A szegedi Városháza – virtuális túra

A város szolgálatában több épületet is emeltek, a mai formájában Vedres István tervezte, majd 1799 és 1805 között építették fel. A szegedi nagy árvizet követően a belvárost fel kellett tölteni, így 1883-ban egy új emeletet húztak az épületre.

„…hogy dicsőbb formával

Hatszáz esztendőkre készüljön pompával.

Szerencsésb napokat lásson jövendőkbe,

Mint volt Lajos óta az elmúlt időkbe.”

Vedres István:
Szeged város megnagyobbítandó tanácsháza
Pest, 1799.

Szegeden a polgári középítkezések a városháza emelésével kezdődtek 1728-29-ben. Az első városháza, a Domus Praetoria épülete a vár nyugati kapujával szemben, katonai épületek között kapott helyet. Emeletes homlokzata észak felé nézett, a keleti a később kialakított piactérre – a majdani Széchenyi térre –, hátsó homlokzata a Domus Annonaria hátsó homlokzatára. A két épület ezzel kijelölte a mai Feketesas utca nyomvonalát. A székház maga a kincstári épületekre emlékeztetett, szerényen húzódott meg közöttük.

A széképület

A tisztújításokat korábban mindig a széképületben tartották. A várerődítés alkalmából, amikor a régi városháza le volt rombolva, 1721-25-ben, Nádasdy püspök rezidenciájában, 1726-ban az alsóvárosi ideiglenes székházban, 1729-től fogva pedig a város új „curialis házában” volt a restauratio, kivéve az 1848. és 1867. évi választásokat, amikor azok a széképület előtt „isten szabad ege alatt” történtek meg.
A széképület a régi időben a vár délnyugati körbástyájának szomszédságában, a palánkba vezető bejárónál volt. 1728-ban ugyanazon helyen – ahol ma is áll – épült az új székház azon a telken, melyet Kochnétól sajátítottak ki.

A városháza

A régi, még az 1728. évben felállított városháza a hivatalok elhelyezésére már rég elégtelen volt s az épület keleti és déli földszintes szárnyaiban lévő törökös jellegű boltokat és más nyitott helyiségeket mindenki visszatetszőknek találta. Általános óhajt képezett, hogy a város méltóságának mindenben megfelelő „emlékszerű épület állíttassék”, Roland szoborral ellátott toronnyal. Kívánatossá vált az is, hogy az épületben a hivatalok kényelmes elhelyezésén kívül a fejlettebb társadalmi igények kielégítésére szolgáló szórakozó helyiségek is rendelkezésre álljanak. A földszinten körül boltok, az emeleten pedig külön feljáróval táncvigalmak tartására vigadóterem legyen.

Az épület tervét egy katonai mérnök készítette, északi és nyugati homlokzatát emeletesre, a másik két oldalt földszintesre véve, hol azután törökös vagy rácos modorú boltokat rendeztek be. Az emeletes épületrészben az összes hivatal, börtön kényelmesen elfért. Ez épület 1799-ig fennállt s egykorú rajza is fennmaradt. Ekkor a nyugati szárny kivételével az összes helyiségek lebontották és Schwörz építésznek szép, barokk terve szerint épült az új városháza, melynek fő homlokzata keletre helyezték.

A „türelmetlen” polgármester

Az épület terve és költségvetése is sok vándorutat tett a kamarához, s a felsőbb hatóság az újabb és újabb észrevételekből ki nem fogyott. Volford József polgármester türelmét vesztve, a felsőbb engedély bevárása nélkül hozzá fogott az építkezéshez, és amikor minden rendben volt, a számadásokkal együtt terjesztette fel az iratokat. A kamaránál emiatt persze nagy felháborodás volt és a szigorú feddés nem is maradt el. Az építkezési költségek harmincezer forinton felül voltak, de a szép, akkoriban magasan kiemelkedő épület mindenkit gyönyörrel töltött el.

A munkálatokat nagyrészét szegedi mesterek végezték. A tégla-anyagot a város égettette, az égetésre szükséges fát az algyői uradalom erdőségeiből szerződésileg biztosította és a többi szükségletet is többnyire a város maga állította elő.

