Szeged 1956 – Három hét boldogság

Középiskolások az egyetem épületéről leszedett
vörös csillagot a hídról a Tiszába dobják
1956. október 25.

Az 1956-os forradalom szikrája Szegeden, az egyetemen gyúlt ki. Ez a szikra volt az, mely nemsokára lángba borította az országot lelki, társadalmi és fizikai értelemben is. Vida Mihály Három hét boldogság: 1956 szegedi története címmel 2006-ban megjelent kötete a szegedi eseményekkel, történésekkel, interjúkkal mutatja be a forradalom eseményeit.

A Magyar Egyetemisták és Főiskolai Egyesületek Szövetsége, a MEFESZ ifjúsági szervezet volt 1956-ban, amely megtörve a kommunista ifjúsági szövetség egyeduralmát, kulcsszerepet töltött be a forradalom követeléseinek kidolgozásában, a forradalom és szabadságharc hangulati előkészítésében és elindulásában.
1956. október 16-án jött létre, amikor a szegedi egyetemisták kiváltak a hivatalos kommunista ifjúsági szervezetből, a DISZ-ből. Korábban – emlékszik vissza Kiss Tamás – „csakis és kizárólag a DISZ, mint ifjúsági szövetség létezett, aminek mindenki kötelezően a tagja volt. Ez a DISZ-élet abból állt, hogy havonta egyszer a DISZ-titkár elmondott valami szentenciát a Szabad Népből, vagy valami brosúrát felolvasott.”

A MEFESZ alakuló nagygyűlése, 1956. okt. 20. Lejtényi András joghallgató felolvassa a MEFESZ alapszabály tervezett szövegét, mellette Kiss Tamás joghallgató, Perbíró József jogász professzor, Vörös József orvostanhallgató, ..., Áts Vilmos (szemüveggel) főiskolai hallgató

Izgatott hangulat

Ebben az évben azonban már a szemesztert is izgatott hangulatban kezdték a diákok, és megtörtént az is, amit korábban nem mertek volna: politikai kérdéseket vitattak meg egymás közt. Október 16-án az egyetem hallgatói a szokásos „fejtágító” gyűlések egyikét kezdték volna a BTK Auditorium Maximumában, amikor nem várt, bár a terem hőfokát tekintve nem teljesen meglepő fordulat következett be. Kiss Tamás és Lejtényi András a még üres elnöki asztalhoz állva azt javasolták: alakítsanak független szervezetet. A már amúgy is forró hangulatban érkező mintegy ezer diák a javaslaton kapva el is határozta, hogy ifjúsági érdekvédelmi szervezetet hoznak létre

A következő, alakuló ülésen az egyetem háromezer hallgatója közül sok százan vettek részt, a szintén forró hangulatú ülésről a Magyar Rádió hangfelvételt is készített. A levezető elnök a népszerű professzor, Perbíró József lett, akit napokkal később a szegedi Forradalmi Nemzeti Bizottság elnökévé választottak. Felszólalt Baróti Dezső rektor és Fodor Gábor akadémikus is. A MEFESZ szegedi vezetői Kiss Tamás, Lejtényi András és Gönczöl Dezső lettek.

A forradalom előestéje

Október 22-én, a forradalom kitörése előtti napon csatlakoztak a MEFESZ-hez a budapesti, miskolci, pécsi és soproni diákgyűlések. A budapesti nagygyűlés vendége volt a szegedi Kiss Tamás is. Október 23-ára az ország majd minden egyetemének hallgatói csatlakoztak.
A MEFESZ így fogalmazta meg célját: „A szövetség célja, hogy az egyetemekről és főiskolákról kikerülő ifjúság, mely a nemzet agyát van hivatva képviselni, ne közönyös passzív tömeg, ne gyáva, gerinctelen és önző réteg legyen, hanem népéért, hazájáért, boldogabb jövőnkért harcoló bátor, lelkes sereg. Ne riadjon vissza az igaz szó kimondásától, hanem képzettségével, tudásával, tehetségével népünket, hazánkat szolgálja.”
Marosán György miniszterelnök-helyettes, az MDP Politikai Bizottságának tagja így reagált írásban a diákok mozgolódásáról őt tájékoztató pártmunkás feljegyzésére: „Elvileg egyetértek, de vigyázni kell, nehogy az egyetemi stricik hangulata átmenjen kommunista és szovjetellenes támadássá.”

Az 56-os forradalom 16 pontja

A MEFESZ fogalmazta meg azon pontok gerincét, amelyek később az 1956-os forradalom 16 pontjaként váltak ismertté. A követelések tartalmazták többek közt a szovjet csapatok kivonását, a politikai foglyok szabadon bocsátását, a többpártrendszert és a szabad választásokat és a budapesti Sztálin-szobor eltávolítását. A forradalmat kezdő 1956. október 23-ai műegyetemi tüntetés a MEFESZ követeléseivel indult útjára.
A szegedi diákok vezetői közül a forradalom eltiprását követő megtorlás során Kiss Tamás nyolc év börtönbüntetést kapott, ötöt töltött le. A megtorlás során Perbíró József professzort életfogytiglani börtönbüntetésre, Baróti Dezső szegedi rektort egy évre ítélték.
 

Három hét boldogság

Vida Mihály könyvéről így ír Bodrogi Károly:

Sokszor, sok helyen felvetődik az a kérdés, hogy a történésznek mi is a feladata, milyen nyersanyagból dolgozzon. Aki a 20. század történetével foglalkozik, annak is inkább a második felével, az talán egyetért velem abban, hogy a levéltári anyagok és dokumentumok mellett nagyon nagy szerepe van a korszak feldolgozásához a személyesen átélt történelemnek is. Különösen az 1956-os eseményeknél fontos ez, hogy minél több élő szemtanú és résztvevő mondja el, hogyan élte meg ezt az időszakot. A történettudomány az ilyen jellegű beszámolókat oral historynak nevezi. A most ismertetésre kerülő könyv is azt a célt szolgálja, hogy a szereplők elbeszélései által egyre több ember ismerhesse meg az 1956-os forradalom és szabadságharc igaz történetét. Hogy mennyire igaz történelem tárul így az olvasók elé, az már természetesen a történészek feladata megítélni. Ehhez szükséges feldolgozni a korszak dokumentumait, iratait, levéltári anyagait, jegyzőkönyveit, stb. De ezek mindössze csak „értelmetlen” papírkötegek lennének, ha nem tudnánk párhuzamba állítani őket az emlékezéssel, egy-egy ember személyesen átélt történelmével.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója és már maga a 2006-os év is a nagy „vállalások” időszaka volt. Sokan próbálták, sokféle módon megközelíteni 56 történéseit. Ebből kifolyólag rengeteg film és írott munka is született. Könyvek, tanulmányok, interjúk sokasága próbálja tükrözni a különböző véleményeket. A most, általam bemutatott könyv is egyfajta álláspontot tükröz. A hitelesség álláspontját. A könyvben megszólaló emberek nem történészek, hanem a forradalom résztvevői, szereplői.
Vida Mihály, a könyv szerzője, rendező. Lehetősége nyílt arra, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójára filmet készítsen a szegedi eseményekről. A szerző a következőképpen ír erről a Bevezetésben:

2005-ben az Országos Rádió és Televízió Testület pályázatán lehetőség nyílt egy, a szegedi forradalomról szóló film elkészítésére. A riportok készítése közben kiderült a Szegedi ballada című 42 perces film csak töredékét tudja elmesélni ennek a tragikus és szép történetnek. A szereplők által elmondott történetek, a leforgatott anyag oly gazdag volt, hogy abból nem volt nehéz egy már hosszabb, közel három órás film összevágása.”

