Döngölt Disznók zúztak a SZINen – a szegedi Rammschwein

Rammschwein
Mészáros Géza - ének és sok minden más (elöl)
hátul balról jobbra
Nyers Dániel - gitár / Révész Zsolt - basszus
Kiss Zalán - dob / Lantos Lajos - gitár

A SZINen Ákos gigaprodukciója és a Kiscsillag Tisza Színpados koncertjének  ölelésében, a Medencében lépett fel a szegedi Rammschwein, a hard rockot és az ipari metált elektronikus zenével ötvöző Rammstein Cover Band. A koncert előtti percekben beszélgettünk az együttes énekesével, Mészáros Gézával és basszusgitárosával, Révész Zsolttal.
A Döngölt Disznók
koncertképeit itt tekinthetik meg.

ITB: Mennyire kell magatokat „felhúzni” egy-egy koncert előtt?
Mészáros Géza: Gyakorlatilag mindig fent van az adrenalin a koncertek előtt. Ez a fesztivál-feeleing olyan, ami mindig teli van rohanással: gyertek, pontosan érkezzetek, haladjatok. 

Mióta működtök így együtt?
Ebben a felállásban fél éve zenélünk, de ez a zenekar már hat éve él. A mostani fiúk viszont nagyon jók, néha jobb az egész, mint az eredeti.

Miért a Rammstein zenekart választottátok ki magatoknak alapként? Hogyan fogadja a közönség ezt a kicsit rideg, pattogós német nyelvet?
Én világ életemben dobos voltam, de többen mondták, hogy külsőre és hangban is nagy a hasonlóság az ő énekesükkel, ezért gondoltam azt, hogy próbáljuk meg. A közönség megvette, hiszen aki szereti a Rammsteint, az már szinte megszokta, hogy nem magyarul szólnak a dalok. De majd meglátod, teli lesz a medence.

Elég feszes, katonás, nagyon tagolt stílusról beszélhetünk. Hogyan látjátok, melyik az a korosztály, amelyik érdeklődik irántatok?
Gyakorlatilag ez kortalan, bár elég rétegzene, bárki eljöhet. Ez a katonás stílus természetes, hiszen németekről beszélünk. Itt nem egy lekerekített dallamvilágról van szó, hanem tulajdonképpen egy kocka az, amiből felépül egy-egy szám.

Az előkészületek során láttunk itt hajfestést, átöltözéseket, különböző kiegészítőket. Mennyire van szabad keze a tagoknak ebben?
Én nem szoktam beleszólni, maximum csak annyit, hogy ne jöjjenek fehér cuccban. Az öltözet hozzátartozik a zenéhez. Persze civilben mindenki éli a normál életét, de a színpad, a buli világa már más. Az egyértelmű, hogy valahogy meg kell jelenni, mégsem mehetünk fel a színpadra farmerban.

Mi az idei programotok?
Van kilátásban jópár buli, de én már a jövő héten Németországba megyek dolgozni. Ezért csak kéthetente tudunk próbálni, de a zenekart nem hagyom belemenni a málnába. Ráadásul már saját számokban gondolkodunk.

Mibe kerül egy ilyen zenekar?
Ez olyan, mint amikor elkezdesz horgászni és először csak kis sneci-botot veszel. Amikor már viszont nagy halakat akarsz fogni, akkor persze többet kel beruházni. De a bakancsom az már nem volt olcsó…

Mennyire segít benneteket az, hogy Szegeden játszotok?
Mivel mi is szegediek vagyunk, sokan eljönnek más bulikra is. Rengetegen megismertek már bennünket az elmúlt hat évben. Most úgy tűnik, a SZIN-en is többen vannak, mint tavaly, ezért biztosan sokan lesznek azok, akik a Rammschweint akarják majd hallgatni.



