A következő címkéjű bejegyzések mutatása: paprika. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: paprika. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. augusztus 26., szerda

Szegedikumok - A szegedi paprika


Kolumbusztól a ferenceseken át a világégésig
Négy fontos tényező határozza meg a piros paprika fűszer hungarikumból speciálisan szegedikummá válását: a termesztéshez a legmegfelelőbb tiszai öntés talaj, annak kitűnő tápanyaga és vízháztartása, továbbá az évi 2500 óra napsütés, amely e tájra éghajlati tényezőként jellemző. A másik kettő a természeti tényezők után az emberi oldal: egyrészt a szakértelemmel végzett szelekció, illetve nemesítés és fajta-kitenyésztés, másrészt pedig az a sok évszázados tapasztalat, amely a feldolgozás minden fázisában érvényre jut mai technológiában is.

A magyar paprika


A paprika egészen új jövevény nálunk. Ükanyáink konyháján még félelmesen nagy volt a fűszerek bősége. Ha előveszünk egy régi magyar szakácskönyvet, például a Tótfalusi K. Miklós-félét (Kolozsvár, 1695.) minden lapon csakúgy hemzseg a sok fehér bors, fekete bors, szerecsendió-virág, fahéj, gyömbér, vöröshagyma, foghagyma – és még folytathatnánk a sort a végtelenségig –, a paprikának azonban sehol semmi nyoma.
Legrégebbi írásos adat Hangay Oktáv monográfiájában – A paprikáról, Székes-Fehérvár, 1887 – található. Itt leírja, hogy ő először Csapó József Új füves és virágos magyar kertjében (Pozsony, 1775.) talál adatot e fűszer használatáról. A régi magyar botanikus szerint „a Capsicum annuum Linné hosszú, piros gyümölcsét a paraszt emberek porrá törik és vele borsozzák eledeleiket. Igen erős eszköz ez és az ember vérét igen meghevíti.” Gróf Gvadányi József 1787-ben írta az Egy falusi nótáriusnak budai utazását, melyben részletesen bemutatja, hogyan főzött a hortobágyi gulyás egy bogrács húst; de csak „megborsolta”.
Ennél fogva a paprika rendszeres termesztése és fűszernövényként való felhasználása csak az 1700-as évek végétől válik igazán elterjedtté az országban.
Hogy paprika egyáltalán van a világon, csak 1831-ben, a nagy kolera idejében tudták meg sokan, amikor a járvány ellen „paprikás pályinkával” éltek némelyek. Mindez arra mutat, hogy a paprika kezdetben parasztfűszer volt, és az úri asztalokra csak a XIX. század közepe táján került. A Balkánról vándorolt hozzánk, legelőször az Alföldre, és Szegedre.
Porrá törése is magyar dolog, mert Szerbiában és Bulgáriában főképpen zölden, töltve eszik, a szárított változatát pedig darabonként főzik az ételbe. Asztalon, a só mellett, nem igen látni a Balkán országaiban, pedig sokan termesztik és fogyasztják. A törött paprikának a használata is tőlünk származott vissza a déli szláv népekhez, és Szeged volt az a központ, ahonnan a „magyar bors” országhódító útjára indult.

A paprika, és a szegedi ferencesek

A paprikát, azaz a Capsicum nemzetséget a burgonyafélék (Solanaceae) családjába soroljuk. Tudományos neve a termése csípős ízére utal (capsis = „csípés”). A nemzetség valamennyi faja Közép-, illetve Dél-Amerikából származik, de mára a mérsékelt és a trópusi égövben szerte a világon termesztik őket.
A termesztés, felhasználás során sehol a világon nem futott be akkora karriert, mint hazánkban. Eleinte a paprika főúri kastélyok virágoskertjeit díszítette. Már 1570-ben díszlett vörös törökbors néven Zrínyi Miklós nevelőanyjának, Széchy Margitnak a növényi ritkaságokat gyűjtő kertjében.
Az anekdota szerint az egyszerű emberek azt tapasztalták, hogy a papok, akik akkoriban tanítók és orvosok is voltak, elkezdték terjeszteni, meghonosítani a kertjeikben a paprika növényt. Hasznosságát, jó ízét bizonyítandó megpróbálták megenni is. Mivel azonban a paprika igencsak erős volt, és aki azt elfogyasztotta, annak bizony elkezdett folyni a könnye, mint aki sír-rí bánatában. Így alakulhatott ki a „pap-ríkató” szóból a paprika. Persze ebben a történetben annyi igazság mindenesetre van, hogy a szegedi ferences kolostor kertje az, ahonnan elterjedt egész Magyarországon ez a nemes növény.
Ha a nevét kutatjuk a valóság máshol rejlik. A paprika szláv-szerb eredetű szó, amely pepr azonos a latin piper (bors) szóval, ebből lett a szláv kicsinyítő képzővel peperke, piperka, majd a paprika.
Régen a megszárított paprikát törték. Erre különböző speciális eszközöket gyártottak. Ilyen a külü, amely egy nagyméretű, lábbal hajtott famozsár volt.