A rendező továbbá elmondja, hogy akkora mennyiségű felvett nyersanyag maradt még így is hátra, hogy elhatározta, interjúkötet formájában is megjelenteti azokat: „Nem szerettem volna a történelmileg is értékes és sok esetben pótolhatatlan interjúkat elfelejteni, vagy a dokumentumfilmek sanyarú sorsának megfelelően egy-két vetítés után a feledésre hagyni, végül is így született meg a kiadó és a támogatók segítségével ez a könyv.

Interjúkötet 56-ról

Az interjúkötet – véleményem szerint – nagyon jól szerkesztett. A Bevezetés után négy fejezet következik. Ebből az első kettő a forradalom és szabadságharc napjainak eseményeit tárgyalja, a harmadik a megtorlást mutatja be, a negyedik pedig az azóta eltelt időszak személyesen átélt történéseit. Tulajdonképpen életútinterjú-kötetről van szó, ugyanis mindegyik interjúalany szót ejt a forradalom előtti tevékenységéről, családi viszonyairól és minden olyan korábbi eseményről, amelyek meghatározták az adott személy forradalomba való bekapcsolódását. Eszmék, kulturális és családi hátterek, társadalmi problémák, munkahelyi viszonyok, emberi kapcsolatok kerülnek bemutatásra. Nemcsak előéletükről, hanem a megtorlás utáni időszakról is beszélnek a szereplők, egészen napjainkig tekintve: milyen politikai, társadalmi, társas, és munkahelyi problémákkal szembesültek abban az időszakban. Egyesek a forradalom lényegét is megfogalmazzák.
A kötet tartalmazza a forradalom és szabadságharc szegedi eseményeinek a kronológiáját is. A felhasznált irodalom jegyzéke a legújabb kutatási eredményeket tartalmazza.
Szerkesztésmódja nem olyan, mint egy hagyományos interjúköteté, vagyis nem külön-külön, névsor szerint vannak az interjúk elosztva, hanem minden fejezethez ki többet, ki pedig kevesebbet fűz hozzá. Alapvetően a szegedi és a Csongrád megyei eseményeken van a hangsúly, de mivel az interjúalanyok közül néhányan a budapesti események részesei is voltak, arról is esik több-kevesebb utalás. Nyelvezete talán kissé szokatlan lehet első olvasásra, ugyanis a szerkesztő meghagyta a maga természetes módjában a szövegeket. Ezért néhol találkozunk nehezen érthető, esetleg befejezetlen mondatokkal; nyelvhasználata nyers, az interjúalanyok szóhasználatát és kifejezésmódját tükrözi. Természetes, utószerkesztéstől mentes szövegek ezek.
Egy interjúkötet szakmai szemmel való bemutatása elég nehéz és sok tudást igényel, ezért erre én nem is vállalkoznék. Emellett nem szeretném a könyvben leírt eseményeket sem ismertetni, ugyanis az meghaladná recenzióm terjedelmét. Inkább néhány olyan személyes véleményt ismertetek a kötetről, ami talán másokban is felkelti az érdeklődést arra, hogy elolvassák.

Perbíró József emléktáblája
az SZTE Jogi Kar Tisza Lajos körúti épületén

Forradalom az idősebbek szemével

A fiatalabb generációk - köztük én is - mindig nagy érdeklődéssel követik az idősebbek „élménybeszámolóját” egy-egy történelmi korszakról. A kötetben megszólaló emberek nem csak személyes élményekről, hanem személyes kudarcokról és a korszakról alkotott véleményükről is beszámolót adnak. Egy olyan történelmi korszak részei, amelyet több tízezer ember máshogy és máshogy élt meg, de mindegyik személyes sorsnak egy dolgot kell, hogy tükrözzön, az igazságot, amelyet 1956 szellemisége képvisel.
A kötet szereplői elsősorban a szegedi események alakulására voltak nagy hatással. Vasvári Vilmos, aki a Forradalmi Katonai Tanács operatív osztályának volt vezetője. Kiss Tamás, aki alapító tagja volt a forradalom első demokratikus ifjúsági intézményének, a MEFESZ-nek (Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége). Később Budapesten és Szegeden lett nemzetőr. Péter László irodalomkritikus, aki a Forradalmi Nemzeti Bizottságban, az írószövetség küldötteként vett részt. Bokor András, aki 1956-ban a DÁV gépkocsivezetőjeként részt vett a tüntetéseken, munkástanács tag volt. Palotás József, a Nemzetőrség egykori főparancsnok-helyettese. Németh Ferenc, az FNB egyik megalakítója, majd elnökségi tagja. Fodor Imre, aki a tüntetések egyik fő résztvevője volt. Fejér Dénes, aki szintén az FNB egyik főszervezője volt. A kötet egyes hasábjain láthatóak a képeik. Szerepel még Joszt István, aki az FNB elnökének helyettese volt 1956-ban és Bálint László is, aki pedig középiskolásként élte át az akkori eseményeket, az utcai tüntetéseket.

Szovjet tank a Móra-múzeum előtt

Bálint László nemcsak mint szemtanú, hanem mint a korszak történéseinek jeles kutatójaként is szerepel a kötetben. Rengeteg 1956-os témájú, kizárólag Csongrád megyével foglalkozó könyv és tanulmány szerzője. Vitathatatlan érdemei vannak abban, hogy a megye történései viszonylag széles körben fel lettek tárva.
Amikor kezembe vettem ezt a könyvet, olyan érzés hatott át, mintha részese lennék a forradalomnak. Az idős úriemberek, ahogy visszaemlékeztek életük egyik legszebb, majd a megtorlások után pedig legnehezebb korszakára, szinte óhatatlanul is az események sodrásába kerül az olvasó. Fontosnak tartom azt – aki komolyabban érdeklődik a téma iránt –, hogy párhuzamosan mellette olvasson a korszakkal foglalkozó történelmi munkákat is, ezáltal összehasonlítást nyerhet és talán meg tudja fogalmazni magának, hogy mit is jelentett akkoriban forradalmárnak lenni, mit is jelentett egy világpolitikai szintű eseménynek részesévé válni. Érdekes, hites, de olykor szívszorító olvasmány.

Bodrogi Károly

A szegedi események kronológiája – kattintson IDE

A kötet megrendelhető a Terror Házától:
Vida Mihály: Három hét boldogság: 1956 szegedi története
Belvedere Meridionale, Szeged 2006.

Szegediek elismerése a Nemzeti Ünnepen

Augusztus 20-a alkalmából szegedieket is kitüntettek.

MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE polgári tagozat kitüntetést kapott több évtizedes tudományos, tudományszervezői, széles körű oktatói és publicisztikai tevékenysége, a Hispanisztikai Tanszék létrehozása érdekében végzett fáradhatatlan munkája elismeréseként dr. Anderle Ádám, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Hispanisztika Tanszékének professor emeritusa

MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE polgári tagozat kitüntetést kapott a funkcionálanalízisben elért - nemzetközi mércével mérve is - kiváló eredményeiért, oktatói és tudományos közéleti tevékenysége elismeréseként dr. Kérchy László, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Matematikai Tanszékcsoportja Analízis Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára

MAGYAR ÉRDEMREND KÖZÉPKERESZT polgári tagozata kitüntetést kapott dr. Szabó Imre, az állam- és jogtudomány kandidátusa, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánja

MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZT polgári tagozat kitüntetést kapott dr. Hetesi Erzsébet, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar intézetvezető egyetemi docense

MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZT polgári tagozat kitüntetést kapott Kátó Sándor, színművész, rendező, az Algyői Móra Ferenc Népszínház alapítója, művészeti vezetője

MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT polgári tagozat kitüntetést kapott dr. Hegedűs Jenő, a matematikai tudomány kandidátusa, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara Matematikai Tanszékcsoportjának egyetemi docense

MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT polgári tagozat kitüntetést kapott dr. Tóth István, a szegedi Móra Ferenc Múzeum gyűjteményvezetője

GRATULÁLUNK!!