Az új épület alapkőletételének ünnepségét az 1799. évi augusztus 30-i jegyzőkönyv a következőkben örökítette meg.

Volford József polgármester

„Nemes Volfordt úr, e városnak polgármestere, a nemes tanácsnak előadta, hogy e városnak újonnan építendő, vagyis bővebbre kiterjesztendő curialis házának emlékeztető köve, mai napon és mostanság, reggeli 9 órakor tétetődne le, melynek solennitására az egész ns. tanácsot invitálta. Kinek invitatiójára e nemes v. tanácsának tagjai ülő helyeikből felkelvén, szép renddel leméne és a pialcz közepette, ahol tudni illik azon curialis ház felemeltetik, ülését sátor alá vette és közönséges gyűlését ottan, a számosabban összetódult és csoportozott nép jelenlétében folytatta, ahol megnevezett polgármester úr hazai magyar nyelven oly beszédet tett az összecsoportozott, sátorok és levegő alatt levő, minden rendben levő úri személyeknek és közönségnek, melyben megmutatta azon felépítendő curiális háznak okát és elkerülhetlen szükségét, megmutatta e város hajdani állapotját, veszélyeit és mostani környülvaló állását; azután végtére élő és ugyancsak magyar nyelvben foglalt olyatén verseket, melyeket ugyancsak e városnak eredete, viszontagsága, boldogsága, azután háborúk által lett pusztulása, ismét lábra való állása és minden nemű hajdani és régiebb, úgy nemkülönben a mostani és mult esztendőkbeli sorsa, állapotja, virágzása, környülvaló állása le légyen írva és ábrázolva.
Ezen magyar versek, amidőn a népség előtt felolvastattak, azok és azzal a jelen lévő nevezetesebb férfiaknak és tisztviselőknek nevei, tulajdon kezeik aláirásaival és e mostani században, vagyis saeculumban forgó és kelő pénzek, vagyis moneták és bankó schaedáknak példázatjai, egy kisded sárga bádog ládácskába tétettek, berekesztettek és két nagyobb, faragott emlékeztető kövek közé, melyben ez az írás és betűk N. SZ. K. SZEGED VÁROSA TANÁTSHÁZA 1799. K. A. H. 30. N. kimetszve látszanak, – helyeztettek. Mely emlékeztető kövek a ns. város bírája, polgármestere és tanácsa által letétettek, általuk és több jelenlevő főbb tisztviselők által téglákkal befedeztettek. Mely emlékeztető kövek ily módon való letételét követték dob, síp, trombita zengedezések és zúgások, mozsarak harsogásai, a közönségnek vívát kiáltásai.”

A versek, amelyekről a jegyzőkönyvben említés van, Vedres Istvánnak ugyanezen évben, sajtó útján is közzé tett, „Nemes sz. kir. Szeged városa megnagyobbítandó tanácsháza” című alkalmi munkája volt, melyben a város azon időbeli közgazdasági viszonyainak érdekes és becses adalékai rejlenek.

„Új városháza emeltessék…”

A ma is látható, új városháza építésére 1799 és 1804 között került sor Vedres István tervei alapján. Az egykori épület hiteles képét egy, az 1879. évi árvíz előtti fotó őrizte meg, amely szerint az első városházával szemben az új székház három szakaszra tagozódó főhomlokzata a piactér felé néz. A középső rizalit (a homlokfal síkjából kiugró rész) magasabb és öt tengelyű. A két oldalsó szakasz négy-négy egytengelyű és egyszerűbb kinézetű. A homlokzati főfalra a rizalit szélességében támaszkodik a kétszintű és toronysisakkal fedett torony, amelynek ablakai a középső rizalitéhoz hasonlóak. A déli és északi oldalhomlokzat szintén hármas tagolású, a középső szakasz fala a két oldalsóé elé ugrik. Az épületet manzárdos tető fedi. A torony körüljáró erkélyét vasrácsozatú mellvédek zárják. A felső toronypárkány hajlataiba helyezték a toronyórákat. A torony legtetején villámhárító állt.

