2014. december 26., péntek

Megnyílt a BÁR – Patrícia az egzotikus állatok doktora

Ha az állatorvosi foglalkozásra gondolnak Önök előtt kinek a képe sejlik fel? Dr. Bubóé? Egy fehér köpenyes férfié? Pedig ebben a szakmában mára teret kaptak a nők is, úgy mint dr. Farkas Patrícia Éva is, a Belvárosi Állatorvosi Rendelő tulajdonosa.




Patrícia már egészen kis korában tudta, hogy állatorvos szeretne lenni. Egy állatos mesekönyvet lapozgatva merült fel benne a gondolat, hogy az állatokat szeretné gyógyítani. Attól a pillanattól kezdve – Patrícia szavaival élve – az egész élete ennek a jegyében telt. A Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium speciális biológia szakára is ezért jelentkezett. Magyarországon egyedül Budapesten található állatorvosi egyetemi képzés, amit Patrícia az 5 éves képzés keretében végezett el.



Belvárosi Állatorvosi Rendelő – Szeged, Bokor utca 12/a
Telefon: 06-20/436-17-23
Rendelési idő: Hétfőtől-Péntekig 10-12, és 15-18 óra között

                          Szombaton 10-12 óra között


Mindenkinek férfi jut az eszébe

„Ez a szakma egy kicsit sztereotipikus, hiszen az állatorvosról általában mindenkinek egy férfi jut eszébe. Ez talán a falu állatorvosa miatt lehet így, hiszen régen a haszonállatokhoz őket hívták, és ez akkoriban egy férfias szakma volt” – mondja Patrícia, pedig évfolyamán már többségben voltak a lányok az állatorvosi egyetemen. A nők már nem csak, mint asszisztensek dolgoznak a kisállatrendelőkben. Ő a kisállatorvosi képesítés mellett megszerezte a szakállatorvosi képesítést is: egzotikus állatokra is specializálódott.
„Mi számít egzotikus kisállatnak?” – kérdez vissza a doktornő. „A prémesek, hüllők, madarak már egzotikusak, ilyenek a vadászgörény, tengerimalac, gekkó, leguán, papagáj... De mind közül a kedvencem a törpe nyúl.”

Felgyorsult élet, könnyen tartható állatok

A tapasztalat az, hogy a felgyorsult élethez egyre kisebb és könnyebben tartható állatokat választanak társuknak az emberek. Már nem csak a kutya és a macska az elsődleges kedvenc. A panel- és bérlakásokban is egyszerűen tartható kisállatok, mint a hörcsögök és teknősök is egyre népszerűbbek. Patrícia a kisgyermekes családoknak is először egy kisebb állat tartását javasolja, hiszen rajtuk könnyebb megtanulni, hogyan kell gondoskodni egy másik élőlényről.
A hüllők a legritkább látogatói a Bokor utcai rendelőnek. Patrícia eddigi legérdekesebb „kis betege” egy Miskolcról érkezett leguán, Godzilla volt, aki azóta sokkal jobban van.

Praxis a diploma után

Patrícia 2008-ban végezte el az egyetemet és gyakorlatilag a diploma megszerzésének másnapján már elkezdett praktizálni. Családi döntésre nyitotta meg saját rendelőjét. Párja gyógyszerészként dolgozott Angliában, ám kisfiuk születésekor hazatelepült. Úgy gondolták, hogy az állatorvosi szakma könnyebben kiaknázható. E mellett a párja gyógyszerész tudását is hasznosítani tudják: állatpatikát is szeretnének kialakítani a rendelőben. Ultrahang, laborgép, mikroszkóp, fix és szállítható altatógép és röntgen gondoskodnak a kedvencek bajainak minél gyorsabb felderítéséről és azok legjobb ellátásáról. Patrícia nem csak állatorvosként, de édesanyaként is helyt áll nap mint nap. Féléves kisfia mellett egy kis szervezést igényel a kedvencek ellátása: délelőtt két, délután pedig három órát tart nyitva a rendelő. Patrícia szeretné, ha kisfia minél több állatkával megismerkedne – persze eleinte messzebbről.

A bár – segítség az egyetemistáknak

A Patrícia által csak „A bár” néven emlegetett Belvárosi Állatorvosi Rendelő egyelőre az egyetlen Szegeden, amely a nagykörúton belül található. Szeretnének az egyetemistáknak is segíteni: a diákigazolvány felmutatásával kedvezményesen veheti igénybe minden hallgató – külföldi és magyar is egyaránt – szolgáltatásaikat. Egyre több egyetemista tart kiskedvencet albérletében, akikkel ugyanúgy baj történhet, mint az emberekkel, így jó, ha ők is segítséget kaphatnak, méghozzá jutányos áron.
Illés Réka Gabriella

2014. október 29., szerda

A síremlékek tisztítása

Szeretteink síremlékét igen nehéz megőrizni eredeti szépségében. Az eddigi gyakorlat az volt, hogy szóltunk egy sírkövesnek, aki jó pénzért homokfúvással, nagynyomású mosóval letisztította azt. Ez a munka eredményes és látványos, de igen költséges, a homokfúvás erősen koptatja a felületet, és hamarosan újra kell ismételni az egészet.





A felületet saját kezűleg le tudjuk tisztítani akár egy gyökérkefével is. A gyökérkefe mellé szüksége van egy vödörre, vízre és egy tisztítószerre, no meg egy kis munkakedvre. Létezik olyan sírkőtisztító szer, melyet a felületre kell felvinni, majd pár perc múlva gyökérkefével és vízzel alaposan át kell sikálni a teljes felületet. Szükség esetén ezt meg kell ismételni. Ezzel a módszerrel és 2-3 vödör vízzel letisztíthatja a sírt. Amennyiben a sír felületén salétromosodás jelent meg, úgy azt speciális szerrel, úgynevezett salétromeltávolítóval kell letisztítani, melynek módja megegyezik a fent leírtakkal.

A szennyeződés okának megszüntetése

Az így kapott szép, tiszta felületet meg kellene őrizni, mert azért senki sem szívesen sikálgat félévente vagy évente, ha nem muszáj. A szennyeződés okát kell megszüntetnünk! Nézzük meg, mi okozza az elszennyeződést.
A síremlékeket leggyakrabban márványból, gránitból, műkőből készítik. A márvánnyal van a legkevesebb probléma, mert az a legtömörebb anyag. A többi azonban nedvszívó képességű, ezért a felületbe került nedvesség megköti a port, illetve magával viszi azt a pórusokba. A felületben lévő víz életeleme az algának és a mohának is, melyek előszeretettel telepszenek meg ilyen felületeken. Tisztítás közben ezért lesz a keletkező hab először zöldes színű. Mivel sem a port, sem az algát, mohát nem tudjuk „rábeszélni” arra, hogy hagyja ki a szeretteink sírját, ezért az egyetlen megoldás az, ha nem engedjük beszívódni a vizet a felületbe.
A fentiekből következik, hogy a fentebb leírt módon megtisztított felületet szilikonnal kell kezelni. A szilikon lepergeti a vizet a felületről úgy, hogy közben a kapillárisokat nyitva hagyja, és láthatatlan marad. Erre a feladatra kapható egy sírkőápoló-szer, ami meggátolja a felület nedvesedését, így a síremlék elszennyeződését.
A szert a tiszta, de már megszáradt felületre kell két rétegben felvinni ecsettel, vagy teddy-hengerrel. Arra kell ügyelni, hogy ne legyen a felület átforrósodva, és hogy az első kezelés nem száradhat meg, vagyis nedves felületre kell felvinni a második réteget. A be nem szívódó, felesleges mennyiséget töröljük le egy puha, száraz ruhával.

