A szegedi Országzászló története

Az eredeti országzászló 1933-ban

A szegedi Biopolisz Akcióterv egyik módosításaként – Keresztúri Farkas Csaba jobbikos önkormányzati képviselő kezdeményezésére – az Árpád téren visszaállítják az Országzászlót. De miről is van szó? Mit kell tudnunk az Országzászlóról?

2013. május 14-án 18 órakor avatják fel Szegeden, az Árpád téren az új Országzászló emlékművet. Simor Márton szobrászművész alkotásánál beszédet mond Szabó Pál Csaba történész, a Délvidék Ház igazgatója és Balczó Zoltán, az Országgyűlés alelnöke. Az avató beszédet Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese mondja el. Az Országzászlót Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök áldja meg Huzsvár László nagybecskereki megyéspüspökkel és Gyulay Endre nyugalmazott szeged-csanádi megyéspüspökkel együtt. Az eseményen fellép Kiss-Iván Ágnes népdalénekes és Vesztergám Miklós tárogatóművész.

Az Országzászló

A korábbi szegedi Országzászlót 1933. május 25-én avatták fel a szegedi Árpád téren. Talapzata terméskőből készült, bástyaszerű 3,65 m magas építmény volt, tetején 8,30 m zászlórúddal. Az országzászlók telepítése 1925-ben indult, az elszakított országrészek valamint az anyaország egységének visszaállítását, összetartozását demonstrálták velük. 1941-ig összesen 702 országzászlót állítottak föl. A zászlórúdon a nemzeti lobogó lengett, az alépítmény elöl mindig díszes kiképzésű volt. A szegedi Országzászló talapzatán a Délvidék megyecímerei – Arad, Csongrád, Bács, Csanád és Torontál – és középen a szegedi címer látszott. 1946-ban jelképeitől megfosztották, majd később lebontották.

Emlékművek a világháborúk korában

Kevés nemzet tapasztalt meg a 20. században annyi ideológiai és rendszerváltást, mint a magyar. Minden rezsim az ideológiájának megfelelő, és sokszor az előző rendszerekkel ellentétes módot keresett a kiemelkedő történelmi események megünneplésére. Érdekes és megdöbbentő nyomon követni nemcsak a nemzeti ünnepek, hanem az emlékművek sorsát is rendszerváltáskor, hiszen a hatalom megszerzésével együtt jár az emlékműrombolás, de legalábbis az eltávolítás.

A Horthy-éra megítélése napjainkban is különösen sok vitát kavar. A konzervatív korszak, amely 1919-ben jött létre a kommunista uralom összeroppantására, már 1920-ban, tíz évvel Németország előtt, a közvélemény által is erősített jobboldal meghozta az első zsidóellenes törvényt. Ha formailag az 1941-es szovjet bevonulásig nem is, de gyakorlatban a 30-as évektől a Horthy-kormány mind szorosabb gazdasági kapcsolatot alakított ki a tengelyhatalmakkal. Azonban az is tény, hogy a 30-as évek fellendülést hozott a gazdaságban, művelődésben, közoktatásban, egészségügyben és a polgári életben. Erre különösen ékes példa Szeged, ahol a Fogadalmi templom, a Dóm téri épületegyüttes és az egyetemi-klinikai tömb épületei megvalósultak, valamint az oktatás többszintű – népműveléstől az egyetemig – működése megindult. Ezt az örökséget tehát nem volt könnyű értékelni, egyszerűbb lett volna talán nem foglalkozni vele, ám ez lehetetlen volt a Horthy-korszak gondos emlékmű-állítási propagandamunkája miatt.

Emlékmű-eltávolítások: amerről a politikai szél fúj

Mindaz, ami az emlékművekkel történt Magyarországon, azok politikai jellegű lerombolásával, eltávolításával, régi európai hagyományban gyökerezik. Az elmúlt évtizedekben ez a folyamat a magyar történelem kulcseseményeit érintette, és nagy hatással volt a nemzeti emlékezet, a megemlékezések átalakulására, sőt ennek eredményeképpen változtak, vagy épp szűntek meg nemzeti ünnepek, tűntek el emlékművek a közterekről.
A korszak legelterjedtebb emlékműtípusai az országzászló és az első világháborús emlékművek lettek. Ezek az emlékművek gyülekező helyekké váltak a Horthy-korszak támogatói és a trianoni előtti határok visszaállítását követelők számára is. A legtöbb emlékművet a második világháború után eltávolították, vagy felszabadulási emlékművé alakították át. A megmaradt eredeti emlékművek igen rossz állapotban maradtak, és csupán néhányat restauráltak. Székesfehérváron, a Városháza épületében valamint Szegeden a Hősök kapuja alatt láthatók helyreállított freskók vészelték át ezt a korszakot. Mindkét Aba-Novák Vilmos alkotás a 30-as évekből származik, melyek Horthyt és a kormány irredenta törekvését üdvözölték. A második világháború után ezeket befalazták, mostani felújításuk azonban nem elsősorban a freskók témája miatt történik, hanem Aba-Novák művei iránti érdeklődésből fakadt. A korszak két legnagyobb szobra, jelenleg a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem területén és a Gellért-hegy tetején áll, viszont ezeket egyszerűen csak átalakították és átnevezték.

