Szegedikumok - A szegedi paprika

Kolumbusztól a ferenceseken át a világégésig

Négy fontos tényező határozza meg a piros paprika fűszer hungarikumból speciálisan szegedikummá válását: a termesztéshez a legmegfelelőbb tiszai öntés talaj, annak kitűnő tápanyaga és vízháztartása, továbbá az évi 2500 óra napsütés, amely e tájra éghajlati tényezőként jellemző. A másik kettő a természeti tényezők után az emberi oldal: egyrészt a szakértelemmel végzett szelekció, illetve nemesítés és fajta-kitenyésztés, másrészt pedig az a sok évszázados tapasztalat, amely a feldolgozás minden fázisában érvényre jut mai technológiában is.

A magyar paprika

A paprika egészen új jövevény nálunk. Ükanyáink konyháján még félelmesen nagy volt a fűszerek bősége. Ha előveszünk egy régi magyar szakácskönyvet, például a Tótfalusi K. Miklós-félét (Kolozsvár, 1695.) minden lapon csakúgy hemzseg a sok fehér bors, fekete bors, szerecsendió-virág, fahéj, gyömbér, vöröshagyma, foghagyma – és még folytathatnánk a sort a végtelenségig –, a paprikának azonban sehol semmi nyoma.
Legrégebbi írásos adat Hangay Oktáv monográfiájában – A paprikáról, Székes-Fehérvár, 1887 – található. Itt leírja, hogy ő először Csapó József Új füves és virágos magyar kertjében (Pozsony, 1775.) talál adatot e fűszer használatáról. A régi magyar botanikus szerint „a Capsicum annuum Linné hosszú, piros gyümölcsét a paraszt emberek porrá törik és vele borsozzák eledeleiket. Igen erős eszköz ez és az ember vérét igen meghevíti.” Gróf Gvadányi József 1787-ben írta az Egy falusi nótáriusnak budai utazását, melyben részletesen bemutatja, hogyan főzött a hortobágyi gulyás egy bogrács húst; de csak „megborsolta”.
Ennél fogva a paprika rendszeres termesztése és fűszernövényként való felhasználása csak az 1700-as évek végétől válik igazán elterjedtté az országban.
Hogy paprika egyáltalán van a világon, csak 1831-ben, a nagy kolera idejében tudták meg sokan, amikor a járvány ellen „paprikás pályinkával” éltek némelyek. Mindez arra mutat, hogy a paprika kezdetben parasztfűszer volt, és az úri asztalokra csak a XIX. század közepe táján került. A Balkánról vándorolt hozzánk, legelőször az Alföldre, és Szegedre.
Porrá törése is magyar dolog, mert Szerbiában és Bulgáriában főképpen zölden, töltve eszik, a szárított változatát pedig darabonként főzik az ételbe. Asztalon, a só mellett, nem igen látni a Balkán országaiban, pedig sokan termesztik és fogyasztják. A törött paprikának a használata is tőlünk származott vissza a déli szláv népekhez, és Szeged volt az a központ, ahonnan a „magyar bors” országhódító útjára indult.

A paprika, és a szegedi ferencesek

A paprikát, azaz a Capsicum nemzetséget a burgonyafélék (Solanaceae) családjába soroljuk. Tudományos neve a termése csípős ízére utal (capsis = „csípés”). A nemzetség valamennyi faja Közép-, illetve Dél-Amerikából származik, de mára a mérsékelt és a trópusi égövben szerte a világon termesztik őket.
A termesztés, felhasználás során sehol a világon nem futott be akkora karriert, mint hazánkban. Eleinte a paprika főúri kastélyok virágoskertjeit díszítette. Már 1570-ben díszlett vörös törökbors néven Zrínyi Miklós nevelőanyjának, Széchy Margitnak a növényi ritkaságokat gyűjtő kertjében.
Az anekdota szerint az egyszerű emberek azt tapasztalták, hogy a papok, akik akkoriban tanítók és orvosok is voltak, elkezdték terjeszteni, meghonosítani a kertjeikben a paprika növényt. Hasznosságát, jó ízét bizonyítandó megpróbálták megenni is. Mivel azonban a paprika igencsak erős volt, és aki azt elfogyasztotta, annak bizony elkezdett folyni a könnye, mint aki sír-rí bánatában. Így alakulhatott ki a „pap-ríkató” szóból a paprika. Persze ebben a történetben annyi igazság mindenesetre van, hogy a szegedi ferences kolostor kertje az, ahonnan elterjedt egész Magyarországon ez a nemes növény.
Ha a nevét kutatjuk a valóság máshol rejlik. A paprika szláv-szerb eredetű szó, amely pepr azonos a latin piper (bors) szóval, ebből lett a szláv kicsinyítő képzővel peperke, piperka, majd a paprika.
Régen a megszárított paprikát törték. Erre különböző speciális eszközöket gyártottak. Ilyen a külü, amely egy nagyméretű, lábbal hajtott famozsár volt.

Szeged és a paprikatermesztés

Mivel a paprikának, mint növénynek a szabadföldi termesztés során a legjobban az úgynevezett fekete homokföld kedvezett, így hamarosan Szeged és környéke a paprikatermesztésének valóságos melegágya lett. A dohánnyal szemben a paprika termesztése nemhogy elsorvadt, hanem általa Szeged neve az egész világon elhíresült.
Igen érdekes szokások és hagyományok is kapcsolódnak a paprikához. A népi orvosságok között szerepel a vad paprika (Vincentoxicum lacum), amelynek szárított gyökerét pálinkába áztatva gyomor, máj és lép bántalmakra használták.
A XIX. század első felében kofaasszonyok hordták a jó hírű szegedi paprikát Horvátországtól Debrecenig és Nagyváradig a vásárokra. Ám híre és termesztésének méretei a monarchia korszakban növekedtek igazán. A két világháború közötti időben azonban a külföldi piacokon értékesítési nehézségek léptek fel. A szegedi paprika más államokon kívül Franciaországba, Oroszországba, Romániába, Bulgáriába, sőt Latin-Amerikába is eljutott.
A paprikát az alsóvárosi feketeföldeken, majd később a tanyavilágban is 5000-6000 holdon több mint 5000 család termesztette. Ahol a vetésforgóba a paprikát is beillesztették, ott a földek igen jó termőképességűek maradtak. A paprikaültetést vagy -rakást a palántanevelés után Antal-napig (június 13.) fejezték be. A paprikaföldet háromszor kapálták, a „szödést” pedig Kisasszony-nap (szeptember 8.) után kezdték. A leszedett paprikát az eresz alá vagy az udvarra terítették szikkadni, majd füzérekbe fűzték, és a házak falára függesztették száradni, majd az őrlés következett. A paprika termesztésével foglalkozó családok, akárcsak a makói hagymások, főképp a monarchia idején kiemelkedő jövedelemre tettek szert, és a paraszti polgárosodás élén jártak. A táj terményei közül a paprika és az őszibarack már ekkor jelképet és hírnevet adó terményei lettek a város mezőgazdaságának.