Gránit felületek tisztítása

A gránit felülete nem törékeny, sőt meglehetősen időtálló, de a tisztítására nem árt odafigyelni. A gránitból készült sírköveket elcsúfíthatja a gyertyákból hátramaradó viasz, vagy a virágokból, esetleg a sírkőre hulló falevelekből kiszivárgó cserzőanyag, ami foltot, elszíneződést okozhat. Különösen ügyelni kell síron hagyott virágcsokrok, koszorúk megerősítésére használt drótokra, mert makacs rozsdafoltot hagy a gránit felületeken.
Fontos tudni és figyelni arra, hogy a tisztításnál lehetőleg ne használjunk olyan tisztítószereket, amelyek citromot, ecetet vagy más erős savat tartalmaznak, mert az esetleg kárt tehet a felületben. Langyos vízzel vigyük fel a tisztítószert a gránit felületre, majd tiszta vízzel öblítsük le, végül puha ruhával töröljük szárazra. Elegendő kis mennyiségű tisztítószer, mert ha túl sokat használunk, könnyen filmréteg képződik belőle a gránit felületen. Ezt nehéz lemosni és csíkokat hagyhat maga után. A végén alaposan öblítsük le!
Lehetőleg ne használjunk súrolóporokat, vagy súrolókrémeket, mert ezek elvehetik a gránit fényét, csökkenthetik ragyogását. Ha úgy találjuk, hogy a gránit elveszítette fényét – az idő előrehaladtával a gránit is kopik, persze sokkal kevésbé, mint a többi kőzet – akkor érdemes polírozó mesteremberhez fordulni.


A síremlékek karbantartása

Műkő
A műkő főleg cementből és törmelékből áll. Ezért természetes, hogy az élettartama nem lehet olyan hosszú, mint a természetes kőé. Az élettartamát, illetve a sírkő esztétikáját védőszerek alkalmazásával tudjuk meghosszabbítani. A lehető legjobb végső hatás elérésének érdekében a síremlék felülete tiszta és sima kell, hogy legyen. A legjobb az, ha a síremlékről már az elejétől fogva gondoskodunk. Amennyiben ez nem történt meg, a tulajdonosnak át kellene csiszoltatni, és rendszeresen át kellene kenni.
Sok ember saját maga segíti a síremlék felületi állapotának romlását. Például műanyag burkolatba helyezett mécsesek nem megfelelők. Mivelhogy a csomagolás gyúlékony, és a gyantával együtt lángra lobbanhat, így nagy károkat okozván a gyertyatartókon és a műkő felületén. A következő nagy hiba az acélborítóba helyezett mécsesek és fémrészeket tartalmazó koszorúk. A fém gyorsan korrodál, és a rozsda gyorsan beépül a műkő mikroszerkezetébe. Ezt ezek után már nagyon nehezen lehet eltávolítani.
Ezek a hibák végeredménye egy gyertyáktól származó foltokkal teli és rozsdás síremlék, amelyeket a tulajdonos nem is tud mindennapos módszerekkel eltávolítani. Olyan normál gyertyákat és mécseseket érdemes használni, amelyek alumínium borítóval rendelkeznek, és kizárólag lámpásokban gyújtsák ezeket meg. Koszorúkat fém huzalok nélkül vásároljanak (az egész legyen mű, vagy természetes anyagokból összeállított).

Természetes kő
A természetes kövek közé a következőket soroljuk: kőzetek, márványok vagy gránitok, amelyek be vannak vágva és méretre vannak formálva, a felületük csiszolt. A márvány nedvszívó képessége rendkívül nagy, és puhább a gránitnál, ezért az élettartama sokkal rövidebb. A víz télidőben behatol a márvány mikroszerkezetébe, és miután megfagy, ezt részekre tépi szét. A felület elkezd morzsolódni és repedezni, megfelelő feltételeket biztosítván különböző mohák megkapaszkodására, amelyek ezt még jobban rongálják.
Ezt a folyamatot nem lehet teljes mértékben megállítani, viszont a felület gyakori tisztításával lassítani lehet. Sajnos, a márványba a rozsda is behatol, különböző szennyeződések, madárürülék, ezért a rajta rögzített tárgyak minőségiek kell, hogy legyenek – amelyek nem eresztik át a rozsdát. Ugyanígy fontos, hogy a felületet gyakran tisztítsuk, és a különböző beszívódható szennyeződéseket távolítsuk el. A régi márványt is át lehet csiszolni, ezzel visszanyeri simaságát és felülete tisztaságát.
A gránit sokkal kisebb nedvszívó képességgel rendelkezik, mint a márvány, a mikroszerkezete szilárd, ezért az idő foga sokkal kevésbé árt neki. Természetesen, a gránitok is különbözőek – vannak kevésbé minőségiek, és ezek hamarább is mennek tönkre, és vannak a legjobb minőségűek, amelyek nem csak minket, de sok további generációt is túlélnek majd.
A gránittal csak minimális mértékben kell törődni. A szépsége és csillogása érdekében időről időre a felületét át kell fényesíteni. Szükséges figyelembe venni azt is, hogy kereszt, jellegű kiegészítők elkezdhetnek korrodálódni, és így a kő felületét elég csúnyán be tudják festeni. Ezért csak minőségi kiegészítőket vásároljanak, amelyek nem korrodálódnak.

Kiegészítők
A kiegészítők közé az összes olyan dísz- és működést elősegítő tárgy tartozik, amely a síremlékhez van rögzítve, vagy rá van téve. A leggyakoribb problémaforrás a lámpások. Gyakran új lámpást kell vásárolni, mert a régi elégett. Ezt úgy lehet megelőzni, hogy csak alumíniumba burkolt mécseseket használunk, amelyek biztonságosak.
A lámpások közül a rozsdaálló acélból és bronzból készültek a legmegfelelőbbek, amelyek védőszűrőt is tartalmaznak. Ezekre nem hat a romboló hatású rozsda. A rozsdaálló acélból készült lámpások felülete idővel enyhén mattabb lesz, ezeket viszont újra lehet fényesíteni, ugyan úgy, mint ahogy ezt az ezüsttel teszik. Az üzletekben megfelelő termékek tucatját lehet megvásárolni.
Következő probléma a vázák, az emberek elfelejtik, hogy télen a vázák megtelnek vízzel és ez megfagyás után szétnyomja a váza belsejét. Amennyiben a vázában található betétek kivehetők, ezeket télen haza kell vinni, egyben viszont meg kell figyelni azt is, vajon a vázán található-e kieresztő nyílás, amelyen keresztül a víz télidőben ki tud folyni. Amennyiben ez a vázán nem található, félő, hogy a váza teste is a tél folyamán szétfagy. Ezért télen a vázákat és a lámpásokat is műanyag zacskóval takarják le, azért, hogy védve legyenek.

Összekötő elemek
A síremlék részek általában normál cementel vannak összekötve, ami hosszú távon nem garantálja időtállóságukat. A cement összekötő elemek idővel meglazulnak, és kipotyognak. A cementet szilikon-kaucsuk masszával érdemes helyettesíteni, amely élettartama háromszor hosszabb, mint a cementé, és esztétikusabb is.



2014. október 22., szerda

Szeged 1956 – Három hét boldogság

Középiskolások az egyetem épületéről leszedett
vörös csillagot a hídról a Tiszába dobják
1956. október 25.

Az 1956-os forradalom szikrája Szegeden, az egyetemen gyúlt ki. Ez a szikra volt az, mely nemsokára lángba borította az országot lelki, társadalmi és fizikai értelemben is. Vida Mihály Három hét boldogság: 1956 szegedi története címmel 2006-ban megjelent kötete a szegedi eseményekkel, történésekkel, interjúkkal mutatja be a forradalom eseményeit.




