2013. december 8., vasárnap

Hiteles másolat lesz-e a Szegeden épülő Kisfaludy gőzös?

A KISFALUDY eredeti (1846-os) állapotának
korabeli ábrázolása a hajó balatonfüredi
indulását ábrázoló litográfián
Amint arról már korábban lehetett tudni, Szegeden építik a KISFALUDY névre keresztelt lapátkerekes-hajócsavaros balatoni hajót, amelyről megrendelői azt állítják, hogy az 1846-os építésű hajó hű mása lesz. A TIT Hajózástörténeti, -Modellező és Hagyományőrző Egyesület kicsit utánajárt a történelmi hűség és a hajóreplika-építés mai magyar valóságának...




Tudjuk, hogy ez most a félig teli-félig üres pohár esete, de mégis, ha már azt állítják a SZEGEDma.hu cikkében, hogy „százmillió forintos beruházás során építik fel a Balaton első személyszállító hajójának, a gróf Széchenyi István által 1846. szeptember 21-én vízre bocsátott Kisfaludy gőzösének a korhű mását”, akkor miért nem tényleg azt építik fel?
A KISFALUDY eredeti állapotát ábrázoló hajómodell a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum
hajózástörténeti állandó kiállításának balatoni hajózási részlegében

Kicsi, nagy és óriási különbségek

Fotó: Gémes Sándor, SZEGEDma.hu
Az épülő hajó és az eredeti között – amint az a hajó korabeli ábrázolásokkal egybevágó, tehát valóban korhű modelljéről kiderül – ugyanis rengeteg eltérés van, ezért a készülő hajó semmiképpen sem tekinthető történelmileg hiteles másolatnak.
A legnyilvánvalóbb eltérés: a felső fedélzet teljesen sík, lapos és végig (teljes hosszában) fedetlen volt. A most épülő hajón a lapátkerékdobtól hátrafelé eső részeket befedik, s ott egy olyan zárt helyiséget alakítanak ki, amely ott sose volt. A navigációs híd közepén a zárt kormányállás szintén olyasmi, amivel a hajó eredetileg nem rendelkezett. A motoros (hajócsavaros) meghajtás és a csak látványelemként megőrzött lapátkerekek, s az egyelőre még nem tudható, hogy valóban eredeti funkciójuk szerint használható, vagy csak imitációt jelentő vitorlák szintén különbséget jelentenek. Erre semmiképpen sem lehet azt írni, hogy az eredeti „korhű mása”.
A KISFALUDY névre keresztelt új építésű balatoni hajó látványterve (2013)
A felépítmények kialakítása jól láthatóan radikálisan eltér az eredeti állapottól,
így történelmi hajórekonstrukcióról - replika építéséről - nem beszélhetünk!

Gazdasági szükségszerűségek?

Ashi-tavi vitorlás
Megértheti bárki, hogy a gazdasági szükségszerűség nagy úr (kell a fedett hely, hogy több utast vehessenek a fedélzetre), de a tájékozatlan nyilvánosság megtévesztésére alkalmas valótlanságokat állítani azért tán mégse kéne.
Japánban az Ashi-tavon üzemeltetett hajó-vidámparkban a kirándulóhajók szintén egykori híres történelmi vitorlásokat idéznek fel nagyon távolról és leginkább csak a nevükben. Közkedvelt turistalátványosságnak számítanak anélkül is, hogy bárkinek eszébe jutna azt állítani róluk, hogy az eredeti hajók történelmileg hiteles másolatai.

Hableány és a Kisfaludy

Az eredeti HABLEÁNY modellje (fent)
és a történelmileg hitelesnek mondott,
2000-ben épített HABLEÁNY.
Nem sok köze van az eredetihez...
Ugyanez a helyzet a most épülő, KISFALUDY-nak nevezett hajót megrendelő társaság másik hajója, a HABLEÁNY tekintetében is: bár egy történelmi hajó nevét viseli, méretét, meghajtását, berendezését, általában egész kialakítását tekintve gyakorlatilag semmi köze az eredetihez. „A balatonalmádi székhelyű hajózási vállalkozás tulajdonosától, Bereczki Zsolttól megtudtuk: fejlesztéseik során mindig is tudatosan törekedtek a magyar hajózás hőskorát megtestesítő lapátkerekes gőzhajók újjáélesztésére. Így jelenhetett meg a Balatonon 2008-ban, a szintén Széchenyi névhez köthető, jelentős közlekedéstörténeti emléket képviselő Hableány (gróf Széchenyi Ödön, 1867) gőzhajó replikája, amely a keszthelyi kikötőben várja a sétahajózásra vágyókat.” A cikkbeli HABLEÁNY, és az eredeti hajó között az első pillantásra is látványos különbségeket a laikusok is könnyen észrevehetik...

„Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes”

„A Hableány és a Kisfaludy történelmi emlékhajók megépítésével megvalósult a tulajdonosok régi álma: csaknem 100 év Csipkerózsika-álom után visszatértek a Balatonra a nosztalgikus hangulatú lapátkerék meghajtású hajók” – nyilatkozták a SZEGEDma.hu cikkében nyilatkozó tulajdonosok.
A rossz hír: a HABLEÁNY sosem járt a Balatonon (ahol mindössze két lapátkerekes teljesített szolgálatot: a KISFALUDY és a KELÉN, később BAROSS, amint arról a témával foglalkozó, a BALATON csavargőzös, múzeumhajó kiállítóterében a múzeumhajó üzemeltetői megrendelésére a TIT HMHE által készített állandó kiállítás tablóanyaga híven tudósít.
Ennyit a mai magyar történelmi-hajók replikáiról. A leszűrhető tapasztalat: hiába lehet ma jelentős összegű támogatást nyerni arra, hogy egy történelminek mondott hajóreplikát építsenek, alighanem mégsem éri meg, valóban történelmileg teljesen hiteles hajót építeni, különben biztosan megtennék. Vagy mégse? Mindegy. Csak arról, ami nem történelmi, ne állítsák az ellenkezőjét!
Forrás: dr. Balogh Tamás