2012. december 16., vasárnap

Vadak a hóban – tél a Szegedi Vadasparkban

Télen sem áll meg az élet a Szegedi Vadasparkban, hiszen ilyenkor fokozottabb gondoskodást kívánnak meg az állatok. A hideg és a hó új feladatok elé állítja az állatgondozókat, a trópusi fajokra való fűtés a gázszámlában jelentkezik, de nagyon fontos az állatok ivóvízellátása és a változatos élelem is.




„Számos faj azonban most is a kifutókban látható, hiszen évek óta törekszünk arra, hogy egész évben látogathatóak legyünk” – mondta el Veprik Róbert, a Szegedi Vadaspark igazgatója. „Úgy válogatjuk össze az állatokat, úgy alakítjuk ki a kifutókat, a téli telelőházakat, hogy az érdeklődőknek minden évszakban tudjunk újdonságokkal, látnivalókkal szolgálni” – tette hozzá.

Élelmezés és hótakarítás

A tél azonban minden szépsége mellett új feladatokkal is ellátja a vadaspark munkatársait. Az egyes kifutók tetején található hálókat – melyek a repülő vagy épp famászó állatokat benntartja – a hó nyomására kell felkészíteniük, illetve a rárakódott extra mennyiségű súlytól kell időnként ezeket megszabadítani. Szerencsére a mostani télen esett hó eddig nem okozott ilyen problémát.
„A szabadban lévő állatokat a szokásos tápanyagnorma mellett vitamindúsabb élelmezésben részesítjük, mivel télen nem tudják a kifutókban található magvakat, leveleket, ágakat pótlásként felhasználni, így jól jön nekik a plusz energia is. A téli élelmezés a külföldi állatkertekkel egyeztetve zajlik, hiszen szükségünk van a tapasztalatukra. Minden segítséget szívesen fogadunk tőlük, de természetesen mi is a rendelkezésükre bocsájtjuk a Szegeden használt technikákat” – árulta el az igazgató.

Télálló állatok

A zord időjárás ellenére a kétpúpú teve mondható a „legtélállóbbnak”, hiszen természetes élőhelyén, Mongóliában ettől jóval hidegebb viszonyokat is kibír. A kenguruk inkább a meleg égövhöz szoktak, azonban Szegeden sokféle fajuk közül a Bennett-kenguru található meg, amely szintén jól viseli a téli zimankót, de kifutójukban lehetőségük van egy kis házikóban elhúzódni, ha úgy tartja kedvük.
Kifejezetten ekkor érzi elemében magát például a Távol-Kelet zord vadonjához szokott szibériai tigris, az amuri daru, vagy éppen az észak hiénájaként is ismert rozsomák, és a hópárducnak sem jelent megpróbáltatást ez az időjárás. Viszont a meleg és hideg időszakok gyors változása nemcsak a mi kedélyünkre van hatással: az állatok sokszor hasonlóképpen reagálnak az ilyen, talán a globális felmelegedés következményeként egyre gyakoribbá váló megterhelésre.