Haladás Útja Dicső Múltból Diadalmas Jövőbe Vezet
A Hősök kapuját, 12.000 szegedi hősi halott emlékművét, 1937. május 30-án a kormányzó jelenlétében avatták föl. Klebelsberg elgondolása volt, hogy az épülő Fogadalmi templommal és a Dóm téri épületekkel összhangban a tér előterét, a Gizella teret, a mai Aradi vértanúk terét is ki kell alakítani.
Terve szerint a térről kiinduló Boldogasszony sugárút két első épületét, az újonnan fölépült tanítói internátust (ma Ságvári Endre gimnázium) és az egykori DEMKE-palotát, a későbbi Horthy (ma József Attila és Irinyi János) kollégiumot hatalmas, hármas nyílású kapuval össze kell kötni. Az évekig tartó tervezgetés során városkapunak, palotakapunak nevezték. Végül Pálfy József polgármester 1936 tavaszán javasolta, hogy Hősök kapuja legyen, és az összes szegedi hősi halott emlékét hirdesse. A további munkát e gondolat irányította.
A Kapu megépítése és az 1. szám alatt újonnan épült, háromemeletes tanítói internátusa, a 2–4. szám alatt a DMKE-palota – a Délmagyarországi Magyar Közművelődési Egyesület épülete – homlokzatainak a kapu eszméjéhez szükséges átalakításának kivitelezése az Erdélyi András és Fiai cég, valamint Ottavay István nevéhez fűződik. Az 1936-ban épült kapu Pogány Móric munkája.
Városkapu Klebelsbergtől
„Nem palotakaput akarok építeni, hanem városkaput, amely lezárja a Gizella (ma Aradi vértanúk) tér nyugtalanságát […] Kicsiny pénzzel, szűkös eszközökkel kell most szép dolgokat alkotni. Ezt a kaput úgy kell megcsinálnunk, hogy szimbóluma legyen a városnak, akár belülről az itthoniaknak, akár kívülről, a vasúton jövő idegenek számára.”
gr. Klebelsberg Kúnó
A boltívek belső felületeinek megfestésére kiírt pályázat eredményeként Aba Novák Vilmos készítette el az ország akkoriban egyik legnagyobb freskóját. A leleplezési ünnepséget díszvendégként maga Horthy Miklós kormányzó tisztelte meg. A falképeket a második világháborút követően levakolták. A freskón 1945-ben előbb csak Horthy alakját fedték be, majd 1949-ben az egészet bevakolták cementes vakolattal és lemeszelték, mivel a volt a kommunista rendszer nem tűrte. A képek szinte teljesen elpusztultak, mert a cement tönkretette a freskók felső festékrétegét, s emiatt 60-70%-ban újra kellett festeni a restaurátoroknak. Feltárásuk a 80-as évek második felében kezdődött meg néhány kutató mező nyitásával, majd 1995-ben hozzáláttak a végleges helyreállításnak.
A kapu
A Boldogasszony sugárút fölött átívelő, négy pillérre támaszkodó, három ívnyílásos kapuépítmény. A középső ív fölött a félköríves záródású franciaerkélyek mellvédjeit kardokból képezték ki. A középső ajtó előtt tömör mellvédű, díszbeszédre szolgáló erkély, alatta széles szalagon „Porta Heroum” felirat és „1914–1918” látható, koszorúba fogva. A sugárút felől a középső ívet felirat szegélyezte: „Haladás Útja Dicső Múltból Diadalmas Jövőbe Vezet”.
A teljesen sima, puritán, az ablakai körül diszkréten keretezett kapunak a világháborút idéző hatása a jelenleg újra még éppen csak látható Aba Novák freskókban nyilvánult meg. A három fő- és négy melléktémára osztott falfestményen hitoldal, tettoldal, ítélkező Krisztus, revans, Doberdo voltak elkülöníthetők. A képek a Trianont nemrégiben elszenvedett ország természetes reakcióján túl a mindenki számára csak borzalmat és rettenetet hozó háborút jelenítették meg; a tekintetekből sugárzó halálfélelmet, a szögesdrótban összegabalyodó lábakat, a szegedi huszárok temetőjét beárnyékoló montelloi fát.