A Magyar Egyetemisták és Főiskolai Egyesületek Szövetsége, a MEFESZ ifjúsági szervezet volt 1956-ban, amely megtörve a kommunista ifjúsági szövetség egyeduralmát, kulcsszerepet töltött be a forradalom követeléseinek kidolgozásában, a forradalom és szabadságharc hangulati előkészítésében és elindulásában.
1956. október 16-án jött létre, amikor a szegedi egyetemisták kiváltak a hivatalos kommunista ifjúsági szervezetből, a DISZ-ből. Korábban – emlékszik vissza Kiss Tamás – „csakis és kizárólag a DISZ, mint ifjúsági szövetség létezett, aminek mindenki kötelezően a tagja volt. Ez a DISZ-élet abból állt, hogy havonta egyszer a DISZ-titkár elmondott valami szentenciát a Szabad Népből, vagy valami brosúrát felolvasott.”

A MEFESZ alakuló nagygyűlése, 1956. okt. 20. Lejtényi András joghallgató felolvassa a MEFESZ alapszabály tervezett szövegét, mellette Kiss Tamás joghallgató, Perbíró József jogász professzor, Vörös József orvostanhallgató, ..., Áts Vilmos (szemüveggel) főiskolai hallgató

Izgatott hangulat

Ebben az évben azonban már a szemesztert is izgatott hangulatban kezdték a diákok, és megtörtént az is, amit korábban nem mertek volna: politikai kérdéseket vitattak meg egymás közt. Október 16-án az egyetem hallgatói a szokásos „fejtágító” gyűlések egyikét kezdték volna a BTK Auditorium Maximumában, amikor nem várt, bár a terem hőfokát tekintve nem teljesen meglepő fordulat következett be. Kiss Tamás és Lejtényi András a még üres elnöki asztalhoz állva azt javasolták: alakítsanak független szervezetet. A már amúgy is forró hangulatban érkező mintegy ezer diák a javaslaton kapva el is határozta, hogy ifjúsági érdekvédelmi szervezetet hoznak létre
A következő, alakuló ülésen az egyetem háromezer hallgatója közül sok százan vettek részt, a szintén forró hangulatú ülésről a Magyar Rádió hangfelvételt is készített. A levezető elnök a népszerű professzor, Perbíró József lett, akit napokkal később a szegedi Forradalmi Nemzeti Bizottság elnökévé választottak. Felszólalt Baróti Dezső rektor és Fodor Gábor akadémikus is. A MEFESZ szegedi vezetői Kiss Tamás, Lejtényi András és Gönczöl Dezső lettek.


A forradalom előestéje

Október 22-én, a forradalom kitörése előtti napon csatlakoztak a MEFESZ-hez a budapesti, miskolci, pécsi és soproni diákgyűlések. A budapesti nagygyűlés vendége volt a szegedi Kiss Tamás is. Október 23-ára az ország majd minden egyetemének hallgatói csatlakoztak.
A MEFESZ így fogalmazta meg célját: „A szövetség célja, hogy az egyetemekről és főiskolákról kikerülő ifjúság, mely a nemzet agyát van hivatva képviselni, ne közönyös passzív tömeg, ne gyáva, gerinctelen és önző réteg legyen, hanem népéért, hazájáért, boldogabb jövőnkért harcoló bátor, lelkes sereg. Ne riadjon vissza az igaz szó kimondásától, hanem képzettségével, tudásával, tehetségével népünket, hazánkat szolgálja.”
Marosán György miniszterelnök-helyettes, az MDP Politikai Bizottságának tagja így reagált írásban a diákok mozgolódásáról őt tájékoztató pártmunkás feljegyzésére: „Elvileg egyetértek, de vigyázni kell, nehogy az egyetemi stricik hangulata átmenjen kommunista és szovjetellenes támadássá.”

Az 56-os forradalom 16 pontja

A MEFESZ fogalmazta meg azon pontok gerincét, amelyek később az 1956-os forradalom 16 pontjaként váltak ismertté. A követelések tartalmazták többek közt a szovjet csapatok kivonását, a politikai foglyok szabadon bocsátását, a többpártrendszert és a szabad választásokat és a budapesti Sztálin-szobor eltávolítását. A forradalmat kezdő 1956. október 23-ai műegyetemi tüntetés a MEFESZ követeléseivel indult útjára.
A szegedi diákok vezetői közül a forradalom eltiprását követő megtorlás során Kiss Tamás nyolc év börtönbüntetést kapott, ötöt töltött le. A megtorlás során Perbíró József professzort életfogytiglani börtönbüntetésre, Baróti Dezső szegedi rektort egy évre ítélték.
 
Három hét boldogság

Vida Mihály könyvéről így ír Bodrogi Károly:

Sokszor, sok helyen felvetődik az a kérdés, hogy a történésznek mi is a feladata, milyen nyersanyagból dolgozzon. Aki a 20. század történetével foglalkozik, annak is inkább a második felével, az talán egyetért velem abban, hogy a levéltári anyagok és dokumentumok mellett nagyon nagy szerepe van a korszak feldolgozásához a személyesen átélt történelemnek is. Különösen az 1956-os eseményeknél fontos ez, hogy minél több élő szemtanú és résztvevő mondja el, hogyan élte meg ezt az időszakot. A történettudomány az ilyen jellegű beszámolókat oral historynak nevezi. A most ismertetésre kerülő könyv is azt a célt szolgálja, hogy a szereplők elbeszélései által egyre több ember ismerhesse meg az 1956-os forradalom és szabadságharc igaz történetét. Hogy mennyire igaz történelem tárul így az olvasók elé, az már természetesen a történészek feladata megítélni. Ehhez szükséges feldolgozni a korszak dokumentumait, iratait, levéltári anyagait, jegyzőkönyveit, stb. De ezek mindössze csak „értelmetlen” papírkötegek lennének, ha nem tudnánk párhuzamba állítani őket az emlékezéssel, egy-egy ember személyesen átélt történelmével.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója és már maga a 2006-os év is a nagy „vállalások” időszaka volt. Sokan próbálták, sokféle módon megközelíteni 56 történéseit. Ebből kifolyólag rengeteg film és írott munka is született. Könyvek, tanulmányok, interjúk sokasága próbálja tükrözni a különböző véleményeket. A most, általam bemutatott könyv is egyfajta álláspontot tükröz. A hitelesség álláspontját. A könyvben megszólaló emberek nem történészek, hanem a forradalom résztvevői, szereplői.
Vida Mihály, a könyv szerzője, rendező. Lehetősége nyílt arra, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójára filmet készítsen a szegedi eseményekről. A szerző a következőképpen ír erről a Bevezetésben:
2005-ben az Országos Rádió és Televízió Testület pályázatán lehetőség nyílt egy, a szegedi forradalomról szóló film elkészítésére. A riportok készítése közben kiderült a Szegedi ballada című 42 perces film csak töredékét tudja elmesélni ennek a tragikus és szép történetnek. A szereplők által elmondott történetek, a leforgatott anyag oly gazdag volt, hogy abból nem volt nehéz egy már hosszabb, közel három órás film összevágása.”
A rendező továbbá elmondja, hogy akkora mennyiségű felvett nyersanyag maradt még így is hátra, hogy elhatározta, interjúkötet formájában is megjelenteti azokat: „Nem szerettem volna a történelmileg is értékes és sok esetben pótolhatatlan interjúkat elfelejteni, vagy a dokumentumfilmek sanyarú sorsának megfelelően egy-két vetítés után a feledésre hagyni, végül is így született meg a kiadó és a támogatók segítségével ez a könyv.

