2013. augusztus 28., szerda

Kis Zsenik Klubja – Citromerőmű az AGÓRÁ-ban

A Da Vinci Learning TV-csatorna roadshowjának szegedi állomásán a Telekom támogatásával szeptember 6-án igazi citromerőmű fog épülni. A citrom és a fémek kémiai reakcióját korábban számos eszközön kipróbálták már, de ekkora „erőművet” ennyi citromból (350 kg) nem építettek eddig – a Guinness rekorder erőmű most Szegeden, az AGORÁban is felépül és megismerhető egy rendhagyó „fizika előkészítő” természetismeret óra keretében.




Szegeden mutatkozik be a Da Vinci Learning ismeretterjesztő és oktatási csatorna programja, a Kis Zsenik Klubja. Az izgalmas esemény egy rendhagyó, tanévnyitó természetismeret–fizika előkészítő óra, mely elsősorban általános iskolásoknak mutatja be a természettudományok érdekességeit, különös tekintettel a fizikára. Az eseményt a Videotorium online tudományos portál élőben közvetíti, a helyszín a Szent-Györgyi Albert Agóra – Informatorium interaktív természettudományos központ lesz.

Természetismeret óra – kicsit másképp

A bemutató alapkoncepciója a csatorna különleges Guinness rekordjára épül: a Da Vinci Learning a Kis Zsenik Klubjában a citrommal működtetett legnagyobb erőművet hozta létre, ami a szeptemberi tanévnyitón újra megépül a Szegedi Tudományegyetem hallgatóinak bevonásával.
A Kis Zsenik Klubja roadshow szegedi állomásán 1500 db citromból fejlesztenek majd áramot. A citrom és a fémek kémiai reakcióját korábban számos eszközön kipróbálták már, de ekkora „erőművet” ennyi citromból (350 kg) nem építettek eddig – a Guinness rekorder erőmű most Szegeden is felépül és megismerhető a Telekom támogatásával, egy rendhagyó „fizika előkészítő” természetismeret óra keretében.


Videotorium és Informatorium

Ferdinand Habsburg, a csatorna alapító tulajdonosa szerint a Da Vinci Learning csatorna célja, hogy a nézőket játékosan ösztönözze arra, hogy részt vegyenek a felfedezés örömében és az izgalmas válaszok megtalálásában. A citromerőmű építésében való részvétel, valamint a rendhagyó tanóra pontosan ilyen élményt kínál, ezúttal nem a képernyőn keresztül, hanem a Kis Zsenik Klubja keretében.
A citromerőmű bemutatkozása mellett számos érdekes és látványos kísérlet várja az érdeklődőket. A programok 10-14 óráig 45 perces blokkokban, azaz tanórákban zajlanak majd. Az esemény kiemelt partnere a Telekom. A DaVinci Learning szerint a tanulás is lehet szórakoztató, a természettudományok is izgalmasak – remélhetőleg sok szegedi kisdiák részvételével.

Szeged, Szent-Györgyi Albert Agóra 

Informatorium, 2013. szeptember 6., 10-14 óra
(6722 Szeged, Kálvária sgt. 23.)

A szervezők az alábbi elérhetőségeken várják a jelentkezést szeptember 3-ig:
info@mertmarketing.hu
Merényi Tímea – 70-458-4070
Székesi Gábor – 70-930-7670
https://www.facebook.com/davincitv