A tér és környéke
Szegeden jelentős szerepe volt az egykori Gizella tér, a mai Aradi vértanúk terének. Története során ez lett a város történelmi emlékhelye. Itt zajlanak nemzeti ünnepeinken, történelmünk emlékezetes évfordulóin a városi megemlékezések, főhajtások, koszorúzások. A tér maga több mint kétszáz éve a város legfontosabb emlékműveinek a helye, nevét pedig az 1849-ben Aradon kivégzett hősökről kapta. Itt állt a Rozália kápolna, melyet a 18. században építettek a pestis áldozatainak emlékére, később 1896-ban itt emelt a város emlékoszlopot az 1848-49-es szabadságharc szőregi csatájának tiszteletére. Az első világháború után egy másik emlékoszlopot emeltek a térre az elesett 46. gyalogezred szegedi áldozataira emlékezve. Itt látható a kolozsvári testvérek Sárkányölő Szent György szobrának másolata és ide került Melocco Miklós 1997-ben leleplezett 1956-os emlékműve. A történelmi emlékhelyek e különös láncolata tette még inkább indokolttá a Hősök kapuja helyének kijelölését.
Aba-Novák freskója
Akkoriban ez volt az ország legnagyobb freskója; a sajtóhírek szerint a világon sem volt nagyobb. A művész – segítője Stefán Henrik volt – három témát jelenített meg: a háborús emlékezést, a hősi halottak dicsőítését és Horthy Miklós elindulását Szegedről. Középen, fejjel a tér felé az ítélkező Krisztus mintegy 8 méteres alakját ábrázolta, lábainál a harsonás, ítélkező angyalok csoportjával. Jobbja felől a „Hit” allegóriáját festette meg, a szalagot tartó főangyalok hatalmas alakjaival, lejjebb az elesettekért gyertyát égető barátok csoportját, mellettük fiaikat sirató anyákat, akiknek fülébe örökké konduló lélekharang jajgat. Lejjebb katonasírok kerültek, és az ismeretlen hőst jelképező rohamsisakos mementó. A másik oldalon özvegyek és árvák csoportját az eskütevőkkel ábrázolta a művész. A dongaboltozat város felőli oldalának témája a „Tett” allegóriája, két főangyallal, a kormányzó lovas alakjával és a parancsra rohamra induló katonák zárt csoportjával.
1936 februárjában Hóman Bálint kultuszminiszter erkölcsi, és anyagi támogatásáról biztosította a kezdeményezést, amely ekkorra már túlnőtt a város keretein, és országos jelentőségű üggyé vált. A kései világháborús emlékművek jellege a korább állítottakétól abban nagyon különbözik, hogy ezek már nem elsősorban a hősi áldozatra emlékeztettek, sokkal inkább a katonaerényekre, a hősi helytállásra, az emlékművek inkább háborús revansra buzdítottak, s ily módon beletartoztak már az irredenta politika eszköztárába. Nem volt véletlen tehát, hogy a freskó tematikáját így határozták meg: A freskóknak három témát kell megjeleníteniük, a háborús emlékezést, a hősi halottak dicsőítését és Horthy Miklós szegedi elindulását.
A pályázat
Ahogyan a szobrokéra, úgy az épület boltíveire szánt falképek terveinek elkészítésére is pályázatot írtak ki. A város polgárainak határozott kívánsága ellenére nem szegedi illetőségű művészeket bízták meg a vázlatok elkészítésével, ezért az Irodalmi és Művészeti tanácsot kérték fel a művek zsűrizésére és a döntés meghozatalára. A bizottság tagjai mások mellett rangos művészek voltak: Iványi Grünvald Béla, Szőnyi István, Pásztor János például. A bizottság döntése alapján Aba-Novák Vilmos festőművész nyerte el a megbízást. A festő 1936. június 24-én hozta Szegedre terveit ismertette freskója koncepcióját és a korabeli híradások szerint megnyerte elképzeléseinek a város vezetőit.