Interjúkötet 56-ról

Az interjúkötet – véleményem szerint – nagyon jól szerkesztett. A Bevezetés után négy fejezet következik. Ebből az első kettő a forradalom és szabadságharc napjainak eseményeit tárgyalja, a harmadik a megtorlást mutatja be, a negyedik pedig az azóta eltelt időszak személyesen átélt történéseit. Tulajdonképpen életútinterjú-kötetről van szó, ugyanis mindegyik interjúalany szót ejt a forradalom előtti tevékenységéről, családi viszonyairól és minden olyan korábbi eseményről, amelyek meghatározták az adott személy forradalomba való bekapcsolódását. Eszmék, kulturális és családi hátterek, társadalmi problémák, munkahelyi viszonyok, emberi kapcsolatok kerülnek bemutatásra. Nemcsak előéletükről, hanem a megtorlás utáni időszakról is beszélnek a szereplők, egészen napjainkig tekintve: milyen politikai, társadalmi, társas, és munkahelyi problémákkal szembesültek abban az időszakban. Egyesek a forradalom lényegét is megfogalmazzák.
A kötet tartalmazza a forradalom és szabadságharc szegedi eseményeinek a kronológiáját is. A felhasznált irodalom jegyzéke a legújabb kutatási eredményeket tartalmazza.
Szerkesztésmódja nem olyan, mint egy hagyományos interjúköteté, vagyis nem külön-külön, névsor szerint vannak az interjúk elosztva, hanem minden fejezethez ki többet, ki pedig kevesebbet fűz hozzá. Alapvetően a szegedi és a Csongrád megyei eseményeken van a hangsúly, de mivel az interjúalanyok közül néhányan a budapesti események részesei is voltak, arról is esik több-kevesebb utalás. Nyelvezete talán kissé szokatlan lehet első olvasásra, ugyanis a szerkesztő meghagyta a maga természetes módjában a szövegeket. Ezért néhol találkozunk nehezen érthető, esetleg befejezetlen mondatokkal; nyelvhasználata nyers, az interjúalanyok szóhasználatát és kifejezésmódját tükrözi. Természetes, utószerkesztéstől mentes szövegek ezek.
Egy interjúkötet szakmai szemmel való bemutatása elég nehéz és sok tudást igényel, ezért erre én nem is vállalkoznék. Emellett nem szeretném a könyvben leírt eseményeket sem ismertetni, ugyanis az meghaladná recenzióm terjedelmét. Inkább néhány olyan személyes véleményt ismertetek a kötetről, ami talán másokban is felkelti az érdeklődést arra, hogy elolvassák.

Perbíró József emléktáblája
az SZTE Jogi Kar Tisza Lajos körúti épületén

Forradalom az idősebbek szemével

A fiatalabb generációk - köztük én is - mindig nagy érdeklődéssel követik az idősebbek „élménybeszámolóját” egy-egy történelmi korszakról. A kötetben megszólaló emberek nem csak személyes élményekről, hanem személyes kudarcokról és a korszakról alkotott véleményükről is beszámolót adnak. Egy olyan történelmi korszak részei, amelyet több tízezer ember máshogy és máshogy élt meg, de mindegyik személyes sorsnak egy dolgot kell, hogy tükrözzön, az igazságot, amelyet 1956 szellemisége képvisel.
A kötet szereplői elsősorban a szegedi események alakulására voltak nagy hatással. Vasvári Vilmos, aki a Forradalmi Katonai Tanács operatív osztályának volt vezetője. Kiss Tamás, aki alapító tagja volt a forradalom első demokratikus ifjúsági intézményének, a MEFESZ-nek (Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége). Később Budapesten és Szegeden lett nemzetőr. Péter László irodalomkritikus, aki a Forradalmi Nemzeti Bizottságban, az írószövetség küldötteként vett részt. Bokor András, aki 1956-ban a DÁV gépkocsivezetőjeként részt vett a tüntetéseken, munkástanács tag volt. Palotás József, a Nemzetőrség egykori főparancsnok-helyettese. Németh Ferenc, az FNB egyik megalakítója, majd elnökségi tagja. Fodor Imre, aki a tüntetések egyik fő résztvevője volt. Fejér Dénes, aki szintén az FNB egyik főszervezője volt. A kötet egyes hasábjain láthatóak a képeik. Szerepel még Joszt István, aki az FNB elnökének helyettese volt 1956-ban és Bálint László is, aki pedig középiskolásként élte át az akkori eseményeket, az utcai tüntetéseket.
Szovjet tank a Móra-múzeum előtt
Bálint László nemcsak mint szemtanú, hanem mint a korszak történéseinek jeles kutatójaként is szerepel a kötetben. Rengeteg 1956-os témájú, kizárólag Csongrád megyével foglalkozó könyv és tanulmány szerzője. Vitathatatlan érdemei vannak abban, hogy a megye történései viszonylag széles körben fel lettek tárva.
Amikor kezembe vettem ezt a könyvet, olyan érzés hatott át, mintha részese lennék a forradalomnak. Az idős úriemberek, ahogy visszaemlékeztek életük egyik legszebb, majd a megtorlások után pedig legnehezebb korszakára, szinte óhatatlanul is az események sodrásába kerül az olvasó. Fontosnak tartom azt – aki komolyabban érdeklődik a téma iránt –, hogy párhuzamosan mellette olvasson a korszakkal foglalkozó történelmi munkákat is, ezáltal összehasonlítást nyerhet és talán meg tudja fogalmazni magának, hogy mit is jelentett akkoriban forradalmárnak lenni, mit is jelentett egy világpolitikai szintű eseménynek részesévé válni. Érdekes, hites, de olykor szívszorító olvasmány.
Bodrogi Károly



A kötet megrendelhető a Terror Házától:
Vida Mihály: Három hét boldogság: 1956 szegedi története
Belvedere Meridionale, Szeged 2006.


2014. július 30., szerda

A Dömötör-torony

Két milliárdból újul meg a tervek szerint a szegedi Fogadalmi templom. A projekt részeként helyreállítják a Dömötör-torony belső terét, ezzel az Aba-Novák-freskót ismét látogathatóvá teszik. Az évek óta elhanyagolt torony emberi maradványokat is rejt! A Demeter templom 1907-es bontási határozatát követően a Fogadalmi templom építésének sürgető határideje miatt a 18. századi kripta érintetlen maradt.




A város magja a 19. századig a Palánk, közelebbről a Templom tér, a mai Dóm tér volt. A három utca határolta szabálytalan háromszög alakú Templom tér közepén emelkedett a belvárosi templom, a Demeter templom. Zsigmond király idejében már a harmadik templom állott ezen a helyen, mely 1725 és 1749 között épült újjá. A szokásnak megfelelően temető volt körülötte egészen a 18. század közepéig.
A Demeter templom 1913-ban
A Dömötör-torony Szeged legidősebb, 11. század alapokon nyugvó építménye, a mai Fogadalmi templom helyén állt Szent Demeter-templom egyetlen meghagyott tornya.

