1912. április 14-én éjszaka ütközött jéghegynek az elsüllyeszthetetlennek tartott luxushajó, a Titanic. A gőzös-óriást pár óra alatt teljesen elnyelték a tenger hullámai. A Southamptonból New Yorkba tartó óceánjáró korának egyik legnagyobb hajója volt: magassága elérte egy 18 emeletes házét, a fedélzeten még saját nyomda is működött. A Titanicot első útján érte a katasztrófa: a hajón utazó körülbelül 2200 utas kétharmada a jeges óceánba fulladt.
Mentőmellény a hajóról
 |
| A Titanic mentőmellénye Fotó: Kelemen Zoltán Gergely / MTI |
Josip Car mentette mentőmellényt
A Carpathia volt az a gőzös, mely elsőként ért a Titanic tragédiájának helyszínére és mentette meg több száz utas és tengerész életét. A fedélzeten dolgozott egy fiatal horvát pincér, Josip Car, aki szintén részt vett a mentésben. Mikor a Carpathia szerencsésen kikötött New Yorkban, a hajótöröttek örömükben a földre dobták a mentőmellényeket, melyeknek az életüket köszönhették. Ezek közül a mellények közül vitt haza magával egyet Josip, akinek özvegye az ereklyét később a rijekai múzeumnak adományozta.
A szemtanúk beszámolói
A rijekai tengerészeti múzeumból érkező kiállítás bemutatja a kor hajózásának jellemzőit, a katasztrófa előzményeit és a Titanic elsüllyedésének körülményeit. A hajón utazó, az Osztrák-Magyar Monarchiából származó utasok visszaemlékezésein keresztül ismerhetik meg a látogatók a tragédia részleteit.A tárlat nem csak a Titanicot, hanem az elsőként segítségére siető utasszállító gőzöst, a Carpathiát is bemutatja. A hajó legénysége nagy szerepet vállalt a mentésben: nekik köszönhetően élte túl a szerencsétlenséget több száz utas és tengerész.
A Titanic-Carpathia című kiállítást október második felében nyitják meg a szegedi Vármúzeumban.
Magyarok a Titanic fedélzetén
Az RMS Titanic brit Olympic-osztályú utasszállító hajó, amely egy jégheggyel történt, 1912. április 14-i végzetes ütközéséről és 1912.április 15-i elsüllyedéséről vált ismertté. Egy óceánjáró hármas második hajójaként a Titanicot és testvéreit heti három járat kiszolgálására és a transzatlanti forgalom uralására tervezték a White Star Line társaság számára.
Titanic arról is nevezetes volt, hogy gazdag és híres embereket szállított Európa és az Egyesült Államok között, a hajó azonban több célt is szolgált. A brit és amerikai postaküldemények szállítása is a feladatai közé tartozott, erre is utal a hajó teljes neve Királyi Postahajó Titanic (Royal Mail Ship – RMS Titanic).
A hajó építése
A Titanicot a konkurens Cunard Line hajózási társaság két óriáshajója, a Lusitania és Mauretania vetélytársának szánták. A Titanic és testvérhajói, az RMS Olympic és a Gigantic lettek volna a leghosszabb óceánjárók, melyek egyben a legnagyobb luxussal is szolgálnak. Azonban a Gigantic nevét a Titanic katasztrófája után Britannicra változtatták.A White Star Line hajótársaság megbízásából, 1907-ben három luxusgőzös tervezésébe fogtak. A Titanicot Írországban, Belfastban, a Harland és Wolff hajógyárban építették, együtt testvérhajójával, a némileg kisebb RMS Olympickal. Ehhez a 6000 dolgozó létszámát meg kellett duplázni. Másik testvérhajója a HMHS Britannic (HMHS= Őfelsége kórházhajója) volt. A hajó terveit Thomas Andrews készítette a White Star Line megbízásából. Az építés 1909. március 31-én kezdődött, és két évig tartott.
 |
| Figyelemreméltó, hogy az óriási hajótesthez képest milyen kicsi kormánylapátot terveztek. Talán ez is hozzájárult, hogy az óceánjáró nem tudott időben elfordulni |
A hajó legnagyobb szélessége a vízvonalnál 28 méter, hosszúsága 269 méter volt, annyi, mintha nyolc darab tízemeletes panelházat tennénk egymásra. Magassága a gerinctől a kémények tetejéig 53 m volt, ami körülbelül egy 18 emeletes háznak felel meg, így a saját korában a világ legnagyobb hajója volt.
.jpg)
Az akkori előírások nem tették kötelezővé a teljes utaslétszámnak megfelelő férőhellyel ellátott mentőcsónakok felszerelését, mert nem az utaslétszám, hanem a vízkiszorítás számított. A tragédia egyik következménye volt, hogy ez az elavult szabály megváltozott.