Nobel-díjas tudós Szegeden – Bert Sakmann az OTDK vendége

A XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia vendégeként városunkba érkezett Bert Sakmann, aki az idei OTDK Orvos- és Egészségtudományi Szekció nyitó előadását tartja meg Az idegsejtek ioncsatornáitól az agykérgi hálózatokig címmel.

A Hotel Soleil elé begördülő autóból frissen szállt ki a Nobel-díjas tudós, akinek személyében Szeged ismét neves tudóst köszönthet. A XXXI. OTDK-ra érkező vendég az újságírói kérdéseket követően elfoglalta szállását. Ezen a héten igen sűrű és gazdag programjában többek között előadást tart az SZTE TIK-ben, több szegedi középiskolát látogat meg, találkozik a város vezetőivel és ellátogat az Ópuszteszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba is.

Bert Sakmann

Stuttgart, 1942. június 12., Nobel-díjas német fiziológus.
Lindauban töltötte gyermekkorát, Stuttgartban végezte el a középiskolát. Leginkább a fizika érdekelte. A legtöbb időt távirányító motoros és vitorlás hajó, valamint repülőgép modellek tervezésével és építésével töltötte. A kibernetikai tanulmányok elbűvölték, arra készült, hogy az élő organizmusokat lehet értelmezni mérnöki szempontból. 1967-től orvosnak tanult Tübingenben, Freiburgban, Berlinben, Párizsban és Münchenben, hogy összekapcsolhassa a fizikát a biológiával.

Orvosi vizsgát München a Ludwig-Maximilian Egyetemen tett, 1968-tól az egyetem orvosi asszisztense. Otto Detlev Creutzfeldt mellett tudományos asszisztensként tevékenykedett a Max-Planck-Intézet Pszichiátriai és Neurofiziológiai osztályán. 1971-ben Londonban az University College Biofizikai Tanszékén Bernard Katz irányítása alatt végzett kutató munkát. 1974-ben a göttingeni egyetemen védte meg orvosi diplomáját. 1979-től csatlakozott a Max Planck Intézet Biofizikai és Kémiai membrán biológia csoporthoz. A heidelbergi Egyetem tanára volt. A Max Planck Institute for Medical Research nyugalmazott munkatársa. 2008-tól a Max Planck Neurobiológiai Intézet nyugalmazott kutatócsoportjának vezetője.
1991-ben kapta Nobel-díját az egyedi ioncsatorna működésének vizsgálatáért. Ez a felfedezés tulajdonképpen egy elektrofiziológiai vizsgálómódszer. Az elektrofiziológia pedig olyan jellegű élettani terület, amelynek hátterében bioelektromos tevékenység, vagyis a sejtmembránon keresztül folyó ionmozgás áll.

Húsz éves a kommunikáció szakos képzés Szegeden

A rendszerváltás előtt Magyarországon nem volt lehetőség sem egyetemi, sem főiskolai keretben kommunikáció szakon tanulni, ám már létezett ilyen oktatás – mondta Szajbély Mihály, a Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének vezetője, az egyetem oktatója. 1993-tól indult az első kommunikáció szakos évfolyam Szeged mellett Budapesten és Pécsen, azóta a képzés folyamatosan zajlik.

„A hír az, hogy a vélemény szabad” – ez volt a mottója a pénteken a Szent-Györgyi Albert Agóra Informatóriumában megrendezett ünnepségnek és kerekasztalbeszélgetésnek. A meghívott vendégek között voltak Szabó Gábor, az SZTE rektora és Csernus Sándor, a Bölcsészettudományi Kar dékánja mellett a szakon végzett, karriert befutott, a médiában vagy annak peremterületein dolgozó egykori diákok is – a teljesség igénye nélkül. A kérdezők Veiszer Alinda, egykori kommunikáció szakos hallgató, és Rózsa Péter voltak. Rózsa Péter már a kezdetektől fogva a szakon tanított. A vendégek meséltek egyetemi tapasztalataikról és arról, manapság mivel foglalkoznak és hogyan jutottak el az iskolapadból odáig.

Szabó Gábor rektor elmondta, hogy a társadalomtudományoknak ugyanúgy létjogosultsága van a természettudományok mellett, ám egy társadalomtudósnak is valamilyen szinten értenie kell az utóbbihoz is. Példaként hozott fel egy olyan helyzetet, mikor egy új atomerőmű építéséről kell megkérdezni az embereket – ha valaki nem ismeri annak előnyei mellett környezetszennyező hatásához, könnyelműen bólinthat rá a dologra.

Egyedi szegedi

Veiszer Alinda fontosnak tartja a különbséget a szegedi és más egyetemeken folyó kommunikáció szakos képzés között. Véleménye szerint Szegeden az elméleti képzés mellett erős gyakorlati tapasztalatokat is szerezhet egy diák, ami fontos éles helyzetekben – például nem csak megtanulja az itteni hallgató, hogy hogyan kérdezzen és viselkedjen egy interjú közben, de többször élesben is kipróbálhatja magát. Rózsa Péter szerint manapság könnyen gondolhatja magáról bárki, hogy újságíró, hiszen mindennaposnak számít az olyan technikai eszközök használata, mint az okostelefon vagy egy tablet, ám a tudás, amit egy egyetemi oktatás keretében tud elsajátítani a hallgató, már nem jár melléjük.
Manapság a kommunikáció szak nem tartozik a felsőoktatási politika kedvencei közé, mondhatni mostohagyermek. Szajbély Mihály kiemelte, hogy a bölcsészdiploma igenis rentábilis, keresett, így kommunikáció szakos diplomával is sikeresen el lehet helyezkedni.

Szöveg, fotó: Illés Réka Gabriella

dr. Hegyi Péter: Szeged lesz a hasnyálmirigy-kutatás európai központja

A klinikum és a kutatás összekapcsolása

Hegyi Péter, a Szegedi Tudományegyetem 40 éves kutatóorvosa, az MTA doktora által vezetett munkacsoport kiemelkedő újdonságokat fedezett fel a hasnyálmirigy működésével, illetve betegségeivel kapcsolatban. A kutató-orvosi pályáról és a jelentős tudományos eredményről beszélgettünk Hegyi Péterrel.

– Milyen indíttatásai voltak, hogyan került az orvosi pályára?
 – Szerettem a tudományt, édesanyám radiológus, édesapám történelem tanár, így érdekelt a jog, az orvostudomány és mindig is a kihívások, az új dolgok megtalálása vonzott. De a szoros értelemben vett tudománnyal negyedéves hallgatóként kezdtem el foglalkozni.

– Hogyan kapcsolódott be a kutatómunkába?
– A szegedi hasnyámirigy-kutatásnak nagyon komoly előzményei vannak. A hetvenes években Varró Vince és Pap Ákos professzorok indították el ezt a programot, amit Takács Tamás professzor folytatott. Én az ő, és Hajnal Ferenc professzor tanítványaként 1993-ban kerültem ide, mint negyedéves orvostanhallgató. Ezután már nem is próbálkoztam máshol, mondhatjuk úgy, itt ragadtam. 1996-ig nyolc diákköri előadásomból hétszer díjat is kaptam, sőt három alkalommal képviseltem a Szegedi Egyetemet az OTDK-n is. Takács professzor vezetésével előadásaimmal több hazai és nemzetközi konferenciára is eljutottam, ahol rengeteget tudtam tanulni.

