Tengeri levegő a Tisza partján – a Titanic kiállítás

A 2013 esztendő nem éppen kerek évfordulója a TITANIC történetének. Mégis, Csongrád megye és a tengerparti Tengermelléki-fennsíki megye a magyar Alföld immár sokadik tenger felé fordulási kísérletét ünnepli – a TITANIC történetéről a horvátországi kikötővárosban rendezett tárlat szegedi vendégszereplésével.

A tárlatot dr. Balogh Tamással, a TIT Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesület elnökével, az R.M.S. TITANIC Magyar Kutatócsoport tagjával, egyben a hajótöröttek mentésében közreműködő dr. Lengyel Árpád életét bemutató, „A TITANIC árnyékában” című, 2012-ben megjelent kötet egyik szerzőjével – szegedi származású hajózástörténésszel – jártuk be.

Az Alföldről a tengerre

Ausztria-Magyarország fennállása idején egyáltalán nem számított ritkaságnak az Alföld szívéből, Szegedről a tengerre kerülni.
A természetes vízfolyások vidéke – a Duna-, Tisza- Dráva- és Száva-mente, valamint a Balaton környéke – a birodalom hadkiegészítési területei körül kifejezetten a cs. és kir. Haditengerészet számára volt fenntartva. Az osztrák-magyar flottánál ugyanis nem volt alkalmazási követelmény az úszni tudás (a flotta központi állomáshelyén Polában [ma: Pula, Horvátország], külön úszóiskolát tartottak fenn a matrózoknak), ezért előszeretettel alkalmaztak olyan férfiakat, akik már a flotta kötelékébe való belépésük előtt, otthon elsajátították a tengeren való túlélésnek ezt a legalapvetőbb készségét. Így aztán sok szegedi is a flottához került.

Pipás Pista nyomozójától az Óperencián túlra

Kevesen tudják – még a szegediek közül is – hogy a SZENT ISTVÁN csatahajó írnoka, Pintér Ferenc (a két világháború közötti korszak híres rendőrnyomozója, a hírhedt alföldi sorozatgyilkos, Pipás Pista leleplezője) is Szegedről került a tengerre. Attól kezdve pedig, hogy 1873-ban átadták az Alföld–Fiume vasútvonalat, a Magyarország gazdag gabonatermő vidékének kincseit a tengeri kikötőbe szállító fő közlekedési útvonal mentén egyre többen indultak el szerencsét próbálni a tengerpartra, vagy egyenest a tengerre, illetve a tengeren túlra.
Ezzel együtt a Tenger egy az „Alföld tengersík vidékét” járó átlagos ember számára mindig az Óperencián túli rejtelmek egzotikus világa maradt, s a Monarchia felbomlása után egyre inkább elérhetetlenné is vált. A kapcsolat persze fennmaradt és változó intenzitással fel-fellángol azóta is: 1964-ben például még igazi tengeri hajó is járt Szegeden, az akkor még ilyen nagy vízi járművek számára is biztonságosan hajózható Tiszán: a HAZÁM Duna-tengerjáró áruszállító hajó rakodásáról számtalan fotó fennmaradt.

Megyék, hajók, vasutak

Ilyen előzmények után tehát egyáltalán nem tűnik érdektelennek, hogy Csongrád Megye Közgyűlése hivatalos kapcsolatfelvételre törekedett a Fiume [ma: Rijeka, Horvátország] székhelyű Tengermelléki-fennsíki Megyével, az viszont már sokkal érthetetlenebbnek tűnik, hogy a tervbe vett gazdasági, tudományos és turisztikai együttműködés egyelőre nem jelenik meg Csongrád Megye semmilyen közép- vagy hosszú távú fejlesztési dokumentumában. Sem Csongrád Megye Fejlesztési Koncepciójában, amelynek első változata pedig éppen most van társadalmi vitán, s nem jelenik meg a megye által a 2014-2020 közötti EU-s források felhasználását megalapozó ágazati Operatív Programokban (például a határon átnyúló együttműködéseket támogató Európai Területi Együttműködési Operatív Programban), sem a megyék által tervezett fejlesztéseket közvetlenül támogató Területi Operatív Programban!
Gyakorlati hasznát így egyelőre lehetetlen megítélni. Pedig lenne mit csinálni! Elég, ha csak az Adria és a Fekete-tenger vasúti összeköttetését Szegeden keresztül megvalósító Transzbalkáni Vasút tervére gondolunk!