A gépek, a hajótest és a berendezés
A Titanicot három, egyenként 98 tonna súlyú hajócsavar hajtotta. Négy kéménye volt, melyből három a kazánok füstjének elvezetésére szolgált. A negyediket a hajó egyensúlyának megőrzése és a hajó látványosabbá tételének érdekében szerelték fel.A hajót kétezer darab, mintegy két és fél centiméter vastag acéllemezből állították össze. Ehhez hárommillió szegecset használtak fel. A főlépcső korlátja XIV. Lajos stílusában épült, tölgyfaborítása volt és kovácsoltvas valamint üveg kombinációjából készült kupola fedte. A belső kivitelezés munkálatai tíz hónapot vettek igénybe.
A hajó utasai és a személyzet
Nemzetiséget tekintve az első osztályon a legtöbben amerikaiak voltak (212), őket az angolok (45), és a kanadaiak (27) követték. Érdekesség, hogy ezen az osztályon egy osztrák-magyar, egy mexikói és egy török utast is nyilvántartottak. Sajnos a magyar utas kiléte – aki egyébként nem volt a túlélők között – egyelőre ismeretlen. A másodosztályon viszont a britek voltak többen (164), őket az amerikaiak (51), és a franciák követték (14). Itt már 4 osztrák-magyart találunk, és 9 orosz is ezen az osztályon indult Amerikába. A harmadosztály utasai esetében az angol (118), az ír (113) és érdekes módon a svéd (104) utasok voltak többen. Osztrák-magyar utas ezen az osztályon 44 utazott, kilétük nagyrészt ismeretlen. James Cameron filmjében jelentős számú olasz harmadosztályú utas szerepel, azonban a lista szerint mindössze négyen voltak, és az összes osztályt tekintve is csak tízen indultak az újvilágba, ahová négyen meg is érkeztek.
A végzetes út
A Titanic a közkeletű vélekedéssel szemben nem versenyzett a kék szalagért, mert nem rekordtörő hajónak építették – maximális sebessége is 3 csomóval elmaradt a Mauretania által már felállított rekord átlagsebességétől.
A katasztrófa okai
Ha viszont csak este, vagy netán másnap érkezik meg, ami akkoriban már lassú átkelésnek számított, óhatatlanul kiváltotta volna a sajtó fanyalgását, ami a reklám szempontból igen kínos lett volna a White Starnak, különösen az első úton, a hatalmas beharangozó kampány után. Tehát Smith kapitány nem lassíthatott anélkül, hogy a munkaadóinak haragját magára vonta volna, kockáztatnia kellett, és ez vált a katasztrófa fő okává.
Szintén ismert volt, hogy a holdtalan éjszakán, hullámmentes tengeren nehéz lesz megfelelő távolságból észrevenni a jéghegyeket. Április 14-én 23:40-kor Frederick Fleet, az őrszem úszó jéghegyet vett észre, és meghúzta a vészharangot. A szolgálatos William Murdoch első tiszt utasítást adott a hajó balra fordítására, és a bal oldali hajócsavar hátramenetbe kapcsolásra. Mai hajózási szakértők szerint a két parancs külön-külön helyes volt, együtt azonban katasztrofális következménnyel jártak.
A süllyedés percei
Éjfél után öt perccel, huszonöt perccel az ütközést követően Smith kapitány tudatára ébredt, hogy a Titanic helyrehozhatatlanul súlyos sérüléseket szenvedett. Parancsot adott, hogy szedjék le a mentőcsónakokat borító ponyvákat, és mindenki készüljön a hajó elhagyására.A következő két órában teljes káosz uralkodott a fedélzeten, mivel az indulás óta még nem tartottak mentőgyakorlatot, és sem az utasok, sem a legénység nem tudta, hogy ilyen esetben pontosan mi a teendő. Így sajnos egyetlen tiszt sem tudta, hogy a mentőcsónakokat teljes terheléssel is le lehet engedni a vízbe. Ha ezt tudták volna, akkor 705 helyett 1178 embert lehetett volna megmenteni.
S.O.S.
A rádiószobából a kapitány utasítására S. O. S. jeleket küldtek, valamint megkezdték a nők és a gyerekek mentőcsónakokba helyezését, és elkezdték kiosztani a mentőmellényeket. A parancs értelmében először csak a nők és a gyermekek szállhattak be a csónakokba, később már a férfiak is, ha maradt még hely. A mentőcsónakokban nagyjából az utasok felének jutott volna hely – 1178 férőhely –, ez akkoriban kivételesen jó aránynak számított. Ennek ellenére a csónakok nagy részét félig üresen engedték le. 0 óra 45 perckor leeresztették az első csónakot, a 7-es számút, 28 emberrel. Sokan a fedélzeten akartak maradni, hiszen nem látták semmi jelét a süllyedésnek. |
| A Titanic S.O.S telegrammja |
A hajó fedélzeteit ütemes tempóban öntötte el a víz, végül már egyre gyorsabban süllyedt a hajó. Akik féltek beugrani a csónakfedélzetről himbálózó csónakba, azokat az alsóbb sétányokról tessékelték be, mivel úgy biztonságosabbnak látszott, a fedélzetek meg úgyis közelebb kerültek a vízhez. Az utolsó csónakot, a D jelzésűt 2:05-kor bocsátották le.
