2017. március 4., szombat

A szegedi partfal

Befejeződtek a szegedi partfal rekonstrukciós munkálatai. De hogyan és miért született ez a védmű, mely arra hivatott, hogy a Tisza egyre nagyobb árvizeitől megvédje a várost? Tekintsük át a szegedi partfal történetét, jelentőségét, és megújulásának terveit.




Nagyárvíztől nagyárvízig
(1879–1970)

A partfal 1880-ban
Szeged árvízvédelmi biztonságának fenntartásában kitüntetett szerepet tölt be a Tisza jobb partján lévő partfal. Kiépítésére 1880-ban került sor, majd az 1970-es árvizet követően 1974-79 között építették át. A 2006-os rekord árvíz tapasztalatai megmutatták, hogy a vízzárás hiánya, a vízbetörések az árvízi kockázat megnövekedését okozzák, ezért a szakemberek védmű teljes rekonstrukcióját látják szükségesnek. A sajtóhírek és a közvélemény előtt azonban szinte csak az alumínium mobilgát „szelleme” lebeg, sőt sokan óva intenek bármiféle módosítástól, hiszen – véleményük szerint – ezzel Szegedet veszélyeztetnék.


A város alatti (Boszorkány-szigettől az országhatárig) szakasz szabályozása a Tisza új medrének kialakításával 1855-ben kezdődött. Az 1879-es árvíz idejére az építési munka jelentősen előrehaladt, a szabályozáshoz kapcsolódó árvízvédelmi töltések fejlesztése azonban lemaradt. Ezért a folyamatban levő töltésépítési munkák meggyorsítását határozták el.
A folyómeder szegedi szűkülete miatt a városi szakasz átépítése a legsürgetőbb feladatok közé tartozott. Ezért a kormánybiztos és a város vezetői állami hitelt kértek a közvetlenül a mederszélre telepített töltés áthelyezésére.

A partfal tervezése

Az 1879-es tervek
A munka, a folyamatos töltéserősítés azt eredményezte, hogy a minden addigit felülmúló 1895. évi árvizet a most már megfékezett Tisza szinte veszély nélkül vezette le. Lényegében ezzel a több mint félévszázados harc a félelmet hordozó folyó hullámai ellen eldőlt.
A rendkívüli nehézségeket feltáró viszonyok előre vetítették egy igen erős mű létesítésének a szükségességét a Tisza jobb partján. Feltételezték, hogy a partsüllyedések oka részben az, hogy a talajvíz alacsony vízálláskor a meder felé áramlik, gondoskodni kellett arról, hogy a talajvizek lejussanak a Tiszába, ezért szivárgók létesítését is tervbe vették. Az alsó rakpart szintjét +6 méter magasságra tervezték, mert a rendelkezésre álló feljegyzések alapján, az évi vízállások csak rövid ideig haladták meg ezt.



A partfal építése

A közvetlenül Szegedet védő partfalat Lechner Lajos és Wein Aurél irányítása mellett a szegedi királyi biztosság műszaki osztálya tervezte és a művekre mintegy 1,2 millió forintot irányoztak elő. A tervezett 2 és fél év alatt, kb. 30 ezer m3 betont, 10 ezer m3 téglafalazatot, 13 ezer db cölöpöt, 31 ezer db faragott követ, 30 ezer m3 kőszórást, 35 ezer m2 útkövezést, kellett volna beépíteni, mintegy 250 ezer m3 föld megmozgatásával, az 1,5 km hosszú partfalszakaszba.
Mint utólag kiderült, ezek bizony elhibázott, naiv becslések voltak. Az idő múlásával az elvégzendő munkák egyre növekedtek és úgy nézett ki, hogy a Tisza ezen a szakaszon a műszaki és anyagi erők befektetése ellenére mindent elsüllyeszt.
Az 1881. évi árvíz magassága azonban arra sarkallta a mérnököket, hogy az árvízvédelmi műveket a „0” víz felett +10m-re emeljék. A magas árvíz, a rendkívüli nehézségek, továbbá a talajszerkezet változása miatt a terveket már 1881-ben módosítani kellett.
Az építkezés egészen 1884. szeptemberig állt. A kényszerpihenő alatt az alsó partfal még nagyobb mértékben tovább mozgott, ez a körülmény pedig feltétlenül szükségessé tette, hogy a csúszás okainak megállapítására részletes felülvizsgálat készüljön.
Elkészültek az új tervek, a kivitelezésre pedig újból előirányoztak közel 1 millió forintot. A munkálatok Wein Aurél vezetésével 1884. szeptemberétől 1886. végéig folytak, és végül – 7 évi küzdelem árán – a partfal elkészült, a ráfordított pénzösszeg, pedig elérte a 2,067 millió forintot.

