Az 1970-es szegedi árvíz filmen

1970-ben szinte valamennyi Tisza-völgyi folyó rekordot javított, árvízszintjük meghaladta az 1932. évit. A Tisza szegedi szűkületében kialakult árhullám az 1932-ben bekövetkezett 923 cm-es vízállás maximumot 1970. június 2-án 37 cm-rel (960 cm) haladta meg. Az előrejelzések alapján 1000 cm-es vízállás kivédésére kellett felkészülni szeles, viharos idő kialakulására is számítva 1050 cm magasságú nyúlgát kiépítésére látszott szükségesnek.

A közel 5 km hosszú szakasz három részből állt: a partfal, valamint az ettől le- és felfelé húzódó töltésrész, melynek a legkritikusabb szakaszának a mellvédfalas részt tekintették. A korábbi árvízi tapasztalatokat figyelembe véve számolni kellett azzal, hogy a várható 1000 cm-es vízálláshoz tartozó hullámok esetleg átcsaphatnak a partfalon. A mellvédfal ki- és beborulási veszélye is fennállt, és a szerkezeti meghibásodások miatt szivárgás, átfolyás alakulhatott ki. A Tisza gyors apadását követően a partfal egyes szakaszai elcsúszásától, lesüllyedésétől is tartani kellett.
Az első intézkedésként a mellvédfal vonalában a lejárónyílásokat lefalazták. Ezzel párhuzamosan a partfal repedéseit és a mögötte levő járdaszegély nyílásait cementhabarccsal kitöltötték, elvégezték a mellvédfal homokzsákos megtámasztását is.

Filmösszeállítás az 1970-es árvízről

Vágás István mérnök, a műszaki tudomány doktora
Emlékkötet az 1970. évi
Maros és Alsó-Tisza vidéki árvízről

Város a homokon

„Az okos ember – ezt a Bibliából is tudhatjuk – sziklára építi házát: „Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél és nekizúdult a háznak, de nem dőlt össze, mert szikla volt az alapja”. De, lehet-e okos annak a tájnak embere, ahol nincs szikla, hegy sincsen, csak mély laposokon lehet építkezni, s vizet-szelet álló építőanyag sem található? Lehetett –e ott másra, mint homokra építeni, ahol, ha jött az ár és a szél, s nekizúdult a háznak: „az összedőlt és romhalmazzá vált”?
Szeged városát és Alföldünk városait-falvait nem lehetett sziklára építeni, s mély fekvésén, házainak vízre érzékeny építőanyagain, évszázadokon át nem tudhattak változtatni … A katasztrófának a Tisza mellett korán be kellett következnie. Ez, mint tudjuk, Szeged pusztulását eredményezte 1879-ben.

Pusztulás és feltámadás

A történelem emlékeiből látható, hogyan temetkezett egykor hullámsírba Szeged, hazánk akkor második legnagyobb városa. De azt is látjuk, mikén támadt fel, és vált sokkal szebbé, mint addig. A pusztulás és az eredményes újjáépítés, az annak nyomán kibontakozó, máig ható fejlődés sohasem feledtetheti, hogy az árvizek megemelkedett mai szintje alatt akár 3-4 méterrel is fekvő városnak lakosai által talán a 131 év után már alig érzékelt veszélyeztetettsége csak akkor hárítható el, ha árvízvédelmünket magas színvonalon tartjuk, és ha a védelmi építmények, berendezések fenntartásáról is folyamatosan gondoskodunk. Az árvizektől, magas tiszai vízállásoktól átmenetileg mentes, a szakemberek által s „béke” –időszakoknak nevezett évek olykor feleslegesnek ítélt anyagi ráfordításai azon az egy éjszakán térülhetnek meg akár többszörösen is, amelyen a magasra áradt vízállás fenyegetéseit sikerült kivédeni.

Második katasztrófa?