A szegedi határban a legfontosabb paprikatermelő terület Alsóvároson, Röszkén, Szentmihályon, Feketeszélen, Nagyszéksóson, Kiskundorozsmán voltak. Főként a harmincas években Felsővároson, Átokházán, Csórván, Domaszéken, Mórahalmon, Királyhalmon, Zákányon is jelentőségre tett szert a paprikakultúra, kisebb mértékben pedig Felsőtanyán, Gyálán, Tápén és Újszegeden is megjelent. Az 1920-as években a paprikatermesztés Szeged környékén az átmenetileg növekvő exportigények hatására jelentősen föllendült.

Egyetemi Fűvészkert - fűszerpaprika 

A világháborútól a nemzetközi védettségig 

A szegedi paprika sorsára a gazdasági válságok és a nagy világégések éppúgy hatással voltak, mint a szocializmus éveinek gazdaságpolitikája. Mégis napjainkig megőrizte egyedi megjelenését, különlegességét, amit 2010-ben a nemzetközi oltalommal világszerte is elismertek.

A termelés és értékesítés az 1920-as években sem volt teljesen zavartalan. Kedvezőtlen időjárás miatt nem ritkán adódott gyengébb termés. 1925-ben az árakban egyenesen zuhanásszerű visszaesés következett be. A korabeli szakirodalomban „hegyomlás”-nak nevezett árcsökkenés valójában az eladhatatlan készletek felhalmozódása nyomán jött létre, ami végül is a kistermelők százait temette maga alá.

A gazdasági válság évei

A katasztrofálissá vált helyzetből való kilábalás megkönnyítésére az akkori kormány hárommilliárd inflációs korona rövid lejáratú kölcsönt folyósított a szegedi paprikatermelők és kikészítők számára. A Szeged című napilap 1925. február 21-i számában arról tudósított, hogy mintegy 300 személy vette igénybe a hitelt, s nagyon valószínű, hogy a rendelkezésre bocsátott összeg kevésnek bizonyul. Ami a külföldi értékesítési lehetőségeket illeti, fokról fokra rosszabbodtak a feltételek.
Ugyanekkor a paprikanemesítés egyik legfontosabb eszköz volt a külföldi versenytársak visszaszorításában. A kormányzat 1920 áprilisában Szegeden mintegy 25 holdnyi területen Paprika- és Gyógykísérleti Telepet létesített, melynek célja új, a korábbinál jobb paprikatörzsek kifejlesztése volt.
Az 1930-as évek gazdasági krízise természetszerűleg a paprikatermesztésben is éreztette hatását, nagy nyomorba sodorva a termelők egy részét. A termelők és kikészítők szervezetlen tömegétől eltérően a kereskedők egységesen tudtak fellépni. Nem került nagy fáradságukba a piaci árak alakítása, irányítása, akkor vásároltak, amikor az számukra a legelőnyösebb volt.

Az értékesítési válságot elmélyítette, hogy fokozódott a konkurenciaharc a két fő termelési körzet, Szeged és Kalocsa között, ami egyes esetekben már-már a termelés biztonságát, minőségét is veszélybe sodorta. Mindezek következtében a paprikaárak hallatlan mértékben lecsökkentek, a külföldi kivitel pedig megbénult.
A paprikatermelőknek a II. világháború elején nagyon kedvezett az általánosan jelentkező fűszerhiány. 1940 nyaráig Trieszten és Genován át még sikerült a nyugati piacok megőrzése, ezt követően azonban szinte kizárólag a tengelyhatalmak részére szállítottak. A legfontosabb változást az a rendelet jelentette, amely megszüntette a minősítés hosszú időn át bevált rendszerét. Mindössze kétféle minőséget engedélyeztek, előírva, hogy mindkét fajta csípős legyen.

A paprika új útja a II. világháború után

A szegedi mezőgazdaság szerves részét képezték a mezőgazdasági szövetkezetek. A két világháború között kialakult szövetkezetek a háborús körülmények hatására jórészt felbomlottak.Szegeden 1945-ben leginkább a helyi kisgazda szervezet aktivizálódott, képviselői nagy számban voltak jelen a szövetkezetek igazgatóságaiban. Az 1930-as évek óta működő Szeged és Szegedvidéki Paprikatermelők és Kikészítők Termelő és Értékesítő Szövetkezetének újjáalakításában aktívan részt vett a kisgazdapárt helyi szervezetének vezetője. A vállalkozás feladatát képezte a szegedi paprikakörzetben őrölt paprika beváltása és forgalomba hozatala.
A szegedi mezőgazdaság szocialista átszervezése 1948–1953 között nem hozott átütő társadalmi és gazdasági változásokat. A helyzetet némileg javította, hogy a szegedi termelő-szövetkezeti csoportok fő profilját adó kertgazdálkodás, zöldség- és paprikatermesztés nem igényelt nagyobb gépi munkaerőt.
Az egyéni parasztság kereskedelmi tevékenysége nehézségekbe ütközött, a szegedi növénytermesztési ágazat viszont megkövetelte a kereskedést. Az alsóvárosi paprikatermesztő gazdaságok nem saját szükségletre termeltek, termékeiket országosan terítették, ezért őket különösen sújtották a korlátozó rendeletek, mivel a paprika ekkor már jövedéki áru volt. Sok gazda vállalta azonban a kockázatokat, és paprikaőrleményeiket a fővárosban próbálták értékesíteni, így ellenük sok esetben indult büntetőeljárás.