A torony története

A templom első említése 1199-ből származik. Fennállása évszázadai alatt számos alkalommal átépítették, a 18. századra nyerte el végső formáját. 1709-ben még hat ablaksora (emelete) volt. 1913-ban döntött a város a lebontásáról, hogy a helyén épüljön fel a Schulek Frigyes tervezte Fogadalmi templom. A Szent Demeter-templom bontásakor került elő annak falába építve a Dömötör-torony. 1931-ben felújították, és keresztelőkápolnává alakították.
Rerrich Béla munkája a torony művészi restaurációja. A falába a vár bontása során előkerült román kori szobrokat, a toronyba vágott új ajtó íves felső részébe pedig Szeged legrégebbi szobrát, a 12. századi „kőbárányt” illesztették. A kápolna belsejét Aba-Novák Vilmos falfestményei díszítik, amelyekkel a művész 1932-ben aranyérmet nyert a páduai egyházművészeti kiállításon.
A Dömötör-torony belső falain jelenleg igen rossz állapotban találhatóak Aba-Novák Vilmos freskói. A falfestmények már az elkészülést követő évben átnedvesedtek, Aba-Novák Vilmos pedig ingyen újrafestette azokat egy kötényfalra.
Aba-Novák freskó (részlet)
 

A Demeter templom bontása

A bontás
Az 1907. évi 187. sz. közgyűlési határozat kimondta a Demeter templom lebontását, amely határozatot mind a belügyminiszter, mind a vallás- és közoktatásügyi miniszter jóváhagyja – utóbbi azzal a kikötéssel, hogy a templom „…műemléki részletei megőriztessenek.”
A bontás a kétszáz éves tetőszerkezet leemelésével kezdődött. A gerendák olyan jó állapotban voltak, hogy azokat felhasználták az újonnan épülő városi bérpalotához. A gyorsabb munkavégzés és az egyszerűség kedvéért a hatalmas boltíveket robbantással döntötték le, és ugyanezt a módszert akarták alkalmazni a torony esetében is. Azonban a környező házak ehhez már túl közel voltak, így maradtak a kézi csákányozás mellett, ami – a ma is álló Dömötör-torony szempontjából – szerencsés véletlennek bizonyult.
A Demeter templom tornya kívülről négyszögalakú volt és csak a kézi bontás során tárult fel a nyolcszögletű régi torony. A múzeum akkori munkatársát, Cs. Sebestyén Károlyt már korábban megbízták a környék régészeti kutatásával. A rohamtempóban folyó ásatások során kiderült, hogy a templom tulajdonképpen már az ötödik a sorban: a folyamatos átépítések, bővítések, tűzvészek nyomán egyre újabb és újabb szentélyek készültek a korábbi alapokra. A középkori falakat pedig valószínűleg az 1444-es, 8-as erősségű szegedi földrengés rombolta le.
A kutató figyelme az új lelet hírére azonnal a különleges torony felé fordult és alapos munkával megörökítette annak alaprajzát, külső megjelenését, és behatárolta építésének legvalószínűbb korát. Ezek alapján a tornyot és a már elpusztult korabeli templomot hozzávetőlegesen a 13. század közepén azok a hospesek építhették, akiknek a tatárjárás után IV. Béla 1247-ben a csongrádi várhoz tartozó Tápé nevű néptelen földet adományozta. Ők kezdték építeni a szegedi várat is, illetve a Palánk városrész megalapítói és telepítői voltak.
A legrégebbi falak alját azonban a folytonosan feltörő talajvíz csak közel három méteres mélységig engedte követni és a Fogadalmi templom építésének sürgető határideje miatt a 18. századi kripta is érintetlen maradt.
Nagy vita támadt a torony sorsáról, sokan az elbontása mellett kardoskodtak. Megmentése többek közt Móra Ferencnek köszönhető, aki írásaiban erősen gúnyolta és „keresztény barbárság”-nak nevezte a torony elbontását.
Juhász Gyula így ír a toronyról:
„A csonka torony nekem is szívügyem. Ez a beszédes emlék túlélte a tatárokat és Mátyás királyt, Dózsa Györgyöt és a törököket, a szegedi boszorkányokat, Dugonicsot, a szabadságharcot és a világháborút. Bennünket is túl fog élni, Szeged szebb lesz, mint volt, és ő, nagy idők tanúja, bizonyságot tesz ezer esztendő mellett.”

 

Horthy Miklós-dombormű: A nemzeti megújhódás emlékműve

A Dömötör-toronynak a Belváros felé néző falán a Fogadalmi templom felszentelése napján avatták. Zala György 1930-ban készült alkotása Horthy esküjét és a nemzeti hadsereg megszületését ábrázolta. Zala szinte élőképként elevenítette meg az 1919. június 5-i eseményt. Horthy alakja megváltóként magasodik ki a körülötte csoportosuló alakok közül. Mögötte a miniszterelnök, a főparancsnok áll és hadi öltözetű tisztek. A másik oldalon zászlót meghajtó közlegények, elöl parasztasszony térdel, gyermeke babérágat helyez el a kormányzó lába elé. Az emlékművet 1946-ban eltávolították. Szerencsére nem járt így a szobrász másik szegedi alkotása, Deák Ferenc szobra, mely ma is látható a Széchenyi téren.
Zala György az emlékmű modelljét Nagykőrös városának ajándékozta. Vajon annak mi lett a sorsa?
Forrás: Tóth Attila: Szeged szobrai és muráliái (Szeged,1993)
A felújított Dömötör-torony a 40-es években
A torony oldalán látható Horthy-dombormű sorsa ismeretlen


A múlt és a megújulás

A román alapokon álló gótikus torony Szeged legrégebbi műemléke, a barokk Demeter templom lebontásakor került napvilágra egyik tornyából. Alapfala még a 11. században készült, alsó román stílusú része 12., nyolcszögletes gótikus felső része pedig 13. századi. 1709-ben még hat emelete volt, 1925-ben a megmaradt három emeletből még egyet lebontottak, de 1926-ban ezt az emeltet – részben az eredeti téglákból – helyreállították. A régi fényképek alapján készült kereszt az 1985-ös restaurálásakor került a torony csúcsára.
A torony kapuját és középkori hatású kolostorboltozatát a 20. században készítették Rerrich Béla építész javaslatára. A kolostorboltozatba néhány román kori faragott követ illesztettek, a kapu fölé Szeged legrégebbi szobrászati emlékét, a 12. századi, Kőbárányt helyezték.

Keresztelőkápolna és Aba-Novák freskója

Benne keresztelőmedencét állítottak fel (Weichinger Károly műve), falaira Aba-Novák festett freskókat, amelyekkel 1932-ben aranyérmet nyert a páduai egyházművészeti kiállításon. 1933-ban az átnedvesedett falakon megrongálódott freskókat a festő egy kötényfalra újrafestette, azonban ez sem bizonyult jó megoldásnak, a képek megőrzése jelenleg is megoldásra vár.

Aba-Novák Vilmos freskója és a torony belseje
a galéria megtekintéséhez katt a képre

A galéria megtekintéséhez kattintson a képre
 
Aba-Novák murális festészetének kezdeteit a szegedi Dömötör-toronyban található festménye jelenti. Első változatát 1931-ben gipsz alapra, szekkó technikával festette, mely a középkori falba felszivárgó talajvíz miatt hamarosan levált. 1933-ban – az épület átalakítása után – freskó technikával újra elkészítette a képet.
A Dömötör-torony belsejét keresztelő kápolnává alakították, falait Aba-Novák Vilmos, a szegedi Hősök kapujának festőjének freskója borítja. Az évek hosszú sora alatt a freskó egyes részei szinte teljesen elpusztultak, míg mások szinte eredeti fényükben ragyognak.
A szegedi Aba-Novák Alapítvány a freskó megőrzése érdekében felkérte Hoós Marianna, Jeszeniczky Ildikó és Forrai Kornélia restaurátort, hogy a nedves falból kicsapódó sók miatt felpúposodott képrészeket vegye le. A szakemberek egyhónapos munkával speciális eljárással nagyjából 5 négyzetméternyi freskót távolítottak el, főleg a Somogyi-könyvtár felőli oldalon. A részleteket a következő két hétben a SZAB székház padlásán szárítják, majd konzerválják és csomagolják, hogy a Móra-múzeumban várják be a Dömötör-torony helyreállítását.
Délmagyarország, 2012.06.23.
Időközben az Aba-Novák Alapítvány kuratóriumából többen lemondtak, az új tagok kijelölésével kapcsolatban Botka László a szegedi közgyűléshez fordult.