Szeged és a paprikatermesztés

Mivel a paprikának, mint növénynek a szabadföldi termesztés során a legjobban az úgynevezett fekete homokföld kedvezett, így hamarosan Szeged és környéke a paprikatermesztésének valóságos melegágya lett. A dohánnyal szemben a paprika termesztése nemhogy elsorvadt, hanem általa Szeged neve az egész világon elhíresült.
Igen érdekes szokások és hagyományok is kapcsolódnak a paprikához. A népi orvosságok között szerepel a vad paprika (Vincentoxicum lacum), amelynek szárított gyökerét pálinkába áztatva gyomor, máj és lép bántalmakra használták.
A XIX. század első felében kofaasszonyok hordták a jó hírű szegedi paprikát Horvátországtól Debrecenig és Nagyváradig a vásárokra. Ám híre és termesztésének méretei a monarchia korszakban növekedtek igazán. A két világháború közötti időben azonban a külföldi piacokon értékesítési nehézségek léptek fel. A szegedi paprika más államokon kívül Franciaországba, Oroszországba, Romániába, Bulgáriába, sőt Latin-Amerikába is eljutott.
A paprikát az alsóvárosi feketeföldeken, majd később a tanyavilágban is 5000-6000 holdon több mint 5000 család termesztette. Ahol a vetésforgóba a paprikát is beillesztették, ott a földek igen jó termőképességűek maradtak. A paprikaültetést vagy -rakást a palántanevelés után Antal-napig (június 13.) fejezték be. A paprikaföldet háromszor kapálták, a „szödést” pedig Kisasszony-nap (szeptember 8.) után kezdték. A leszedett paprikát az eresz alá vagy az udvarra terítették szikkadni, majd füzérekbe fűzték, és a házak falára függesztették száradni, majd az őrlés következett. A paprika termesztésével foglalkozó családok, akárcsak a makói hagymások, főképp a monarchia idején kiemelkedő jövedelemre tettek szert, és a paraszti polgárosodás élén jártak. A táj terményei közül a paprika és az őszibarack már ekkor jelképet és hírnevet adó terményei lettek a város mezőgazdaságának.

A szegedi határban a legfontosabb paprikatermelő terület Alsóvároson, Röszkén, Szentmihályon, Feketeszélen, Nagyszéksóson, Kiskundorozsmán voltak. Főként a harmincas években Felsővároson, Átokházán, Csórván, Domaszéken, Mórahalmon, Királyhalmon, Zákányon is jelentőségre tett szert a paprikakultúra, kisebb mértékben pedig Felsőtanyán, Gyálán, Tápén és Újszegeden is megjelent. Az 1920-as években a paprikatermesztés Szeged környékén az átmenetileg növekvő exportigények hatására jelentősen föllendült.

A világháborútól a nemzetközi védettségig 
A szegedi paprika sorsára a gazdasági válságok és a nagy világégések éppúgy hatással voltak, mint a szocializmus éveinek gazdaságpolitikája. Mégis napjainkig megőrizte egyedi megjelenését, különlegességét, amit 2010-ben a nemzetközi oltalommal világszerte is elismertek.

A termelés és értékesítés az 1920-as években sem volt teljesen zavartalan. Kedvezőtlen időjárás miatt nem ritkán adódott gyengébb termés. 1925-ben az árakban egyenesen zuhanásszerű visszaesés következett be. A korabeli szakirodalomban „hegyomlás”-nak nevezett árcsökkenés valójában az eladhatatlan készletek felhalmozódása nyomán jött létre, ami végül is a kistermelők százait temette maga alá.

A gazdasági válság évei

A katasztrofálissá vált helyzetből való kilábalás megkönnyítésére az akkori kormány hárommilliárd inflációs korona rövid lejáratú kölcsönt folyósított a szegedi paprikatermelők és kikészítők számára. A Szeged című napilap 1925. február 21-i számában arról tudósított, hogy mintegy 300 személy vette igénybe a hitelt, s nagyon valószínű, hogy a rendelkezésre bocsátott összeg kevésnek bizonyul. Ami a külföldi értékesítési lehetőségeket illeti, fokról fokra rosszabbodtak a feltételek.
Ugyanekkor a paprikanemesítés egyik legfontosabb eszköz volt a külföldi versenytársak visszaszorításában. A kormányzat 1920 áprilisában Szegeden mintegy 25 holdnyi területen Paprika- és Gyógykísérleti Telepet létesített, melynek célja új, a korábbinál jobb paprikatörzsek kifejlesztése volt.
Az 1930-as évek gazdasági krízise természetszerűleg a paprikatermesztésben is éreztette hatását, nagy nyomorba sodorva a termelők egy részét. A termelők és kikészítők szervezetlen tömegétől eltérően a kereskedők egységesen tudtak fellépni. Nem került nagy fáradságukba a piaci árak alakítása, irányítása, akkor vásároltak, amikor az számukra a legelőnyösebb volt.
Az értékesítési válságot elmélyítette, hogy fokozódott a konkurenciaharc a két fő termelési körzet, Szeged és Kalocsa között, ami egyes esetekben már-már a termelés biztonságát, minőségét is veszélybe sodorta. Mindezek következtében a paprikaárak hallatlan mértékben lecsökkentek, a külföldi kivitel pedig megbénult.
A paprikatermelőknek a II. világháború elején nagyon kedvezett az általánosan jelentkező fűszerhiány. 1940 nyaráig Trieszten és Genován át még sikerült a nyugati piacok megőrzése, ezt követően azonban szinte kizárólag a tengelyhatalmak részére szállítottak. A legfontosabb változást az a rendelet jelentette, amely megszüntette a minősítés hosszú időn át bevált rendszerét. Mindössze kétféle minőséget engedélyeztek, előírva, hogy mindkét fajta csípős legyen.