ITB: Újságíró kollégaként más oldaladról ismerünk. Hogyan keveredtél a rock közelébe?
Révész Zsolt: Én hamarabb zenéltem, mint tévéztem. A nyolcvanas években egy kézilabdaedzés után a Rock Klub mellett mentem el, ahol a kiszűrődő zene azonnal megfertőzött. Édesapám ráadásul nagyon jó zongorista volt és sokat tanítgatott engem is. Belekeveredtem mindenféle formációkba, először folk, jazz, azután egy kis rockzene a Nemtelen Erotikával, majd megint a folk jött. Így volt már némi tapasztalatom. Amikor Géza felhívott, hogy újraéleszti a Rammschweint, azonnal igent mondtam neki, mert az eredeti német banda régóta nagy kedvencem.

Ez a közös hajfestés, ez a feeling honnan ered?
Nyilván pirotechnikában és látványban nem tudjuk visszaadni a Rammsteint, még zeneileg is csak megpróbáljuk őket adni. Ráadásul szeretünk egy kicsit polgárpukkasztó, különleges módon fellépni. Egyébként az öltözet, a kellékek mindig az ipari rockra utalnak, próbálunk egy kicsit gépiesen, robotosan kinézni.

Mennyire tudtok figyelni a közönségre, a reakciókra?
Ha csak arra figyelnék, amit csinálnom kell, csak a zene felé fordulnék, az már régen rossz lenne. Ez azt jelentené, hogy bizonytalan vagy abban, amit így vagy úgy, de megtanultál. Ezért azzal már nem kell foglalkozni, amit játszol, mert tudnod kell az utolsó akkordig, hiszen ezt már a próbákon elsajátítottad. A zenekar a színpadon már együtt van, így innentől kezdve már csak egy dolgunk van: olyan kontaktot kell teremtsünk a közönséggel, hogy ugyanolyan jól érezzék magukat, mint amilyen szeretettel mi adjuk nekik a zenénket.
Általában ki szoktunk nézni magunknak egy-egy pontot a nézőtérről, és ha ott vannak olyan szemek, amik csillognak-villognak, örülnek, hogy itt lehetnek, akkor még jobban ráerősítünk és nekik próbálunk még többet nyújtani. A többiek pedig mindig jönnek utánuk.

Neked könnyű a dolgod, hiszen csak a basszusgitárt kell vinned. Hogyan megy a pakolás buli előtt és utána?
Mi közösen pakolunk mindent, nincs olyan, hogy nekem csak egy hangszerem van. Ugyanúgy megemelem én is a hangfalat, viszem az állványokat, segítek a dobosnak feltenni a cuccot, segítek a beállításban. Nálunk nem úgy működik, mint a szimfonikus zenekarban a pikulásoknál, akik odamennek a koncertre, kinyitnak egy kis dobozkát és nem segítenek a nagybőgősnek, aki szerencsétlen egyedül cibálja a hangszerét.

Mennyire problémás egy-egy ilyen egymás utáni koncerten a beállás, hiszen itt nem sok idő van két buli között?
Ezt azt hiszem már megszoktuk. Egy fesztiválra eleve úgy készülünk fel, hogy az első két-három szám nem úgy fog majd megszólalni, mint egy önálló koncerten. Ezt mindig be kell vállalni. Ezért olyan számokat választunk ki a program legelejére, amivel segítünk a hangmérnöknek. Ennyi idő alatt össze tudja tologatni a zenét úgy, hogy utána jól szóljon. Azt a kis időt pedig, amíg a másik zenekar lejön, azt nagyon tartalmasan próbáljuk meg kitölteni, sőt segítünk nekik is a lepakolásban. Ez ne úgy képzeld el, hogy megfogjuk a cuccukat és letépjük a színpadról. A zenésztársadalom ezen a szinten nagyon összetartó, segítjük egymást mindenben.

Egy-egy ilyen koncert előtt eléggé fel vagytok húzva. Mikor történik meg a leeresztés fejben, lélekben?
A buli után másfél-két óra múlva. Ekkor engedjük azt is, hogy a kritikák megérintsenek. A koncert után nem szeretünk hallani dolgokat, hogy milyen volt, jó volt, ez vagy az nem jött össze. Az utolsó szám után mindenki elmegy a kedveséhez, utána meghallgatjuk a kritikákat, iszunk pár sört.