A hajó alámerül
Az A csónak félholt emberekkel volt megtöltve, a B pedig felborult. A két összecsukható csónak segítségére a 12-es mentőcsónak érkezett, a hajótörötteket átemelték a kettő másikból. Április 15-én 2:20-kor a Titanic elsüllyedt. Harold Lowe ötödik tiszt, aki a 14-es csónakot irányította, még visszafordult 5 túlélőért, akiket kiemeltek a jéghideg vízből, kettő közülük a csónakban meghalt.
A Carpathia mentőhajó
A mentőcsónakokban lévő embereket a Titanic elsüllyedését követően 75 perc múlva felvette a mentőhajó. Az első csónakot, a 2-est hajnali negyed ötkor vették fel, az utolsót, a 12-est négy órával később, reggel nyolc óra körül. Ekkor már pletykák terjengtek a hajóval történt dolgokról, azonban a White Star Line tagadta, hogy bármilyen katasztrófa érte volna a hajót.
Néhány óra múltán azonban a hajótársaság elnöke elismerte, hogy valóban elsüllyedt a Titanic, és rengeteg áldozatot követelt. A hajóvállalat végül 800.000 dollárt – akkori értéken nagyjából 148 millió forint – kártérítést fizetett a túlélőknek. Híres megmenekültnek számított „Molly” Brown dáma, Bruce Ismay a hajótársaság elnöke, Washington Dodge politikus, Dorothy Gibson filmsztár, Lawrence Beesley másodosztályú utas és Edith Rosenbaum, divattervező valamint Madeleine Astor, John Jacob Astor második felesége is.
Ismert és ismeretlen áldozatok
.jpg)
Az első osztályon utazó 141 nő közül 113, a 7 gyerek közül 6, és a 171 férfi közül 55-en voltak a túlélők között. A másodosztály utasai esetében a 92 nőből 78, mind a 25 gyermek megmenekült, viszont a 152 férfiből csupán 13-an maradtak életben. A harmadosztály esetében viszont már jóval rosszabb volt az arány. A 179 nőből 88-an, a 80 gyermekből 25-en, és a 440 férfiból csupán 59-en élték meg a Carpathia érkezését. Összességében az első osztály 324 utasa közül 201-en (62%), a másodosztályon utazó 283 fő közül 120-an (42%), míg a harmadosztályra jegyet váltó 708 utas alig negyede, 180-an (25%) maradtak életben. A személyzet tagjai között lévő 22 nő közül 20-an, viszont a 896 férfi közül csupán 193-an menekültek meg. Őket is beleszámolva összesen 438 nő, 112 gyerek és 1664 férfi volt a fedélzeten, közülük csak 705-en élték túl a hajókatasztrófát.
Az utaslista
Magyarok a fedélzeten
A szintén vagovinai születésű 31 éves Marya Osman azonban túlélte a katasztrófát és a Carpathia fedélzetén érkezett New Yorkba, majd Pennsylvaniába ment, ahol 1938-ban halt meg. Az ő története azonban kétséges, mert az Amerikai Bevándorlási Hivatal nyilvántartásában már lengyelként szerepelt.
Soproniak a Titanicon?
.jpg)
Az utaslistákban viszont egyáltalán nem szerepel, de más források szerint a tragédiát túlélte Reischl Mátyás, az egyik első osztályú étterem magyar pincére, aki később úgy mesélte, hogy a szerencséjének köszönhette az életét. Éjjel háromnegyed kettőkor a süllyedő hajóról a vízbe ugrott és sikerült megkapaszkodnia valamiben. A nagy sokára megérkező mentőhajó szinte az utolsó pillanatban jött, és őt még életben találták. A kalandos életű pincér Magyarországra visszatérve a soproni Ógabona téren nyitott egy kis hentesüzletet.
 |
| dr. Lengyel Árpád |
Későbbi elbeszélésekből derült ki, hogy Cirbusz Géza egyetemi tanár, Horváth Dénes egyetemi hallgató, valamint a Budapestről Cibakházára költözött Veress (Weress?) Zoltán és felesége is a túlélők között voltak.
A Titanic segítségére siető hajó orvosa is magyar volt, Lengyel Árpád, aki a megmenekült utasoktól hálából emlékérmet kapott. Az orvos sírja a budapesti Kerepesi Temetőben van.
A Titanic katasztrófájának következményei
Az S.O.S. jelzést nem sokkal korábban határozták meg egy hírközlési konferencián, mint a könnyen azonosítható egyszerű segélykérő morze-jel sorozatot. A közhiedelmmel ellentétben a Titanic esete nem az első volt – mindenesetre a leghíresebb és ez a jelsorozat elterjedését nagyban segítette – amikor az S.O.S. jelsorozatot adták le segélykérésként. A Titanic előtt 1909-ben a Slavonia már az S.O.S. leadásával kért segítséget.
Kérdések és válaszok Titanicról
Hogyan épült a hajó, ki volt a tulajdonosa, mivel múlatták az időt az utasok, hogyan találták meg az óceán fenekén a roncsokat? A száz évvel ezelőtti katasztrófa számos részletét még homály fedi, azonban a hajó építéséről és utolsó napjairól sok információ napvilágra kerül.
