2012. október 19., péntek

Dorozsmán senki sem lesz töketlen

Kabaktök, lopótök, kolbásztök, sütőtök, marhatök, cukkini, patiszon… és még lehetne a sort folytatni hányféle tök létezik. Ezekkel, a belőlük készül ételekkel, italokkal, kézműves termékekkel találkozhatnak mindazok, akik október 20-án, szombaton kilátogatnak Dorozsmára, a III. Tökfesztiválra.





A Kiskundorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Házban harmadik alkalommal rendezik meg ennek a takarmány-, dísz- és konyhai zöldségnek a fesztiválját. A szervezők közel két hete járták már a környék falvait, hogy megtalálják, kinek a kertjében termett az idén a legnagyobb tök, amiről mindenki a helyszínen meggyőződhet.
„Egész napos programra várjuk vendégeinket – mondta el Hajdú Géza, az intézmény igazgatója. „Dísztök kiállítással, színielőadással, tökös versenyekkel, vetélkedőkkel készülünk. Ismét begyújtjuk a kemencénket is, amiben természetesen tökös ételeket fogunk majd elkészíteni, így bárki megkóstolhatja a tökös-mákos rétest, vagy a sült tököt. Egy biztos, ezen a napon senki sem lesz majd töketlen.”

Sütőtök
Régóta ismert és termesztett növényünk, tápértéke nagyobb, mint a spárgatöké és jóval táplálóbb is. Különösen sok karotint tartalmaz (A-provitamin), de szénhidrát-tartalma megközelíti a burgonyáét. Főleg sütve fogyasztjuk, de a cukrásziparban alapanyagként használják. Akkor kell szedni, amikor a dér már megcsípte, mert ilyenkor a keményítőtartalma több-kevesebb részben elcukrosodott. Fagymentes, hideg helyen jól tárolható.

Tökkel is a közösségért

A falusi, településrészi rendezvényeknek nagy közösségépítő, sőt közösségmegtartó erejük van. Ez vezérelte Hajdú Gézát, a Kiskundorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Ház igazgatóját is, aki három éve nagy fába, azaz nagy tökbe vágta a fejszéjét és helyi vállalkozók segítségével megrendezték az első tökfesztivált. Az idei rendezvény ismét kétnaposra sikeredett, mellyel – reményeik szerint – a településrész apraját-nagyját, sőt a szegedieket is sikerül majd rábírniuk, hogy látogassák meg a Dorozsmai Tökfesztivált, ahol senki sem lesz töketlen.

„Vadat és halat, s mi jó falat…” – sőt tököt is

Szombaton tartják a főzőversenyt, ahol halászlé és halételek főnek, sülnek majd a bográcsokban, tárcsákon, melyeken többek között rácpontyot, vagy épp dorozsmai molnárpontyot kell az alkalmi szakács-csapatoknak elkészíteniük. A várhatóan remek étkekhez a halat a művelődési ház jóvoltából ingyen kapják a „bográcsművészek”, a többit pedig – így a tudást, és a titkos recepteket –, a versenyzőknek kell elhozniuk. Aki pedig igazi ínyencségre vágyik, annak a tökös ételek, italok, sütemények, kemencében sült tökös rétesek és sült tökök megannyi halmát kell végigkóstolnia.