Rammschwein by Szeged – A Próba

„Aki szép, az reggel is szép...” – az ébredő SZIN

Talán nincs is remekebb dolog a világon annál, mint egy reggel a SZINen. Lesütött szemek, sátorgyűrte hajkoronák, törölközők, toitoi-kutatás, majd a lassan felcsillanó napfényben a fokozatos átalakulás: „Az légy, aki vagy...”

Aki jó helyet szeretne magának fogni a tusolóban, netán nyugodtan szeretne elmélkedni valamelyik még tiszta toitoi-ban, annak bizony nem árt jókorán a reggeli szertartást elkezdeni. Persze ez egy darabig árulkodó nyomokat hagy az arcokon, a „fesztiváljárás” zombiszerű mozdulatain.
Gondosan egymás elé tett lábak, az út legapróbb egyenetlenségeit is felfedezni akaró tekintetek és az egyértelmű cél: a vizesblokk. Visszafelé már kisimultabbak a vonások, biztosabbak a léptek: következhet a reggeli. „Aki szép, az reggel is szép...” – a paparazzi pedig kényelmes kempingszékéből, pálinkázva szemléli fotómasinájával a SZIN-népét.

Újra szólt a SZINmnusz – Magna Cum Laude

Szeged már-már helyi bandájának számító Magna Cum Laude újra hozta a SZINen a megszokott formáját. Mező Misiék értő módon fogták meg a nagyszámú közönséget, az pedig egyként énekelte végig az összes slágert. A szubjektivobjektiv bloggal közös interjúnkra a koncert végén kaptunk lehetőséget.

Illés Réka: Mondhatni, hogy a szegedi közönség már hazavár benneteket. Mennyire szerettek itt zenélni?

Mező Misi: Hihetetlen mód szeretünk itt játszani. Nem szabad elfelejteni, hogy nekünk van egy „SZINmnuszunk”, amit erre a fesztiválra írtunk. Ezt egyébként nagyon imádják az emberek, elég nagy sláger lett, hál’ Istennek. Tudod, amikor nem kell izgulnod amiatt, hogy hova jössz: ha ismeretlen helyen zenélsz, mindig van egyfajta félsz az emberben, hogy mennyire ismerik a dalainkat és mennyire szeretik a zenekart. Ha Szegeden játszunk, és most legyen szó a SZIN-ről vagy akár az IH-ról, akkor van egyfajta garancia, hogy biztosan összeverődik egy nagyon jó közönség, akik tudják értékelni amit csinálunk.
Szabó Tibi: Egyértelmű, hogy imádjuk Szegedet! Valahogy évekkel ezelőtt kialakult ez. Minden várossal úgy szokott lenni, hogy elkezdünk vele megismerkedni, kialakítani a területet. Szeged esetében egyszer csak azt vettük észre, hogy úristen, már kéthavonta játszunk itt! Először azt hittük, hogy ez egy kicsit sok, de végül ez a dolog így kialakult. Egyfajta „szín” fesztivál ez a SZIN: még lélegzik, még van benne valami emberi.

I.R.: A dalaitok pozitív energiát árasztanak, és a zenétekkel boldogságot adtok át a közönségeteknek. Ti honnan veszitek az energiát?
Sz.T.: Hát például a közönségtől. Egymástól ellopkodjuk.
M.M.: Igen, igen! Én egyébként azt szoktam mondani – hogy élhessek egy nagyképű kis mondókával, akkor ez az ars poeticám – „A zenélés nem más mint érzések és energiák ide-oda passzolgatása a közönség és a zenész között.” Én hiszem az, hogy ez így van. Ha valaki jó koncertet csinál, az nem 100%-ig a zenekar érdeme. Nagyon fontos szerepe van ebben az egészben a közönségnek. Ha a közönség nem jó, akkor mindig egy kicsit silány lesz a koncert is.

Sz.T.: Igen, előfordul. Volt már olyan koncertünk, hogy iszonyatosan sokan voltak, de kissé megrekedtek a nézők szintjén. Lehet, hogy éppen pont úgy verődött össze háromezer ember, hogy életükben először hallottak bennünket zenélni. Ilyenkor nincs aktivitás a közönség részéről, és sajnos a zenekaron is lehet érezni, hogy csak úgy magának játszik. De mi azért megpróbáljuk mindig bevonni a közönséget is.