A tsz-ek megalakulása

Az 50-es évek elejének gazdaságpolitikai változásai az egyéni gazdaságok lehetőségeit is javították. A szegedi mezőgazdaság legjövedelmezőbb ágazatát jelentő paprikatermesztésben a termelési szerződést kötő egyéni gazdaságok száma két év alatt mintegy 20%-kal, 7500-ról 8925-re nőtt.
A szegedi mezőgazdasági szövetkezetek növénytermesztési lehetőségei viszonylag jónak bizonyultak, és a hatvanas években kialakult vetésszerkezet megfelelő jövedelmeket biztosíthatott a tsz-tagoknak, így Szeged hagyományos növénytermesztési kultúrái ebben az új gazdálkodási környezetben is fennmaradhattak. A Felszabadulás és a Haladás Tsz-ek fő ágazata a növénytermesztésben a zöldségtermesztés lett, míg az Új Élet és az 1964-ben a Táncsics és Dózsa Tsz-ek egyesüléséből létrejött Móra Ferenc Tsz a fűszerpaprika termesztésére szakosodott.
Az államhatalom a hetvenes évek közepén jelentős módosítást hajtott végre agrárpolitikájában, és nagy kedvezményeket kezdett biztosítani a háztáji és kisegítő gazdaságok számára. A paradigmaváltás bizonyos lehetőségeket nyújtott a szegedi mezőgazdasági egységek számára az eredményeik növelésére. Jelentősen erősítette háztáji területeit az Új Élet Tsz, amely zöldségféléket, elsősorban fűszerpaprikát termesztetett, amihez a szerves- és műtrágyát, a fóliát, a növényvédő szereket, valamint kerti traktorokat a szövetkezet biztosította. Hasonlóan szervezte meg kisegítő tevékenységét a Móra Ferenc Tsz, amely tagjainak elsősorban a palántanevelésben és értékesítésben nyújtott jelentős segítséget.

A szegedi paprika védettsége és feldolgozása

Az Európai Bizottság 2010. november 3-án bejegyezte a „Szegedi paprika” elnevezést az oltalom alatt álló eredetmegjelölések és földrajzi jelzések nyilvántartásába. A „szegedi paprika” kifejezés mellett külön regisztrálták – ugyanebben a bejegyzésben – a pontosabb meghatározást tartalmazó „szegedi fűszerpaprika-őrlemény” elnevezésű terméket is. A Bizottság jelenleg 945 bejegyzett elnevezést tart nyilván, amelyek között mindössze kilenc fűszer, ezen belül a szegedivel együtt négy fűszerpaprika szerepel. A nyilvántartásba vétel, azon túl, hogy védelmet biztosít az elnevezés használatával való visszaélések ellen, az azonos közösségi szimbólum révén beazonosíthatóvá és a köztudatban is egyenértékűvé teheti a hazai termékeket más tagállamok olyan híres termékeivel, mint a szardíniai sáfrány (Zafferano di Sardegna), a cseh kömény (Český kmín), vagy az espelette-i paprika (Piment d’Espelette).Évi 2500 óra napsütés, tápanyagokban gazdag talaj, genetikailag nemesített vetőmag, és a 250 éves tapasztalat. Ez a négy hozzávaló kell a világhírű szegedi paprikához, mely a szabadalmi hivatal által hivatalosan bejegyzett védjegy. Így kizárólag a hagyományos tájkörzeten belül termesztett fűszert hívhatják, hiszen csak ezen a területen érvényesülnek a paprika termesztéshez kedvező időjárási feltételek. Ilyen a 2500 napsütéses óra, ami garantálja a nagy színtartalmat, amitől a paprika szép piros lesz. A megérett termést hagyományosan szeptember második felében kezdik el szüretelni, mégpedig teljes egészében kézzel.
A leszüretelt paprikákat megmossák és felfüggesztve szárítják körülbelül három hétig, ami egyben az utóérlelés is. Ezt követi a fertőtlenítés, majd a porrá őrlés.
A minőség titka a paprika színanyaga, az úgynevezett kapszantin. Másik fontos élvezeti szempont, hogy a paprika csíp-e vagy sem. Ez az 1930-as évekig nem lehetett kérdés, ugyanis eredetileg mindegyik tő csípős volt, de a század elején találtak egy genetikailag eltévedt, nem csípős palántát, amit továbbnemesítettek. Az összes mai édes ízű palánta ennek az egykori különleges tőnek a leszármazottja. Ma már ebből fogy a legtöbb, így tízből kilenc csomag ételízesítő nem csípős.
És, hogy az őshonos paprika minek köszönheti erejét? A kapszaicin nevű anyagnak, ami kizárólag a zöldség erezetében található. Tehát ha ezt kivágjuk, a paprika édessé varázsolható.

Szent-Györgyi Albert és a paprika

A szegedi paprika valószínűleg akkor vált igazán világhírűvé, amikor Szent-Györgyi Albert a C-vitamin utáni kutatásai során ezt a növényt is megvizsgálta. A későbbi Nobel-díjas tudós érdekes körülmények között jött rá arra, hogy a szegedi zöldpaprika sokkal többet tartalmaz ebből az anyagból, mint a citrusféle gyümölcsök. A legendák szerint utálta a paprikát, és amikor egyik este a felesége a vacsora mellé egy darab paprikát is odatett, rutinos, és higgadt férjként, veszekedés, vitatkozás helyett egy óvatlan pillanatban a köpenye zsebébe dugta, elfogyasztotta a vacsoráját, majd lement a laboratóriumába, és mivel sok más zöldség és gyümölcs után, amiket addig sikertelenül kipróbált, veszíteni valója nem lévén elővette a vacsoráról kimenekített paprikát, és munkához látott. Állítólag aznap éjjel a kezében volt a megoldás. Tudta, hogy megtalálta a C-vitamin aranybányáját. A korábbi apró, jelentéktelen mennyiségek után egyszeriben több kilónyit tudott előállítani. A környék zöldségesei nem tudták ekkor még, hogy hová tolja talicskaszám a piacokon megvásárolt paprikát, és, hogy mihez kezd vele.

A paprika és a magyar konyha

A magyar konyhát teljesen átalakította a paprika. A magyar paprika leghíresebb leveseink –halászlevek és gulyások –, továbbá párolt ételeink – pörköltek, tokányok – nélkülözhetetlen fűszere. A hidegkonyha is előszeretettel alkalmazza a paprikát bekeverve vagy az ételre szórva. Az ételek „utánerősítésének” lehetősége – Erős Pista, cseresznyepaprika, szárított erős paprikák – megfelelő kompromisszumot kínál a csípős ételeket kedvelők és az azt kerülők számára.