Vasút helyett óceánjárók – egy megvalósult kiállítás

Az együttműködés – kulturális részének – eddig egyetlen kézzelfogható formájaként azonban megvalósult a TITANIC és CARPATHIA kiállítás, amely az 1912-ben elsüllyedt óceánjárónak és a katasztrófában életüket vesztett osztrák-magyar állampolgároknak, valamint a túlélők mentésében közreműködő dr. Lengyel Árpádnak állít emléket.
A kiállítás bemutatásával összefüggő teendők elvégzésére rendkívül rövid idő, mintegy két hét állt rendelkezésre a Móra Ferenc Múzeum munkatársai számára, akik – szögezzük le mindjárt – a rendelkezésre álló idő és eszközök, erőforrások függvényében alapvetően jól, sőt kiválóan oldották meg a feladatot. Mindez egyáltalán nem kis teljesítmény, ha figyelembe vesszük, hogy ez alatt a két hét alatt kellett elintézni a kiállított tárgyi anyag utaztatásával és fogadásával összefüggő valamennyi teendőt (a kiállító tér alkalmassá tételét a gyűjtemény befogadására, a biztosítási és szállítási szerződések megkötését), a kiállítást kiegészítő enteriőrök (tárolók, állványok és a TITANIC orrát felidéző fa szerkezet) elkészítését, valamint a tablók szöveganyagának fordítását, a (magyar oldali) szöveg- és képanyag nyomtatását, kasírozását, egyáltalán: a kiállítás berendezését.

A kiállítás anyaga

A tárlat anyagát a Horvát Tengerpart Hajózástörténeti Múzeuma, a Fiumei Zeppelin Hajómodellező Klub, valamint a Somogyi Könyvtár biztosította. A horvát fél bemutatta a TITANIC-ról származó, Fiumében őrzött eredeti mentőmellényt (a világon összesen fennmaradt 5 db eredeti példány egyikét, az egyetlen Európában található példányt), valamint a TITANIC és a CARPATHIA makettjét. Ezen kívül 15 db – a TITANIC tervezéséről, építéséről, az útjáról és a katasztrófáról készült képekkel illusztrált – angol nyelvű tabló ismerteti a katasztrófa történetét, amelyeket a horvát múzeum munkatársai állítottak össze. A magyar fél a korabeli szegedi sajtó – a Szegedi Híradó, a Szegedi Friss Újság – továbbá a Budapesti Hírlap, a Pesti Napló és a Vasárnapi Újság – cikkeinek bemutatásával és dr. Lengyel Árpád mentésben játszott szerepének és élettörténetének vázlatos bemutatásával egészítette ki, egyben tette hazai és szegedi vonatkozásúvá a gyűjteményt, amely méltán tarthat számot a szegedi közönség érdeklődésére.

A szegedi Titanic kiállítás
katt a képre

katt a képre

A hazai források mellőzöttsége

A rövid idő – s a Móra Ferenc Múzeum fő profiljától idegen hajózástörténeti kérdésekről a szervezők rendelkezésre álló információ csekély mivolta – mégis több esetben megbosszulta magát.



Nem nyílt lehetőség például arra, hogy a szervezők alaposan tájékozódjanak a kiállítási tematika hazai előzményeiről, a TITANIC és CARPATHIA történetét bemutató korábbi hazai kiállításokról, így az azok megrendezésében közreműködő személyektől, szervezetektől sem kérhettek segítséget. Pedig 2008-ban azonos címen(!) már létrejött egy időszaki kiállítás. Sőt, 2012-ben a világ 258 országa közül Magyarország azon kevesek közé tartozott, amelyik a centenárium alkalmából képes volt saját vonatkozású önálló kötettel korábban még nem publikált anyagot megjelentetni.