A Titanic tulajdonosa
A Titanic közvetlen tulajdonosa és üzemeltetője az Óceáni Gőzhajózási Társaság volt – vagy ahogy mindenki ismeri, a „White Star Line”, mely a nevét a cég zászlaján feltűnő fehér csillagról kapta. A társaság zászlaját először az 1850-es években tűzték ki, fő irányuk pedig az aranylázat kihasználva Ausztrália volt. A vállalatot végül Thomas Ismay vásárolta meg, aki 1869-ben újjászervezte a céget.1902-re a White Star már nem volt független társaság, a vállalatot megvásárolták, és a Brit Nemzetközi Hajózási Társaság teljes tulajdonú leányvállalata lett, ez a társaság viszont a New Jersey-i Nemzetközi Kereskedelmi Hajózási Társaság tulajdonában volt – mindez az ipari óriás, J. P. Morgan irányítása alatt. A Titanic katasztrófájának idejében a White Star egy egész flottával rendelkezett: járatokat üzemeltetett az Egyesült Királyság és Ausztrália, Új-Zéland, Kanada és az Egyesült Államok között.
A Titanic testvérhajói
Ha a White Star csak a Titanicot építette volna, akkor – figyelembe véve a hajó sebességét és a felkészítéséhez szükséges időt – a Titanic egy hónapban csak egyszer jutott volna el New Yorkba. Így túl sok idő telt volna el a járatindulások között, és az utasok valószínűleg úgy döntöttek volna, hogy egy másik társaság korábban induló járatára foglalnak helyet. Három hasonló hajóval a White Star hetente kínálhatott luxushajóutakat. Mivel a testvérhajókat egyformának szánták, az utasoknak nem lett volna okuk jobban ragaszkodni az egyikhez, mint a másikhoz.
Természetesen, ahogy a hajók sorra épültek, az újabbakat mindig egy kicsit módosították az előző építés tapasztalatai alapján. Az Olympic 1911-ben futott ki először, így a Titanicot az első, 1912-es útjára már módosították: többek között több luxuslakosztályt építettek, valamint az elülső sétafedélzetet is megváltoztatták. A harmadik hajó – amit végül Gigantic helyett Britannicnak neveztek el –, a Titanic katasztrófájának fényében komoly módosításokon ment keresztül: több vízzáró választófallal és több mentőcsónakkal szerelték fel.
Olympic és a Britannic
1919-ben az Olympic visszatért a transzatlanti személyszállításhoz, de az 1930-as években a hajót a kora és a megváltozott gazdasági körülmények miatt kivonták a forgalomból. 1934-ben a két brit rivális, a Cunard és a White Star Line a gazdasági recesszió túlélése érdekében egyesült. Az új társaság, a Cunard White Star alaposan felülbírálta kiöregedett és felesleges raksúlyú hajóállományát.
A döntés értelmében eladta flottája idősebb darabjait, összesen nyolc hajót, és ezek között volt a tisztességben megöregedett Olympic is. A kiöregedett brit hajók sorsa ez idő tájt az volt, hogy Észak-Angliában vagy Skóciában szétbontották őket. Így az Olympic 1935. október 11-én kihajózott Southamptonból, és elindult a skót Inverkeithing felé, hogy a Thomas Ward Társaság elbontsa.
A Britannicot 1914. február 26-án bocsátották vízre, de sosem használták luxus személyszállításra. A brit kormány lefoglalta, kórházhajóként szolgált 1915. november 21-éig, amikor elsüllyedt az Égei-tengeren, a Kea sziget közelében, és 30 embert vitt magával a hullámsírba.
Az „elsüllyeszthetetlen” Titanic
1912-ben a művelt emberek egyike sem hitte volna, hogy a Titanic valóban elsüllyeszthetetlen, de nehéz volt olyan komoly balesetet elképzelni, amely a tengerfenékre küldi a hajót.
Kevesebb mentőcsónak – a kornak megfelelő módon
A Titanic mentőcsónak-kapacitását a Brit Kereskedelmi Tanács még 1894-ben megfogalmazott szabályai határozták meg. Ezek a szabályok 1912-re viszont már elavultak. A Titanic négyszer akkora volt, mint a 18 évvel azelőtti előírásban meghatározott legnagyobb hajó, így tehát a törvény nem írta elő, hogy 16 mentőcsónaknál többnek kellene lennie a Titanicon, tekintet nélkül a hajón tartózkodó emberek számára.
Amikor a Titanic kihajózott Southamptonból, valójában több mentőcsónakot vitt magával, mint amit a törvény előírt: a 16 merev falú csónakon kívül négy mobil, összecsukható csónakot. A hajózási ipar tartott tőle, hogy a mentőcsónak-szabályozás rövid időn belül változni fog, így a Titanic fedélzetét és hajódaruit az előrelátható „mentőhajót mindenki számára” vezérelv szerint tervezték, de amíg a törvényt nem változtatták meg, addig a White Starnak nem állt szándékában ehhez alkalmazkodni.