Felhasznált irodalom

Reizner János: Szeged története

Blazovich László: Szeged rövid története

Szeged története 1-5

Az utolsó bevetés – Horthy István emlékezete

Az, hogy vitéz nagybányai Horthy Miklós Szegedről indulva teremtett meg egy új országot már tagadhatatlan történelmi tény. Nem véletlen az sem, hogy fia, az orosz fronton repülőszerencsétlenségben meghalt Horthy István és katonai parancsnoka, barátja, Zetényi Csukás Kálmán vk. repülő alezredes – a 2. Repülődandár vk. főnöke – épp a szegedi repülőtéren kapta meg a kiképzést több géptípusra és itt tanultak meg igazán repülni is.

A kormányzóhelyettes tragédiája

1942. augusztus 20-án hajnali 5 óra 7 perckor, röviddel a felszállás után Re.2000 Héja típusú repülőgépével Horthy István repülő főhadnagy lezuhant és életét veszítette. Halálával nem csupán egy kiváló pilótát veszített el a Magyar Királyi Légierő, de elveszítette az ország a kormányzó helyettesét, Magyarország második rangú vezetőjét.
Balesete után halálának okához számos legendát és találgatást fűztek, melyekre mind a mai napig nem sikerült megerősítő bizonyítékot felmutatni. Sokan és sokféleképpen foglalkoztak az idők során a tragédiával. Baleset történt? Merénylet volt? A pilóta hibázott?

Ifjú évek

Horthy István 1904. december 9-én Pólában látta meg a napvilágot, Horthy Miklós és Purgly Magdolna harmadik gyermekeként. Elsőszülött fiúként a család kétszáz esztendős hagyományai szerint az István nevet kapta. A nagybányai Horthy-nemzetségben ő volt a nyolcadik István. A családalapító néhai Horthy István 1635-ben szerzett nemesi címet, amelyet Kolozs vármegyében 1657-ben hirdettek ki. Gyermekkorát Pólában és Isztambulban töltötte, majd édesapja szárnysegédi kinevezése után Bécsben és Badenben tanul, de minden tanév végén Pozsonyban magyar osztályvizsgát tett.
A családi katonai hagyományok alapján – édesapja az „ottrantói hős”, nagybátyja Horthy István, az első világháború lovassági tábornoka – 1918-ban felvételt nyer a fiumei tengerészeti akadémiára, de a Monarchia széthullása után az iskola bezár, a flotta idegen kézbe kerül. Ezt követően a budapesti Toldy Ferenc Főreáliskolában folytatta tanulmányait. A beiratkozási lapon az apa foglalkozásánál ez szerepelt: altengernagy, a Nemzeti Hadsereg fővezére, lakása I. kerület, Gellért szálló.

Érettségi után felvételt nyert a József Nádor Műszaki Egyetem Gépészmérnöki karára. Egyetemi évei alatt aktív részese lett a Műegyetem Sportrepülő Egyesületének munkájában, autóversenyeken, motorversenyeken indult és elnöke volt a Műegyetem Atlétikai és Futball Klubjának. Tanulmányait 1926-ban megszakítja, hogy önkéntes katonai szolgálatra jelentkezzen a légierő keretein belül, mint pilóta, hiszen civil életében is a legnagyobb szenvedélye a repülés volt. 1928-ban, végzett gépészmérnökként Horthy Jenő nagybátyjával Afrikába utazott, bejárták Ugandát, Kenyát, Belga-Kongót, ahol vadászatokon vettek részt és megismerkedhettek a neves magyar Afrika-kutatóval, Kittenberger Kálmánnal.
1929-ben repülő hadnaggyá avatják és ez év júniusában, a Magyar Állami Vas-, Acél és gépgyárak csepeli üzemében helyezkedik el, mint üzemmérnök. Szakmai fejlődése érdekében 1929 őszén az Egyesült Államokba, a Ford gyár dearborni üzemébe kerül: „A magyar államfő fia úgy élt a telepen, mint a nagyüzem többi alkalmazottja” – írja róla a Pesti Hírlap. Ezután Detroitba került, ahol már mérnökként alkalmazták a vállalat, tervező osztályán. A Ford gyár az egyik autótípusánál fel is használta Horthy István autókarosszéria felfüggesztési találmányát, amit napjainkig is használnak.

Munka és hivatás – a vasútfejlesztő

1930-ban haza tér és a Mávag főmérnöke lesz, majd 1937-től a cég igazgatója. Ebben az időszakban akadtak bizonyos rétegek, akik Horthy István és öccse, Miklós életvitelével kapcsolatban a legkülönbözőbb híreszteléseknek adtak hangot, mely szerint a fivérek az éjszakába nyúlóan tivornyáztak, kétes hírű nők társaságát élvezték és autóikkal a városban száguldoztak. A két fiúról szóló híresztelések jobbára minden alapot nélkülöztek, csupán a kormányzó gyermekeiként kaptak nagyobb figyelmet és irigy vádakat. Istvánt sokkal inkább a sport, a repülés, a mérnöki munka kötötte le, legendás volt munkafegyelme és precizitása.
1940. április 26-án feleségül veszi Edelsheim-Gyula Ilona grófnőt, akitől majd 1941. január 17-én fiúgyermeke születik, aki a keresztségben az István nevet kapja. 1940. június 1-től az ország legnagyobb ipari vállalatának a MÁV-nak lesz kinevezett elnöke. Szakmai munkájának és kitartásának köszönhetően a magyar vasutak korszerűvé válnak és soha sem látott fejlődésen mennek keresztül. Horthy István elnökségének idejét a „MÁV legszociálisabb idejének nevezték”.

Horthy István, a „kiskormányzó”

1941. június 26-án felségjelzés nélküli repülőgépek bombázták Kassát. Bárdossy miniszterelnök már másnap közölte az országgyűléssel, hogy Magyarország hadiállapotban áll a Szovjetunióval. Június 27-én a magyar légierő „megtorlásul” galíciai városokat bombázott, a hadsereg 28-án átlépte a szovjet határt, Magyarország belépett a 2. világháborúba. Horthy Istvánnak is lépnie kellett!

Politikai nézeteit soha sem rejtette véka alá, németellenessége mögött sokkal inkább náciellenesség és brit és amerikai diplomáciai orientáció mutatkozott meg. 1941-től államtitkári kinevezést kapott. A 40-es évek elején Horthy Miklós betegeskedése miatt a politikai elitet ekkor már nyomasztotta a kormányzói hely utódlásának kérdése. A kormányzóhelyettesi intézmény bevezetéséről szóló 1942. II. törvénycikk elfogadása után, négy nappal később, közfelkiáltással választották meg Horthy Istvánt. Az országban a „kiskormányzó” igen nagy népszerűségnek örvendett, angolbarát politikája egyedülálló volt a térségben. Politikai munkája mellett gazdasági és társadalmi szervezetekben is vezető szerepet vállalt. Így lett a Műegyetem Sportrepülő Egyesület elnöke, a Magyar Autómobil Egyesület alelnöke, a Magyar Polo Club elnöke, a Cserkész Szövetség társelnöke, a Magyar Aero Szövetség elnöke, a Horthy Miklós Nemzeti Repülőalap elnöke, és még megannyi más feladatkör és tisztség betöltője.