A paprika új útja a II. világháború után

A szegedi mezőgazdaság szerves részét képezték a mezőgazdasági szövetkezetek. A két világháború között kialakult szövetkezetek a háborús körülmények hatására jórészt felbomlottak.Szegeden 1945-ben leginkább a helyi kisgazda szervezet aktivizálódott, képviselői nagy számban voltak jelen a szövetkezetek igazgatóságaiban. Az 1930-as évek óta működő Szeged és Szegedvidéki Paprikatermelők és Kikészítők Termelő és Értékesítő Szövetkezetének újjáalakításában aktívan részt vett a kisgazdapárt helyi szervezetének vezetője. A vállalkozás feladatát képezte a szegedi paprikakörzetben őrölt paprika beváltása és forgalomba hozatala.
A szegedi mezőgazdaság szocialista átszervezése 1948–1953 között nem hozott átütő társadalmi és gazdasági változásokat. A helyzetet némileg javította, hogy a szegedi termelő-szövetkezeti csoportok fő profilját adó kertgazdálkodás, zöldség- és paprikatermesztés nem igényelt nagyobb gépi munkaerőt.
Az egyéni parasztság kereskedelmi tevékenysége nehézségekbe ütközött, a szegedi növénytermesztési ágazat viszont megkövetelte a kereskedést. Az alsóvárosi paprikatermesztő gazdaságok nem saját szükségletre termeltek, termékeiket országosan terítették, ezért őket különösen sújtották a korlátozó rendeletek, mivel a paprika ekkor már jövedéki áru volt. Sok gazda vállalta azonban a kockázatokat, és paprikaőrleményeiket a fővárosban próbálták értékesíteni, így ellenük sok esetben indult büntetőeljárás.

A tsz-ek megalakulása

Az 50-es évek elejének gazdaságpolitikai változásai az egyéni gazdaságok lehetőségeit is javították. A szegedi mezőgazdaság legjövedelmezőbb ágazatát jelentő paprikatermesztésben a termelési szerződést kötő egyéni gazdaságok száma két év alatt mintegy 20%-kal, 7500-ról 8925-re nőtt.
A szegedi mezőgazdasági szövetkezetek növénytermesztési lehetőségei viszonylag jónak bizonyultak, és a hatvanas években kialakult vetésszerkezet megfelelő jövedelmeket biztosíthatott a tsz-tagoknak, így Szeged hagyományos növénytermesztési kultúrái ebben az új gazdálkodási környezetben is fennmaradhattak. A Felszabadulás és a Haladás Tsz-ek fő ágazata a növénytermesztésben a zöldségtermesztés lett, míg az Új Élet és az 1964-ben a Táncsics és Dózsa Tsz-ek egyesüléséből létrejött Móra Ferenc Tsz a fűszerpaprika termesztésére szakosodott.
Az államhatalom a hetvenes évek közepén jelentős módosítást hajtott végre agrárpolitikájában, és nagy kedvezményeket kezdett biztosítani a háztáji és kisegítő gazdaságok számára. A paradigmaváltás bizonyos lehetőségeket nyújtott a szegedi mezőgazdasági egységek számára az eredményeik növelésére. Jelentősen erősítette háztáji területeit az Új Élet Tsz, amely zöldségféléket, elsősorban fűszerpaprikát termesztetett, amihez a szerves- és műtrágyát, a fóliát, a növényvédő szereket, valamint kerti traktorokat a szövetkezet biztosította. Hasonlóan szervezte meg kisegítő tevékenységét a Móra Ferenc Tsz, amely tagjainak elsősorban a palántanevelésben és értékesítésben nyújtott jelentős segítséget.

A szegedi paprika védettsége és feldolgozása

Az Európai Bizottság 2010. november 3-án bejegyezte a „Szegedi paprika” elnevezést az oltalom alatt álló eredetmegjelölések és földrajzi jelzések nyilvántartásába. A „szegedi paprika” kifejezés mellett külön regisztrálták – ugyanebben a bejegyzésben – a pontosabb meghatározást tartalmazó „szegedi fűszerpaprika-őrlemény” elnevezésű terméket is. A Bizottság jelenleg 945 bejegyzett elnevezést tart nyilván, amelyek között mindössze kilenc fűszer, ezen belül a szegedivel együtt négy fűszerpaprika szerepel. A nyilvántartásba vétel, azon túl, hogy védelmet biztosít az elnevezés használatával való visszaélések ellen, az azonos közösségi szimbólum révén beazonosíthatóvá és a köztudatban is egyenértékűvé teheti a hazai termékeket más tagállamok olyan híres termékeivel, mint a szardíniai sáfrány (Zafferano di Sardegna), a cseh kömény (Český kmín), vagy az espelette-i paprika (Piment d’Espelette).Évi 2500 óra napsütés, tápanyagokban gazdag talaj, genetikailag nemesített vetőmag, és a 250 éves tapasztalat. Ez a négy hozzávaló kell a világhírű szegedi paprikához, mely a szabadalmi hivatal által hivatalosan bejegyzett védjegy. Így kizárólag a hagyományos tájkörzeten belül termesztett fűszert hívhatják, hiszen csak ezen a területen érvényesülnek a paprika termesztéshez kedvező időjárási feltételek. Ilyen a 2500 napsütéses óra, ami garantálja a nagy színtartalmat, amitől a paprika szép piros lesz. A megérett termést hagyományosan szeptember második felében kezdik el szüretelni, mégpedig teljes egészében kézzel.
A leszüretelt paprikákat megmossák és felfüggesztve szárítják körülbelül három hétig, ami egyben az utóérlelés is. Ezt követi a fertőtlenítés, majd a porrá őrlés.
A minőség titka a paprika színanyaga, az úgynevezett kapszantin. Másik fontos élvezeti szempont, hogy a paprika csíp-e vagy sem. Ez az 1930-as évekig nem lehetett kérdés, ugyanis eredetileg mindegyik tő csípős volt, de a század elején találtak egy genetikailag eltévedt, nem csípős palántát, amit továbbnemesítettek. Az összes mai édes ízű palánta ennek az egykori különleges tőnek a leszármazottja. Ma már ebből fogy a legtöbb, így tízből kilenc csomag ételízesítő nem csípős.
És, hogy az őshonos paprika minek köszönheti erejét? A kapszaicin nevű anyagnak, ami kizárólag a zöldség erezetében található. Tehát ha ezt kivágjuk, a paprika édessé varázsolható.