Az 1970. évben először az áprilisi, majd a legkomolyabban a májusi és az azzal összefüggő júniusi, teljes Tisza-völgyre kiterjedő árhullámok idézték fel először komolyabban annak veszélyét, hogy Szeged városát esetleg második elöntési katasztrófa is érheti.

A tápéi „Télikikötő” a ’70-es árvíz idején
A medence közepén a Szőke Tisza I. hajó áll

1970 tavaszán négy kisebb árhullámot követően az áprilisi árhullám 1941 óta a legmagasabbnak bizonyult a Tiszán. Az áprilisi és májusi kiterjedt erdélyi és kárpátaljai esőzések a Körösök völgye kivételével a Tisza teljes vízgyűjtő-területét az addigiakat felülmúló árhullámok kialakulásának helyzetébe hozták.
Május 17-én, vasárnap délután a Maros gyulafehérvári váratlan betörése hírére Dégen Imre államtitkár, árvízvédelmi kormánybiztos telefonon személyesen rendelte el a legmagasabb fokozatú árvízvédelmi készültséget. Ugyanakkor megkezdődött a védelmi felvonulás a Maros magyar szakaszára, de még aznap rémhírek is kezdtek Makón elterjedni a romániai hírközlés elmaradása miatt. A kormánybiztos kedden, 19-én délután gépkocsin bejárta a Maros hazai töltéseit, tárgyalt Makó város vezetőivel, majd 22 óra tájban megérkezett a szegedi vízügyi igazgatóságra. Forgó László igazgató, védelemvezetővel és a védelmi törzzsel folytatott megbeszélése során még az éjszaka a következő két kérdést tette fel nekem:
Milyen magasságú tetőző vízállás várható a Maroson Makónál? Mit jelent ez a magasság Makó terepszintjéhez képest?

„Akkor Makót kiürítjük!”

Az első kérdésre a válaszom: 630 cm várható, ez 50 cm-rel több, mint az eddig előfordult legmagasabb makói vízállás. (A tényleges érték 624 cm lett, tehát az előrejelzés jó volt.)
A második kérdésre: A várható tetőzés Makó legalacsonyabb terepszintjét 6 m-rel, a legmagasabbat 2 m-rel, az átlagosat 3-3,5 m-re fogja meghaladni.
Dégen Imre válasza annyi volt: „Akkor Makót kiürítjük!” … A makói – árvízvédekezésre igénybe nem vehető – lakosság (idősek, gyermekek, nők, stb.) elszállítása még a szerdai, 20-i napon megkezdődött, s a következő napon folytatódott. Körülbelül 20 ezer embert szállítottak el, főként Hódmezővásárhelyre és Szentesre.
A Maros első árhulláma ugyan a Tiszába szakadt, de május végén kialakult a második, és ez már „oldalba kapta” a Tisza fő árhullámát éppen Szegednél. Szegeden kialakult a 961 cm-es, 2006-ig a legmagasabb vízállás. Ha kivetítenénk ezt a magasságot, ez a Széchenyi téren, Vásárhelyi Pál szobránál több mint másfél méter volna a tér szintje felett.

„Második szegedi árvízkatasztrófa pedig nem lesz!”

Mi lehetett ebben a helyzetben az árvíz-védelem feladata? A töltések oldalát tartósan borító víz átszivárgásának korlátozása, a magassági hiányok pótlása, a töltések védőképességének folyamatosa fenntartása, a keletkező meghibásodások állandó figyelése és kijavítása. Szeged belvárosának akkor még alacsony tégla-mellvédfala különös gondosságot kívánt. Minthogy a tetőző vízállás idején a fal maga is védővonallá vált, s az árvíz-védelem az esetleges 1000 cm-t is számításba vette, a téglafalat homokzsákokkal meg kellett támasztani.
„Második szegedi árvízkatasztrófa pedig nem lesz” – mondtuk ki néhányan, akik felelősséget éreztünk a városi és a városon kívüli töltés-rendszeren történő védekezés sikeréért.
1970. július 4-én 49 napi, éjszakákat és nappalokat egyaránt igénybe vevő védekezés hozta meg a sikert. Szeged is, az Alsó-Tisza vidék is megmenekült, s ez – amint az árvízi emlékmű egyik oszlopán is olvasható – „a szegediek, a vízügyi szolgálat és a katonák hősi helytállásának, összefogásának egyaránt köszönhető.”

