2012. október 17., szerda

Évfordulótól a királytúráig – programok a szegedi Somogyi-könyvtárban

A szegedi Somogyi-könyvtárban ezen a héten is színes és érdekes programokkal várják a látogatókat.


Somogyi-könyvtári Nap

Az idén 131 éves Somogyi-könyvtár megnyitásának évfordulóját ünnepli a hagyománnyá vált Somogyi-könyvtári Nap megrendezésével. Október 18-án, csütörtökön délelőtt 10 órakor, Somogyi Károly mellszobrának megkoszorúzása után, ünnepi felolvasóülés kezdődik a könyvtár első emeleti folyóirat-olvasótermében.
Horniczky Anikó Régi idők tanulmányi értesítői. Szegedi neveléstörténeti emlékek című előadásában a könyvtár gyűjteményében őrzött, 1847 és 1944 közötti, régi szegedi iskolai évkönyvek, értesítők érdekességeit ismerteti.
Szőkefalvi-Nagy Erzsébet a Somogyi-könyvtár egyedi vagy nagyon ritka, értékes könyveiről beszél „Szeged könyvkincsei” című előadásában.
A felolvasóülést rendhagyó könyv-örökbefogadás követi. A Magyar Goethe Társaság védnökséget vállal a Somogyi-könyvtár gyűjteményében őrzött Goethe-kötetek fölött.

„Fűben, fában...” – tárlatvezetés a Somogyiban

A Somogyi-könyvtári Nap programjának részeként, október 18-án, csütörtökön tárlatvezetéssel tekinthetik meg az érdeklődők a „Fűben, fában …” – művészi növényábrázolások a Somogyi-könyvtár régi és ritka könyveiben című kiállítást a bibliotéka földszinti kiállítóterében.
A bemutatók 15, 16 és 17 órakor kezdődnek.

Privát könyvtár – Sejben Lajos kiállítása

A Somogyi-könyvtári Nap programját Sejben Lajos kiállításának megnyitója zárja. A kisteleki születésű, Szegeden élő és alkotó festő, grafikus, szobrász alkotásaiból rendezett tárlat címe: Privát könyvtár. A kiállítást október 18-án, csütörtökön 17 órakor Tóth Attila művészeti író nyitja meg a könyvtár első emeleti folyóirat-olvasójában
A különleges műtárgyak egy részének alkotására a művészt éppen a tárlat helye, a könyvtár inspirálta. Az így született „művészkönyvek” anyagában a papír és cellulóz mellett a fa, bőr, fém, textil is megjelenik.
A tárlat Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár támogatásával valósul meg.
Sejben Lajos alkotásait november 22-ig láthatják az érdeklődők.

A király nyomában – városnéző körséta és emléktúra

Ugyancsak a Somogyi-könyvtári Napok programsorozatának részeként, hétvégi városnéző körsétát és emléktúrát szervez a Somogyi-könyvtár. Az október 19-én, szombaton 15 órakor induló séta föleleveníti az 1883-as szegedi királylátogatás eseményeit. Ferenc József osztrák császár és magyar király 129 éve tekintette meg az árvíz pusztítása után újjáépült Szegedet. A városban töltött három napon az uralkodó fölavatott, illetve végiglátogatott több közintézményt. A királyi séta néhány állomáshelyén kalauzoljuk végig a várostörténet iránt érdeklődőket.
Indulás a könyvtár Dóm téri főbejáratánál. Jelentkezni október 18-ig a Somogyi-könyvtár adminisztrációjában, valamint az oros.sandor@sk-szeged.hu e-mail címen lehet. 

Ferenc József a szegedi árvíznél
 
A király nyomában – ott járhatsz, ahová a király is hintóval járt címmel, már hagyománnyá váló emléktúrát szervez a Somogyi-könyvtár az 1883-as királylátogatás emlékére a Csongrád Megyei Természetbarát Szövetséggel és a Szegedi Vörös Meteor Sk. Természetjáró Szakosztállyal közösen. A séta október 20-án, szombaton 8 és 10 óra között indul a Somogyi-könyvtárból.
Az útvonal nyomon követi a 129 évvel ezelőtti királylátogatás helyszíneit. A túrának három távon, 5, 13 és 20 kilométeren vághatnak neki a résztvevők. A séta egyénileg és csoportosan, kísérettel is végigjárható.
Regisztráció az indulás helyszínén, a Somogyi-könyvtárban. A részvétel ingyenes.
Ajánlott felszerelés: kényelmes, sportos cipő, esőkabát, enni- és innivaló, toll.