A tűzoltók is szeretnek karácsonyozni – ünnep tűz nélkül

Nem lehet elégszer elmondani, hogy mennyire fontos, hogy az ünnepek békésen, boldogan teljenek, és semmi ne legyen, ami megzavarja a gondtalan családi együttlétet. Képzeljük csak el, milyen érzés lehet a házunk előtt fagyoskodva végignézni, ahogy leég az otthonunk, miközben mások a finom meleg szobában ünnepelnek…

A fenyőfa

Mielőtt megvesszük a fenyőfát, ellenőrizzük, hogy frissen vágták-e. Húzzunk végig a zárt tenyerünk között egy ágat, és ha sok tűlevél lehullik, hagyjuk az árusnál a fát. A száraz fenyőfa nagyságrenddel gyorsabban lángra kap, és leég, mint a nedves. Díszítés előtt a fát állítsuk egy nagy vödör vízbe, és feldíszítésnél olyan fenyőtalpat használjunk, amibe víz tölthető. A feldíszített fát is rendszeresen öntözzük. A feldíszített fa ne legyen közel semmilyen fűtőberendezéshez, és ne akadályozza a menekülést.

Dekoráció és ajándék

A karácsonyi dekorációk, és csomagolóanyagok nagyrészt gyúlékony anyagúak, ezért mindenképpen tartsuk távol őket a különféle hőforrásoktól, gyertyától, kandallótól, lámpától, fűtőberendezéstől. Az ajándék kicsomagolása után a dobozokat, szalagokat, csomagoló papírokat gyűjtsük össze és dobjuk el, ne halmozzuk fel.

Karácsonyfa világítás

Csak megbízható helyen vásárolt izzósort használjunk. Használat előtt vizsgáljuk meg az elektromos vezetéket és a villásdugót. A kopott, repedt szigetelésű vezetékek, a meglazult villásdugó mind-mind komoly tűzveszélyt jelentenek. Ne terheljük túl a hosszabbítót, ne csatlakoztassunk három izzósornál többet egy konnektorba. Ne vezessünk izzósort ott, ahol beleütközhetünk, megránthatjuk, és ne haladjon elektromos vezeték a szőnyeg alatt sem. Ha az égősorban izzót kell cserélni, előtte húzzuk ki a konnektorból. Soha ne használunk időzítőt a lámpák fel-le kapcsolásához. A távollétünkben bekapcsolt izzósor potenciális tűzveszélyt jelent. Mindig kapcsoljuk ki a karácsonyi fényeket, ha elmegyünk otthonról, vagy aludni térünk.

Fények a kültéren

Csak olyan izzósort használjunk, ami kimondottan kültéri használatra lett gyártva. Tartsuk az elektromos vezetékeket távol a talajtól, ne lógjon bele vízbe, pocsolyába, hóba, és ne érjenek a vezetékek fém tárgyakhoz (ereszcsatorna, szög, fémkerítés). Csak kültérre kifejlesztett hosszabbítót használjunk.

Gyertyák a szobában

Soha ne használjunk gyertyát a karácsonyfán. Az asztalon olyan gyertyatartót használjunk, ami nem tud felborulni, és ami kellően biztonságosan tartja a gyertyát, távol az éghető anyagoktól. Ne hagyjuk felügyelet nélkül az égő gyertyát. Ha elhagyjuk a helyiséget, a gyertyát oltsuk el. Tartsuk távol a gyerekeket és a háziállatokat az égő gyertyától. A gyufát, és az öngyújtót tartsuk olyan helyen, ahol a gyerekek nem férhetnek hozzá.

Az ünnepi konyha

Ne hagyjuk felügyelet nélkül a készülő ételt. Az étolaj, vagy a zsír könnyedén lángra kaphat. Ha meggyullad az étolaj, kapcsoljuk le a tűzhelyet, és borítsunk egy fedőt, vagy egy vizes konyharuhát az edényre. Óvatosan bánjunk az edényekkel, hogy nehogy leverjük, vagy leforrázzuk magunkat. Ne nyúljunk át a tűzhely lángja felett, mert a ruhánk lángra kaphat.