„.... A pályázati felhívás szerint... a falfelület olymódon volt festészetileg díszítendő, hogy az ábrázolt falfestmény speciális hangulat keretében kifejezője legyen a szegedi hősök emlékének, másrészt Magyarország főméltóságú kormányzójának Szegedről való diadalmas elindulását megörökítse. A Tanács megállapította, hogy ezen feladatot Aba-Novák Vilmos festőművész elgondolása teljes mértékben megoldotta, míg Márton Ferenc festőművész pályaterve kevésbé kifejezője a fent előírt speciális hangulatnak. A Tanácsnak fenti értelemben kellett határozni arra való tekintettel is, mert Aba-Novák Vilmos festőművész alkotása művészi megoldásában is teljes értékű és művészi alkotás a Hősök Kapuja díszítésére...”Az eredeti méretű kartonok 1936 júliusára készültek el, a július 27-i újabb műbírálat után augusztus elején a helyszíni munkát is megkezdte a mester. A hivatalos megbízás a középső boltozatra vonatkozott, ezzel szeptemberre készen lett. E munkán is együtt dolgozott Stefán Henrikkel. Részt vettek még a munkában Patay Mihály és Rozs János. Az oldalsó kisívekben található falképek valószínűleg egyéb közpénzekből készültek, mert ezekre a hivatalos bizottsági vélemény nem tér ki. Október elejére, összesen hat hét alatt Aba-Novák elkészült az egész freskóval, Közép-Európa akkoriban legnagyobb szabad téren látható falképével. Október végére Lőte Éva katonaszobrai is a helyükön voltak.
Az avatás és az emlékmű üzenete
A Hősök kapuja az első világháborús emlékművek sorában megkülönböztetett figyelmet érdemel. Fontos körülmény, hogy a Hősök kapuja felavatására majd két évtizeddel a háború befejezése után került csak sor. Szegedi jellegzetesség lenne? Aligha, ugyanis a hasonlóan reprezentatív rendeltetésű világháborús emlékműveket Hódmezővásárhelyen (Pásztor János emlékművét) 1938-ban, a makóit 1929-ben, a pécsit 1932-ben, a debrecenit is 1938-ban avatták. A nagyvárosokban a jelentős emlékmű-tervekhez idő, pénz, bölcs megfontolás is kellett. Mire a megfelelő emlékállításra sor került, addigra már nem elsősorban a gyászra, a hősi áldozatra való emlékeztetés volt a legfontosabb szempont, hanem – az irredentizmus állampolitikai rangra emelkedésével összhangban – inkább a háborús leveretés feletti igazságtétel kifejezése, a harcra buzdításra.
„Az emlékmű helyéül azért nem választottuk megközelíthetetlen térségek temetői nyugalmát, mert az emlékezésből élet és erő sugárzik felénk, és nem a halál, hanem az élet kapuját akartuk szimbolizálni, amelyen keresztül a Vezér, itt a szeri puszta közelségéből új honfoglalás útjára vezeti a hont.”Hóman Bálint kultuszminiszter avatóbeszédének egy részlete is pontosan megvilágítja a freskókkal a köznek szánt üzenet lényegét:
Pálfy József polgármester
„Hálánkat rójuk le azok iránt, akik egykor a magyar vitézség és kötelességtudás, a magyar tehetség és áldozatkészség erényével felfegyverkezve indultak el innen Szegedről a nagy küzdelembe, és helyüket mindig magyarán megállva, ifjú életüket adták a magyar eszményekért. (...) A szegedi térről kivezető utat beboltozó kapu – a Hősök kapuja – pedig legyen örök szimbóluma az élet kapujának, amelyen át egy új, tisztultabb élet felé vezet az út Horthy Miklós nyomában.”
