A halál ködös lehelete
Baljóslatú fehér köd árasztotta el a Szegedi Szabadtéri Játékok nézőterét. A széksorok alól gomolygó fehér felleg nehéz páraként szivárgott a színpad irányába, és a sűrű gomolyagot iszonyatos zaj kísérte. Mielőtt még bárki a mobilja után kapva tárcsázni kezdené a tűzoltókat, azonmód nyugodjon meg: csak tömeggyilkosság van folyamatban.
De mindezért a rendőrség speciális egységét sem kell hívni, hiszen Szeged nyári színházának szervezői minden előadás előtt ezzel a speciális módszerrel igyekeznek vérszívómentesíteni a csillagfényes teátrum kultúrára szomjas közönségét.
A nehéz szagú füstből Terminátorként bukkan elő korunk hőse, a gyalogszúnyogirtó, bizonyítandó, hogy adott cél érdekében mindig megtalálható a megfelelő lelemény, technika és főleg pénz, hiszen Szeged színházi nevezetessége semmi esetre sem engedheti meg magának azt, hogy a nézők ne a tenyerüket tapsolják véresre egy-egy sikeres premier után, hanem karjukat-lábukat vakarják sebesre a szúnyogáradattól.
Talán érdemes lenne megfogadni Montecuccoli örökérvényű mondásának továbbgondolását, melyet a hadvezér magyar kortársa, Zrínyi Miklós is kissé másként fogalmazott meg „Az török áfium ellen való orvosság című” kötetében: „... fegyver, fegyver, fegyver kévántatik és vitézi resolutio...” És legyen az utolsó szón a hangsúly, mely határozatot, döntést kíván mindattól, kinek erre ereje s joga van.
A szegedi szúnyogháborúhoz tehát három dolog kell: akarat, akarat, akarat....