A jelen és a jövő

A Demeter templomból „kiszabadított” toronymaradvány a felújítás óta sokat megélt. A dóm építésének határideje miatt a falakat három méteres mélységig tárták csak fel. Így maradhatott érintetlen a hajdani kripta, illetve a tér alatti temető.
A Fogadalmi templom felújításának kétmilliárdos projektjében helyet kapott a Dömötör-torony felújítása és látogathatóvá tétele is. Megújul a keresztelőmedence, restaurálják az Aba-Novák Vilmos-freskókat, a felső szinten pedig egy modern informatikai rendszerrel kiegészített tárlat lesz majd látható.



Panorámakép a Dömötör-torony belsejéről


Film a Horthy-kor tanúival

Két „koronatanú” – özv. Horthy Istvánné, gróf Edelsheim Gyulai Ilona és ifj. Horthy István – is megszólal Koltay Gábor 2006-ban készült filmjében. A rendező többórás beszélgetést folytatott Horthy Miklós családtagjaival, de az anyagnak természetesen csak töredéke kerülhetett a filmbe.



Korszerű, valóságos Horthy-képet szeretett volna felmutatni, amelyre szerinte már régóta nagy szükség van. Úgy véli, sohasem fogjuk megérteni a mai világ gyötrelmes ellentmondásait, ha nem tárjuk fel a magyar történelem, főleg a közelmúlt, a 20. század eseményeit.
„Gondoljunk csak bele, generációk egész sora, következésképp ma Magyarországon több millió ember Horthy-fasizmusról hallott, olvasott, tanult. Felbecsülhetetlen az a szellemi károsodás, amelyet nemzettudatunkban ez a tudatos hazugság, ferdítés okozott, s amellyel nap mint nap ma is találkozunk a sajtóban és a közbeszédben” – jelentette ki Koltay Gábor.
A film előkészületeiben nagy szerepet vállalt Nemeskürty István irodalomtörténész, akinek Búcsúpillantás című könyvét Koltay Gábor tíz évvel ezelõtt a Szabad Tér Kiadó vezetőjeként gondozta. A könyv őszinte és reális képet rajzol a két világháború közötti Magyarországról és kormányzójáról. A Búcsúpillantás szellemisége, gondolatisága nagymértékben hatott a filmre is. A rendező munkáját számos szakemberen, közéleti személyiségen kívül Raffay Ernő történész és Takaró Mihály irodalomtörténész is segítette.

A filmet két részletben tekinthetik meg a Szeged Panoráma portálon



2014. július 9., szerda

Szegedi gyárak: Az aranyévek

Több ezer embert foglalkoztattak hajdan azok a kisebb-nagyobb gyárak, üzemek, melyeknek ma szinte hírmondója sem maradt. Sok esetben már a gyárépület sincs meg, miközben egyre másra épülnek a városban a bevásárlóközpontok. Sorozatunkban Reizner János és Blazovich László munkáinak felhasználásával megpróbáljuk áttekinteni Szeged iparának kialakulását, fejlődését és hanyatlását.




Mezőgazdasági feldolgozóipar


Szeged hagyományosan mezőgazdaságból és kereskedelemből élő lakossága számára az ipart a mindennapi élet fenntartásához szükséges kisipar jelentette. Az 1800-as évek közepére a termény- és búzakereskedők tőkéjüket a mezőgazdasági terményeket feldolgozó iparba, elsősorban a malomiparba fektették. Bár a budapesti malmok az egész monarchiát el tudták látni liszttel, a vidéki Magyarországon is fontos malomipari központok alakultak ki, amelyek egyik legjelentősebbike Szeged volt. Az 1880-as évekre a Back- és a Ligeti-féle óriásmalmokkal együtt a városban nyolc neves gőzmalom őrölt, a század végére ez a szám tizenkettőre emelkedett.

A malomipar sajátos ágaként élt Szegeden a paprikaőrlő ipar, azonban nagy malmok nem alakultak ki. Több kis malom őrölt paprikát, így például később a fűszerfélék területén világhírnévre szert tett család szegedi ősének, Kotányi Jánosnak a malmában csak hat munkás dolgozott.

Szappan, gyufa és kékfestő

Az egykor oly híres szegedi szappant nem szódával, hanem a város területén levő szikes telepeken (vak székek) és összeszedett sziksóból gyártották. A sziksóseprés egyik mellékgazdaság és gazdálkodás volt, az ekként nyert anyag tisztítására és a földanyagok eltávolítására 1845. évben a rókusi nyomásszélen, Sandhaus vállalkozó emeltetett gyárat, mely később a szóda térhódításával ment csődbe.
Az első gyufagyárat Neubauer József 1858. évben állította, és fokozatosan fejlesztette. Évenként 50.000 csomag kénes és 5000 csomag szalon gyufát állított elő s a gyárban 6 férfi-, 12 nő- és 10 gyermekmunkás foglalkozott. A gyár 1878-ban Breier Miksa, illetőleg Pálfi Lipót tulajdonába került, de az árvíz alatt a tűz és a víz egyszerre pusztította el.
A gyolcs- és vászonfestés Szegednek régi, kiváló ipara volt, mellyel különösen az Adler, Auer, Felmayer és Wiedermann családok foglalkoztak. Felmayer Antal külföldi tapasztalatok után kékfestő üzletét 1826-ban már gyári színvonalra emelte s fehér babos festésű vásznai országos kelendőségnek örvendettek.

A szalámi- és szeszgyártás

A mezőgazdasági cikkeket feldolgozó iparágak közül a szesziparban Szegeden nem jött létre nagyvállalat a nagyméretű gyümölcstermesztés ellenére sem. Az 1860-as években a szesztermelés kezdetben két gőzgép erejével indult meg, és 1869-ig a napi termelés 60 akóra emelkedett, majd a más gyárakban termelt szeszt is itt finomították. Ekkor 287 tiszti- és munkás személyzetet foglalkoztatott s külön gyári tűzoltóságot is fenntartott.
A szalámigyártás a negyvenes évek alacsony jószágárai mellett indult meg. Az első üzemet Torossy József pesti kereskedő alapította, ahol 1852-ben már 300 mázsa szalámit állítottak elő, de néhány év múlva a gyártás megszűnt. A húsiparban azonban máig vezető nagyvállalat született a csehországi származású Pick család fáradozása nyomán.
A terménykereskedéssel és paprikaőrléssel foglalkozó Pick Márk 1869-ben nyitott kóser hentesüzletet, és mint számos társa, szalámi készítésével is foglalkozott. Olaszországi tanulmányútja után kezdett a nagyobb mennyiségű szalámigyártáshoz. Az 1880-as évektől kifejlődő hazai húsipar versenyében a Pick megállta helyét nemcsak Szegeden, hanem az országos versenyben is.
A Back malom és a Pick szalámigyár munkáslétszáma száz körül mozgott, az utóbbiban a monarchia idején 17 olasz és több mint 10 idegen anyanyelvű munkás dolgozott. Az 1885-ben indult dohánygyár – amely a Felmayer-féle kékfestő gyár épületében kezdte meg működését. Később Rókuson, a mai Kossuth Lajos sugárúton kapott 12 holdas telket, és a legnagyobb munkáslétszámmal dolgozó üzemként 750 munkást, főképp nőket foglalkoztatott. Az üzemben 1911–1912-ben már közel 40 millió darab szivart állítottak elő, azonban a termelés a világháború idején csökkent, utána pedig megszűnt a szegedi üzem.


