Egy hölgy az űrből – munka, élet és szórakozás 400km-re a Földtől

Az SZTE Tanulmányi és Információs Központ Kongresszusi termét zsúfolásig megtöltő érdeklődőknek igazi tudományos csemegében lehetett részük: Marsha Sue Ivins, nyugalmazott amerikai űrhajós- és mérnöknő tartott előadást, aki először járt Magyarországon, és első útja Szegedre vezetett.

Előadása kezdetén rövid ismertetőt hallhattunk az űrhajózás kezdeteiről, amikor az 50-es és 60-as években hatalmas verseny alakult ki az Amerikai Egyesült Államok és az akkori Szovjetunió között arról, hogy melyik ország juthat először az űrbe, s ki léphet hamarabb a Hold felszínére.

Mercurytól a Space Shuttleig

A NASA először a Mercury-programot indította el a ’60-as évek elején, mely az első olyan amerikai űrprogram volt, ahol embereket juttattak a világűrbe. A következő a Gemini-program volt, melynek keretében 16 űrhajós 600-szor kerülte meg a Földet. A mindenki által ismert Apollo-program 1969 és 1972 között zajlott, s a Holdon a program 6 küldetése, összesen 12 űrhajós landolhatott.
„Ezek a programok és űrhajók csak egyszeri használatra voltak tervezve” – hangsúlyozta az űrhajósnő. „Az űrkapszulák visszatérve a Földre vagy a tengerben, vagy szárazföldön landoltak, ám egyiküket sem lehetett újra fellőni.”
Ezután Ivins áttért az úgynevezett „Space Shuttle” programra – azaz űrrepülőgépekre, illetve a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) folyó munkára és hétköznapokra. Az űrrepülőgépeket többször fel lehetett használni – rakétával juttatták a világűrbe, ám visszatérve – immár üzemanyag nélkül – úgy landoltak a Földön, akár egy személyszállító repülőgép.
Az űrrepülőgépek feladatai közé tartozott az állandó személyzet cseréje a Nemzetközi Űrállomáson, a különböző űrállomáselemek és utánpótlás, a friss víz, az élelmiszer szállítása, műholdak pályára állítása és karbantartása, illetve különböző kísérletek és mérések végrehajtása alacsony Föld körüli pályán. Összesen hét ilyen űrrepülőgép készült el: a Pathfinder – makettként csak mozgatási és szállítási tesztekre használták –, az Enterprise – csak légköri próbarepülésekre használták, hővédőpajzs nélkül készült, űrrepülésre nem volt alkalmas –, a Columbia, a Challenger, a Discovery, az Atlantis és az Endeavour.

 

A Challenger 1986-ban, a Columbia 2003-ban szenvedett balesetet, amelyek az űrhajózás történetének legnagyobb katasztrófái voltak, melyben összesen 14 ember vesztette életét. Az amerikai űrrepülőgép-program hivatalosan 2011. július 21-én ért véget az Atlantis utolsó landolásával. Marsha S. Ivins ötször (1990, ’92, ’94, ’97 és 2001) repült az azóta „nyugdíjazott” Columbia és Atlantis űrrepülőgépekkel. Ivins összesen 55 napot, 21 órát és 48 percet töltött a Világűrben.

Fent és lent nélkül – élet az űrállomáson

Ivins rengeteg izgalmas képpel, vicces és érdekes videóval színesített előadásában szemléltette az űrállomáson folyó életet.
„Gravitáció nélkül nincs fel, és nincs le, nincs súly sem, így egy nagyon nehéz tárgyat is könnyedén felemelhetsz” – mesélt élményeiről Marsha. „Ha nincs gravitáció, nem tudsz sétálni sem, hanem repülnöd kell. Persze munkát végezni így nem könnyű, de vannak lábtartók, melyekbe belecsúsztatva a lábfejed egyhelyben maradhatsz.”
Az űrállomáson uralkodó gravitációs körülmények az étkezést és az alapvető tisztálkodást is megnehezítik. Az előre feldolgozott, megfőzött, készre sütött ételt speciális zacskókban kapják, melyet azután kikanalaznak, esetleg szívószállal fogyasztják el. A vizet egy tartályból szintén zacskóba töltik és szívószállal isszák meg. Ha valaki esetleg narancsdzsúzt vagy kávét szeretne inni, arra is van megoldás: az ilyen zacskók por formájában tartalmazzák az aromát, melyekbe ugyanúgy vizet töltve összekeveredik, így könnyedén fogyasztható. Ha az űrállomás legénysége vicces kedvében van a folyadékot a zacskóból kis is nyomhatja: a nulla gravitációnak köszönhetően mindennemű folyadék egy gömbbé áll össze.