A katonai repülős kiképzés

Kormányzóhelyettessé választása óta sok támadás érte szélsőjobboldali körökből, hogy közjogi méltósága mögé bújva ki akar bújni a tényleges katonai szolgálat alól. A választ 1942. május 1-jén adta meg, mikor is tartalékos főhadnagyként bevonult a legendás szolnoki repülőkhöz, mint vadászpilóta.
A szolnoki 1. vadászosztály parancsnoka, Csukás Kálmán vk. őrnagy volt, Horthy régi barátja, aki a pilótákat a Reggiane Re-2000 Falco I.(Héja) típusú vadászgépek repülésére képeztette ki.
A Héja az egyik legkorszerűbb olasz repülőgép volt, de a konstrukció a kiforratlanság jegyeit mutatta, más típusokhoz képest rosszabbak voltak a repülési tulajdonságai és számos műszaki probléma is mutatkozott nála. Erről tanúskodik az is, hogy a pilóták számára kiadott kézikönyvben külön felhívták a figyelmet a leggyakoribb hibákra.
A Pesti Hírlap tudósítója 1942. május 16-án Szolnokon járt, hogy riportot készítsen a kormányzóhelyettes vadászrepülő kiképzéséről. Először a repülőtér parancsnokát kérdezte Horthy István katonaéletéről. Csukás Kálmán őrnagy elmondta, hogy Horthy ugyanolyan katona, mint a többiek, semmilyen kivételezésben nem részesül és rendfokozatának megfelelő beosztást kapott, és közölte, hogy rövidesen indulnak a frontra, amit az újságíró nagy meglepetéssel vett tudomásul.

Irány a front

1942. július 1-én indul az 1. vadászrepülő osztály a 2. magyar hadsereghez a keleti frontra, ahová Debrecen, Kolomea, Kijev, Konotop, Sztarij-Oszkol útvonalon július 2-án érkeznek meg. Nagy sajtó visszhangot keltett a frontra érkezésük, melynek oka, a kormányzóhelyettes tényleges első vonalbeli katonai szolgálata. Az első harctéri feladatot július 4-én hajtják végre, mely légtérbiztosítás volt Sztarij-Oszkol térségében.
Újságírói kérdésre Horthy a következőt mondta: „…nehezen tudok szebbet elképzelni, mint háborúban vadászrepülőnek lenni!” A következő sajtó hír arról számol be, hogy augusztus 6-án Horthy István főhadnagy gépét több találat érte, és az összecsapáson megszerezte az első légi győzelmét is. A harctéren azonban semmilyen kivételezésben nem részesült, ugyanúgy részt vett a bevetéseken, mint az osztály többi pilótája.
Augusztus 16-án értesítették a 2. magyar hadsereg parancsnokát, Jány Gusztáv vezérezredest, hogy a kormányzóhelyettes szolgálati feladatköre megváltozik, azaz Horthy István repülő szolgálata augusztus 19-én véget ér, és ezután már csak, mint kormányzóhelyettes lesz jelen a fronton. Délután Horthy megjelent Jány vezérezredesnél, aki tudatta vele, hogy vadászrepülő csapatszolgálata aznaptól befejeződött, majd átadta a további feladataira vonatkozó utasításokat.

A tragédia napja

Miután a főhadnagy kézhez kapta a parancsot hosszasan sétálgatott a hadseregparancsnokkal a reptéren, és beszélgettek. Valószínűleg ekkor kért engedélyt Horthy István még egy utolsó bevetésre, hiszen 24 ellenség feletti repülésen vett részt és ezután következett volna a jubileumi, 25. repülés. Jány vezérezredes az engedélyt valószínűleg megadta, bár a vadászosztályhoz augusztus 20-a délelőttjéig semmilyen hivatalos értesítés nem érkezett, hogy a főhadnagy repülő szolgálata véget ért, és a Katonai Iroda a földi alakulatok látogatását rendeli el számára.
Horthy István augusztus 19-én este érkezik vissza a vadászosztály táborába. A pilóták ezen az estén parancsot kaptak arra, hogy biztosítsák két géppárral két közelfelderítő gép útját. Csukás Kálmán vk. őrnagy kérdésére, hogy kik a soron következő géppárok, Szabó Mátyás százados jelentette, hogy Horthy főhadnagy, Nemeslaki őrmester, Bánlaky főhadnagy és Szabó őrmester a sorosak. Az őrnagy eligazítást tartott a vadászoknak, majd az indulást 4:55-re tűzte ki.

A végzet

Másnap augusztus 20-án hajnalban a szokásoknak megfelelően nagy köröket leírva közelítették meg a Heinkel-46-os felderítő gépek bázisát a vadászok. A felderítők felszállása után Horthy István egy nagy balkört leírva akart a közelfelderítő közelébe kerülni, de a kis sebességen alacsonyan 300 méteren, végrehajtott túl szűk fordulóban a gépe megbillent, dugóhúzóba került és 5 óra 7 perckor lezuhant. A kiömlő benzin hatására a gép kigyullad, a kormányzóhelyettes a helyszínen azonnal az életét veszítette.
Kora délutánra Jány Gusztáv vezérezredes személyesen is a baleset helyszínére érkezett. Pontos tájékozódás után, első dolga volt részvét táviratot küldeni Horthy Miklósnak, a gyászoló apának. A Kormányzó válasza így szólt: „Drága fiam veletek érzett, gondolkozott és harcolt! Bajtársatok volt. Köszönöm!”

