A betlehemi csillag rejtélye, avagy mikor születhetett Jézus?

Karácsony közeledte a betlehemi csillagot, Jézus születését, a napkeleti bölcseket juttatja az ember eszébe. De mi is lehetett valójában ez a hírhozó „csillag”, mikor születhetett Jézus, miért pont december 24-re esik a keresztény világ egyik legszentebb ünnepe?

Számos egyházi, vallásos ábrázoláson jól látható, amint az újszülött Jézus fölé hajoló bölcsek felett az égbolton egy fényesen üstökös mutatja: megérkezett a Megváltó. Az astro-archeológia – csillagászati régészet – azonban bebizonyította, hogy ez az ábrázolás alapjaiban téves, sőt Jézus – amennyiben valóban élő alak volt – hét évvel korábban születhetett. Ezt az időpontot tartja egyébként a legvalószínűbbnek XVI. Benedek pápa nemrégiben megjelent könyve is. De akkor mi lehetett ez az égi jelenség, és mikor születhetett valójában Jézus?

Jézus csak a Bibliában

Az nagyon különösnek tűnik, hogy ugyan a Biblia újszövetségi része szinte teljes egészében – sőt az ószövetségi próféciák egy része is – Krisztusról szól, viszont nagyon kevés egyéb, megbízhatónak látszó adat maradt ránk róla. A korabeli történetírók alig tesznek említést róla, így a zsidók történetét leíró Josephus Flavius meg sem említi, Tacitus és Suetonius római történetírók könyveiben pedig csak egy-egy mondatot olvashatunk róla, ráadásul ezek is valószínűleg utólag kerültek be a szövegbe. Az evangéliumokat pedig sok évtizeddel Krisztus halála után írták, így tehát ha azt feltételezzük, hogy íróik közül néhányan valóban tanúi voltak a leírt eseményeknek, emlékezetükben már nem bízhatunk meg teljesen.

Üstökös, szupernóva, meteor, bolygóegyüttállás?

Az üstökös elmélet „rajongóit” sajnos el kell keserítsük! Az antik világban – de egészen a középkor kései évszázadaiban is – az üstökösöket mindig a rossz, a betegség, a háború, a természeti katasztrófák hírnökeinek tartották. Ezért egy ilyen felemelő, magasztos eseményt nem társítottak volna a Megváltó megszületéséhez, ráadásul a kérdéses időszakban egyetlen kométát sem jegyeztek fel az ismert világ tudósai, és asztrológusai, ideértve a csillagászatban igen nagy jártasságot szerzett kínaiak sem.

De nem lehetett meteor sem, mert ez a jelenség csak másodpercekig figyelhető meg. A Föld mellett mellett elhaladó kisbolygó sem lehetett, mert ez általában szabad szemmel nem látható. Ha mégis látható, akkor is csak órákig, ráadásul igen gyorsan mozog az égen, a Biblia szerint viszont a betlehemi csillag hosszú ideig, napokig vagy hetekig látszódott úgy, hogy a csillagok között egy helyben állt.
Ez sem egyértelmű azonban. A bibliai leírásból – „a csillag, melyet napkeleten láttak, előttük haladt, amíg végül meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt” – az tűnik ki, mintha ez a különleges jelenség független lett volna az égitestek mozgásától, azok keltétől-nyugtától, ami valódi égitestek esetén nem lehetséges. Ez viszont a legendák természetének is betudható, mivel nem várható el tőlük egy természeti jelenség pontos leírása, hiszen inkább a az eseményre, így a Messiás eljövetelére koncentráltak.
A csillagászati kronológia segítségével ma biztosan állíthatjuk, hogy a kiemelkedő égi látványosság a Jupiter és a Szaturnusz bolygók háromszori együttállása lehetett. A rendkívül ritka jelenség a Halak csillagképben következett be, mégpedig – a mai naptárunkat használva –, időszámításunk előtt 7-ben!

A Jupiter, a Szaturnusz és a Halak

A Jupiter a héber mitológiában királyi csillagként, míg a Szaturnusz a zsidóság legfőbb csillagaként szerepelt, a Halak csillagkép pedig a születés és a Messiás csillagképe volt. Ezért jelenthette a Halakban a két fő „csillag” háromszori együttállása az égi jelet, a messiásvárás beteljesülését. Legalább is ezt hihették a „napkeleti bölcsek” – papcsillagászok –, akik talán Babilóniából elindulva és Jeruzsálembe, majd Betlehembe megérkezve tiszteletüket kívánták tenni a zsidók újszülött királya előtt... az ezt követő eseményekről pedig már a Biblia számol be.