Az emlékhelyet nemcsak mérete, sajátos kialakítása, politikai szerepköre emeli ki a kétezernél több hazai világháborús emlékmű sokaságából, hanem az is, hogy ezúttal ritka művészi érték minősíti: Aba-Novák Vilmos hatalmas freskó-víziója. Az első világháborús emlékművek kényszerű emblematikus jelképhasználata jobbára csak szimbólum-közhelyek szobrászi vagy építészi megjelenítését tette lehetővé. Aba-Novák élni tudott a nagyszerű lehetőséggel, teljes értékű képzőművészeti alkotásban tette közkinccsé festői tudását, ihletett vízióját a háború apokalipsziséről. Tehette, mert magyar katonaként végigszenvedte az első világégés harctéri borzalmait. A freskó művészi értékelésére végre közvetlen tapasztalatok szerzésével nyílhat mód.
A Hősök kapuja utóélete
A török hódoltság óta először az 1945-öt követő években esett meg történelmünkben, hogy a fennálló hatalom igyekezett minden olyat eltakarítani köztereinkről, ami nézetrendszerével ellentétes volt. A második világháborút lezáró békekötéseket követően megváltozott Magyarországon az államforma, megszűnt a korábbi állami-politikai berendezkedés, és ennek következményeként országszerte eltűnnek köztereinkről az előző rendszer köztéri jelvénytárát jellemző revíziós szimbólumok, s maradtak sok esetben az emlékművek építészeti részei vagy azok sem. A Horthy-korszak emlékműveinek eltávolítása állami akaratra történt.
1946-ban a 179-481/1946.sz. belügyminiszteri körrendelet intézkedett „...a királyt ábrázoló, vagy a volt királysági államformára utaló” művek eltávolításáról. Ezt 1948. január 3-án újabb BM-körrendelet követte (648.420/1948.III.I-2.) arról, hogy „...fontos állami és önkormányzati hatóságok épületeiben... még mindig találkozunk oly szobrokkal, arcképekkel, feliratokkal, ...amelyek a múlt rendszer rosszemlékű, népellenes beállítottságú és működésű vezetőit és köztisztviselőit örökítik meg, vagy a velünk most baráti együttműködésben álló szomszéd államokkal szemben uszítást tartalmaznak... Ezeknek a fenntartása nagymértékben ellenkezik népi demokratikus fejlődésünkkel és közfelfogásunkkal, s ugyanakkor akaratlan segítséget szolgáltat dolgozó országunk azon ellenségeinek, akik a földbirtokosok, nagytőkések, háborús gyújtogatók és népnyúzók múlt rendszerét szeretnék visszaállítani.”
Az emlékmű eltávolítások indítékai ebből világosan kiolvasható. Az is, hogy kiknek áll érdekében. A 86.843/1947 VKM sz. rendelet tételesen felsorolja, hogy milyen tematikájú képek, szemléltető eszközök távolítandók el az iskolákból. Nagyjából ezt a mintát alkalmazták az emlékművek esetében is: „...eltávolítandók: 1. az irredenta célzatú képek és térképek, 2. az ellenforradalmi vonatkozású képek, 3. a múlt politikusainak, vezető tisztviselőinek képei, szobrai, 4. a háborús uszító képek, 5. a megszüntetett intézményekre (királyság, csendőrség stb.) emlékeztető képek, 6. a Habsburg-magyar közösséget illusztráló képek, 7. az ellenforradalom külpolitikáját népszerűsítő képek.”
Emlékműbontás Szegeden
Az emlékműbontások elérték városunkat is. Szeged a Horthy-érában az emlékművek tekintetében – a Délvidék védbástyájaként, határ menti létre kárhoztatott szellemi erődítményként kitüntetett szerepet kapott. Nem véletlen, hogy a korszak politikáját reprezentáló emlékművek, jelképek 1946 tavaszától rövid idő alatt eltűntek a város köztereiről, középületeiből. A városkép hangsúlyos és kitüntetett eleme volt a Hősök kapuja a freskókkal. A politika megváltozását és az emlékművek sorsába történő direkt beavatkozást hűen illusztrálja, hogy 1946 februárjában Aba-Novák Vilmos Hősök kapuja freskóján előbb csak Horthy alakját meszelték le, majd 1946-ban az egész felületet.