Szeged, a kenderipar fellegvára

Mezőgazdasági alapanyagot feldolgozó textilipar területén  a kendergyártás honosodott meg városunkban, amely a magyar és Közép-Kelet-Európa kenderiparának központja lett, miután két nagyobb és két kisebb gyárat alapítottak már a kiegyezés után Szegeden. Bakay Nándor apja kötélverő műhelyét fejlesztette modern üzemmé, amely Szeged első nagyipari létesítménye lett a Londoni körút és a mai Bakay Nándor utca sarkán fekvő telken. Az 1870-es évek elején már gőzgép hajtott 20 szövő- és 56 fonókeréken 70-80 munkás közreműködésével évente 2500-3000 mázsa különféle kötelet gyártott, melyek mindenfelé nagy kelendőségnek örvendettek. Az 1930-as években az üzemben már ezer ember dolgozott. Az árvíz idején romba dőlt üzemet 1881-ben a korábbinál korszerűbb gépekkel és nagyobb kapacitással újraindították.
1887-ben a vasúti híd újszegedi hídfőjétől délre a város 70 hold városi földet részint ingyen, részint bérbe átengedett Hipp Miklós palánkai és Narbuth János lembergi kereskedőknek, amelyen kender- és lenfeldolgozó gyárat létesítettek. A gyár munkásainak létszáma a századfordulóra 500 főre emelkedett. Termékei között találjuk a kender- és lenzsákot, a lepedő-, redőny-, zsávoly- és sátorvászon anyagokat, a törülközőt és hátizsákot. A szövőgyárban jutából, pamutból, nyers-selyemből és gyapjúból szövetet szőttek. Áruikat Európán kívül még Amerikában értékesítették. A mintegy másfélezer munkást foglalkoztató kenderipar a szegedi munkásság negyed részét foglalkoztatta.

Fa- és bőripar

Amint a malomipar esetében a búzát, a középkorig visszanyúló szegedi faipar alapanyagát, a gömbfát szintén a Tisza és Maros hátán szállították városba. A Tisza mellé telepített fafűrészelő és csónakkészítő üzemek mellett – közülük a Lippai-féle gőzfűrészüzem maradt fenn a 20. század végéig – újabb feldolgozó üzemeket alapítottak. Közülük az Újszegedi Gőzfűrész és Ládagyár Rt., a Szegedi Lemezgyár és Faipari Rt., a ma is működő, 1922-ben telepített gyufagyár és a Szegedi Bútoripari Rt. nevét lehet megemlíteni. A trianoni béke következtében az utódállamokból szállított úsztatott fa mennyisége csökkent, amelynek nyomán vasúton is jelentős mennyiségű fa érkezett a már régóta megszűnt, Nagyállomás melletti rönktérre.
A szegedi bőripar múltja ugyancsak a középkorig nyúlik vissza. A tímárházak például később jellegzetes épületei lettek a városnak. A XIX. század második felében pedig már megjelent a gyári jellegű bőrkikészítés is. A bőriparhoz tartoztak a szegedi cipőgyárak és papucskészítő üzemek, amelyek közül 1935-ben jött létre az Első Szegedi Cipő- és Bőripari Vállalat jogutódjaként az Első Szegedi Cipőgyár Kft. A bőr-, cipő- és papucskészítő üzemekben közel ezer munkás dolgozott.
Amint láthatjuk, városunk nagyiparát a malom-, élelmiszer-, textil- és a könnyűipar különböző ágai határozták meg. Közülük sem mindegyik jelent meg a monarchia korban, illetve különböző okok miatt nem fejlődött erős üzemmé. A konzervgyár csak 1940-ben született meg a kecskeméti üzem fiókjaként. Megerősödését a háborús konjunktúrának köszönhette, és az utána következő években még hosszan virágzott, végül a rendszerváltozás áldozataként az 1990-es évek elején tűnt el a szegedi ipar palettájáról sok társával együtt a jobb sorsra érdemes üzem.

Nehézipari kísérletek

Ebben az időszakban a nehézipar tekintetében országosan a gépgyártás és műszeripar játszott fontos szerepet, amely nem telepedett meg városunkban. Néhány kezdeményezés ennek ellenére szép reményekkel indult. A Pálffy testvérek vasöntödéje és gépjavító gyára az 1817-ben alapított alsóvárosi műhelyből virágzott fel. A világháború előtt már Szerbiába és Olaszországba exportált kendert feldolgozó gépeket, gyártott többek között vízvezetékekhez és fürdőszobákhoz szükséges szerelvényeket. Nem lett nagyüzem az Alföldi vasút gépjavító üzeme sem, pedig a járműipar a korban különös lendületet adott egy-egy település növekedésének. Ifjú Hodács János kocsigyára sem lett nagyméretű, bár külföldre is szállított, akárcsak Brauswetter János és fia fali- és zsebóragyára.
A szép reményekkel induló építőanyag-ipar fejlődését és azon belül a téglagyártást, amelynek üzemeiből a keramittégla külföldre is eljutott, az első világháború fékezte le. Végül ne feledkezzünk meg az energiapiacon belül a gázgyárról, amely nemcsak a várost látta el, hanem 75 km-es távvezetékével egyik irányban elérte Kiskundorozsmát, a másikban pedig Szőreget és Újszentivánt, sőt Makón át egészen Magyarcsanádig és Csanádpalotáig jutott a két világháború közötti időben.

A következő részben: A háborútól a tervgazdálkodásig

Forrás
Blazovich László: Szeged rövid története
Reizner János: Szeged története I-IV.

Szegedi gyárak: A háborútól a tervgazdálkodásig

A lebombázott szegedi vasúti híd
A két világháború közötti korszaktól Szeged számos, a jövőt meghatározóan befolyásoló, sajátos vonást hordozó ipart örökölt. Olyan termelőüzemek jöttek létre, amelyek az itt talált vagy könnyen elérhető nyersanyagokhoz kötődtek, mint a mezőgazdasági eredetű nyersanyagokat feldolgozó élelmiszeripar, a kenderfeldolgozás, a tiszai faúsztatáson alapuló faipar, a helyi agyagkitermelésen nyugvó tégla- és cserépgyártás.





Szeged gyáriparának reprezentáns egységei a háború végén a Szegedi Kenderfonógyár Rt., az Újszegedi Kendergyár, az Angol-Magyar Jutafonó és Szövőgyár Rt., a Kunsági Szövőgyár, az Orion Bőrgyár Rt., a Délmagyarországi Cipőgyár, az Első Szegedi Cipőgyár, a Pátria Cipőgyár, a Lippai Fűrészüzem, a Szegedi Lemezgyár és Faipari Rt., az Újszegedi Gőzfűrész és Ládagyár Rt., a Szegedi Gyufagyár, a Tisza Malom Rt., a Szegedi Konzervgyár, a Pick Szalámigyár, a Szegedi Dohánygyár, a Szegedi Keramit és Műtéglagyár Rt. és a Szegedi Téglagyár Társulat voltak.

Szeged ipara a háború végén

A II. világháború során Szeged ipara az ország más városaihoz mérten lényegesen kisebb károkat szenvedett, melyek nagyobb része a termelő-berendezések leszereléséből, elszállításából, valamint az anyag és termékkészletek elviteléből származott. Ebben szerepet játszottak a volt tulajdonosok, akik a közeledő front elől próbálták menekíteni javaikat, valamint a kivonuló, menekülő német, majd a bevonuló szovjet csapatok.