– A posztdoktori és általános orvosi időszaka hogyan segíti a kutatómunkát?
 – Az SZTE I. sz. Belgyógyászati Klinikáján sajátíthattam el igazán az orvostudomány alapjait. Megismerkedtem a klinikai gondolkodásmóddal, a belgyógyászat és a gasztroenterológia alapismereteivel. Annak ellenére, hogy ez az időszak a tudományos munkásságom legkevésbé produktív időszaka volt, a klinikai tapasztalat ma is meghatározója a gondolkodásmódomnak. A tudományos sikerek alapjának tartom a klinikai és experimentális ismeretek összekapcsolását, amihez ez az időszak orvosi tevékenysége nélkülözhetetlen volt.

– Több pályázatot is elnyerve dolgozhatott neves külföldi intézetekben.
– Ezek a pályázatok nagymértékben hozzájárultak a kutatómunkám elindításához. 1999-ben az angliai Wellcome Trust pályázatát elnyerve két évig a Newcastle Egyetem Élettani Intézetében, majd 2001 nyarán San Diegoban, a Kalifornia Egyetemen végezhetem kutatói munkát. Ebben az időszakban döntöttem el, hogy a korábban megszerzett klinikai tapasztalatokat és a sejtélettani ismereteket összekapcsolva a tudománynak szentelem a pályafutásomat. Ennek a sikerességét bizonyítja, hogy 2002-ben elnyertem a Wellcome Trust IRDA pályázatát, ami komoly anyagi forrást biztosított a szegedi laboratórium felszereléséhez és beindításához.

– Mi tekinthető a jelenlegi eredményeik igazi újdonságának?
– A hasnyálmirigy külső elválasztású mirigyének fő feladata az emésztőenzimek, illetve bikarbonát-ionok elválasztása. Sejtjeinek felépítése szőlőfürthöz hasonlít, ahol a szőlőszemekben az emésztőenzimek termelése, míg a szárban, a vezetéksejtekben, a bikarbonátban gazdag folyadék kiválasztása történik. A szár vége a patkóbélbe csatlakozik, ahol a táplálék emésztése történik. Korábban úgy gondolták, a hasnyálmirigy vezetéksejtek által termelt bikarbonát fő élettani szerepe a gyomorból a patkóbélbe lecsorgó sav semlegesítése.
Úgy gondoltuk, hogy a bikarbonátnak nemcsak a hasnyálmirigyen kívül, de a szerven belül is fontos élettani szerepe van és elsőként igazoltuk, hogy a vezetéksejtek bikarbonát-elválasztásának már a szerven belül is fontos, savat semlegesítő hatása van. Ez a folyamat azért lényeges, mivel a savas közeg kiválthatja az emésztőenzimek hasnyálmirigyen belüli aktivációját, ami hasnyálmirigy-gyulladást okoz.

– Ezek szerint a betegség akár már a szerven belül is kialakulhat.
– Felismertük a „tripszin kiváltotta ördögi kör” jelenségét is. A hasnyálmirigy idült gyulladása során folyamatos, szerven belüli enzimaktiváció, illetve a folyadék- és a bikarbonát-elválasztás károsodása figyelhető meg. Ezeket a mechanizmusokat eddig külön, egymástól függetlenül vizsgálták. A kutatócsoporttal kimutattuk, hogy ezek a folyamatok nemcsak egymással összekapcsolva, hanem a krónikus gyulladás során sajnos egymást erősítve zajlanak.
Az emésztőenzimek hasnyálmirigyen belüli aktivációja gátolja a bikarbonát kiválasztását, ami a termelt folyadék savasodását idézi elő. A savasodás tovább fokozza az enzimek aktivációját, ezáltal egy „ördögi kör” alakul ki, ami fenntartja a gyulladást. Ha le lehetne állítani a körfolyamatot, akkor a ma még nem gyógyítható krónikus hasnyálmirigy-gyulladás is hatékonyan kezelhetővé válna. Nekünk nem csak a puzzle szélét sikerült kiraknunk, hanem egy nagyon jelentős „fehér területet” tudtunk feltárni. Ezek az eredmények talán alapvetően fogják átírni az élettani és kórélettani ismereteinket.

– A klinikán évtizedek óta folyó kutatások és a csoportja által elért eredmények alapján a hasnyálmirigy-kutatás jelentős központja lesz Szeged.
– Az évtizedes munka mintegy gyümölcseként 2012-től öt esztendőn át a Szegedi Tudományegyetemre kerül a több mint ezer tagot magában foglaló Európai Hasnyálmirgy Társaság központja, ami jellemzően eddig Nyugat-Európában volt, és tíz évig Németország adott neki otthont. A nemzetközi szervezetben meglátták azt, hogy Szegeden nem hirtelen, a semmiből nőtt ki ez a kutatómunka. Az elmúlt negyven évben az itteni csoport nagyon komolyan letette a névjegyét a hasnyálmirigy-kutatás terén. Ezt folyamatosan elismerték, így már négyszer voltunk elnökségi tagok, jómagam egy évig az elnöki posztot is betölthettem. Ráadásul itt Szegeden megvan a múlt, megvan a dinamikus kutatás, megvan a bizalom velünk szemben. Az új kutatási eredményeink méginkább megerősítették ezt a döntést, és azt, hogy a központ vezetőjének és a szervezet titkárának egyhangú szavazással engem választottak meg.

A fizikusok ajándékkoncertje: Karácsonyi Kísérletek az SZTE-n

Idén ismét sor kerül az SZTE nagy sikerű Karácsonyi Kísérletek – kísérletes „ajándék koncert” kicsiknek és nagyoknak! programjára.

2006 óta rendezi meg az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Csongrád Megyei Csoport és az SZTE Fizikus Tanszékcsoport a nagy népszerűségnek örvendő Karácsonyi Kísérleteket, melyre kis és nagy diákokat egyaránt vártak. Az idei téma: Színek és hangok ... – látványos fizikai és biológiai kísérletek.
Az előadás 2012. december 18. (kedd), 16.30-tól az SZTE Budó Ágoston előadótermében (Dóm tér 9., I. emelet) tekinthető meg.

Kedvcsinálóként nézzék meg a korábbi előadást

Egy hölgy az űrből – munka, élet és szórakozás 400km-re a Földtől

Az SZTE Tanulmányi és Információs Központ Kongresszusi termét zsúfolásig megtöltő érdeklődőknek igazi tudományos csemegében lehetett részük: Marsha Sue Ivins, nyugalmazott amerikai űrhajós- és mérnöknő tartott előadást, aki először járt Magyarországon, és első útja Szegedre vezetett.

Előadása kezdetén rövid ismertetőt hallhattunk az űrhajózás kezdeteiről, amikor az 50-es és 60-as években hatalmas verseny alakult ki az Amerikai Egyesült Államok és az akkori Szovjetunió között arról, hogy melyik ország juthat először az űrbe, s ki léphet hamarabb a Hold felszínére.

Mercurytól a Space Shuttleig

A NASA először a Mercury-programot indította el a ’60-as évek elején, mely az első olyan amerikai űrprogram volt, ahol embereket juttattak a világűrbe. A következő a Gemini-program volt, melynek keretében 16 űrhajós 600-szor kerülte meg a Földet. A mindenki által ismert Apollo-program 1969 és 1972 között zajlott, s a Holdon a program 6 küldetése, összesen 12 űrhajós landolhatott.
„Ezek a programok és űrhajók csak egyszeri használatra voltak tervezve” – hangsúlyozta az űrhajósnő. „Az űrkapszulák visszatérve a Földre vagy a tengerben, vagy szárazföldön landoltak, ám egyiküket sem lehetett újra fellőni.”
Ezután Ivins áttért az úgynevezett „Space Shuttle” programra – azaz űrrepülőgépekre, illetve a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) folyó munkára és hétköznapokra. Az űrrepülőgépeket többször fel lehetett használni – rakétával juttatták a világűrbe, ám visszatérve – immár üzemanyag nélkül – úgy landoltak a Földön, akár egy személyszállító repülőgép.
Az űrrepülőgépek feladatai közé tartozott az állandó személyzet cseréje a Nemzetközi Űrállomáson, a különböző űrállomáselemek és utánpótlás, a friss víz, az élelmiszer szállítása, műholdak pályára állítása és karbantartása, illetve különböző kísérletek és mérések végrehajtása alacsony Föld körüli pályán. Összesen hét ilyen űrrepülőgép készült el: a Pathfinder – makettként csak mozgatási és szállítási tesztekre használták –, az Enterprise – csak légköri próbarepülésekre használták, hővédőpajzs nélkül készült, űrrepülésre nem volt alkalmas –, a Columbia, a Challenger, a Discovery, az Atlantis és az Endeavour.