Karácsonyi tippek

• Ügyeljünk arra, hogy a fűtőberendezések (kazán, kandalló, fatüzelésű berendezés, kémény) tiszták, és jó állapotban legyenek.
• Vásároljunk CO érzékelőt, mivel a szén-monoxid mérgezés csendes gyilkos.
• Módjával használjuk a karácsonyi fényeket. Ne terheljük túl az elektromos rendszert, és csak jó minőségű, kifogástalan állapotú égőket használjunk.
• Frissen vágott fenyőfát vásároljunk, és tartsuk vízben karácsony előtt, és feldíszítés után is. Ne tegyük a fát hőforrás közelébe.
• A csomagolópapírokat, dobozokat tartsuk távol fűtőberendezéstől, gyertyától, ne halmozzuk fel, és dobjuk ki, ha már nincs rájuk szükség.
• Különös gonddal használjunk gyertyát, ne hagyjuk felügyelet nélkül, gyerekek ne férhessenek hozzá, és ne legyen a közelükben éghető anyag.
• Főzés közben ne hagyjuk felügyelet nélkül az ételt, ha meggyullad az olaj, fedjük le az edényt, és kapcsoljuk ki a tűzhelyet. Szükség esetén szerezzünk be egy porral oltó készüléket.
• Mielőtt eldobjuk az égő cigarettát, győződjünk meg róla, hogy alaposan eloltottuk. Ne dobáljuk a csikkeket szanaszét, legbiztonságosabb egy vízzel teli üvegedényben eloltani, tárolni.
• Kültéren csak az erre a célra gyártott égősort, fényfüzért használjuk. Ezek az égők beltéri használtra nem alkalmasak, mivel túl nagy hőt termelnek.
• Mielőtt elmegyünk otthonról, vagy aludni térünk, győződjünk meg arról, hogy a fényeket lekapcsoltuk, és a gyertyákat eloltottuk. 

gyujtoforras.hu

Munkácsy Szegeden: a legsikeresebb magyar festő legsikeresebb vidéki kiállítása

A szegedi Móra Ferenc Múzeum eddigi legsikeresebb kiállításaként tekinthetünk a 2012-es év Munkácsy-tárlatára, hiszen a festő műveire 49.709-en voltak kíváncsiak. A kiállításról, a szervezési munkákról és a jövőről beszélgettünk Medgyesi Konstantinnal, az intézmény sajtóreferensével.

– Hogyan merült fel az, hogy ismét Munkácsy képeiből rendezzenek kiállítást Szegeden és miképpen állt össze a tárlat anyaga?
– A nagyobb kiállításokat nagyon alaposan elő kell készíteni, leszervezni, kitalálni. Ezt a kiállítást azonban, ha szabad ezt mondani, az élettől ajándékba kaptuk, hiszen egy évvel ezelőtt még nem gondoltuk, hogy lesz Munkácsy-kiállítás. A Fekete házban terveztünk egy Munkácsy fotókiállítást, melyen a festő életéből mutattunk volna be fényképeket. Valamikor az év elején a Munkácsy Alapítvány felajánlotta azt a lehetőséget, hogy ők szívesen elhozzák Szegedre a Golgotát és Pákh Imre kollekciójának jelentős részét. Ekkor átfordult a gondolkodásunk, új irányt adott az, hogy a Golgotát bemutathatjuk.
2006-ban ugyan volt már egy Munkácsy-kiállítás, a mostani szalonképek közül többet már láthatott a közönség, így vannak párhuzamosságok az akkori és a 2012-es tárlat között. Viszont a Golgota ittléte mindent vitt. Ez a kép a maga monumentalitásával, erejével, rendkívüliségével azt jelentette, hogy önmagában már emiatt érdemes a kiállítást megrendezni. Innen pedig minden elindult a maga útján.