A döntést ma nehéz megérteni, de 1912-ben a baleset-megelőzéshez való hozzáállás teljesen más volt. A századfordulón a hajótulajdonosok vonakodtak megemelni a mentőcsónakok szabály szerinti minimális számát, mivel ezek elfoglalták az első- és másodosztály fedélzetének legnagyobb részét. A csónakok beszerzése, karbantartása költséges volt, és a hajó stabilitását is befolyásolták. Ráadásul a Titanic katasztrófáját megelőző években úgy érezték, hogy a mentőcsónakok nagy száma azt sugallja, hogy a hajó nem biztonságos.
Különös, hogy hasonló jelenség fedezhető fel a késő 1950-es években az automobilok biztonsági övével kapcsolatban. Az autógyártók vonakodtak a beszerelésétől, mondván, hogy akkor úgy tűnik, mintha az autó nem lenne biztonságos.
Az első út
A Titanic az Anglia déli részén fekvő Southamptonból hajózott ki 1912. április 10-én délben, hogy New Yorkba érkezzen április 15-én. Az út során megállt a franciaországi Cherbourgban, hogy további utasokat vegyen fel, valamint az írországi Queenstownban (ma Cobh), hogy postai küldeményeket és utasokat – leginkább kivándorlókat vegyen fel. |
| A Titanic menükártyája |
Étel-ital, mi szem szájnak ingere
A különböző osztályok utasai külön ebédlőkben étkeztek. A jegy ára tartalmazta az étkezések árát, kivéve azokat az első osztályú utasokét, akik inkább a luxusétterem étlapjáról fogyasztottak. Az első osztályon az étkezések egyrészt társasági összejövetelekhez hasonlítottak, másrészt kulináris erőnléti túrához.A Titanic első osztályának menüje megpróbálta megkísérteni a legjobbak legjobbjaihoz szokott, tehetős utasok eltompult ízlését. Az első osztályú vacsora nyolc-kilenc fogásból állt, és többnyire hideg előételekkel és osztrigával kezdődött. Ezek után minden fogást külön tálaltak fel – ez állandó parádés felszolgálást követelt a pincérektől. Az utolsó fogás az első osztályon többek között a Consommé Olga (borjúleves kecsegevelővel), lazac uborkával és hollandi mártással, Mignons Lili (libamájjal, articsókaszívekkel és szarvasgombával készítve), bárány mentaszósszal, krémes karotta, sült galambfióka zsázsaágyon, hideg spárga vinaigrette mártással, és libamájpástétom volt. Az utolsó napon a desszertkínálat őszibarack Chartreuse zselében és Waldorf puding volt. A puding receptje sajnos elveszett az idők folyamán, valószínűleg a White Star Line házi specialitása volt, és sosem vetették papírra.
A másodosztályon az ebéd sokkal egyszerűbb volt – borsóleves, zöldséges spagetti, sózott marhahús, zöldséggombócok, sült ürühús, héjában sült krumpli, ökörnyelv, savanyúság, tápiókapuding és almatorta szerepelt a kínálatban.
A harmadosztályon a menü nagyon egyszerűen elkészíthető ételekből állt, levesekből, egytálételekből. Általában zöldségleves, sült disznóhús, zsályás hagymaröszti, zöldborsó, főtt krumpli, száraz kekszek, friss kenyér, édes szósszal leöntött szilvapuding és narancs közül választhattak ebédnél az utasok.
.jpg) |
| A legendás szalon-lépcső |
Szórakozás a Titanicon
Jó időben a fedélzeti játékok, mint a shuffleboard – egy curlinghez hasonló játék – vagy a karikadobálás szintén kitűnő szabadidős programnak bizonyultak. Ha a körülmények nem kedveztek a szabadtéri elfoglaltságoknak, az ingyenes, jól felszerelt könyvtár több száz könyve várta az utasokat. Táblajátékok (sakk vagy backgammon) is szerepeltek a hajó repertoárján.
Sok utas naplót vezetett az út során. A fotózás szintén nagy népszerűségnek örvendett, és legalább egy utas (Browne atya) megörökítette fotóin rövid, Southhamptonból az írországi Queenstownig tartó útját. A Titanicon voltak zenészek is, akik a háttérzenét biztosították és játszottak a különböző társaságoknak a nap folyamán.
Az étkezés fontos társasági esemény volt, ami rendszerint órákig tartott. Napközben szivarokat, cigarettákat, cukorkákat, könnyű ételeket és italokat szolgáltak fel a hajó különféle termeiben. Vacsora után az urak hagyományosan a szigorúan csak a férfiaknak fenntartott szivarszobába vonultak vissza, ahol lehetőséget volt a beszélgetésekre, szerencsejátékokra. A White Star ellenezte a pénzben játszott kártyajátékokat, mivel előfordult, hogy hivatásos hamiskártyások kopasztották meg a hajók utasait.