Jány vezérezredes a felravatalozott koporsó mellett, katonai tiszteletadással állt a hős előtt. Mögötte katonai rangsorban a többiek. Kettesével, adtak díszőrséget a bajtársak. Csukás vk. őrnagy és Szabó vezérőrnagy kezdte meg a sort. Őket pilótatisztek követték, majd a törzs tisztjei. Másnap reggelig tartott a díszelgés…

 

A vizsgálat

Jány ténykedésének második része, a sajnálatos esemény kivizsgálását célozta meg. Itt kezdődtek a bajok! Nem volt felelőse Horthy István halálának. András Sándor vk. alezredes elhárítja a felelősséget, Szabó Mátyás pedig Csukásra mutogatott.
Egyáltalán, hogy kerülhetett sor a felszállásra, hiszen csapatszolgálatának felfüggesztését már napokkal korábban minisztertanácsi döntés született és Jány vezérezredes is befejezettnek nyilvánította a kormányzóhelyettes repülő szolgálatát? Kállay miniszterelnök visszaemlékezéseiben arról ír, hogy Horthy István a hadseregparancsnoktól ugyan megkapta a határozatot, amely a visszarendeléséről szólt, ő azonban elmulasztotta feletteseinek átadni, talán azért, hogy utoljára még felszállhasson.
András Sándor vk. alezredes naplója kuszálta össze a dolgokat, mert egyszer azt írja, hogy Horthy István a földi csapatszolgálat mellett tovább folytatná a repüléseket, ám később naplójába pótlapot tesz be, melyben leírja, hogy Horthy nem közölte vele, hogy Jány vezérezredes erre az engedélyt megadta-e. Voltak olyan vélemények is, hogy a vadászosztálynál tudtak a repülést tiltó parancsról, de a kormányzóhelyettes unszolására beleegyeztek az utolsó bevetésbe. Mások Csukás Kálmán vk. őrnagy felelősségét vitatják, állítják ő járta ki barátjának a jubileumi repülés lehetőségét, azonban ezt minden forrás határozottan cáfolta.
Szóba került a baleset kapcsán Horthy István esetleges ittassága, és egy németek által kitervelt szabotázsakció is. A tényadatok alapján a baleset leginkább elfogadható magyarázata vagy a vadászgép műszaki hibája, vagy a pilóta végzetes hibája.
A Horthy-baleset kivizsgálását rövid úton lezárták. Konkrét ítélet, elmarasztalás, nem történt. András Sándor vk. alezredes repülőcsoport parancsnokot 1942. november 1-től a Légierő Parancsnokság vezérkari főnökévé nevezi ki, Csukás Kálmán, a 2. repülődandár vezérkari főnöke lett, majd november 1-től vk. alezredessé nevezik ki. Október 15-én, Szabó Mátyás századost visszavezényelték Magyarországra, és részben Szolnokon, de legfőképpen a Honvédelmi Minisztériumban teljesített szolgálatot. Ebben az időben egy másodrendű kitüntetést adtak át számára a hadiszolgálatáért. Kérdésére, egy vezérkari ezredes barátja közölte, hogy a döntésre hivatott HM osztályvezető az eredetileg neki szánt Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét indoklás nélkül kihúzta. Ebből Szabó arra következtetett, hogy bár sem írásban, sem szóban Horthy haláláért senki nem tette őt felelőssé, azért mégiscsak „feketebárányként” kezelik.

A temetés

Horthy István temetésére 1942. augusztus 27-én került sor. A gyászszertartás után koporsóját Kenderesre szállították és a családi sírboltban helyezték örök nyugalomba. A parlament november 7-én törvénybe foglalta a kormányzóhelyettes emlékét (1942. XX tc.).
Sok esztendőn keresztül Horthy István emlékezete méltatlanul háttérbe szorult, pedig példaértékű az élet, amelyet élt. A hazaszeretet, a kötelességtudat, az önfeláldozás példája. Horthy István özvegye, Ilona asszony így jellemezte a férjét: „..annyira szerette az igazságot, hogy szinte túlzásba ment.”
Fontos, hogy Horthy István alakját ne a különböző politikai irányzatok szemüvegein át lássuk, hanem a maga teljes valójában. El kell foglalnia a helyét a magyar történelem nagyjai között, hogy „Örökké láthassuk daliás alakját a magyar égbolton” és örökké példaként szolgáljon számunkra és következő nemzedékek számára.

A történelem nem ismeri a „ha” és a „volna” fogalmait

A száraz és szenvtelen tények alapján „Horthy István repülőgépe egy teljes bedöntésű balfordulóból egy pillanat alatt jobbra átperdült, egy pillanatra hátrahelyzetbe került és onnan orrát leadva bal dugóhúzóba perdült. A gép körülbelül másfél fordulatot perdült gyors ütemben, majd egy felet már lassabb ütemben, amelynek a végén a perdülés csaknem megszűnt. Ezután hozzávetőleg 70 fokos szögben a gép a földnek ütközött és felrobbant…”

A repülőszerencsétlenség után legendák keltek szárnyra: az alkoholos befolyásoltságáról szóló pletykákat elsősorban a nácik terjesztették, de bajtársai, közöttük Csukás vk. alezredes – aki az eseményt követő napokban személyesen utazott Gödöllőre a Horthy-családhoz – határozottan cáfolták az állítást. Az ittasságot, tehát biztosan kizárhatjuk.
A pilótahiba és a vadászgép meghibásodása merült fel még a lehetséges tényezők között. A Héja-repülőgép hiányosságait minden vadászpilóta ismerte, ezek között volt az is, hogy szűk kanyarban könnyen „megcsúsznak”. Ez már előzőleg Horthy Istvánnal is megtörtént, de akkor a 4000 méteres magassága lehetővé tette a veszélyes manőver kivédését. Ráadásul a főhadnagy számos világkörüli és nehéz repülésen vett részt civilként és a Héja vadászgéppel is neki volt az egyik legmagasabb repülési óraszáma.
A műszaki hiba a repüléstechnikában sohasem elhanyagolható konstans, de a magyar repülőszemélyzet, akik a „kiskormányzó” gépének kipróbálásával és karbantartásával voltak megbízva, a legjobb szerelők egységéből állt. A V-421-es számú vadászgépen felszállás előtt semmilyen repülést befolyásoló műszaki hibát nem talált Bodnár József hangármester, sem pedig Tóth János főtörzsőrmester.
A tragédia kapcsán a német szabotázs lehetőségét is emlegetik. A vélekedés szerint Horthy István kormányzó helyettes – akiről tudvalevő volt az angolszászokkal való szimpátiája és nyílt titokként ismert náciellenessége – a németek által kitervelt és végrehajtott merénylet áldozatává vált.