– Hogyan épült fel a kiállítás kommunikációja?
– Márciusban ültünk össze és megalkottuk a kommunikációs tervet. Az volt az alapvetésünk, hogy mivel hat évvel ezelőtt már rendeztünk Munkácsy-kiállítást, tudatosan megpróbáltuk Munkácsyt újrapozícionálni. Így nem Munkácsyról a festőről és a festményekről beszéltünk, hanem Munkácsyról az emberről. Apró sztorikkal, történetekkel megpróbáltuk a tárlatot fogyaszthatóbbá tenni azért, hogy érzelmileg tudjanak az emberek kapcsolódni, kötődni Munkácsyhoz. Mivel 2006-ban is én voltam a kiállítás kommunikációs koordinátora, így tudtam azt, hogy most mennyivel kell másképp vinnünk a kommunikációt. Most, 2012-ben – ha valaki csúnya kifejezésnek is tekinti, de nem kell ettől megijedni – tudatosan kicsit bulvárosítottuk Munkácsyt amiatt, hogy egy másfajta érzésvilágot tudjunk kialakítani.

– Ez a bulváros irányzatot már megtapasztalhattuk a Csontváry-tárlatnál is. Viszont ez nem egy szokványos múzeumi közeg.
– Azt gondolom, hogy a múzeumoknak reagálniuk kell az új helyzetre, és igenis be kell vállalni ezt a fajta kommunikációt. Csontvárynál is megcsináltuk, Vasarelynél is, Dalinál pedig végképp erre helyeztük a hangsúlyt. A Munkácsy-kiállításnál viszont az emberek ettől tartottak, hiszen egy tradicionális festőről beszélünk. Itt a múzeumon belül is viták folytak erről. Viszont így visszagondolva ez volt az első olyan Munkácsy-kiállítás, amiben a bulvárelemeket tudatosan használta egy közgyűjtemény.

– Mennyire kaptak pozitív visszacsatolást a közönség részéről erre a kommunikációra?
– A látogatószám mindent elmond. Egy felmérés szerint Munkácsy a legismertebb, legnépszerűbb magyar festő és az is lesz. Soha nem fogják őt megunni az emberek, csak az elmúlt években már nem volt meg az az óriási lendület, nem volt meg az a bizonyos bumm. Az pedig, hogy mi itt Szegeden közel ötvenezer látogatót fel tudunk mutatni, ez mindenképpen arról tanúskodik, hogy ezzel a fajta kommunikációval el tudtuk, el lehet érni az embereket.

– Ha most a fővárosi múzeumokról nem beszélünk, ez a látogatószám országosan hová pozicionálható?
– Szerénytelenség nélkül elmondhatjuk, hogy a vidéki Magyarország legerősebb múzeuma vagyunk, a budapesti múzeumokat és az egri vármúzeumot leszámítva nagyon sok tekintetben az élen állunk. Összességben elmondható, hogy a szegedi kiállítóhelyek – a Móra-múzeum, a Vár, a Fekete ház, a Kass Galéria és a Varga Mátyás kiállítóház – látogatottsága kilencvenezer körüli. Ez vállalható, jó szám, persze annak fenntartásával, hogy ezt lehet überelni, sőt kell is, hiszen egyre inkább építenünk kell arra, hogy a jegybevétel markáns módon megjelenjen nálunk. De országos összehasonlításban mindenképpen büszkének kell lennünk.

– A kiállítás szervezésének következő lépcsője a megvalósítás. Mi volt az, ami fizikailag a legnehezebb volt?

– Egyértelműen a Golgota installálása volt a legnehezebb feladat. Már tavasszal jártunk a kollégákkal Budapesten, hogy felmérjük a képet és a lehetőségeket. A Golgota 36 négyzetméteres festmény, így egy kicsit féltünk attól, hogy tudjuk megoldani. Önmagában ennek a festménynek az installálása hétszámjegyű összeg volt. Óriási pénzt, tervezést, odafigyelést igényelt. A múzeum technikai csapata és a külsős szakmai erők, akiket ebbe bevontunk, egyaránt profik, ezért tökéletesen meg tudtuk oldani a feladatot.
A másik pedig nagyon mélyen szakmai kérdés: a világítás. Egy kiállítás sorsát gyakran az dönti el, hogy jó-e a műtárgyak megvilágítása, pedig nagyon pici dolognak tűnik. Szerencsére a Munkácsy-tárlat esetében hosszú időnk volt a képek felrakása és a megnyitó között, de nagyon sok időbe telt a képek bevilágítása. Ez egy sziszifuszi munka, mert ha nem pont jó a szög, akkor nem biztos, hogy úgy hat a festmény, ahogy elvárnánk. Itt is a Golgota bevilágítása volt a legkomolyabb feladat, de úgy gondolom, hogy tökéletesen sikerült. Ennek a világításnak is köszönhető volt, hogy ez a nagyméretű alkotás azt a hatást keltette a látogatóban, mintha belesétálna a képbe, az események közepébe, mintha ott lenne Jézus kereszthalálánál. Ezt pedig – természetesen Munkácsy tehetsége mellett – a megvilágítással tudtuk elérni.

