2012. szeptember 27., csütörtök

Ásítá(sokk) Munkácsy inasa előtt – flashmob a múzeumban

Mintegy kétszázan ásítottak együtt Munkácsy Mihály Ásító inasával csütörtök délután 3-tól a szegedi Móra Ferenc Múzeum flashmobján. Az álmos kedvű érdeklődők ingyen tekinthették meg a tárlatot.

Az ásító inasnak különös története van. Maga a kép Munkácsy művészetének egy nagyon fontos alkotása. Sokáig úgy tűnt, hogy ennek a műalkotásnak nyoma veszett, és csak reprodukciók álltak rendelkezésre. 2005-ben aztán hirtelen felbukkant és Pákh Imre stábja szerezte meg.



Az ásító inas jövője

A kép jövőjét drámaivá teszi az, hogy elképzelhető 30 év múlva ezt a festményt már nem lesz látható. Ennek okát Munkácsy egyik alkotói stílusa adja: sötét felületre festett, a sötét irányából haladt a világos, fehér irányába és a saját kezével vitte fel a vászonra a bitument, az aszfaltot, melyek miatt a kép egyre sötétül, és végül csak egy massza marad belőle, ha a tudomány erre nem talál valamiféle megoldást. A másik érdekessége a képnek, hogy Munkácsy maga is asztalos inas volt és két dolgot utált nagyon: tanulni és asztaloskodni. Mindig is festeni szeretett, így ha szimbolikusan nézzük a képet, saját magát festette meg fiatal fiúként.

A kiállítás mérlege

A Munkácsy-kiállítás hivatalos zárásáig még több hét van hátra, ám ahogy arról a nyilvánosságot folyamatosan tájékoztatják, meg lesz hosszabbítva akár több héttel is ennek időtartama. A kiállítás maga nagyon népszerű. A Csontváry kiállítás látogatottsága 23 ezres volt, a Munkácsyé eddig mintegy 30 ezer. A hosszabbításnak köszönhetően még 10 ezer ember tudja majd megtekinteni ezt a kiállítást, így esély lesz rá, hogy megdöntve a 2006-os szintén Munkácsy-kiállítás 42 ezres látogatószámát, minden idők legnézettebb tárlata lesz Szegeden Csongrád megyében és a Dél-Alföldön is.
Szeptember második felétől egyre több diákcsoport jelentkezik be, hogy megnézhessék a festményeket. Maga a flashmob egy ingyenes rendezvény volt, melynek keretében nem csak az Ásító inast, de az egész kiállítást díjmentesen megtekinthették a résztvevők. Fiatalok és idősek is részt vettek ezen a vidám, ásítós délutánon.
„A Golgotát személyes ügyemnek tekintem” –  hangsúlyozta Medgyesy Konstantin a múzeum sajtószóvivője. „Igenis szeretném, ha ezt a festményt minél többen megnéznék, mivel a festmény ezek után belátható időn belül nem jön többé Szegedre. Most itt van, most a mienk, most megnézhetjük.”


Múzeumi flashmob

Egy ilyen típusú rendezvény idevonzza az embereket, és így lehetőségük van megtekinteni a tárlatot, amíg itt vannak a képek. A múzeumi szakember azt is elárulta, hogy lesznek még meglepetések: érkezni fog néhány héten belül egy újabb festmény, hiszen Pákh Imre folyamatosan bővíti kollekcióját. Valószínűleg nem csak ez az egy új kép lesz látható, folynak a tárgyalások két másik kiállításának lehetőségéről is.
A rövid kis rendezvényen több Szegeden tanuló egyetemista is részt vett és együtt ásított Munkácsy festményével, s először látogatta meg a Móra Ferenc Múzeumot vagy látott Munkácsy festményeket élőben.
Illés Réka