Ezt a szervezők szerencsére ismerték és a megfelelő hivatkozásokkal ellátva sikeresen fel is használták a munkájukhoz (a kötet a magyar vonatkozású szöveganyag elsődleges forrása volt), bár a szerzőkkel – akik egyike szegedi (tehát már csak ezért sem valószínű, hogy közömbös maradt volna a szűkebb pátriájában zajló, egyúttal az érdeklődési körébe vágó események iránt) – nem léptek kapcsolatba, hogy tőlük bármilyen közreműködést, vagy támogatást kérjenek. A kötetet bemutatásával egy időben az ország legjelentősebb magángyűjtőinek – korábban sehol sem látható – bőséges anyagából a Közlekedési Múzeumban megnyílt időszaki kiállításról sem állt a szervezők rendelkezésére az interneten egyébként elérhető információ, így annak anyagával nem egészíthették ki a tárgyi anyagok tekintetében máskülönben igen szegényes horvát gyűjteményt.

Az elveszett tengerészeti szókincs

A kiállítás szöveganyagát feldolgozó horvátországi tablók angol nyelvű feliratát ugyan az idegen nyelvet nem beszélő látogatókra gondolva a szegedi muzeológusok lelkiismeretesen lefordították, ám egyes esetekben érződik, hogy a hétköznapokon rendszeresen beszélt magyar nyelvből mára sajnos ténylegesen kiveszett a tengerészeti szakszókincs (amely mindazonáltal az irodalmi nyelvben még létezik, tehát elérhető és megismerhető), s, hogy még a TITANIC és a CARPATHIA témája is jórészt ismeretlen minden – nem kifejezetten hajózástörténettel foglalkozó – múzeum számára. A szervezőket azonban minden rosszhiszemű vád alól teljességgel felmenti az a tény, hogy a téma kiterjedtsége okán senkitől sem várható el, hogy két hét alatt, minden ide vágó előzetes ismeret nélkül készségszintű tudásra tegyen szert ebben a körben. Ezért lett volna hasznos a rendelkezésre álló és elérhető, megfelelő referenciákkal rendelkező hazai szakértők megkeresése, ami viszont a két hétbe beleférhetett volna…

Ilyen lett volna a Titanic Szegeden

Angol szövegek a magyar közönségnek

Viszonylagos hátrányt jelent továbbá az angol szöveg, amelyet a tablók minimális szerkesztésével és újranyomtatásával (a tablókat tartó rollup-ok megrendelése nélkül is – tehát viszonylag kis költségvetéssel) meg lehetett volna oldani.
Mondjuk, ha nincs se pénz, se az ilyen módon elkészített anyag megőrzése nem tűnik a múzeum számára hosszú távon indokoltnak, akkor nem csoda, ha az eredeti angol feliratokkal fogadták a hazai közönséget. Mivel a fiatalabb generációk már nagyobb arányban beszélnek idegen nyelveket, ez talán nem jelent nagy problémát. Ráadásul a magyar fordításokat tartalmazó szövegpanelek magasabbra is kerülhettek volna.

Tisztességes helytállás – minimális költségvetésből

A kiállítás – a fenti kétségtelen fogyatékosságai ellenére – azonban nyilvánvaló előnyökkel is rendelkezik, sőt egyes esetekben kifejezett kiállítás-rendezői kreativitásról tanúskodik.
Egyértelműen előnyös a horvát és a magyar gyűjteményrész képanyagának jó minősége (nagy mérete, élessége) és egy-egy ötletesen megválasztott grafikai elem (a mondanivalót a gyermekek számára is élvezetessé tevő, korhű ruhákat viselő színes figurák, stb.) alkalmazása. A bemutatott képek között a közismert darabok mellett olykor kifejezetten ritka ábrázolásokra is bukkanhatunk. Ilyen például a TITANIC-on Southampton és Queenstown (ma: Cobh, Írország) között utazó Francis Brown tiszteletes által a katasztrófa után, annak körülményeit illusztrálandó használt diasorozat egy-egy ritkán látott diaképe, vagy a CARPATHIA első osztályú dohányzószalonját bemutató felvétel.