– Ön is aktív tárlatvezető volt. Mennyire változtak meg a tárlatvezetések alatt elmondottak a megnyitótól kezdve az utolsó napokig?
– Természetesen előre felkészülünk rá, hiszen ez egyfajta csapatmunka. Meghallgatjuk egymást, megbeszéljük az elhangzottakat, egymástól átveszünk ezt-azt. Közben is jönnek újabb sztorik. Olyan is volt például, hogy egy látogató mesélt el valamit, amit azután beépítettünk a tárlatvezetésbe. Így folyamatosan változó, átalakuló, megújuló volt a szöveg.
A tárlatvezetések óriási sikerélményt jelentettek nekünk. Még az elmúlt hetekben is, amikor adventre, karácsonyra készülnek az emberek, alkalmanként több mint százan voltak ezeken az eseményeken. A látogatók, amellett hogy megveszik a jegyet, igényelnek még plusz információt, amit mi meg tudtunk nekik adni az ingyenes tárlatvezetésekkel. Persze arra mindig figyelnünk kell, hogy ez ne váljon a mi részünkről rutinná. Az elmúlt hónapok kulcsfogalma a múzeumi kollégák szempontjából is a szenvedély volt- szenvedélyesen akartuk sikeressé tenni ezt a kiállítást.

– Ha a szenvedélyről beszélünk, Munkácsyval kapcsolatban van egy ember, aki szenvedélyes műgyűjtőként szorosan kapcsolódik a festőhöz, a képekhez. Pákh Imre milyen véleménnyel volt a kiállításról, hogyan volt megelégedve a szegedi Munkácsy-tárlattal?
– Nagyon jó a kapcsolatunk Pákh Imrével, többször személyesen is eljött Szegedre. Volt egy olyan kijelentése – ami ugyan nem a nyilvánosság előtt hangzott el, de bátran idézhetem –, melyben azt mondta, hogy amit itt látott Szegeden, ez a fajta siker visszaadta a hitét, hogy érdemes Munkácsy-kiállításokat rendezni. Ez számunkra rendkívül lelkesítő gondolat. A szegedi múzeum olyan típusú teljesítményt tudott felmutatni a kiállítás előkészítésben, az installálásban, a megvilágításban, a kommunikációban, a látogatottságban, egyáltalán a kiállítás-szervezésben, hogy ez a kultúraszerető, magyar származású milliárdos azt mondta, hogy visszaadtuk a hitét. Ez nekünk, múzeumi szakembereknek nagyon komoly visszajelzés és jó érzést ezt hallani.
Ebből is fakad, hogy nem szakad meg a kapcsolatunk Pákh Imrével és a Munkácsy Alapítvánnyal a kiállítás lebontása után sem. Egyelőre még nem szeretnék részleteket elárulni, de a Munkácsy-ügynek, ha szabad ezt a kifejezést használnom, nem szakad vége. A jövőben a szegedi múzeum egyfajta bázisát fogja majd jelenteni a Munkácsy-brandnek. Bár a kiállítás bezárt, és a képek nagy részét elviszik, Munkácsy mégis egy picit itt marad majd velünk.