A Városháza az 1879-es árvízután

A nemes tanács háza

Az új városháza és főképp körüljárós erkélyű tornya azt jelképezte, hogy a városban már nem a városparancsnokság és a kamara az úr, hanem a város önkormányzata, a nemes tanács. Az épület a századforduló stílusának megfelelően a klasszicizmusba hajló késő barokk ismertető jegyeit viselte magán. Előképe Nagy Zoltán szerint a budavári katonai szertár lehetett, a szegedi városháza pedig a tornyos városháza típusnak első példája Magyarországon, amelyet számos újabb követ, mint például 1811-ben a nagykőrösi, majd tíz évvel később a már lebontott félegyházi. A Vedres-féle városházát, miután a nagyárvíz idején megrongálódott és a Belváros feltöltése miatt mélyre került, Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján eklektikus stílusban építették át.
A városháza jelképezte a várost, mint jogi személyiséget, a templom, illetve templomok tornyaikkal a városlakók közösségének hitbeli egységét és annak összetartó erejét szimbolizálták.

A városháza építészeti szépségei

Az épület lépcsőházba három színes üvegablakon keresztül szűrődik be kellemes fény. A középső ablakon Szeged címere látható, alatta az alábbi királyi jelmondattal: „Szeged szebb lesz, mint volt”, az üvegablak Kratzmann Ede munkája.
A Városháza közgyűlés terme is gazdag a látnivalókban. A ragyogóan pompás terem falairól Erzsébet királyné, Ferenc József, Tisza Kálmán és Tisza Lajos arcmásai néznek le a szemlélődőkre. A terem mennyezeti freskójának a közepén angyalokat láthatunk, amint a Szeged városának a címerét reptetik az egekbe. A freskó sarkain, pedig olyan vezérlő eszmék jelennek meg, melyeket a városi vezetők fontosnak tartottak.

Virtuális túra a szegedi Városházán(kattintson a képre)

Virtuális túra a szegedi Városházán

A torony

A város egyik szép jelképe a városháza körerkélyes tornya, melyet Babits Mihály költőnk találóan a „csipkéit kacéran hordó, kecses táncosnő”-höz hasonlította. 1849. augusztus 5-én Haynau hadvezér az épület régi tornyából a maga feszes testtartásával figyelemmel kísérte végig a szőregi csata eseményeit, mígnem egy a magyar tábor irányából kilőtt ágyúlövedék csaknem eltrafálta. Ezt a torony falába fúródott ágyúgolyót igen sokáig úgy őrizték, mint a szabadságharc egyik szegedi emlékét.

„Sóhajok hídja”

1883-ban velencei mintára, koraeklektikus stílusban épült abból az alkalomból, hogy Ferenc József osztrák császár és magyar király Szegedre látogatott megtekinteni az árvíz után újjáépített várost, és megnyitni az új színházat. Az uralkodó a Bérpalotában szállt meg, s így közvetlenül eljuthatott a városházára.
Neve sok legendára alapozódik, így megjelenik többek között az a mondás is, mely szerint az uralkodó „sóhajára” építették. A császárnak és kíséretének a szállásról akkoriban – „Víz után” – a sáros és iszapos Piacz-téren kellett volna átkelnie a Városházára. Ezt elkerülendő, és a fényes vendég igényeit kielégítendő készült el a híd.
De közszájon forgott az is, hogy az elítélt rabokat ezen a hídon keresztül kísérték át az ítélőszék elé, akik a várható penzum miatt sóhajtozva, láncaikat csörgetve keltek át rajta. A híd nevét a helyi hagyomány az adózáshoz is köti, mely szerint a hídon áthaladó polgárok sóhajtozva keresték fel az egykori adóhivatalt.

Forrás:

Reizner János: Szeged története 

Blazovich László: Szeged rövid története

Ferenc József Szegeden (Vágó Pál festménye)
A gigafelbontás megtekintéséhez kattintson a képre

Pákh Imre, a műgyűjtő és az ember

Pákh Imre a kárpátaljai Munkácson született, Magyarországon keresztül vezetett az útja az Egyesült Államokba, ahol magas üzleti- és diplomáciai körökben dolgozott.