Szent-Györgyi Albert és a paprika

A szegedi paprika valószínűleg akkor vált igazán világhírűvé, amikor Szent-Györgyi Albert a C-vitamin utáni kutatásai során ezt a növényt is megvizsgálta. A későbbi Nobel-díjas tudós érdekes körülmények között jött rá arra, hogy a szegedi zöldpaprika sokkal többet tartalmaz ebből az anyagból, mint a citrusféle gyümölcsök. A legendák szerint utálta a paprikát, és amikor egyik este a felesége a vacsora mellé egy darab paprikát is odatett, rutinos, és higgadt férjként, veszekedés, vitatkozás helyett egy óvatlan pillanatban a köpenye zsebébe dugta, elfogyasztotta a vacsoráját, majd lement a laboratóriumába, és mivel sok más zöldség és gyümölcs után, amiket addig sikertelenül kipróbált, veszíteni valója nem lévén elővette a vacsoráról kimenekített paprikát, és munkához látott. Állítólag aznap éjjel a kezében volt a megoldás. Tudta, hogy megtalálta a C-vitamin aranybányáját. A korábbi apró, jelentéktelen mennyiségek után egyszeriben több kilónyit tudott előállítani. A környék zöldségesei nem tudták ekkor még, hogy hová tolja talicskaszám a piacokon megvásárolt paprikát, és, hogy mihez kezd vele.


A paprika és a magyar konyha

A magyar konyhát teljesen átalakította a paprika. A magyar paprika leghíresebb leveseink –halászlevek és gulyások –, továbbá párolt ételeink – pörköltek, tokányok – nélkülözhetetlen fűszere. A hidegkonyha is előszeretettel alkalmazza a paprikát bekeverve vagy az ételre szórva. Az ételek „utánerősítésének” lehetősége – Erős Pista, cseresznyepaprika, szárított erős paprikák – megfelelő kompromisszumot kínál a csípős ételeket kedvelők és az azt kerülők számára.

Felhasznált irodalom
Reizner János: Szeged története
Blazovich László: Szeged rövid története
Szeged története 1-5




2014. július 9., szerda

Szegedi gyárak: Az élelmiszeripar szárnyalása

Az élelmiszeripar a város nagy múltú hagyományos ipara, amely a térségben rendelkezésre álló nyersanyagok feldolgozásán alapul. Számos élelmiszeripari ágazat meghonosodott Szegeden, így a húsipar, a konzervipar, a paprika-feldolgozás, a malomipar, a tejipar, a boripar, valamint a helyi igényekre termelő sütőipar, továbbá a gyógy- és szikvízgyártás.







Szeged leghíresebb termékeit az élelmiszeripar adta. Mind a mai napig Szeged hírét viszik ország-világszerte a Pick szalámigyár termékei, a szegedi paprika neve, de a konzerveket már nem gyártják, hanem hozzák a városba...

Az élelmiszeripar szárnyalása: a Pick Szalámigyár

A Pick húsüzeme

A város legnevesebb élelmiszeripari üzeme a Pick Szalámigyár a II. világháború utáni időszakban tett szert világhírnévre. 1947-ben még 60-70 munkással dolgozó kisüzem létszáma 1949-re megközelítette a 300 főt. A szalámigyár Szeged élelmiszeriparának legsikeresebb vállalataként nagy utat tett meg a lényegében kisipari szalámigyártástól a legkorszerűbb gyártósorokon évszázados recept szerint folytatott tömegtermelésig. A Pick szalámi, mint a város emblematikus terméke ismert lett számos országban, köztük a legigényesebb külföldi piacokon is keresett termékké vált.

Tömegtermelés egy manufaktúrában: a konzervgyár

A térség zöldség és gyümölcstermelése megfelelő hátteret jelentett a konzervgyártás kialakulásához. A gyár az üzemelés tekintetében lényegesen jobban állt a szegedi vállalatok többségénél, ahol a termelés vontatottan folyt.
Konzervált paradicsomot, pritamint és szárított hagymát sőt még nyúlpástétomot is exportáltak Nyugat-Európába.
Az eredetileg nem konzervgyárnak épült kisüzemet hatalmas gyárrá fejlesztették a téglagyári bányagödrök közé szorított területen. A folyamatosan épülő termelő csarnokokat nem technológiai sorrendben helyezték el, hanem mindig oda, ahol éppen helyet találtak. A gyártelep állandó átépítés alatt állt, nem rendelkezett nagyságrendjének megfelelő raktárakkal, út- és közműrendszerrel. A vállalat beruházások hiányában különféle újításokkal, saját erőből megoldható ésszerűsítésekkel próbálkozott. Eközben az 1950-es évek első felében a hazai konzervipar gyárai jelentős beruházásokhoz jutottak, de a Dél-Alföld – kiemelkedő zöldség- és gyümölcstermelési lehetőségei ellenére – és a szegedi gyár ebből nem részesült.