Időszámításunk kezdete? De mikor született Jézus?

Johannes Kepler 1604-ben figyelte meg azt, hogy az égen feltűnt egy fényes csillag ott, ahol korábban semmi sem látszott. Azt még nem tudhatta, hogy egy csillag pusztulását figyelte meg, amit ma szupernóvaként ismerhetünk. A jelenség nagyon megdöbbentette a csillagászt, mert addig – Arisztotelész tanításai alapján – úgy hitték, a csillagok között semmiféle változás nem történhet.
Azt viszont már korábban feljegyezte, hogy nem sokkal korábban – a későbbi szupernóva helyéhez közel – a Jupiter és a Szaturnusz egészen közel volt egymáshoz. Ráadásul majdnem egyszerre „fordultak vissza” és írtak le egy-egy hurkot. A Földről nézve ugyanis a bolygók mozgása így látható, persze valójában a bolygó nem „forgolódnak”. A két bolygó akkor háromszor került egymás közelébe. Kepler úgy gondolta, hogy az „új csillag” feltűnését, azaz a szupernóvát, ez az együttállás válthatta ki. Eszébe jutott, hogy talán hasonló jelenség lehetett a betlehemi csillag. Számolgatni kezdett, és azt kapta eredményül, hogy i.e. 7-ben is bekövetkezett a Jupiter és a Szaturnusz háromszoros együttállása, ráadásul mindez a Halak csillagképben történt.
Persze hasonló bolygóegyüttállás egyáltalán nem idézhet elő szupernóvarobbanást, így Kepler elmélete ebben a tekintetben helytelennek bizonyult. Azonban egy ilyen, úgynevezett „legnagyobb együttállás” – ráadásul épp a két legjelentősebb bolygó esetében – a keleti asztrológiában egyértelműen a zsidók királyának megszületését jelentette.
Hasonló, viszont csak egyszeres együttállás – konjunkció – viszont 120 évvel korábban is történt, és ezt a jelenséget is a Messiás eljövetelének előjeleként  értelmezték. Így tehát bármilyen furcsa, de Krisztus születése Krisztus születése előtt 7-ben történt!

Az elszúrt időszámítás – születés, de nem decemberben

Az i.e. 7-ben bekövetkezett nevezetes bolygóegyüttállás alapján a a Gergely-naptárnak ma hét évvel többet kellene mutatnia. Ráadásul Jézus születésének ünnepét csak a 4. század második felében tette december 24-re a keresztény egyház, mégpedig azért, mert a régi római naptárban ekkor volt a téli napforduló időpontja. Ma már a téli napforduló csillagászati és földrajzi eseménye december 21-én következik be.
A téli napfordulót a napistenek születésének időpontjaként tisztelték, sőt ezt a napot három és fél évszázaddal Jézus születése után is megünnepelték. Ilyenkor az emberek máglyát gyújtottak, hogy elűzzék a sötétséget – ma ezt a szerepet a gyertya tölti be –, az északi népek pedig az életet jelképező örökzöld fenyővel díszítették házukat.

Lukács evangéliuma szerint az újszülött köré a jászolhoz pásztorok gyűltek, akik nyájaikat Betlehem környékén a szabadban legeltették, márpedig decemberben Betlehem vidékén túl zord az időjárás ehhez. A korai kereszténység idején ez semmi gondot nem okozott, mivel a mai bibliai hagyomány, és Krisztus december 24-i megszületése akkor még egyáltalán nem volt közkeletű. A Biblia mai szövegét – bár a különböző keresztény egyházak és szekták még ma sem egészen értenek egyet abban, hogy mely könyvek tartoznak hozzá – a 4. században véglegesítették. Az ókeresztény hagyomány pedig egy tavaszi napot adott meg Jézus születése napjául: március 25., 28., április 19. vagy május 29-ét.
A napistenek, elsősorban Mithras tisztelete a keresztényekben is élt, így a téli napfordulókor a szabadba kivonulva ünnepelték a megújult Napot. Az egyház a napimádás visszaszorításának érdekében új, vallásos tartalommal akarta helyettesíteni a régi ünnep jelentését. Ezért helyezték Jézus születését előbb január 6-ra, majd 354 körül a pogány napkultusz ünnepének idejére, január 6-a pedig a vízkereszt, azaz Jézus megkeresztelésének napja maradt. Azóta esik december végére a karácsony.