Az utazás során a hajó tehetséges utasai számára kisebb fellépéseket is szerveztek, ahol énekelhettek, vagy komédiázhattak. A rögtönzött előadások alatt is gyűjtéseket rendeztek, a bevételt szintén jótékonysági célokra fordították. Az utasok a családdal, barátokkal és üzlettársakkal az akkoriban vezeték nélkülinek hívott rádión keresztül is tarthatták a kapcsolatot.
Mivel csak nemrégiben találták fel a rádiót, az idő tájt nem volt közvetlen hangkommunikáció. Az utasok egy darab papírra írták üzeneteiket, melyeket az operátor, morzejelekkel továbbított. A fogadó hely operátora távirati blankettára írta le az üzenetet, és futárral küldte tovább. A vezeték nélküli táviratok küldése (Marconigram) nagyon drága volt, így a legtöbb üzenetet az első osztályon utazók küldték.
Amerikába, az ígéret földjére
A másodosztályon üdülési vagy áttelepülési szándékkal utaztak az Államokba és az áttelepülés volt a harmadosztályon utazók legfőbb indoka is. A Titanicon a kivándorlók hajtották a legtöbb hasznot. Őket lehetett a leghatékonyabban szállítani, mivel többeket egy kabinban is el tudtak helyezni, hiszen számukra csak a cél volt a fontos, nem maga az út.
Értékes rakomány a Titanicon
Habár a hajó értékes rakományt szállított (kereskedelmi áru, élelmiszerek) a Titanic rakományjegyzékében nem szerepelt különleges érték, például aranyrudak. Persze számos egyéni érték merült a hullámsírba, de ezek mind-mind a hajó utasainak tulajdonát képezték. Sokan a süllyedés előtt ezért rohanták meg a Titanic értékmegőrzőjét is.
Az utazás ára
A legdrágább luxuslakosztály ára 900 brit font vagy 4500 dollár volt. Ez hihetetlenül nagy összeg, abban az időben, amikor egy átlagos háztartás havi költsége kevesebb, mint 1000 dollár volt, ezért kapta „a milliomosok lakosztálya” becenevet. Ez mai áron számolva mintegy 23-27 millió forintos összegnek felelne meg!
A katasztrófa okai
Az általános vélekedés szerint a Titanic azért süllyedt el, mert „jéghegynek ütközött”. Valójában azonban a tragédia több körülmény összejátszásának eredménye. Hozzájárult a Titanic elsüllyedéséhez a hajó sebessége és az a szög, ahogy összeütközött a jégheggyel, a víz hőmérséklete, a hajótest anyagának és a szegecseinek minősége, a jéghegy abban az időszakban szokatlan helyzete, a lyukak száma és az első hat vízzáró tartály elhelyezkedése, valamint a legénység figyelmetlensége.Noha a hajó valóban jéghegynek ütközött, ha a többi szerencsétlen körülmény nem járul hozzá, talán nem süllyed el. A „balszerencse” sokkal jobb válasz a kérdésre, hogy a Titanic miért is süllyedt el.
Smith kapitány intézkedései a katasztrófa előtt
A navigációs tiszteket szóban figyelmeztették, és üzeneteket is kézbesítettek számukra a közelben fellelhető jéghegyekről, valamint az árbockosár őrszemeit is utasították, hogy figyeljék a jeget a távolban. A hajó elülső részén lévő fedélzeti nyílásokat becsukták, hogy a zavaró fényhatásokat kiküszöböljék, és hogy minél nagyobb legyen a látótávolság.
Figyelmeztetések a környékbeli hajóktól
Az első, jégveszélyre figyelmeztető jelzések rádión érkeztek az ütközés reggelén, 9:00 óra körül a Cunard társaság Caronia névre keresztelt hajójáról. A nap folyamán további rádiós figyelmeztetések érkeztek különböző, a jégmező térségében tartózkodó hajókról. Sok hajó a tragikus éjszakán a jég miatt állt, vagy jelentősen lecsökkentett sebességgel haladt.Persze minden figyelmeztetés annyit ér, amennyit komolyan vesznek belőle. Smith kapitány meggyőződése szerint ennyire délen jéghegyek már egyáltalán nem fordulnak elő. Ráadásul a sebesség csökkentésével, netán megállással veszélybe került volna a terv szerinti érkezés is.
