajlás elől partrahúzták, és amikor tavasszal rohamosan kezdett apadni a víz, belezuhant egy parti gödörbe és összetört. Hasonló sorsra jutott Sárosiék vízimalma is. Voltak olyan felsővárosi vízimalmok, amiket – miután nem volt mit őrölniük – leengedték az alsóvárosi partra paprikát őrölni. Ott működtek egy ideig, de azután lassan a paprikaőrlésből is kiszorultak a gőz- és villanyerővel hajtott malmok egyeduralma miatt.

A tápai vízimalmok

Tápénál a legidősebb emberek emlékezete szerint három vízimalom őrölt, de ezek közül csak kettő horgonyzott mindig a tápai parton, a harmadik, Sárosi Péteré, csupán időnként járt a tápaiak búzáját őrölni. Két kikötőhelyük volt: az egyik az egykori Iskolaköznél, a másik a töltésnek azon a részén, amit „Sárgá”-nak neveznek. Az Iskolaköznél volt régen a „merigető”, ahova vízért jártak a Tiszára. Az árterület ma nyárfákkal van beültetve, lenn a Tisza partján, egymástól nagyjából 10 méterre két vastag nyárfa áll. Ezek között volt a molnárjáró, és itt horgonyzott Csehók József és ökrös István vízimalma. Nyáron, amikor lassúbb a Tisza folyása, lementek a Sárgára, a Maros-torkolat közelébe, ahol nagyobb a víz sodra. Legutóbb már csak egy vízimalom őrölt a tápai parton, ökrös Istváné. Az első világháború alatt még Tápénál forgatta kerekét a Tisza sodra; a háború után adta el a gazdája Szerbiába, ahol a technikai fejlődés akkor még nem vette ki a kenyeret a vízimolnárok szájából.

Vízimolnárok a gőzmalomban

A vízimalmok elpusztulásával az egyik leghíresebb szegedi népi mesterség fölött kondult meg a halálharang. A vízimolnárok nagyobb része ekkorra megöregedett, úgyhogy új vállalkozásba már nem kezdhettek. A fiatalabbak gőzmalmokba mentek, ahol hasznosítani tudták széles és alapos szakmai ismereteiket. Ilyen módon ez a gyökerében népi iparág jelentős szerepet játszott a tőkés jellegű malomipari vállalkozások működésében is. A vízimolnárok fiatalabb nemzedéke nemcsak átvitte gazdag szakmai tudását a gőzmalmokba, hanem néhányan vállalkozók is lettek. Így például Peregi Mihály vízimolnár, aki egy ideig Dobóczky szűcsmester gőzmalmában volt főmolnár, később Alsóvároson, a Pásztor utcában gőzmalmot alapított. Gőzmalma volt Fodor József korábbi vízi malom tulajdonosnak is. Voltak azután olyan vízimolnárok, akik nem a technikailag fejlettebb gőzmalmokba mentek, hanem szélmalomban folytatták mesterségüket. Ilyen volt Szabó Kalmár Ferenc, akinek a Maroson volt vízimalma az 1890-es években és miután azt eladta, szélmolnár lett. A vízimalmokban felnőtt nemzedék később olyan híressé tette a szegedi molnármesterséget, hogy messze vidékről szegedi molnárokat hívtak a paprikamalmokba.

Malmok a Maroson

Ha a szegedi vízimalmokról beszélünk, röviden meg kell emlékeznünk a közeli Maros folyóban működő malmokról is, hiszen azokat szintén a szegedi superplaccokon készítették. A marosi vízimalmok tovább állták a gőzmalmok versenyét, mint a szegediek. A Maros magyarországi szakaszán Szegedtől Nagylakig még 1924-ben is három vízimalom őrölt: egy Bökény alatt, kettő pedig Apátfalván, A bökényit később eladták Romániába, az egyik apátfalvit 1925 telén elpusztította a zajló jég, a harmadikat azonban – amely a Marczika-család tulajdonában volt – még 1931-ben is látták őrölni, bár ekkor már igen rozoga állapotban volt.