Problémák a partfallal

Problémák 1910-ben
Az 1886-ban befejezett és a városnak átadott rakparton alig hogy megindulhatott a kereskedelmet fellendítő kikötőforgalom, máris az első nagyobb árvíz levonulása után a nagy költséggel megépített partfal egyes szakaszainak tönkremenetelétől kellett tartani. 1888-ban, addig nem észlelt nagyságú árhullám vonult le a Tiszán. A 847 cm-es tetőzés után a közúti híd alatti partfal szakaszon a rongálódás jelei mutatkoztak, repedések formájában.
Így az árvízi biztonság növelése érdekében szükségessé vált a felső partfal megmagasítása, amit a bizottság is előírt. Úgy tervezték, hogy a támfal fedkő teteje kerüljön az 1888. évi vízszint fölé egy méterre, és a 95 cm magas parapetfal pedig e fölé.



Városi belvíz

Eredetileg a felszíni víz a városrészek dombjait elválasztó völgyekben folyt le a Tiszába. Árvizek esetén a Tisza vize befolyt a völgyekbe és idővel azokat feliszapolta. Később a vár vizes árkait összekötötték a Tiszával. Az egyik bekötés a közúti híd közelében, míg a másik az 1917-es csúszás környékén volt. A kiépített védtöltések és a körgát akadályozták a felszíni és talajvizek Tiszába történő természetes befolyását. Szeged belterületén folyamatosan figyelték a talajvízállást különböző tiszai vízállások mellett és megállapították, ahol az alsó partfal kiépült és akadályozza a víz befolyását a Tiszába, állandóan magas maradt a talajvízszint, míg máshol ez elhanyagolható mértékű volt.

Folyamatos mozgások

A partfalon az 1920-as évektől kezdve több, kisebb-nagyobb javítást végeztek, mivel különböző helyeken állandó mozgást, csúszásokat tapasztaltak. 1940–42 körül az útburkolat mintegy 200 m hosszon 10–12 cm-re megsüllyedt. Ez volt az első jele a további mozgások beindulásának. Az akkori háborús viszonyok miatt a mozgások nagyságrendjének figyelemmel kísérése elmaradt. 1946. szeptemberében a támfal elmozdulása elérte a függőlegesen 105 centiméteres, és a vízszintes értelemben vett 73 centiméteres elmozdulást. A partfal csuszását valószínűleg a közelben történő bombázás is elősegítette, ám inkább a talajvíznyomást nevezték meg „főbűnösnek”.

Partfaljavítás a háború után

Javítások az 50-es években
1953-ban a Városi Tanács megbízást adott a rakparti süllyedés okainak megállapítását célzó talajfúrások végrehajtására. Az alsó támfal mögött rekedt talajvíz az agyag, és iszapos-agyag talajrétegeket eláztatta, csúszóssá tette, ezen az agyag felszínen csúszott a két támfal közti laza földtömeg a Tisza felé, miközben az alsó támfalat tolta maga előtt. 1956-tól tovább folytak a mérési munkák, egészen 1959-ig, amikor a nagyméretű partfalcsúszás intézkedésre hívta fel a figyelmet.
1959. áprilisában szakértői bizottság tartott helyszíni szemlét az alsó és felső Tisza-part mozgásának megakadályozására teendő intézkedések ügyében. A bizottság véleménye szerint a mozgások megakadályozása „a kőpartfal lényeges mértékben való lebontásával és a jelenlegi meredek parti rézsű, enyhébb rézsűben való kialakításával lenne megoldható”.
A megvalósítás azonban, fedezethiány, és az 1970. évi nagy árvíz miatt elmaradt.