– Tavaly, hasonló időszakban volt egy nagysikerű Csontváry-tárlat, amit – a múzeum imázsát tekintve – egy nem igazán sikeres év előzött meg igazgatóváltással, közéleti botrányokkal tarkítva. Most ismét egy sikeres kiállításon vagyunk túl, és ismét változásokkal teli év, és egy újabb váltás előtt áll a múzeum.
– A tavalyi Csontváry-kiállítás azért is jól jött, mert valóban voltak nagyon komoly nehézségeink, és ezeket a múzeum munkatársai – köztük jómagam is – igen nehezen élték, éltük meg. A megannyi gondot a Csontváry-tárlat zárójelbe tudta tenni. Ez pszichés szempontból volt jó nekünk, múzeumi dolgozóknak megmutatva azt, hogy igenis ki tudunk jönni a gödörből.

A Munkácsy-kiállítás idei sikere azért is kiemelkedő fontosságú, mert ez az esztendő a bizonytalanságról szólt.  Egy év alatt három fenntartónk volt: tavaly a megyei önkormányzat, idén a Megyei Intézményfenntartó Központ, januártól pedig Szeged város önkormányzata. Ezeket a fenntartóváltásokat sem könnyű megélni. Az elmúlt idők állandó beszédtémáját jelentette a múzeumok sorsa. A Munkácsy-kiállítás megmutatta, hogy igenis fontos a múzeum. Amikor egy kiállításra bejön ötvenezer ember, akkor annak az az üzenete: a múzeum a közösségek számára nagyon fontos bázist jelent. Olyan teljesítményt tudtunk letenni az asztalra, ami azt mutatja, hogy van erő ezen intézmények mögött.

– Bezárt a Munkácsy-kiállítás, idénre bezárt a múzeum is. Lehet-e tudni valamit a jövő évi tervekről?
– Nagyon sok tárgyalást folytatunk, és sajnos a napokban három kiállítás kapcsán is kudarcélmények értek bennünket. Két kiállítás esetében sokkal gyengébb az a kollekció, amit el lehetett volna Szegedre hozni, mint ahogy előzetesen gondoltuk. Ezt pedig így nem tudjuk vállalni. A vidéki Magyarország egyik legerősebb múzeumaként ide erős anyagokat kell hoznunk. A harmadik eset pedig részben pénzügyi okokkal, részben szervezési okokkal, részben emberi tragédiával is magyarázható. Azt gondolom ez a kiállítás létrejöhetett volna, sok embert vonzott volna a múzeumba, de lekerült a napirendről. Próbálkozunk, küzdünk tovább. Az is nagyon nehéz ügy, mázsás teher, hogy a Munkácsy után jövőre is nagyon komoly teljesítményt kell felmutatnunk.

– Tegnap este bezárt a Munkácsy-kiállítás, az összegzés alapján 49.709 látogató járt a tárlaton. Lehet és kell-e ezt überelni?
– Természetesen vannak grandiózus elképzeléseink… Valószínűleg 2013-ban nem lesz olyan kiállítás, ami a Munkácsy-kiállítás látogatószámát megdöntené. Az viszont alapot ad egy jövendőbeli nagykiállításnak, hogy a Munkácsy- és a Csontváry-kiállítás referenciát biztosított számunkra. Az eljövendő kiállítások megszervezésénél ez nagyon komoly erőt jelenthet. Bíznak bennünk, hiszen ezekkel a kiállításokkal letettünk valamit az asztalra.

Mégsem lesz vége a világnak 2012-ben?

Az idei 2012-es világvége-történet nagyon hasonlít az utóbbi évtizedek forgatókönyveire: egy vélt vagy valós csillagászati felfedezés, közelítő kisbolygó, mérgező üstökös, az X-bolygó megjelenése, és még sorolhatnánk a végtelenségig. Pedig 2012-nek akadnak régészeti alapjai is, ezek egyike az úgynevezett mexikói „Monument 6”, melyet maja naptárként tartanak számon.
A szegedi Partiscum Csillagászati Egyesület összeállításának segítségével tekintsük át az „idei világvégét.”

A hatalmas kőtáblára egy ismeretlen eredetű romban bukkantak rá egy dél-mexikói útépítés munkálatai során. A terület nagy részét már leburkolták, a táblát pedig széthordták. A lelet érdekessége, hogy ami megmaradt belőle, az a 2012-es dátummal foglalkozik. A feliratok valamilyen 2012-ben bekövetkező eseményről regélnek, aminek köze van Bolon Yokte, a rejtélyes maja istenhez, akit egyaránt társítanak a háborúhoz és a teremtéshez.