Már a rómaiak is elszúrták

A rómaiak az éveket Diocletianus császár trónra lépésétől számították. Krisztus születését pedig Dionysius Exiguus római apát tette meg jelenlegi időszámításunk kezdőpontjául a 6. században. Számításaihoz azt vette alapul , hogy a hagyomány szerint Krisztus fogantatása és halála egyaránt március 25-én történt. Mivel az apát járatos volt a húsvétszámításban, keresett egy évet Tiberius császár uralkodásának 15. évéhez közel, amikor a húsvét március 25-re esett, mert Lukács evangéliuma szerint Jézus megkeresztelése Tiberius császár uralkodása 15. évében történt, amikor Júdea helytartója Poncius Pilátus volt. Exiguus apát tehát ekkorra tette Krisztus halálát, ebből visszaszámolt 31 évet, mert Jézus 30 évesen kezdte az egy évig tartó tevékenységét. Így kapta eredményül Augustus császár uralkodása 28. évét, de számításaiba több hiba is csúszott.
Nem vette figyelembe azt, hogy Augustus már Octavianus néven négy éve uralkodott, mielőtt felvette az Augustus nevet, de arra sem figyelt, hogy az időszámításban nincs 0. év, hanem az i. e. 1-et azonnal az i. sz. 1. év követi. A Biblia szövege szerint annyi bizonyos, amikor Jézus megszületett, Heródes király – aki i. e. 4-ben hunyt el – még élt. Ebből is látszik, hogy Dionysius Exiguus nem használta fel az összes történeti adatot.

Magyar karácsony

Magyarországon a katolikus keresztények számára Jézus születésnapjának fénypontja a karácsonyi misén való részvétel (24-én éjfélkor vagy 25-én napközben). December 24-én hagyományosan a családok böjtölnek (karácsony böjtje), és csak este fogyasztják el a böjti vacsorát. Ez eredetileg alma, dió, méz és fokhagyma, majd vajas bableves hús nélkül (böjtös bableves), végül mákos guba volt, de újabban kialakult hogy hal, illetve töltött káposzta kerül ilyenkor az asztalra.

A néphagyomány szerint a karácsonyi asztal fontos szerepet játszott az ünnepkor. Az asztal díszítésének és az étkezésnek szigorú rendje volt. A feltálalt fogásoknak mágikus erőt tulajdonítottak. Régebben a karácsonyi abroszt tavasszal vetőabrosznak használták és abból vetették az első gabonamagvakat, hogy bő termés legyen. A megterített asztalra gabonamagvakat helyeztek és abból adtak a baromfiaknak, hogy jól tojjanak, az asztal alá pedig szalmát tettek, annak emlékére, hogy Jézus jászolban született. Később ezt a szalmát a jószág alá tették, hogy egészséges legyen, de volt ahol a gyümölcsfákra is kötöztek belőle, jó termést remélve. A szigorú rituálékhoz tartozott, hogy a gazdaasszony nem állhatott fel vacsora közben az asztaltól, hogy jól tojó tyúkjai legyenek.
December 25-én következik a karácsonyi ebéd vagy karácsonyi vacsora. A család, esetleg a nagyobb rokonság ilyenkor összegyűlik, hogy együtt fogyassza el a karácsonyi ételeket. A magyaroknál a bensőséges családi együttlét általában 24-e estéje (szenteste), míg a nyugat-európai országokban többnyire 25-e.
A nem vallásos, de keresztény kultúrkörbe tartozók számára a karácsony általában a szeretetet, a családi együttlétet jelképezi. Karácsonykor elterjedt szokássá vált megajándékozni szeretteinket. Az üzletek és áruházak a szentestét megelőző hetekben igyekeznek kihasználni az ajándékozás szokását és reklámdömpinggel próbálják bevételüket többszörözni – ezzel sokszor pusztán fogyasztási lázzá torzítva az ünnep hagyományos és valódi lényegét.
Régebben a betlehemezés a legismertebb és legelterjedtebb karácsonyi szokások közé tartozott, amely egy több szereplős dramatizált játék volt és az egész országban ismertek, nagyon sok helyen ma is gyakorolják. A falusi betlehemezés legfontosabb eleme a betlehemi pásztorok párbeszédes, énekes játéka volt. A dramatizált játék fő eleme a Kisjézust imádó három pásztorról szóló bibliai történetre, köztük a nagyothalló öreg pásztor tréfás párbeszédére épült. A betlehemezés fő kelléke egy templom alakú betlehem volt, amelyben a Szent Család volt látható. A pásztorjáték szereplői voltak a kistemplomot vivő két angyal, a három pásztor, illetve a szatmári országrészben őket kiegészítette a huszár és a betyár alakja.