Életútja nemcsak egy interjút, de talán egy egész kötetet is meg tudna tölteni. Bár 1974-ben az akkori pártállami vezetés belügyesei – saját megfogalmazása szerint – „kirúgták” az országból és hosszú évek óta távol él, mégis magyarnak vallja magát, alapítványai segítségével támogatja a kárpátaljai magyarságot, és a hazai kulturális életet.


– Tartalmas életútja mindig egy nagyon fontos gondolat mentén haladt.

– A sors nemcsak engem, hanem egész családomat, szüleimet vert. Apám megjárta a Gulágot, anyám is nehéz életet élt az akkori Szovjetunióban. Ma már bárki előtt ismert tény, hogy milyen nehéz volt a 40-es, 50-es években magyarként élni Munkácson. Életem legnagyobb tanulságát a szüleimtől tanultam: bármi történik veled, bármilyen borzasztóan is néz ki a sorsod, az Úristen tudja, hogy mit csinál, és oda vezet, ahová predesztinálva vagy. Hiába gondoljuk azt, hogy mi csináljuk, mi tevékenykedünk, mégis mindez fenti vezérléssel történik. Én mindig hittem és bíztam abban, hogy bármi történik, a másik oldalon biztosan jobb lesz.
Amikor nekem 48 óra alatt el kellett hagynom Magyarországot, azt életem legtragikusabb napjának tartottam. Mai szemmel azt mondom, talán meg kellene köszönni ezt azoknak a belügyeseknek, akik kirúgtak engem az országból, mert ha itt maradok, nem biztos, hogy Munkácsy-gyűjtő lett volna belőlem. Úgyhogy hiszek a sorsban.

– Sikeres üzletemberként sokszor megfogalmazta már, hogy nem lehet mindig csak az üzletnek élni.

– Az biztos, hogy a pénz önmagában nem boldogít. Ezt tudjuk jól, hiszen nálam sokkal gazdagabb emberek sem boldogak igazából. A pénz csak akkor boldogít, ha jól tudjuk felhasználni. Ha az ember nemcsak a saját szűk körére, a saját szűk családjára költi a pénzét, ha van lehetősége és tud segíteni, akkor segítsen. Az boldogítani fogja. Ezt is a szüleimtől tanultam meg, akik húsz éven keresztül egészen halálukig egy alapítványt kezeltek Munkácson, ahol betegeknek, szegényeknek nyújtottak támaszt és segítséget. Ez az alapítvány, mely apám nevét viseli, most is működik és nyolcvan embernek adunk havi apanázst. Segítjük a magyar szervezeteket, foci-akadémiát alapítottunk, magyar kulturális klubot tartunk fenn. Ez az életünk.

– Bár 2000-ben eladta partnerének részesedését a cégében, mégsem szakadt el teljesen az üzleti világtól, sőt élénken érdeklődik a biotechnológia, és ezen belül az őssejt-kutatások iránt.

– Az őssejt-kutatás az orvostudomány jövője. Amikor egy Nobel-díjas biológus professzort a Stanfordi Egyetemen megkérdeztem erről, azt mondta, hogy a 21. század első felében jobban fogja befolyásolni az életünket, mint a számítógépek a 20. században tették. Azt gondoltam, ha egy ilyen okos embernek ez a véleménye, akkor nekem ebbe be kell szállnom. Később pedig már saját családomon tapasztaltuk azt a hihetetlen gyógyító erőt, amit ez a terápia nyújtani tud, hiszen apám azért élt 104 évig, mert egy súlyos betegsége során őssejttel kezeltettük.

– Az üzleti élet, az őssejt-kutatások után kanyarodjunk vissza szenvedélyéhez, Munkácsyhoz. Az első képet örökölte, de hogyan jött a többi, hogyan lett ebből gyűjtemény?