A munkanélküliség megszűnése

A gazdaság fejlődésével az 1960-as évek elején megszűnt a munkanélküliség Szegeden. A konzervgyár a szezonális időszakban már létszámhiányt tapasztalt a szerződéses dolgozók körében. Kezdetben a honvédség segítségével és nyári szünidős diákokkal pótolták a hiányt.
1965-ben már 300 dolgozót szállítottak naponta bérelt autóbuszokkal a gyárba, és négy előkészítő telepen folyt a munka a községekben 600 fővel. A szatymazi őszibarack telepítések ezekben az években fordultak termőre, korlátlan felvásárlási lehetőséget teremtve. Öt év alatt 200 tonnáról 4000 tonnára növelték az őszibarack feldolgozást.
A Szegedi Konzervgyár 1968-ra az ország harmadik legnagyobb mennyiséget és értéket termelő konzervgyára lett. A sikeres éveket követően 1970 után romlottak a vállalat pozíciói. A gyár dolgozóinak átlagkeresete Szegeden a legalacsonyabbak közé tartozott. Emelkedett a fluktuáció, egyre többen távoztak jobban fizető vállalatokhoz. Egyes években több mint ezer fő lépett ki a konzervgyárból.
A nyolcvanas évek második felében három év alatt a konzervgyár nyugati exportja 2 millió dollárról 10 millió dollárra nőtt. Ugyanakkor a Szovjetunió egyre kevesebb konzervet rendelt, majd 1990-ben a kormány leállította a rubelelszámolású exportot. Hatalmas készletek halmozódtak fel, a kellő forgótőkével nem rendelkező gyár jelentős hitelek felvételére kényszerült egyre növekvő kamatok mellett. Egyrészt elvesztette mezőgazdasági nagyüzemi nyersanyagbázisát másrészt legnagyobb piacát, és nem tudott alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez.

 

Csak a híre maradt: A szegedi paprika-feldolgozás

A szegedi paprika a város országosan, sőt a határokon túl is nagy hírnévvel rendelkező terméke. A térségben termett fűszerpaprikát hosszú ideig kisipari módszerekkel, sok-sok kézi munkával, hagyományosan dolgozták fel. A felfűzött paprikát természetes úton füzérekben szárították, kézzel hasították, kierezték majd paprikamalmokban megőrölték.
Paprikafeldolgozó
Az államosítások után, 1949-ben jelentős beruházásokba kezdtek a paprikafeldolgozó iparban. A gyártás erős idényszerűséget mutatott, szezonban 1200-an is dolgoztak a gyárban. A paprika-feldolgozás néhány hónapig tartott, utána álltak a gépek, és elküldték az idénymunkásokat. Az idényszerűség csökkentése érdekében a paprika természetes szárítása helyett mesterséges szárítást vezettek be. 1956-ban napi 20 tonna kapacitású szárító üzemet építettek, mely a paprika-feldolgozás befejeződését követően a nyári hónapokban kamillát, almát és zöldségféléket szárított.
A paprika-feldolgozást egyre inkább a Szegedi Paprikafeldolgozó Vállalat központi telephelyére koncentrálták. A város különböző pontjain levő régi paprikamalmok helyett új malmot építettek, gépesítették az eléggé munkaigényes anyagmozgatást és a csomagolást. A folyamatos fejlesztések eredményeként a kezdetleges körülményekkel induló üzemből az évek során gyár lett, amely a fél ország fűszerpaprika igényének kielégítése mellett jelentős exportot bonyolított le, majd a piaci lehetőségek szűkülése miatt a paprika-feldolgozás mellett egyre jelentősebb konzervipari tevékenységbe kezdett. Jelentős sikereket értek el a levesporok gyártásában, 1967-ben már 220 vagon készült belőle. A hazai piacon akkoriban elterjedt külföldi gyártású Vegeta ételízesítő helyettesítésére megkezdték a Delikát 8 termék kifejlesztését.
A Szegedi Paprikafeldolgozó Vállalat az 1980-as évek elején élte fénykorát, évente 6-8 ezer tonna paprikát őrölt. Monopolhelyzetben volt a piacon a kalocsai gyárral együtt. Mögöttük állt a termelői háttér, a nagyüzemek, a nagy táblák és a háztájik, minden működött. A szegedi paprikát kedvelték külföldön, főleg Németországban. 1988-ban megszűnt a paprikaőrlés monopóliuma, és mások is megjelentek a piacon. A szabad verseny körülményei között majdnem tönkrement a szegedi paprikafeldolgozó, mivel nem rendelkezett megfelelő forgótőkével. A paprikafelvásárlás idején nem fizették ki a termelőket, és az őrölt paprika bevételéből közel egy éves késéssel jutottak a pénzükhöz. Az addig alacsony kamatú banki hitelekből tartották fenn az üzemet, de az infláció nyomán emelkedő kamat miatt a cég eladósodott, a külföldi konkurencia olcsóbban termelt, így hatalmas eladatlan készletek halmozódtak fel. Az 1990-es években a cég fizetésképtelen lett, és felszámolási eljárás indult ellene.

Az előző részben: A háborútól a tervgazdálkodásig
A következő részben: Kis- és nagyipar

Forrás:
Blazovich László: Szeged rövid története
Reizner János: Szeged történet I-IV.
Kristó Gyula (szerk.): Szeged története

2013. október 2., szerda

Látogatóközpont a ferences kolostorban

Az alsóvárosi ferences templom Szeged egyik legjelentősebb, legrégebbi műemlék épülete. A ferences rend sikerrel pályázott az NFÜ DAOP programjához, és a fejlesztéssel – a műemlékekben viszonylag szegény – Dél-Alföld egyik turisztikai látványosságává válhat. A 265 millió forintból létrejött új látogatóközpont „kinyitja” a ferencesek zárt életét, bemutatja a kolostor kincseit, közelebb hozza az érdeklődőkhöz a rend történetét, mindennapjait.