Egy töredékből találtak ki mindent?

Azonban ahogy az a klasszikus kalandfilmekben lenni szokott, a szöveg vége az idő vasfogának köszönhetően olvashatatlanná vált, így a szakemberek leginkább csak találgatni tudnak. Guillermo Bernal, a mexikói Nemzeti Egyetem régésze például úgy véli, hogy az erodált betűkép azt mondja, hogy az isten leereszkedik az égből. Bernal több más dátumot is beazonosított a maja ásatásokon, sok jóval 2012 utánra mutat, az egyik körülbelül 4772-t említ.
A mai majáknak azonban kisebb gondjuk is nagyobb a 2012-es jövendöléseknél. „Ha elmennék egy maja közösségbe és megkérdezném az ott élőktől, hogy mi fog 2012-ben történni, halvány fogalmuk sem lenne róla” – mondta Jose Huchim régész. „Ha azt mondanám, hogy vége lesz a világnak, nem hinnék el. Mostanság ennél jóval valósabb problémák aggasztják a lakosságot.”

A 13-as szent maja szám

A virágkorukat i.sz. 250 és 900 között élő maják igen jártasak voltak a csillagászatban. Hosszú Számítás nevű naptárukban – ami i.e. 3114-től indul – nagyjából 394 éves időszakokat, úgynevezett baktunokat jelölnek. A 13 a maják szent száma, a 13. baktun pedig megközelítőleg 2012. december 21-én ér véget. És ezen van az egyik hangsúly: megközelítőleg!
„Ez a teremtés egy különleges évfordulója” – magyarázta David Stuart, a Texasi Egyetem maja epigráfiai szakértője. „A maják soha nem mondták, hogy a világ véget ér, soha nem regéltek semmi rosszról, csupán feljegyezték ezt az évfordulót.”
Bernal szerint a 2012-es apokalipszis egy nyugati, keresztény koncepció, amit ráaggattak a majákra, talán mert a nyugati mítoszok már mostanra teljesen „kimerültek”. Egyesek szerint a maják tudtak egy titkot, miszerint a Föld tengelye inog, s minden évben egy picit megváltozik ezáltal a csillagok együttállása. Ennek következtében 25 800 évente a Nap egy téli napforduló alkalmával egy vonalba kerül a galaxis közepével. Ez 2012. december 21-én következik be, amikor a Nap ugyanazon a ponton kel fel, ahol a galaxis fényes középpontja helyezkedik el. Sokakat ez a ritka együttállás már önmagában is megrémít. Ha tudják, hogy egyáltalán miről is van szó!
Egyrészt ez az együttállás nem pontosan 2012-re esik, másrészt pedig ezek az emberek csak valamilyen csillagászati eseményt igyekeznek társítani a 2012-es dátumhoz. Ráadásul a távoli csillagok, netán a galaxis középpontja semmilyen hatással sincs a Földre.
Sőt 25.800 évvel ezelőtt is volt világ, de nem volt világvége!

A világvége-hisztériák

Egyesek szerint a maja régészeti leletek azt bizonyítják, a maják tudatában voltak ennek az együttállásnak és nagy fontosságot tulajdonítottak neki. A ciklusok végeként, egy változásként, egyfajta megújulásként tekintettek rá. Persze a korábbi hasonló világvége hisztériákat is egészen jól átvészeltük, miért lenne ez másként 2012-ben?
Úgy látszik tehát, 2012. december 21-én vége lesz a világnak? Mindenki költekezzen, vásároljon olyat, amit még eddig nem tett, csinálja azt, ami eddig kimaradt az életéből, hiszen nem lesz már rá többé lehetősége. Kiváló alkalom ez a fogyasztói társadalom, a kereskedők zsebének tömködésére. Sőt közeleg a karácsony, ami ugyebár az utolsó lesz.
A maja prófécia hatása, mint egyetlen még fennmaradt „világvége-bástya” egyre erősödik. Nostradamus próféciái már a múlté, kimerültek a lehetséges variációk, elfelejtettük már az évezredváltással kapcsolatos Y2K-t, nyugaton múlóban a hitelválság, de ez az esemény, és a maják „tévedhetetlensége” nagyon meggyőzően képes hatni az emberekre.