A Tisza partja a századfordulón




A Nagyárvíztől a még nagyobb árvízig
(1970–2006)


Homokzsákok az 1970-es árvíznél a szegedi oldalon
1970-ben szinte valamennyi Tisza-völgyi folyó rekordot javított, árvízszintjük meghaladta az 1932. évit. A Tisza szegedi szűkületében kialakult árhullám az 1932-ben bekövetkezett 923 cm-es vízállás maximumot 1970. június 2-án 37 cm-rel (960 cm) haladta meg. Az előrejelzések alapján 1000 cm-es vízállás kivédésére kellett felkészülni szeles, viharos idő kialakulására is számítva 1050 cm magasságú nyúlgát kiépítésére látszott szükségesnek.

A város védelme

A közel 5 km hosszú szakasz három részből állt: a partfal, valamint az ettől le- és felfelé húzódó töltésrész, melynek a legkritikusabb szakaszának a mellvédfalas részt tekintették. A korábbi árvízi tapasztalatokat figyelembe véve számolni kellett azzal, hogy a várható 1000 cm-es vízálláshoz tartozó hullámok esetleg átcsaphatnak a partfalon. A mellvédfal ki- és beborulási veszélye is fennállt, és a szerkezeti meghibásodások miatt szivárgás, átfolyás alakulhatott ki. A Tisza gyors apadását követően a partfal egyes szakaszai elcsúszásától, lesüllyedésétől is tartani kellett.
Az első intézkedésként a mellvédfal vonalában a lejárónyílásokat lefalazták. Ezzel párhuzamosan a partfal repedéseit és a mögötte levő járdaszegély nyílásait cementhabarccsal kitöltötték, elvégezték a mellvédfal homokzsákos megtámasztását is.

A partfal rekonstrukciója 1970 után

Rekonstrukció 1971-ben
Az ATIVIZIG és Szeged város vezetői 1970-ben a partfal biztonságának növelését, esztétikusabb megjelenítését határozták el. A kivitelezést a Tisza vízjárása határozta meg, így a felső partfal csak olyan időszakban volt megbontható, amikor a hat méter feletti vízállás gyakorlati valószínűsége nulla, tehát augusztus l. és november 15. között.
A tulajdonképpeni partfalépítést 1974. év nyarán a támfallal kezdték meg. A legnagyobb problémát az esztétikai igények maradéktalan megvalósítása jelentette. A szögtámfal függőleges felületei 8 cm vastag bordákkal merevített panelokkal készültek, melyek felületképzése megegyezett a házgyári elemek felületével. A felső lezárást előregyártott fedkő szolgálta. Ugyanilyen elemekkel burkolták a megmaradó téglatámfalat is, így a partfal teljes hosszában a megjelenő felületek a kor építészeti stílusának megfelelő egyenletes kialakítást kaptak. Végül, kis csúszással, 1979-ben került sor az „új” partfal átadására.

Új partfal a Tisza ellen

A belvárosi védekezési munkálatok központjában a partfal mentén végrehajtott beavatkozások álltak. A partfal szerkezetileg vasbeton anyagú szögtámfal, melyet a folyó felé történő átjárás biztosítása érdekében ún. kulisszanyílásokkal szakítottak meg. A legmélyebben fekvő kulisszanyílásokat 960 cm-es tiszai vízszintre építették ki. A partfalba két helyen az alsó-rakpartról felvezetett közúti útpálya csatlakozik. A kulisszanyílásoknál, illetve az útpálya-csatlakozásoknál a vasbeton támfalat megszakították, és azon keresztül vezették át a lejárólépcsők és az útpálya homokos kavics ágyazatát. Az útpálya csatlakozások szintjét is 960 cm-es vízszintre építették ki. Az 1974-ben befejezett rekonstrukció óta eltelt idő alatt csak egy alkalommal, 2000-ben haladta meg a vízszint a 900 cm-t, így akkor került sor első alakalommal az ún. kulisszanyílások elzárására.
Az elzárások hatékonyságát nagymértékben rontotta, hogy a kulisszanyílásokon átvezetett lépcsők alatti réteg jelentősen elősegítette az elzárások alatti szivárgást, aminek következtében az elzárásokat a mentett oldalon ellennyomó medencékkel kellett körbevenni.