Figyelmeztetések a sor végén
A délután és az este folyamán a vendégek elárasztották a rádiótávírászt személyes üzeneteikkel. A kommunikációs dugó következtében így néhány üzenet nem jutott el a hídig. Ez nagyrészt azzal magyarázható, hogy sem telefon, sem parancsközlő rendszer nem kiépítve a rádiósok és a híd között. Ezért a távírásznak meg kellett szakítania munkáját, és személyesen kellett feljuttatnia az üzeneteket a hídon tartózkodó tiszthez. Kétségtelen, hogy a jégheggyel kapcsolatos figyelmeztetéseket félretette addig, míg a privát üzenetek mennyiségének csökkenése után lehetősége nyílt kézbesíteni őket.Csak enyhe rázkódás
A szemtanúk más-más érzésekről számoltak be attól függően, hogy hol helyezkedtek el a hajón. Akik távolabb voltak az ütközéstől, azt állították, hogy „gyenge, súrlódó morajlást” éreztek, vagy olyan zajt érzékeltek, mintha „ezer üveggolyó felett suhantunk volna át”, vagy ahhoz hasonlót éreztek, mint amikor a vonat fékez, megérkezve az állomásra. A legénység néhány tagja, aki ott volt az Olympicon, amikor az elvesztette az egyik hajócsavarlapátját, feltételezte, hogy a remegés hasonló okokból következett be.Az utasok és a legénység olyan tagjai, akik közelebb voltak az ütközéshez, jóval erőteljesebben érezték, az ütközés során letört egyik jégdarab beesett egy nyitott kabinablakon. Ekkor hangzott el a 47 éves John Jacob Astor – aki a végrendeletében 150 millió dolláros vagyont osztott szét, ami mai értéken 12 milliárdnak felel meg – legendás mondata, melyet az ütközésnél a bárban mondott: „Jeget kértem, de ez mégis csak nevetséges!”
A legénység nem látta a jéghegyet
A Titanic katasztrófájának éjszakáján a körülmények kedvezőtlenek voltak, ezért a jéghegy egészen addig rejtve maradt, amíg már túl késő volt kikerülni. Nem volt holdfény, ami megvilágíthatta volna az óceánt. A jéghegyeket gyakran ölelik körbe kis hullámok, amik megtörnek a jéghegy oldalán, de csendes időben nincs hullámverés. Ezek nélkül a jéghegy nagy fekete tömegként jelent meg a sötétben, és a hajó orrától csak néhány százméternyire lehetett felfedezni. Ráadásul a kosárban nem volt távcső sem, ami bizonyos mértékig megkönnyítette volna a jéghegy észlelését. De a távcső sem mindig segít, mivel azt csak akkor használták, ha már szabadszemmel is észlelték az akadályt, ráadásul a lecsökkentett látómező miatt jóval kisebb területet tudtak csak megfigyelni.
A fedélközbe zárt harmadosztályú utasok
.jpg)
A White Starnak ilyen jellegű vészhelyzetre nem voltak kiürítési tervei, és a hajó tisztjeinek figyelmét teljesen lekötötte a helyzet kezelése és a mentőcsónakok vízre bocsátása. A harmadosztály stewardjai visszatartották az utasokat odalent, hogy a kiürítés rendezetten történjen, és várták a kiürítési parancsot, de azt végül senki nem adta ki.
A mentőhajók
A Leyland Line Californian nevű hajója csak néhány mérföld távolságra volt a Titanictól, de megállt éjszakára, mivel a kapitány nem kockáztatta meg az átkelést a sötétben a „jégmezőn”. Volt ugyan vezeték nélküli távírójuk, de a rádiós éjszakára kikapcsolta, így nem vette a vészjelzéseket. A mai napig komoly viták folynak arról, vajon gondatlanul jártak-e el a Californian tisztjei, amikor nem néztek jobban utána a távoli rakétáknak és fényeknek.
„Először a nők és gyermekek”
A hajó bal oldalán a mentőcsónakok vízre bocsátását Lightoller tiszt végezte, aki a hagyományt szó szerint értelmezte, és megakadályozta, hogy a csónakokra a legénységükön kívül más férfiak is feljussanak. A süllyedés kezdeti szakaszában a nők vonakodtak elhagyni a hajót, mert eleinte nem látszott, mekkora a baj, így az első csónakok meg sem teltek. A hajó menetirány szerinti jobb oldalán Murdoch tiszt másképpen értelmezte a parancsot: először a fedélzeten lévő nőket és gyermekeket helyezte el, majd a fennmaradt helyeket azokkal a férfiakkal töltötte meg, akik menni akartak.
A Titanic acélja és a szegecsek
Valóban igaz, hogy a Titanic építésére használt acél a mainál gyengébb minőségű volt, de senki sem bizonyította, hogy az anyag kémiai szennyeződése vagy fizikai tulajdonságai következtében pusztult el a hajó vagy a rábízott életek.
Ezt azonban soha nem lehet majd bizonyítani, mivel a süllyedés során pont ez a rész fúródott több méternyire az iszapba, és a roncs vizsgálata során ez a terület rejtve maradt a kutatók előtt.
A hajó nyughelye
Már az utóbbi 20 év alatt is, amióta megtalálták a Titanicot, történtek változások a szerkezetben. A hajó tatrésze összepréselődött, a tiszti negyed, a tornaterem és a sétálófedélzet tartószerkezete pedig továbbrothadt.
A Titanic építése során használt puhafa többsége, például a kabinok és a luxuskabinok fenyő válaszfalai teljesen eltűntek. A hajó belsejében emiatt hatalmas acélbarlangok tátongnak, a megmaradt fedélzeteket pedig vastag iszapréteg borítja. Mindamellett megmaradt valami az egykor fényűző dekorációból, leginkább a roncs csendesebb vizű részeiben, ahol az áramlás hiánya gátolja a fával táplálkozó organizmusok működését. A mennyezetek és falak díszítő berakásai, a faburkolatok és a díszes ablaktakarók vannak a legjobb állapotban az első osztály fogadótermében a felsőbb fedélzetek néhány luxuskabinjában.