Szegednek, de az Alföldnek is talán legmonumentálisabb középkori műemléke az alsóvárosi gótikus templom, melynek a két oldalfalán máig látható, évszámmal ellátott, apró szoborfejdíszét 1503-ban helyezték el. A korábbi, Cs. Sebestyén Károly által indított, de 1942-ben megszakadt ásatások szerint a 15. század második felében egy régebbi Árpád-kori templom közelében – egyes források és az újabb kutatások szerint a régi Szent Péter templom átépítésével – épült, annak egyes elemeit felhasználva. Az építkezést, és a rend szegedi megjelenését már Mátyás király 1458-as oklevele is említi. A ferencesek által alapított kolostor 1459-ben biztosan működött, amit a heti vásárra szóló királyi engedély is bizonyít. A régi templomot a ferencesek fokozatosan átépítették, hiszen egy ilyen munka mindenképpen olcsóbbnak bizonyult, mint egy új felépítése.

Gótika az Alföldön

Magyarországon a ciszterciták honosították meg, a kolduló rendek folytatták a gótika jellegzetesen magyar változatát, egyfajta puritán formavilágot, melyben ugyanakkor megjelenik a gótikus szerkesztés tökéletes ismerete. Elmaradtak a gazdagon kiképzett homlokzat, jellemzővé vált az egyetlen bejárat a külhoni hármas tagozódású kapuzat helyett. A támívek helyett a támpillérek végletekig leegyszerűsített sora biztosította a boltozatok oldalnyomásának kiegyenlítését. Ez az egyszerűség jellemezte a belső tér kiképzését is. A hazánkban ismeretlen kereszthajó helyett a szerzetesi kórus, vagyis a hosszanti irányban elhelyezett, ülőfülkékkel díszített szentély vált jellemzővé. A késő gótikus, egyhajós csarnoktemplom nem a díszítés gazdag káprázatával, hanem a méretek arányaival, egyszerűségével próbált megnyugvást nyújtani a betérő lelkeknek.

A ferencesek temploma

A templom belseje hazánkban szinte egyedülálló térhatásával, monumentális egyszerűségével ragadja meg a belépőt. A főhajó 14. századi maradványát a 15. század második felében teljesen újjáépítették. Ehhez járult a keskenyebb, szerzetesi kórusul szolgáló félhatszögben végződő szentélyhajó és a káptalanterem – a mai sekrestye – és a kettőt összekötő szintén gótikus átjáróhelyiség, amelyre a később barokk tornyot építették.
A templom és a kolostor a török hódoltság idejét nemcsak átvészelte, hanem időnként még javításokat is engedélyeztek rajta. A város magyar népe ekkor leginkább Alsóvároson élt, ahol a barátok temploma összetartotta a hódoltsági sors szegedi lakóit. A barátok nemcsak lelkipásztori szerepet töltöttek be, hanem egyúttal a nép tanítómesterei és orvosai is voltak, amiről számtalan orvosi szakkönyv is tanúskodik. Hatalmas, egyes források szerint 30 hold kiterjedésű kertjük gyógyító füvekben, nemes fákban és növényekben egyaránt bővelkedett.

A török hódoltság

A hódoltság alatt éppen nem volt könnyű a templom és a kolostor karbantartása. A török nem engedte új templom és kolostor építését, sem a régiek kibővítését. A barátok csak engedéllyel tudtak javításokat végezni a templomon. Az engedélyeket csak úgy kapták meg, ha a templomot és a kolostort nem építik tovább és a régi alapnak megfelelően javítják ki, ráadásul az engedélyekért jelentős díjakat, pénzajándékokat kellett fizetni. Ennek ellenére az alsóvárosi templom volt a török birodalom legszebb keresztény temploma egy 17. századbeli feljegyzés szerint. A hódoltság idején 1624-ben történt a legnagyobb építkezés, amikor új mennyezetet építettek. 1643-ban restaurálták a templomot és a főoltárt, majd pár évvel később a kolostort is rendbe hozták. A 17. század második felében nagyobb restaurációs munkálatok voltak. A templom teljes megújítása a következő századra maradt.

Ferencesek és a paprika


A török alatt elvadult táj népét gyakran gyötörte a hideglelés (malária), valószínű, hogy ellenszeréül a paprikát épp a ferencesek honosították meg, ugyanis abban az időben nem fűszerül, hanem orvosságul használták ezt a növényt. A szegedi kolostor egyik feljegyzése, ami szerint a paprikát a váltóláz kezelésére használták, terelte Szent-Györgyi Albert figyelmét is a paprikára és a benne lévő C vitaminra. A kolostor megújult kertjében nemcsak a ferencesekre jellemző fűszer- és gyógynövények kaptak helyet, hanem a paprikakutatók jóvoltából számos szegedi paprikafajta is bemutatásra kerül.