Egy valami bizonyos! Sokan – még a repüléskutatók közül sem mindenki – nem ismerik azokat a tényeket, melyek szerint Horthy István Héjája 1942. július. 31-én repülőbevetés közben több lövést kapott német pilóták „öntüzéből.” A „szövetségesek” magyarázata szerint a főhadnagy gépét, összetévesztették egy orosz Ratával. Bocsánatkérések közepette tisztázták magukat a fegyvertársak. Augusztus 8-án viszont ismét magyarázkodásra kényszerültek, hiszen Horthy főhadnagy vadászrepülőjét ismét támadás érte. Nyolc találatot kapott a szövetségesektől.
A történelem nem ismeri a „ha” és a „volna” fogalmait. De mégis érdemes eljátszadozni a gondolattal: „ha” az 1944. októberi kiugrási kísérlet során Horthy István kormányzó helyettes az édesapja mellett lehetett „volna”, vagy külföldről segíthette „volna” hazánk érdekeit, akkor – és ezen minél jobban eltöprengünk, annál inkább biztosabbak lehetünk abban –, hogy valószínűleg másképpen alakul a 2. világháborúból való „kiugrásunk” forgatókönyve és eredményessége.

A szegedi Városháza – virtuális túra

A város szolgálatában több épületet is emeltek, a mai formájában Vedres István tervezte, majd 1799 és 1805 között építették fel. A szegedi nagy árvizet követően a belvárost fel kellett tölteni, így 1883-ban egy új emeletet húztak az épületre.

„…hogy dicsőbb formával

Hatszáz esztendőkre készüljön pompával.

Szerencsésb napokat lásson jövendőkbe,

Mint volt Lajos óta az elmúlt időkbe.”

Vedres István:
Szeged város megnagyobbítandó tanácsháza
Pest, 1799.

Szegeden a polgári középítkezések a városháza emelésével kezdődtek 1728-29-ben. Az első városháza, a Domus Praetoria épülete a vár nyugati kapujával szemben, katonai épületek között kapott helyet. Emeletes homlokzata észak felé nézett, a keleti a később kialakított piactérre – a majdani Széchenyi térre –, hátsó homlokzata a Domus Annonaria hátsó homlokzatára. A két épület ezzel kijelölte a mai Feketesas utca nyomvonalát. A székház maga a kincstári épületekre emlékeztetett, szerényen húzódott meg közöttük.

A széképület

A tisztújításokat korábban mindig a széképületben tartották. A várerődítés alkalmából, amikor a régi városháza le volt rombolva, 1721-25-ben, Nádasdy püspök rezidenciájában, 1726-ban az alsóvárosi ideiglenes székházban, 1729-től fogva pedig a város új „curialis házában” volt a restauratio, kivéve az 1848. és 1867. évi választásokat, amikor azok a széképület előtt „isten szabad ege alatt” történtek meg.
A széképület a régi időben a vár délnyugati körbástyájának szomszédságában, a palánkba vezető bejárónál volt. 1728-ban ugyanazon helyen – ahol ma is áll – épült az új székház azon a telken, melyet Kochnétól sajátítottak ki.

A városháza

A régi, még az 1728. évben felállított városháza a hivatalok elhelyezésére már rég elégtelen volt s az épület keleti és déli földszintes szárnyaiban lévő törökös jellegű boltokat és más nyitott helyiségeket mindenki visszatetszőknek találta. Általános óhajt képezett, hogy a város méltóságának mindenben megfelelő „emlékszerű épület állíttassék”, Roland szoborral ellátott toronnyal. Kívánatossá vált az is, hogy az épületben a hivatalok kényelmes elhelyezésén kívül a fejlettebb társadalmi igények kielégítésére szolgáló szórakozó helyiségek is rendelkezésre álljanak. A földszinten körül boltok, az emeleten pedig külön feljáróval táncvigalmak tartására vigadóterem legyen.

Az épület tervét egy katonai mérnök készítette, északi és nyugati homlokzatát emeletesre, a másik két oldalt földszintesre véve, hol azután törökös vagy rácos modorú boltokat rendeztek be. Az emeletes épületrészben az összes hivatal, börtön kényelmesen elfért. Ez épület 1799-ig fennállt s egykorú rajza is fennmaradt. Ekkor a nyugati szárny kivételével az összes helyiségek lebontották és Schwörz építésznek szép, barokk terve szerint épült az új városháza, melynek fő homlokzata keletre helyezték.

A „türelmetlen” polgármester

Az épület terve és költségvetése is sok vándorutat tett a kamarához, s a felsőbb hatóság az újabb és újabb észrevételekből ki nem fogyott. Volford József polgármester türelmét vesztve, a felsőbb engedély bevárása nélkül hozzá fogott az építkezéshez, és amikor minden rendben volt, a számadásokkal együtt terjesztette fel az iratokat. A kamaránál emiatt persze nagy felháborodás volt és a szigorú feddés nem is maradt el. Az építkezési költségek harmincezer forinton felül voltak, de a szép, akkoriban magasan kiemelkedő épület mindenkit gyönyörrel töltött el.

A munkálatokat nagyrészét szegedi mesterek végezték. A tégla-anyagot a város égettette, az égetésre szükséges fát az algyői uradalom erdőségeiből szerződésileg biztosította és a többi szükségletet is többnyire a város maga állította elő.

Az új épület alapkőletételének ünnepségét az 1799. évi augusztus 30-i jegyzőkönyv a következőkben örökítette meg.

Volford József polgármester

„Nemes Volfordt úr, e városnak polgármestere, a nemes tanácsnak előadta, hogy e városnak újonnan építendő, vagyis bővebbre kiterjesztendő curialis házának emlékeztető köve, mai napon és mostanság, reggeli 9 órakor tétetődne le, melynek solennitására az egész ns. tanácsot invitálta. Kinek invitatiójára e nemes v. tanácsának tagjai ülő helyeikből felkelvén, szép renddel leméne és a pialcz közepette, ahol tudni illik azon curialis ház felemeltetik, ülését sátor alá vette és közönséges gyűlését ottan, a számosabban összetódult és csoportozott nép jelenlétében folytatta, ahol megnevezett polgármester úr hazai magyar nyelven oly beszédet tett az összecsoportozott, sátorok és levegő alatt levő, minden rendben levő úri személyeknek és közönségnek, melyben megmutatta azon felépítendő curiális háznak okát és elkerülhetlen szükségét, megmutatta e város hajdani állapotját, veszélyeit és mostani környülvaló állását; azután végtére élő és ugyancsak magyar nyelvben foglalt olyatén verseket, melyeket ugyancsak e városnak eredete, viszontagsága, boldogsága, azután háborúk által lett pusztulása, ismét lábra való állása és minden nemű hajdani és régiebb, úgy nemkülönben a mostani és mult esztendőkbeli sorsa, állapotja, virágzása, környülvaló állása le légyen írva és ábrázolva.
Ezen magyar versek, amidőn a népség előtt felolvastattak, azok és azzal a jelen lévő nevezetesebb férfiaknak és tisztviselőknek nevei, tulajdon kezeik aláirásaival és e mostani században, vagyis saeculumban forgó és kelő pénzek, vagyis moneták és bankó schaedáknak példázatjai, egy kisded sárga bádog ládácskába tétettek, berekesztettek és két nagyobb, faragott emlékeztető kövek közé, melyben ez az írás és betűk N. SZ. K. SZEGED VÁROSA TANÁTSHÁZA 1799. K. A. H. 30. N. kimetszve látszanak, – helyeztettek. Mely emlékeztető kövek a ns. város bírája, polgármestere és tanácsa által letétettek, általuk és több jelenlevő főbb tisztviselők által téglákkal befedeztettek. Mely emlékeztető kövek ily módon való letételét követték dob, síp, trombita zengedezések és zúgások, mozsarak harsogásai, a közönségnek vívát kiáltásai.”