Forrás: ATIVIZIG

Felavatták Szegeden a délvidéki Országzászlót

Az Országzászló tíz méter magas, süttői mészkőből készült alapja kévét idéz, amit szíjak szorítanak össze, ezeken körül a Hiszekegy sorai olvashatók. A kévét szabdaló fekete gránit fejszék a magyarság széttöredezettségét, az anyaországtól való elszakítottságát jelképezik. A szobor déli oldalán kereszt emlékeztet a keresztény gyökerekre. A hatméteres zászlórúd kettős keresztben végződik, melyre angyalos címeres zászlót húztak fel és félárbocra eresztették. Az alkotás Szeged városának megrendelésre készült, a Közgyűlés Keresztúri Farkas Csaba jobbikos önkormányzati képviselő indítványára Simor Márton tervének megvalósítását hagyta jóvá.

„Minden nemzetnek joga van a saját történelméhez és ez a zászló pontosan erről szól” – emelte ki avató beszédében Semjén Zsolt, miniszerelnök-helyettes. „Fontos hangsúlyozni, hogy ez az országzászló nem irányul senki ellen, hanem a magyar nemzet megmaradásának és a Kárpát-medence népeinek sorsközösségének az üzenetét hordozza. A megoldás Trianon katasztrófájára az állampolgárság megadása a határon túli magyarságnak, és az Európában bevált autonómia-formák biztosítása. Ezért ez az ünnepség nem a múltról szól, hanem a jövőről.”

A Kárpát-medencei népek egysége

„Nagyon sok küszködés után elérkeztünk oda, amiről ennek az egésznek az első pillanattól kezdve szólni kellett volna” – hangsúlyozta Keresztúri-Farkas Csaba, a Jobbik szegedi önkormányzati képviselője. „Felidéződik bennem az az első három csempe, ami ide volt tervezve, majd az a doboz, amiből egy fénycsóva ment volna az ég felé. De ez az emlékmű most egyértelműen kifejezi  a Kárpát-medencei népek egységét és azt, hogy mindannyian magyarok vagyunk.  Kifejezi mindazt, amit minden tiszta szívű és lelkű ember gondol a magyarságról és a magyarság tudatáról. Ez egy óriási dolog, amit sikerült megvalósítani itt Szegeden. Köszönöm mindenkinek, aki ebben segített,  és aki megszavazta ezt a kezdeményezést és köszönöm azoknak, akik elfogadták a mai eseményre szóló meghívásunkat.”

Két párt nem fogadta el a meghívást

„Felemelő érzés volt, hogy a történelem megismételte önmagát azzal, hogy az 1933-ban, ezen a helyen felállított Országzászló ma új alakban ismét megszületett” –  mondta el az avatás után a Szeged Panorámának Tóth Péter, a Jobbik szegedi szervezetének elnöke. „A másik üzenete, hogy szimbolikusan és kulturálisan nem mondunk le a trianoni határok mögé szorult magyar testvéreinkről. Mindenképpen szeretnénk, ha innen indulna a hagyományos Trianoni Gyásznapról szóló megemlékezésünk.
A koszorúzás előtt elhangzott, hogy minden politikai párt meghívást kapott az eseményre, ezt azonban ketten nem fogadták el. De őket nem is hiányolom, sőt remélem, a 2014-es választások után már a politikai életben sem fogok velük érdemben találkozni és eltűnnek majd a történelem szemétdombján. Azt gondolom, hogy egy ilyen nemzeti ügyben kikapcsolni a szavazógépet , az felér a haza elárulásával.
Itt Szegeden nem tartunk attól, hogy hasonló csúfság esik meg ezzel az emlékművel, mint ami Kenderesen a Horthy-szoborral történt.  De ha mégis, akkor nagyon remélem, hogy a hatóság emberei találják meg hamarabb az elkövetőket és nem a nemzeti radikális bajtársaink.”