A roncs felfedezője
A roncs helyét Robert Ballard és Jean Louis Michel egy közös amerikai-francia expedíció során találta meg 1985. szeptember 1-jén, hajnali 1:05-kor. Az amerikai hadsereg egyik cége adott megbízást arra, hogy a térségben korábban elsüllyed két atomtengeralattjárót megtalálják. Ballard a kutatás szünetében engedélyt kért a Titanic felkutatására. Egyes vélekedések szerint azonban a hajó utáni kutatás csupán fedősztori volt, bár Ballard éppen a két tengeralattjáró megtalálásakor jött rá, hogy nem magát a hajót, hanem a hozzá vezető „roncsmezőt”, a szétszóródott törmeléket kell keresnie.
A Titanic mai tulajdonosa
A tengerészeti törvények értelmében a hajó tulajdonosa rendelkezik a hajó – és természetesen a roncs – felett, hacsak le nem mond róla, vagy ha szokatlanul hosszú idő telik el azután, hogy a hajó elsüllyedt. Általános vélemény, hogy amikor a White Star Line eladta a céget a Cunardnak, az ügylet a Titanicra nem vonatkozott, hiszen az elsüllyedt, és nem találták meg. A hajótest egy részére több biztosítónál is kötöttek biztosítást, de egyik cég sem követelte még magának a hajót. Ez ideig semmilyen bíróság sem adományozott tulajdonosi jogokat elbirtoklás alapján másik személynek.
Több mint hétszáz biztosítótársaság nyújtotta be igényét, melyeket végül rendeztek. 1994. június 7-én az Egyesült Államok kelet-virginiai kerületi bírósága kimondta, hogy az RMST a hajómentési jogok birtokosa, mind a roncs, mint a roncs környékére vonatkozólag, és ezzel mindenki mást kizárt a leletmentésből. Az RMST az egyetlen olyan társaság, amely felhozott és megőrzött tárgyakat a Titanicról. Az RMS Titanic, Inc. hét kutató- és gyűjtőexpedíciót szervezett a Titanic roncsához: 1987-ben, 1993-ban, 1994-ben, 1996-ban, 1998-ban, 2000-ben és 2004-ben. A mai napig társaság több mint 5500 tárgyat tárt fel és konzervált a roncsból, igen széles skálán, a finom porcelántól kezdve a hajótest egy 17 tonnás darabjáig.
A leletmentés és konzerválás
Az RMS Titanic Inc. elkövet mindent annak érdekében, hogy a lehető legtöbbjüket kiemelje, konzerválja és bemutassa a nagyközönségnek annak érdekében, hogy fizikai emléket is állíthasson a hajónak és azoknak az embereknek, akik a szerencsétlenségben elpusztultak. Erőfeszítéseiknek köszönhetően az egész világ esélyt kap arra, hogy olyan tárgyakat lásson és érintsen, melyek a pusztulás szomorú tanúi, és bepillantást engednek a tragédia emberi dimenzióiba.
A kulcs, ami megmenthette volna a Titanicot
Kilencvenezer fontért (32 millió forintért) adtak el egy aprócska kulcsot egy nagy-britanniai árverésen. Egyes feltételezések szerint, ha ez a kulcs a Titanicon lett volna 1912. április 14-én, akkor az óceánjáró túlélhette volna első útját.
A Daily Telegraph-ban megjelent beszámoló szerint lehetségesnek tűnik, hogy a Titanic katasztrófáját az okozta, hogy a kulcs korábbi tulajdonosát, David Blair másodtisztet az utolsó percben rúgták ki a személyzetből, és ő azt elfelejtette továbbadni utódjának. A New Yorkba tartó utazás során ugyanis a 37 éves Blair lett volna a hajó másodtisztje, ám a White Star Line cég Southamptonba érve eltávolította őt pozíciójából, és helyére Henry Wilde-ot, az Olympic korábbi tisztjét állították, mondván: egy hasonló méretű hajón nagyobb tapasztalatra van szükség. Blair később a kulcsot lányára hagyta, aki azt az 1980-as években a Nemzetközi Tengerészszövetségnek adta.A kulcs hiányában az őrszemeknek saját szemükre kellett hagyatkozni, így csak az utolsó pillanatban vették észre a jéghegyet, amikor már késő volt. Egyikük, Fred Fleet túlélte a katasztrófát, és később a hivatalos vizsgálóbizottságnak azt nyilatkozta, hogy ha lett volna távcsövük, hamarabb meglátták volna a jéghegyet, és lett volna idejük cselekedni.
Egyesek szerint azonban mindez csak spekuláció: lehetséges ugyanis, hogy a kulcs nem a távcső dobozát, hanem az árboc telefonját nyitotta volna. Ha azonban így volt, akár ez is létfontosságú lehetett volna a hajó megmentésében.