Újra termelnek a gyárak
Szeged a bombázások után

A nagyobb üzemek közül a Szegedi Kenderfonógyár, amely a háború után is részvénytársasági formában működött, komolyabb károkat nem szenvedett, a gépi berendezéseket, a nyersanyagokat sikerült megmenteni. A Szegedi Konzervgyár sértetlenül vészelte át a front átvonulását. A kivonuló német és magyar katonaság a készáru készletek nagy részét elszállította. A Pick Szalámigyárat lényegében nem érte háborús károsodás. Az üzem szélesebb körű élelmiszeripari tevékenységet folytatott, így rendelkezett hentesáru és húskonzerv üzemmel, zsírolvasztóval, gyümölcskonzervgyártó berendezéssel, sőt libabontásra alkalmas felszereléssel is. A Szegedi Gyufagyár 1946 elején 60%-os teljesítménnyel üzemelt, év végére elérte a háború előtti szintet.

Szovjet csapatok átkelnek
a Tiszán létesített pontonhídon
A helyreállítás évei: a mellőzött város

1945–46-ban az országos helyreállítási és újjáépítési program elsődlegesen a nehéziparral, ezen belül a gépgyártással és bányászattal foglalkozott, a szegedi ipart reprezentáló könnyűipar és élelmiszeripar nem kapott érdemi támogatást. A város ipara csak lokális jelentőséggel rendelkezett, az ország gazdaságában nem töltött be érdemi szerepet.
Számos szegedi üzem a Vörös Hadsereg részére is dolgozott, mint például a Lippai Fűrészüzem, az Orion Bőrgyár, a Szegedi Dohánygyár, a Szegedi Gyufagyár, a Délmagyarországi Cipőgyár, a Szegedi Cipőgyár, és a Pick Szalámigyár. A Szegedi Kenderfonógyár az újraindulását követő első hónapokban szinte kizárólag katonai megrendelésre termelt. A szovjet hadsereg igényeit teljesítő gyárak nyersanyagellátását a katonaság segítette elő.

 

Fejlesztés helyett leépítés

A Vörös Hadsereg parancsnoksága Szegeden
1947 őszén elkészült Szeged város hároméves terve. A terv külön nem foglalkozott iparfejlesztési és -telepítési kérdésekkel. Az összeállítók naivitását jelzi, hogy felvetették egy Szegeden felépítendő évi 60-65 millió kW energiát adó vízi erőműtelep létesítését.
1948 közepén a politikai hatalom biztonsági okokból a szegedi gyárak termelésének egy részét az ország belsejébe helyezte át, főleg a hadiipari megrendelések esetében. Csökkentették a Szegedi Gyufagyár, és a Szegedi Dohánygyár termelését, majd sor került a város iparában a háború után jövő évek legnagyobb veszteségét okozva a dohánygyár áttelepítésére Sátoraljaújhelyre. Így Szegeden – az ország sok más településéhez hasonlóan – jelentős munkaerő felesleg alakult ki, és a munkanélküliség 1949-ben érte el csúcspontját.

A szocialista ipar: gyárak és szövetkezetek

A Gazdasági Főtanács 1949 februárjában határozatot hozott arról, hogy a korábban a Szovjetunióból megvásárolt 32 000 darab fonóorsó felhasználásával fonóüzemet létesít Szegeden, és már ekkor tervbe vették, hogy a későbbiekben ezt szövőüzemmel is kibővítik. A Szegedi Textilművek alapkövét 1949. május 1-én rakták le, a fonodai rész felépítése 1950-ben be is fejeződött.
Az 50-es évek elejétől az élelmiszeripar legnagyobb üzemei a Konzervgyár és a Paprikafeldolgozó voltak. A Szalámigyár még csak a 15. helyen állt a nagyság szerinti rangsorban. A nehézipart reprezentáló gyárak, mint a kéziszerszámgyár, a vasöntöde és az autójavító alig néhány száz fővel dolgoztak.
A szövetkezeti iparban 1954-ben 19 kisipari termelőszövetkezet (ktsz) és egy háziipari szövetkezet tevékenykedett, összesen 2185 főt foglalkoztatva. Legtöbben, közel nyolcszázan a Szegedi Háziipari Szövetkezetnél dolgoztak, döntően bedolgozói rendszerben. A ktsz-ek között az Április 4. Első Szegedi Cipész, a Szegedi Vas- és Fémipari, valamint a Szegedi „Nívó” Játék és Tömegcikk Szövetkezet létszáma 100 és 300 fő között mozgott. Szeged szövetkezeti iparában – az állami ipartól eltérően – a vas- és fémfeldolgozás jelentős szerepet töltött be.

 

Iparfejlesztés: a valóság és a tervek

A város iparában az 1960-as éveket a gyors ütemű fejlődés jellemezte, a foglalkoztatottak száma másfélszeresére bővült. Döntően a korábban meglevő gyárakban növelték a munkahelyek számát, új üzemek telepítése csak az évtized végén indult, és az 1960-as évek közepén kezdődött az olajbányászat a térségben.
Szegedi fonógyár
1964-ben felépült Szegeden a gumigyár, és az Országos Gumiipari Vállalat gyáregységeként megkezdte termelését. A határozat alapján a II. ötéves tervben mindössze egy új ipari létesítmény, a Kábel- és Sodronykötélgyár gyáregységének telepítését irányozták elő Szegedre. A város a kábelgyáron kívül további ígéreteket kapott ipartelepítésre, ezek azonban egy kivételével nem valósultak meg.
1958 őszén szó volt arról, hogy Szeged egy gyógyszergyárat kap, mivel Budapest gyógyszeripara már nem volt fejleszthető. Annak ellenére, hogy a gyógyszeripari beruházás megvalósításához a feltételek rendelkezésre álltak, és már a helyszínét is kiszemelték, a beruházás végül Debrecenbe került.
Az olajipari eredmények más iparágakat is fejlesztési lehetőségekkel kecsegtettek. A hatvanas évek elején 20 éves távlati fejlesztés keretében tervbe vették a Tisza déli szakaszán, Szeged körzetében egy petrolkémiai kombinát telepítését. Ennek a helye vagy Domaszék, vagy Sándorfalva lett volna. A telepítés végül csak terv maradt, egyrészt az algyői olajipari beruházás nagysága, másrészt a szegedi munkaerő hiánya miatt a gyárat Észak-Magyarországra helyezték.

A szegedi gumigyár
Szegediek a világpiacon

A korszakban a város jelentősebb gyárai közül a legnagyobb fejlődést az 1959-ben létesített kábelgyár és az 1960-as években telepített gumigyár érte el. A Szegedi Gumigyár fejlesztései a tengeri olajkutatáshoz és olajtermeléshez kapcsolódtak. Kialakították a kitörésgátló, a tengeri átfejtő és a vízsugaras árokásó tömlőfajtákat. A gyár sikere, hogy a KGST-n belül kijelölték a mélyfúró-tömlők gyártására, licencüket pedig az USA is megvásárolta. Ebben az időben a világ mélyfúró-tömlő termelésének mintegy 40%-a Szegeden készült, emellett szállítóhevedereiket a világ 20 országába exportálták.
A hazai gyufagyártás mindinkább Szegedre koncentrálódott. Felszámolták a Kecskeméti Gyufagyárat, gépparkját Szegedre szállították. Egy részüket munkába állították, és megkezdték velük a családi gyufa gyártását, a többi gépet pedig felújítás után eladták Irakba. Az évtized végén 380 fő dolgozott a gyárban, ahol évente 170 millió doboz gyufát gyártottak.
A város nagy hagyományú kézműipari terméket gyártó seprűgyára az egyetlen gyár volt Szegeden, amelyik kimondottan csak exportra termelt, és egy évtized alatt meghódította a világpiacot.

Az előző részben: Szegedi gyárak: az aranyévek
A következő részben: Az élelmiszeripar szárnyalása

Forrás:
Blazovich László: Szeged rövid története
Reizner János: Szeged története I-IV.
Kristó Gyula (szerk.): Szeged története