Interaktív rendház

A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány a Szeged-Alsóvárosi Ferences Templom és Rendház turisztikai célú, látogatóbarát fejlesztésére nyújtott be pályázatot „Történelmi és kulturális örökség turisztikai hasznosítása” témában, mely keretében 85% támogatási aránnyal 265 millió forint támogatást nyert.
Kétszintes látogatóközpontot alakítottak ki a rendházban, ahol interaktív kiállításokon ismerhetik meg az érdeklődők a szegedi ferences szerzetesek több mint nyolcszáz éves történetét. A projekt elsődleges célja a Szeged-Alsóvárosi Ferences Templom és Rendház páratlan értékeinek turisztikai célú látogatóbarát bemutatása.
Az épület Szeged egyik legjelentősebb, legrégebbi műemlék épülete, de nem eléggé ismert turisztikai látványossága. A templom jelenleg is látogatható, de a turistacsoportok fogadására alkalmatlan volt. A projekt során az eddig is látogatható templom mellett létrejött egy kétszintes komplex látogatóbarát kiállítóhely, amely több helyiséggel, vetítőteremmel interaktív módon mutatja be az épületegyüttest, a ferencesek és a szerzetesi élet hagyományait. A Rendház kertjében gyógynövényes kertet és a Szent Péter templom megmaradt követi bemutató kőtárat alakítottak ki.
Az új funkcióknak megfelelően felújították és akadálymentesítették az épület kiállító és közlekedő tereit, a vizesblokkokat és a fogadóhelységeket. Reményeik szerint a több mint 500 éves templom és a rendház olyan turisztikai vonzerőt fog jelenteni, amely a műemlékekben viszonylag szegény Dél-Alföld egyik turisztikai látványosságává válhat.

Ferences értékek bemutatása

„2003-ban kezdtünk el azon gondolkodni, hogy a nagyközönségnek is szeretnénk bemutatni az értékeinket” – mondta el a Didák testvér, a ferences kolostor házfőnöke. „A templomunk 500 éves évfordulójára számos tárgyat gyűjtöttünk össze, és úgy láttuk, ez egy olyan gazdag anyag, amit érdemes lenne egy állandó kiállítás keretében bemutatni.”
Folyamatos pályáztak, majd 2009-ben elnyerték a turisztikai fejlesztési pályázatot, melynek keretében megújult a kolostor, és egy európai szintű, a Dél-Alföldön páratlan kiállítási központ valósult meg.
„A helyi sajátosságokra próbáltunk meg építeni” – emelte ki a gvárdián. „Alapvetően az Alsóvároshoz köthető értékeinket, így elég erős hangsúlyt fektettünk a paprikával és a gyógynövényekkel kapcsolatos tevékenységünkre. A hívekkel való foglalkozásunkat is bemutatjuk, kiindulva a török időktől, amikor a ferencesek a nép barátai lettek.”

„Az emberek szívébe, fejébe elhelyezni”

A földszinten a ferencesek életét, értékeit bemutató nagyméretű tablók kerültek elhelyezésre, a három alapvető pillérre, a szegénység, tisztaság, engedelmesség hármasságára építve, felvonultatva és megmagyarázva a ferences szimbólumokat.
„Sok olyan dolgot szeretnénk az emberek szívében és fejében elhelyezni, ami nagyon erősen köthető a ferencesekhez” – mesélt a kiállítás koncepciójáról Didák testvér. „Ilyen többek között Szent Erzsébet, aki világi rendi ferences nővér volt, és Assisi Szent Ferenc, aki először rendezett betlehemet. A harmadik pedig Szent Ferenc és a gubbiói farkas története, melyre a templom előtt egy szobor is utal. Ez a történet pedig azért izgalmas, mert a ferenceseket sokszor a béke szerzőiként, a béke követeiként azonosítják.”

A gubbiói farkas

Assisi Szent Ferenc leghíresebb, természettel kapcsolatos történetében – mely halála után keletkezett – Gubbió városában „egy hatalmas testű, rettenetes és vérengző farkas garázdálkodott, amely nemcsak az állatokat, hanem még az embereket is fölfalta. A városiak gyakran mentek ki az erdőbe felfegyverkezve, „mintha háborúba indultak volna, de még így is jaj volt annak, aki egyedül került szembe vele.”Amikor Ferenc ellátogatott a városba, megszánta az embereket, akik elmesélték neki a bajukat. Ekkor egyetlen társával kiment az erdőbe, hogy találkozzon a fenevaddal. Amikor a farkas megpillantotta őt és társát, nekik támadt vicsorgó fogakkal, Ferenc azonban keresztet vetett a farkas elé, aki erre azonnal megtorpant.„Gyere ide, farkas testvér!” – mondta Ferenc. A farkas engedelmeskedett. „Krisztus nevében parancsolom, hogy se engem, se másokat ne bántsál.” Majd prédikálni kezdett a farkasnak, amiért irgalom nélkül pusztította Isten teremtményeit, és megígértette vele, hogy többé nem bánt egyetlen állatot vagy embert sem.A farkas fejbólintással jelezte beleegyezését. Ferenc ekkor magával vitte a fenevadat a városba, és prédikációt tartott az embereknek és a farkasnak egyaránt, mindkét felet arra kérve, ne háborgassák egymást. Az emberek szóval fejezték ki helyeslésüket, a farkas pedig jobb mancsával esküdött. Attól a naptól kezdve a farkas és az emberek megtartották a Ferenc által kötött egyezséget.Ez a történet rendkívül hasonló ahhoz a görög mítoszhoz, amelyben Herkules lemészárolja az oroszlánt. Herkules hatalma azonban csak arra terjedt, hogy az oroszlán megölésével oldja fel az ember és természet konfliktusát. Ferenc, Krisztus hatalmánál fogva sikeresen kibékítette az embert a természettel.