A háború „besegít”

Kétségtelen tény, hogy a háború is „besegített”, de a Horthy-korszak emlékműveinek eltávolítása állami akaratra történt. 1946-ban a 179.481/1946.sz. belügyminiszteri körrendelet intézkedik „…a királyt ábrázoló, vagy a volt királysági államformára utaló” művek eltávolításáról. Ezt 1948. január 3-án újabb BM-körrendelet követte (648.420/1948.III.1-2.) arról, hogy „…fontos állami és önkormányzati hatóságok épületeiben (…) még mindig találkozunk oly szobrokkal, arcképekkel, feliratokkal,.(..) amelyek a múlt rendszer rosszemlékű, népellenes beállítottságú és működésű vezetőit és köztisztviselőit örökítik meg, vagy a velünk most baráti együttműködésben álló szomszéd államokkal szemben uszítást tartalmaznak (…) Ezeknek a fenntartása nagymértékben ellenkezik népi demokratikus fejlődésünkkel és közfelfogásunkkal, s ugyanakkor akaratlan segítséget szolgáltat dolgozó országunk azon ellenségeinek, akik a földbirtokosok, nagytőkések, háborús gyújtogatók és népnyúzók múlt rendszerét szeretnék visszaállítani.”

Az emlékmű-eltávolítások indítékai ebből világosan kikövetkeztethetők, az is, hogy kiknek áll érdekében. A 86.843/1947 VKM sz. rendelet tételesen felsorolja, hogy milyen tematikájú képek, szemléltető eszközök távolítandók el az iskolákból. Nagyjából ezt a mintát alkalmazták az emlékművek esetében is:
„…eltávolítandók:
1. az irredenta célzatú képek és térképek
2. az ellenforradalmi vonatkozású képek
3. a múlt politikusainak, vezető tisztviselőinak képei, szobrai
4. a háborús uszító képek
5. a megszüntetett intézményekre (királyság, csendőrség stb.) emlékeztető képek
6. a Habsburg-magyar közösséget illusztráló képek
7. az ellenforradalom külpolitikáját népszerűsítő képek.”

Forrás:

Emlékezés, nemzeti identitás, politikai emlékművek rombolása

KENNETH E. FOOTE – TÓTH ATTILA – D. ÁRVAY ANETT

(Colorado University – Colorado, Szeged, Budapest)

Nobel-díjas tudós Szegeden – Bert Sakmann az OTDK vendége

A XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia vendégeként városunkba érkezett Bert Sakmann, aki az idei OTDK Orvos- és Egészségtudományi Szekció nyitó előadását tartja meg Az idegsejtek ioncsatornáitól az agykérgi hálózatokig címmel.

A Hotel Soleil elé begördülő autóból frissen szállt ki a Nobel-díjas tudós, akinek személyében Szeged ismét neves tudóst köszönthet. A XXXI. OTDK-ra érkező vendég az újságírói kérdéseket követően elfoglalta szállását. Ezen a héten igen sűrű és gazdag programjában többek között előadást tart az SZTE TIK-ben, több szegedi középiskolát látogat meg, találkozik a város vezetőivel és ellátogat az Ópuszteszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba is.

Bert Sakmann

Stuttgart, 1942. június 12., Nobel-díjas német fiziológus.
Lindauban töltötte gyermekkorát, Stuttgartban végezte el a középiskolát. Leginkább a fizika érdekelte. A legtöbb időt távirányító motoros és vitorlás hajó, valamint repülőgép modellek tervezésével és építésével töltötte. A kibernetikai tanulmányok elbűvölték, arra készült, hogy az élő organizmusokat lehet értelmezni mérnöki szempontból. 1967-től orvosnak tanult Tübingenben, Freiburgban, Berlinben, Párizsban és Münchenben, hogy összekapcsolhassa a fizikát a biológiával.