 

A Challenger 1986-ban, a Columbia 2003-ban szenvedett balesetet, amelyek az űrhajózás történetének legnagyobb katasztrófái voltak, melyben összesen 14 ember vesztette életét. Az amerikai űrrepülőgép-program hivatalosan 2011. július 21-én ért véget az Atlantis utolsó landolásával. Marsha S. Ivins ötször (1990, ’92, ’94, ’97 és 2001) repült az azóta „nyugdíjazott” Columbia és Atlantis űrrepülőgépekkel. Ivins összesen 55 napot, 21 órát és 48 percet töltött a Világűrben.

Fent és lent nélkül – élet az űrállomáson

Ivins rengeteg izgalmas képpel, vicces és érdekes videóval színesített előadásában szemléltette az űrállomáson folyó életet.
„Gravitáció nélkül nincs fel, és nincs le, nincs súly sem, így egy nagyon nehéz tárgyat is könnyedén felemelhetsz” – mesélt élményeiről Marsha. „Ha nincs gravitáció, nem tudsz sétálni sem, hanem repülnöd kell. Persze munkát végezni így nem könnyű, de vannak lábtartók, melyekbe belecsúsztatva a lábfejed egyhelyben maradhatsz.”
Az űrállomáson uralkodó gravitációs körülmények az étkezést és az alapvető tisztálkodást is megnehezítik. Az előre feldolgozott, megfőzött, készre sütött ételt speciális zacskókban kapják, melyet azután kikanalaznak, esetleg szívószállal fogyasztják el. A vizet egy tartályból szintén zacskóba töltik és szívószállal isszák meg. Ha valaki esetleg narancsdzsúzt vagy kávét szeretne inni, arra is van megoldás: az ilyen zacskók por formájában tartalmazzák az aromát, melyekbe ugyanúgy vizet töltve összekeveredik, így könnyedén fogyasztható. Ha az űrállomás legénysége vicces kedvében van a folyadékot a zacskóból kis is nyomhatja: a nulla gravitációnak köszönhetően mindennemű folyadék egy gömbbé áll össze.

Az űrmenü

„A narancsdzsúzt akár haraphatod is” – mutatta meg egy képen az űrhajósnő, mellyel nagy derültséget okozott a teremben. „Egy fogselyemmel pedig könnyedén arrébb terelheted. Ugyanígy zacskózva kapjuk a mogyorót és különféle magokat is. Vicces, ahogyan az M&M’s-edet a levegőben úszva kapod el. Ezért talán a legjobb űrkaja a méz és a mogyoróvaj, hiszen ezek rajtamaradnak a kanaladon.”

Az űrben űrhamburger készítésére is lehetőség van: egy tortillalapot egy csipeszre felrögzítenek, rányomják a ketchupot és a mustárt, ebbe az előkészített-megsütött húst beleragasztják, ami ott is marad. Már csak fel kell tekerni és fogyasztható is.
A fogmosás és a tisztálkodás is bonyolultabb, mint a Földön. A víz – mivel egyetlen gömbbé áll össze – nem folyik, így magadra kell terelni a gömböt, jól eldörzsölni majd letörölni. Fogmosáskor a tubusból ugyanúgy kijön a fogkrém, mint itthon. A toalett használata már jóval bonyolultabb. Légmentesen záró, kifejezetten erre a célra készülő zacskókat helyeznek a különleges WC-tartályba. Az „eredményt” persze nem engedik a világűrbe.
„Mi nem eresztjük a szemetünket a világűrbe” – hangsúlyozta az űrhajósnő. „Összegyűjtjük, esetleg összepréseljük azt, ami keletkezett, és a legközelebbi szállítmánnyal érkező űrrepülőgéppel visszaküldjük a Földre. Van, hogy 4 hónapig a szemeted is ott van veled, de eddig még senki sem panaszkodott.”
A vizeletet újrahasznosítják, hiszen a víz nagy kincs. Teljesen sterilizált, átszűrt és megtisztított állapotban kerül vissza a rendszerbe, így emberi fogyasztásra alkalmas.

Munka és pihenés a világűrben

Az űrállomáson dolgozó legénység a Földet is tanulmányozza. Az ISS űrállomás mindössze 400 km magasságban kering Föld körüli pályán, így a teljes Földgömböt nem láthatják. Cserébe viszont odafentről naponta 16 napfelkeltében gyönyörködhetnek. A Föld felszínéről fotókat készítenek, melyeket továbbítanak a földi központba.

Marsha Ivins az előadás során többek között mutatott képeket London, New York és Olaszország mellett Szegedről és Budapestről is. Az utóbbiról készültek felvételek éjszaka és hóesés után is. Odafentről városokat, folyótorkolatokat, hegyeket, és különböző légköri képződményeket (viharok, hurrikánok) fotóznak.
„Így gyakorlatilag beutazhatom a világot” – mutatott a fényképekre Marsha. „A leghosszabb idő, amit odafent töltöttem két hét volt. Most is két hete vagyok távol a családomtól, így elviselhető a honvágy. De az űrállomáson lehetőség van a szeretteinkkel való kapcsolattartásra e-mailben és videocsevegéssel is. Nem szörfölhetünk az Interneten, de lentről küldenek nekünk filmeket és zenét is.”
A legénység vihet fel magával kisebb hangszereket is – szintetizátort, gitárt – így alkalmuk van együtt zenélni is. A mindennapokból nem hiányozhat a szórakozás sem: sokszor játszanak „Supermaneset” is, köszönhetően a gravitáció hiányának.
Az alvás Ivins szerint kényelmesebb mint a Földön: nincs lehetőség elaludni a kezed vagy a nyakad. Egy speciálisan kialakított hálózsákban alszanak, melybe belebújva testüket, és a hozzá tartozó párnához pedig a fejüket és a nyakukat rögzítik. Ezt a hálózsákot pedig valamihez hozzárögzítik. A legénységnek – igaz szűkösen – kialakítottak egy-egy hálófülkét, ahol egy kicsit egyedül lehetnek.
„Ha nem vigyázol és nem rögzíted a hálózsákodat, előfordul, hogy egy teljesen másik helyen ébredsz, mint ahol elaludtál” – mesélte nevetve a nyugalmazott űrhajósnő.

Űregészségügy

Az űrállomáson persze komoly kutatómunka is folyik: különböző laboratóriumi egységek vannak felállítva, ahol például a növények növekedését is vizsgálják. Az emberi testre gyakorolt hatásokat is kutatják. A súlytalanság legnagyobb problémája a csontritkulás (osteoporosis) és a fokozott kalciumürítés. A kalcium-anyagcsere negatív egyensúlya a nehézségi erő hiánya miatt következik be. A nagy súlyt hordozó csontok (sarok, sípcsont) tömörsége akár 20%-kal is csökkenhet!
A nulla gravitációs állapot megzavarja a vérkeringést is: a Földön a vér nagyobb része a testünk alsó részében kering, míg a világűrben a test összes részében igyekszik eloszlani – így 1,5 literrel több vér jut a normálisnál a fej tájékába. A vörösvértestek száma és a folyadékvesztés miatt a keringő vértérfogat is csökken (kozmikus anaemia). Kétórányi mindennapos testedzéssel a változások javíthatóak, az izmok és a keringési rendszer is helyreáll, illetve nem veszít térfogatából, sűrűségéből.
A nők is kiveszik a részüket a munkából, ezt jól szemléltette az a fotó is, amelyen az orosz és amerikai állomás csatlakozásakor az első kézfogást a két parancsnok, két nő ejtette meg.