Mátyás-kazula

A jelképek mellett természetesen a ferencesek kincsei, tárgyai is megjelennek a tárlókban. Többek között kiállítják hazánk legrégebbi ülőbútorát, Marchiai Szent Jakab obszerváns ferences szerzetes székét, mely a 15. századból maradt ránk.
A kiállítás talán a legértékesebb darabja a Mátyás-kazula eddig az egyházmegyei kincstárban volt elhelyezve. A miseruhát Katkóné Bagi Éva textilrestaurátor állított helyre mintegy 620 órányi munkával.
A 120 cm háthosszúságú, 67 cm széles, meggy-bordó, hernyóselyem-brokátból készült, 824 igazgyönggyel díszített kazula a 15. századból, Olaszországból való. A bordó bélésen fekete tussal írott latin betűs szöveg található, melyet a kazula elhelyezésekor mutattak meg a sajtó képviselőinek. A szöveg a miseruha készítésének és eredetének történetét tartalmazza. Mivel ezt a részt már az érdeklődők nem láthatják, annak fordítását is elhelyezik a tárlóban.

Mária,
IHS = Jesus hominum Salvator (Jézus az emberek megváltója)
E miseruha anyagának alapja a felséges Corvin Mátyásnak, a magyar nép igen szeretetreméltó királyának palástjából való. Mivelhogy Őfelsége ebben a Havas Boldogasszony bazilikában tartott országgyűlés végeztével gondoskodott a templom felújításáról és ezt a gyöngyökkel díszített ruhát Isten nagyobb dicsőségére és a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére 1465-ben nagylelkűen felajánlotta. Az Ő kegyes emléke legyen áldott örökre! Majd az idő múlásával, mivel elhasználódott, visszakapta eredeti szépségét főtisztelendő P. Zsucha Simon sekrestyés kitartó munkája által és főtisztelendő P. Telek József definitor szorgalmából, az Ige megtestesülésének és Szűztől születésének 1773. évében. A jótevő férfiak és asszonyok nyerjenek örök jutalmat és koronát a mennyben.
Szent Ferenc Atyánk Kisebb Testvéri Rendjének e Tisztelendő szegedi konventjéé vagyok az új kegyelem 1465. évétől.

Balázs Ákos fordítása

Interaktív kiállítótér

A másfél órás bemutató során a látogatók egy korábban nem használt, a kolostor központi udvarára, a kvadrumra nyíló ajtón keresztül a szabadba lépve megtekinthetik a kolostor két kútját, a második napórát, majd a templombelsőt és a sekrestyét meglátogatva jutnak el a kiállítótérig.
Érintőképernyőkön keresztül ismerkedhetnek a kolostor történetével, filmeket láthatnak a magyar ferencesek kárpátaljai, kínai missziójáról, a szerzetesek kommunisták általi üldöztetéséről és az épületegyüttes művészettörténeti érdekességeiről.
Az 1920-as években sok szerzetes járt Kínában, misszióban, ahonnan különféle tárgyakat hoztak magukkal. Itt tekinthetik meg a ferencesek Magyarországon egyedülálló kínai gyűjteményének egy részét is. A foglalkoztató épületben pedig gyerekeknek tartanak majd interaktív múzeumi programokat a ferencesség, a gyógyászat és az építészet témájában.

Ferencesek a háttérben

„Kicsit furcsa a helyzet, mert nem mi, ferencesek leszünk a tárlatvezetők” – foglalta össze a kiállítással kapcsolatos gondolatait Didák testvér. „De úgy gondolom, ez nem is a mi feladatunk. Nekünk továbbra is a ferences értékeket kell őriznünk, az emberekkel kell foglalkozzunk, lelkileg segítsük és támogassuk őket. Ilyen szempontból úgy gondolom, nem fog változni az életünk. Viszont most egy picit feladjuk a nyugalmunkat, beengedjük az embereket a kolostorba, közelebb engedjük őket a mindennapi életünkhöz. Ez viszont jó remélem kedvezően fog hatni ránk, hiszen az emberek nem ismernek bennünket.”
Nemrégiben járt egy budapesti vállalkozó a kolostorban, ahol a ferencesekkel beszélgetve, végigjárva az épületet elámult, hogy milyen csodálatos értékek rejtőznek az Alföldön. Hazatérve megkérdezte a munkatársait, hogy mit tudnak a szegedi templomról, és legnagyobb megdöbbenésére senki sem ismerte az épületet. Ezen is szeretne segíteni a ferences rend azzal, hogy országosan is megismertesse a kolostort, a benne élőket, értékrendjüket, lelki és karitatív tevékenységüket.
„A helyi ismertségből szeretnénk kilépni ország-világ elé” – reménykedett a házfőnök. „Bátran mondhatjuk, hogy a Pannonhalmi Bencés Főapátság után az 1503-ban felszentelt szegedi Havas Boldogasszony-templom a ferences rendházzal együtt Magyarország második legnagyobb középkori, eredeti funkciójának megfelelően működő épületegyüttese.”
Pedig Alsóvárost, és Szegedet legalább a paprikáról jól kellene mindenkinek ismernie, ezért is helyeztek nagyobb hangsúlyt erre a fejlesztés során.

A zajból vissza a nyugalomba

A ferences testvérek közül van a könnyebben, van, aki nehezebben élte meg a fúrás-faragást, az építkezést, a zajt. Didák testvér volt a rendtartomány helyi irányítója, egyedül ő foglalkozott a felújítással.
„Úgy gondolom, viszonylag gyorsan túlestünk rajta” – emlékezik vissza a munkálatokra a gvárdián. „Azt mindenki látja, hogy nagyon sok jó, szép és új dolog elkészült. Most, amikor a végéhez közeledünk, mindenki dicséri. Nem dohosak, vizesek a falak, nem penészesek és ez már egészen más nekünk is. Ezért pedig érdemes szenvedni...”

A korábbi részben: A szegedi ferencesek


A ferences látogatóközpontba
az idegenvezetésekre a
latogatobarat.hu
internetes oldalon lehet jelentkezni