A versek, amelyekről a jegyzőkönyvben említés van, Vedres Istvánnak ugyanezen évben, sajtó útján is közzé tett, „Nemes sz. kir. Szeged városa megnagyobbítandó tanácsháza” című alkalmi munkája volt, melyben a város azon időbeli közgazdasági viszonyainak érdekes és becses adalékai rejlenek.

„Új városháza emeltessék…”

A ma is látható, új városháza építésére 1799 és 1804 között került sor Vedres István tervei alapján. Az egykori épület hiteles képét egy, az 1879. évi árvíz előtti fotó őrizte meg, amely szerint az első városházával szemben az új székház három szakaszra tagozódó főhomlokzata a piactér felé néz. A középső rizalit (a homlokfal síkjából kiugró rész) magasabb és öt tengelyű. A két oldalsó szakasz négy-négy egytengelyű és egyszerűbb kinézetű. A homlokzati főfalra a rizalit szélességében támaszkodik a kétszintű és toronysisakkal fedett torony, amelynek ablakai a középső rizalitéhoz hasonlóak. A déli és északi oldalhomlokzat szintén hármas tagolású, a középső szakasz fala a két oldalsóé elé ugrik. Az épületet manzárdos tető fedi. A torony körüljáró erkélyét vasrácsozatú mellvédek zárják. A felső toronypárkány hajlataiba helyezték a toronyórákat. A torony legtetején villámhárító állt.

A Városháza az 1879-es árvízután

A nemes tanács háza

Az új városháza és főképp körüljárós erkélyű tornya azt jelképezte, hogy a városban már nem a városparancsnokság és a kamara az úr, hanem a város önkormányzata, a nemes tanács. Az épület a századforduló stílusának megfelelően a klasszicizmusba hajló késő barokk ismertető jegyeit viselte magán. Előképe Nagy Zoltán szerint a budavári katonai szertár lehetett, a szegedi városháza pedig a tornyos városháza típusnak első példája Magyarországon, amelyet számos újabb követ, mint például 1811-ben a nagykőrösi, majd tíz évvel később a már lebontott félegyházi. A Vedres-féle városházát, miután a nagyárvíz idején megrongálódott és a Belváros feltöltése miatt mélyre került, Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján eklektikus stílusban építették át.
A városháza jelképezte a várost, mint jogi személyiséget, a templom, illetve templomok tornyaikkal a városlakók közösségének hitbeli egységét és annak összetartó erejét szimbolizálták.

A városháza építészeti szépségei

Az épület lépcsőházba három színes üvegablakon keresztül szűrődik be kellemes fény. A középső ablakon Szeged címere látható, alatta az alábbi királyi jelmondattal: „Szeged szebb lesz, mint volt”, az üvegablak Kratzmann Ede munkája.
A Városháza közgyűlés terme is gazdag a látnivalókban. A ragyogóan pompás terem falairól Erzsébet királyné, Ferenc József, Tisza Kálmán és Tisza Lajos arcmásai néznek le a szemlélődőkre. A terem mennyezeti freskójának a közepén angyalokat láthatunk, amint a Szeged városának a címerét reptetik az egekbe. A freskó sarkain, pedig olyan vezérlő eszmék jelennek meg, melyeket a városi vezetők fontosnak tartottak.

Virtuális túra a szegedi Városházán(kattintson a képre)

Virtuális túra a szegedi Városházán

A torony

A város egyik szép jelképe a városháza körerkélyes tornya, melyet Babits Mihály költőnk találóan a „csipkéit kacéran hordó, kecses táncosnő”-höz hasonlította. 1849. augusztus 5-én Haynau hadvezér az épület régi tornyából a maga feszes testtartásával figyelemmel kísérte végig a szőregi csata eseményeit, mígnem egy a magyar tábor irányából kilőtt ágyúlövedék csaknem eltrafálta. Ezt a torony falába fúródott ágyúgolyót igen sokáig úgy őrizték, mint a szabadságharc egyik szegedi emlékét.

„Sóhajok hídja”

1883-ban velencei mintára, koraeklektikus stílusban épült abból az alkalomból, hogy Ferenc József osztrák császár és magyar király Szegedre látogatott megtekinteni az árvíz után újjáépített várost, és megnyitni az új színházat. Az uralkodó a Bérpalotában szállt meg, s így közvetlenül eljuthatott a városházára.
Neve sok legendára alapozódik, így megjelenik többek között az a mondás is, mely szerint az uralkodó „sóhajára” építették. A császárnak és kíséretének a szállásról akkoriban – „Víz után” – a sáros és iszapos Piacz-téren kellett volna átkelnie a Városházára. Ezt elkerülendő, és a fényes vendég igényeit kielégítendő készült el a híd.
De közszájon forgott az is, hogy az elítélt rabokat ezen a hídon keresztül kísérték át az ítélőszék elé, akik a várható penzum miatt sóhajtozva, láncaikat csörgetve keltek át rajta. A híd nevét a helyi hagyomány az adózáshoz is köti, mely szerint a hídon áthaladó polgárok sóhajtozva keresték fel az egykori adóhivatalt.

Forrás:

Reizner János: Szeged története 

Blazovich László: Szeged rövid története

Ferenc József Szegeden (Vágó Pál festménye)
A gigafelbontás megtekintéséhez kattintson a képre