„Rálátni a Tiszára” – problémák 2006-ban

Problémás pont 2006-ban: hibás dilatáció
A vasbeton szögtámfal 70-es évekbeli tervezési követelményei során tekintettel kellett lenni arra a – városi vezetők által megfogalmazott – elvárásra, hogy ne zárja el a kilátást az új partfal. Ezen megfontolásból a belvárosi Tisza partot legmélyebb pontjaihoz (960 cm) igazodva 1050 cm-es tetőszinttel alakították ki, holott a kérdéses szakaszon az előírásokhoz igazodó kiépítési szint mintegy 1120 cm lett volna.
A 2006-os felkészülés során megvizsgálták a vasbeton szögtámfal magasításának lehetőségeit is. Megállapították, hogy a fal közvetlen megmagasítása esetén fennáll a kiborulás veszélye, így a fal magasításához szükséges kiegészítő homokzsáksorok építését kezdték meg.

Szivárgó partfal, hibás dilatációk

A fal teljes hosszában a dilatációs hézagok állapotáról elmondható, hogy több esetben semmilyen akadályt sem képeztek az átszivárgó víz számára. A hézagokba beépített szigetelő lemezek sok helyen megsérültek, illetve néhány helyen a kivitelezési hanyagság miatt nem építették be őket!!! Az ilyen helyeken az átszivárgás csökkentésére ellennyomó medencéket építettek ki, és akadt olyan is, amelynél a vízszint megegyezett az áradó Tisza szintjével, így ezeken a helyeken a dilatáció – gyakorlatilag – vízzárási szempontból működésképtelennek tekintendő.
Az átszivárgó vizek következtében egyrészt a folyó felől a város felé jelentős vízmennyiség áramlott, míg a város felől a folyó irányában érkező vizeket a folyó visszaduzzasztotta, így a folyó menti mély fekvésű területeken elöntések keletkeztek.

Elfeledett csatornák – szabad út a Tiszának

Ellennyomó medence, 2006
A partfal városi szakasza közművekkel sűrűn keresztezett, annak nyomvonalának közelében elektromos-, gáz- és csatornahálózat fekszik párhuzamos és merőleges irányban. A különböző közműszolgáltatók több alkalommal is rekonstrukció alá vették hálózataikat és ezek – sajnálatos módon – után több helyen, a korábbi, kiváltott vezetékszakaszokat sem távolították el. Ennek következtében a partfal környezetében több helyen is szivárgások, csurgások indultak meg.
Már az árvíz alatt valamennyi közműszolgáltatót felkértek a kezelésükbe egykori és jelenleg is lévő hálózat nyomvonalának helyszínen történő kitűzésére. A legjelentősebb mértékű meghibásodás a Roosevelt téren következett be, ahol egy használaton kívüli 200 mm-es csatornán keresztül tört a városra a víz. A város felé továbbvezető csatornaszakaszt egy felfújható ballonnal zárták el, és a csatornaszakasz fölé ellennyomó medencét létesítettek. A Roosevelt téri meghibásodás után a vízmű szakemberei a kamerás csatornavizsgáló berendezésükkel valamennyi, partfal melletti csatornaaknát megvizsgáltak, melynek eredményeként beazonosították a híd jobb parti kamrája alatt egy korábban ismeretlen, a folyó felé mutató irányban lévő, 600 mm átmérőjű csatornaszakaszt. Azonban – szerencsére – ezen nem tört be a víz, de a veszély miatt mintegy 20 köbméter beton felhasználásával azt is beöntötték.

A magasítás és a javítás elengedhetetlen

A partfal méretezési vízszintjeként az 1970-es árvízszint alapján megállapított 972 cm vízállást határozták meg. A partfalat a Belvedere – múzeum közötti szakaszon egységesen vízszintesen, 1055 cm tetővel alakították ki. A parapetfal lezárására beépített fedőkövek a védmű magasításához nem voltak felhasználhatóak, mert azok nem vízzáróan kapcsolódtak a falhoz. A 2006. évi árvíz során a tetőző értéke 1009 cm volt, így a legmélyebben elhelyezkedő Belvedere mellett a magassági biztonság 46 cm volt.
Ellennyomó medence, 2006
Ha a város védelmében, a megkívánt biztonság miatt magasítani kellett volna, úgy a jelenlegi szerkezet nem lett volna alkalmas, hiszen az oldalfalon az állékonysága így jelentősen lecsökkent. A magasítást csak a homokzsákokból (a meglévő partfal mögé) kiépített védmű magasításával lehetett biztosítani.
Általános hiba, hogy a parapetfal szerkezeti csomópontjai hibásan épültek, a fedés és a kéregpanel vasalásánál betonfedés gyakran nincs, ugyanakkor az építéskor a kötések hanyagul készültek. A vasbeton szögtámfal vízzárás tekintetében is rosszul vizsgázott. A fal teljes hosszán szivárgások, csurgások fordultak elő. Az átfolyt vízmennyiség eláztatta a Felső Tisza-part útburkolat alépítményét, így a további károk megelőzése érdekében, a forgalmat teljes hosszon le kellett zárni. A 2006. évi árvíz tapasztalati alapján megállapítható, hogy a vízzárás hiánya, a vízbetörések az árvízi kockázat indokolatlan megnövekedését okozzák, ezért a védmű teljes rekonstrukciójára van szükség.