Vonjuk be a gyerekeket is!

A szegedi rendezők – bámulatosan jó ötletként – a gyerekek bevonására alkalmas, hűtőmágnesekkel felszerelt TITANIC-hosszmetszetet helyeztek el a tárlaton, amelyen minden vállalkozó kedvű csemete elhelyezheti a hajón a mágnesek színes ábráival jelölt helyiségeket: tornatermet, tenisz-pályát, uszodát, lépcsőházat, ebédlőt, könyvtárat, első-, másod- és harmadosztályú szállásokat...

Sajnos a gyakori használat miatt már most kezd leválni a mágnesekre ragasztott dekorfólia, ám szerencse, hogy viszonylag könnyen és olcsón pótolható alkatrészről van szó, s a szervezők előrelátóan gondolva az igénybevételből eredő elkerülhetetlen elhasználódásra, eleve több darabot készíttettek az azonos mágnesekből is. Az igazán találó ötletért nagy pirospont jár a múzeumpedagógusoknak!!

A magyar vonatkozások

A gyűjtemény magyar részének kifejezett erénye a hazai és egyben a helyi – szegedi – vonatkozások feltárása, bemutatása. Előbbi feladatot a már ismertetett „A TITANIC árnyékában” című életrajzi kötet felhasználásával, utóbbit pedig a Somogyi Könyvtár gyűjteményéből származó korabeli szegedi lapok bemutatásával oldották meg a szervezők.

Előrelátásukat dicséri, hogy a korabeli sajtó szegedi híreit külön tablókra is feldolgozták, így a zárt üvegtárolókban elhelyezett – és értelem szerűen csak egyetlen oldalpárnál kinyitott – eredeti lapszámok több oldalas cikkei is a papírrégiségek sérülésének veszélye nélkül olvashatók végig mindenki számára. A bemutatott sajtótermékek külön érdekessége a kinyitott újságok oldaltükre, ami a szerkesztői munkába enged bepillantást. Feltűnhet, hogy milyen hírek kerültek egymás mellé akkoriban, s egyik-másik hír érdekes képzettársításra adhat lehetőséget (például amikor a TITANIC katasztrófájáról szóló híradást közvetlenül a magyar kormány lemondásáról szóló közlés követi, vagy, amikor a cikkíró – nyilván az általános elvárásnak, igényeknek megfelelve – fókuszált az, úgy tűnik még hazánkban is közismert, a hajón utazó arisztokraták és/vagy pénz-celebek életben maradására-halálhírére, illetve amikor a halottak általános számának hangsúlyozása került rendszeresen, sőt már-már bulvárosan reflektorfénybe).

Előnyök és hátrányok

A fenti előnyök és hátrányok ismeretében összességében azt mondhatjuk, hogy mégis egy izgalmas és mindenképpen megtekintésre érdemes kiállítást sikerült bemutatni Szegeden a TITANIC és a CARPATHIA történetéről. Azok, akik eddig nem mélyedtek el a TITANIC történetében, megfelelő áttekintést kaphatnak a korról, a hajóról és a tragédiáról, beleértve annak osztrák-magyar, s azon belül szűkebb hazai vonatkozásait is. A minden újra nyitott gyermekek számára pedig kifejezetten vonzó a bemutatott gyűjtemény, amelynek megtekintését a szülők és gyerekek közös szabadidős családi programjaként is feltétlenül ajánljuk!

dr. Balogh Tamás, hajózástörténész
a TIT Hajózástörténeti Modellező és Hagyományőrző Egyesület elnöke
az R.M.S. TITANIC Magyar Kutatócsoport tagja

A Szőke Tisza és a Titanic a szegedi vízibástyánál

Vajon hogyan festett volna a két hajó, ha együtt kötöttek volna ki Szegeden? A kép a Szőke Tisza utolsó, műholdas felvételének felhasználásával készült