A vízimalmok szerkezete

A régi tiszai vízimalmok sajnos nyomtalanul eltűntek. A vízimolnárság kihalása után a megrongálódott malmokat feltüzelték vagy szigetelőnek használták fel, a jó állapotban levő malmokat pedig leúsztatták a Tiszán akkor még elmaradottabb vidékekre, ahol tovább tartott a vízimalmi őrlés. A régi szegedi vízimalmok szerkezetéről és őrlési technikájáról a szegedi Móra Ferenc Múzeumban levő kis vízimalom-modell bizonykodik, amelyet 1863-ban Kocsis Imre szegedi műmolnár készített. A modell ma már nem teljes, egyes alkatrészei hiányoznak, de még mindig alkalmas arra, hogy Kovács János leírása és a régi öregek elbeszélései alapján rekonstruálni tudjuk teljes berendezését és őrlési technikáját.
A Szegedi Híradó 1863-ban beszámolt arról, milyen nagy sikert aratott az említett szegedi malom-minta egy országos kiállításon, és ebből az alkalomból a legapróbb részletekig közölte a modell adatait. A szegedi vízimalmok szerkezetéről és belső díszítéséről Kovács János leírásából szerzett eddigi ismereteinket néhány kiegészítéssel mi is bővíthetjük.
 A vízimalom két hajótestből, a hajóházból és a tárhajóból állott. Ezeken nyugodott a vízimalomkerék (szegedi tájszóval: késség) tengelye. Amim a méretekből is kitűnik, a hajóház nagyobb, hosszabb és szélesebb volt a tárhajónál. A szegedi superok a vízimalmokat kívülről-belülről kidíszítették a szegedi táj népi művészetére jellemző faragványokkal: a két hajótestre bőgős orrtőkét faragtak, a hajóházra szép zsindelytetős faházat építettek, amit különféle fafaragványok tettek szemre is tetszetőssé, A vízimalmok belső díszítésében is megjelent a jellegzetes szegedi napsugárdísz-ornamentika, aminek a néphit szerint oltalmazó szerepe volt.
A hajóházban volt a vízimalom őrlő készüléke. Maga az őrlő készülék egyszerű fogaskerék-áttétellel működött. A készség tengelyének (ezt a vízimolnárok göröndő-nek nevezték) a meghosszabbítása volt a nagykerék tengelye. Amikor a víz forgatta az alulcsapott vízikerék lapátjait, ugyanolyan ütemben forgásba jött a nagy fogaskerék is. Ennek a fogai beilleszkedtek a kis fogaskerék tengelyének recézett oldalába, ezzel gyors forgásba jött a kiskerék is. A kiskerék forgatta az úgynevezett szilvasat, ami a felső malomkő tengelye volt. A malomkövek a kőpadon helyezkedtek el, amit a kőpadágas tartott; ezt rendszerint ékes faragványok díszítették. A kőpad több mint 2 m magasan volt, úgyhogy ide 4-5 lépcsőfokon jutott fel a molnár. Lippai Imre szerint egyébként az egész vízimalmot kipadozták  – ami azt jelenti, hogy nagyjából a nagykerék csapágyának magasságában újabb padlódeszkázatot csináltak. Erre azért volt szükség, mert a kőpad és különösen a garagy igen magasan volt.
Őrlés idején, tavasztól a tél beálltáig a vízimolnárok állandóan kinn tartózkodtak a vízimalmon, ezért a hajóház elejét rendszerint elrekesztették deszkafallal alvóhelyiségnek. Igénytelen berendezése egy-két priccsből és egy kis vaskályhából állott. A tárhajót (más néven völgyhajó) régebben egy fatörzsből kivájt vaskos csónak, a tombác helyettesítette. Erről az ilyen malmokat tombácos malomnak nevezték.
A szegedi vízimalmok minden alkatrésze fából készült. A malomépítésre – éppúgy, mint a hajóépítésre – a tölgyfa volt a legalkalmasabb, mert nálunk ez a legkeményebb fafajta. Később csináltak vízimalmot fenyőfából, de ezek már nem voltak olyan szilárdak. A legutóbbi időkben pedig, amikor a vízimalomnak egy-egy eltört vagy megrongálódott alkatrészét már nem tudták tölgyfából kifaragni, a tölgyfát akácfával helyettesítették. Eredetileg azonban vízimalomépítésre csak tölgyfát használtak, csupán a fogaskerekek fogait faragták gyertyánfából, ami szintén igen kemény fafajta.
Képek: internet, Bajai Hajómalom Egyesület
A következő részben:  Horgonyok és malomkövek