I.R.: A szegedi közönség most milyen volt?
M.M.: Hibátlan! Magáért beszél az, mikor az ember azt kéri a közönségétől, hogy egy kicsit mutassa a zenekar irányába az, hogy élvezi. És azt látni, hogy x ezer ember a keze a magasban van és éneklik a dalainkat, hát hihetetlen érzés. Ha egy kicsit vulgáris szeretnék lenni, akkor azt mondhatni, hogy ez felér egy orgazmussal.

A koncert 72 megapixeles képen
katt a képre

I.R.: A Köszönet című dalotokat hallgatva felmerült bennem, hogy egy szerelmes párról szól vagy inkább egy társaságról szól?
M.M.: Profi vagy!
Sz.T.: Amikor ez a dal íródott, akkor istenigazából még a refrén meg a tartalma nem fedte a valóságot. Aztán én mindenféleképpen addig csűrtem-csavartam azt a szöveget, hogy a társaságról szóljon. A párkapcsolati rész is hozzátartozik, valakinek ezt jelenti. Alapvetően inkább szeretnénk ezt a dalt annak betudni, hogy rólunk szól, a társaságról.
M.M.: Ez egyébként ahány ember annyi értelmezést nyer, de te jól láttad ezt. A dalt lehet egy párra ráhúzni, vagy az élet más területeire, akár egy zenekarra vagy egy közönségre. Teljesen mindegy, hogy ki mit képzel bele ebbe az egészbe. A lényeg az üzenete: ebben a felgyorsult világban az ember nem igazán szokott odafigyelni a másikra, olyan dolgokra, amik igazán fontosak és meghatározóak egy ember életében.

Illés Tibor: Misi, jó ez az új szakáll-stílus, kicsit talán Tom „Számkivetett” Hanks-esre sikeredett.
M.M.: Nagyon jó! Nekem mindig is volt szakállam, és szakállunk is. Szakmán belül mindig úgy hívtak minket, hogy a Szakállas Beatles. Egyébként úgy döntöttem, hogy most növesztem. Van és kész. Lehet, hogy két hét múlva nem lesz. Nem ez a lényeg, hogy ki hogy néz ki, hanem, hogy mit szeretnénk üzenni a világnak.

I.T.: Ez volt a vidámság, de most egy viszonylag komolyabb kérdés: mennyiben érint benneteket a lemezpiac válsága?
M.M.: Van akit érint, van akit nem. Bennünket nem érint. Ha azt nézzük, hogy régen 400 ezer eladott lemez jelentette az aranylemezt, és most ötezer vagy ennek a fel, az egy hatalmas kudarc, de mi nem annak éljük. Mondjuk azt, hogy mostoha lemezeladási statisztikákban is tudjuk hozni azt a dolgot, amit elvárható egy népszerű zenekartól.

Sz.T.: Ez is attól függ, hogy kire nézve: a zenekarra vagy a lemezgyárra? Mert az utóbbinak tuti rossz, de egy zenekarnak majdnem teljesen mindegy.
M.M.: Nézd, az, hogy egy zenekarnak arany vagy platinalemezei vannak, mint például nekünk, az azt jelenti, hogy szerencsések vagyunk. Az nem egy újkeletű dolog, hogy egy zenekar felrakja a honlapjára a komplett lemezanyagát, hogy ingyen letölthetik. Nálunk még nem jött el ez az idő. Mondhatnánk azt, hogy nem érdekel, hogy az emberek a fizikai valójában meg tudják fogni, meg tudják vásárolni a lemezt, hanem inkább felrakjuk az oldalunkra, és inkább az legyen a fontos, hogy hányan jönnek el a koncertjeinkre és nézik meg a videóinkat.
Sz.T.: Nem szeretnénk azért, hogy ez a dolog eljusson idáig. Ez olyan, mint egy könyv, amit az ember a kezébe vesz: meg lehet fogni, látni lehet a szépségét. Nem szeretnénk, ha ez a dolog elveszne.

szubjektivobjektiv: Illés Réka