Az űrkutatás jövője

Az érdekességek mellett a nyugalmazott űrhajósnő beszélt az amerikai űrkutatás jövőjéről is.
„Zavaró, de azt kell mondjam, nem tudjuk mi lesz a jövőben…” – utalt az űrkutatás jövőjére Marsha. „Ha engem kérdeznek, azt mondanám, hogy próbáljuk meg újra a Holdraszállást. Itt ki kellene alakítani egy olyan technológiát, amellyel önálló létfenntartó rendszert lehet létrehozni. Végülis három napba telik eljutni a Holdra, tehát nincs olyan messze. Ha ez sikerül, a következő célállomás lehetne a Mars.”

A Marsra eljutni nagyjából hat hónapot venne igénybe. Eddig több műholdat és űrszondát is indítottak a Vörös Bolygóra.  1997. július 4-én szállt le a Mars Pathfinder nevű űrszonda az Ares Vallis északi végénél. Napjainkban a világ a Curiosity szondára figyel, mely a három Marson landoló szonda közül a legnagyobb méretű. 2011. november 6-án indították a Földről és 2012. augusztus 6-án ért talajt. Célja a talajminták vétele-elemzése, illetve képek továbbítása a Mars felszínéről. Több szerves mintát is felfedezett már – ám nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy azok nem a Földről származnak.
„Amit egy robotnak hat hónapba telik kivizsgálni, azt az ember képes elvégezni 10 perc alatt is” – emelte ki az emberes űrutazás előnyét az űrhajósnő. „Sajnos nem tudjuk még, hogy hogyan hatna egy féléves űrutazás az emberi szervezetre, így ezeknek a küldetéseknek az ideje még nem jött el. Persze a Mars után következhetne a Jupiter, a Szaturnusz… De a mai technikával borzasztóan sok időbe telne eljutni oda, így várunk még az újabb technológiára.”
Az űrkutatásba sajnos a politika és a kormány is igencsak beleszól, így az elkövetkezendő programok sorsa nagyban függ az amerikai kormány további döntésétől. Ám különböző cégek, akár magánemberek is építenek különféle űreszközöket – Ivins elmondása szerint ezek sem teljesen önálló pénzből épülnek, ezeket is a kormány jelentős mértékben támogatja.

Képzelt és valódi hősök az űrben

Az előadás végén a nézők kérdezhettek is az űrhajósnőtől. Többek között elhangzott az a kérdés is, hogy szereti-e a sci-fit.
„Ó igen, szeretem az igazán jó sci-fi filmeket, amik aztán tényleg kitalációk – az Armageddon például szerintem rossz… De a Star Wars és hasonlók… na azokat tényleg csípem.”
Egy másik kérdés ezután az idegenekről kérdezte Ivinst (lásd Alien című sci-fi).
„Alien…? Nos… nem hiszek bennük. És úgy tudom, hogy a NASA sem jutott semmilyen eredményre ezzel kapcsolatban. Vagy, ha mégis, akkor azt eddig nem kötötték az orromra.”
A több mint egy órás előadás után portálunk kérdezhetett pár mondatban az űrhajósnőtől.

– Régen az űrhajósok valóságos hősöknek számítottak, ám mára mondhatjuk, hogy egy szokványos hivatás az övék. Az első asztronauták nevét a máig ismeri a világ, ám azok, akik napjainkban az űrállomáson dolgoznak, már nem olyan ismert emberek. Mit gondol erről?
– Kisebb nyilvánosságot kaptak az űrrepülőgépes programok, mint mondjuk a Holdraszállásoké, amiket a televízió élőben közvetített és millióan – köztük gyermekkoromban én is – követtek otthon. Az emberek nem kapják az arcukba minden percben a híreket a fent zajló eseményekről. Azt hiszem, hogy a legtöbb űrhajós, akit ismerek, nem akar nagy nyilvánosságot maga körül, hiszen ez nekünk nem arról szól, hogy híresek legyünk, vagy gazdagok, mert ez egy munka. Egy nagyon-nagyon jó munka. Ez nekem sosem azt jelentette, hogy én magam is ismert legyek. Egyszerűen menni akartam. És mentem is!

Illés Réka

Egy hölgy az űrből – a NASA űrhajósnőjének előadása az SZTE-n

December 5-én Marsha Ivins, a NASA nyugalmazott űrrepülési mérnöke, öt űrsikló-küldetés legénységének tagja lesz a Szegedi Tudományegyetem vendége. Látogatása keretében angol nyelvű előadást tart majd az emberes űrutazások történetéről, valamint a világűr kutatása kapcsán szerzett személyes tapasztalatairól és gondolatairól.

„Ms. Ivins 1990 és 2001 között öt alkalommal járt a világűrben” – mondta el a Szeged Panorámának Szalai Tamás, az SZTE TTIK közkapcsolati titkára. „Háromszor az Atlantis, kétszer a Columbia űrsikló legénységének tagja volt. Évtizedeken keresztül a houstoni Lyndon B. Johnson Űrközpont munkatársaként vett részt műholdakkal és az űrhajós küldetésekkel kapcsolatos fejlesztőmunkában.”

Marsha Ivins 1951. április 15-én született Baltimore-ban. 1973-ban szerezte meg diplomáját a University of Colorado egyetemen, mint repülőmérnök, majd a a NASA Johnson Űrközpontjában kezdett dolgozni. Először az űrrepülőgép fedélzeti kijelzőivel foglalkozott, majd fedélzeti mérnöki kiképzést szerzett. 1984-ben választották űrhajós jelöltté. Ötször repült az űrsiklóval az STS-32 (1990), STS-46 (1992), STS-62 (1994), STS-81 (1997), és STS-98 (2001) küldetésben.

Az űrsikló fedélzetén

Az STS–32-es küldetése során a legénység útnak indított egy katonai kommunikációs műholdat, mely később geoszinkron pályára állt. Az út negyedik napján sikerült a Columbia robotkarjával befogni, majd a repülés végén a Földre visszahozni a 11 tonna tömegű LDEF (Long Duration Exposure Facility) tudományos platformot, amely a Challenger űrrepülőgép 1984-es STS-41-C küldetése óta keringett orbitális pályán.

Az STS–46 küldetése egyben az emberiség 150. űrutazása is volt. Célja az Európai Űrügynökség által gyártott EURECA tudományos műhold útnak indítása, valamint az olasz tervezésű TSS (Tethered Satellite System) platform működtetése. Az Atlantis fedélzetén utazott Umberto Guidoni, az első olasz űrhajós is.
A TSS egy tudományos platform volt, melyet egy vékony kábel segítségével 20 kilométer távolságra terveztek eltávolítani az űrsiklótól. A csévélés közben azonban a kábel megakadt, ezért a legénység 260 méter távolságból kénytelen volt a platformot idő előtt visszahúzni.
Az STS–62 küldetés tizennégy napja során második alkalommal utazott a világűrben az United States Microgravity Payload (USMP) mikrogravitációs műszercsomag. Az ötfős legénység az USMP üzemeltetése mellett anyagtudományi és élettudományi kísérleteket végzett az űrsikló fedélzetén, valamint kipróbálta a Canadarm robotkar egy továbbfejlesztett, modernebb változatát.

