2012. december 13., csütörtök

Köszönjük Bátyai Edina!

Zárt ülésen menesztette Bátyai Edinát, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatóját a Szegedi Közgyűlés jobb oldali többsége. A Szeged Panoráma szeretné megköszönni eddigi munkáját. 


Kulturális menedzser, a Szegedi Szabadtéri Játékok és Fesztivál Szervező Nonprofit Kft. (volt) ügyvezető igazgatója.



Diplomáját a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Karán szerezte 1989-ben, magyar-művelődésszervező szakon, majd a Szegedi Tudomány Egyetem Bölcsészettudományi Karának képzésén kulturális menedzseri végzettséget szerzett. 2012-ben az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Karán szerzett andragógia mesterdiplomát. Rendelkezik pszichológiai és grafológiai képesítéssel is.
Színházi pályafutását 1988-ban kezdte a Szegedi Szabadtéri Játékok Igazgatóságának szervezési osztályvezetőjeként, melyet 1992-ig töltött be. Ezt követően 1998-ig a Szegedi Nemzeti Színház, majd 2000-ig a Szegedi Nemzeti Színház és Szabadtéri Játékok szervezési osztályvezetője. 2001-2002-ig az intézményi struktúrából kilépve önálló művészeti ügynökséget hozott létre, miközben a Vidám Színpad igazgatói tanácsadójaként is tevékenykedik. 2003-tól ismét a Szegedi Nemzeti Színház és a Szabadtéri Játékok összevont intézményének igazgatóságán dolgozik, a Játékok ügyvezetőjeként.
2004. november 1-jétől a színházról leválasztott, így önálló szervezetté vált Szegedi Szabadtéri Játékok és Fesztivál Szervező Nonprofit Kft. igazgatója. Igazgatói munkásságának eredményeként újult meg és vált ismét az ország legfontosabb és leglátogatottabb szabadtéri színházává a Dóm téri fesztivál, mely hazánk legjelentősebb művészeivel dolgozik minden évben és kiemelkedő színházaival áll össze egy-egy koprodukció erejéig.
Az általa vezetett szervezet egyre erőteljesebb és meghatározóbb szerepet vállal a város egyéb kulturális tevékenységeiben. 2007-től igazgatói hatásköre alá tartozik az új kulturális centrum, a REÖK – Regionális Összművészeti Központ. A REÖK alig pár év alatt az elsősorban régiós elvárásokkal szemben országos ismertségre tett szert. Világhírű művészek, a legnevesebb hazai alkotók kiállításait látogathatják az érdeklődők. Bátyai Edina külföldi múzeumi látogatásai során szerzett tapasztalataiból kiindulva indította el a kiállítóház azóta is legnépszerűbb programját, a múzeumpedagógiai foglalkozásokat, mellyel eddig több ezer gyermekkel szerettették meg a szervezők a képzőművészetet.
A lokális szerepvállalásokon túl számos nemzetközi projekt lebonyolításának szervezésében is aktív szerepet vállal, így a Pécs Európa Kulturális Fővárosának partnereként a szegedi események koordinálásában. 2008-ban alapítóként indította el sikeres útján a Mezzo Televízióval közösen megrendezett Armel Operaverseny és Fesztivált.
2005-től 2008-ig a Művészeti Fesztiválok Szövetségének elnökségi tagja. Az új színházi tehetségeket felkutató országos Fringe Fesztiválon pedig 2006-ban és 2007-ben a zsűri tagja volt. 1998- és '99-ben a Szegedi Szabadtéri Játékokért Közalapítvány önkéntes adománygyűjtője, 2000-től 2003-ig elnöke. 2011-től a Magyar Színházi Társaság etikai bizottságának tagja.
A 2007-es évben a turizmus terén végzett több évtizedes sikeres tevékenysége elismeréseként „Az Alföld Turizmusáért” díjjal jutalmazták. 2011-ben a Superbrands szakértői bizottságának döntése alapján a fesztivál elnyerte a Superbrands címet.
Társadalmi szerepvállalása is igen jelentős, hiszen igazgatósága alatt a Szegedi Gyermekszívekért Alapítvány részére elárvereztette az egyik előadás igazgatósági páholyát, mellyel fél millió forinttal tudta támogatni az alapítványt. 2010-ben egy hasonló akció az árvízkárosultakat volt hivatott támogatni. A 90 decibel Projecttel együttműködésben 2011. óta segíti elő a siketek színházi akadálymentesítését jeltolmácsolással. A nagyothallóknak segítésére a nézőtéren úgynevezett indukciós hurok elhelyezéséről döntött, mely szerkezet felerősíti a nagyothalló készülékek által fogadott jeleket. Segítette igazgatása alatt a Gyermekétkeztetési Alapítványt és a szentesi Horváth Mihály Gimnázium Alapítványát is.