A 2006-os árvíz képei



Új partfal alumínium mobilgáttal


Az előzőekben bemutattuk, hogyan is teljesítette funkcióját és milyen hiányosságokkal küszködik a szegedi partfal. Szeged árvízvédelmi biztonságának fenntartásában kitüntetett szerepet tölt be a Tisza jobb partján lévő Partfal. Kiépítésére 1880-ban került sor, majd az 1970. évi árvizet követően 1974–79 között építették át. A 2006. évi rekord árvíz tapasztalatai megmutatták, a Partfal sok sebből vérzik. Most pályázati forrásból lehetőség nyílt arra, hogy Szeged egyik legfontosabb árvízi védvonala megújulhasson, biztonságosabb legyen.

A város biztonsága

Az új résfalak és a szivárgó rendszer
Elsődleges a város árvízi biztonságának megteremtése, hiszen a Partfal jelenlegi állapotában jelentős árvízi helyreállítási erőfeszítések ellenére sem nyújt megbízható védelmet a város számára. Főleg az 1970-es rekonstrukció során alapként felhasznált régi tégla támfal állapota nem kielégítő, illetve a Partfal közvetlen környezetébe található nagyszámú használaton kívüli közművezeték mentén alakulhatnak ki problémák.
Az altalaj átszivárgás meggátlására, és a kellő árvízvédelmi biztonság megteremtésére a jelenlegi fal mögött vasbeton résfal létesülhetne, mely a folyó felől a város irányában tartó átszivárgó vizektől mentesítené a várost. A város felől érkező felszín alatti vizeket mélyszivárgó rendszer emelné a folyóba. A városfejlesztési tervekkel, és az új esztétikai elvárásokkal összhangban a kellő magassági biztonságot mobil gátrendszer alkalmazásával lehetne megvalósítani, igazodva ezzel számos európai nagyváros (pl. Prága, Köln, Krakkó) gyakorlatához.

A Projekt

Az mindenképpen szükségesnek látszik, hogy Szeged védelmének vonatkozásában a fennálló magassági hiány teljes mértékben megszüntetésre kerüljön. A partfal belterületi részén jelenleg mintegy 70 centiméterrel alacsonyabb a szükségesnél, hiszen a korábbi rekonstrukciók alkalmával a legmélyebb szakaszokon csak a városképet nem zavaró 1-1,2 méter magasságú vasbeton szögtámfal került megépítésre.
További feladat, hogy a partfal alatti intenzív szivárgások megszűnjenek és a használaton kívüli közműszakaszok is lezárásra kerüljenek. A projekt keretében megépítésre kerül a szivárgásokat lezáró vasbeton résfal, amelyhez kapcsolódóan biztosítani kell a város irányából a folyó irányába szivárgó vizek összegyűjtését és a folyóba juttatását, így a résfallal párhuzamosan szivárgó-rendszer kiépítése szükséges.
A teljes rekonstrukció becsült költsége 1,821 milliárd forint, amely Szeged belterületén az árvízvédelmi fal Bertalan hídtól a Klinikákig terjedő szakaszán valósulna meg. A költségekből – a pályázati források szűkössége miatt – Szeged mintegy 300 millió Forintot vállalt.
Sajnálatos azonban, hogy ugyan a Partfal műszakilag megújul és a város jóval nagyobb biztonságban lesz, látványában és funkciójában a régi képet fogja mutatni. Talán egyszer erre is lesznek megfelelő pénzügyi források!



