2012. október 11., csütörtök

Századik vadasparki születésnap – tigrisekkel

Aki Szegeden gyermekének – nemcsak a tartalma és hangulata, hanem a helyszíne miatt is – igazán „állati” szülinapi bulit szeretne tartani, természetes, hogy a Vadasparkot választja. A három éve indult program népszerűségét mutatja, hogy október 13-án szombaton,  már a századik ilyen ünnepi alkalmat rendezik meg.


A Vadaspark ez alkalommal még különlegesebb születésnapi bulival szolgál, mint általában: közös lesz a születésnap a szibériai tigriseinkkel! Összekapcsolják ugyanis, a szintén most hétvégén világra jöttük napját ünneplő, nagy népszerűségnek örvendő szibériai tigrispár és a 100. szülinapi zsúrt.


Torta ketrecen belül és kívül

Természetesen tortából két félét készítenek, az egyiket húsból, a másikat édességből. A felszolgálás is majdnem egyszerre történik, bár, talán érthető okokból az ünnepi lakoma nem ugyanazon asztal körül zajlik, annak ellenére, hogy mind Zita, mind pedig tigris testvérpár, Igor és Borisz tortáján is 7-7
gyertya díszeleg majd.


A Szegedi Vadasparkban rendezett szülinapi bulik három órásak, amelyeken az ünnepelt és barátai korosztályának megfelelő programmal szolgálnak. A kisebbek játékos, az állatok mozgását, viselkedését utánzó, állatkerti séta során ismerkednek meg a zoo lakókkal, miközben akár zsiráf, ormányosmedve, vagy teknősetetés részesei is lehetnek.
A nagyobbak már különböző bátorságpróbákon is részt vehetnek, úgymint állatfelismerés bekötött szemmel, vagy tapogatódoboz játék. Az állatsimogatás minden vadasparki buli része, ráadásul elég nagy választási lehetőséggel. Lehet aranyos szőröseket, nyulakat, tengerimalacokat, de a
„nemszeretem” állatokat, kígyót, békát, ezerlábút is dédelgetni. Minden program része a szülinapos ünnepélyes felköszöntése is, amelyre a gyermekek ízlése szerint berendezett, megterített Oktatóközpontban kerül sor.


Mindenkit szeretettel várnak az „állati” a szülinapi buliikra, amelyekre nagy népszerűség miatt érdemes minél hamarabb jelentkezni. A rossz idő sem lehet akadály, ugyanis számtalan fűtött állatházban a Vadaspark munkatársai ugyanolyan kiváló hangulatot tudnak varázsolni, mint a külső, erdei környezetben.