A galériához kattintson a képre

A szegedi Országzászló története

Az eredeti országzászló 1933-ban

A szegedi Biopolisz Akcióterv egyik módosításaként – Keresztúri Farkas Csaba jobbikos önkormányzati képviselő kezdeményezésére – az Árpád téren visszaállítják az Országzászlót. De miről is van szó? Mit kell tudnunk az Országzászlóról?

2013. május 14-án 18 órakor avatják fel Szegeden, az Árpád téren az új Országzászló emlékművet. Simor Márton szobrászművész alkotásánál beszédet mond Szabó Pál Csaba történész, a Délvidék Ház igazgatója és Balczó Zoltán, az Országgyűlés alelnöke. Az avató beszédet Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese mondja el. Az Országzászlót Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök áldja meg Huzsvár László nagybecskereki megyéspüspökkel és Gyulay Endre nyugalmazott szeged-csanádi megyéspüspökkel együtt. Az eseményen fellép Kiss-Iván Ágnes népdalénekes és Vesztergám Miklós tárogatóművész.

Az Országzászló

A korábbi szegedi Országzászlót 1933. május 25-én avatták fel a szegedi Árpád téren. Talapzata terméskőből készült, bástyaszerű 3,65 m magas építmény volt, tetején 8,30 m zászlórúddal. Az országzászlók telepítése 1925-ben indult, az elszakított országrészek valamint az anyaország egységének visszaállítását, összetartozását demonstrálták velük. 1941-ig összesen 702 országzászlót állítottak föl. A zászlórúdon a nemzeti lobogó lengett, az alépítmény elöl mindig díszes kiképzésű volt. A szegedi Országzászló talapzatán a Délvidék megyecímerei – Arad, Csongrád, Bács, Csanád és Torontál – és középen a szegedi címer látszott. 1946-ban jelképeitől megfosztották, majd később lebontották.

Emlékművek a világháborúk korában

Kevés nemzet tapasztalt meg a 20. században annyi ideológiai és rendszerváltást, mint a magyar. Minden rezsim az ideológiájának megfelelő, és sokszor az előző rendszerekkel ellentétes módot keresett a kiemelkedő történelmi események megünneplésére. Érdekes és megdöbbentő nyomon követni nemcsak a nemzeti ünnepek, hanem az emlékművek sorsát is rendszerváltáskor, hiszen a hatalom megszerzésével együtt jár az emlékműrombolás, de legalábbis az eltávolítás.

A Horthy-éra megítélése napjainkban is különösen sok vitát kavar. A konzervatív korszak, amely 1919-ben jött létre a kommunista uralom összeroppantására, már 1920-ban, tíz évvel Németország előtt, a közvélemény által is erősített jobboldal meghozta az első zsidóellenes törvényt. Ha formailag az 1941-es szovjet bevonulásig nem is, de gyakorlatban a 30-as évektől a Horthy-kormány mind szorosabb gazdasági kapcsolatot alakított ki a tengelyhatalmakkal. Azonban az is tény, hogy a 30-as évek fellendülést hozott a gazdaságban, művelődésben, közoktatásban, egészségügyben és a polgári életben. Erre különösen ékes példa Szeged, ahol a Fogadalmi templom, a Dóm téri épületegyüttes és az egyetemi-klinikai tömb épületei megvalósultak, valamint az oktatás többszintű – népműveléstől az egyetemig – működése megindult. Ezt az örökséget tehát nem volt könnyű értékelni, egyszerűbb lett volna talán nem foglalkozni vele, ám ez lehetetlen volt a Horthy-korszak gondos emlékmű-állítási propagandamunkája miatt.