– Én mindig elmondom, hogy akkoriban nem voltam profi gyűjtő, ami persze rányomta a bélyegét a gyűjteményemre is: nagyon sok olyan képet nem vettem meg, ami nekem személy szerint nem tetszett. Ami viszont megtetszett, azt azonnal megvettem, és ez egy ideig jól is működött. Egy profi gyűjtő viszont nem ezt nézi, hanem azt, hogy mi illik be a gyűjteménybe és kikéri mások, a hozzáértők véleményét. Most már én sem vásárolok a szakma véleménye nélkül képet.
Eleinte azért vásároltam képeket, hogy csak én nézem őket, de ez ma már nem így van, hiszen a képeim nagyobb részt már nem otthon vannak, hanem múzeumokban mutatjuk be őket és nem valószínű, hogy egyhamar hazakerülnek. Ezért át kellett gondolni a gyűjtési koncepciómat és most már szakszerűbben állok hozzá.

– Tagja az 1920-ban, Horthy Miklós által alapított Vitézi Rendnek is.

Nagy tisztelettel vagyok a kormányzó úr által felállított Vitézi Rend tagja. Apám volt az érdem szerzője, a Rongyos Gárdában tevékenykedett kárpátalján a 30-as években. Ekkor a visszacsatolás előtt és után a csehek még ott garázdálkodtak és ebben az interregnum időszakban működött ez a csapat, védte a lakosságot, segítette a menekülőket. Én apám érdemei után, várományosként lettem vitéz. Aktívan részt veszek a rend életében, Amerikában központi törzskapitány vagyok. Most szeptember 16-án épp vitézavatás lesz nálunk. Rendkívül összetartó a csapatunk, ami 180-200 emberből áll.
Nagyon sokáig a Vitézi Rend Magyarországon be volt tiltva, így büszkén mondhatom, hogy olyan idős embereket ismerek még, akik nemcsak a Rendet, hanem a rendi hagyományokat is táplálták és életben tartották külföldön. A Vitézi Rend a 90-es évek elején visszajöhetett Magyarországra, mint társadalmi szervezet, és azóta nagyon aktívan, több ezer taggal működik. Amikor mi Amerikában két embert avatunk, itthon kétszázat avatnak.
A Rend nálunk belekapcsolódott mindenféle társadalmi munkába. Van egy különleges századunk, ami sok eseményen részt vesz. Itt nemcsak hagyományőrzésről beszélek, hanem például árvízvédelemben is segédkezünk. Ezen túlmenően neveljük a fiatalokat, a vitézi hagyományokat pedig tiszteljük.

Pákh Imre életútja

• 1950-ben született Munkácson a volt Szovjetunióban
• 1972-ben kezdte meg egyetemi tanulmányait arab szakon Szentpéterváron (akkor Leningrád)
• 1973-ban ismerkedett meg az egyetemen első – amerikai származású – feleségével, rövidesen Magyarországra költözött
• 1974-ben kivándorolt az Egyesült Államokba
• 1979-ben szerzett a New York Egyetemen közgazdász diplomát
• 1980-tól előbb egy áruházlánc ügyintézői és beszerzői feladatait látta el, majd átkerült egy nyersanyagok kereskedelmével foglalkozó céghez. Nem sokkal később egy partnerrel saját vállalatot alapított, amely elsősorban Közép- és Kelet-Európában vásárolt nyersanyagokat – főleg fémeket – és műtrágyát
• 1994-ben ismerte meg második feleségét, akit 1996-ban vett el feleségül, és akitől két gyermeke – Natália Erzsébet és Sándor – született
• A ’90-es évek közepétől gyűjti Munkácsy Mihály alkotásait
• 2000-ben eladta partnerének részesedését a cégében, azóta a családjának és befektetéseinek él
• 2006-ban Magyarországon Parlamenti Aranyéremmel tüntették ki
• 2006-ban a Magyar Köztársaság Érdemrendjének tisztikeresztjével tüntették ki
• 2008-ban Ukrajnában az Ukrán Nagykereszttel tüntették ki a „művészeti értékeink széleskörű megismertetéséért, a kultúra önzetlen támogatásáért”
• 2009-ben Munkács díszpolgárává avatták
• 2010-ben létrehozta a Munkácsy Mihály Alapítványt
• Tagja a Szent István lovagi rendnek és a Vitézi Rendnek