Az előadás 2012. december 5. (szerda), 14 órakor az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ Kongresszusi termében lesz (Szeged, Ady Endre tér 10.).

forrás: NASA, Wikipédia

Lézer és a szegedi ELI projekt – múlt, jelen, jövő

Az ELI látványterve

A szegedi ELI-projekt kapcsán politikusok és gazdasági szakemberek sokat nyilatkoztak, azonban magának a tényleges tudományos projektnek, a lézerekkel kapcsolatos tudnivalóknak jóval kisebb a publicitása. Cikkünkben Szabó Gábor akadémikusnak, az SZTE rektorának, valamint az SZTE Fizikus Tanszékcsoportjának segítségével a lézerekről és az ELI-ről gyűjtöttük csokorba a tudnivalókat.

„A sikeres kutatáshoz nem kell mindent tudnod.

Elég egyetlen dolgot, azt, ami korábban ismeretlen volt.”

A. Schawlow 

A felfedezéstől a nappali szobáig

A lézer szó az angol LASER (Light Amplification by Stimulated Emission of Radiation – fényerősítés kényszerített fénykibocsátás útján) betűszóból ered. A lézer egy olyan fényforrás, amely indukált emissziót használ egybefüggő fénysugár létrehozására. Ekkor valamilyen gázt, folyadékot, vagy szilárd anyagot energia befektetésével gerjesztett állapotba hozunk.
Az atom alapállapotba való visszatérésekor a gerjesztett atomból egy foton repül ki és ennek a fotonnak pontosan akkora energiája van, mint amekkora energiakülönbség volt a gerjesztett és az alapállapotú atom között.Az anyagok elektromos kisülésekkel, kémiai úton, illetve fény- vagy egyéb elektromágneses impulzusokkal hozhatók gerjesztett állapotba.

Az első rubinlézer

A kényszerített emisszió során keletkező erősödő fénynek négy alaptulajdonsága van: terjedési iránya, hullámhossza, rezgési fázisa és rezgési síkja azonos az erősítőbe belépő nyalábéval. Az eredmény egy tökéletesen rendezett nyaláb, amelyet koherens nyalábnak is szoktak nevezni.
A koherens nyaláb széttartása rendkívül kicsi. A Földtől közel 380 ezer km-re lévő Holdra juttatott lézernyaláb átmérője például alig lesz nagyobb, mint ötven méter. A nyaláb másik kedvező tulajdonsága, hogy a lézer energiája egy megfelelő lencsével nagyon kis foltra – nagyjából egy tízmilliomod mm2-re – is fókuszálható. A lézerek energiája kis térrészben koncentrálódik, ezért a lézerfény teljesítménysűrűsége a megszokott fényforrásokénak sokszorosa lehet.

A lézer múltja: „…nevetségesen egyszerű…”

Theodore Maiman

A lézer létrejöttében nagy szerepe volt a II. világháborúnak, melyet a mondás szerint a radar nyert meg és az atombomba fejezett be. Ekkor a technikának már igen nagy és jelentős szerep jutott, a lézerkutatásnak pedig mintegy előszobája volt a Manhattan-projekt, ahol sok helyen, sok tudós munkálkodott egy azon cél érdekében. A 40-es évek végére a mikrohullámú területen nagy sikereket értek el, melyek további munkára ösztönözték a kutatókat. 1954-ben az USA-ban Townes, Gordon, Zeiger alkotta meg az első „maser”-t – mikrohullámok segítségével –, majd az optika felé fordult a fejlesztés. A működési elvet leíró első szabadalom Gould nevéhez fűződik, az ő jegyzetlapján olvasható először a „laser” szó. Sajnos – ironikus módon – 30 évig pereskedett szabadalmáért. De Moszkvában is sikeres kísérleteket folytattak, így tulajdonképpen csak a szerencsének köszönhető, hogy ki jelentette be elsőként a felfedezést.
A lézer több mint fél évszázados múltra tekint vissza, hiszen 1960. május 16-án az amerikai Theodore H. Maiman írta le először az általa megalkotott impulzus üzemű rubinlézer működését. Eleinte Maiman szomorú volt, hogy találmányát „halálsugárnak” nevezték, miután egy újságíró tévedésből a sci-fi felfedezéseként tette közzé. „Nem tudok olyan esetet, amikor a lézer embert ölt volna, ráadásul véletlenül” – mondta később, miután módszere már széles körben elterjedt. „Ennek ellenére több olyan embert is ismerek, akit lézerrel gyógyítottak meg.”

A laser első leírása

Maiman 1960. május 16-án, a kaliforniai Hughes Research Laboratory épületében – miután fogott egy villanólámpát, valamint egy rubinkristályt – kiáltotta azt, hogy „heuréka”, az eredményül kapott találmányt pedig „nevetségesen egyszerűnek” titulálta. A gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy a rubinrúd merőlegesre csiszolt végeit beezüstözte, és a rudat villanólámpával – közkeletűbb nevén vaku – gerjesztette. Azt vette észre, hogy a kibocsátott fény spektrumában az egyik vonal – szín – kierősödött, sokszorosára nőtt az intenzitása egy másik közeli vonalhoz képest. Ez a fizikusok számára már egyértelmű jele volt a ma már lézernek nevezett folyamatnak.
Ezt követően a kutatások felgyorsultak, a laboratóriumból „kilépett” a lézer. Arthur L. Schawlow rubinlézere, Peter Sorokin kalcium-fluor lézere után Javan W. Bennet megalkotta a hélium-neon lézert, mely az első közforgalmú lézernek is tekinthető.

A lézer jelene: a távirányítótól a lézervezérlésű bombáig

A laboratóriumok, kutatóintézetek mellett ma már az élet szinte minden szegletében találkozhatunk a lézerrel: a CD-lemezjátszótól, az áruházi vonalkód-leolvasóig, a rendőrségi sebességmérő kamerától, az internetvonalakig ott van mindennapjainkban, a boltokban és a raktározás során a vonalkód-leolvasókban is megtalálhatók. Az anyagmegmunkálás során 10 W teljesítményű ipari lézereket alkalmaznak, a haditechnikában lézeres irányítású bombákat használnak, de a bűnüldözésben sokszor a lézer segít szinte láthatatlan ujjlenyomatok felismerésében, vagy lézeres gázdetektor „elektronikus orr”-ként ismeri fel a szagnyomokat, az irodákban pedig lézernyomtatók dolgoznak.
Az orvostudományban manapság már természetesnek számítanak a lézerszikék, melyekkel akár egytized milliméteres pontossággal tudnak hajszálerekkel sűrűn ellátott szerveken is – agy, máj, szem – beavatkozásokat végezni, mert a pontosság mellett ezeket a vékony erecskéket a lézer hője le is zárja. A mikroelektronikában mindinkább tért hódít az alkalmazása, de az autóipar számos területén jelölnek, vágnak, hegesztenek vele.

A lézer jövője

A lézer ötven éves történetében viszonylag rövid utat tett meg a laboratóriumi asztaltól a nappali szobánkig, vagy épp az orvosi rendelőig. Maiman „halálsugara” az 1960-as években még megoldás volt egyes problémákra, de a mai kérdések már mások. A miniatürizálás a „nanovilág” felé mozgat bennünket, ahol a molekuláris elektronika vagy a számítástechnikai nanoszerkezetek csak a lézer megfelelő teljesítmény-sűrűségével válhatnak valóban működőképessé.

Az orvostudomány egyre újabb igényekkel lép fel, az ipar is mind kifinomultabb, energiatakarékosabb megoldások felé törekszik. Számos nagy kísérletet folytatnak már a fúziós energiaforrások területén, ahol a lézer lehet a kulcs a jövő energiájához. 

Az ELI látványterve

 „A legszebb amit átélhetünk, a dolgok titokzatossága.”