Emlékmű-eltávolítások: amerről a politikai szél fúj

Mindaz, ami az emlékművekkel történt Magyarországon, azok politikai jellegű lerombolásával, eltávolításával, régi európai hagyományban gyökerezik. Az elmúlt évtizedekben ez a folyamat a magyar történelem kulcseseményeit érintette, és nagy hatással volt a nemzeti emlékezet, a megemlékezések átalakulására, sőt ennek eredményeképpen változtak, vagy épp szűntek meg nemzeti ünnepek, tűntek el emlékművek a közterekről.
A korszak legelterjedtebb emlékműtípusai az országzászló és az első világháborús emlékművek lettek. Ezek az emlékművek gyülekező helyekké váltak a Horthy-korszak támogatói és a trianoni előtti határok visszaállítását követelők számára is. A legtöbb emlékművet a második világháború után eltávolították, vagy felszabadulási emlékművé alakították át. A megmaradt eredeti emlékművek igen rossz állapotban maradtak, és csupán néhányat restauráltak. Székesfehérváron, a Városháza épületében valamint Szegeden a Hősök kapuja alatt láthatók helyreállított freskók vészelték át ezt a korszakot. Mindkét Aba-Novák Vilmos alkotás a 30-as évekből származik, melyek Horthyt és a kormány irredenta törekvését üdvözölték. A második világháború után ezeket befalazták, mostani felújításuk azonban nem elsősorban a freskók témája miatt történik, hanem Aba-Novák művei iránti érdeklődésből fakadt. A korszak két legnagyobb szobra, jelenleg a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem területén és a Gellért-hegy tetején áll, viszont ezeket egyszerűen csak átalakították és átnevezték.

A háború „besegít”

Kétségtelen tény, hogy a háború is „besegített”, de a Horthy-korszak emlékműveinek eltávolítása állami akaratra történt. 1946-ban a 179.481/1946.sz. belügyminiszteri körrendelet intézkedik „…a királyt ábrázoló, vagy a volt királysági államformára utaló” művek eltávolításáról. Ezt 1948. január 3-án újabb BM-körrendelet követte (648.420/1948.III.1-2.) arról, hogy „…fontos állami és önkormányzati hatóságok épületeiben (…) még mindig találkozunk oly szobrokkal, arcképekkel, feliratokkal,.(..) amelyek a múlt rendszer rosszemlékű, népellenes beállítottságú és működésű vezetőit és köztisztviselőit örökítik meg, vagy a velünk most baráti együttműködésben álló szomszéd államokkal szemben uszítást tartalmaznak (…) Ezeknek a fenntartása nagymértékben ellenkezik népi demokratikus fejlődésünkkel és közfelfogásunkkal, s ugyanakkor akaratlan segítséget szolgáltat dolgozó országunk azon ellenségeinek, akik a földbirtokosok, nagytőkések, háborús gyújtogatók és népnyúzók múlt rendszerét szeretnék visszaállítani.”

Az emlékmű-eltávolítások indítékai ebből világosan kikövetkeztethetők, az is, hogy kiknek áll érdekében. A 86.843/1947 VKM sz. rendelet tételesen felsorolja, hogy milyen tematikájú képek, szemléltető eszközök távolítandók el az iskolákból. Nagyjából ezt a mintát alkalmazták az emlékművek esetében is:
„…eltávolítandók:
1. az irredenta célzatú képek és térképek
2. az ellenforradalmi vonatkozású képek
3. a múlt politikusainak, vezető tisztviselőinak képei, szobrai
4. a háborús uszító képek
5. a megszüntetett intézményekre (királyság, csendőrség stb.) emlékeztető képek
6. a Habsburg-magyar közösséget illusztráló képek
7. az ellenforradalom külpolitikáját népszerűsítő képek.”

Forrás:

Emlékezés, nemzeti identitás, politikai emlékművek rombolása

KENNETH E. FOOTE – TÓTH ATTILA – D. ÁRVAY ANETT

(Colorado University – Colorado, Szeged, Budapest)