A maja birodalom

Tehát mi is ez a maja naptár? A naptárt valóban egy számításokban fejlett civilizáció alkotta meg, mely i.sz. 250-900 között Mexikótól Guatemalán, Belize-en, El Salvadoron és Hondurason húzódott végig. Az akkori emberek már nagyon fejlett írásbeli készséggel rendelkeztek, és csodálatos városokat terveztek és építettek.
Valószínűleg mindenki által ismertek a lépcsős maja piramisok és más bonyolult épületek. A maják nagy hatással voltak az egész közép-amerikai kultúrára. Jelentős számban még ma is élnek, és tovább ápolják a régi hagyományokat. Kivéve persze a világvégét, amiről semmit nem tudnak!
A maják különféle naptárakat használtak, melyek többféle ciklusokban mutatták az időt. Míg a naptárak gyakorlati célokat – mint például szociális, mezőgazdasági, kereskedelmi és adminisztratív feladatokat – szolgáltak, volt egy nagyon erős vallásos elemük is. Minden napnak volt egy védőszentje, jelezve, hogy milyen spirituális jelentősége van. Ezzel ellentétben a modern Gergely-naptár elsődlegesen a közigazgatási, a társadalmi és a gazdasági dátumokat határozza meg.

A maja naptárak

A legtöbb maja naptár azonban igen rövid volt. A Tzolk’in naptár például 260 napos, a Haab megközelítette a mai 365 napból álló naptárunkat. A maják együtt használták ezt a két naptárt, és így létrehozták a Naptárgyűrűt, aminek egy ciklusa 52 Haab, ami körülbelül 52 év, illetve a hozzávetőleges egy emberöltőnyi időt ölel fel.
A Naptárgyűrűn voltak ciklusok is: a trecena-k – 13 napos – és a veintena-k – 20 napos – ciklusok. Nyilvánvaló, hogy ez a rendszer igen hasznos volt számukra, ha figyelembe vesszük az 52 év folyamán lévő összesen 18 980 napot. Emellett a majáknak is volt egyfajta „Vénusz-ciklusuk”, lévén lelkes és rendkívül pontos csillagászok is voltak. Sőt a Vénusz megjelenése és eltűnése mellett a többi, szabad szemmel is látható bolygót is „belekalkulálták” a naptárukba.
Azonban a Naptárgyűrű használata sohasem terjedt tovább az 52 éves ciklusnál, így máris problémát jelentett, ha ezt meghaladó születési, vagy épp jelentős vallási időszakot szerettek volna behatárolni?

A maja megoldás

A maják megtalálták a megoldást erre a problémára is. Egy egyszerű újítással kombinálták az 52 éves Naptárgyűrűt a 13-as és a 20-as számmal, és a ciklusok segítségével, némi asztrológiai mítoszt is kevertek bele, felhasználták a 365 napos évet – ekkor még nem vették figyelembe a szökőéveket – és máris megszületett egy hosszú időszak, egy új naptár, a Hosszú Számítás, ami 5126 évet ölelt fel, melynek az alapja a 20-as szám.

A Hosszú Számítás

A bázisévet természetesen a majáknál 0.0.0.0.0 jelöli. Itt minden nulla egészen 19-ig megy föl, s így szépen megegyezett a Naptárgyűrű 20-as ciklusával. Tehát, például az első nap jelölése a 0.0.0.0.1, a 19. napon lesz 0.0.0.0.19, a 20. napon pedig már 0.0.0.1.0. Ez egészen addig folytatódik, amíg elér a 0.0.1.0.0-ig, ami nagyjából egy évnek felel meg. A 0.1.0.0.0 húsz évet jelent, a 1.0.0.0.0 pedig négyszáz évnek felel meg. Ezért, ha választunk egy tetszőleges időpontot, például a 2.10.12.7.1, ez a maja naptár szerint 1012 év, 7 hónap és 1 nap. Ez mind nagyon érdekes, de mi köze mindennek a világvégéhez?
A maja naptáron alapuló világvége hisztériának az az alapja, hogy amikor ezek a számok elfogynak, és már nem lehet többé „19-re lapot húzni”, azaz mindegyik szám elérte a 19-et – kivéve az első számot, ami csak 13-as lehet a maja mítosz szerint – valami rossz fog történni, hiszen elfogytak a számok, vége a naptárnak.
A maja naptár tehát véget ér, amikor eléri 13.0.0.0.0 időpontot. Nos mikor történik meg ez? A Hosszú Számítás naptár 5126 évet ölel fel, és a kiindulópontot követően – ami i.e. 3114 – 2012. december 21-én éri el a végét.