Orvosi vizsgát München a Ludwig-Maximilian Egyetemen tett, 1968-tól az egyetem orvosi asszisztense. Otto Detlev Creutzfeldt mellett tudományos asszisztensként tevékenykedett a Max-Planck-Intézet Pszichiátriai és Neurofiziológiai osztályán. 1971-ben Londonban az University College Biofizikai Tanszékén Bernard Katz irányítása alatt végzett kutató munkát. 1974-ben a göttingeni egyetemen védte meg orvosi diplomáját. 1979-től csatlakozott a Max Planck Intézet Biofizikai és Kémiai membrán biológia csoporthoz. A heidelbergi Egyetem tanára volt. A Max Planck Institute for Medical Research nyugalmazott munkatársa. 2008-tól a Max Planck Neurobiológiai Intézet nyugalmazott kutatócsoportjának vezetője.
1991-ben kapta Nobel-díját az egyedi ioncsatorna működésének vizsgálatáért. Ez a felfedezés tulajdonképpen egy elektrofiziológiai vizsgálómódszer. Az elektrofiziológia pedig olyan jellegű élettani terület, amelynek hátterében bioelektromos tevékenység, vagyis a sejtmembránon keresztül folyó ionmozgás áll.

A húsvét – korok és ünnepek

A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, de történeti, történelmi érdekességeket is rejt magában.

Az ókori Egyiptomtól ível át évezredeket a tavasz, a termékenység és a húsvét kultusza. Ízisz és Ozirisz ábrázolásánál is megtalálhatjuk már a bősé, és az élet szimbólumait, majd ugyanezt láthatjuk a kis-ázsiai Attisz és Kübelé mítoszában is. De a II. századi perzsiai Mithrász-kultusz – melynek egyik legépebben marad hazai barlangszentélyét Sopron mellett láthatjuk – is a Nap, a fény és a Hold, a sötétség jelképeiből vetíti ki a tavasz, a termékenység vágyát.

Pészachtól a pancilusozásig

A zsidó kultúrkör pészach ünnepe, a zsidóság Egyiptomból való szabadulása vezeti fel a kereszténység legszentebb ünnepsorozatát, ahol már a Megváltó halála idejének megjövendölését is megtalálhatjuk. A keresztény ünnepek is a Biblia, és ezen belül is az Atya-Fiú-Szentlélek hitét futtatják végig a mindennapokon, így az advent, a teremtés, az Atya, a karácsony, a születés és a Fiú jelképe. Nagyböjtkor a felkészülés a Szentháromságra utal, hogy azután a húsvét a feltámadást, és a pünkösd az egyház létrejöttét ünnepelje. Jézus ekkor még mint ember, tanító és főpap volt jelen, majd ezt a főpapi mivoltát ruházta rá az apostolokra, rajtuk keresztül az apostolutódokra, a püspökökre és áldozópapokra.
A későbbiekben alakult ki a nagycsütörtökkel induló szertartásrend, ahol a csonka mise, a passió, vagy épp a szegedi tájon meghonosodott pancilusozás – Szőregen, a mise után ostorpattogtatással tiltakoztak Pilátus tette ellen – és a húsvét köré szőtt mindennapi gondolatkör. Ezek sorába, de már a XVIII. században illesztették be azokat a mára már hagyományosnak számító ételeket – kalács, bárány, sonka, tojás, torma, só –, melyek mind szakrális, mind pedig néphagyományi értelmezésben Jézus, a kereszténység és a tavasz, az élet mottójaként öltenek testet.

Pancilusozás

Pilátusverés, pilátuségetés, szegediesen pancilusozás: játékossá vált nagycsütörtöki szokás. Leginkább az alkonyatkor végzett lamentációkhoz kapcsolódott. A gyermekek (főképpen Szegeden) irgalmatlan pattanásokkal verik a földet, nagypénteken gyékénnyel, és azt mondják, hogy Pilátust verik, ki Urunkat Jeruzsálemben felakasztotta. A szintén Szegeden, nagypénteken a gyermekek a deszkákat avagy földet verik, amint közönségesen szokták mondani: a Pilátust verik, jelenti az anyaszentegyháznak Pilátus ellen fölgerjedett méltó haragját. Csanádapácán nagyszerdán és nagycsütörtökön délután, a Jeremiás siralmait vezető pap a Miserere zsoltár után, annak jeléül, hogy a templom kárpitja Jézus halálakor kettéhasadt, megütötte könyvével az oltár lépcsőjét. A nép erre botokkal nekiesett a padoknak, és egy kis ideig ütötte őket.

Forrás: Magyar Katolikus Lexikon