A Munkácsy Mihály Alapítvány

Munkácsy Mihály (1844–1900) festményeinek számát a szakértők 650-re becsülik, ám ma ezeknek csupán a felét ismerjük. Pákh Imre azzal a céllal hozta létre a Munkácsy Mihály Alapítványt, melynek alapító elnöke, hogy az utókornak legyen lehetősége felkutatni, megismerni és méltó módon kezelni a legnagyobb magyar festő hagyatékát. Az ismert Munkácsy-alkotások egy része a világ különböző múzeumainak tulajdonában van, de a többség magánemberek gyűjteményeit ékesíti. Ma Pákh Imre rendelkezik a legnagyobb magángyűjteménnyel, 43 festmény van a birtokában. A Pákh-gyűjtemény több darabja is tárlatokon tekinthető meg Magyarország különböző városaiban.
Az alapítvány tervei között szerepel a Munkácsy kulturális központ létrehozása, Munkácsy hagyatékának, többek között az 1000 levélből álló magánlevelezésének feldolgozása, Munkácsy-monográfia kiadása, lappangó képek felkutatása és bemutatása, kiállítások szervezése Magyarországon és külföldön, határon túli partnerszervezetek felkutatása, valamint fiatal kortárs művészek támogatása.

Illés Tibor

Munkácsy Mihály: Golgota – 660 megapixeles felbontásban

Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiájának talán legmegragadóbb darabja a Golgota, mely Krisztus kereszthalála előtti perceket rögzíti. A művész a Máté evangéliumának 27. fejezetében leírtak alapján dolgozott, a bekövetkező dráma és annak a jelenlévőkre tett hatása szolgált megfestendő témaként. A Szeged Panoráma most elkészítette a festmény 660 megapixeles fotóját, melyen a mű legapróbb részletei is megtekinthetők.

Golgota
Készítés időpontja: 1884
Technika: olaj-vászon
Méret (magasság x szélesség): 460×712 cm
Jelenlegi helye, település: Déri Múzeum, Debrecen
Tulajdonos: Munkácsy Alapítvány, Budapest (Pákh Imre)

Munkácsy a kép megfestése előtt számos e témában készült olajfestményt, illetve grafikai vázlatot tekintett meg. Különösen nagy hatást gyakorolt rá Jacopo Tintoretto Scuola di San Rocco-ban található, Jézus életét feldolgozó sorozatának Golgotája. A 17. században élt elődjéhez hasonlóan Munkácsy is a keresztre feszítés eseményét követő tömeget, illetve az őket körülvevő táj hangulatfestő hatásának jellegét hangsúlyozta az alkotásában. Elsőként az előzőekhez kapcsolódóan, a tömeg egyes alakjairól készített tanulmányokat, majd ezután az égi jelenet megfestése foglalkoztatta és csak néhány hónappal később, 1883-ban fogott a Kálvária jelenetéhez. A tanulmányok megfestésének sorrendje is azt bizonyítja, hogy mennyire foglalkoztatta a keresztre feszítés eseményén megjelentek arcán visszatükröződő érzelem képi ábrázolása. A realitásra való törekvésének egyik bizonyítéka az a fotó, amelyen a festő saját magát kötéllel rögzíttette a keresztre, hogy a test izmainak mozgását a leghitelesebben tudja visszaadni.

Golgota a közönség előtt

A Golgota 16 olajvázlat után alig több mint két év alatt készült el. Sedelmeyer Párizsban, saját palotája dísztermében mutatta be a Golgotát, és az erre az alkalomra visszaszállított Krisztus Pilátus előtt című festményt. A párizsi siker után a Golgotát 1884–1887 között ugyanazokon a helyeken mutatta be, ahol már az előző festmény iránt is nagy érdeklődés mutatkozott. A két mű a Jenkinstownban lévő, Lindenhurst nevű Wanamaker palotában találkozott újból. 1907 februárjában ezt az alkotást is hóra dobva mentették meg az alkalmazottak. 1911-ben már restaurálva került elhelyezésre a Philadelphiában lévő Wanamaker üzletházban. Az örökösök ezt a művet, több más birtokukban lévő alkotáshoz hasonlóan, a Sotheby’s aukcióján értékesítették. A vásárló Julian Beck volt, aki 2004-ben Pákh Imre magángyűjtőnek adta el.

A festmény 660 megapixeles felbontásban
kattintson a képre