A restaurátor részvételét a kutatások – úgy tűnik – nem igazolják. Szelesi Zoltán Szeged képzőművészetéről írt könyvének egyik lábjegyzetéből eddig úgy tudtuk, hogy a levakolásban közreműködött Devich Sándor restaurátor, aki ebben az időben Szegeden dolgozott. Pontos szerepét ez ügyben nem sikerült kideríteni, de feltehetően neki köszönhető, hogy az Aba-Novák portré szinte teljes épségben megmaradt. Devich Sándor özvegye visszaemlékezése közreadásával módosította az eddig legendaként elterjedt történet igazságtartalmát.
Férje 1945 után már nem élt Szegeden – ahol korábban rajztanárként dolgozott –, így a falképek levakolásában nem vett részt. Később – az ötvenes évek elején – a Szépművészeti Múzeum restaurátoraként, több kollégájával együtt utazott Szegedre a falképek vizsgálatára. Szomorúan állapították meg a festmények teljes levakolását, elpusztítását. A Szépművészeti Múzeum irattárában végzett kutatás írásos dokumentumokkal nem támasztotta alá az elmondottakat, de a múzeum dolgozói közül is volt, aki emlékezett az esetre.
A levakolt freskó
A Hősök kapuja a levakolással meggyalázva, rendeltetésétől, szerepétől megfosztva felerősödő gyászos szürkeségével komor hangulatú mementóként nehezedett rá a későbbi évtizedek szegedi városképére. Az emlékezetében az idő múlásával halványult a freskók emlékképe. Fogyatkoztak a szemtanúk, alig maradt hiteles és jól hasznosítható fénykép a freskókról, színes pedig egyáltalán nem. Ha nincs Vinkler László érzékletes leírásokkal, megjelenítő erővel teljes láttató tanulmánya Aba-Novák remekéről, akkor aligha lettek volna elegendő számban érvek a freskó kibontására. A freskók és a Hősök kapuja történetének ez már a legújabb kori fejezetébe tartozik.
A történeti igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a hetvenes évek végétől már a városháza akkori vezetőinek körében is megfogalmazódott a Hősök kapuja rehabilitációja, az, hogy milyen felelőssége lehet a szakembereknek egy ilyen kérdésben, arra csak egyetlen, de nagyon fontos momentumot vonatkozik. Supka Magdolna 1986-os – Délmagyarországban megjelent – nyilatkozatát, amelyben a freskó értékei mellett tört lándzsát és a Horthyt érintő freskórészletről pedig valós szerepének megfelelő ítéletet fogalmazott meg. A szakértő műítészre hivatkozva mi, szegediek ezt a hiteles véleményt citálhattuk a freskó kibontása érdekében. Mint ma már mindenki tudja: nem hiába.
A szegedi Hősök kapuja valóban több annál, mint városképi jellegzetesség. Léte, története nélkül nincs szegedi múlt és nem lenne jövő sem. Azt nem a szegedi ember elfogultsága mondatja velem, hogy nincs magyar kultúrtörténet sem.
Forrás: Szeged, 2000. 10., 18-22.oldal
Tóth Attila: Egy új, tisztultabb élet felé
A Hősök kapuja építészeti és helytörténeti jelentősége
Az Aba-Novák Alapítvány
Felhasznált irodalom:
Péter László 1986/a 62., Bátyai Jenő 1986., H. K. 1989.,
Magyarka Ferenc 1991., Kristó Gyula 1992. 95.,
Szabó Tibor–Zallár Andor: Saxa loquuntur, azaz akiről a kövek beszélnek.
Klebelsberg Kunó: Népművelés és magas kultúra, Szeged 24–27.
Szabó Tibor–Zallár Andor: Saxa loquuntur, azaz akiről a kövek beszélnek.
Klebelsberg Kunó: Népművelés és magas kultúra, Szeged 24–27.
Apró Ferenc: Az első világháború hősi emlékei Szegeden, 1985. Szeged
Csongrád megye építészeti emlékei (Szerkesztette: Tóth Ferenc dr.), Szeged, 2000