Az űrmenü

„A narancsdzsúzt akár haraphatod is” – mutatta meg egy képen az űrhajósnő, mellyel nagy derültséget okozott a teremben. „Egy fogselyemmel pedig könnyedén arrébb terelheted. Ugyanígy zacskózva kapjuk a mogyorót és különféle magokat is. Vicces, ahogyan az M&M’s-edet a levegőben úszva kapod el. Ezért talán a legjobb űrkaja a méz és a mogyoróvaj, hiszen ezek rajtamaradnak a kanaladon.”

Az űrben űrhamburger készítésére is lehetőség van: egy tortillalapot egy csipeszre felrögzítenek, rányomják a ketchupot és a mustárt, ebbe az előkészített-megsütött húst beleragasztják, ami ott is marad. Már csak fel kell tekerni és fogyasztható is.
A fogmosás és a tisztálkodás is bonyolultabb, mint a Földön. A víz – mivel egyetlen gömbbé áll össze – nem folyik, így magadra kell terelni a gömböt, jól eldörzsölni majd letörölni. Fogmosáskor a tubusból ugyanúgy kijön a fogkrém, mint itthon. A toalett használata már jóval bonyolultabb. Légmentesen záró, kifejezetten erre a célra készülő zacskókat helyeznek a különleges WC-tartályba. Az „eredményt” persze nem engedik a világűrbe.
„Mi nem eresztjük a szemetünket a világűrbe” – hangsúlyozta az űrhajósnő. „Összegyűjtjük, esetleg összepréseljük azt, ami keletkezett, és a legközelebbi szállítmánnyal érkező űrrepülőgéppel visszaküldjük a Földre. Van, hogy 4 hónapig a szemeted is ott van veled, de eddig még senki sem panaszkodott.”
A vizeletet újrahasznosítják, hiszen a víz nagy kincs. Teljesen sterilizált, átszűrt és megtisztított állapotban kerül vissza a rendszerbe, így emberi fogyasztásra alkalmas.

Munka és pihenés a világűrben

Az űrállomáson dolgozó legénység a Földet is tanulmányozza. Az ISS űrállomás mindössze 400 km magasságban kering Föld körüli pályán, így a teljes Földgömböt nem láthatják. Cserébe viszont odafentről naponta 16 napfelkeltében gyönyörködhetnek. A Föld felszínéről fotókat készítenek, melyeket továbbítanak a földi központba.

Marsha Ivins az előadás során többek között mutatott képeket London, New York és Olaszország mellett Szegedről és Budapestről is. Az utóbbiról készültek felvételek éjszaka és hóesés után is. Odafentről városokat, folyótorkolatokat, hegyeket, és különböző légköri képződményeket (viharok, hurrikánok) fotóznak.
„Így gyakorlatilag beutazhatom a világot” – mutatott a fényképekre Marsha. „A leghosszabb idő, amit odafent töltöttem két hét volt. Most is két hete vagyok távol a családomtól, így elviselhető a honvágy. De az űrállomáson lehetőség van a szeretteinkkel való kapcsolattartásra e-mailben és videocsevegéssel is. Nem szörfölhetünk az Interneten, de lentről küldenek nekünk filmeket és zenét is.”
A legénység vihet fel magával kisebb hangszereket is – szintetizátort, gitárt – így alkalmuk van együtt zenélni is. A mindennapokból nem hiányozhat a szórakozás sem: sokszor játszanak „Supermaneset” is, köszönhetően a gravitáció hiányának.
Az alvás Ivins szerint kényelmesebb mint a Földön: nincs lehetőség elaludni a kezed vagy a nyakad. Egy speciálisan kialakított hálózsákban alszanak, melybe belebújva testüket, és a hozzá tartozó párnához pedig a fejüket és a nyakukat rögzítik. Ezt a hálózsákot pedig valamihez hozzárögzítik. A legénységnek – igaz szűkösen – kialakítottak egy-egy hálófülkét, ahol egy kicsit egyedül lehetnek.
„Ha nem vigyázol és nem rögzíted a hálózsákodat, előfordul, hogy egy teljesen másik helyen ébredsz, mint ahol elaludtál” – mesélte nevetve a nyugalmazott űrhajósnő.

Űregészségügy

Az űrállomáson persze komoly kutatómunka is folyik: különböző laboratóriumi egységek vannak felállítva, ahol például a növények növekedését is vizsgálják. Az emberi testre gyakorolt hatásokat is kutatják. A súlytalanság legnagyobb problémája a csontritkulás (osteoporosis) és a fokozott kalciumürítés. A kalcium-anyagcsere negatív egyensúlya a nehézségi erő hiánya miatt következik be. A nagy súlyt hordozó csontok (sarok, sípcsont) tömörsége akár 20%-kal is csökkenhet!
A nulla gravitációs állapot megzavarja a vérkeringést is: a Földön a vér nagyobb része a testünk alsó részében kering, míg a világűrben a test összes részében igyekszik eloszlani – így 1,5 literrel több vér jut a normálisnál a fej tájékába. A vörösvértestek száma és a folyadékvesztés miatt a keringő vértérfogat is csökken (kozmikus anaemia). Kétórányi mindennapos testedzéssel a változások javíthatóak, az izmok és a keringési rendszer is helyreáll, illetve nem veszít térfogatából, sűrűségéből.
A nők is kiveszik a részüket a munkából, ezt jól szemléltette az a fotó is, amelyen az orosz és amerikai állomás csatlakozásakor az első kézfogást a két parancsnok, két nő ejtette meg.