A vég kezdete vagy a kezdet vége?

Ha valami véget ér, akkor mindig elkezdődik egy új, és bizony ez így van a naptárak esetében is, ami a legártatlanabb dolog a világon. Mit szólnának ahhoz, ha minden év december 31-én világvégét kiáltanánk, hiszen véget ért a naptárunk? A majáknál ez a naptárvég 5126 évet ölelt fel. Az persze nyilvánvalóan már nem akadémikus kérdés, hogy a maják civilizációjának még töredékében sem sikerült elérni naptáruk végső időpontját.
Persze a nyugati társadalom mindig is nyitott volt a világvége-hangulatra, így remekül kapóra jött ez a „vég” és annak „pontos” időpontja. Persze az, hogy a maják egyáltalán nem vették figyelembe a szökőéveket, már más lapra tartozik, szinte elhanyagolható semmiség ahhoz képest, hogy 2012-ben vége lesz a világnak.

Modern mítoszok és a filmek

Az archeológusok persze más síkon gondolkodnak, mint a filmkészítők. A misztikus 13-as szám bűvöletében készült például az Indiana Jones és a kristálykoponya című film is, ahol a főhős 13 kristály koponya segítségével menti meg az emberiséget a végzettől. A filmbéli mítosz azt mondja, hogy ha a 13 koponyát nem hozzák össze a megfelelő időben, a Föld kibillen a tengelyéből és vége a világnak. Ez a legjobb példa arra, amikor a vallási, régészeti és tudományos tényeket egy nagy katyvasszá keverve kijelentik: itt a világvége, készüljön mindenki!

Népszerű világvége-megoldások

Persze a maja naptáron kívül tartja még magát néhány modernkori mítosz. A legnépszerűbbek mindig a világűrből érkeznek: az X-bolygó, ami a Földnek ütközve eltörli az életet, hatalmas meteoritok bombázzák a felszínt – természetesen gondosan szétrobbantva a Fehér Házat –, fekete lyukak közelítenek a Naprendszerhez, gyilkos napkitörés, gammasugárzások, hirtelen és hihetetlenül gyors jégkorszakok, a mágneses pólus percek alatti eltűnése vagy megfordulása okoz végzetes gondot az emberiségnek. Mind-mind remek filmforgatókönyv alap, melyeket kisebb-nagyobb kasszasikerrel vetítettek a világ számos országában. Persze azért a végén mindig van egy főhős, aki megment ezt-azt, akár az egész Földet is.

A kiszámítható vég

Olyan sok fikció született már a világvégére, hogy éppen kapóra jött a maja naptár 13.0.0.0.0 időpontja, ami egy igazán kiszámítható, konkrét dátumra mutat. Persze semmi sem szól – sem tudományos, sem pedig régészeti – amellett, hogy a naptár helyes folytatása éppen az lenne, hogy visszaáll minden szám 0-ra, vagy épp folytatódik, míg az első szám nem éri el a 20-at, vagyis a 20.0.0.0.0-t. És ez mikor lesz? Nagyjából i.sz. 8000-ben, plusz-mínusz a maják által figyelembe nem vett szökőnapokat nem számítva.
Szóval 2012. december 21-én, vagy valamikor 8000-ben lesz vége a világnak? Esetleg előkerülnek újabb „szenzációs” kőtáblák Mexikóban, újabb dátumokkal és a maják jósképességeivel teli?