Műszaki megoldások

A magassági hiányok megszüntetésére a kiépítendő védmű magassága a hivatalosan rögzített mértékadó árvízszint értéknek az 1,50 méter árvízi biztonsággal növelt szintje. Ez eddig 11,25 méteres szintet jelent, de a MÁSZ értéket a 2006. árvíznél a víz szintje több mint 30 centiméterrel meghaladta, s az árvizek általánosan észlelhető emelkedő tendenciája alapján a kiépítési szint tervezett értéke 11,30 méter.
A megoldás hagyományos a védművek magasabbra építése lenne, de Szeged belvárosi szakasza ilyen szempontból is sajátos helyzetben van. Már a meglévő mellvédfalas védmű és az azt kísérő járdaszintek a mögöttes területekhez képest magasabb szinten helyezkednek el. A legújabb városépítészeti elképzelések abba az irányba mutatnak, hogy a mellvédfalak semmiképpen se magasodjanak, inkább azokat célszerű lenne egyes szakaszokon részben, máshol teljesen eltávolítani, és utóbbi helyeken az árvízvédelmi biztonsági előírásokat mobilfal alkalmazásával szavatolni.

Szivárgások csökkentése

A magasítás célját szolgáló mobilgát
A szivárgás megszüntetése illetve csökkentése érdekében a meglévő védművek Tisza felőli oldalán vízzáró résfalat kell kialakítani. Az így létrehozott szerkezet vízzáró minőségével biztosítja a szivárgás csökkentését és vízzáró módon lezárja a régi partfalat keresztező, már felhagyott közműveket is.
Két különböző mélységű árokszivárgó kialakítása szükséges, melyekkel a talajon megjelenő vizek összegyűjthetők, szivattyúzással az átszivárgó víz eltávolítható. A rendszer alsó csövének fontosabb szerepe az árvíz levonulása utáni időszakban van, ekkor biztosítja a mentett oldali talajvízszint mielőbbi lesüllyesztését a vizek gravitációs Tiszába való vezetésével, és ugyanígy vezeti el a város felől érkező megemelkedett talajvizet.

Megoldás a problémára

Mobilgát
Mivel a Partfal a Bertalan hídtól a Boszorkány szigetig sokféle formában került kialakításra, ráadásul más-más magassággal, így minden egyes szakaszon különböző megoldásokat kell alkalmazni. Általánosságban elmondható, hogy mind a Tisza felőli, mind pedig a város felé eső oldalon egy-egy, a szigetelést biztosító, 25 centiméter vastag beton résfal kerül megépítésre, 2,5-3 méteres mélységtől a talajszintekig. A szükséges magassági emelést ezen felül szükség esetén mobilgáttal oldják meg, melyek az eddigi, a lépcsősor megközelítését lehetővé tevő nyílásokat (kulisszákat) is lezárják. A Stefánián, ahol eddigi emelt járdaszintet a jelenlegi fal magasságáig növelik. Árvízmentes időszakokban ezen a partfalszakaszon védőkorlát biztosítja a partfal biztonságos használatát, árvizes előrejelzés alapján a mobil gátrendszer rövid idő alatt kiépíthető a biztonsági korláton belül.

Mi is az az alumínium mobilgát?

Mobilgát
A GOH mbH cég DPS2000 fantázianevű mobilgátja gyakorlatilag egy vízszintes alumínium pallósor, amely biztonságos kapcsolórendszerrel rendelkezik, így képes az uszadékok kártételét kivédeni. Könnyen telepíthető, a csekély súlyú elemek révén, így még daru alkalmazása sem szükséges, mivel egy 1800 x 200 x 100 milliméteres palló súlya alig 7 kilogramm. Egy 100 méter hosszú 2 méter magas védvonalat 5 ember 3 óra alatt készít el, és akár 4 méteres védőmagasság is kivitelezhető. Ugyanilyen szerkezetet alkalmaznak 2000 óta Krakkó városában is. Árvízmentes időkben a mobilgát elemei a partfal mentén kialakított, vízmentes tárolókban vannak, ahonnan valóban igen rövid idő alatt felszerelhetők.

Köszönjük az archív képeket az az ATIVIZIG-nek!


Az 1879-es szegedi Nagyárvíz képekben 




A szegedi partfal 2010-es állapota




A partfal-rekonstrukció szakaszai


Partfal-projekt nagyobb térképen való megjelenítése