Albert Einstein 

Minden határon túl

Szegedi szemmel nézve a nagyenergiájú lézer kutatási területe szinte karnyújtásnyira került. Bor Zsoltnak, az SZTE fizikus professzorának – a lézerfizika és a femtoszekundumos optika neves kutatójaként a piko- és femtoszekundumos lézer spektroszkópia tárgykörében született – felfedezései és Szabó Gábor akadémikus – a pikoszekundumos impulzusok előállítása területén végzett – munkássága alapozta meg az ELI -projektet, melynek egyik eleme városunkban fog megépülni.
A nagyenergiájú lézerkutatás valóban minden határon túl kíván lépni. Olyan lézerekkel kísérleteznek, melyek teljesítménye akár 1TW-os is lehet (1 terawatt = 1012W), ami egy atomerőműével vetekszik. Ráadásul ezt még igen kis pontra is be tudják sűríteni, elérve ezzel a 1018 W/cm2 teljesítménysűrűséget, akár az ólom százszoros sűrűségét meghaladva óriási nyomást és hőmérsékletet létrehozva.

 

Az atto-tudomány és azon túl

Ezek a hihetetlen energiák, hőmérsékletek és sűrűségek azonban csak néhány pillanatig figyelhetők meg, vizsgálatukhoz – Bor Zsolt professzor femtoszekundumos optika kutatásaival megalapozva – az attoszekundumok világába kell lépni. Ha egy rúdugrót például csak úgy tudunk megfigyelni, hogy csak azt látjuk, ahogy a rudat fogja, majd ezt követően már csak a matracon fekve, nem tudhatjuk, hogy átugrotta, vagy épp leverte-e a lécet.
A lézerkutatásokban egyre elengedhetetlenebb a gyors események és jelenségek minél részletesebb megfigyelése. Az attoszekundumos (10-18 s), azaz a másodperc billiomod részének milliomod része alatti vizsgálatokkal már olyan jelenségek is érdemben kutathatóak, melyek eddig rejtve maradtak a tudósok számára. Azt mondhatjuk tehát, hogy a kísérletileg érdekes időskálából még 9 nagyságrend „meghódítása” hátra van.

ELI, a lézerkutatás nagyágyúja

Az ELI-projekt egy rendkívül rövid impulzusidejű (attoszekundumos), a jelenleg létező legnagyobb lézernél nagyságrendekkel nagyobb teljesítménysűrűségű, rendkívüli tudományos jelentőségű kutató szuperlézer megépítését célozza összeurópai összefogással.Az ELI lesz a világon első olyan berendezés, mellyel a fény és az anyag kölcsönhatását a legnagyobb intenzitással, az úgynevezett ultra-relativisztikus tartományban lehet majd vizsgálni. Kaput nyit a fizika új területeire, és olyan új műszaki fejlesztéseket alapoz meg, mint a relativisztikus mikroelektronika és a kisméretű lézeres részecskegyorsítók. Az ELI jelentős hatást fog gyakorolni az anyagtudományok, a gyógyászat és a környezetvédelem számos területére is. Az Extreme Light Infrastructure Attosecond Light Pulse Source (ELI-ALPS) kutatási nagyberendezés elsődleges küldetése az, hogy a nemzetközi tudományos közösség felhasználói köre számára ultragyors fényforrások széles skáláját tegye elérhetővé.
A 2008 és 2010 közötti előkészítő szakaszban megvizsgálták az ELI építési körülményeit és az együttműködési feltételeket is kidolgozták. A kutatóközpontot eredetileg egy helyszínen tervezték megépíteni 2011-2014 között, mintegy 480 M€ összköltséggel, a jelentősebb bővítésig tervezett 20 éves üzemidő alatt üzemeltetési költségét évente mintegy 50 M€-ra tervezték.
Magyarországon iskolateremtő tradíciókkal megalapozott, nemzetközileg jegyzett lézeres kutatások folynak, melyek számos esetben hoztak világszínvonalú eredményeket. A mintegy 150 lézeres kutató intézményes együttműködésekkel is megalapozott, nemzetközileg jól beágyazott tudományos közösséget alkot.
A berendezés építési helyszínéért folyó versenyben Magyarországon kívül Csehország, Franciaország, Nagy-Britannia és Románia indult. Végül az előkészítő projekt vezetése 2010. október 1-én úgy döntött, hogy az ELI három helyszínen épüljön meg némileg eltérő, egymást kiegészítő tudományos programokkal:

• Csehországban, Prágában lézertechnológiai és lézeralkalmazási központ
• Magyarországon, Szegeden rövidimpulzusos lézertechnológiára és ennek alkalmazására koncentráló központ
• Romániában, Bukarest mellett fotonukleáris technológiára és ennek alkalmazásaira fektetik a hangsúlyt.

Az ELI látványterve

Az ELI és a Szegedi Tudományegyetem

Szabó Gábor akadémikus, lézerfizikus, az SZTE rektora – akinek igen komoly szerepe volt abban, hogy az ELI egyik helyszíne Szeged lett – mind az ország, mind pedig a város és az egyetem szempontjából nézve is nagy jelentőségűnek látja a projektet.„Minden komoly lézerberendezés fejleszthető és fejlődő. A kiindulópontot kell nagyon pontosan megtervezni, ennek a pontnak kell olyannak lenni, hogy a világon egyedülálló kísérletekre adjon lehetőséget” – mondta el az ELI-projektről. „Miután megépül a központ, öt-tíz évig lesznek olyan kísérletek, amit csak Szegeden lehet majd elvégezni.”

Az ELI három helyszínén, így a szegediben sem kizárólag az alapkutatásokra helyeződik majd a hangsúly. Már a korai fázisban olyan vizsgálatokkal is foglalkoznak, melyek igen hamar bekerülhetnek az alkalmazott tudományba, s ezáltal a mindennapi életünkbe is. Így a szegedi berendezés is egyfajta „szerszámnak” is tekinthető, mellyel nagyon sokféle „munka” elvégezhető.
„Maga a központ nagyon sok szempontból alapkutatásokat fog végezni, de már a kezdetektől alkalmazott kutatások is lesznek az ELI-ben” – hangsúlyozta az SZTE rektora. „Azt kell világosan látni, hogy itt nem elsősorban a lézerfizikusok fognak kutatni, hanem a felhasználók, biológusok, orvosok, kémikusok is használni fogják. Ezeknek a kutatásoknak egy része már az elejétől fogva gyakorlati céllal fog megtörténni.”
De az ELI a megépülését követően nem csak a kutatóké lesz, hanem folyamatosan továbbfejlődik, hiszen újabb és újabb igények, felfedezések követelik majd meg ezt a folyamatot. Az egyetem számára pedig egyedülálló kutatási-képzési lehetőségként is fog szolgálni.
„A kísérletezés közben más lézerközpontokhoz hasonlóan továbbfejlesztés is folyik” – folytatta az akadémikus. „Mindig itt lesz egy néhány tucat emberből álló csapat, akik a berendezés további fejlesztésén dolgoznak majd. A szegedi Egyetem Fizika Tanszékcsoportja a jó értelembe vett kiszolgálásban és nem utolsó sorban pedig a szakemberképzésben tud nagyon komoly részt vállalni. Azt, hogy karnyújtásnyira van egy ilyen központ, nagyon jól ki lehet a képzésben használni, hiszen tudományos értelemben ugyanaz, mint amikor nyári gyakorlatra el lehetne küldeni az Egyesült Államok vezető kutatóhelyeire egy-egy hallgatót. Úgy gondolom, hogy Magyarország egyáltalán eséllyel tudott indulni a központ létesítéséért folyó versenyben, a magyar lézerfizika sikerének is tekinthető, és ebben a sikerben Szeged alapvető és meghatározó szerepet játszott.”

Forrás:

Természet világa: Ötvenéves a lézer I.

Természet világa: Ötvenéves a lézer II.
ELI Projekt