Az űrkutatás jövője

Az érdekességek mellett a nyugalmazott űrhajósnő beszélt az amerikai űrkutatás jövőjéről is.
„Zavaró, de azt kell mondjam, nem tudjuk mi lesz a jövőben…” – utalt az űrkutatás jövőjére Marsha. „Ha engem kérdeznek, azt mondanám, hogy próbáljuk meg újra a Holdraszállást. Itt ki kellene alakítani egy olyan technológiát, amellyel önálló létfenntartó rendszert lehet létrehozni. Végülis három napba telik eljutni a Holdra, tehát nincs olyan messze. Ha ez sikerül, a következő célállomás lehetne a Mars.”

A Marsra eljutni nagyjából hat hónapot venne igénybe. Eddig több műholdat és űrszondát is indítottak a Vörös Bolygóra.  1997. július 4-én szállt le a Mars Pathfinder nevű űrszonda az Ares Vallis északi végénél. Napjainkban a világ a Curiosity szondára figyel, mely a három Marson landoló szonda közül a legnagyobb méretű. 2011. november 6-án indították a Földről és 2012. augusztus 6-án ért talajt. Célja a talajminták vétele-elemzése, illetve képek továbbítása a Mars felszínéről. Több szerves mintát is felfedezett már – ám nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy azok nem a Földről származnak.
„Amit egy robotnak hat hónapba telik kivizsgálni, azt az ember képes elvégezni 10 perc alatt is” – emelte ki az emberes űrutazás előnyét az űrhajósnő. „Sajnos nem tudjuk még, hogy hogyan hatna egy féléves űrutazás az emberi szervezetre, így ezeknek a küldetéseknek az ideje még nem jött el. Persze a Mars után következhetne a Jupiter, a Szaturnusz… De a mai technikával borzasztóan sok időbe telne eljutni oda, így várunk még az újabb technológiára.”
Az űrkutatásba sajnos a politika és a kormány is igencsak beleszól, így az elkövetkezendő programok sorsa nagyban függ az amerikai kormány további döntésétől. Ám különböző cégek, akár magánemberek is építenek különféle űreszközöket – Ivins elmondása szerint ezek sem teljesen önálló pénzből épülnek, ezeket is a kormány jelentős mértékben támogatja.

Képzelt és valódi hősök az űrben

Az előadás végén a nézők kérdezhettek is az űrhajósnőtől. Többek között elhangzott az a kérdés is, hogy szereti-e a sci-fit.
„Ó igen, szeretem az igazán jó sci-fi filmeket, amik aztán tényleg kitalációk – az Armageddon például szerintem rossz… De a Star Wars és hasonlók… na azokat tényleg csípem.”
Egy másik kérdés ezután az idegenekről kérdezte Ivinst (lásd Alien című sci-fi).
„Alien…? Nos… nem hiszek bennük. És úgy tudom, hogy a NASA sem jutott semmilyen eredményre ezzel kapcsolatban. Vagy, ha mégis, akkor azt eddig nem kötötték az orromra.”
A több mint egy órás előadás után portálunk kérdezhetett pár mondatban az űrhajósnőtől.

– Régen az űrhajósok valóságos hősöknek számítottak, ám mára mondhatjuk, hogy egy szokványos hivatás az övék. Az első asztronauták nevét a máig ismeri a világ, ám azok, akik napjainkban az űrállomáson dolgoznak, már nem olyan ismert emberek. Mit gondol erről?
– Kisebb nyilvánosságot kaptak az űrrepülőgépes programok, mint mondjuk a Holdraszállásoké, amiket a televízió élőben közvetített és millióan – köztük gyermekkoromban én is – követtek otthon. Az emberek nem kapják az arcukba minden percben a híreket a fent zajló eseményekről. Azt hiszem, hogy a legtöbb űrhajós, akit ismerek, nem akar nagy nyilvánosságot maga körül, hiszen ez nekünk nem arról szól, hogy híresek legyünk, vagy gazdagok, mert ez egy munka. Egy nagyon-nagyon jó munka. Ez nekem sosem azt jelentette, hogy én magam is ismert legyek. Egyszerűen menni akartam. És mentem is!

Illés Réka