A Magyar Fürdőkultúra Napjának célja, hogy a nagyközönséget megismertesse a több ezer évre visszanyúló fürdőkultúránk gyökereivel, annak értékeivel. A hazai fürdők forgalma a nyár végével jelentősen csökken, azonban a fürdők jelentős része – közel 200 –, egész évben üzemel és biztosítja fedetten elérhető szolgáltatásaikat.
Az egészséges életmód elmaradhatatlan eleme a mozgás, a testünk számára biztosított kikapcsolódás lehetősége. A hazai gyógy- és élményfürdőkben, uszodákban az év minden napján úszhatunk, a gyógyvíz által regenerálódhatunk, a különböző mozgásszervi, igerendszeri, nőgyógyászati, stb. betegségekre gyógymódot kaphatunk, valamint a víz által nyújtott élményt és tematikus medencéket, csúszdákat használva magunk és családunk részére adhatunk felejthetetlen, tartalmas élményeket.
Fürdők forgalma Magyarországon
Magyarországon a fürdők éves összesített forgalma közelít a 25 millió fürdővendéghez, a szolgáltatók éves forgalma meghaladja az 55 milliárd forintot, továbbá 8.500 embernek biztosít közvetlenül munkalehetőséget. Az egészségturizmus fürdőszolgáltatásokra épülő gyógy- és wellness ága a nemzetgazdaságban betöltött szerepének köszönhetően kiemelt szerepet kell, hogy kapjon annak érdekében, hogy az elért eredmények ne csökkenjenek.A fürdők többsége hátrányos helyzetű kistérségekben üzemel, biztosítva a folyamatos munkalehetőséget, illetve az adott térségek társadalmi és gazdasági felzárkóztatásának generálását. Kiemelt kérdés a továbbiakban, hogy a belső fogyasztásösztönző lépések miként tudják a keresletet befolyásolni, így a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP) fürdőszolgáltatások irányába történő kibővített felhasználása (fürdőszolgáltatások alszámlák közötti átjárhatósága) szükséges ahhoz, hogy a korábbi Üdülési Csekk forgalmat a fürdők újra elérjék.
Oktatási tananyag a fürdőkről
A Magyar Fürdőszövetség a fürdőkultúra népszerűsítésének érdekében oktatási anyagokat készített, melyek az általános- és középiskolákban valamint a felsőoktatási intézményekben is előadásra kerülnek az Egyetemes és Magyar Fürdőtörténet, illetve a Fürdőruha története témákban. Ezt a közönséginformáló, ismeretterjesztő tevékenységet, melyeket országosan a fürdők vállalnak fel, az idei évben az eddiginél nagyobb volumenben szeretnék a közoktatásba is bevinni, a diákokkal megismertetni. Egyik céljuk, hogy a „víz tisztelete”, balesetmegelőzési, egészségmegőrzési és környezetvédelmi céllal, már a gyermekek kisiskolás korától kialakuljon.Az előadásanyagokat úgy állították össze, hogy a gyermekek, a diákok életkorához, ismeretanyagához, az iskolai tantervben elsajátított ismeretanyaghoz (környezetismeret, történelem, művészettörténet, technika) illeszkedjen.
Az előadások tartalmi elemei
Egyetemes és Magyar Fürdőtörténet- Az ember és a víz kapcsolata, a víz kiemelt szerepe a különböző népek vallásaiban
- Az ókori görögök fürdőkultúrája (ie. 500 és az azt követő időszak)
- A rómaiak fürdőkultúrája (isz. 2-3. század)
- A középkori Európa fürdőkultúrája
- Szaunázás gyökerei, eredete, kultúrája
- A japán fürdőkultúra
- Az újkor (18. század)
- A 19. század fürdőkultúrája
- A magyar fürdőkultúra gyökerei
- Magyarország első fürdői
- Az Árpád-házi királyok kora - királyok fürdői (Zsigmond, Mátyás kora)
- Török hódoltság kora
- Magyarország aranykora – 19. sz.
- Magyarország, mint termálvíz nagyhatalom (földrajzi-, geológiai adottságok, termál- és gyógyvízkincsünk)
- Gyógyászat Magyarországon
- Az ókori népek viselete
- A középkor viselete
- 19. században bekövetkező változások – az ipari forradalom vívmányainak hatása a viselet fejlődésére (szövés technikája, gőzgép, gőzmozdony, varrógép)
- A viktoriánus korának fürdőruhái, a fürdőkocsik.
- A századforduló viselete.
- Fürdőruhák az 1910-es években
- Az 1920-as, 30-as, 40-es évek fürdőruhái
- 1946 – a bikini forradalma
- A 60-as évek fürdőruhái
- A 90-es évek divatja
- 2012 – a mai kor – divat- igények – problémák
Kedvezményes belépő és ingyenes programok a szegedi Anna fürdőben
A szegedi Anna Gyógy-, Termál és Élményfürdő 50% belépődíj kedvezményt ad október 13-án és további ingyenes programokkal – vízitornák, kézmasszázs – várja látogatóit.Vízitorna (30 perces)
- 10.00 – idősebbek részére
- 11.00 – fiatalok részére
- 14.00 – idősebbek részére
- 15.00 – fiatalok részére
Ingyenes kézmasszázs egész nap
Termékbemutatók – fürdősók, wellness termékek